Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
1987. AUGUSZTUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Az álomkommandó Sütő András-ősbemutató a Gyulai Várszínházban A 25. évad „előestéjén” mutatták be a Gyulai Várszínházban Sütő András Az álom- kommandó című színművét. A magyar nemzeti drámát vállaló, az új alkotásokat többnyire sikerre vivő várszínházban ez volt az első Sütő-bemutató. Az álomkommandó nem aratott zajos sikert, egyáltalán a siker fogalmával ezúttal nem is mérhető a Sütő-dráma és a közönség viszonya. A taps inkább csak forró lelkesedést, múló hangulatot fejez ki — az udvarias- sági gesztuson kívül — a legtöbbet az előadásról a végszó utáni csend mondja el... Ilyenkor a másodpercek órányinak tűnnek, a színész tanúheggyé dermedten marad a színpadon. a néző meg a székébe. Ezek a mágia pillanatai. Csak nagyon kivételes alkalmakkor következnek be. Az álomkommandó gyulai előadása mágiát csinált. S tegyük hozzá, hogy azon a színpadon, ahol Illyés Gyula, Székely János varázslataihoz szokott a közönség. Pedig ez a Sütő-dráma az eddig látottaknál sokkal nehezebb, szikárabb — éppen ezért talán messzibbre hangzott. Az álomkommandó az író új költői nyelvet teremtett, hogy az itt és most erejével. kézközelből mondhassa el véleményét a népmegsemmisítés mechanizmusáról. Fontos tudni a darab mottóját: „Történt Auschwitzban és történik bárhol, ahol történhet”. S hogyan történik? Színpadi próba zajlik a színpadon. a darab csaknem natu- ralisztikusan mutatja a fasizmus poklát. Ebbe a színpadi játékba tör be egy dikAz álmok kiárusítóaa talán az életet jelenti: Seres Zoltán, Zsíros Ági és Kern András tatorikus államrend a maga hatalmi eszközeivel, embereivel. hogy a Tábornokot, azaz valahol a jelenkor valamelyik diktátorát a vélt összeesküvéstől megvédelmezze. Az idősíkok nem esnek egybe, de a két valóság között mindinkább rövidül a távolság. A színpadon játszódó darab egyik színész a fiát ugyanis nemcsak az eredeti játékban, de a valóságban is a hatalom pusztítása veszélyezteti. A jelen és a múlt úgy tárul a közönség elé. hogy gondolati síkon elkülöníthetetlenné válik, hogy mikor látjuk a színpadi valóságot és mikor a beszűkült élet teremtette helyzeteket. Auschwitz szellemét csak történelmi tapasztalatai alapján érzi erősebbnek a néző, innen indulva jut el a következtetésig. hogy a félelem minden emberi tartást megöl, s ezen az optikán keresztül látja azonos tragédiának a „megírt” s az élet által — a szereplők számára — teremtett drámát. Az auschwitzi történet ezeken a pontokon váKSH-felmórős Az A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített arról, hogy miként változott a lakosság életmódja az elmúlt tíz évben. Több mint tízezer — 15 és 79 év közötti — személyt kérdeztek meg: hogyan tölti el a nap huszonnégy óráját. Az adatokat 1986 márciusától egy éven át folyamatosan gyűjtötték. Az első tapasztalat az volt, hogy a hetvenes évek közepéhez — az 1976—1977. évi legutóbbi hasonló felméréshez — képest tovább növekedett a kereső munkával eltöltött idő. A korábbiakhoz viszonyítva erőteljesen bővült a főmunkaidő után végzett jövedelemkiegészítő tevékenység: egyes rétegek a tíz évvel ezelőttinél naponkénti átlagban 3—4- szer több időt töltenek a második gazdaságbeli, nem mezőgazdasági jellegű mun- kávaL Főként a családalapító fiatalok és a nyugdíjasok vállalnak kiegészítő munkát, lakóhely szerint pedig elsősorban a városban élők igyekeznek ily módon többletjövedelemre szert tenni. A főmunkaidőn túli munkavégzés a városlakóknak •változásról szinte minden rétegére jellemző. de különösen az értelmiségre. A diplomások nemcsak saját szakterületükön vállalnak külön műszakot, hanem körülbelül fele-fele arányban végeznek fizikai munkákat is. Becslések szerint körülbelül - ugyanannyian dolgoznak munkaidejük után csoportos vállalkozásokban, mint ahá- nyan egyénileg keresnek maguknak jövedelemkiegé- szitési lehetőséget. A főmunkaidő utáni kereső