Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-24 / 225. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. SZEPTEMBER 24. Párizs ú| múzeuma IA tudomány világa I A rugalmas csőrendszer törvényei Mérhető-e a vérnyomás? A kérdés hatásvadászónak vagy fontoskodónak hangzik, hiszen mindenki ismeri az óraformájú manométerrel vagy üvegcsőbe zárt higanyoszloppal összekötött, felfújható mandzsettát, amelyet a felkarra csavar az orvos, és néhány pillanat múlva megmondja, mekkora nyomás van a kar ütőerében. Más azonban vérnyomást mérni, és más azt pontosan megmérni. Az ütőeres nyomást először 1733-ban határozták meg úgy, hogy lúdlégcső egyik végét egy ló combartériájába kötötték, másik végét 3 m-es függőleges üvegcsőhöz illesztették. A véroszlop kb. 2,5 m magasra emelkedett, és ritmusosan ingadozott a kanca szíveré- sének megfelelően. A tenzió tehát a szív ütemes működésének megfelelően változik: a szisztolé (összehúzódás) közben, amikor a szív bal kamrája kilöki a vért az aortába, a nyomás nő, a diasztolé (ellazulás) alatt a szívpumpa nem nyom vért az érrendszerbe, a vérnyomás csökken, de nem esik le teljesen. A vérnyomásra tehát két számérték jellemző, a szisztolés és a diaszisz- tolés, ez átlag 120/80 Hgmm, és ezek közül az utóbbi ismerete a lényegesebb. A legtöbb beteg évek múlva is tudja a magasabb szisztolés értéket és sajnos fogalma sincs a fontosabb diasziszto- lésről. A nyomás ingadozását a szív szakaszos működése okozza. Ütemesen dolgozó szivattyúval továbbított folyadék merev falú csőrendszerben szakaszosan áramlik Rugalmas csőrendszerben — így az erekben is — más törvények uralkodnak. A bal kamra összehúzódásakor az aortába vágódó vér szisztolé alatt tágítja a főütőér falát, majd amikor a kamra kiürült, és megkezdődik a diasztolé, a kinyújtott érfal rugalmasan összehúzódik, és hullámszerűen továbbítja a vért. Ez a hullám végigfut az ütőereken. Az artériákban ezért a keringés folyamatos, de nem egyenletes, az elvágott ütőér lüktetve fecskendezi a vért. Ha a rugalmas csőrendszerbe szűkületet iktatunk — ezt jelenti a sok kis keresztmetszetű, nagy súrlódó felületű, kicsiny artériák, arteriolák rendszere — ezen fokozott ellenállású szakasz után eltűnnek a lüktető hullámok, a hajszálerekben és a vénákban már egyenletes az áramlás. Az artériolák nagy ellenállása az érpályát magas és alacsony nyomású részre osztja. Az aorta kb. 110 Hgmm-es középnyomása a nagyobb ütőerekben még 90 Hgmm-es tenziót biztosít, a kis verőerekre eső rövid érszakaszban a nyomás 30—35 Hgmm-re csökken. Magas vérnyomás betegségben ezek az izmos falú artériák szűkülnek, az ellenálás növekedése emeli fel a vérnyomást, főleg a diasztolés értéket, melynek nagyságát csaknem kizárólag a kis vérerek képezte úgynevezett perifériás ellenállás szabja meg. Ezért fontosabb adat a diasztolés nyomás. A mindennapi gyakorlatban az ember vérnyomását persze nem lehet „véres úton” mérni, meg kell elégedni a gyors, ám mindenképpen kevésbé pontos műszerekkel, amelyek eredménye a gyógyítás szempontjából kielégítő. A kutatások céljára, állatkísérletekben ma is fontos a „véres” mérés, sőt annak mikroszkóppal, tévéképernyőre kivetített változata, amint az képünkön látható. Párizsiban nemrég nyílt meg a világ legnagyobb természettudományi és műszaki múzeuma. Az épület 270 m hosszú, 120 m széles, 47 m magas. Hozzá képest a