Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-29 / 229. szám
4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1987. SZEPTEMBER 29. Téglagyári capriccio Ahol ügyelnek a dolgozók egészségére Az Alföldi Téglaipari Vállalat Karcagi Téglagyárában százharmincnyolcan dolgoznak. Évenként körülbelül 70—80 millió forint értékű munkát végeznek. A gyárban védőfelszerelésekre, a gépek, berendezések állapotának szintentar- tására, a munkakörülmények javítására tavaly 3 millió 800 ezer forintot forAz elmúlt két évben a dolgozók létszáma 26 százalékkal csökkent. Ez abból adódott, hogy megszüntettek egy üzemrészt, amelyben egészségre káros, nehéz fizikai munkát kellett végezni. Jelenleg a gyárban nincsenek egészségre ártalmas munkakörülmények. Gépesítéssel elérték, hogy egy-, re kevesebben végezzenek nehéz fizikai munkát. A kollektíva az utóbbi négy évben háromszor nyerte el a Kiváló Gyár címet. A jó munkához biztosítani kell a feltételeket, és ügyelni a dolgozók egészségére, szociális körülményeire. A téglagyártó csarnokban Napi egyszeri kedvezményes meleg étkezést biztosítanak a gyár konyhájában. Az ebédért 14 forintot fizetnek, a vállalati hozzájárulás 6 forint 50 fillér. A váltott műszak miatt kevesen veszik igénybe — negy- venketten. így a konyha más munkahelyről is fogad ebédelőt. Évente három-négy dolgozó lakásépítéséhez tudnak biztosítani vállalati támogatást. Tavaly négyen kaptak — 200 ezer forintot. A gyár hét szolgálati lakással, átmeneti szállásokkal is rendelkezik. Az üdülési igényeket SZOT-beutalókkal, a saját és a bérelt üdülőkben való dítottak. A jóléti keret tavaly több mint 26 ezer forint volt, a szakszervezeti bélyegekből „részesedés” pedig meghaladta a 35 ezer forintot. így tehát több mint 62 ezer forintjuk volt szociális juttatásokra (segélyekre, ünnepségekre) kulturális és sportrendezvényekre. földgáz tüzelésű thermoge- nerátort szereltek fel, ameljt a fűtést biztosítja, így télen is kedvező körülmények között lehet dolgozni. Nyáron szódavíz és citromlé, télen pedig tea a védőital. A dolgozók védőfelszereléseket (vattakabát, vattásmellény, esőkabát, védősaru, védőkesztyű, tenyérvédő, porvédőszemüveg, hegesztő védőfelszerelés, PVC-kö- tény) kapnak. Arra, hogy ezeket használják is, a gyár nagy gondot fordít. A munkavédelmi szabályok betartása, a rend és a tisztaság a legfontosabb követelmények közé tartozik. elhelyezéssel igyekeznek kielégíteni. Az igények elbírálásánál figyelembe veszik, ki hogyan dolgozik, milyen az egészségi állapota, milyenek a szociális körülményei, hány gyereke van. Évente négy-hat dolgozó számára tudnak üdülési lehetőséget biztosítani. A vállalat az idén több mint 14 ezer forint jóléti segélykeretet biztosított, a szakszervezti tagdíjak bevételéből pedig közel 18 ezer forintot használhatnak segélyezésre. Elsősorban azok kapnak segélyt, akik gyermeküket egyedül nevelik, nagycsaládosok, nyugdíjasok és akiknek sürgős segítségre van szükségük. Az elmúlt években többször is volt technikai korszerűsítés a gyárban. A dolgozók automata és félautomata gépeken végzik munkájukat. Jelentősen csökkent az üzemi balesetek száma; míg korábban évi 3—4 volt a jellemző, tavaly két eset fordult elő. A kiesett munkanapok száma 13 volt — 50 százalékkal kevesebb, mint az előző években. Sokszor nemcsak nagy dolgok, többezres vagy — milliós beruházások javítják a dolgozók közérzetét. A gyár hűtőszekrényt vásárolt például, hogy a behozott élelmiszert legyen hol tárolni. Az áfésznek kihelyezett boltja van az üzemben, ahol bevásárolhatnak. Nemrég korszerűsítették a szociális létesítményeket (öltöző, mosdó stb.). A fűtés korszerűsítését egyébként a gyár egész területén tervezik. Kulturális programok A kulturális programok gyakorlatilag néhány rendezvényt jelentenek: kirándulás, nyugdíjastalálkozó, nőnapi ünnepség. Évente kétszer-háromszor szerveznek színház- és mozilátogatást, amelynek költségeiből a gyár 50 százalékot kifizet. Az érdeklődés azonban így is kicsi, ami magyarázható a váltott műszakkal