tevékenység elsősorban a férfiakra jellemző. Változott a családon belüli munkamegosztás is; a gyermeknevelés terheiből az apák elfoglaltsága miatt a korábbiaknál többet vállalnak a nők. A tíz évvel ezelőtti napi átlagos 27 perc helyett most 40 percet fordítanak a nők kizárólag csak a gyermekükre. Némileg, napi átlagban 230 percről 205 percre csökkent a háztartási munkákkal eltöltött idő. A növekvő munkaterhek miatt számos társadalmi csoport szabadideje tovább csökkent. Béren Európai ifjúsági bóketalálkozt Európai ifjúsági béketalálkozó kezdődött az .Országos Béketanács szervezésében pénteken Bér községben. A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa, valamint az Állami Ifjúsági és Sporthivatal támogatásával létrejött találkozó résztvevői az európai bizaloméipítés kérdéseit vitatják meg, tanácskoznak a békére nevelésről, a nemzetközi megértésről és a népek' közötti, valamint a személyes kapcsolatok békeépítő szerepéről. A fiatalok augusztus 6-án részt vesznek Budapesten a Hirosima-év- forduló alkalmából szervezett utcai megemlékezésen lik a bárhol megtörténhet eset — drámájává, vagyis egyetemlegessé. Sütő egyformán kemény ítéletet mond az embertelen hatalomról és a túlélés fikcióiról. A darab színműírója, aki boncsegédként maga is résztvesz a játékban. még kiszolgálja a torz hatalmat, hogy a családját mentse, még .hisz a humanitárius gondolatok erejében, de amikor a jelenkor — valahol a nagyvilágban — betör a játékba, ráébred: a legnagyszerűbb gondolatok is hatástalanok a legócskább, legigaztalanabb kezekben tartott fegyverekkel szemben! Sütő a túlélés hasztalan igyekezetének paraboláján túllépve messzebbre is mutat: a manipulálok számára éppen a tett gondolatáig eljutott, golyóval a testében összecsukló fiú teremt magatartás modellt. A fasizmus csak a maga fogalmazta szép szavakat akarja visszahallani, az emberségét veszített hatalom talán éppen ezért pusztítja el oly kíméletlenül a humanizmusra apellálókat, mert érzi ennek az erőnek nagyságát — és fél! Sík Ferenc rendezői értelmezésében az egész várszínház a dráma játéktere, kilépve a színpadról Julius Fucik gondolata él akár a széksorok között is: Emberek. vigyázzatok . ..! Véresen komoly játék, elbírja a jól értelmezett teatralitást is. hűen a mottó szelleméhez: „...történik bárhol, ahol történhet”. Ugyanekkor nagy mértéktartás jellemzi Sík rendezését, érezhetően a dráma szelleme a legfontosabb számára. Bizonyos részeket egyszerűsít, más gondolati egységeket felerősít a megértetés és megdöbbenés érdekében. Az előadás abszolút főszereplője Kern András, aki az önmagával folytatott vitákban a legerősebb, ugyanakkor belső énjének ellentmondásait. töréseit is maradéktalanul érzékelteti. Méltó partnere vívódásának Lukács Sándor, aki Székely János gyulai színpadán is már többször bizonyított — a legemlékezetesebb Harag György rendezésében volt — s most is élményt hagy a nézőkben maga után. Tiszai Lajos A könyvtárosok vándorgyűlése elé A megyei könyvtár ez évi rendezvényeit A magyar nyelv hete országos ünnepségsorozatának megnyitója s a vele összekapcsolt Verseghy tudományos ülésszak indította. A folytatást jelentő Ünnepi Könyvhét után most újabb megtisztelő feladatot vállal fel a könyvtár kollektívája azzal, hogy Szolnok városa nevében a Magyar Könyvtárosok Egyesületének XIX. országos vándorgyűlését fogadja. Az augusztus 5-e és 8-a között megrendezendő szimpozion a könyvtár információközvetítő szerepét, a gépesítés kérdéskörét, valamint egyes szolgáltatások marketing-jellegét vizsgálja. A vándor- gyűlésre való készülődés okot is, alkalmat is ad arra, hogy a könyvtárügy területén egy ttcsé Körültekint-' sünk. ^ Aki nyitott szemmel figyeli a hazai könyvkiadást, az az utóbbi években a remekművek természetes és folyamatos jelenléte ellenére is érzékel egyfajta kommer- cializálódást, felhígulást. A jó megfigyelő benyomása sajnos igaznak bizonyul, azt a számok is alátámasztják: nő a könyvkiadók