chicagói vagy a müncheni technikai múzeumok csupán szerény épületszárnyak. Fölépítésének ötlete 1977-ben született meg: maga a tervezés és az építkezés négy és fél évig tartott. Ellentétben a hasonló intézményekkel, a párizsi nem tudományágak, hanem nagyobb egységek szerint tagolódik. Négy állandó kiállítása: A Földtől a Világmindenségig; Az élet kalandja; A nyelv és a kommunikáció és Az ember munkája. Nemcsak tömérdek makett, hanem főképp a látogatók által működtethető sokféle szemléltetőeszköz teszi érzékelhetővé a természet- és a műszaki tudományok világát. Az állandó kiállításokon •kívül négy-négy hónapig látogatható alkalmi bemutatók is lesznek. Az elsőnek a tárgya az arany. A múzeumnak nyolcszáz dolgozója van, és arra számítanak, hogy évente 3 millió ember látogatja. A múzeum. 650 millió dollárnak megfelelő összegből épült fel, ötször annyiból, mint eredetileg tervezték. Az üzemben tartása évi 90 millió dollárnak megfelelő összegbe kerül. Remélik azonban, hogy a kiadások 30 százaléka megtérül, részben azokból az eszközökből, amelyeket a múzeum dolgozói készítenek, szabtad almaztat- nak és árusítanak. Altamirái leletek Sziklára rajzóit állatok Rákfeltferltés lézerrel A kaliforniai egyetem kutatói olyan eljárás kidolgozásán fáradoznak, amely a rákos sejteket lézersugárral deríti fel. A sejttenyészetet két fluoreszkáló anyaggal jelölik meg, ezek részben a sejtfelszínhez, részben pedig a sejtmag DNS-éhez kötődnek. A folyadékban eloszlatott sejtek kvarc-csövön áramlanak át. A kvarc-csőre irányított lézersugár kék, illetve vörös színű fénylésre, fluoreszkálásra gerjeszti a két anyagot. A „találatot” elektronikus úton elemzik. Ezen a módon a rákos sejtek könnyebben felismerhetők, azonosíthatók, mint a korábbi eljárásokkal. A tudósok most az új eljárás tökéletesítésén dolgoznak. Húsz perces forrás A „természet csodáját” tanulmányozták a kutatók Kuba keleti partvidékén, a Mata-öböl körzetében. A különös forrásból 20 percen át ömlik a víz, majd 20 percre eltűnik, hogy aztán újabb 20 perc elteltével újra frissítő nedű kerüljön belőle a felszínre. A Kubai Tudományos Akadémia földrajzi intézetének kutatócsoportja több napon át azonos ciklust figyelt meg a forrás működésében. Megállapították, hogy a víz egy föld alatti, mozgó kőmedencében gyűlik össze. Ez a medence á víztömeg hatására 20 perc múltán kissé elbillen, és egész víztartalma kifolyik belőle — buzogni kezd a forrás. Ezután a medence eredeti helyére tér vissza — 20 percen át nem működik a forrás. A környék lakói immár évek óta ismerik a különös jelenséget. A múlt század közepén Saufuola spanyol műkedvelő régész Észak-Spanyolor- szágban, Altamirában, egy barlang mélyén állatokat ábrázoló rajzokat talált. Azóta Európában zömmel Észak-Spanyolországban és Dél-Franciaországban számtalan hasonló lelet került elő. Máá földrészeken is bukkantak ilyen alkotásokra : például Észak-Afrikában, a Tasszili-(hegységben, a líbiai sivatagban, Dél-Iz- raelben, a Tanganyika tó környékén, Nubiában, de Dél-Afrikában is. Chilében a mai aimara indiánok ősei készítettek ilyen rajzokat. Észak-Amerika szintén gazdag leletekben. Megtalálható ez az ábrázolási mód Ázsiában is: például Baskiriában, a Csukcs-földön, az Arnúr vidékén. Még Ausztráliában, Sidney-től északra is találtak régi kőbe vésett rajzokat. Ez a széles körű elterjedtség azt bizonyítja, hogy