Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
1987. ÁPRILIS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vallomások az emberről Caahány Kálmán emlékkiállítás Tiszafüreden A Tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban látható — május 10-ig — az 1980-ban elhunyt Csohány Kálmán Munkácsy-díjas grafikus, érdemes művész kiállítása. A tárlat a művész nevét viselő baráti kör tulajdonában lévő, nagy értékű hagyaték tekintélyes része — több mint húsz lapból áll — s a válogatás céltudatosságából következően az emlékkiállítás rangjával bír. A rendezés — a tárlatot Faludi Sándor, a Csohány Baráti Kör titkára nyitotta meg — a művész életútjához is igazodva hármas gondolati tagoltsággal alakította a kiállítást. Sajnálatos, hogy a természetes fényt oly bőséggel igénylő, finom művű grafikai anyag csak igen gyenge mesterséges megvilágítást kaphatott, de még így is jól élnek az erősebb kontúrok iCsohányra annyira jellemző szerkezeti elemei. A hármas — a föld vonzásában, a szülőhely és a lét kérdései— tagoltság nem válik el élesen egymástól, hiszen a művész gondolati jegyei eltéphetetlen szálat alkotnak. A Pásztón született Csohány élete végéig magánál tartotta a szülőház hamuba sült pogácsáját, gyerSzorongás. Ez a rézkarc Csohány Kálmán egyik fő műve. (1973, 30x20 cm) mekkori emlékeinek gazdag világát. Ezt tovább erősítette az az élményekben gazdag néhány év, amikor ifjú korában a csíki havasokban favágóként dolgozott. Rajzain egyaránt érződik a palóc emberek lírai alkata és az erdélyi favágók kemény, de 'humánus, balladai elemekkel átszőtt világa. Mindkét nyelv ízes, sajátosan zamatos, s ez Csohánynál önálló képi megfogalmazást nyert. Innen talán, hogy különösen korai művészetét a hazai folklorisztikus irányzathoz kapcsolták. Az egykori favágó, bányász, pályamunkás nem szerette, ha szűkebben értelmezett irányzatokhoz kötötték munkásságát. Én az embereket szeretném megközelíteni. Életüket, érzelmi világukat szeretném a magam eszközeivel ábrázolni. Ehhez a gyermekkor szolgál segítségül. Szűkebb hazám embereit ismerem jól, de úgy érzem, hogy az ő örömük vagy bánatuk papírra vagy rézlemezre való vetésével egyetemes emberi magatartást közelítek meg. Ez a legfőbb célja és értelme munkáimnak — mondta egyik nyilatkozatában. A most kiállított pásztói hagyaték ennek a célnak megvalósulását tükrözi, bizonyítja, a népben, nemzetben gondolkodó művész egyetemlegességét, maradan- dóságát. A Csohány Baráti Kör tevékenysége arra példamutató, hogy a túlélők hogyan ápolhatják egy táj, egy közösség elhalt kiválóságának emlékét, a hagyaték bemutatásával hogyan gazdagíthatják nemzeti kultúránkról meglévő ismereteinket. — ti — Szaktárgyi versenyen Verseghys siker történelemből Évek óta hagyománynak számít már a felvételit előkészítő megyei szaktárgyi verseny, amely segíti a középiskolások megmérettetését. A történelem-vetélkedőn 121-en indultak az idén, s a március 28-i írásbeliről a negyvennégy legjobb tanuló ült a szóbeli zsűrije elé tegnap a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. A tehetség- válogatást és az OK TV-re való felkészülést is segítő versenyen négy kategóriában hirdettek eredményt: a harmadikos gimnazisták közül Tamás Szilvia lett az első, a Szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium diákja, a harmadikos szakközépiskolások közül Vágó Ilona, a Szolnoki Vásárhelyi Pál Szakközépiskolából. A negyedikés gimnazisták legjobbja Csömör Katalin, a Szolnoki Varga Katalin Gimnázium, az- utolsó éves szakközépiskolásoké pedig Kovács Erika, a Vásárhelyi Pál Szak- középiskola diákja