nyereségorientációja, melynek következtében emelkedik a „kelendő művek” ázsiója. így kerül többszázezer példányban az olvasók asztalára Agatha Christie, Zalatnay Sarolta s Végh Antal — ez utóbbi egyenesen 250 ezres pé ldányszámlban. Romlott az ízlésünk? — kérdezheti bárki jogosan, s a határozott válasz egyértelműen: nem. Miről van hát szó? A kérdésre röviden válaszolni nehéz, sőt majdnem lehetetlen, ezért fordulunk inkább egy példányhoz. A jónevű Magvető Kiadó — mint köztudott — felvállalta a széles közönségigényt kielégítő Albatrosz könyvek nagy példányszámú kiadását. Teszi pedig ezt azzal a szimpatikus céllal, hogy az ebből befolyt hasznot színvonalas művek kiadására fordítsa. így tudja pl., az Ünnepi könyvhéten féláron árusítani a Szép Versek, a Rivalda vagy a Körkép antológia köteteit. Az olvasói ízlés romlása, az olvasó igényének elseké- lyesedése ellen — úgy Nér- zem — jogosan tiltakozunk, de egészítsük ki fenti példánkat a figyelmes olvasó ugyancsak reális benyomásával. Könyvkiadásunk korábbi gyakorlata az igényes és csakis az igényes olvasót ismerte el. A klasszikusok és a színvonalas kortársművek kizárólagosságra törekvő terjesztésével olyan volumenű kulturális missziót vállalt fel, melynek természetes voltát esetenként csupán csak az olvasó nem igazolta visz- sza. A könyvkiadás mai paraméterei sokkal inkább tükrözik a magyar olvasó valódi igényeit. Közelebb mentünk az olvasóhoz: magán- kiadók és állami kiadók vadásszák kegyét és pénzét, de mindenkor változatlanul kínáljuk számára az igazán értékes, a mély humánumot hordozó műveket is. Megnőtt tehát az olvasó választási lehetősége s nem kevésbé a kulturális politika, a könyvtárügy felelőssége. Ez utóbbi hatásfoka megsokszorozódhat azáltal, hogy szélesedik az irányításba bevontak köre, hogy a szakember higgadt határozottsággal folyamatos párbeszédet folytat a megjelenő művekről, a megjelenő művekkel. Továbbra is valljuk azt az elvet, hogy nem kiszolgálni, hanem „csak” szolgálni kívánjuk a tömeget. Konkrétabban szólva a könyvtári munkáról, könyv-1 tárpolitikáról, még egy nem kevésbé fontos gondolat kívánkozik a fentiek mellé. A Verseghy Ferenc nevét viselő könyvtár természetesen a körülményei által behatárolt mértékben és minőségben képes felkelteni és kielégíteni olvasói igényét. A fent jelzett könyvtáros vándorgyűlés felvállalása is a közönséghez vezető út pontosabb kirajzolását és bejárását célozza. Megyei könyvtárról lévén szó, nem mehetünk el a feladatát megjelölő egyik nagyon fontos kérdéskör mellett Ez pedig a következő: a modem információhordozók megjelenésével szélesedett a könyvtárak gyűjtőkörébe sorolható médiák száma. Ezeknek az új médiáknak (videoszalag, hangoskönyv, számítógép stb.), legalább a megyei könyvtárban hiánytalanul jelen kell (kellene) lenniük. A tények ugyanis azt igazolják, hogy a könyvtárak állomány szempontjából nyolcvan százalékban ismétlik egymást. Ezért ahhoz, hogy a mindenkor fennmaradó húsz százalékot demokratikus szolgáltatásként nyújtani tudjuk olvasóinknak, minél előbb ki kell építenünk az országos könyvtári számítógépig hálózatot. Az említett húsz százalék — ne ■restelljük kimondani — a minőségig igények megfogalmazását és kielégítését jelenti. Luxusról, „arisztokratikus” kívánságokról van talán szó? — Messzemenően nem! A tömegigény és a sokkal ritkábban jelentkező magasinformáció-igény ma igenis az utóbbi felértékelését jelenti, mert ez például új szellemi termék létrehozására és annak, ha úgy tetszik, termelést befolyásoló felhasználására alkalmas. A jórészt számítógéphez Sotődő szolgáltatás demokratikus módon — tehát térítés- mentesen — való biztosítását a könyvtári törvény elvileg előírja. A szolgáltatás azonban rendkívül költségigényes, ezért — mint a vándorgyűlés majd várhatóan megfogalmazza — bizonyos változatait csak térítés ellenében lesz képes nyújtani bármelyik könyvtár. Az információáramlás gyorsasága a társadalom fejlődését mindenkor döntően határozta meg. Több