Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-29 / 203. szám
ta. ■-------- - SB M • ■ ” ■ t . 6 Nemzetközi koncén 1987. AUGUSZTUS 29. Glasznoszty és peresztrojka A nyilvánosság és a reform céljai és első eredményei a Szovjetunióban Nem tudom, hogy pár évtized múlva a történészek hogyan minősítik majd ezt a két kifejezést, de az biztos, hogy ma ezeket a szavakat az egész világon ismerik, és szinte kivétel nélkül csak oroszul használják. Már a moszkvai sajtóközpontban sem lepődik meg senki, ha külföldi állam- és kormányfők is ezt a két szót említik, amikor szovjetunióbeli tapasztalataikról kérdezik őket. Új jelenség, de nem ismeretlen Régen várt látogatás Erich Honecker, az NDK államtanácsának elnöke, és Helmut Kohl nyugatnémet kancellár 1985. március 12-én Cser- nyenko temetésén Moszkvában találkoztak (Fotó: AP — MTI — KS) A szavak régi keletűek — a peresztrojka kifejezés például a múlt századi orosz politikai irodalomban is szerepel már, mint a reform szó megfelelője, a jelenség azonban még nagyon új. Amikor tavaly ősszel Moszkvában jártam egy KGST szintű újságíró tanácskozáson, még sokan felkapták a fejüket, ha valaki a szokásosnál élesebben bírálta az együttműködés hibáit. Pedig akkor már öt hónap telt el a csernobi'i baleset óta, ami a je’en esetben azért érdekes, mert a sajtónyilvánosság kiterjesztése akkor vette igazán kezdetét. Általános vélemény, hogy a szovjet tájékoztatás vezetői a nukleáris baleset következményeit megtapasztalva ébredtek rá, mit ér a hiteles és gyors hírközlés. Az elmúlt egy évben azonban alaposan megváltozott a helyzet. Az átalakulás gyorsaságának és mélységének jellemzésére álljon itt egy politikai vicc, amelyet még a tavasszal hozott Moszkvából egyik kollégám. „Iván Ivánovics izgatottan telefonál egyik reggel barátjának, Szergej Szergejevios- nek. — Szergej, olvastad már a Pravda vezércikkét? Mi a véleményed róla? Szergej: Psszt, ez nem telefontéma!” Való igaz, néha még maguk a szovjet emberek sem hiszik el első látásra azt, amit a lapokban olvashatnak. Hiszen ma már a Pravda vezércikkei sem a korábAz olvasási igény növekedése nem is csoda, hiszen korábban alig jelent meg cikk a környezetvédelemről, a helyi kiskirályok hatalmi visszaéléseiről, a rossz élelmiszerellátás konkrét jellemzőiről, a bűnözésről és a balesetekről. De legalább ennyire, ha nem jobbe® érdekli az embereket a sztálini korszak áldozatainak második, immár tartalmi rehabilitálása, amely sokszor az életben maradt áldozatok részletes visszaemlékezését jelenti. A már említett Ogo- nyok például egyazon számában közölte Ilja Ehren- burg eddig ki nem adott naplórészleteit, és azt a nyílt levelet, amelyet Fjodor Raszkolnyikov, a Vörös Flotta megszervezője, későbbi nagykövet írt Sztálinnak, miután sikerült kicsúsznia a koncepciós perek hálójából, és amelyben részletesen felsorolja, hogy Kirov meggyilkolásán és a vezető katonatisztek kivégeztetésén túl milyen károkat okozott még az egykori generalisszimusz a Szovjetuniónak és a nemzetközi munkásmozgalomnak. A hamis sztálni mítoszt leromboló cikkek mellett persze törvényszerűen megjelennek azok az írások is, amelyek védik ót, és amelyek szerint az említett korszaknak nagyobbak és jelentősebbek voltak a vívmányai, mint az okozott károk. Majd pedig levélírók fogalmazták meg az újságok hasábjain, hogy akkor rend volt, ma viszont az anyagiasság, a háztáji éé a szolgáltatói