Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
6 Nemzetközi körkép 1987. ÁPRILIS 11. Miki egér bevonul Franciaországba B „glasznoszty” egyik hétköznapja Csodálatos gyermekparadicsom készül Franciaországban. A Walt Disney rajzfilmek halhatalan figurái — Miiki egér, Donald kacsa, Dingo kutya. Bambi, Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke és a 101 kiskutya — immár nem a filmvásznon, hanem életnagyságban, meséik környezetében várják majd a gyerekeket és szüleiket. Valóságos meseország nő ki kastélyokkal, barlangokkal, erdővel Párizstól alig 40 km-re Keletre. Gondoltak a nagyobbakra is: a kamaszokat amerikai vadnyugat várja majd Grand Canyonnal és kősivataggal, fantáziabirodalom, kalandország, a felfedezések birodalma és sok más élvezet. De a felnőttek sem unatkozhatnak, mert nekik meg golf- és lovaglópályák, vízisportok állnak majd rendelkezésükre. Aki pedig messziről érkezik, az helyben meg is szállhat a 20 ezer szállodai szoba vagy lakosztály valamelyikében, ehet, ihat, szórakozhat kedvére. Olyan szabadidő park nő ki öt év nyílva Párizs küszöbén, amekkora nincs még Európában, s amelynek a kialakítására ma a világon egyedül a Walt Disney vállalatnak van kellő tapasztalata, hiszen Kaliforniában, Floridában és Tokióban már létre hozott ilyen dlsneylan- deket. Jövőre teszik meg az első kapavágást a ma még háborítatlan zöld síkságon és 1992-ben nyílik meg a park, de a terv teljes megvalósítása átnyúlik a jövő századba. Az ügylet nyélbeütése így sok francia érdekeltben keserű szájízt hagyott maga után. A regionális tanácsban a kommunisták végig ellenezték. Nemcsak azért, mert megalázónak tartják a francia félre kényszerített feltételeket és szívesebben láttak volna termelő beruházást jobb és több új állással a térségben. Elutasították az amerikai tömeg- kultúra előtt nyitott kaput is. És Miki egiér bevonulása Franciaországba érzékeny húrt pendített meg számos polgári politikusnál és elemzőnél is. Az amerikai tömegtermékek már úgy áradnak a képernyőről, a filmvászonról és a rádióból, hogy szinte megfojtják a francia kultúrát. Most már egy francia jobboldali. lap szemleírója is leh angoltan állapítja meg, hogy „Jeanne d,Arc, Bayard lovag, XIV. Lajos és Napóleon felbomlott rendben vonulnak vissza egy amerikai patkány elől. Ügy látszik bele kell nyugodnunk, hogy a gyerekeink farmerben járnak, és amerikaiul játszó szép új világban fognak élni.” „Ennek a levélnek a szovjet sajtóban való megjelentetése lenne a glasznoszty- ról (széles értelemben: minden az embereket érintő kérdésnek a közvéleményeié tárása) szóló kijelentések őszinteségének legmeggyőzőbb bizonyítéka”. A levél Köztük van a korábban haladó nézeteket hirdető Vlagyimir Akszjonov, a nem tehetségtelen képzőművész, Emszt Nyeizvesztnij, az ismert rendező, Jurij Ljubi- mov, a vallásról, a cárról, orosz néplélekről sokat szónokoló Vlagyimir Makszi- mov. A nyílt levél szerzői kétségbe vonják, hogy valóban fordulat következett volna be a szovjet társadalom életében. Mint mondják, örömükre szolgál, hogy kegyelemben részesítettek egyes „máskéntgondolkodó- kat” de miért nem bocsátották szabadon „a lelkiismeret összes foglyait”? Ha a szovjet vezetés valóban békét akar Afganisztánban, miért nem vonja ki azonnal onnan a szovjet csapiatokat? Ha piedig azt akarják, hogy ők visszatérjenek, miért nem teszik lehetővé a sokszorosító berendezések szabad vásárlását, miért nem adják ki műveiket, miért nem garantálják előre, hogy bármilyen tartalmú alkotó tevékenységük számára zöld utat fognak biztosítani? A levél