Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
1987. ÁPRILIS 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 \ A tehetséges tanulókért A jó bornak la kell a cégér Sok múlik az avatott szemen Hírverés a kultúrának Olvasótábor Sxolnok megyei nevelőknek Pedagógusok mondják: felismerni a tehetséges, tanulót az általános és a középiskolában nem nehéz; az ilyen gyerek előbb-utóbb úgyis kitűnik valamiben egy adott közösségben. A problémát inkább a tehetséges tanulók érdeklődésének megfelelő irányítása, képességeik mind jobb kibontakoztatása jelenti. Ehhez pedig olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik mindennapi munkájuk mellett szabadidejük egy részét is hajlandók a kallódó tehetségek felkarolására áldozni. A hangsúly itt a felkészültségre helyeződik, hiszen hogy mit lát meg egy avatott szem, azon rendkívül sok múlik. A nevelők felkészülésében, a ráhangolódás folyamatának erősítésében a közelmúltban készséggel segédkezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Megyei Pedagógiai Intézet. A három intézmény ugyanis arra a közös elhatározásra jutott, hogy a tehetségek gondozását felvállaló fiatal pedagógusokat ötnapos olvasótáborba invitálja. Azért választották az olvasótábori formát, hogy így kilépjenek a hagyományos továbbképzések kissé feszes légköréből. A hét elején kezdődött és tegnap befejeződött programsorozatnak a Pest megyei Tahi községben a KISZ KB Művészegyüttesének üdülője adott otthont. A szállásról, az étkezésről és az előadók meghívásáról a szervezők gondoskodtak. A tábor vezetését a HNF Országos Tanácsa mellett működő olvasótábori munka- csoport tagjai vállalták — növelve ezzel a tapasztalatok sokrétűségét, hiszen ők valamennyien az ország különböző részeiből jöttek. Hogy mit kapott a táborban nem egészen egy hét alatt az a harmincöt fiatal Szolnok megyei pedagógus (legtöbben még tíz tanévkezdést sem érték meg tanárként), aki éppen tavaszi szünidejét áldozta fel? Nos, a program összeállítói gondoskodtak arról, hogy az öt nap alatt ne csupán szakmai, pedagógiai kérdésekről essék szó, hanem helyet kapjon a foglalkozásökon a társadalmi környezet vizsgálata; ezen belül is elsősorban a művészeti élet összetettsége, az értelmiség helyzete, a könyvkultúra szerepe, valamint a politikának mint a mindennapi élet meghatározó jelenségének a megismerése. A felsorolt témakörökben rangos előadók kalauzolták a pedagógusokat: többek között a tehetséggondozásról beszélt Csorna Syula, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója, az ifjúságról, az értékrendről pedig Boros László szociológus, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének munkatársa. A tehetséges emberről tartott előadást Klein Sándor pszicpológus, tanszékvezető egyetemi tanár, majd a tehetség közgazdasági jelentőségéről Elekes Attila szociálpszichológus. Könyvkultúránk időszerű kérdéseit fejtegette Balogh Ernő, az MSZMP KB munkatársa, a csillagok világáról pedig Zombori Ottó csillagász beszélt. Az utolsó napon Szolnok megye művelődési és oktatási vezetőivel szerveztek fórumot, hogy az országos tapasztalatokat szembesítsék a megyei valósággal. Az olvasótáborban, végzett munkáról a közeljövőben módszertani anyag készül, amelyet megküldenek a megye iskoláinak hasznosításra. így szinte minden oktatási intézmény hozzáférhet a tehetséggondozás tapasztalataihoz, ennek segítségével a pedagógusok felelősségei egyengethetik az átlagból kiemelkedő tanulók további útját. J. J. Országos sz&ttespáiyázat A Népi Iparművészeti Tanács, a Tolna Megyei Tanács művelődésügyi osztálya és az Országos Közművelődési Központ meghirdeti a XII. országos szőttespályázatot. Pályázati kategóriák; 1. A paraszti és takácsszövés hagyományait híven felidéző — pamut, len, kender, gyapjú alapanyagú —, mai használatra is alkalamas szőttesek. 2. A praszti szőttes hagyományait fejlesztő, azt újszerűén alkalmazó, a kor igényeinek megfelelő, esetleg újabb alapanyagokból készült textíliák. Mindkét kategóriában egy-egy ifjúsági díjat is kiadnak, a 35 évnél fiatalabb alkotók ösztönzésére. A pályázat nyilvános, részt vehet benne népi iparművész, egyéni alkotó, szövetkezeti és* szakköri tag. A pályamunkákat szeptember 1-jéig kell eljuttatni a Béri Balogh Ádám Múzeum címére (7101. Szekszárd, Mártírok tere 26.). A rendezőszervek kérik, hogy az alkotók a csomagban helyezzék el nevüket, címüket, a munkák tételszerű felsorolását, leírását és méretét. Eredményhirdetés október 3-án Szekszárdon lesz a Béri Balogh Ádám Múzeumban. Kunhegyesen, a középiskolában Új elektronikai mttszerészkéiizés A Kunhegyesi Gimnáziumban és Híradástechnikai Szakközépiskolában szeptember elsejétől új szakmában kezdődik meg az oktatás, mivel elektronikai műszerészképzés indul. A tanulók gyakorlati oktatása nagyrészt a BHG Híradás- technikai Vállalat helyi, 3-as számú gyárában zajlik. A képzés ősztől egy osztályban indul, amelybe 36 tanulót vehetnek fel. A vidékieknek az iskola kollégiumot tud biztosítani. Az új, elektrotechnikai műszerészképzésre elsősorban a most nyolcadikos, fiúknak és lányoknak a jelentkezését várják. Művészet, gazdaságpolitika Megjelent a Jászkunság idei első száma A Jászkunság idei első számában a megszokottnál nagyobb helyet szentelt a szerkesztő bizottság a tudomány és gazdaságpolitika aktuális kérdéseinek. Hogy mindez némiképp az irodalom „rovására” történt, korunk jellemző tendenciája. Az olvasók, a Jászkunság olvasói is, manapság kevesebb időt szentelnek a művészetekben való elmélyülésre, többet viszont a gazdaságpolitika, társadalompolitika újdonságainak megismerésére. A folyóirat közli a Néplap ifjú munkatársa, Jenei Gyula verseit, a balassagyarmati Ádám Tamás és a budapesti Büki Attila költeményeit, valamint a kaposvári Vallató Géza novelláját. A Való világ rovatban jelent meg dr. Nagy Rózsa közgazdász érdekes írása Növekedés — egyensúly-területi tervezés címmel Szolnok megye VII. ötéves tervéről. Az írás voltaképpen egy tavaly közölt elemzés gondolatsorának folytatása, és a megye 1987-re tervezett feladataival foglalkozik. A VII. ötéves tervből egy esztendő telt el, a terv teljesítését, a felmerült problémákat sokféle fórumon vitatták meg. „Egyre inkább igaznak érzem azt, amit a tervezés szakemberei hosszú idő óta remélnek: a tervezés demokratizmusa erősödik — főként a területi és helyi szinteken — legalábbis ami a véleménynyilvánítást, javaslattételeket illeti” írja egyebek között Nagy Rózsa. Később megállapítja, hogy a gazdaságban nem sikerült a növekedés élénkítése, az egyensúlyi állapotokban is negatív tendenciák bontakoztak ki. Az írás elemzi ezek okait. A megye hetedik ötéves tervéről, annak évek szerinti ütemezéséről megírja, hogy a fejlesztési erőforrások ötvennégy százaléka szabályozott kiadás, amelynek felét a települések között fejkvóta alapján osztják szét. Az ez évre szóló terv nagy pozitívuma, hogy nem került sor a fejkvóta módosítására, így a helyi tanácsok biztonsággal számolhatnak a korábban megállapított fejlesztési lehetőségekkel. A Jászkunság Fórum rovatában a mezőtúri főiskolások olvasási szokásairól ír dr. Sinóros-Szabó Botondné. Ugyanabban a rovatban közli a folyóinat Pálréti Ágoston kerekasztal-beszélgetését a Szolnok Megyei Tanács Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézete orvosaival a tudomány és az orvoslás kapcsolatáról, összefüggéseiről. A Hagyományok rovatban a Közép- Tiszavidé- ken 1952 és 1986 között folytatott kora-népvándorlá^ko- ri telepkutatásokról ír Cseh János. Lukácsi Pál a Szolnok megye földrajzi neveiről készült kiadvány első kötetét ismerteti. A Jászkunság illusztrációit a január 25-én megnyílt Téli tárlaton kiállító művészek alkotásaiból válogatták. A jó bornak nem kell cégér, tartja a szólásmondás, tehát a minőségnek nincs szüksége reklámra, propagandára. Hogy ez mennyire nem így van, bizonyítja a jó bor dicsérete is. Minél jobb a bor, annál többet beszélnek róla. Egyébként amióta bort isznak az emberek cégére is van a bornak. A dél-európai borvidékeken egyszerűen csak az örökzöld cserje ágát teszik ki a kapura, ez azt jelenti, hogy bármikor, bárki betérhet a házba. A bor, a pince télen-nyáron azonos hőmérsékletű, a gazda megmutatja azt a hordóját, amelyből közel kétszáz éve méri ugyanannak a szőlőtáblának a borát. Nos, kell ennél jobb reklám? Bár mindennapi kultúránk is megkapná azt a közhírelést, amelyre méltán tarthat igényt. De — sajnos — a befogadó közeg — a közönség— a mi lesz, hol, mikor kérdéseire csak nagyon A közművelődés hatékonyságának egyik legfontosabb alakítója, hogy a szellemi „beruházás” eljut-e oda, ahová irányozzák. Címzett nélkül vakvilágba küldeni a szellemi tőkét több mint pazarlás, vétek. A művelődési otthon hálózatiunk egyik legnagyobb gondja a közönségszervezés. Az azonos érdeklődésű, úgynevezett kiscsoportok, ebben a vonatkozásban nem jelentenek különösebb gondot, de az alkalmi rendezvények annál inkább. A művelődési otthonhálózat és a közönség között ugyanis igen gyenge — általában — az információs rendszer. A rendező szerepét ellátó klubkönyy- tárnak, művelődési háznak, stb. többnyire csak néhány kézzel festett „plakátra” futja, többre se pénz, se idő. Hogy segítenek-e ezek a nagyon is egyszerű információs értékkel bíró falragaszok? Minden valószínűség szerint, igen bár manapság a tőkeerős kereskedelmi vállalatok propaganda-arzenálja nagyon igényessé tette a reklám-közízlést. A megye nagyobb művelődési központjai, művelődési házai havonta megjelenő műsorfüzetben tájékoztatják a várható közönséget rendezvényeikről. A szolnoki, a jászberényi, a karcagi műsorfüzet igyekszik szerényen megfelelni az információs igényeknek, a mi lesz, hol és mikor kérdéseinek. De terjedelmi — anyagi! — okok miatt ezek a műsorfüzetek is jobbára csak tényközlőek, az érdeklődés felkeltésére, az ajánlásra alig van lehetőségük. Mellesleg ezek az érdemes füzetecskék a hiányzó városi lapok bújtatott, csonka pótszerei. Csak hát behatárolt tartalmuk, korlátozott példányszámuk miatt — nem forognak — a lehetőséghez viszonyítva! eléggé közkézen, így nyilvánvaló, hogy agita- tív hatásuk is szűk körűbb. Sajnos a megyében megjelenő üzemi lapok — néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve — sem „vállalták fel” a kulturális kínálat közélseit. Mentségükre: a Házunk táján is van változtatni való. A viták a kulturális újságírás berkeiben erősödnek, a középpontban főleg annak kérdése áll, hogy mennyire és meddig vállalhatja a napilap a kulturális rendezvények szervező funkcióját is?! Hol acélszerű propaganda és a hirdetés határa? A kérdés csak látszólag egyszerű, a gyakorlatban már több a kérdőjel. Szervezési gondokat okoz vidéken az előtérbe kerülő főváros centrikusság is. Régebben még gyakorlat volt, hogy egy-egy új magyar film bemutatóját vidéken tartották. Ma már ennek alig van nyoma. A forgalmazó a pesti bemutatóra összpontosít, természetes, hogy az országos napi és hehiányosan kap választ. Mert amíg a bornál az állandóság érdem, a kulturális fogyasztás egyik legfontosabb jellemzője a változatosság. S ez nem csupán a tartalomra vonatkozik, de a helyre és az időre is. Sokkal számottevőbb — a művelődési otthon igazgatók, előadók ezt tartják — az a társadalmi segítség, amelyet a kulturális intézményekkel munkakapcsolatban álló gazdasági szervek adnak a közönség szervezéséhez. Persze ennek hatásfoka akkor teljes, ha a művelődési otthon olyan programokat ajánl, amelyek megfelelnek a lehetséges igényeknek. Az előző viszont a közízléstől is függ, szélsőséges esetben értékzavarok keletkezhetnek. A kultúrát kínáló intézmény kereset hiányában magára maradhat, — sajnos erre igen sok példát soroltak a művelődési otthon-hálózat vezetői, munkatársai. Akkor csak olyan rendezvényeket kell tartani, amelyek maradéktalanul megfelelnek az igényeknek, mondhatná egy kívülálló. Nos, ilyen rendezvények nincsenek, már csak a dolog természetéből következően sem, másrészt1 nagyon a szándékaink felületén maradnánk, ha kizárólagosan ezt az utat járnánk. nyomdai „átfutási” idő, a havonkénti megjelenés miatt a programok közlésének az aktualitás igényével — nehezen tudnának megfelelni. A kiterjedtebb, hatékonyabb propagandamunkát gátolja az a tény is, hogy a különböző művelődési otthonokban tartott nagyobb rendezvények anyagi sikerében csak csupán a rendezőszerv az érdekelt. A műsort, előadást, hangversenyt produkáló intézmény, együttes vagy akár alkalmi csoportosulás ugyanis meghatározott összegért lép fel, nem a bevétel meghatározott százalékáért! Érthető