magánmunka tönkre fogja tenni az erkölcsöket és a társadalmi tudatot. Nem közvetlenül válaszolva ugyan, de nekik is szólt bi sémákra épülnek, és nem a vezető politikusok idézeteiből állnak. Sőt, előfordul, hogy nincs is vezércikk. Amikor azonban van, és belpolitikai kérdésekkel foglalkozik, akkor elsősorban az a feladata, hogy a reformot nem értő vezetőket, a lassan átalakuló iparágaikat, és a nyilvánosságot megsértő hivatalnokokat bírálja. Nyoma sincs már a korábbi rózsaszín tükörnek, amelyet minden szovjet hírlapíró maga elé tett riportkészítés vagy kommentárírás közben. Nyi- kolaj Sislin, az SZKP KB tájékoztatási osztályának helyettes vezetője nyilatkozta még budapesti találkozásunkkor, hogy „rájöttünk, a valóság feltárása, a hibák éles kritikája sokkal többet ér, mint a legszebb, ám hamis színekkel dolgozó fénykép.” A Pravdát emlegettem az előbb, de a többi újság, a mára híressé vált Ogonyok (Tüzecske), vagy a korábban a repülőtereken kallódó Moszkovszkije Novosztyi (Moszkvai Hírek) című lapok elengedhetetlen kellékeivé váltak a külföldi tudósító munkájának, de ami még ennél is fontosabb, minden szovjet ember türelmetlenül várja a szerdát és a szombatot, hogy ezeket az újságokat elolvashassa. Rendkívül megnőtt az igény a legtöbb lap iránt, de még a megnövelt példányszámok ellenére is sok hetilapra és folyóiratra csak munkahelyi kollektívák előfizetését fogadják el, egyénekét nem. Abel Aganbegjan akadémikus cikke, amelyben a neves közgazdász felveti a kérdést, hogy vajon milyen társadalmi tudata lehet annak az embernek, aki a rossz munkaszervezés miatt csak napi két órát dolgozik, sorról-sorra rohan, hogy az élelmiszert megvegye, és hogy mozijegyet szerezzen, majd pedig azt hallja otthon a tévében, hogy a Szovjetunióban már a kommunizmust építik? Nem csoda hát. folytatta oikkében, hogy egyik kollégája évekkel ezelőtt még így beszélt amikor Magyar- országon meglátta az áruval megtöltött üzleteket: „Nézd, Ábel, itt teli vannak a boltok áruval, itt nem állnak sorba az emberek. Ábel, mond csak, miféle szocializmus lehet az, ahol ezt megengedik?” Folyik tehát a vita, a társadalom élete a nyilvánosság előtt zajlik, és azt hiszem, ez a szólás- és sajtó- szabadság a szovjetunióbeli reform eddigi legfontosabb eredménye. A gazdasági reformot ugyanis rövid idő alatt nem lehet végrehajtani, sőt, a legfelső pártvezetőknek is az a véleményük Moszkvában, hogy nyilvánosság és társadalmi. vita nélkül sem a reform céljait, sem az ahhoz vezető módszereket nem tudják megfogalmazni. Reálisan, a bírált múltat, és a kívánt jövőt is összevetve kell tehát megítélni azt az utat, amelyet a Szovjetunió az 1985 áprilisi Központi Bizottsági ülés óta megtett. Alekszander Bovin, az Izvesztyija nálunk is jól ismert szemleírója mondta egyszer, hogy ez nem olyan forradalom, amelyben az emberek kivonulnak az utcára, barrikádot emelnek, elkiáltják magukat, -hogy hurrá, hurrá és már győztünk is. Nem — tette hozzá, —, ez a tőreimessée. a kitartás forradalma kell, hogy legyen. Lassan persze a célok mellet kezdik már meghatározni a módszereket is. Hiszen a Legfelsőbb Tanács, a parlament már elfogadta a vállalatok önállóságáról, az össztársadalmi vita szükségességéről és a törvénytélensé- gékkel szembeni fellebbezés rendjéről szóló törvényt, és naponta jelennek meg kormányrendeletek a mindennapi problémák megoldásáról is. Ezek közül a jelentősebbek