átfogó, minden népnél kialakult művészi tevékenységről vart szó. Hogy pontosan milyen célokat szolgáltak ezek az alkotások, arról csak feltevéseink vannak. Az egyik elképzelés szerint az egyes állatfigurák ábrázolásával a vadászat sikerét, a szaporodás serkentését kívánták elérni. Más vélemények szerint az embert csupán művészi tevékenység vezérelte. A lascaux-i barlang képei talán egy szájhagyomány útján átadott mítoszt mesélnek el. Az egymást követő generációk szinte „belefestették” múltjukat ezekbe az állatalakokba. A barlangképek főszereplője mindig valamilyen állat. Az ábrázolás módja tükrözi a művészi tevékenység fejlődését. Először az állat körvonalai jelennek meg. A körvonalak érzékletesebbé tételét később már színek segítik elő. Majd mind jobban előtérbe kerülnek a belső fonnák, az alkotók felhasználják a térhatást, a fény és az árnyék játékát. A színek választéka nő, a mozgás ábrázolása is fontossá válik. Az állatalakok lassan jelképpé alakulnak át. Hogy ez a folyamat egy egyenes vonalú fejlődés eredménye-e vagy sem, azt ma még nem tudjuk eldönteni. A barlangképek folytatásai a sziklaképek. Ezek jóval később keletkeztek. Főalakjuk mindig az ember. Árny- képszerüen tudósítanak a mindennapi életről, annak apróbb-cseprőbb eseményeiről. A régész, a történész, az antropológus számára soksok izgalmas kérdést rejtenek ezek az őskori ábrázolások, de nagy hasznára válhatnak a zoológusnak is, aki ezekből arra következtethet, milyen volt az akkori állatvilág, illetve milyen volt akkor az állatoknak és az embernek a kapcsolata. A rajzok arról mesélnek: milyen állatokat ismertek, milyenekre vadásztak, milyen éghajlat alatt éltek elődeink. Vélhetnénk, hogy az állatábrázolásokból következtethetünk az egyes állatfajok gyakoriságára, elterjedtségére is. Ez azonban nem így van. Az őskori művészeket témájuk megválasztásában bizonyára számos általunk ismeretlen tényező befolyásolta, amely független volt az állatok tényleges gyakoriságától, így a képek nagy tárgyi pontosságát látva, legfeljebb abban lehetünk biztosak, hogy az ábrázolt állatok mindegyike élt akkor azon a területen, s a művész láthatta őket. Képünkön az antilopot ábrázoló szikLarajz Dél-Af- rikából. Mikrohullámú berendezésekkel Új leszállító rendszer Mintegy negyven éve segítik mikrohullámú berendezések a repülőgépeket abban, hogy rossz látási viszonyok között is le tudjanak szállni. Már annak is hosszú ideje, hogy ezek a berendezések minden nemzetközi és nagyobb belföldi repülőtéren működnek. Jóllehet négyven év alatt a berendezések gyökeresen megváltoztak és korszerűsödtek, az alapelvük mégis mindmáig változatlan. Nagyon szűk, függőleges, mindössze 1—4, de vízszintesen is csak 6 fokos szögben bocsátanak ki mikrohullámú nyalábot. Ebbe kell a repülőgépnek „betalálnia”, majd amikor ez megtörtént, a gép ezt a nyalábot követi egészen a kifutópályáig. Egyesült államokbeli mérnökök nemrég új alapelvre épülő leszállító berendezést fejlesztettek ki, nemrégiben pedig Nagy-Britannia déli részén, Yeovil repülőterén az első európai példányát is felszerelték. Az új berendezés mikrohullámú nyalábjával függőlegesen legalább 20, vízszintesen pedig legalább 80 fok kiterjedésű térrészt pásztáz végig. Egy-egy oda-vissza pásztázáskor a repülőgépet a nyaláb kétszer éri, s a repülőgépen elhelyezett berendezés a két jel között eltelt