óvatosság ez, keresni akarnak, munkával, tisztességesen, — sajnálatos kivételek is akadnak, persze — csakhát a kisebb művelődési otthonok meg már nem tudnak „ráfizetni”, — mert nincs . miből! Akárhonnan is nézzük a kulturális kínálat és kereslet helyzetét, a szervező információs rendszer hiányát érezzük. tilapok is ehhez igazodnak. Tételezzük föl, hogy a rendszeresen mozibajáró, vidéken élő emberek elolvassák ezeket a híradásokat. Aztán elmúlik négy, öt hónapig amíg mondjuk Kunmadarason vagy más hasonló településeken, vetítik az újságban olvasott, de már régen elfelejtett filmet. A kisebb mozikban egy szál plakáton kívül szinte semmiféle propagandaeszközük nincs. Ma hazánkban a mozik döntő és túlnyomó többsége utánjátszó mozi — három megyének jut egy filmkópia — s ezt a helyzetet szükségszerűen kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Csak megfellő propagandamunkával lehetne az új filmek iránti figyelmet éberen tartani,"— sajnos ehhez is hiányoznak a feltételek. Ez is benne van abban a tényben, hogy újra csökken a mozilátogatók száma a megyében is. A filmellátás — ha a dolog minőségi oldalát nézzük — ugyanis javult, a legutóbbi filmszemlén bemutatott magyar filmek is ezt bizonyítják. A filmek választékán kívül általában is megállapítható, hogy a megye jobb adottságú művelődési házaiban, művelődési központjaiban érdemesebb és nagyvonalúbb a kínálat annál, amelyet a közönségszervezés különböző sávjai jeleznek. Mindezek után jogos a kérdés, hogy a művelődési intézmények hogyan tudnak megfelelni funkcióiknak, amikor a kulturális értékek közhírelésének ennyire szerények a lehetőségei. Kezdjük azzal, hogy egy- egy rangosabb művészegyüttes, előadóművész fellépésének már a híre is mozgósít. Persze, nagyon nagy lelemény szükséges ahhoz, hogy egyáltalán a közhírelést meg tudják valósítani. Elegáns, egyszerű, de nem mindig célravezető megoldás a meghívók küldése. Csakhát ha 10 százalékos hatásfokkal számolunk — ez már jó arány — akkor 2 ezer forintot csak bélyegre kellene költeni, hogy eljöjjön száz ember az előadásra! Hol van erre — naponta, hetenként — ennyi pénz? Akkor mi a megoldás? Meghívó helyett meghívás Jól bevált módszer a bér- letezés Karcagon, Jászberényben és máshol is. Ez is a különböző üzemekben, intézményekben működő társadalmi szervek segítségével történik, ahogy a közönség- szervezés egyéb formája is. A művelődési intézmények és a gazdasági egységek közötti kapcsolat már eleve meghatározója, hogy menynyire látogatottak a különböző kulturális rendezvények. A karcagi Déryné Művelődési Központ munkatársai havonta rendszeresen találkoznak a város üzemeiben, gazdasági egységeiben dolgozó közművelődési előadókkal, szóban teszik meg programajánlataikat. Az elmúlt évben 346 ezer látogatója volt a több mint 4 milliós költségvetéssel működő intézménynek — a mozi közönséget is ide számítva — tehát minden karcagi lakos — átlaglétszám — 13,8 alkalommal volt azidő alatt a művelődés hajlékának látogatója. Az intézmény propagandaköltsége nem éri el a költségvetés 10 százalékát sem, mindössze 300 ezer forint körül mozog. Ebből fedezik a műsorfüzetet, falragaszok, meghívok stb. nyomdaköltségeit. Ha a látogatók számát és a propagandaköltséget arányítjuk, kiderül, hogy egy „vendégre” még egy forint sem jut, de ez mégis „óriási összeg ahhoz képest, hogy a kisebb intézmények éves költségvetése alig több, mint, amennyit a karcagi ház propagandára fordíthat. Ám a karcagiak tapasztalata is olyasmit mutat, hogy a személyes kapcsolatok szervezői hatásfoka erőteljesebb. A művelődési otthonokban úgyszólván „belső” munkatársnak számítanak a különböző művészeti csoportok, szakkörök, klubok tagjai, szervező munkájukkal igen nagy szolgálatot tesznek településük közművelődésének, ahogy az iskolás gyermekek is, akik eljuttatják szüleikhez, rtagyszüleikhez a különböző programokra szóló meghívásokat. Végezetül de nem utolsósorban az is nagy lendítő, mozgósító erő, hogy az évtizedek során különösen kisebb településeken — kialakult az a közösségi tudat, amely a művelődési házat a sajátjának érzi. Tiszai Lajos Hiányzó láncszemek Kínálat reklám nélkül Új filmek, „utánjátszó” mozik