azok, amelyek a magánmunka elismeréséről, a szolgáltató szövetkezetek alapításáról, illetve a háztáji mezőgazdasági termelés bővítéséről szólnak. Ez utóbbi esetben például arról is szó van, hogy oda kell adni vállalkozó kedvű városi és falusi családoknak azt a több mint 700 ezer falusi házat és telket, amelyet gazdáik elhagytak, és ahol ma kellemes üdülőiket és jól termő családi kiskerteket lehet kdalaMtani. Célok és módszerek együtt Csupán Moszkvában legalább 1 millió család szeretne magának ilyen hobbi-telket és házat. Mennyivel jobb lenneí írta ennek kapcsán az egyik újság, ha ez az egymillió család megtermelné magának a zöldséget, és nem órákat állna sorba a boltokban a gyenge minőségű termékekért, ami után ráadásul az embereknek nemcsak az olvasástól és tanulástól, de még a munkától is elmegy a kedve, azzal együtt persze, hogy a sorállástól nem is jut ideje az említett dolgokra, Meggyőződésem egyébként, hogy a szovjet emberekben is megvan a szükséges üzleti érzék, megvan a vállalkozói kedv, az újító szellem, csak olyan körülményeket kell teremteni, hjgy ezt mindenkinek érdemes legyen a felszínre hoznia. Pontosabban fogalmazva érdemes legyen legálisan a felszínre hoznia. Ugyanis nemrég, amikor néhány más országból érkezett újságíróval együtt Grúziában jártunk, sofőrünk az üres benzinkutakat látva kifakadt: „Én kérem, semmit sem érlek. A benzinkuták üresek, az autók mégis járnák. Az élelmiszerboltok üresek, a családi asztalok mégis ros- kadásig teltek, boltban divatos ruhát nem lehet kapni, az emberek mégis jól öltözöttek. Ennek vajon mi a titka?” Nos, ha a nyilvánosság jegyében átalakult újságok cikkeit olvasom a leleplezett külkereskedői korrupciókról, a feketézőkről és a csempészekről, akkor a jelenségek titkát hamar fel lehet tárni. De sokkal nehezebb olyan gazdasági környezetet teremteni — és ez már nemcsak az én véleményem, hanem az egyik Fekete-tenger- par-ti kisváros, Gagra párt- titkárának az álláspontja is —, hogy az egyéni, a közösségi és a társadalmi érdeket úgy egyeztessék, hogy mindenkinek megérje többet és jobban dolgozni, aminek eredményeképp az egyes emberek, és az egész társadalom is gazdagabbá, sőt. gazdaggá válna. Glasznoszty és peresztrojka — e két kifejezés ma a titok kulcsa, és tapasztalataim alapján nemcsak a szovjet emberek, de az egész világ abban reménykedik, hogy ennek a szellemét már nem lehet visszadugni abba a palackba, amelyből végre sikerült kiszabadítani. Izbéki Gábor NDK—NSZK Erich Honécker küszöbön- álló NSZK-beli látogatása a sajtó kiemelt témája Keleten és Nyugaton, ami az előzmények ismeretében nem meglepő. A meghívást Helmut Schmidt adta át 1981-es NDK-beli találkozójukon. A realizálásig 69 hónapot kell várni. Ez a tény önmagában is jelzi, milyen kényes az ügy, mennyi akadályt kellett legyőzni. A kancellári hivatal államtitkára, Wolfgang Scheuble jó előre figyelmeztette a nyugatnémet sajtót, vigyázzon, „nehogy érdemtelenül bánjon a látogatóval és a látogatással”. A figyelmeztetés jogos. Idő előtti cikkekkel, diplomatikusnak éppen nem mondható nyilatkozatokkal már többször is kudarcra kárhoztatták a látogatás terveit! Tapsoló újságírók Az első kormányfői találkozóra 1970. március 19-én került sor Erfurtban, a virágok városában. Virágok ugyan akkor még nem nagyon nyütak, nöha a tavasz első jegyei már láthatóvá váltak, de még fagyveszély kísértett A politikában is. Negyedszázada