lett. Kunhegyesen Számítógépes labor iskolásoknak Számítástechnikai laboratóriumot alakítottak ki Kunhegyesen, a település legrégibb iskolájában, a Dózsa György út 14. szám alatt. A helyiségben a foglalkozásokon — melyeket Mándi Mátyás, a BHG programozó matematikusa vezet — a diákok ismeretbővítését nyolc számítógép segíti, A rendszer érdekessége, hogy a helybeli felső tagozatos érdeklődőkön kívül kisújszállási és kenderesi tanulók is rendszeresen használhatják. A berendezés és az épület kialakításakor végzett társadalmi munka értéke meghaladja a háromszázezer forintot. A tavaszi hónapokban megnő a forgalma az Ideál Kereskedelmi Vállalat szolnoki Erkel Ferenc hangszerboltjának. A külföldi szállítmányok késése miatt időnként hiány mutatkozik egyes hangszerekből, jelenleg ezért nem kaphatók a kedvelt szovjet gyártmányú pianinók. Komoly zenei hanglemezekből viszont a megyében a legjobb választékot tudják nyújtani a vásárlóközönségnek (Mészáros János felvétele) Ritka mesterség II hangszerek orvosa Magamban számolgatom, hányféle szakmát sűrít ez az egy. Először is értenie kell a hangszerekhez; egy kicsit asztalosnak, egy kicsit zenésznek is kell lennie. Az sem árt, ha húrokat és mindenféle apró, a külső szemlélőnek csupán mütyürnek tűnő alkatrészeket is tud készíteni. A Cegléden élő Szálkái István hangszerkészítő, hangszerjavító mester. Nyugdíjazása óta csak javítással foglalkozik. — Már nyolcéves koromban hegedültem. Kántor akartam lenni, de nem vettek föl a beteg lábam miatt. így hát kereskedelmi iskolába jelentkeztem. Mivel a német nyelv nem volt az erősségem, kinemtem Grazba, hogy ott elsajátítsam. Egy mesternél megtanultam a hangszerkészítést is. Két és fél évig oktatott. Azt hiszem, olyan mesterség a miénk, amelyet soha nem lehet igazán megtanulni. Nincs két egyforma hangszerbetegség. Ritka tudomány birtokosa. Kecskeméten, Pesten, Debrecenben van hasonló mester. Szolnok megyében egyáltalán nincs. Úgyhogy a megyénkben élők is általában őt keresik meg. Sok-sok évvel ezelőtt üzlete is volt Szolnokon, ahol saját készítésű hangszereket árult. Most műhelyében és lakásában sorakoznak a javításra váró hegedűk, csellók, harmonikák. — Sose hirdettem magam, mégis tudnak rólam. Ha új megrendelő keres föl, meg-* kérdem; honnan tudja a nevem, címem? Rendszerint azt feleli: egy ismerőse irányította hozzám. Mostanában több a hangszer — meséli, mint régen. Baj van az alkatrész utánpótlással. Amit kapni lehet, azt többnyire a szolnoki hangszerboltból szerzi be. És amit nem lehet itthon kapni? Javasolták már, utazzék Bécsbe alkatrészért. anyagért, de nem érné meg a ráfordított idő, a távolság, a pénz. Mégis ki tudja cserélni az agyonnyaggatott, elszakadt húrokat. Műhelyében nagy tekercs húrnak való drótokat őriz. Még a háború előtt szerezte be őket. Volt időszak, amikor közületeknek havonta tízezer húrt készített. — Akkoriban éjjel-nappal dolgoztam, hogy teljesíteni tudjam a megrendelést. A vidéken élő hangszerésznek mindenhez kell értenie, mert ha jön a megrendelő, nem küldhetem el azzal. hogy nem tudom megcsinálni. Csak egyetlen esetben küldöm el, ha olyan sokba kerülne a javítás, hogy érdemesebb új hangszert vásárolni. Kihalófélben lévő szakma a miénk. Az „alkatrészhiány elveszi az emberek kedvét. Pedig a hangszer egyre több. És a gondatlanság is. Szálkái István azt tartja, nem bánunk jól hangszereinkkel. A központi fűtéses lakásokban például gyakran kiszáradnak. Hiába hívja fel a figyelmet a párologtatásra. Azt már tudom. milyen adottságok szükségesek a pályához. Faggatom, milyen embernek kell lennie a hangszerkészítőnek? — Olyan