Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-10 / 135. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚNIUS 10. Nem jobbágy - szolgabíró A szőlő és a bor éve Kántor Sándor műhelyében 1924-ben. nyolc ország, kö­zöttük hazánk alapította a Nemzetközi Szőlészeti és Bo­rászati Hivatalt. Ez a párizsi székhelyű szervezet az idén Rómában tartja 67. közgyű­lését. Erre készülve hirdette meg tavaly .nyáron, hogy az 1987-es esztendő legyen a szőlő és a bor nemzetközi éve. Ennek érdekében védnök­séget vállal minden olyan rendezvény felett, amely a szőlő és' a bor jó hírnevének szolgálatába áll. Világszerte tudományos ta­nácskozások sorát szervezik például ilyen témákban: A bor hírnevének védelme a szőlőtermesztésben; A szőlő és a bor világgazdasági hely­zete; A bor útja a fogyasz­tóhoz; A bor és az egészség­ügy. A tudományos konfe­renciák megállapításait az októberi közgyűlésen a szak­ma nemzetközi szaktekinté­lyei foglalják össze egy igein rangosra, látványosra terve­zett ülésszak keretében. Borrendek és borlovagrendek A római operaházban a hi­vatal (eredeti nevén: Office International de la Vdgne et du Viin — vagyis OIV) him­nuszával kezdődik a rendez­vények sorozata. Ezek kere­tében átadják a Szőlő és a bor városa címeket, bemu­tatkoznak a borlovagrendek és borrendek, lesz borisme­reti verseny pincéreknek. A kongresszus zárónapja októ­ber 31-én lesz. Ezt a napot nagy parádéval a világ sző­lőtermelőinek nemzetközi napjává teszik. Az egy hétig tartó rendez­vényeken a történelmi vá- rosrészBen kapnak lehetősé­get a „Szőlő és a bőr váro­Születésének 100. évfor­dulója alkalmából Karinthy Frigyesre, a XX. századi magyar irodalom egyik leg­érdekesebb egyéniségére, a kiváló íróra, költőre emléke­ző új tárlatot rendez a Nyu­gat Irodalmi Múzeum. A jú­nius 25-én megnyíló kiállítás sai” a bemutatkozásra, no meg persze a rangot adó gyümölcs és ital megkóstol- tatására. Hazánk világszerte ismert borászata is nyilván a rang­jának megfelelően lesz jelen, hiszen a „királyok bora, a borok királya”, vagyis a to­kaji bor nélkül egy ilyen ese­mény elképzelhetetlen len­ne. Azt viszont talán már kevesebben, tudják, hogy jó­val a világhírű aszú előtt is voltak igen kedvelt magyar borok. Bár az utóbbi telek nem ezt Igazolják, az évszázadok viszont azt bizonyítják, hogy hazánk éghajlata, talaja ked­vez a mintegy hatezer éves­nek becsült szőlő gyümölcs- érleléséhez. ffizonyítékaink vannak arra, hogy mintegy kétezer évvel ezelőtt a kel­ták a Dunántúlon már fej­lett borászkodást folytattak. Ezt követően is nagy becs­ben állt a szőlő. Több kirá­lyunk is fontosnak tartotta a telepítést, és olyan telepesek idehozatalát, akik értettek a szőlő műveléséhez. A török uralom ebből a szempontból kettős hatású volt. Részben kíméletlenül kizsákmányolták a földet és a földmívest, hiszen ha ők nem is ihattak a bort. de azért kereskedhettek, és jó pénzhez juthattak vele. Más­részt új fajtákat hoztak. Tizenhat borvidék Ebben az időben terjedte! kék szőlő és a belőle készült vörös bor. Nekik köszönhető a szekszárdi kadarka is. A külföldre is eljutó, soproni és szerémi borok mellé 1550- ben sorakozott fel a hegyal­jai bor. Kiváló minősége ha­mar magas rendre emelte, amit csak fokozott az, hogy tíz év múlva megjelent a már ismert, és eddig még be nem mutatott dokumentu­mok, fotók, kéziratok és le­velek segítségével eleveníti fel — alkotói- és gondolatvi­lágának jellegzetes csomó­pontjaihoz kapcsolódva — Karinthy pályáját. máig rangelső magyar bor, a Tokaji aszú. A szőlészetet, borászatot mindig is szigorúan szabá­lyozták, de a múlt század végén pusztító filoxera óta ez a szigor még fokozódott. Vé­dett körzeteket alakítottak ki, és szabályozták az ott te­lepíthető szőlőket. Hazánk­ban tizenhat borvidék van; további tizenhat „jó borter­mő”, de borvidékbe nem so­rolt megye, és négy cseme­geszőlő-termelő körzet sze­repel a ma érvényes Dortör- vény mellékletében. A szőlő mint gyümölcs napjaink kedvelt csemegéje. Évente átlagban 8 kilogram­mot eszünk meg belőle. Táp­lálkozási értéke főleg a szá­zadforduló elejétől terjedő csemegeszőlőknek van. Légy erősebb A