szűnt meg létezni a Harmadik Birodalom, negyedszázadon át nem volt szinte semmilyen hivatalos érintkezés a romokon alakult két német állam között. Csak az egyik tekintette magát jogutódnak, s jogot formált mindenre, ami volt, a másik német államra is. A személyes kontaktus felvétele, az álláspontok tisztázása az első lépés volt csupán. Az akarat azonbari mindkét fél részéről megvolt. A kapcsolatok jobbítására utaló elszánást jelezte a következő találkozóra kitűzött időpont is: 1970. május 22., Kassel. Ez a találkozó csaknem kudarcba fulladt, az NDK miniszterelnökének különvonata a provokációk miatt majdnem idő előtt indult vissza. A tárgyalások s két év kemény diplomáciája azonban meghozták az eredményt. 1972. december 21-én Berlinben Mihael Kohl NDK és Egon Bahr nyugatnémet államtitkár pa- rafálták az államszerződés, okmányát. amelyben az NSZK először ismerte el az NDK önálló állami létét. Az újságírók tőlük szokatlan módon megtapsolták a jelenetet. Üdvözölte a készülő szerződést az NSZK lakossága is, amely a novemberi választáson jelentős többséghez juttatta az SPD—FDP koalíciót, vagyis egyértelműen a keleti politika folytatása mellett szavazott. Ez azonban nem zavarta a CDU—CSU-t. Az 1973 májusi bonni parlamenti ratifikálás előjátékaként megbuktatta Rainer Barzelt, a frakció elnökét, aki hajlott a két német állam közötti kiegyezés tudomásul vételére. A Mélyhűtők és több ezer üveg narancs juice: többek között ez található egy elhagyatott párizsi templomban, ami nemrégen lett Európa első élelmiszerbankja. Az élelmiszerbankot, amelyet „Minden száz francia közül egynek nincs mit ennie” feliratú plakátokon hirdetnek, közel két évvel ezelőtt hozták létre azzal a céllal, hogy legalább -így tudjanak élelmiszert juttatni a párizsi éhezőknek. A bank működési alapelve nagyon egyszerű: a bank összegyűjti azokat a termékeket, melyeket már valami (de nem egészségügyi) oknál fogva nem lehet eladni és ingyen szétosztja azokat. A bank igazgatója elmondta, hogy Európának húsz évbe tellett, míg rájött ennek lehetőségére, hiszen Észak-Ameri kában már több mint két évtizede létezik ilyen intézmény. Az összegyűjtött élelmiszer teljesen megfelel az frakció azonban nemhogy az NDK, de még az NSZK felvételét is ellenezte az ENSZ- be. A CSU-nak otthont adó A bírósági döntés salamoni volt. A kormány tevékenységét a kapxsolatok normalizálására jóváhagyta, de az államszerződést „értelmezte”. Méghozzá úgy, hogy továbbra is a birodalom fennállásának fikciójából indult ki, nem ismerte el a két országot elválasztó államhatárt, s megújította az újraegyesítés tézisét. Az európiai biztonság folyamatát azonban többé nem lehetett feltartóztatni. A kedvező szélben vitorlázva a nyugatnémet koalíciós kormány rendezte az NSZK viszonyát valamennyi keleteurópai országgal. Ahhoz azonban, hogy német földön is találkozhassanak a két német állam vezetői, újabb éveket kellett várni. Mert igaz ugyan, hogy bizonyos nemzetközi események kapcsán — például Tito temetésén, 1980. végén, Belgrád- ban — ismét szót váltottak, tartalmasabb véleménycseréBonnban már befejeződtek az előkészületek a közelgő látogatásra. A bonn—kölni repülőtéren Wolfgang Scheuble, a kancellári hivatal államtitkára várja Erich Honeckert, Helmuth Kohl p>edig majd a kancellári hivatal előtt, katonai tisztelet- adással fogadja. Az NDK állami zászlaja először kúszik fel itt az árbócra, s