Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-22 / 223. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. SZEPTEMBER ?2. Olykor elfogy, máskor kimarad Megkedveltók a pihenni vágyók Nyár végén a szolnoki „potyán” Mezőtúri tejkínálat kérdőjelekkel Túrkevo helyett Szolnok szállít Július 14-én, az egyik mezőtúri háziasszony zacskós tejjel állított be a városi tanács városfejlesztési és gazdálkodási osztályára, mert abban — finoman fogalmazva apró élőlények mozogtak. Minderről jegyzőkönyv készült az élelmezéshigiéniai kirendeltség szakállatorvosa részvételével, amely többek között ilyen kitételt is tartalmaz: „A parazitás szennyezettség miatt gusztustalannak, érzékszervi szempontból az egészet kifogásoltnalk minősítem.” A megállapításokat tartalmazó levelet elküldték a gyártónak, a túnkevei téesz tejüzemének is. Onnan, illetve a termelőszövetkezetből pár hét múlva érkezett válasz, de abban érdekes módon szó sem volt a jegyzőkönyv észrevételeiről; nevezetesen arról, vajon miképp kerülhettek a paraziták a zacskós tejbe? A zárt rendszer előírásainak a megsértésével, esetleg utólag, a felbontás után, ezt 'ma már örök titok fedi. Egy azonban valóság, a válaszlevélben az áll, hogy a téesz a tejüzemét augusztus 22-én bezárja. Az indoklás szerint a létesítmény a jelenlegi környezetében. állapotában eddig is nagyerő- feszítésekjkel tudott feladatának megfelelni, a jövőbeni fenntartása pedig — csak a gazdasági érdekekkel össze- egyeztethetetleniil — magas ráfordítással lehetséges, amit nem bírnak vállalni. Konkrétan arról van szó, hogy ez a ..minigyár” a város kellős közepére létesült egy régi épületbe, amely a téesz bérleménye. Zsúfolt a terület, terjeszkedésre, bővítésre alkalmatlan, az öltözők személyi higiéniás feltételei rosszak, a mosogatórendszer kifogásolható, a szennyvíz elvezetése megoldatlan. Ha valaki azt gondolná, hogy a döntés után a túrke- vei téesz és a mezőtúri városi tanács között egyféle .,'haragszomrád” viszony kezdődött, téved. Mindkét településen — ha nem is tapsolva — tudomásul vették a tényeket, hiszen ez az épület — finoman fogalmazva — már megette a kenyere javát. Mivel a további szállítást. illetve ellátást a Szolnoki Tejipari Vállalat vállalta. így az átállás zökkenőmentesnek tűnt. Igen ám, de mit mutat a valóság? Az egyik legutóbbi szombaton délben tizenkettőkor elfogyott Mezőtúron a tej, majd hétfőn mindössze négyig tartott. Igaz. az előző héten — nem elírás — hatezer liter marad ki. Szóval „csuklottak” az áfész vezetői, de a tanácsé is. A helyzetet elemezve kiderült: más dolog a tejet tizenöt kilométerről szállítani. és megint más ötven-, illetve hatvanegynéhányról, Szolnokról beszerezni. Míg korábban napjában háromszor is hoztak friss árut Túrkevé- ről és Szolnokról — reggel, délelőtt és délután —. most egyszer, hajnalban indulnak a megyeszékhelyről az autók. A boltvezetők pedig vakarják a fejüket, mert az egyszeri, tömeges fogadásra jelenleg sem a hűtőterületek, sem a raktárak nem elegendőek. Még a forgalmas, nagy népszerűségnek örvendő Ifjúsági ABC-ben sem. ahol például az érkező hetv »n • egynéhány ládának jó. ha egyharmada elfér a hűtőkamrában. Bár kapnak fél- tartós tejet is. de nem elegendő mennyiséget, pedig ha több érkezne. azzal már jobban lehetne ..sakkozni”, hiszen napokig tárolható. Nem beszélve arról, hogy a (háziasszonyok is ezt keresik. szeretik. Egy szó mint száz — nona ott jártamkor az üzletekben elegendő tej kellette magát — úgy tűnik, nem telt el felhőtlenül Mezőtúron augusztus 22. óta ez a néhány hét. Mivel most a kért mennyiséget az előző hét csütörtökén kell megrendelni, az üzletvezetők döntéseiben olykor sok a bizonytalanság. Igaz. a szolnokiak megígér- tér. ha egy nappal korábban, délelőtt telefonon olyan