és a dolgozók otthoni kötelességeivel. Az eredmények mellett persze, gondok is adódnak, íme két példa: üzemorvosi rendelés van a gyárban, de nem mindig tudják biztosítani, hogy folyamatos legyen. Nem megfelelő az ivóvíz minősége sem. A gondokból, elégtelenségekből adódnak a feladatok is; tervezik a tégla rakásának gépesítését, az ivóvíz minőségének javítását, a szociális létesítmények korszerűsítését, kultúrfelelős foglalkoztatását — csatolt munkakörben, — pé — Elégedett vevők, elégedett eladók Jó vásár volt Csak vegyesipari áruféleségekből ötmillió forint értékű volt az az árualap, amelyet az Ideál napok kínáltak a megyeszékhelyen, s azokon a településeken, ahol a vállalatnak áruháza. boltjai vannak. A lakosság megtakarított a különféle engedmények, csereakciók révén 1 millió forintot. A legnagyobb keletje á színes tévé akciónak volt az idén, mintegy 300 Nárcisz és Colortron készülékért vittek cserébe régi készülékeket a boltokba, hogy engedményesen vásárolhassanak. ötszáz Hajdú 303-as mosógép is gazdájára talált az Ideál napokon, a Domus Áruházban pedig keresték a vevők az engedményes árú automata mosógépeket is. A szaküzletekben mindenütt nagy keletje volt a boylereknek, vízmelegítőknek. Az Ideál Kereskedelmi Vállalat — egyéb kínálatának eredményeivel is — elégedett a szentemben vásárral. Minden bizonnyal azok a vevők is. akik egy-egy beszerzéssel kedvezményhez jutottak, s gyarapodott otthonuk. kényelmesebb lett általa életük. Reklamáció nsm volt lói „vizsgáztak” az öntüzöfürtök A Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás adatai szerint a megyében július végéig 28 690 hektár területet öntöztek meg, mintegy felét egyszer, 4190 hektár kétszer, 10,1 hektár többször kapott vizet. Augusztusban — az öntözőrendszerek és öntözőfürtök nyomásközpontjainak néhány napos üzemszünetét leszámítva, — a kapások, a legelők, kertészeti növények öntözése, a rizs vízutánpótlása, a halastavak frissítése folyamatos volt. A megfelelő vízminőség érdekében a Kötivizig szakemberei átöblítették a Nagykunsági Főcsatorna mindkét ágát, a Karcag I- es, a Millér és a Hortobágy—Berettyó csatornákat. A lecsapol ások zavartalansága érdekében a békés- szén tandrási duzzasztó szintjét 470 centire süllyesztették. Védőital télen-nyáron Étkezés, üdülés, segély SZOLNOKI STODIÖ: 8.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Hírek, időjárás — Ma történik — A tegnapról tudjuk. mondjuk — Noteszlap — Lapszemle.) KOSSUTH: 4.30: Zenés műsor. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Társalgó. — 8.44: Oj zenei felvételek, gyerekeknek. — 10.05: Életfeltételek. — 10.25: Dalok a fegyveres erők napjára. — 10.43: Néodalcsokor. — 11.34: A falusi élet rendje, — 12.45: Világ- hírlap. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz. — 15.09: Fejezetek a jiddis Irodalomból. — 15.29: Kórusainkat ajánljuk. — 18.08: A Nyitnlkék postája. — 17.00: Tér-ldö. — 17.30: Beszélni nehéz ... — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Lavda — Lapp népmese. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15; Betűtenger. — 20.15: Zsoldos Imre trombitál Dobsa Sándor zongorázik. — 20.45: Nótaest. — 21.30: Munkások ’87. — 22.20; Tíz perc külpolitika.— 22.30; Operaáriák. — 22.50: Vonzáskör. — 23.00: Dzsessz. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Ejfél után . . . PETŐFI; 4.30j Reggeli zenés műsor. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvószene. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Megjelent a Dunántúli Napló! — 15.05: Németh Tamá9 zongorázik. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18.30: Talpalávaló. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Teljesítmények nyomában — Politikai vl- taműsor. — 20.30: Barangolás régi hanglemezek között. — 20.53: Filmzene. — 20.55: Sport. — 21.05: A planétás ember. — 21.28: Nyolc rádió nyolc dala... — 22.00: Randevú a Jókai Klubban. — 23.20: Klaszszlkus ODerettekből. — 0.15: Éjfél után . . . SÁRTÖK: 0.05: Muzsikáló reggel. —8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Rlmszklj-Korszakov: Hópehely- ke — Négyfelvonásos opera — előjátékkal. — 11.35: A Juillard-vonósnégyes játszik. — 12.12: Vivaldi: Tizenkét concerto. — 13.05: Rádlószfnház: Római rekviem. — 14.02: A három Plnto — Részletek. — 14.45: Zenei tükör. — 15.20: zenekari muzsika. — 16.2«: Magyar zeneszerzők. — 17.00—17.30; Iskolarádió. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.30; Szerbhorvát nyelvű műsor. — 19.05: Német nyelvű műsor. — 19.35: Budapesti zenei hetek. — 21.30: Szimfonikus táncok. — 22.00: Verdi operáiból. — 22.29: Zsebrádiószínház: O be szép az élet. s minden más madár. — 22.50: Brahms: IV. szimfónia. 1. MŰSOR: 8.55: Tv-toma nyugdíjasoknak. — 9.00: ITV-Stúdium — Gyurmatek VII/3. rész: Hová dugtál (ism.l. — 9.10: Tündér Erzsébet (ism.). — 9.35: Egy osztályba járunk — Kisiskolások az NDK-ban (ism.). —10.00: Halottak városa — Angol film (Ism.). — 10.50: Delta — Tudományos híradó (ism.). — 11.15: Mozgató — Tv-toma mozgás- korlátozottaknak. — 11.25: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Három nap tv-műsora. — 17.05: Képes nóták — Videoklip-ösz- szeáUltás a Doors együttes műsorából. — 17.35: Kalendárium 1987. — 18.25: Képújság. —18.30: Reklám. — 18.40: Mini Stúdió ’87. — 18.45 ; 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal — Spanyol rajzfilmsorozat XXVI/26. rész: A végeredmény. — 19.10: Esti, mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Láncszemek. Az Ipar programjáról a parlament) ülésszak után. — 20.25: Verdi. Olasz életrajzi filmsorozat IX/8. rész: Édes Anna. — 21.40: Stúdió ’87. A televízió kulturális hetilapja. — 22.40: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.25: Képújság. — 17.30: Tv- torna. — 17.35: Gyémánt-díjasok fesztiválja — Belga zenés film (Ism.). — 17.55: Dél-alföldi Magazin — A szegedi körzeti stúdió műsora. — 18.55: Varázslat a színpadon — Osztrák rövidfilmsorozat VIA. rész. — 19.25: Balettkettősök — NDK film. — 20.05: .........mely ápol s e ltakar” — Negyvennyolcas emlékművek. szobrok, honvédsl- rok Magyarországon (ism.). — 20.55: Népzene zenekarra — „Olyan fene asszony vagyok...” — 21.00; Híradó 2. — 21.15: Betűreklám. — 21.20: Az iszlám építészet Indiában Lengyel dokumentumfilm. — 21.40; Cerro mayor. Portugál film (Ism.). — 23.05: Képújság. MOSZKVA: 14.00 Hírek. — 14.10: A diplomáciai kapcsolatok felvételének 15. évfordulója a Madagaszkár! Demokratikus Köztársasággal. — 14.35: Vidám startok. — 15.20: Népszerű-tudományos film Leninről. — 15.40: Hírek. — 15.45: A Holland Tv műsora. — 18.45: Világhlradó. — 17.00: Az Azerbajdzsán Televízió műsora. — 19.00: Vremja. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: „Rembrandt” c. film. — 21.35: Vilég- hlradó. — 22.00: „Oexellenciája adjutánsa” c. film 2. rész, — 23.20: Hírek. — 23.27: Sportműsor. — 23.57: Táncrltmusok a szimfonikus zenében. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.20: Hírek. — 16.25; Iskola- tv. — 16.45: Német nyelv gyerekeknek 4. lecke (ism.). — 17.10: Fiataloknak az életről — Ismeretterjesztő műsor. — 17.35: Prix Danube’ 87. — 18.55: A polgári védelem jelenti... — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.) — 19.20: Időjárás- jelentés. — 19.30: Tv-hlradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56; Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: A hattyúk délen — Román tv- fllm. BUKAREST: 20.00: Tv-hlradó. — 20.15: Gazdasági figyelő. — 20.25: Kicsi virág című játékfilm. — 21.50: Tv-híradó. ÚJVIDÉK: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. — 15.10: Tv-napló — magyarul — 15.25; Pluszműsor. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyermekműsor. — 18.00: Bemutatjuk önnek. —18.30: Népszerű tudományos film. — 19.00: Ma: információs műsor. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25; Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottósorsolás. — 20.05; Minden folyó — játékfilm. — 21.00: Belpolitika — románul. — 22.00: Tv-napló. — 22.15; Műsorzárás. Jegyzetlapok Voltaképpen Könnyen összeállítható, s aránylag kevés szóból szép nyelvünk szótára, mindennapos használatra. Nem kell sokat töprengeni, csak odafigyelni azokra, akik különböző fórumokon hallatják hangjukat. Ügyelni kell fordulatos fogalmazásukra, s legtöbbször használt szavainkra. amelyekkel kis gondolkozás nélkül is összeköthetjük lusta gondolatainkat, vagy kendőzhetjük gondolatvilágunk szegénységét. Voltaképpen csak ennyiről van szó, mindazonáltal ügyelni kell, néhány jó, hangzatos szót nem árt górcső alá tenni, limitálni és dogmatizálni, s ne összetéveszteni az illogikust az illusztrációval, a nótoriust a nótáriussal, valamint a szezont a fazonnal. Voltaképpen csak eny- nyiről van szó, mindazonáltal egyszer azt se árt bevallani, hogy csak hirdetjük az igét, — ragozni sajnos nem tanultuk meg, pedig voltaképpen nem szeretnénk ignoránsnak tűnni... Voltaképpen, mindazonáltal. .. — só — KI fizeti a taxit? Két taxi parkol a szolnoki Kossuth téri állomáson. Sodor egyikben sincs. Szerencsére, egyedül toporgok ott, tehát rögtön elvisznek, amint valamelyik gépkocsivezető megérkezik. Jön is. beszáll az autóba, ügyeit se vetve rám, nyugodtan ül a volán mellett. Hozzálépek. — Szabad a kocsi? Nem. válaszai rögtön. — Attól függ, hová tetszik menni. — A vasútállomáshoz — felelem megütközve. — Nem jó. mert nekem a Kertvárosban van dolgom. — És magyarázkodni kezd valami építkezésről meg a haverjáról, akivel a Kertvárosban kell találkoznia. Míg beszél, egy magántaxi húz el mellettünk. — Miért nem intette le? — mutat utána a magyarázkodó sofőr. „Azért uram, mert itt vitatkozom önnel” — felelném, de nincs idő, rohannom kell a buszmegállóba, hogy mégis eljussak a pályaudvarra. Amikor otthagyom a taxit jelző tábla mellett álló sofőr nélküli és csak a Kertvárosba szabad kocsikat. azon tűnődöm, hogy éppen a napokban olvastam: egyik vállalatunk négy százalékkal emelte a taxi vitefldíját. Ennyi pénzért legalább én döntsék arról, hogy hová akarok menni. — Pé — Maradok nagycsoportban Nem vettek fel az iskolába, pedig már tudok írni. Azt mondták, nem vagyok iskolaérett, sok mindent nem értek még. Már hogyan értenék mindent, mikor a szüleim sem értenek mindent, ami az iskolában történik. Hazajön a múltkor a nővérem, és azt mondja: anyu, adj kétezer forintot, mert osztálykirándulás lesz a Tátrába. Anyu akkor is mondta: nem értem, ezt az iskolát, miért nem jd a hazai turné? Azért ^ pénzért már egy ablakot vehetnénk az építkezéskor. Anyut sem értem, mindig a pénzen van felakadva. Akkor is mondott valamit az iskolára, amikor a nővérem azzal jött haza, hogy a nyáron vásárolt piros tornadresszét kékre kell cserélni, mert úgy lesz egységes az osztály. Ügy látszik, anyu nem szereti a sportot, mert amikor a nővérem belépési nyilatkozatot hozott számára az iskolai sportkörbe, ami százforintos tagsággal jár, akkor is azt mondta; csak azért fizet, hogy a lánya ne húzza a rövidebbet. Én viszont húzhatom a rövidebbet, mert amikor a falhoz vágtam a rossz biciklimet, akkor anyu azt mondta, mit képzelek, a leszázalékolt apám nyugdíjából nem vehet újat, örül, ha nekünk cipőt vesz, meg ruhát, és ráadásul jól elvert apu nadrágszíjával. Apu is dohogott a múltkor, hogy ha nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, akkor miért azt tanulja meg először a gyerek. hogy miként kell a pénzt költeni, és miért nem azt. hogy meg kell azért dolgozni. Ügy látszik, apu sem ért az iskolához. Hát akkor hogyan értenék én ahhoz, maradok az óvodában. Ha egyáltalán maradhatok. Az óvó néni ugyanis azt mondta a múltkor. Bélus- ka, neked, még a nagycsoportban van a helyed. Jobb is így, legalább nem kell ahhoz igazodnom, amit nem tudok megérteni. Simon Béluska Az idegenforgalmi szezon — amely még ebben a hónapban is tart — hatással volt a Tiszafüredi Autószerviz Leányvállalat működésére is. A nyári hónapokban több mint 30 százalékkal emelkedett a szerviz bevétele, s elérte az 1 millió 200 ezer forintot is. Felvételünkön futóműbeállítást végeznek egy Lada gépkocsin Fotó: T. K. L,