Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚNIUS 20. SaxnoJbd* Nyári mulatságok Mostanában, amikor a nem túl kellemes tavaszt végre felváltotta a régen várt forró nyár, s „kitört” a vakáció, ifjabb társaságokban gyakorta röpködnek ilyen és ehhez hasonló megjegyzések: „Itt nem lehet egy jót szórakozni! Dögunalom minden! A Balaton igen; ott van igazán élet!” A vagdalkozó kijelentések legtöbbször nyilvánvalóan túlzóak, ám abban kétségkívül van valami igazság, hogy nyaranta a kulturális rendezvények zöme az úgynevezett „kiemelt” üdülőtelepekre koncentrálódik. E felkapott kirándulóhelyeken — légyen szó akár határainkon túlról avagy belülről — a vendéglátók az esetek túlnyomó többségében maximálisan igyekeznek biztosítani a turisták kényelmét. A jó ellátás természetesen magában foglalia a kulturális igények kielégítésére való törekvést is, hiszen szórakoztató programok nélkül az egyébként izgalmas üdülőhelyeken is unalmassá válhat az élet. Ügy is van rendjén, hogy a kiemelt fontosságú turistaparadicsomokban (ha szabad egyáltalán rangsorolni őket más, kevésbé népszerű üdülőkörzetek lokálpatriótáinak sértődése nélkül) a szervezők mindig szem előtt tartják a kulturálódási lehetőséget is. Nem titok, hogy az ilyen helyeken — hogy példát is mondjunk; a Balaton környékén, a Velencei tavon, a Duna-kanyar- ban — összetett, minden korosztály igényét figyelembe vevő gazdag programmal várják az ide látogatókat. Mert a látnivalón túl kulturális élményekkel is maradásra kívánják bírni a kedves vendéget. Amíg azonban az említett üdülőhelyeken néha a bőség zavara okoz gondot, máshol éppen az ellenkezője foglalkoztatja a közvéleményt. A nyaralókkal szemben milyen kulturális szolgáltatásokat kapnak az itthon maradottak, kivált akkor, amikor a kultúrában hangsúlyozottan „uborka- szezon” van? Pangásról természetesen szó sincs, különösen, ha a fiatalabb nemzedéknek szánt kulturális ajánlatot böngésszük végig. Első látásra is fetűnő, hogy szerte az országban, így nálunk is a legtöbb, a legsokrétűbb kikapcsolódási forma a fiatalokat várja. Az iskolák a minap bezárták kapuikat; a diákok nekiveselkedhetnek a nyárnak. Hogy milyen programoknak néznek elébe? Nos, a táncolni vágyók szinte minden hétvégén a napjainkban még mindig divatos és kellően vonzó diszkóklubokba mehetnek. Jóllehet, korunk zenei narkotikumát, a diszkómuzsikát már sokszor eltemette a szaksajtó, a „szolgáltatási” helyek száma is szűkül (legutóbb például Szolnokon az ÉKV-klub bezárásáról született döntés), mégis sokak számára kizárólag ez a műfaj jelenti az egyetlen kulturálódási formát, s a zene világával való ismerkedést. Ehhez csapódnak még a nívó- sabb könnyűzenei koncertek, amelyekből havonta — ha nem mossa el az eső a szabadtéri színpadot — csurran-cseppen egy- kettő. Fedett hely viszont a mozi, ahol a műsorfüzetösszeállítástól függően lehet jól szórakozni, ugyanakkor bosszankodni is. Sok éves tapasztalatok mutatják, hogy nyaranta nem mindig a legszínvonalasabb alkotásokat forgalmazza a MOKÉP, annál is inkább, mert nyáron elsősorban a közízlés maradéktalan kiszolgálása és a telt ház biztosítása a cél. A jelek szerint ezt csak kommerszebbnél kommerszebb filmek vetítésével lehet megoldani. Közrejátszik ebben a videózás térhódítása és á versenyt — mint mondják — csak így lehet felvenni. A színházakban köztudomásúan júniustól megáll az élet. A megyeszékhely színháza még a nyár elején lebonyolította vállalt kötelezettségét, a zenés színházi találkozót; így szó nem érheti a ház elejét. Lehangoló viszont az a