ielzés érkezik, hogy másnapra a jelzettnél több. esetleg kevesebb szükséges, figyelembe veszik. Adódott erre példa, bár a jószándék végül kudarcra ítéltetett, mivel a meghívott szolnoki .számmal egész délelőtt képtelenek voltak kapcsolatot teremteni Mezőtúrról. Szerencsére a közelgő hetek — ha átmenetileg is — kedvezőbb helyzetet teremthetnek. hiszen valószínű, a Celsius-íokok már nem ostromolják sokáijg a harmincas számot. Mindezeken kívül a Mezőtúri Áfész vezetői megígérték, hogy a nagyobb üzletek hűtőkapacitást a jövő évi kánikulai napokra növelik. Egyébként a Túr,kévéi Vörös Csillag Téesz sem mondott le az esetleges építkezésről, mivel több mint harmincezer gyerek és felnőtt ellátásáról van szó. Annák ellenére, hogy ez az összeg a mai számítások szerint is százmillió körüli. Bizony elkelne efféle újmodern üzem errefelé is, mert arra is gondolni kell. mi lesz akkor, ha a nemszeretem, téli hónapokban az elmúlt évihez hasonló fújja-hordja napok akadályozzák a közlekedést. szállítást. Igaz, ekkora összegű beruházásra. kiadásra ma már egyetlen termelő cég. gazdaság, vállalat, szövetkezet sem kötelezhető. De a létesítése — ha másként nem megy — közös összefogással gyümölcsöző lenne, elvégre nem mindegy, hogy a tejféleségek télen-nyáron menynyit utaznak, amíg jó minőségben az ottani fogyasztók asztalára kerülnek'. D. Szabó Miklós A nyár elején beharangoztuk azokat az — egyértelműen fejlődést, fejlesztést szolgáló elképzeléseket, amelyek azután születtek, hogy a városi tanácstól a Sportlétesítmények Igazgatósága megkapta a megbízást; „üzemeltesse” az új(?) szolnoki potyastrandot. Júliusban, augusztusban persze mi magunk is többször kilátogattunk, hangulatos írásainkban be is számoltunk; milyen az „élet” egy kellemes napsütéses hétvégén a Tisza partján. Komolyan vették Örömmel nyugtáztuk, hogy a Sportlétesítmények Igazgatósága valóban komolyan vette „vállalását”; a kitelepített konténerekben helyet kapott a büfé, az intézmény két dolgozója éjjel-nappal kinn tartózkodott, ha kellett szerszámokkal segítették a sátorverőket. Megbízhatóan megoldódott a strandőri-ví- ziőri szolgálat, és az idén már kulturáltabban festettek a vécék. Ennyit csupán ízelítőül! Ám valószínűleg nem árt aprólékosan is szemügyre venni; mit ígértek és abból mi valósult meg, illetve hol tartanak például a vízvezeték, a villany kiépítésével? — Jó, kezdhetjük a vízzel, a villannyal is — válaszolta Szautner János, a Sportlétesítmények igazgatója. — A TITÁSZ Kandó Kálmán szocialista brigádja társadalmi munkában elkészítette az elektromos vezeték tervét. A Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat javaslatot tett a vízvezeték lehetséges megépítésére. A terveket ezekben a napokban bírálja el a városi tanács műszaki osztálya. Mi megvásároltuk a villanyvezetéket és a vízvezeték-csöveket. most szervezzük a város üzemeinek társadalmi munkáját a vezetékek kiépítéséhez. — Most? ősszel? — Igen. Ahhoz, hogy jövő nyárra a potyán legyen víz és villany, most kell lefektetni a vezetékeket. — A nyár eleji ígéretek között szerepelt sátor és gumimatrac kölcsönzési lehetőség. Barangolás hazai tájakon Október: honismereti hónap Az ötvemtagú jászjákóhal- mi Horváth Péter honismereti szakkör mindig fokozott gonddal készül a múzeumi, műemléki és honismereti hónapra — októberre. A huszonnégv éves szakkör állandó kiállítása még mindig a régi helyén várja a látogatóikat, ahol húsz év alatt közel tizenötezer látogató fordult meg. Kirándulásira készülnek a kör tagjai Tiszaföldvár, Tiszakürt Szentes, Csongrád és más környező települések látnivalóinak megismerésére. Október 7-én pedig a községi könyvtárral közös vendégük lesz dr. Buda Bulcsu. a Medicina Könyvkiadó Panoráma szerkesztőségének fő- szerkesztője, aki