először hangzik fel az NDK himnusza is. (A vendég ellátogat szülőhelyére, a sarkvidéki Weibelskirchenibe is. A szülői ház ma is áll a Kuchenbergstrassen. Oft él nővére, Gertrud Hoppstädter, aki a családi hagyományokhoz hűen tagja a Német Kommunista Párt helyi szervezetének). egészségügyi követelményeknek. A párizsi templomban például 100 ezer üveg narancs juice-sűrítmény van, amelyeket azért selejteztek ki, mert a rájuk nyomott címkék szövege hibásan tájékoztatott a tartalomról. A gyártók p>edig ahelyett, hogy összetörték volna őket ami sokkal olcsóbb lenne, mint átcímkézni — az üvegeket átadták a banknak. A templom-bankban van még ezer karton joghurt, amire túlságosan rövid szavatossági határidőt írtak, és ötezer doboz kétszersült, amit a túlkínálat miatt egyszerűen nem lehet eladni. Mióta két éve Párizs Arcúéi nevű elővárosában létrehozták ezt az élelmiszerbankot, Franciaország többi részén kialakítottak további 34, Belgiumban p>edig három ilyen bankot. Az élelmiszerbankok „utánpótlása” biztosítottnak látszik, mivel a vállalatok évente több ezer bajor tartomány a karlsruhei alkotmányjogi bírósághoz fordult és az államszerződés megsemmisítését kérte. re azonban csak Helmut Schmidt 1981. december 11— 13-i NDK-beli látogatása adott alkalmat A viszontlátogatásra már a következő év tavaszán sor kerülhetett volna. Ez volt a szándéka mindkét félnek. Csakhogy az eseményele közbeszóltak. 1982. októberében felbomlott az SPD—FDP koalíciója, s az új kormány, amelyben a CDU—CSU az erősebb partner, nem siettette a német—német kapcsolatok útjában álló utolsó torlaszok lebontását. Mi több, lépeseivel újahb akadályokat gördített nemcsak az NDK és az NSZK együttműködése, hanem az enyhülés útjába is. Nem kedveztek a nemzetközi viszonyok sem. Mostanra, ha nem is szűnt meg, alábbhagyott a CDU—CSU ellenzése. Helmut Kohl kancellár is felismerte, hogy ’ kormányának külpolitikája féloloalas a keleti politika folytatása nélkül. Erich Honecker ötnapos nyugatnémetországi látogatása pontot tesz annak a folyamatnak a végére, amelyet a két német állam egyenjogúságáért folyó több évtizedes küzdelem jellemzett. Amikor a kancellári hivatal udvarán felcsendül az NDK állami himnusza, s a kancellár és vendége elvonul a tiszteletére kirendelt dísz- egység előtt, a zene akkordjai új szakasz kezdetét, egyszersmind a Hailstein-dok- trina halálát jelzik. Ez volt az a doktrína, amely a dip>- lomáciai viszony megszakítását helyezte kilátásba bármely ország esetében, ha kapcsolatot létesített az NDK-val. Kanyó András tonna árut semmisítenek meg, mert nem tudják őket eladni. A francia élelmiszerbankoktól évente mintegy 200 ezer francia kap csomagot, ami körülbelül hatezer tonna élelmiszert jelent A bankok élelmiszert már nemcsak Franciaországból, hanem az Európxai Közösség hatalmas tartalékaiból is beszereznek Amióta a Közösség programot indított el a szegények élelmezésére, az Utóbbi évek egyik leghidegebb telén a Franciaországban szétosztott 10 ezer tonna élelmiszerből négyezret már a 'bankok továbbítottak. Az élelmiszerbankok kialakítása természetesen nagyon hasznos, hiszen igen Sok emberen tudnak segíteni. Ugyanakkor a létezésük miatti örömöt beárnyékolja az, hogy egyáltalán szükség van ilyesmire egy jólétinek mondott államban. összeállította: Zsoldos GyOrrr Nőtt az olvasási igény Párizsban Európa első élelmiszerbankja Salamoni döntés Egy doktrína halála
