Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-08 / 159. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 8. Bécs vendége Magí\s rangú vendége lesz ezekben a napokiban Bécs- nek: Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfő szerdától négy napot tölt a szomszé­dos Ausztriában. Érthető várakozás előzi meg a lá­togatást, amelytől mind a Szovjetunióban, mind pedig a semleges szomszédaink berkeiben a kapcsolatok to­vábbi elmélyülését várják. A Szovjetunió miniszter- tanácsának elnöke és bécsi tárgyalópartnerei: Franz Vranitzky kancellár, és Alois Mock alkancellár, külügyminiszter bizonyá­ra abból indulnak ki esz­mecseréiken, hogy a két ország jelenlegi kereskedel­mi " egyenlegén sokat lehet javítani. Az osztrák fél mindössze 5,38 százalékban részesül a Szovjetunió nyu- gat-európába irányuló ex­portjából, ugyanakkor az ausztriai külkereskedők sem lehetnek elégedettek, mivel a Nyugat-Európából szár­mazó szovjet importban csupán 5,4 százalék a ma­de in Austria feliratú áru. A Szovjetunió elsősorban energiahordozókat expor­tál Ausztriába — ezek je­lentik az exporttételek 70 százalékát —, s gyakran éri szemrehányás Moszkvában az osztrák kivitel szerkeze­tét: csupán 30 százalékot képviselnek benne a kor­szerű gépek és berendezé­sek. Moszkva érdeklődése el­sősorban hajók és fémmeg­munkáló gépsorok irányába fordult, a legutóbbi meg­rendelések is ezt tükrözik. A szovjet cégek közös vál­lalatok alapítását ajánlják az osztrák üzletfelek fi­gyelmébe. Ausztria rendkívül je­lentős szerepet tölt be az európai béke és biztonság folyamatában, házigazdá­ja a helsinki utókonferen- ciának. Mint semleges or­szág, együttműködése pél­damutató a szomszédos szocialista államokkal, el­sősorban hazánkkal. Bizo­nyos, hogy Rizskov mi­niszterelnök és az osztrák politkusok Bécsben ezekről a témákról is kicserélik né­zeteiket. Annál is inkább, mert az osztrák kormány eddig is tiszteletreméltó erőfeszítéseket tett a ke­let-nyugati párbeszéd foly­tatásáért. Tudjuk, az osztrák álla­mi nagyipar az utóbbi évek­ben súlyos válságba ke­rült. Bécsben nem titkol­ják: a magas rangú szovjet vendég látogatásától azt is várják, hogy a nagyiparban, a jelentősebb magáncé­geknél megnöveksz k a szovjet rendelések száma. A növekvő méreteket öltő munkanélküliség szem­pontjából ez kifejeztten ked­vező fordulatot jelenthetne. Az osztrák politikai megfi­gyelők ezért is nagy fontos­ságot tulajdonítanak Nyi­kolaj Rizskov ma kezdődő ibécsi megbeszéléseinek. (Gyapay (Dénes Sajtótájékoztató Weizsäcker látogatásáról Az NSZK államfője moszkvai látogatásának eredményessége attól függ, mennyire sikerül megszilár­dítani a két ország közötti bizalmat — jelentette ki keddi moszkvai sajtótájékoz­tatóján Borisz Pjadisev szov­jet helyettes külügyi szóvi­vő. Bejelentette, hogy Miha­il Gorbacsov a Kremlben _a nap folyamán megbeszélést tartott Richard von Weiz- säckerrel. Pjadisev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban meg­különböztetett jelentőséget tulajdonítanak a nyugatné­met szövetségi elnök látoga­tásának. Beszámolt arról, hogy kedden megkezdődtek a külügyminiszteri tárgyalá­sok Eduard Sevardnadze és Hans-Dietrich Genscher kö­zött. A két külügyminiszter mélyreható véleménycserét folytatott a közepes hatótá­volságú és hadműveleti-har­cászati rakéták kérdéséről — egyebek között a nyugatné­met rakétákhoz tactozó ame­rikai nukleáris töltetekről, s regionális problémákat is át­tekintettek. A Rust-ügy kapcsán Pja­disev nem volt hajlandó kommentálni azokat a nyu­gaton terjesztett híresztelé­seket, hogy a nyugatnémet pilóta rövidesen kiszabadul. Rámutatott, hogy a nyugati sajtó Rust' szabadulását a Weizsacker-látogatás ered­ményességének próbájaként igyekszik feltüntetni, s ez a megközelítés nem válik hasznára a szovjet—NSZK kapcsolatoknak. Folynak a szovjet—szíriai közös űrrepülés előkészületei. A tervek szerint a TM—3 űrhajóval július 22-én startolnak. A képen: utolsó tréningek a Csillagvárosban. Balról jobbra: A. Viktorenko, A. Alekszandrov és M. Faris, az űrhajó le­génysége (Telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Csernobili per Csernobilhan kedden meg­kezdődött a helyi atomerő­műben 1986 áprilisában be­következett szerencsétlenség felelőseinek bírósági tárgya­lása. A helyszíni tárgyalás során — az Ukrán SZSZK büntetőtörvénykönyvének előírásai alapján — az erő­mű volt igazgatója és főmér­nöke, valamint másik hat dolgozója felel azoknak a biztonsági előírásoknak a megszegéséért, amelyek em­beri áldozatokat és súlyos károkat okoztak. Parlamenti döntés Mubarak újabb hat éve Az egyiptomi parlament hétfőn este túlnyomó több­séggel Hoszni Mubarak ál­lamfőt jelölte újabb hat­éves időtartamra elnöknek. A 458 tagú Népi Syűlés- ben mindössze két érvényes ellenszavazatot adtak le, miközben legkevesebb 420 képviselő voksolt arra, hogy továbbra is Mubarak vezesse az országot. Muba­rak pártja, a nemzeti Demokrata Párt mind a 360 mandátummal főnöke mögé állt. Némi meglepetés­re Mubarakot támogatta az úgynevezett Iszlám Szövet­ség több mint hatvan kép­viselője is. Ebben a szö­vetségben tömörül a Szo­cialista Munkapárt, a Szo­cialista Liberális Párt és a Muzulmán Testvérek nevű radikális iszlám csoportosu­lás. Most annak ellenére sorakoztak fel Mubarak mö­gé, hogy követelik az isz-j lám jog, a saria szigorú sza­bályai szerinti kormány­zást, amire az államfő nem kapható DAMASZKUSZ Kedden, a kora reggeli órákban elutazott Damasz- kuszból Vernon Walters, az Egyesült Államok ENSZ- nagykövete. A diplomata va­sárnap este érkezett titok­ban a szíriai fővárosba, ahol hétfőn kétfordulós megbe­szélést folytatott Hafez Asz- szad szíriai elnökkel. MOSZKVA Föld alatti nukleáris rob­bantást hajtottak végre ked­den — moszkvai idő szerint pontosan hajnali négy óra­kor — a Szovjetunióban, a Jakut ASZSZK területén. A robbantás népgazdasági cé­lokat szolgált, s hatóereje nem haladta meg a 20 kilo- tonna TNT-t — jelentette a TASZSZ hírügynökség. BAGDAD Az iraki hadsereg szóvivő­je Bagdadban bejelentette, hogy az iraki légierő gépei keddre virradóan két „nagy tengeri célpont” ellen indí­tottak támadást a Perzsa (Arab) -öbölben, az iráni partok közelében. Az iraki katonai jelentések szóhasz­nálata szerint a nagy tenge­ri célpont olajszállító hajót jelent: BEJRÜT A dél-libanoni szidonban kedden többször volt légi­riadó, mert izraeli harci gé­pek fenyegető repüléseket hajtottak végre a térség fe­lett. Az Izr ael által „bizton­sági övezetnek” kinevezett libanoni területsáv pere­mén folytatódtak az össze­csapások egyfelől az izraeli megszállók és helyi szövet­ségeseik, másfelől a libano­ni ellenállók között. Kuba I kiigazítás politikája A legfelsőbb szintű párt­ós állami vezetés képviselői, valamint a helyi vállalatok irányítói és párttitkárai részvételével ezekben a na­pokban tanácskozásokat tar­tanak Kuba valamennyi me­gyéjében. hogy áttekintsék a belpolitikai élet homlokteré­ben álló