a honismeret és az útikönyvek kapcsolatáról tart színes előadást. Nagy aktivitással vesz részt a szakkör tagsága a Tájak-Korok-Múzeumok bélyegzőmozgalom munkájában mind egyénileg, mind csoportosan. Ezt bizonyítja, hogy van köztük, akik már a kilencedük arany fokozatot is megszerezte, de sokan többszörös „aranyosak”, mások vásárlási utalványokat. könyvjutalmaikat nyertek az országos központtól. A TKM mozgalomban országosan elismert munkát végző tagság jelenlegi legnagyobb akciója a „Barangolás hazai tájakon” pályázaton való résztvétel. Hat csoport oldotta meg a nehéz kérdéseket több-kevesebb sikerrel. az októberi megyei vetélkedésre való esetleges bejutást izgalommal várják. A szeptemberi határidővel meghirdetett honismereti pályázatna a tavaly decemberben megrendezett hagyományos disznóölés fotóanyagával és kísérő szöveggel készül a szakkör. Az ifjúsági csoport a határban és belterületen található szobrokat, kereszteket gyűjtötte össze, ezeken kívül két egyéni pályázattal is indulnak a tagok. Épül a bakI faluház Jó ütemben halad a falu- ház építése a Zala megyei Bak községben. Főfalait már felhúzták, s így az épület hamarosan tető alá kerülhet. A munkában részt vesz a teLepülés apnaja-mgyja. a faluház ugyanis a helybeliek kívánságára létesül, s nagy szükség van rá. mert Bakon nincs megfelelő otthona a közművelődésnek. I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÜDIO; 6.30—7.90: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Hírek, időjárás — Ütinform — Ma történik — A tegnapról tudjuk, mondjuk — Noteszlap — Lapszemle.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés — 8.20: Társalgó. — 9.44: Szamárságok. — 10.05: Az édesipar keserű gondjai. — 10.25: Éneklő Ifjúság. — 10.38: Nótacsokor. — 11.36: Napfogyatkozás nyara. — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: A Föld. amelyen élünk. — 13.00: Klasszikusok délidőben — 14.05: Műsor- Ismertetés. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25; Orvosi tanácsok — 14.30: Dzsesszmelódlák. — 15.00: Fejezetek a jiddis irodalomból. — 15.20: Zeneiskolásoknak. — 15.40: Poggyász — Tudnivalók utazóknak. — 16.05: Kérhetek valamit? — 17.00: Társadalom és iskola. — 17.30: Földes Andor zongorázik. — 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család . . — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Egy rendező naplójából. — 20.15: Operaest. — 21.00: Félóra népzene. — 21.30: Agysejtmllllárdok távlatai. — 22.20; Tíz perc külpolitika — 22.30: Hangszerparádé.— 22.50: Vonzáskör. — 23.00: Artur Schnabel és a Pro Arte felvételeiből. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4 30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben — 12.10: Fúvószene. — 12.27: Népdalok. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Popzene sztereóban — 14.00: Vásárrádió. — 14.30: Szórakoztató antikvárium. — 15.05: Lehoczky Éva énekel. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom ... — 18.30: Ggramofon sztárok. — 19.05: Csak fiataloknak.! — 20.00: Slágereim története. — 21.05: A planétás ember. — 21.25: Deseő Csaba szerzeményeiből. — 21.50: Az élő népdal. — 22.00: Betűtenger — 13.20: A mai dzsessz. — 24.00: Virágénekek. — 0.15: Él fél után . . BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.13: Leonard Bernstein vezényel. — 9.21: Szopránáriák. — 9.52: Szonátafelvételek. — 11.00: Schumann: Jelenetek Goethe Faust- lából — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Vonzódások — 14.05: Operarészletek — 14.50: Labirintus. — 15.05: Csónakon. — 15.20: Magyar zeneszerzők. — 16.01: Zenekari muzsika. —17.30: Poggyász (ism.). — 17.50: Operafelvételek. — J8.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű műsora. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. — 19.35: Kamarazene. — 20.15: Kilátó. — 21.00: Zenekart muzsika. — 22.23: Monteverdi madrigálkötetei. — 23.03: Rádiószlnház: Nem Byron más vagyok. 1. MOSOK: 8.55: Tv-torna nyugdíjasoknak. — 9.00: UTV-Stúdlum — Gyur- matek VII/2. rész: Miért? Miért? (ism.). — 9.10: Itt van az ősz! (ism.). — 9.35: Egy osztályba tárunk — Kisiskolások Ecuadorban (ism.). — 10.05: Nyugati — Ezt nem valósítottuk meg. Egyrészt még nem is fejtettünk ki olyan nagy propagandát, aztán igény sem jelentkezett. — Mi lesz jövőre? — Bekerített sátorozó helyeket alakítunk ki, és lehet majd kempingfelszerelést kölcsönözni. Ez azt is maga után vonja, hogy valószínűleg fizetni kell majd a sátorhelyekért. — Ez az, aminek sok társammal együtt nem örülnék! Mert azt szeretném, szeretnénk, hogy a szolnoki tiszai szabadstrand sokáig megőrizze „potya” jellegét, a hozzá■ tartozó sátorozásra alkalmas ártéri erdővel együtt. Annak persze nem vagyok ellene, hogy fizessünk a szolgáltatásokért, hangsúlyozom, a szolgáltatásért! Ha valaki a „kerítésen belül” — ha kell egyáltalán kerl- tés(?) — akarja fölállítani a sátrát, mert ott meg is őrzik felszerelését — ám tegye! De azt már nem hiszem, hogy bárki jó szemmel nézné, hogy ezután kizárólag a kerítésen belül lehetne táborozni! Remélem, ebben olymértékben egyetértünk a Sportlétesítmények igazgatójával, és a számba jöhető illetékesekkel, hogy fölösleges is volt rá ilyen hosszan kitérni! Út kátyúk nélkül7 — Nos, nézzük inkább, milyen előrelépés történt még a nyáron! — A potyastrandhoz vezető földút kátyúi elnyeltek harminc köbméter követ, mondhatom édeskevésnek bizonyult. Ám, hogy mikor épülhet valamelyest „szilárdabb” burkolatú út, azt ne tőlem kérdezzék az érdeklődők. .. — Jó, kitalálom; a városi tanácstól. Ámbár sejtem, hogy a kérdés eleve rosszkor jöttnek találtatik. Persze ez nem jelentheti azt, hogy ne lehessen kezdeményezni, s kezdeni — akár az úttal is — valamit... — Hadd folytassam még a jó hírekkel! A nyáron megalakult a Tiszaliget SE naturista klubja. Mostanáig 160 család csatlakozott, a tagdíj családonként évi háországhatár — Szovjet tv-film- sorozat IV/3 rész. — 11.10: Delta — Tudományos híradó (ism.). — 11.35: Mozgató — Tv-torna mozgáskorlátozottaknak. — 11.40: Képújság. — 16.15; Hírek. — 16.20: Suliirodalom (ism.). Dé- ry Tibor: Philemon és Baucis tv-film. — 17.10: Arany János: A walesi bárdok (ism.) (ff). — 17.25: Reklám. — 17.35: Három nap tv-müsora — 17.40: Objektív — Tényképek a szocialista világról — 18.25: Képújság. — 18.30: Reklám. — 18.40: Mini Stúdió ’87. — 18.45; 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol raizfiimsorozat XXVI/25. rész: WlUy Fog letartóztatása. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Verdi — Olasz életrajzi filmsorozat IX/7 rész: Nehéz évek. — 21.20: Stúdió ’87 — A televízió kulturális hetilapja. — 22.20: Híradó 3. 2. MŰSOR: 16.25: Képújság. — 16.30: Tv- torna. — 16.35: Autó-motorsport — A Telesport technikai magazinía. — 16.55: Üzenetek Bulgáriából — 17.00: Rodopei népdal — Valja Baikanszka népművész előadásában. — 17.05: A Hét Oltár kolostora — Alek- szandr Nyevszkli katedrálisá- ban Borisz Hlsztov liturgikus énekeket ad elő. — 17.20: Bolgár operaénekesek — Dokumentumfilm. — 17.50: Nagy László és Vanja Petkova versei. — 18.00: Dél-alföldi Magazin — A szegedi körzeti stúdió műsora. — 19.00: Üzenetek Bulgáriából — folytatás — 19.05: Beti Dánon a .Halál szerelvényei” című film egyik élő alakja elmondja a Játékfilm történeti hátterét — 19.10: A halál szerelvényei — Bolgár film. — 21.10: Antal Imre és Réz András filmesztéta beszélgetése a magyar—bolgár filmkapcsolatok történelméről, archív filmrészletek bejátszásával. — 21.30: Sztojan Dukov és Donjo Do- nev rajzfilmjei. — 22.05: Látogatás