szakember ennek értékét ma a forradalmi változásokéval egyenrangúnak tartja. Elhanyagolása beláthatatlan következményekkel járna, ezért arra gondolni sem szabad. A számítástechnika könyvtári meghonosítása nemes feladatként méltán jelenthet hát perspektívát könyvtáros és olvasó számára egyaránt. Az Országos Széchenyi Könyvtár most tervezi egy nagy ka.pacftá- sú számítóközpont létrehozását. Ehhez kíván csatlakozni — lehetőleg az elsők között — a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár is. A pár hónapja vásárolt közepes teljesítőképességű számítógépünket működésben egyébként az augusztusi vándorgyűlésen láthatja majd a nagyközönség. Dr. Horváth Károly a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárigazgatója Törékeny pillanatok Váncsa Ildikó kiállítása Szolnokon A szolnoki helyőrségi klubban rendezték meg Váncsa Ildikó Mezőtúron élő festőművész kiállítását. A tárlat anyaga válogatás az elmúlt négy év művészi terméséből, összesen tizenöt kisebb-na- gyobb méretű alkotást láthat a közönség. A kiállított művek mindegyike portré, vagy azzal rokonítható munka, de ez — Váncsa Ildikó látásmódjából következően — tágabban értelmezhető. Abban azonos mindegyik kép. hogy az emberi lélek állapotáról kíván valamiféle üzenetet küldeni, de Váncsa Ildikó művészetében legalább annyi szerepe van a mozdulatnak, a testtartásnak. mint a hagyományosan értelmezett portréfestészetben a szemnek, vagy a kéznek. A testhelyzet — főleg az újabb képeken — különböző érzelmi állapotot sugall. Egyszerű. de nagyon fontos felismerés ez: másképpen áll a gyermekét karjaiba hívó asszony, a kedvesét búcsúztató, a haragvó. a magyarázó stb. A különféle testhelyzetekhez másmilyen érzelmi tartalmak kötődnek, s ezeknek megvannak a maguk művészi eszenciái. Váncsa Ildikó emberi, művészi karaktere szerint úgy láttatja Törékeny pillanat. (Fotó: D. G.) meg — a kifejezőbb mozdulat és színvilág segítségével — a belső tartalmat, hogy a néző fantáziáját a kép továbbgondolásra serkenti. Négy év a művészpálya elején nem hosszú idő, de a kiállított képek alkotási sorrendje mégis sokat elmond Váncsa Ildikó művészi fejlődéséről. Az 1983-ban festett Bohóc IV. még elsősorban csak az arcával „beszél”, nem is akármit mond. Mintha hallanánk: ......lestek eng em. mert bohócnak tartotok. pedig ti vagytok az igazi bohócok, hiszen én csak azt csinálom, ami nektek tetszik”. Nagyszerűen sikerült kép az 1984-ben készült Birkózó. amely inkább csak egy fej torz kontúrja a testi erő kifejezésére. A groteszk ez esetben reális, hiszen szerény képzeletünkben pontosan így él az izomkolosszus, akinek funkciója szerint az ereje a legkifejezőbb. Két kulcsfontosságú kép Váncsa Ildikó művészetében a Halk Marathon (1985) és az idei mű, a Csak neked. Mindkét kép az átlagtól nagyobb méretű az egyiken is, a másikon is a női lélek áll a vizsgálat középpontjában. Tegyük hozzá: ugyanarról az alanyról van szó. két különböző érzelmi helyzetben. A Halk Marathon a tiszta női lélek vágyakozásával gyönyörködtet, míg a Csak neked már összetörtsé- get. félelemmel vegyes kiszolgáltatottságot áraszt. Ez Biztató búcsú utóbbi kép gondolati résztanulmányának a néhány évvel ezelőtt készült Egzaltáció is felfogható, a kéztartásban, * az ujjak vibrálásában jelenik elsősorban meg az a lelkiállapot, amely teljessé teszi a tartalmat. Az emberpári kapcsolatok szintén nagyméretű képeken jelennek meg, korunk bán- talmaival szemben jól érezhetően védtelenek ezek a figurák; szépek, amennyire a szenvedő emberek szépek lehetnek. A kapaszkodás, a görcsös egymásba fonódás nemcsak a harmóniakeresés kifejezése, de a jövőlátásé is. A Néma vallomás, a Szerelem. a Biztató búcsú e vonulat nagyerejű képei. Mindegyik élethelyzetben ott érezzük Váncsa Ildikó kérdőjeleit — mint minden valós emberi stációban. Az emberi szándékok, érzelmek mozdulatokba, színekbe fogalmazott gondolatai teszik nagyon széppé is a tizenöt képből összeállított kiállítást. r- ti —