tulajdonságokkal kell bírnia, mint a zenésznek. Ismernie kell az alázatot és a kompromisszumot. Azok a zenészek, akikkel kapcsolatban voltam mind közvetlen, kedves emberek voltak... Aki nem tud hangszeren játszani, az ne menjen hangszerkészítőnek. Ha képtelen kipróbálni az elkészült, megjavított hegedűt, zongorát, akkor nem tudja megcsinálni sem. Régebben sokat járt koncertekre. Gyakori vendég volt például az Operában. A komoly zenei koncertek azonban csak úgy érnek valamit — tartja —, ha az ember lelkileg fel tud készülni rá. — Mostanában inkább a könnyűzenét kedvelem. Persze, nem a legmodernebb számokat. Nem szerencsés, ha különbséget teszünk könnyű- és komoly zene között Minden műfajnak megvan a maga nehézsége, szépsége. csak tudni kell művelni; éppúgy, mint a hangszerkészítést, javítást... P. É. Hegedújavítáa közben (Fotó: T. Katona László) A változó világ és a könyvek A huszadik század második felében (jelentős) változások zajlottak le a kommunikáció terén Magyarországon is. Az információk és a tudás közvetítésében a könyv korábbi, hagyományos monopolhelyzetét meggyengítették, szerepét háttérbe szorították az írott és elektronikus sajtótermékek, elsősorban a rádió és a televízió. Az egyre szélesebb rétegeket átfogó iskolarendszer, az oktatás, illetve a film- és a színházművészet a korábbiaknál lényegesen nagyobb részt vállal ma mar az általános és szakismeretek közvetítésében, az értékek formálásában, az ízlésnevelésben. A könyv és az olvasás helyét, szerepét érintő viták meg is kongatták a vészharangot: a könyv — a Gu- temberg-galaxis — haláláról beszéltek, mint ahogy a hangosfilm vagy a televízió születésekor a mozi haláláról. Eközben azonban évről évre nőtt a kiadott könyvek száma; az ötvenes évek átlagosan félmilliós kiadási tételeihez képest 1984-ben már tíz és félmillió kötet látott napvilágot, csaknem százhúsz millió példányban, az összes kiadvány mennyisége három évtized alatt ötszörösére nőtt. Az impozáns számok mögött persze azt is látni kell, hogy jelentős mértékben változtak az árak is; a hatvanas évek közepén átlagosan 31—32 forintért tudtunk megvásárolni egy-egy könyvet, a nyolcvanas évek elejére ez ötvennégy forintra emelkedett. Hozzájárult ehhez a papírárak, és a nyomdai költségek emelkedése, és nem utolsó sorban az a jelenség, hogy a könyvkiadásban is egyre inkább előtérbe kerül — a hagyományos „küldetéstudattal” szemben — a nyereségérdekeltség. A könyvkiadás adatain kívül más irányból is lehet persze válságot szimatolni. Hisz időközben igencsak átrendeződtek az olvasási szokások, természetesen nemcsak pozitív irányban, — a vásárlóerő növekedésével egyidejűleg csökkent azoknak a száma, akik rendszeresen vesznek könyvet a kezükbe; egyre inkább hódít a lektűr, a ponyva, a krimi; s a választásban nagyobb szerepet játszik a presztízs —, hogy csak néhányat említsünk a sokféle jelenség közül. Ebben az ellentmondásoktól és gazdasági nehézségektől is egyre inkább terhelt helyzetben dolgozik — a rétegigényeket is kielégíteni szándékozó — harmincegy állami kiadó és az öt könyv- terjesztő vállalat, köztük a legnagyobbak, az állami- és szövetkezeti vállalatok, a Könyvért és a könyvszakma legnagyobb forgalmú „cége”, a vidéki terjesztésért felelős Művelt Nép, amely ebben az évben ünnepli harmincadik születésnapját. A vásárlók számára a könyvszakma leginkább életközeli területe a terjesztés, mert boltokban és bizományosoknál szerezzük be szinte mindnyájan a legfrissebb olvasnivalót. Szolnok megye településeit járva az lehet az első benyomásunk, hogy kevés nálunk a könyvesbolt, még akkor is, ha