kiigazítási folyamat időszerű teendőit. A fővárosi vállalatveze­tőkkel rendezett kétnapos találkozón jelen volt Fidel Castro állam- és kormányfő is. A tavalyi második ne­gyedévtől kibontakozott ki­igazítási politika alakulását Fidel Castro biztatónak ne­vezte. — Kedvezően válto­zott — mondotta — a veze­tők és beosztottak hozzáállá­sa, ritkábbak a felelőtlen­séggel, hanyagsággal kapcso­latos problémák. — A Ku­bai KP KB első titkára utalt ugyanakkor arra, hogy 1987 első negyedévében a múlt év hasonló időszakával össze­hasonlítva visszaesett a munka termelékenysége. A kubai államfő ezt logikus­nak nevezte, minthogy az ország miryien korábbinál szűkösebb devizaforrásokkal rendelkezik, s vissza kellett fogni a gazdaságfejlesztés ütemét is. Fegyverszállítások afgán ellenforradalmároknak Jegyzék Nagy-Britanniának Hétfőn a Szovjetunió kül­ügyminisztériumában jegy­zéket nyújtottak át Nagy- Britannia moszkvai nagykö­vetének. A jegyzéket kedden ismertették a szovjet hír­közlő szervek. A dokumentumban szov­jet részről leszögezik, hogy a brit fél figyelmét már nem egy alkalommal fel­hívták arra, hogy súlyos következményekkel járhat, ha folytatja a fegyverek — közöttük légvédelmi beren­dezések — szállítását az afgán ellenforradalmi ban­dáknak. Nagy-Britannia azonban — mint ez a brit sajtó jelentéseiből is kide­rül — nem hogy lépéseket nem tett a fegyverszállítá­sok megszüntetése érdeké­ben, de angol tanácsadókat küld a helyszínre, hogy ők képezzék ki az ellenforra­dalmárokat e fegyverek ke­zelésére. Különös veszélyt jelent a légvédelmi fegyverek szál­lításának folytatásai mert ez fenyegeti a nemzetközi és az afgán belső légiforgal­mat egyaránt — hangsú­lyozza a szovjet jegyzék. Szikh szélsőségesek Pandzsáb indiai szövetségi államban le­gyilkolták egy autóbusz 40 hindu utasát, további 24 személyt pedig megsebesítettek. Űj-Delhiben a hinduk megtorló ak­cióiktól tartva fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. A képen: igazoltatás egy autóbuszon (Teléfotó — AP — KS) ÜilllHi!!! A SZÁMALK Oktatási Irodája az 1987/88-as tanévben — megfelelő számú jelentkezés esetén — Szolnokon is indít szakemberképző tanfolyamot. 1 readszerszervezfi, folyamatszervező számltbgép-programezé tanfolyami oktatás 3 éves (6 szemeszter), heti két alkalommal, összesen heti 9 órai elfog­laltságot jelent. A tanfolyamok elvégzése után hallgatóink felsőfokú szakmai képesítést nyújtó okleve­let kapnak. A tanfolyam ára szemeszterenként; 4 500 Ft. A jelentkezéseket 1987. július 31-ig lehet elküldeni a SZÄMALK Oktatási Irodájához. Jelentkezési lap és további fevilágosítás kapható a SZUV Szolnoki Számítóközpont­jánál, Szolnok, József A. u. 22—24., telefon: 17-200 46-os mellék — Törőcsik Sándor. (7968) Védekeznek a dohányosok A dohányzás elleni heves hadjárat kellős közepén az amerikai dohányosok, e saját bevallásuk szerint is „kihalásra ítélt kisebbség” tagjai elhatározták: vé­dekezni fognak. Egy dohányzótársaság megalakításának gondolata foglalkoz­tatja őket. Ez arra is felbátorítaná va- lamennyiüket, hogy alkotmányos joga­ikra hivatkozzanak, amely lehetővé te­szi mindenkinek a cigarettázást bárhol és bármikor. Azzal érvelnek, hogy a mind több tilalom veszélyezteti szemé­lyes szabadságukat. Az aggódók — törvényhozók, mun­kaadók, barátok és rokonok — egész hada kezdte meg a mintegy 52 millió felnőtt és 2 millió fiatalkorú dohányos üldözését. A „Köszönjük, hogy nem do­hányzik” felirat szinte mindenhol meg­található. „Ügy érzem, minden irány­ból támadnak” — mondta az egyik ci­garettapárti. „Ez már valóságos elkülö­nítés. Én nem akarok illemhelyen ci­garettázó lenni” — panaszolta sérelme­it és hozzátette még, hogy a hozzá ha­sonlónknak már nem maradt más hát­ra, mint kivonulni az utcára azok mód­jára, akik veszélyeztetve érzik helyze­tüket, s tüntetésekkel követelni jogai­kat. „Visszaélnek a tudományos felfe­dezésekkel. Egyébként is akármikor el­üthet az autó, vagy a fejemre eshet egy tégla. Egyszer úgyis meg kell halni, s nem feltétlenül tüdőrákban” — füstöl­gőit egy másik dohányos. A tudományos kutatások azonban azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok­ban 300 000 ember hal meg tüdőrákban és szívbetegség miatt. Már 500 éves a dohányzás hagyománya, de a hatvanas évektől lényeges visszaesést tapasztal­hatunk e téren a fejlett országokban, miközben a harmadik világban nőtt a dohányosok száma. Az amerikai me­zőgazdasági minisztérium adatai sze­rint 1964-ben a lakosság 52,9 százaléka hódolt e káros szenvedélynek, ám 1985- ben már csak 33 százalék körül alakult azok aránya, akik rágyújtottak. 1965- ben a nőknek még 34 százaléka do­hányzott, de 1985-ben már csak 28 szá­zalékuk. A dohányzás elleni harc akkor lépett erőteljesebb szakaszába, amikor 1975- ben Minnesota szövetségi államban tör­vényt hoztak a munkahelyi dohányzás betiltására. Az érintetteknek pedig kü­lön helyiségekben engedélyezték csak a füstölést. Azóta már 11 emerikai szö­vetségi állam 250 városában hoztak — igaz, a minnesotainál enyhébb — szi­gorító. illetve tiltó intézkedéseket. Szá­mos hotelban vannak szobák nem do­hányzók részére, de az olyan vendég­lők sem ritkák, amelyekben elkülönítet­ték egymástól a dohányzókat és a nem dohányzókat. A döntőnek szánt csata az utóbbi hó­napokban bontakozott ki. A legmaga­sabb szintű tudományos fórumok meg­állapították, hogy a füst azokra is ár­talmas, akik a füsttel szennyezett he­lyiségben tartózkodnak, bár maguk nem dohányoznak. Valóságos háború indult a passzív dohányzás ellen. Szé­leskörűen betiltották a dohányzást az üzemekben, a gyárcsamokokban, aköz- és magánhivatalokban. A szövetségi közigazgatási szervek ezt azzal egészí­tették ki, hogy mintegy 890 ezer dolgo­zójuknak a cigarettázást csakis a kije­lölt helyeken engedélyezik. A harc most már a társadalom minden rétegére ki­terjed. Egy felmérés eredményei azt mutatják, hogy 662 vállalat közül 36 százalékban tilos a dohányzás. „Vajon azt jelenti ez, hogy a dohány­zóknak még a munkába állást is meg­tiltják?” — kérdezik a füstölgés hívei, ök a tűrőképességre és a megértésre hivatkoznak, miközben annak veszélyé­re figyelmeztetnek, hogy a cigarettával együtt a szabadságjogokat is a szemét­be dobják. Ügy vélik, hogy a passzív dohányosok veszélyeztetettsége körül számos ellentmondás alakult ki és a tudományos magyarázatokkal gyakran visszaélnek azok, akik az egyéni élet­stílus ellenőrzésével foglalkoznak. „Nem vagyunk az ellen, hogy elválasz­tanak bennünket a nem dohányzóktól, de tisztességes helyiségeket követelünk magunknak. ahoL akkor gyújthatunk rá. amikor akarunk” — hangoztatták. Mondani sem kell, a hadjárattal szembeszegültek a dohánytermelők is Az üldöztetés érzésének csillapítására ezért gyakran a következő vigasztaló mondatot nyomtatják a cigarettásdo­bozra: „Ha a dohányzás mellett dön­tött. erre zaklatás nélkül joga van.” Ki kerül ki győztesen a harcból,ez még a jövő átka.

Next

/
Thumbnails
Contents