tény hogy a művelődési házak kulturális programjainak számbavételekor — tisztelet a kivételnek — csak fanyalog az ifjúság; nem igazán népszerűek a rendezvények. Pedig a népművelők időnként a lelkűket is kiteszik egy-egy program sikeréért, csakhát a közömbösség feloldására még mindig nem találtatott meg a teljes biztonsággal ható ellenszer. Szerencsére dicséretes próbálkozásokról néha tudomást szerez a sajtó, s itt-ott már a régiek mellett új, felmutatható eredmények is születnek — mindenekelőtt az egykor jól működő klubmozgalom újraélesztésével —, de ezúttal is kettőn áll a vásár; közösségkovácsoláshoz nem elegendő a népművelők akarása. Könyvtárosoktól gyakran lehet hallani, hogy nyáron bizony jelentősen visszaesik a kölcsönzés; egyszerűen az addigi hűséaes olvasók rendre közlik; hogy csak szeptemberben jelentkeznek ismét. Ha nyaranta — a tapasztalatok alapján — a könyvtárosok a látogatók várható számát vennék figyelembe, akár csökkentett nyitvatartásra is rászánhatnák magukat. Nyáron — valljuk be — kevesebbet olvasunk, mert ilyenkor számtalan izgalmas dolog köt le bennünket környezetünkben. Valamilyen formáját persze mindig megtalálja az ember a szabad idő hasznos és értelmes eltöltésének, de hogy foglalatosságainak kulturális töltést is kölcsönözzön, arról elsősorban neki magának kell tennie, mégpedig azzal, hogy félreteszi az „itt nem lehet egy jót szórakozni” szlogent, és helyette inkább tudatosan keresi a művelődési lehetőségeket, a kedvére való szórakozási formákat. A programok adottak, széles körben hozzáférhetőek, bár időnként elkelne talpra- esettebb propaganda is... A Szolnoki Nyár című programfüzetet szemlélve az ifjúságnak tulajdonképpen nem lehet különösebb oka panaszra, de annak tudatában, hogy hány műsor marad el, illetve van kitéve az időjárás szeszélyeinek, bizony nem ilyen kedvező a kép. Bele kell tehát törődnünk abba, hogy nyáron mindig Is soványabb a választék — lévén uborkaszezon —, de valamelyest vigasztaló, hogy még mindig akad elegendő rendezvény — ha csak a „pohár” alján is — a kulturális szomj oltására. Egészségünkre! Fazekasmunkák Tiszafüredről Száztíz új termékét zsűriztette a Népi Iparművészeti Tanács Lektorátusával Szűcs Imre tiszafüredi lakos. A bizottság 91 munkáját fogadta el, amelyeknek a kereskedelmi bemutatás után kezdődik majd a sorozatgyártása. Felvételünkön az egyik új darabot a pezsgés vödröt mintázza a mester. Várjunk még a bukfenccel! Diákkoromban föl se fogtam, milyen jó helyzetben vagyok. Bemehettem a tornaterembe, futhattam, tornázhattam a bordásfalon, bukfencezhettem a szőnyegen. Mostanában gyakran „visszasírom” azt az időt. Mert akkor jogom volt bemenni a tornaterembe. Ahogy felnőttem, a tornatermek ajtajai becsukódtak előttem. Pedig most is kedvem lenne olykor „bukfencet vetni”. De hol? A megyei tanács vb művelődési osztálya 1981-ben körlevelet küldött az iskoláknak, hogy a tornatermek nyíljanak meg szabadidőben (hétvégén) a lakosság előtt. Díjtalanul lehet bemenni, a nyitva tartás kiadásait a fenntartó tanácsnak kell az iskola költségvetésében biztosítani. Ez volt az úgynevezett „nyitott kapuk” akció. A mozgás fölszabadulttá tesz A tapasztalatokat az idén összegezték: az iskolák igazgatói írásban tájékoztatták a megyei és a Szolnok Városi Tanács vb művelődési osztályát. A lényeg: a kezdeményezés nem sikerült. Az igazgatók jelentéseit hasonló panaszok jellemzik: nem jöttek az emberek a tornatermekbe, megrongálták a berendezést, nem tudták biztosítani az állandó felügyeletet a termékben. Végül kiderült, hogy