időből kiszámítja a gép irányeltérését. Az időkülönbség ugyanis attól függ. hogy a repülőgép milyen messze van a nyaláb középvonalától. A gépnek a repülőtértől való távolságát pedig a repülőtéri berendezés méri, s közli a pilótával. Az új rendszerű berendezésnek az a legfőbb előnye, hogy a pilótának a réginél jóval nagyobb manőverezési szabadságot ad. A repülőgép nemcsak egyetlen irányból, egyenesen haladva közelítheti meg a kifutópályát, mint az eddigi berendezéssel, hanem elég tág határokon belül bármerről és bármilyen fordulókkal. Ez módot ad arra, hogy a le- szállni kívánó gépek az eddiginél sűrűbben kövessék egymást, más-más irányból közelítsék meg a kifutópályát, de arra is, hogy a helikopterek és a kis mentő-, sport- rendőrségi stb. repülőgépek ne kényszerüljenek besorolni a nagy utas- szállító gépek közé a nagy kifutópályára, hanem a repülőtér más részén, kisebb teherbírású és rövidebb kifutópályán vagy akár füves területeken, a nagy gépek zavarása nélkül is leszállhassanak. Az új rendszer révén a repülőgépek még azután is manőverezhetnek, hogy a leszállító mikrohullámú nyalábba beléptek. Ezáltal például elkerülhetik az útjukba eső lakóterületeket. csökkentve zajterhelésüket. Az új rendszer különösen ott előnyös, ahol a régi berendezést a környező hegyekről visszaverődő mikrohullámok erősen zavarják. Az új rendszer sokkal kevésbé érzékeny erre a zavarásra. A Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet az új rendszert 1998-ra akarja szabványosítani. Addig minden repülőtér a mostani, ha- . gyományos leszállító berendezést köteles működtetni, akkor is, ha az újat már felszerelte. Az Egyesült Államokban rövid távon 1250 ilyen berendezést akarnak felszerelni, de még ott is csak 2000-re látják el vele az összes repülőteret. Képünkön egy modern utasszállító pilótakabinja (Fotó: KS). Régészek a Bodeni-tó mentén A Bodeni-tónak az újabb kőkorszakbóí és a bronzkor- szakból való és a víz alatt jól megőrzött cölöpépítményei mintegy ötezer évet éltek túl. Ám a turistáktól és vízisportolóktól kedvelt tó partjainak építményei és a környezet változása pusztulással fenyegetik őket. Nyugatnémet kutatók most próbálják menteni, ami még menthető. Egyebek között az utolsó még megmaradt nagy cölöpépítményeket ismét üledékkel borítják, és náddal ültetik be, mivel ez idő szerint nincsen pénz a feltárásukra. Ezáltal legalább megőrződnek a jövőbeli kutatás számára. Csupán a tó német partja mentén mintegy 40 000 cölöp lehet a víz alatt; ezek utat mutatnak a hajdani mindennapi életnek ma a tó fenekén, az iszap alatt rejtőző emlékeihez, textíliákhoz, élelmiszerekhez, agyagedényekhez, háztartási berendezésekhez, csupa olyan eszközhöz, amely a legtöbb más, hasonló korú lelőhelyen hiányzott vagy már régen szétrohadt. Vízhűtés helyett Egy connecticuti kutatólaboratórium az autómotorok hűtésének olyan rendszerét fejlesztette ki, amely hűtőközegként az eddig használatos vízkeverékeknél magasabb forráspontú szerves folyadékokat alkalmaz. Ilyen a propiléglikol. Használata révén nő a motor munkahő- mévséklete, ezáltal javul a hatásfoka, s nem kell félni a víztartalmú hűtőanyagok okozta korróziótól. A kutatók közlése szerint a kísérletben jobb munkateljesítményeket értek el, illetőleg csökkent az üzemanyagfogyasztás. Az új hűtőrendszert a már elkészült: személygépkocsikba is felszerelhetik.
