Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 4. A szülői szeretetről Ha hajnali háromnegyed hatkor nyitom az ablakot, minden hétköznap látom őket. A fiatalasszony sietősen tolja félkézzel a babakocsit, másik kezében az óvodás kislány keze, karján egy szatyrot egyensúlyoz. Tiszta sor: előbb az óvodást „teszi le”, aztán fut a kisebbel a bölcsődébe. Ha este hat óna körül vásárlók az ABC-ben, ismét találkozunk. A nagyobb gyerek vigyáz a kicsire a bolt előtt, az anyjuk, megintcsak sietősen kapkodja össze a tejet, a kenyeret, a felvágottat, a vajat, s ami kell. A bolti kosár rendszerint megtelik, s néha azt is látom, karcsú dereka feszül a súly cipelésében. Szó se róla, nem irigykedem rá. Már azt is elgondoltam, hajnalban fél ötkor, de legkésőbb ötkor kelnie kell, hogy a két gyerekkel rendben induljon. És a napi munkája után ismét az következik: begyűjti a gyerekeket, bevásárol futtában, hogy legyen vacsora. Van gondolom este dolga elég, s nem bánná, ha néha-néha egybeszakadna két nap, két éjszaka. A fiatal is elfáradhat. Akarva-akaratlan tanúja voltam egy középkorú házaspár tervezgetésének. Várakoztunk egy hivatalban, s az asszony elmagyarázta a férjének, hogy milyen jól jártak a nagyszülőkkel. Egy hónapig_volt náluk a középiskolás fiú, meg a kislány, s bizony ő ezidő alatt két Bartókot megtakarított, jól el is rejtette — maga elöl. Szeptemberre úgyis annyi lesz a kiadás, hogy csak győzzék. A férfi bólogatott. Megint cipő, cipők kellenek, s a kislány kinőtte a télen a jó meleg kabátot is. Nem is szólva a tréningruhákról, meg a sok apró kiadásról, amely szeptemberben kiputyí.tja a szülőt. Mindezt se nem rossz, se kacagós hangulattal mondták, inkább komolyan, mint akik megszokták, hogy kötelességeik vannak, s a gyerek a legfontosabb, a gyerek az első, még akkor is, amikor a családi kasszát csinálják. Egy hete vonattal utaztam az ország egyik csücskébe. Már az átszállásra várakozván láttam, az én vonatomat nem hétvégi kirándulók, nem is ráérős rokonlátogatók várják. Sokan ünneplőbe, ünnepre indultak. Feltűnt, mennyi a korombeli házaspár. Tehát úgy túl a negyvenen, inkább ötvenhez közel, vagy még idősebbek. Egyikük helyet adott a peron melletti kis pádon, üljek le, soká még a soká. Ezt a férfi mondta — testes, idős ember, napszítta arcú; olyan, akinek nem kell mondani, hogy két keze munkájával földeken keresi a kenyerét, látszik az róla. Ahogy lenni szokás, beszédbe elegyedtünk. Mondták, ők álmosak nagyon, mert hajnalban két órakor keltek, hogy azt a szomszédot is fölébresszék, aki vállalta; a 12 kilométer távolságra lévő állomásig fuvarozza őket. Ehhez a nagyon korai gyorshoz ugyanis nincs busz. Olyan messziről jöttek, kérdeztem, hogy túlkorai indulásra volt szükség? összenéztek, nevetve, s kisült, hogy keleti országhatárunkról indultak a délihez. Nem firtattam, hogy miért volt fontos ez az utazás, mert az már előbb, félmondatokból kiderült. A második fiuk diplomaosztására mennek, aki ráadásul megörvendeztette őket. Az egyszerű, ízes beszédből az is kitűnt, hogy a gyerek kitüntetéssel védte meg a diplomáját. Hanem a vonat kicsit késett. így megtudtam azt is, hogy a harmadik fiú az ország nyugati végében „még csak” másodéves egyetemi hallgató, s a legkisebb a lány épp túl van a felvételin, ősztől ő is elhagyja a szülői házat. Az édesanya sajnálkozott, elég volt jó gyerekeinek a négy évi utazás a középiskoláig is, slám most meg sodorja őket még messzebb az élet. Keltette ő szegényeket naponta hajnalok hajnalán ősztől nyárig. Mondtam, elegük lehetett nekik is, akik a négy gyereket taníttatták, nevelték. Ezért még senkj nem dicsérte meg őket, mondta az öregúr, s nevetett, hogy nem is várta, várja ő azt el. Már a vonaton derült ki, hogy a megviselt arcú, elnehezült járású kontyos kis asszony fiatalabb nálam, (ami mondiu nem csoda, de ránézvést nem látható), s a párja meg még aktív dolgozó korban lévő ember. Hogy aktív, azt az ismeretlen állomáson is bizonyította már. Észrevette, hogy a kőkehelyben pompázó petúniák között néhány gyom is magasra nőtt. Nem volt rest lehajolni, kiszedegette. A vonaton gondosan letörülte az ülést, s hogy látta, figyelem, csak annyit mondott: meg kell becsülni az ünneplőt, én még legalább nyolcszor-tízszer szeretnék ebben ünnepelni, pedig nem új öltöny, elhiheti, de nekem jó. Még két gyerek hasonló ünnepére szeretne elmenni mondta, s legalább négy esküvőre, meg névadókra is. Mert ezután ez következhet, megnőttek a gyerekek. Mit, mennyit bír a szülő, gondoltam én, mert mondani nem illett volna. Hirtelen újra átgondoltam az én szülősorsomat, meg az ismerős, félig megismert sorsokat is. Kiszámolta-e vajon valaki, hány éjszakán át virraszt egy asszony amíg egy parányi élet fölnő? Mit, mennyi áldozatot kíván a család, a gyerek, pláné a gyerekek nevelése? Vajon, ha összeszámolnánk, csak egyetlen gyerek fölnevelésének költségét egészen az egyetemi diplomáig, hány számjegyű végösszeget kapnánk? És akkor még hol a pénzben, aranyban se mérhető aggodalom, féltés, ami egy életet végigkísér — mert legyen bár ötszörös felnőttkorú egy ember, amíg szülei vannak, féltik, óvnák, szeretik. S nagyon halkan, szerényen folytattam a gondolatot: vajon kap-e vissza legalább féltést, szeretetet a szülő a gyerekétől, ha ő eljut a gyámolításra szorulásig? Ezt a gondolatot azonban rögtön elhessegettem magamtól. Szülő vagyok én is, dehogy várja el egy szülő se a gyámolítást, a segítséget a gyerekétől, mégha legrejtettebb gondolatában jó is esne. Hisz tulajdonképpen azt adja vissza mindenki, amit hajdanán ő kapott. Hogy nem ígv nem ennyit, nem sokáig — ugyan ne méricskéljük már, amit nem lehet. És így van jól. A szülő, míg él, szülő marad. Ezért — ő tudja — élni érdemes. Aprópénzre váltott gondosság A technika nem minden, az állatot szeretni is kell Túrkevérői kaptam nemrégiben a hírt: a Vörös Csillag Tsz főáillaltorvosa, dr. Szabó Zoltán, és főágazatvezetője. Nagy Pál; az osztrák és a magyar állatorvosoknak a bécsi állatorvostudamányd egyetemen megrendezett találkozóján nagy érdeklődés- séf'TLíáérft előadást tartottak. A közös gazdaság nagyüzemi szarvasmarha állományának állategészségügyi ellátásában és termelésszervezéséAkárcsak a háztájiban Megyénk termelőszövetkezeteiben, az alaptevékenységet folytató ágazatokban előállított termelési értéknek mintegy 40 százalékát az állattenyésztés adja. Kunhegyesen. a Kunság Népe Tsz- ben az évi 547 milliós árbevételből 112 milliót produkál ez a főágazat, és az üzemi eredménynek mintegy a 15 százalékát. Az emberi gondosság és az állattenyésztési eredmények összefüggéseiről aligha érdeklődhettem volna avatóttabb személytől, mint dr. Horváth Lajostól, aki a közös gazdaság állatorvosa és állattenyésztési főágazatvezetője is egyben. — Meggyőződésem. — szögezte le mindjárt a téesz baromfitelepe felé irányított gépkocsiban folytatott beszélgetésünk legelején —. hogy az emberi figyelmesség, a gondosság semmiféle technikával nem pótolható. Az sem biztos, hogy feltétlenül csak szakmai felkészültségen alapulhat ez a gondosság. A jószág szeretete a technika századában sem értékelődik fe. Jövedelmezőségét és az értékesítés lehetőségeket illetően talán az egyik legtöbb vihart megért ágazata az állattenyésztésnek a baromfi- tartás. Az évi 800 ezer nagyüzemi broyler csirke előállítása 1985-ben még a kunhe- gyesi téeszben is veszteséges volt. A tomajmonostori úton lévő, a téeszbeliek által nagyrtelepnek titulált „csirkehizlalda” ottjártamkor meglehetősen zajos volt. Egy befejezés előtt álló új, korszerű ól építésén dolgozók munkazaját igyekezett túlkiabálni Rózsa Gyula ága- zatvezető. — Hogy mitől lett tavaly, és az eddigi eredményeink alapján idén is nyereséges a telep tevékenysége? Semmiféle technikai megújításra nem került sor. Ügy gondolMegtartani nehezebb, mint fölnevelni ben bevezetett számítógépes program alkalmazásának tapasztalatai — ez volt a témájuk. Elgondolkodtam a hír olvastán: vajon a hardverek, a szoftverek korában, amikor számítógépek programozzák mondjuk például az optimális takarmányösz- szetételt, mágneses lemezek tárolják a termelés, a ráfordítás fajlagos mutatóit, vajon akkor mit ér. jobban nélkülözhető-e az emberi gondoskodás? tűk, hogy a fejekben kell végbemennie egyfajta változásnak. Kizárólag a jószággondozók jobb hozzáállására, figyelmesebb, gondosabb munkájára alapoztuk a veszteségforrások fölszámolását. Ezek közül a takarmány- és a fűtőanyag felhasználás, valamint a baromlfielhullás apasztotta leginkább a telep jövedelmét. A telepen dolgozó tizenöt téesztag egyike, Gönczi Istvánná, készséggel sorolta, mi mindennel lehet „megfogni a forintot”. — Már a naposkortól nagyon fontos, hogy ne érje semmiféle sokkhatás a csibéket. Túlfűtésre gondolok, vagy szomjaztatásra, éhezte- tésre. Megfelelő ventilláció- val. az etetési időik pontos betartásával tavaly elértük, hogy 13 százalékról nyolc százalékra csökkent nálunk az elhullás. — Ez azt jelenti — vetette közbe a főállattenyésztő állatorvos —. hogy úgy gondoskodnak az itt dolgozó asszonyok, lányok a csirkékről, mint a háztájiban. A szövetkezet integrálásával ugyanis mintegy hetven család kétmillió broy- lert hizlal fel évente a háztájiban. hasonló elhullási aránnyal. — Négyszázötvenezer csirke felneveléséhez — folytatta a fiatalasszony — egymillió forinttal kevesebb értékű takarmányt etettünk meg. mint 1985-ben, és a korábbi kétmillió helyett egymillió forintnak megfelelő olajat fűtöttünk el. Egy új ösztönző rendszer bevezetésével tett bennünket érdekeltté a téesz a gondosabb, a figyelmesebb munkában. A korábbi veszteség helyett elért tavalyi 3,2 milliós nyereségből 300 ezer forintot kiosztottak tizenötünk között. Huszonhét —harmincezer forint volt pluszban év végén a borítékokban. Ennyiért ugye már érdemes jobban odafigyelni? Pillanatok a Fészekből öt esztendeje nyitotta meg kapuit Szolnok határában, a Piroskai úton a Fészek Áruház. Ezerötszáz négyzetméteres eladóterületen kínálnak széles választékban la- kásfelszerelési cikkeket, víz-, gáz-, és villamossági szerelvényeket, fal- és padlóburkoló anyagokat, valamint különféle ipari szerelvényárukat. Gyakorlatilag minden kapható, ami a lakások összkomfortos és a mai igényeknek megfelelő felszereléséhez szükséges. Különösen keresettek a fürdőszobai tartozékok, amelyekből a megyében a legjobb választékot tudják biztosítani. Az év első öt hónapjának forgalma hatvanmillió forint volt, s ez közel háromnegyede a tavalyi egész évinek. Felvételeink az áruház életébe nyújtanak bepillantást. (Fotó: Mészáros János) Nem állottam szó nélkül: a baromfigondozóknak nem az a feladatuk, hogy életben megtartsák, felneveljék a csirkéket? Hogy ne több ventillátort kapcsoljanak be ha túlfűtenek a kályhák, hanem azok melegét fogják vissza? Hogy az etetőbe szórják a tápot és ne a csibék közé, az alomba ? A baromfigondozókat a felsoroltakért fizetik, nem de? A főállattenyésztő- állatorvos mosolygott az okfejtésemen: — Vegyük például e takarmánnyal való gazdálkodást. Ha éjszaka eldugul az etetőberendezés vagy elszakad a tápot továbbító szalag lánca, a baromfigondozó fogja a vödröt, és abból önti a csirkék elé az élelmet. Töb- bet-kevesebbfet óhatatlanul a jószágok közé, az alomra. A munkáját elvégezte. A csirkék idejében, elegendő takarmányt kaptak. Most. jjpgy minden gondozó a zsebénkeresztül érzi, ha sok takarmány megy pocsékba, éjjel is elmennek a karbantartó szerelőért, hogy javítsa meg az etetőberendezést. A csirkék biológiai igényének megfelelő fűtést most már nemcsak kályhákkal tudták szabályozni. hanem a meglehetősen régi ólak nyílászáróinak megfelelő szigetelésével, a rések eltömitésével. Egyébként az érdekeltségi rendszerünk lényege, hogy alapfeladatnak ielöltük meg csirkénként kettő forint öfcven filléres ágazati haszon elérését. Az ezen felüli nyereséget megfelezi a téesz a gondozókkal. A megye 55 közös gazdaságai közül tizenhétben foglalkoznak húsmarha tartással. Évente csökkenő mennyiségű, — tavaly például 22 ezer tonna — vágómarhát értékesítenek ezek a nagyüzemek. A 17 közül a kunh egyesi egyike azoknak a gazdaságoknak, amelyekben — a megyeinél fél százalékkal kevesebb barjúelhullás, és az országosnál 10 százalékkal jobb borjúszaporulat révén — nem csökken a húsmarha ágazat termelése. A téesz 3. számú szarvasmarha-telepét, oda útban mutatta be szóban dr. Horváth Lajos. — ötszáz marhától 700 borjút nevelnek föl évente az ott, dolgozók, merthogy a 200 fejőstehenünk utódai is oda kerülnek dajkaságba. A húsmarha egyetlen haszna a fölhizlalt borjú, amit felnevelni már nem művészet, megtartani se az, de nehezebb. Éppen ezért ebben az ágazatban sem pótolható semmivel a gondosság, a figyelmesség. Majd beszélnek erről az ottani jószággondozók. Aki beszélt volna, az Dósa Károly, de őt először másról faggattam. Az év legjobb tehenésze cím birtokosaként mutatta be a telepvezető. hogy is ne érdekelt volna, hogyan, mi által lesz valaki azzá? — Kizárólag a fizikai dolgozók körében évente titkos szavazást tartanak, — világosított föl a tehenész — úgy döntik el maguk a munkatársak. hogy ki közülük a legjobb dolgozó. Tavaly engem tartottak annak. így hát megkaptam a címet, meg a velejáró ötezer forint jutalmat. Ami a jószágtartás eredményességében meghatározó emberi gondosságot illeti, arról egyszerű természetességgel beszélt Dósa Károly. — Ügy kell bánni a tehenekkel, a borjúval, mintha a sajátja lenne az embernek. Le nem vehetem a szemem a bocikról már az eilest követően. mert ugye ha nem szopik, akkor nekem kell megitatnom a föcstejjel. De mindjárt ám, ahogy az anyja fölnyalta, mert ha halogatom, könnyen elpusztul a fiatal jószág. Tízezer forint egynek-egynek az értéke meg aztán minden született borjú után ötezer forint állami támogatást kap a téesz. A felnőtt állatot se vehetem ám félvállról, mert például ha nem jelzem idejében az ivarzást. borjú nélkül, azaz haszon nélkül etetjük egész évben a tehenet. Ösztönzés kontra fegyelmezés Későbbi beszélgetésünk során megtudtam Horváth doktortól azt is, hogy nemcsak a többleteredményen való osztó zás. az ösztönzés az egyetlen eszköz a kunhegyesi té- eszben az eredményesebb állattenyésztés eléréséhez. Legalább olyan fontosnak tartják a következetes fegyelmezést is. — Úgy mondanám, az eddigi tapasztalatok alapján, hogy az ösztönzés és a fegyelmezés szorosan összefügg. Amióta minden gondozó érdekelt a nyereségben, jóval kevesebben vannak a munkafegyelmet így vagy úgy megsértők. Az idén mindössze három esetben kellett részleges fizetéscsökkentést kirónunk. A listavezető italozás is alig fordul elő mostanában. Az év végi. akár .az egész évi kereset 20 százalékát is elérhető nyereség visszatartja a korábban gyakrabban mulasztókat is. A csapatszellem is iobban kialakul. A kunhegyesi példák természetesen nem egyediek. Más téeszekben is vannak jószágszerető dolgozók, meg az állatokat kevésbé figyelmesen gondozók is. Megtalálták már máshol is. és keresik bizonyára több helyütt a jobb munkára ösztönzés lehetőségeit is. Jómagam — sok más újkori fogalmunkkal együtt — nem kedvelem az „emberi tényező” kifejezést. Kétségtelen, a gondosság, a figyelmesség emberi dolog. Kétségtelen az is, hogy tényező, méghozzá a hardverek és szoftverek korában is meghatározó tényező az állattenyésztés eredményességében. A megtakarított takarmánydekák, fűtőolaj literek révén aprópénzre váltott gondosságnak, figyelmességnek a kunhegye- sihez hasonló anyagi és erkölcsi elismerésére egy sajnálatos adat is sarkallhat: Szolnok megye nagyüzemeiben egv esztendőben csaknem 900 ezer baromfi — broyler. tenyésztyúk. kacsa, törzs- és pecsenyelűd —. valamint kétezer borjú pusztul el. Mindezek értéke, pontosabban az elhullásuk miatt elkönyvelhető veszteség meghaladja a 40 millió forintot! Temesközy Ferenc