mindent számításba véve, nincs fehér folt itt, az Alföld közepén. Aztán ami van, az is kicsi, legalábbis az eladótér, hisz ritkán van alkalma egy „illetéktelennek” a raktárba is betekinteni. És végül, nem túl bőséges a választék, a polco-. kát végigpásztázva sem találunk régi és új keresett köteteket. Egyszóval a legjobb megoldásként marad a budapesti kiránduláshoz kapcsolódó könyvbeszerzés. Mostmár csak az a kérdés, hogy ez az első benyomás megállja-e a helyét akkor, ha alaposabban szétnézünk a megyében a boltok, a könyvterjesztés területén. A vállalatok összesen tizenkilenc boltot tartanak fenn a megyében. Miért nincs több, egyáltalán sok ez, vagy kevés? — tettük fel a kérdést, amire .sokhelyütt — többek között Szolnokon, Karcagon és Öcsödön is — azt mondták az üzletvezetők, hogy ennél többre nem is lenne igény. Példaként említették a Művelt Nép nyolcvanas évek elején átadott öcsödi boltját, melynek forgalma — a szomszédos helységekből is ide járó vásárlók nagy száma ellenére is — igen csekély. Jogosak lehetnének a szakmabéliek fenntartásai, hisz csak a nyolc megyei Művelt Nép boltot, pavilont tekintve is elenyészőnek tűnik a 630 ezres forgalom akkor, amikor a nyolc bolt évi összbevétele 50 millió forint körül mozog. Igen ám, csakhogy a könyvterjesztés mégsem csak üzlet, hanem művelődéspolitikai feladat, a kultúraközvetítés eszköze a kistelepüléseken is. Úgy tűnik, hogy az igények hiánya csak látszólagos. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy tavaly 16 millió forinttal növekedett az előző évihez képest a tiszta profilú boltok forgalma, s emögött jelentős vásárlóerőtartalékot feltételezhetünk. Az elért eredményhez számítsuk hozzá, hogy csaknem mindenütt a szükségesnél lényegesen kisebb eladótér és raktárhelyiség áll rendelkezésre, sokszor bizony bűvész- mutatványba illő az az igyekezet, hogy a naponta érkező árut — lehetőleg minden négyzetcentimétert kihasználva — elhelyezzék. A könyvesboltokon kívüli terjesztést is figyelembe véve mondhatjuk; igény van, de a bolt valóban kevés, bár szinte minden magára valamit adó ABC-ben, áruházban kínálnak ilyen jellegű szellemi terméket a mosópor vagy a szalámi mellett. És ennek örülnünk kell, de igazán csak akkor, ha a kosarakba a krimik mellett — vagy helyett — másfélék is kerülnek. Az még egy izgalmas kérdés, hogy kik és mit vásárolnak manapság a megyében? A dolog természetéből következik, hogy erre vonatkozóan nincs igazán hitelt érdemlő forrás, de az üzleteket járva mindenütt azt hallottuk, hogy az országos tendenciáknak megfelelően rétegzett a megye olvasóközönsége, persze településenként vannak kisebb-nagyobb eltérések. Szinte mindent vesznek, visznek, mondta mintegy összefoglalásként a szolnoki Szigligeti könyvesbolt vezetője. A változatlanul népszerű szépirodalom mellé jócskán felsorakoztak az ismeretterjesztő művek, a szakkönyvek és a számítás- technikai kiadványok, bár ez utóbbiak iránt a vártnál kisebb az érdeklődés. Faluhelyen kevésbé fogynak a verseskötetek. Csaknem minden üzletben kialakult a törzsvásárlók köre; a régi, bevált Könyvcsekk tulajdonosait és a tavalyi könyvhéten született Országos Könyvbarát Kör lassan gyarapodó tagságát számíthatjuk ide. Zöld Ferenc, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója beszélt legutóbb arról szakmai körökben, hogy a propagandának nincs naprakész ismerete a vásárlók szükségleteiről. Az már egy újabb vizsgálódás tárgya lehetne ily módon, hogy mit tehetne még a kereskedelem azért, hogy a megyében élő igényes vásárló végcélja ne a budapesti, hanem a helyi könyvesbolt legyen. Bálint Judit