megjelent, méghozzá a Szovjetunióban ma különösen olvasott „Mosz- kovszkije Novosztyi” legutóbbi számában, teljes terjedelmében. Jegor Jakovlev, a lap főszerkesztője hangsúlyozza, hogy most éppen Felhívta a figyelmet arra: csak egyről nem gondolkodnak a levél szerzői: hogyan találhatnának maguk utat vissza a népükhöz, amelyet nem a legkönnyebb időszakban hagytak el. Hiszen mindeddig az orosz emigráció történetében nem akadt olyan, aki kívánatosabbnak tartotta idegenben élni, mint otthon, aki nem akarta volna kihasználni a hazatérés első lehetőségét. A hibák megismétlődése ellen csak egy biztosíték van, a demokratizálás. Elem Klimov, akinek oly nehéz volt utat törni a filmjei számára, most ahelyett, hogy csak új filmeket forgatna, a filmművészszövetség választmányának első titkára, s azért vállalta ezt a tisztet, hogy megerősítse azokat a körüla párizsi jobboldali Le Figaróban jelent meg, írói, helyesebben aláírói a legkülönbözőbb volt szovjet személyiségek, akiket leginkább az köt össze, hogy mindannyian jelenleg Nyugaton élnek. azok szidják az átalakítást, akik korábban oly hangosan emeltek szót a demokratizálás mellett. Még mindig a magánúton sokszorosított irodalmat tartják a megfelelő eszköznek, holott az író- szövetség már saját kiadójának létrehozásán dolgozik. Egy embertől, a világszerte méltán tisztelt és becsült Mihail ©orhacsovtól, várnak biztosítékokat egy nagyhatalom jövőjét illetően, s így maguk esnek * személyi kultusszal kapcsolatos gondolkodásmód csapdájába. — mutatott rá Jegor Jakovlev. Ügy gondolják, a felelős politika hátat fordíthat mindennek, figyelmen kívül hagyhatja a következményeket, egyetlen döntéssel kivonhatók a szovjet csapiatok Afganisztánból. Leninre hivatkoznak, és nem veszik észre, hogy a jelen lehetőséget adott Leninnél mesz- szebbre menni: a mai kor lehetőséget ad az egykori ellentmondások értékelésére, az akkor hozott döntések értelmének megértésére. A törvény mellett ott van a kulturális színvonal, amelyet semmiféle törvénynek nem lehet alávetni. Lenint ennek hiánya foglalkoztatta leginkább — emlékezteit Jakovlev. ményeket, amelyek között könnyebben lélegzik a filmművészet. A lap megjelenésének napján a szovjet sajtó hírül adta, hogy a tiltakozások és az ígéretek ellenére Le- ningrádban lebontották az „Engleterre” szállodát, ahol Jeszenyin elhunyt, s megkérdőjelezte a város vezetőinek ezt a döntését. Beszámolt arról, hogy 30 ember tüntetett a vízumok és ki- utazási kérelmek elbírálásával foglalkozó 'hatóság előtt, mert különféle okok miatt elutasították a kérelmüket. A rendőrség nem avatkozott be. Március 27-e csak egyik hétköznapja volt a glasz- nosztynak. M. Lengyel László Harminc ember tüntet Garancia a zöld úthoz Budapest — Koppenhága Folytatódik a párbeszéd A dán főváros — madártávlatból (Fotó: KS) Egyenletesen fejlődő, zavartalan és sokoldalú kap- csoLatokat ápol egymással hazánk és Dánia. Annak ellenére, hogy alapjaiban eltérő társadalmi és gazdasági berendezkedésű két országról van szó, amely ráadásul más-más katonai szövetségnek és gazdasági csoportosulásnak tagja, a rendszeresnek mondható felső szintű párbeszéddel is kifejezésre jut: őrködnek Helsinki vívmányain. Kezdeményezéseivel Budapest is, Koppenhága is törekszik az enyhülési folyamat továbbvitelére, az atomfegyverektől mentes Európa megteremtésére. E kiemelt külpolitikai célok szem előtt tartásával sikerült mind ez ideig megtalálni a Magyar Népiköztársaság és a Dán Királyság számos érdektalálkozási pontját. Csupán a legfontosabbakat fölsorolva: cselekvő részvétel a kelet-nyugati