az iskolák tornatermét általában különböző sportegyesületek használják. A sportegyesületek azonban nem azonosak a lakossággal. A kapuk tehát nem azok előtt nyíltak meg, akiknek igazán szükségük van rá, akiknek valóban nincs más lehetőségük a mozgásra. Az iskolák jelentései között akadtak, amelyekre oda kellett figyelni. Marik Mihály, a Rákócziújfalui Általános Iskola igazgatója például ezt írta: „A tornatermet alkalomszerűen veszik igénybe 18—21 óráig, a kézi- labdapályát pedig 15—18 óráig. Ezek lakossági igények. Sportegyesületek a tornatermet nem használják.” Amikor beléptem a rákócziújfalui iskola kapuján, éppen szünetre harangoztak. Igen, harangoztak. Itt ugyanis nem csengő jelzi az óra kezdetét és végét. De nemez az egyetlen dolog, amely szokatlan egy iskolában. Az udvar tele fűvel, fákkal bokrokkal. Hátul a homokkal borított részen játékrendszert alakítottak ki a gyerekeknek. A fából készült rendszeren kapaszkodhatnak, csimpaszkodhatnak, hintázhatnak, gyakorolhatják a függőgerendán és -létrán járkálást. a kapaszkodva lesiklást. A játékrendszer mögött kézilabdapálya, leghátul pedig a tornaterem. Az igazgatóval, Géléi József testnevelő tanárral és Fekete Istvánnal, az úttörőcsapat vezetőjével megyünk be. A tornaterem hat évvel ezelőtt társadalmi munkában készült. Huszonöt vállalat segített, majdnem négyszáz rákócziújfalui és környékbeli ember. A terem egyik kulcsa a községi sportkör elnökénél van, a másik az igazgatónál. Marik Mihály: — A tornaterem kezdettől fogva nyitva állt a mozogni vágyók előtt. Én megbízom az emberekben. Még soha semmit nem rongáltak meg. Talán azért, mert benne van a saját munkájuk is. Ha este a takarítónő elmegy, hozzám csöngetnek be a kulcsért. Általában Ismerem azokat, akiket beengedek, de előfordult, hogy ismeretlen keresett meg. Elmondta, hogy focizni szeretne a barátaival, ekkor és ekkor befejezik, odaadtam a kulcsot. Mondtam neki. csak egyet kérek: tartsa be a házirendet. Nem is volt semmi baj. — Van igény a teremre? — Jó időben a szabadban is játszanak. De télen, hidegben marad a terem. Minden nap késő estig használják. — A terem akkor van nyitva, amikor az emberek jönnek, — teszi hozzá Fekete István. Géléi József: — Megtörtént, hogy Szolnokról is kijártak. A téli szünetben focizni akadt egy ismerős társaság, de a megye- székhelyen nem találtak olyan iskolát, ahol helyet kaptak volna. Kiss István és Kiss László géplakatosok a szomszéd községben, Rákóczifalván laknak. Hetente egyszer a rákócziújfalui tornateremben fociznak. — Négy-öt éve rendszeresen átjárunk, — mesélik. — Régebben is szerettünk volna sportolni, de nem találtunk helyet. Csak jó időben játszottunk, télen meg akkor, ha be tudtunk jutni valahová protekcióval. — Eleget mozognák egész nap, hiszen fizikai munkát végeznek. Vagy nem? — Igaz, van mozgásból elég egész nap. de az másfajta, másképp veszi igénybe a szervezetet. Ez játék és szórakozás, felszabadulttá teszi az embert. Nyitott kapuk, zárt szívek A Szolnoki Dr. Münnich Ferenc Üti Iskolában is komolyan vették az akciót. A tornaterem ajtaja kinyílt mindenki előtt. Á tapasztalatokról Szabó Mihály igazgató beszél: — Spontán bejöhettek csoportok, egyének, családok... — Ez nagy szó. mert az iskolák többsége csak szervezett csoportokat fogadott előre bejelentkezés alapján. — Mi nem így csináltuk, mégse jártunk sikerrel. Tanácstalanul, terv nélkül jöttek. azt várták, hogy mi szervezzünk programokat. Sokan nem tudnak mit kezdeni magukkal a tornateremben, ha nincs programjuk. Egyedül az asztalitenisz tudta