kisgazdaságoknak is kedvelt növénye. A hazai forgalomba kerülő mennyi­ségnek 55 százalékát itt ter­melik meg. Szépen díszük a kétmilliónyira becsült kis­kertek többségében is, annak ellenére, hogy már Jókai is megmondta: „A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: — a szőlő szol­gabíró, a ki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet nagy urat vesz magának”. Ami pedig bogyójának ki­sajtolt levéből erjedés útján keletkezett szeszes ital for­májában a poharunkba ke­rül — mértékkel és kellő megfontolással kiválasztva és fogyasztva egészségünkre vá­lik, kivált, ha megfogad juk a borivó tízparancsolatát, amelyből a kilencedik íg£ szól: szeresd, de légy erő-" sebb a bornál. Fejes István Klskunlachózón Új horgásztó Kiskunlacházán a MOHOSZ Pest Megyei Intéző Bizottsá­gának kezelésében új hor­gásztó nyílt. Az öt hektáros Napsugár nevű kavicsbánya­tóra 150 forint a felnőtt, és 80 forint az ifjúsági napi­jegy. Ezért két ponty, illet­ve 3 kilogrammnyi egyéb hal fogható. Üj szolgáltatás, hogy horgászfelszerelést is kölcsönöznek a helyszínen. Emlékkiállítás a Karinthy-centenáriumra Vannak, akik folytatják az idős mester munkáját Az elektromos égetőkemence kényelmes, gyors, de a polcaira csak apróbb figurák férnek Karcagon, a Bethlen Gá­bor utcában 1929-ben egy alacsony fazekas, akit har­mincöt esztendővel koráb­ban Kántor Sándorként je­gyeztek a matrikulába, mű­helyt alapított. Madarakat, virágokat, és a Nagykunság jellegzetes embereit álmodta az élettelen agyagba. Ke­gyetlenül nehéz szakma volt ez akkortájt, mivel a szobá­nyi nagyságú égető kemen­cében 24 óráig keltett egy­folytában táplálni a tüzet, hiszen mohó torkában egy- egy alkalommal tizenkét-ti- zenöt mázsa bükkfa hamvadt el. Köröskörül öt nyíláson „etették” folyton folyvást a falánk bestiát, amely belte­rületében nyolc köbméternyi figura is kényelmesen elfért. Változott a világ, változott az élet, és napjainkban már villanykályha égeti az ap­róbb figurákra a mázakat, bár ha gyereknyi Miska-kan- csó készül, az csak a régiben fér el, ott érzi jól magát, mire „magára gombolhatja” a kunsági gúnyát. A köztiszteletnek örvendő, 93 éves mester megromlott látása miatt már ritka ven­dég azokban a termekben, ahová jó másfél, egy évtize­de reggelente az első útja ve­zetett. Koros a műhely, ga­lambősz üstököt visel első gazdája, ámbár a kiérdeme­sült alkotmány ma sem üres. Ritka pillanat; a 93 éves művész ismét a műhelyében, ahol a vejével szakmai mesterfogásról vált szót (Fotók; Nagy Zsolt) A nemzedékek legifjabb tag­ja, Tóth János éppen egy Miska-kancsót „öltöztet” A Kossuth-díjas művész ve- je, a 63 éves Kun Gazda Fe­renc, és az ő veje, a 29 esz­tendős Tóth János keze nyo­mán napról napra tálak, tá­nyérok, bohályok, bajszos kunok, pirospozsgás me­nyecskék sorakoznak egymás után a polcokra. Hogy azután egyikőjük Hollandiában, a másikójuk az NSZK-ban, vagy az Egyesült Államok­ban, esetleg valamelyik ha­zai szoba, konyha polcain hirdesse: Kántor Sándor mű­helye ma is él, és a kemen­céiből kikerülő díszek, edé­nyek a mester szellemében adnak hírt arról az alföldi városról és embereiről, ame­lyet a térképek csak így je­lölnek: Karcag. D. Sz. Ml Ez itt a kezemen egy Buteo ruf ... bocsánat, egy líbiai sasölyv. Gyönyörű. Gyönyörű, mint a madarak általában. Nézze csak, ott, azon a ritkás fenyőn, az meg egy küszvágó csér, ha jól lá­tom. Ö, a madarak. Nagy­anyám túzokot tartott, nagy­apám meg darura, sőt még pelikánra is vadászott. Ne­kem a sasok, sólymok, héják a legkedvesebbek. Vadászom velük. De mi nem öljük meg az állatot, nem. Megfogjuk. Anghi Csabának sok vadlu- dat, kacsát küldtem az állat­kertbe. Volt nekünk régebben föl­dünk. Régebben, mondom, mert én még hetvennégy év­vel ezelőtt születtem. Meg- hányt-vetett a sors. Voltam gazdatiszt gróf Károlyi Gyu­la birtokán, vezettem soly- mászati telepet, és dolgoz­tunk madaraimmal filmeken is. Az az igazság, hogy Kit- tenberger Kálmán sokat va­dászott errefelé, Fegyvernek környékén. Hát én Afrikába szerettem volna menni, ahogy ő tette. Befogni olyan madárfajokat, amiket nem ismertem, nem láttam soha. Csakhát édesapámék