dialógusban (ebbe illik mindenekelőtt Lázár György és Poul Schlüter budapesti eszmecseréjei), közvetlen vagy közvetett hozzájárulás a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok legfelső szintű párbeszédéhez, építő közreműködés a fegyverzetek korlátozását, a leszerelést, a kölcsönös ellenőrzés megvalósítását előmozdító tárgyalásokon. Külön nagy figyelmet érdemel az az értékes tevékenység, amelyet Dánia a többi északi országgal együtt folytat a térség atomfegyverektől mentes státusáért. Ez egyébként újabb találkozási pont Dánia és Magyarország köLázár György 1981-ben Járt Koppenhágában — akkori vendéglátója Anker Jőrgensen volt Dánia fontos kereskedelmi partnere és piaca Magyarországnak, miként a világ élvonalába tartozó speciális termékeivel hagyományos szállítónk is. Igaz, a kölcsönös áruforgalom értéke — tavaly megközelítette a 70 millió dollárt — minden bizonnyal több is lehetne, ha a magyar ipar és mezőgazdaság az eddiginél több korszerű készterméket ajánlana föl dániai értékesítésre. Kölcsönösen hasznos lenne az eddiginél szorosabb együtt munkálkodás a műszaki fejlesztésben. örvendetes élénk kulturális-tudományos kapcsolatokat ápol egymással Magyarország és Dánia az 1971 - ben kötött egyezmény szellemében. A legfrissebb munkatervet tavaly decemberben írták alá Koppenhágában; műszaki, természet- és orvostudományi, mezőgazdasági ösztöndíjasainkat szívesen fogadják. Az Aarhusi Egyetemen magyarul, a budapesti tudományegyetemen dánul tanulhatnak a hallgatók. Szó van róla, hogy ősszel magyar filmhetet rendeznek az északi országban. A 6port-, a rádió- és tévékapcsolatok erősítését, szélesítését szolgálják a kétoldalú együttműködési megállapodások. A Dániában élő néhány ezer magyar — elsősorban a Magyarok Világszövetsége révén — ugyancsak hozzájárul a két nép közötti kapcsolatok erősítéséhez, bővítéséhez. Annak a célnak az eléréséhez, amelyért most újabb kormányfői tárgyalás kezdődik Buda pies ten. Kulcsár László zött, miután a Varsói Szerződés államai az euró piai békerendszer fontos pillérének tartanák az északi atomfegyvermentes zóna kialakítását. Pak/axtán Talán csak Allah tudja ... Kölcsönösen és tisztelettel figyelünk egymás eredményeire; elismeréssel nyugtázzuk a földrész egyik legkisebb országának jó ütemű gazdasági haladását. Vezető dán gazdasági szakemberek is nagy figyelmet szentelnek a magyarországi reformfolyamatnak; az ország sajtója aránylag rendszeresen és rokonszenves módon tájékoztat törekvéseinkről. Ott is, itt is egybehangzóan vallják politikusok, gazdasági szakértők, hogy társadalmi berendezkedésünktől függetlenül, a kis és közepes országok példát mutató szerepet vállalhatnak — és kell is vállalniuk! — a sokoldalú együttműködésben. Hazánk és Dánia például 1976-ban tízéves gazdasági, ipari és műszaki-tudományos együttműködést írt alá; a megállapodást tavaly újabb évtizedre meghosszabbították. A pakisztáni atombomba ügye ismét a szenzációéhes világsajtó figyelmének a középpontjába került. Elemzések, következtetések, beismerések, cáfolatok és bizonygatások egész sorozata figyelmeztette a jóorrú szerkesztőket, hogy újra kapóssá vált a téma. Megérzésük nem is egészen alaptalan. Igencsak nagy tét forog kockán a pakisztáni atombombával: a nukleáris fegyverkezés veszélyes dimenzióval egészülne ki. Elegendő megemlíteni a Pakisztánban majdnem ősellenségnek tartott India esetleges nukleáris válaszát, vagy azt, hogy a pakisztáni atombomba egyben „iszlám atombombának” is minősülne. A közvetlenül beavatottakon kívül talán csak Allah tudja, hogy Iszlámábádnak valóban van-e atomfegyvere. A pakisztáni nukleáris program szülőatyjának tekintett Abdul Kader Han nemrég azt nyilatkozta, hogy országa már kifejlesztette a bombát. Iszlámábád rögtön cáfolta a tudóst. Maga Ziaul Hakk elnök a Time magazinnak adott interjújában azt bizonygatta, hogy Iszlámábád rendelkezik ugyan az atomfegyvergyártás technológiájával, de előállítani nem akar atombombát. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatoknál egy fokkal talán még bizarabb, ahogyan az egész „bombaügy’’ elkezdődött — legalábbis, ha hinni lehet a néhai pakisztáni kormányfő, Zulfikar Ali Bhutto, egyik közeli bizalmasának. Maulena Kanszár Niazi volt tájékoztatási miniszter — „És a vonal süketté vált” című, most megjelent könyvében — azt írja, hogy Bhuttó már 1965-ben (akkor még csak a kül- ügyeket irányította) kijelentette: lesz az országnak atombombája, még ha száraz füvön és levélen kell is élni a népnek. Ezt a mondást azóta igeként idézik. Ám Zulfikar Ali Bhutto a tettek embere volt, s amikor 1971-ben miniszterelnök lett, nekivágott a feladatnak. A könyv szerint 1973-ban a kormányfő utasítására titkos tárgyalások kezdődtek Franciaországgal egy újradúsító nukleáris létesítmény felépítéséről. Az üzem háromszáz millió dollárba került volna. A költségeket Iszlámábád az arab országok segítségével kívánta fedezni, minthogy az 1973-as közel-keleti háború után kialakult vélemény szerint „egy pakisztáni atombomba minden arab állam biztonságát szolgálná”. Zulfikar Ali Bhutto belement a nemzetközi szabályok által előírt feltételekbe — egyet kivéve, vagyis azt, hogy Pakisztán nem építhet saját erejéből ilyen üzemet. A szerző szerint a francia gyár afféle kirakatüzem lett volna; a pakisztáni tudósok „hazai” — nemzetközi ellenőrzés alatt nem álló — újradúsí- tót hoztak volna létre az atombomba titkos gyártására.. Bhutto vakon bízott tudósgárdája „másolói tehetségében”. Csakhogy közbejött valami. Abdul Kader Han professzor akkoriban — vendégtudósként — a holland Almelo cégnél dolgozott, az urániumdúsítás volt a szakterülete. Levélben beszámol Zulfikar Ali Bhuttónak arról, hogy mivel foglalatoskodik, mire a miniszterelnök azonnal magához kérette. (A tudós sebtiben távozott az európai országból. Az a gyanú merült fel ugyanis ellene, hogy tervrajzokat és alkatrészeket lopott el a holland intézettől. Később állítólag az ő „szerzeményei” segítségével jött létre az atomprogram idegközpontja, a kahutai létesítmény.) A professzor otthon aztán lebecsmérelte a francia ajánlatot, mondván, hogy üzemük nem érne többet egy fehér elefántnál. A miniszterelnök hitt neki. Igen ám, de hogyan szabaduljon meg Iszlámábád a francia szerződéstől, jóvátétel fizetése nélkül? Ali Bhutto ravasz taktikához folyamodott. Akkor már arra ment ki a játék, hogy az épülőfélben lévő francia üzemmel minél inkább kiváltsák az amerikai kormány gyanakvását a pakisztáni atomprograsn célját illetően — Írja Maulena Kanszar Niazi. A provokáció bevált A hetvenes évek végén Jimmy Carter rávette Párizst a megállapodás felmondására. Iszlámábád így megszabadult a fehér elefánttól, sőt, mi több, még ő követelt jóvátételt Franciaországtól a szerződés megszegéséért. Közben pedig Abdul Kader Han titokban nekifogott a kahutai újradúsító felépítéséhez. Csak néhányan tudtak a vállalkozásról. Zulfikar Ali Bhutto „központi szervezetet” állított fel, hogy a világ minden sarkában felkutassa és bármilyen módon beszerezze a még hiányzó elemeket a professzornak. Így aztán a kahutai atomlétesítményt 1976 júliusában üzembe helyezhették. Rács Péter