a 102 éves Ljuben bácsinál. — 22.30: Képújság. MOSZKVA: 14.00: Hírek. — 14.15: „Prasz- kovja” című tv-dokumentum- film. — 14.55: A .Lenek” tánc- és énekegyüttes koncertje, — romszázharminc forint. Az elkerített területet persze napijeggyel is lehet látogatni. húsz, illetve tíz forintért. Ezzel legalizálódott a naturizmus Szolnokon. — Apropó, kerítés! A naturisták. korábban magukat érezték „kirekesztettnek”. Most ők „kerítették ki” magukat? — A lényeg az, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megszűntek a textilesek és a naturisták nézeteltérései! — Örülök, ha így van. Végülis milyen benyomásokat, tapasztalatokat szereztek a Sportlétesítmények Igazgatóságának dolgozói, a nyáron? Mire jogosítanak ezek a benyomások? Lágyán civilizált, de maradjon nomádi — A város csodálatos, a korábbi években kevésbé kihasznált területét fedeztük föl, fedezték fel, s kedvelték meg a szolnokiak ezrei. Volt olyan nyári hétvége, amikor egyetlen napon kétezeröt- száz vendéget becsültünk. — Mekkora „beruházási keretből” gazdálkodhatott a Sportlétesítmények Igazgatósága a Tisza partján? Ügy tudom a város tanácsa kilencezer (értsd: kilencezer) forintot tudott adni. — Egyelőre ennyit! De abban maradtunk, hogy az idei tapasztalatok alapján nézzük meg, mire lenne szükség. beszéljük meg, s aztán közösen döntsük el, miből mire futja. Mit kívánhat „zárszóként” a krónikás? Egyrészt azt, hogy valóban alakuljanak ki olyan alapföltételek a potyán, amelyek később sok mindent lehetővé tesznek. Elsősorban a közművesítést — a vizet, a villanyt, nem utolsó sorban az utat (melyen egyszer autóbusz is járhat) — értem ezen. Másrészt egyértelműen azokkal értek egyet, akik a civilizációt hagyományos ártalmai nélkül képzelik el megvalósulni a potyán! Végtelenül szomorú volnék, ha ez a civilizáció magával hozná az elbürokratizálódást, a túlszabályozottságot! Egri Sándor 15.25: Hírek. — 15.30: Iskolások: találkozása V. I. Sitnylkovval. — 16.15: Agroipari egyesülések ielene és jövője. — 16.45: Világhíradó. — 17.00: Az alkoholizmus elleni harc az Uljanovsz^ ki területen — 17.15: A litván televízió műsora. — 19.00: Vremja. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: A tv-nézők leveleire válaszolva. — 20.50: Világhíradó — 21.05: Ezt ti tudjátok... — 21.50: „Tizenkét szék” című tv-film 2. rész. — 22.56: Hírek. — 23.01: Sportműsor. — 23.31: Sz. Obrazcov mesél SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.05: Hírek — .16.10: Iskolatévé. — 16.30: Német nyelv gyerekeknek 3. lecke ism. — 16.55: összefoglaló a jégkorong Kanada Kupáról és az atlétikai VB-ről. — 17.25: A bátor betyár — szlovák népmese. — 18.15: Vigyázz, tűz van! — riportműsor — 18.35: A rendőrség naplójából. — 18.40: A forradalom madonnái — szovjet dokumentumfilm. — 19.00: Tévé- torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tévéhíradó. — 20.00: Fiatalok tévéklubi a. — 21.30: Időszerű események, r— 21.56: Időjárásjelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Férjhez mentem — kanadai film 1. rész. ÚJVIDÉK : 15.05: Műsorismertetés — magyarul. — 15.10: Tv-napló — magyarul. — 15.25: Gyermekműsor — 15.40: Pluszműsor. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyermekműsor. — 18.00: Nyomok — ruszin nyelvű műsor. — 18.30: Fiatalok fóruma. — 19.00: Ma: tájékoztató műsor. — 19.15: Ralzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottósorsolás. — 20.05: Minden folyó folyik — ausztrál sorozatfilm. — 21.00: Tv-napló. — 21.15: Csak egy személy hiányzik — francia sorozatfilm magyarul — feliratos. — 22.10: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-hlradó. — 20.20: Gazdasági figyelő. — 20.30: Pillantás a múltba — 20.45: A hercegnő napja című tv-játék. — B1.35: Riportműsor. — 21.50: Tv-hiradó.