lekötni, összehozni az embereket. Egyre kevesebben jöttek be. a végén elmaradtak. — Egyáltalán: tudtak róla. hogy bejöhetnek? — Közölte az újság, a gyerekekkel megüzentük a szülőknek, hirdettük az iskola bejáratánál. De nézzünk más sportolási lehetőséget is! Ezzel a szándékkal beszéltem Tenyeri Istvánnal, a Szolnoki Lakó- területi SE ügyvezető elnökével. és Németh Mihállyal, a megyei tanács vb ifjúsági és sportosztályának főelőadójával. A tornaterem-akció azonban visszatérő probléma volt. A Lakóterületi SE szakembereket is adott hozzá, hiszen Szolnokon tíz iskola tornaterme várta az érdeklődőket. A termek nyitva. a szakemberek készenlétben. sportolni akaró meg alig akadt. Néhány hét, egykét hónap után tehát megállapították: nincs érdeklődés. Én viszont úgy érzem, túl könnyen feladták az illetékesek. Megfogalmazódott hát bennem a kérdés: — Mi lett volna, ha Szolnokon és a városokban csak egyetlen, központban lévő tornaterem tart nyitva? Egyetlen helyre ugyanis könnyebb szakembert biztosítani és talán több mozogni vágyó jönne össze az egész városból... Tenyeri István: — Ez a megoldás föl se merült.. Németh Mihály: — Nyolc hétig tartottak nyitva a szolnoki iskolák. Nem jött el összesen ezer ember sem... — Elég nyolc hét. hogy megbizonyosodjunk az érdektelenségről? — Lehet... — Miért nem próbáltak meg csak egy termet kinyitni? — Az akció végére mindenki elkedvetlenedett... — És ma nem lehetne újrakezdeni ? — Azt hiszem, még kevesebben jönnének el. Most még nehezebb megmozgatni az embereket. És sorolja az okokat. Nehezebb a megélhetés, hajtani kell a lakásért, fáradtak vagyunk, nincs időnk. Ez is igaz. Meg az is, hogy vannak, akik ennek ellenére szeretnének rendszeresen mozogni. Annyira, hogy még fizetnek is érte. Ezt bizonyítják a Lakóterületi SE, a Tiszaligeti Szabadidő SE szakosztályai, klubjai. Amelyek ha nehezen is, de alakulnak, működnek. Csakhogy. .. például a Lakóterületi SE kondicionáló termében a havi bérlet 250 forint. Nem sok, de ha ki kell fizetni, megérezzük, főleg, ha a családnak több tagja is igénybe szeretné venni. így a rendszeres sportolás lassan „úri passzióvá” válik. Űzi, aki meg tudja fizetni. Az is igaz, hogy meg kellene nézni, egy-egy család havonta mennyit költ cigarettára, kávéra, alkoholra... Ezekből a forintokból talán sportbérletre is futná... „Úri passzióvá” válik? Az egyetlen terem gondolata nem hagyott nyugodni. Szautner Jánostól, a Szolnoki Városi Tanács Sportlétesítmények Igazgatóságának igazgatójától is megkérdeztem: — Elképzelhetetlennek tartja. hogy lenne a városban egy olyan sportlétesítmény, ahová bármikor, ingyen bemehetnének a mozogni vágyók? — Csak költségvetés kérdése. De megmondom, hogy egyetlen sportlétesítmény sincs felkészülve arra, hogy egyéni érdeklődőket fogadjon. Csak a szervezetten érkezőknek tudnak helyet adni. Hogy is van ? Szervezés nélkül nem tudunk mit kezdeni a tornatermekben, a szervezettséget meg nem bírjuk... nem tudjuk összehozni a társaságokat, nincs időnk, energiánk, hogy ekkor és ekkor, ennyien és ennyien ott legyünk... Akkor hát nincs megoldás? A Lakóterületi SE (amely saját teremmel, létesítménnyel nem rendelkezik) szabadidő- központ létesítését tervezte a tiszaligetben (az induló tőke meg is volt), ahol együtt sportolhat, szórakozhat hétvégén a család. A szabadidő- központ ügye azonban egyelőre áll (rendezési elképzelések miatt). • A beszélgetések nem győztek meg arról, hogy alap- alan a nosztalgiám az egykori iskolai tornaterem után. Ügy átázik, azzal a bizonyos bukfenccel még várni kell. De meddig?