az anyagiakat többre becsülték a szelleminél, nekem meg az lett volna a fontosabb. Afri­kába nem jutottam el, de a madaraim révén már jártam Amerikában is! Ölyvek, sasok szárnyán A fegyvernek/ so/ymáaz ős e természet Szóval a sólymok, az igen. Tudja, hogy Nagy Lajos és Mátyás is kedvelte királyaink közül a solymászatot? Ez így volt. Tud latinul? Nem? Akkor inkább az életemről mesélek. Szóval nem mehettem Afri­kába. A háború után léte­sült solymászati telep Gö­döllőn, ott dolgozhattam. De „birtokos” múltam miatt ki­tettek onnan. Mit csinálhat­tam! Hiszi, nem hiszi, békáz- tamj És jól kerestem vele. Az itteni Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet foglalkoz­tatott a kisállattenyésztő te­lepén. Húsz saját görényem­mel irtottuk a téeszekben a patkányokat, az is hozott a konyhára annyit, hogy meg­éljünk az asszonyommal, akivel a hortobágyi soly­másztelepen — ott lóról soly- másztunk! — ismerkedtem meg. Nem volt könnyű so­sem. Most se könnyű, nem mondom. Kevés a nyugdí­jam, kénytelen vagyok kiegé­szíteni cikkek írásával. Mi­ről? Hát a madaraimról! A Nimród vadászújság közli néha, de jelent már meg munkám külföldön is. Ame­rikában kinyomtatták egy könyvemet a madarakról... de ne magamról beszéljek már. Ez az európai héjám már tizennégy éves, de csodálatos vadász. Nem 'lehet vele akár­hogyan bánni. Nem úgy van az; hogy megtanítom a közös vadászatra, azután ketrecbe dugom és kész. Dolgozni kell, ha lehet naponta. Egy befo­gott fiatal madarat csak oko­san lehet megtanítani az ön­álló vadfogásra. Ha látja, hogy az ember dobja föl ne­ki a fácánt, akkor megszok­ja és csak a biztosra megy. Nem szabad látnia! Akkor olyan, mintha a valóságban most ugrott volna föl a bo­kor aljából. Az igen! Volt egy északi héja itt nálam, tanulni hozta valaki. Hu­szonkét nap múlva már jö­hetett érte a gazdája, mert úgy vágott az, mint annak a rendje. Szittya nevű mada­ram, egy héja, egyetlen idényben 273 madarat vá­gott! Egyetlen napon tizen­négyet! Mégsem én tartom a rekordot, hanem egy bará­tom. Az ő madara tizenhetet fogott el egyetlen napon. Bánni kell velük, szeretettel, de keményen. Ha dolgozunk, akkor haj­nalban kelünk, kigyalogo­lunk a terepre, azután haj­rá! Néha tizenöt-húsz kilo­métert is gyalogolok. Némelyik madaram elvész. Nem hagyom. Megyek utána, megkeresem. És meg is talá­lom! Hát hagyhatnék ilyen madarakat a sorsukra? Ugye nem? Jönnek ám ide itthonról és külföldről is! Tudják hol van Fegyvernek! Nemrég osztrákok, nyugatnémetek jártak nálam, most egy ja­maikai urat várok. Mada­rakkal, persze. Vadászunk. Együtt vagyunk, kinn a ter­mészetben. Mert én azt sze­retem mindenféle formában. A kertem is. Mindenhonnan hozok ide növényt. Ha ké­sőbb jött volna, amerikai pi­pacsot mutathattam volna. Van itt vagy hatféle fenyő, és más örökzöldek. Van ve­lük munka. No és a szürke gém? Meg a gólya? A japán csibék? A kis bagoly? És a macskák? De a madarak, az én madaraim! A kis nyugdíjból nem tar­tanám könnyen őket, de -a termelőszövetkezettől kapok kiselejtezett csirkéket, azzal etetem mind, meg a hurok­csapdával fogott hörcsögök­kel. így élünk valahogy. Tudja, negyvennyolcban Gö­döllőnek kellett volna fácán, telepítés miatt. Hát én fog­tam egy hím héját, az ki­sebb a tojónál, bicikli sze­lepgumit húztam a fogókar­maira, azután gyerünk, ko­mám! Hiba nem volt, baj nélkül szállítottam a kért madarakat. Homoki Nagy István film­jeiben is, később pedig Kol- lányi Ágostonéiban szere­peltünk ... Mennie kell? Hát csak annyit még, hogy a sólyom védett madár, hatalmas érté­ke van, nálunk csak enge­déllyel fogható be. Megfordul nálunk a közép-európai ván­dorsólyom, annak északi ro­kona, fészkel a kerecsensó­lyom .. . Na, isten vele. Tudja, most talán megjelenik egy köny­vem, az a címe, hogy Soly- mász voltam a Hortobágyon. Gondolhatja, miről szól. Mi­re legközelebb errejár, ta­lán már nyomtatásban látja. Akkor azután megmutatom terepen is, mit tudnak az én madaraim. Hát minden jót. Elmondta: Lelovich György Lejegyezte; Hortobágyi Zoltán Líbiai sasölyv az idomító mesterrel (Fotó: Mészáros)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents