Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÜLIUS 13. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagyma­mánk. dédnagymamánk. KISS b£lAN£ életének 72. évében elhalálo­zott. Temetése 1987. július M-én 15.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. KOVÁCS IMRE 76 éves korában elhunyt. Te­metése I. hó 13-án 16 óra­kor lesz a szajoli temetőben. A gyászoló felesége és csa­ládja. Szajol. Köszönetét mondunk az Igaz­ságügy Minisztérium Bünte­tésvégrehajtó Intézet orszá­gos vezetésének, a szolnoki Intézet vezetésének és dolgo­zóinak. a II. sz. körzeti pártr alapszervezet tagjainak. a rokonoknak. Ismerősöknek és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen férjem. édes­apám. nagyapánk. HEVESI GYULA temetésén részt vettek, mély gyászunkat. fájdalmunkat együttérzésükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak. szomszédoknak, Ismerősöknek. barátoknak, az áruház kollektívájának, a Hűtőgépgyár műanyag üze­me. az Apritógépgyár. az Állami Biztositó dolgozói­nak. a Volán nyugdíjasklub, a kertbarátklub tagjainak és mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk. BARKANYI DONATNÉ temetésén részt vettek, ko­szorúikkal. virágaikkal. résZ- vétnyilvánitásukkal enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. A Bárkinyi család. Jászberény. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a ro­konoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, a Baromfi- feldolgozó Vállalat csomagoló üzeme dolgozóinak, az Ady Endre Szocialista Brigádnak, mindazoknak. akik drága édesanyánk. ÖZV. ENYEDI ISTVANNE született Fónagy Ilona teme­tésén részt vettek. együtt­érzésükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyár szoló család. Törökszentmik- lós. Köszönetét mondunk a közeli és távoli rokonoknak, jó szomszédoknak. ismerősök­nek. a Magyar—Mongol Tsz vezetőinek, tagságának, a mezőtúri Rendőrkapitányság dolgozóinak, a téglagyár ve­zetőinek. dolgozóinak, akik felejthetetlen férjemet, édes­apánkat. nagyapánkat. DOROGI PÉTERT utolsó útjára elkísérték, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek el. A gyászoló Do­rogi család. Mezőtúr. Köszönetét mondunk mind­azoknak a testvéreknek, ro­konoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek. akik felejthetetlen fér­jem. édesapánk. TAKÁCS ANDRAS temetésén megjelentek. Kü­lön köszönetét mondunk a Ruházati Ipari Szövetkezet vezetőségének és dolgozói­nak. az Ideál 303. iparcikk- bolt dolgozóinak és a szak- szervezeti bizottságnak, a 306. sz. bútorbolt valamennyi dol­gozójának. a városi sport­egyesületnek, mindazoknak, akik részvétükkel, virágaik­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Törökszentmiklós. INGATLAN NAGY családi ház bontásra eladó. Ér­deklődni lehet: Szol­nok. Bástya út 2. este 0 órától, (8849) MÜVÉSZTELEP mellett Szolnokon. 2 lakásos. tetőtér- beépltéses társasház építéséhez társat keresek. „Vár” jel­igére a kiadóba. (8845) TISZA JENÖN. a Zöldfa utcában hét­végi zártkert épü­lettel. csemegeszőlő, gyümölcsössel el­adó. Érdeklődni a 11-529-es telefonon lehet. (7770) ELADÓ Kisújszál­lás központjában a Széchenyi út 7. szá­mú. 4 szobás ház ga­rázzsal. orvosi ren­delő és üzlet kiala­kítására is megfele­lő. Érdeklődni a helyszínen. július 18-án. 19-én szom­bat és vasárnap. (8679) ____________ K UNSZENTMAR- TON. Sörház út 14. alatti családi ház eladó. Érdeklődni irányi út 35/a, (8803) ^röRÖKSZENTMIK- LÖS, Marx Károly út 19. számú csalá­di ház 200 négyszög­öl telekkel eladó. Érdeklődni 17 órá­tól. Faragó János. Hámán Kató út 51. alatt. (8805) __________ C SALÁDI ház eladó Kunszentmárton. Hunyadi út 15. Ér­deklődni 17 óra után. (8901)__________ F ÜRDŐSZOBÁS ta­nya eladó. ipari árammal, sok mel- lékénülettel nagy portával. Érdeklőd­ni a helyszínen, özv. Erdelné. Mezőtúr. Alsórészl-Nyomás 4. szám. (8847) ___ 4 K UNSZENTMAR- TONBAN. az Alkot­mány út 42 (a. szám alatti 2 szobás für­dőszobás házrészi, meilékánülettei el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (8900) VFZSFNYEN köz- mflvesítetlen köma­norámás lakóházam eladó. „Kétszobás” jeligére a kiadóba. (6937)__________________ RAkOCZIFALVAN, a Damjanich úton 400 négyszögöl mű­velésre alkalmas te­lek eladó. Érdeklőd­ni lehet: Rákóczi út 131. szám alatt. (8998)_________________ k isüjszallAs. Széchenyi út 82. szám alatti központi fűtéses családi ház eladó. Gáz az ud­varban. Érdeklődni július 27-ig. (9082) KIS kertes. össz­komfortos. családi ház sürgősen eladó. Szolnok Sashalmi út 68, (H. 1288) CSALÁDI ház eladó. Szalol. Damjanich u. 9. (H. 1255) 300 ezer kp., magas OTP-vei lakást ke­resek. Kovács Kata­lin Szolnok. Ady E. u. 18. fsz. 5. (H. 1257) 2 szobás. 54 m'-es,, első emeleti lakás eladó Szolnokon, a Kisfaludy úton. Ér­deklődni lehet: Tek- se László. Török­szentmiklós. Vörös Hadsereg u. 171. hétköznap, hétfő ki- v ételével. (H. 1260) FÉNYES A. úti ga­rázssorban garázs eladó, és ugyanott PH rendszámú 1200- as LADA. Érdeklőd­ni : Szolnok Bozsó K. út 4. 1/5. 17 órá­tól, (H. 1263) ________ E LADÓ Csépáni. a Dózsa Gy út 14. szám alatt 2 szo­bás. kertes családi ház. Ugyanitt 617 m> zártkert külön is eladó. A HoH-Tisza 2 km-re van. Ér­deklődni lehet: Bo- zsik László Szele- vénv. Rózsadomb 18. (7773) _________ K ISÚJSZÁLLÁSON, a városközpontban másfél szobás. OPT-s öröklakás eladó. Érdeklődni levél­ben : Szolnok. Ady E. út 1. XX.fi. vaev Kisújszállási Ügy­védi Munkaközös­ségnél. ÜLJ 227) __ SZOLNOK. Alma u. 35. alatti négyszo­bás tetőtér-beépí­CSALADI ház el­adó Tószeg. Hunya­dist _12^ (8815) KÉT szoba. össz­komfortos. gázfűté­ses házrész eladó 4- udvari szoba, kony- lia Érdeklődni: mindennap 17—18 óráig Szolnok Te- mető út 9. (H. 1228) SZOLNOKON. az Iszap út l. szám alatti családi ház azonnali beköltözés­sel eladó. Érdeklőd­ni : bármikor. (8596) TÓSZEGEN, a falu­központban paraszt- ház műút mellett el­adó. 300 négyszögöl telekkel. A telek megosztható. Érdek­lődni: Tószeg. Dobó Katica út 34. (7706) SZOLNOK. Strand út 44. szám alatt telek kis házzal el­adó. Érdeklődni Csokonai út 28. (7588) _______ T ÖRÖKSZENTMIK- LÖS. Kossuth út 40. számú családi ház eladó. (8720)_________ G ÉPJÁRMŰ 7 éves Barkas te­hergépkocsi zárt szekrényes. érvé­nyes műszakival el­adó. Érdeklődni: Kunhegyes. Széche­nyi út 26. Zöldség­bolt^ (7848) _ JÖ állapotban levő ETZ 250-es motor sürgősen eladó. Ér­deklődni : Rákóczi- falva. Napfény ét­terem. __(7809)_____ __ 8 éves Trabant Hy­comat gépkocsi el­adó. Érdeklődni le­het: Albertirsa. Köztársaság út 15. Lőrinczné, (7813) UM frsz. 601-es Tra­bant eladó. Reális áron. Simsont beszá­mítok. Sléder Fe­renc. Martfű. Köl­csey út 11. (8693) szám. / SKODA S—100 L ér­vényes műszakival tett. gáz-központifű- téses ikerházrész. 460 négyszögöl te­lekkel eladó. Érdek­lődni : 17 órától. (H. 1204) 545 négyszögöl épí­tési telek régi la­kóházzal eladó. A Holt-Tlszához közel, esetleg lakótelepi lakást értékegyezte­téssel beszámítok. Víz. villany. gáz van. Érdeklődni: Szolnok. Kertváros. Gagarin út 37. alatt egész nap. (H. 1225) CSALÁDI ház mel­léképülettel. garázs- zsal eladó. Kétszo­bás. gázfűtéses la­kást beszámítok. Ér­deklődni Szolnok. Vágóhíd út 14. Ér­deklődni egész nap. (7727) RAKOCZIFALVAN 3 szoba összkomfor­tos családi ház. vil­lanybojlerral. gaz­dasági épülettel el­adó. Érdeklődni a helyszínen szombat, vasárnap. 16 órától mindennap. Tán­csics út 22. szám alatt. (7489) ELADÓ sürgősen Szolnok. Kassai út 75. szám alatt 2 szobás kertes csa­ládi ház. Garázs az udvarban. Érdek­lődni : 17—19 óráig. (1213) KIS családi ház 400 négyszögöl telekkel eladó. Jászberény. Áldomás út 10. Ér­deklődni ; rádióál­lomás 12-422/36, Kir- Ják. (8198) ELADÓ a zagyva)- rékasi Csárda úton 211 négyszögöl épí­tési telek. betonút mellett. valamint ZX 81 mikrohullá­mú sütő. Érdeklőd­ni Szolnok. Kassai út 45. IV/14. Tele­fon: 15-183. 19 óra után vagy napköz­ben 15-241 (7703) VAROSKÖZPONTI, másfél szobás, össz­komfortos. OTP-s öröklakás készpén­zért. azonnali be­költözéssel eladó. Szolnok. Ady E. út 20. VIII/6 17 órától. (1212) eladó. Törökszent­miklós Pacsirta út 52. Érdeklődni 16 órától. (8808) KIFOGÁSTALAN ál­lapotban levő fris­sen müszakizott, fe­hér PB-s Polski Fi­at. és 250-es piros ETZ. katonaság mi­att eladó. Török­szentmiklós. Katona József út 12. Érdek­lődni este 18 órá­tól. szombat. va­sárnap egész nap. (8881) _________________ 1 200-as Lada — IY- os —. valamint 250- es ETZ eladó. Kiss J u. 46. Szandasző­lős. (H. 1254)________ U D-s Wartburg el­adó vagy birkára cserélhető Kengyel, Thököly út 119. (H. 1261)_______________ P G-s Skoda 120 L személygépkocsi el­adó. Érdeklődni Szolnok. Alcsisziget, Keszeg út 7. 16 óra után. napközben 12- 839-es telefonon. (7734)______________ T RABANT 601 Com­bi 4 éves csontszí­nű. garázsban tar­tott. eladó. Kunhe­gyes. Kossuth út 172. (8795)___________ F RISSEN műszaki- zott UK-s Wartburg személygépkocsi el­adó. Rákóczifalva, Ady E. út 34/a. szám alatt. (8734) 4 éves Lada 1200 S fehér, eladó — 1 évig taxiként üze­melt. Érdeklődni: Szolnok. Vosztok u. 4. rv/15. 17—20 órá- ig (H, 1231)_________ A DÁSVÉTEL F 2-es fürdőszobai olajbojler gázbekö­tés miatt eladó. Ér­deklődni : 17 óra után. Szolnok. Ga­garin út 40.__(7852) S OK szép galamb betegség miatt ol­csón eladó. Szolnok. Szegfű út 21. (7798) EGY barkács fúró­gép. egy gitár erő­sítő eladó. Török­szentmiklós. Tán­csics lkt. 3. ép. 11/11. (8902) _ _________ O RION hl-fi torony 90/150 W-os hangfa­lakkal. jótállással. sztereó lemezjátszó­val vagy külön is eladó. Törökszent­miklós Rózsa Fe­renc út 3. Erdeklőd- ni 15 órától. (8957) KITŰNŐ állapot­ban levő Pianínó zongora eladó. Ér­deklődni : 2740. Abony Vörösmarty út 11. Szekeres 16 órától. (H. 1182) KÉT egyéves csikó eladó vagy borjúra cserélhető. Kende­res József A. út 37. (9065)__________________ IGÉNYESNEK menyasszonyi ruha eladó. Érdeklődni mindennap 18 óra után. Szolnok. Kis­faludy út 3. III/10. (7768) __________ G YŐZTES kantól, kitűnő szukától ber­náthegyi kölykök el­adók. Kék szárma­zási lappal. A kan­nal fedeztetést vál­lalok. Kisújszállás. Balassi Bálint út 9. (benzinkút mögötti vagy Pillangó út 5. Koroknál Sándor. (8964) VESZEK 1—2 éves németjuhászt, doben- mannt. Szandasző- lős. Kassák út 15. 1/5. (H. 1072)________ E ZOSTPÉNZEKET vennék reális áron. „Gyűjtő” Budapest, 1365. PL; 665. (7751) 15 hónapos. piros pej. heréit magyar csikó, betegség mi­att eladó. Kisújszál­lás Mester út 1/a. (9000)__________ M AHAGÓNI fából eladó. 600 cm3 készült motorcsónak NSZK-beli motor­ral. Érdeklődni Tö­rökszentmiklós. No­vember 7. út 37. 1/6. Kelemen. (8903) LOVAGLÓNYEREG újszerű állapotban eladó. Kunhegyes, Rákóczi út 9. (8696) 120 literes betonke­verő és 6 mázsa tel­jesítményű ciklonos daráló eladó. Török­szentmiklós. Mártí- rok út 190. (8338) 300 kg-os gyorsfel­vonó és 300 literes betonkeverő eladó. Érdeklődni lehet: Tiszafüred Néphad­sereg út_31/b1_J9OT3) ELADÓ ciklonos da­ráló kapcsolószek­rénnyel. SB 51-es és Swalbe Simsonok, MZ oldalkocsi Pan­nónia motorral, vagy anélkül. Min­den áron alul. Ér­deklődni bármikor. Törökszentmiklós. Rózsa Ferenc út 3. (8719)__________________ ELADÓ egy hétéves 165 cm magas, her rélt pej csődör és egy hároméves. 170 cm magas pej kan­ca. bekocsizva os­torkivágásig. Szarvasmarhára vagy sertésre is cserélhe­tő Aszódi Rákóczi­falva. Déryné út 13. (8813) ________ S KÖTJUHASZ kis­kutyák kitűnő szü­lőktől eladók. Ér­deklődni Szolnok.. Törne ételbár és Jászkarajenő Hu­nyadi út 2. Kormos. i77C0)______________ E LADÓ Simson mo­toros tricikli. 6 fió­kos nyúlketrec. va­lamint Simson se­gédmotor Dr. Szana A. u. 29. (H. 1232) GRUNDIG VHS képmagnó eladó. Szolnok. Ostor út 5. Érdeklődni 17 óra után. (7651) _____ E LADÓ 2 mX77-es telcaitó és 123X144- tN két.számvas ab­lak Szolnok. Vak Bottyán út 4, (7748) 3 éves kuvasz szu­ka és Moda kötő- gén eladó. Cserke- szőlő. Arany J. út 8 J3729) _____________. 220 V-os új aggre­gét eladó. Jászbe­rény Jókai ót 11.13 óra után._ (8269) __ K UVASZ kiskutyák eladók. Nagykörű. Hunyadi út 17. (7124) EGYÉB FŐVÁROSI vállalat keres Szolnokon, az Abonyi úti benzin­kút közelében rak­tározási célra al­kalmas 60—80 m1 nagyságú helyisé­get. Személyi tu­lajdon és a bérleti jogviszony átruhá­zása is szóba jöhet. Ajánlatokat a 142- 667-es telefonszámon várjuk. (8307) BÚTOROZOTT szo­ba. konyhás albér­letet keresek. „Egye­dülálló nő” jeligére a kiadóba. __(7853) Ü TATFORAST vál­lalok! Szécsi Mi­hály Törökszent­miklós. Hársfás út 8/a. (8807)____________ LEGÚJABB redőny, reluxa garanciával. Faredőnyök betét­cseréje. Szolnok. 18-569-es telefonszá­mon,_(7911) __________ C IPZARCSERE ru­házatba, sátoriba, bőrkabátba. táská­ban patentozás, gombbehúzás, dísz- szegecselés. sző- nyegszegés. szerdá­tól péntekig Szolno­kon. a Pelikán előtt. (72»)________________* L AKÁSÖRZÖ-tolvaj- riasztó elektronika felszerelése jótállás- saL Válaszboríték­kal kérje tájékozta­tónkat. Biztonság- technika 5002 Szol­nok. Pf.: 65. (H. 1198)__________________ Ü REG- és alvázvé­delem garanciával. Zágonl Lajos ka­rosszéria lakatos mester, Szolnok, Fáy András út 7. (8656)_____________ P OSTTHERMO hő- és hangszigetelő ta- pét£ 5 mm vastag­ságú a megyében csak nálam kapha­tó. Törökszentmik­lós. Vörös Hadsereg út 171. szám alatti tapétaboltban (6610) MEGNYÍLT a BATHÖ fogtech­nikai laboratóri­um. Szolnok, Vak Bottyán u. 4. öntött hidak, fémvázak, hagyo­mányos hidak, fogsorok készíté­sét rövid határ­időre vállaljuk. SZORTELENtTÉS véglegesen. Pattaná­sok. szeplők. rán­cok eltávolítása. Fa­ragó kozmetika. Szarvas Szabadság út 45. Buszpályaud­varról. Telefon: 282. (8088) _____________ R ELUXA és mlnito- kos redőny gyártá­sa, faredőnyök be­tétcseréje műanyag­ra. Azonnalira is. Gábomé, Mező­túr, Beloiannisz út 89 (7158)_____________ „ PANDI” meggy szedéséhez sürgősen felestársat keresek. Érdeklődni: Szol­nok. Dózsa Gy. u. 11. (H. 1287) GYESEN levő kis­mama bármilyen be­dolgozást vállal. „Lakásán” jeligére a szolnoki hirdető- ,be. (H. 1258) VÁLLALATOKNAK, magánszemélyeknek 2 szobás, összkom­fortos. in. emeleti lakás bútorozotran vagy anélkül. lif­tes házban garázs- használattal hosz- szabb időre bérbe adó. „Telefonos” lengére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1226) MATEMATIKA an­gol kémia pótvizs­gára felkészítés ál­talános és középis­kolásoknak Szol­nok Adv E. út 16. 11/6. (7127) MATEMATIKÁBÓL középiskolások pót­vizsgára való felké­szítését vállalom. .Nyár 547” leiigére a kiadóba,__(7530)______ A LSÓTAGÖZATOS tanárt keresek ma­gyar nyelvtanból „Sikeres pótvizsga” jeligére a szolnoki hirdetőbe, (H. 1179) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉNK másfél szobás, OTP-s. összkomfor­tos lakásunkat na­gyobbra. .OTP-át- vállalással 776” jel­igére a kiadóba. (7412) ALVAZHTI PELHIUA9 KERESKEDELMI vállalat pályázatot hirdet gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. A munkakör 1987. augusztus 1. napjával be­tölthető 3 évi meghatározott időtartamra szól, amely alkalmasság esetén meghosszab­bítható. vagy, Számviteli Főiskolai végzettség 10 év szakmai gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell az önélet­rajzot, és az eddigi szakmai tevékenységének részletes Ismertetését. Pályázati feltétel: Közgazdasági egyetem A pályázatot „Kereskedelmi Vállalat” jeligére július 22-ig a kiadóba kérjük. (8690) , f íelúiíús' *4eie a'atl A lóütJ vátia Önt » , \tó i-AUe«” Varr* a®­\ ./a valao»int . tsZ u. 55* 1 VólüA ABC Beta«““ ,9121) w A Karcag és Vidéke Aíész pályázatot hirdet munkakörök betöltésére, felsőfokú pénzügyi, illetve k*r^*k*üe>ml végzettségű, gyakorlattal rendelkező szakemberek részére, fizetés megegyezés szerinti A pályázatokat az áfása személyzeti veze­tőjéhez kell benyújtani Július M-lg Kar­cag, Kálvin u. 13. Telefon: 220. (7440) szolnoki szervize értesíti ügyfeleit, hogy a szerviz, területén 1987. június 1-től megnyílt számítástechnikai-híradástechnikai szakboltunk. Ajánlataink: — Írógépek — számológépek — pénztárgépek — személyi számítógépek — adatrögzítő berendezések — floppyk. nyomtatók — festékkazetták — kellékek — automata telefonhlvó bizományos vétel-eladás — bérmásolás normál papírra Cím: Szolnok. Jubileum tér 6. Nyitva tartás­(Szolnok ABC mögött) hétfőtől - péntekig Telefon: 17-342. 16-267 7.30—15.00 óráig Telex: 23-433 (7373) Dolgozókat alkalmazunk A Szolnoki Mezőgép Vállalat tö­rökszentmiklósi gyára teljesít­ménybéres területre jó kereseti lehetőséggel felvételre keres: esztergályos, gépszerelő, festő, hegesztő szakmunkásokat. va­lamint hegesztési munkákra be­tanuló. férfi és női segédmun­kásokat. Betanulási Időt bizto­sítunk. A szükséges gyakorlati idő megszerzése után a szak­munkásképzést elősegítjük. Je­lentkezni lehet a gyár üzem- gazdasági és munkaügyi osztá­lyán: TOrOkszentmlklós. Kos­suth út 1. sz. (H. 1240) Az IDEAL Kereskedelmi VftUa- lat felvételre keres gyors-génlról munkakörbe dolgozót. Jelent­kezni lehet az ellenőrzési osz­tályvezetőnél. Szolnok. Beloian­nisz út 6. sz. I. em. (3831) A 3. sz. ÉPFU szolnoki kiren­deltsége azonnali belépéssel fel­vesz autószerelő, gépjárműszere- ló (F3. F4 kát. Jogosítvánnyal) munkakörökbe munkavállalókat. Jelentkezés személyesen Szol­nok. Piroskai út 1. (H. 1239) SZOLNOK 1. POSTAHIVATAL Beloiannisz u. 14. felvételre ke­res érettségizett dolgozót hírlap- szervező munkakörbe. (9H5) A Széchenyi városrész szeptem­berben Induló Rigó József Üti Általános Iskolája munkaválla­lókat keres az alábbi munkakö­rökre: egy gondnok — legalább középfokú kOItségvetésl képesí­téssel. egy Iskolatitkár — érett­ségivel. gyors- és gépíró gya­korlattal. egy szakmunkás kar­bantartót! munkakörre. Ot taka­rító Bér: a 13/1984. (VIII. 22.) ABMH sz. rendelkezés szerint. Az állás elfoglalásának időpont­ja: gondnok; 1887. aug. L. Isko­latitkár; 1887. aug. 15.. karban­tartó ; 1987. szept. 1-tOl. takarí­tók; 1987. aug. 15-tól. Érdeklőd­ni lebet; 1887. július 18-tól zz Ecseki Üti Általános Iskolában: Klndlovits Zsuzsanna Igazgató­helyettesnél. (81(1) A Patyolat Vállalat felvételre keres kazánfűtőt és mosodai gépkezelőt, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: SzoN nők. Mártírok út 18. Munka­ügyi vezetőnél. (H. 1288) A Szolnoki VT Kommunális Üzeme gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőket korszerű út­tisztító célgépek és DT 756-os tí­pusú földmunkagép kezelésére felvesz. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: József Attila út 86. szám alatt a kflztizzta- sáfl osztályvezetőnél. (7tl5) Április t. Ruházati Szövetkezet tissafOldv&rl telephelyre azonnali belépéssel felvess. konfekeló üzfmébe, nadrágvarrásra gya­korlott varrónőket. Kezdőket betanítunk. Bérezéi teljesítmény alapján. Jelentkezni lehet TI- szqfOIdvár. Kossuth tér 1. szám alatt. Hajnal Jánosné üzemveze­tőnél. (8371) Hirdetmény Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy a 2 kg-os turista pébé gázpalackok termelői árában bekövetkezett változás miatt a fogyasztónak kell a két típus közötti palack árkülön­bözetet megtéríteni a csere időpontjában, amennyiben acél palackot alumíniumra csóréi. Ellenkező esetben a vállalat téríti meg az árkü­lönbözetet. Fenti típnsú cse­rére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a cseretelep a osere Időpontjában nem rendelkezik a fogyasztó tu­lajdonában lévő palacktipos- sal egyező cserepalackkal. Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat, Hajdúszoboszló; Pf.: 7. Ítél. (9049)

Next

/
Thumbnails
Contents