Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-07 / 56. szám

1987. MÁRCIUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Szu-Csong herceg ajándéka Szociológia és tanítóképzés II valóságismeret tantárgya Nyaranta tábort is szerveznek a jászberényi főiskolások Fejezetek a Szigligeti Színház három évtizedéből 1954. október 9-én este egy magas fiatalember lépett a függöny elé: — Messziről jöttünk, nagy az út mögöttünk, kocsmák­ban, városokban kezdtük ré­gen, nagyon régen ... Itt va­gyunk ismét, de most már mint állandó színház. Azért jöttünk, hogy nagy szerzők nyomán a legélőbb formában adjuk a világról, az embe­rekről véleményünket... Bolondos kedv, sok-sok sze­retet hozott össze bennünket, itt vagyunk és játszani fo­gunk ... — mondotta meg­nyitó beszédében Keres Emil, az új igazgató. Igazán forró színházi est volt — írta a korabeli tudó­sító — a közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a „szolnoki színészeket”. Valószínűleg ez a premier volt a Csárdáskirálynő sok mindent megélt történetében a leghosszabb előadás — de feltétlenül az egyik leghosz- szabb! — hiszen öt és fél óráig tartott. Természetesen az ismétlésekkel. Sajnos, az akko­ri társulatból már nagyon kevesen vannak az élők sorában. De né­hány örökifjú még itt él közöttünk. A „legrégebbi” szol­noki színész Pusz­tai Péter, aki 1951 őszén már Biczó Ferit játszotta Ur- bán Ernő színmű­vében a Tisza- parti deszkákon. Az 1954-es nagy vihart kavart Bánk bán elő­adásban Ottó, me- rániai herceg volt, — a legutóbbiban pedig Myska bán. A szolnoki szí­nészek doyenje— a híres utazó, gróf Benyovszky Mó­ricz leszármazott­ja — Benyovszky Béla, nyolcvanöt éves, Budapesten él. 1953-ban szer­ződött az akkor még Daniss Győző igazgatta szolnoki—békéscsabai társu­lathoz, több mint 120 darab­ban lépett fel. Hiányát akkor érezte meg igazán a társulat és a közönség, amikor 1981 - ben visszavonult a színpad­tól. A Szigligeti Színház első önálló szezonjából főleg két prózai bemutató maradt em­Hidvégi Lajos az 1956. decemberében bemutatott János vi­tézben Bagót énekelte. Pontosan tíz évvel azelőtt még egy vándortársulatban „Kukorica Jancsiként” vált a szolnoki kö­zönség kedvencévé. A jobb oldali archív felvételen Szu- Csong szerepében látjuk. Hídvégi Lajos sajnos már nem él mindkét bemutatón szűkebb hazánk kiválóságai remekel­tek: Tímár Mihályként Gör­be Jánost, majd a Dulszka asszony címszerepét játszó Kaszab Annát ünnepelte a közönség. Mindketten Jász- árokszálláson látták meg a napvilágot. „— A falusi kislányból, hogy lett Bruckner Adelaida? — Hogy lettem színész? Nem is az: komógyiás, mert az én falumban így hívták a színészt. Hát úgy, hogy drága jó anyám felszentelt egy sep­rűvel. Olyan nyolc-kilenc­ségével, Rákos Katival a kö­zönség kedvencei voltak. Utoljára a rádió szolnoki stúdiójában találkoztam Híd­végi Lajossal. Természetesen Tisza-parti emlékeiről fag­gattam: — Kétszer „nyitottam” Szolnokon színházat. Azt hi­szem, 1946 tavaszán én éne­keltem itt a világ legékesebb Szu-Csongját. De minden es­te tömve volt a színház, hogy az állóhelyen is — akkor még volt! — százak tolongtak. A páholysorokat kibérelték a Mávag hidászai, akik a fel­robbantott gyönyörű Tisza- híd roncsait szedték ki a fo­lyóból, hogy új hidat építse­nek. A premierkor tucatjával dobálták be a virágcsokrokat Katinak, a feleségemnek. De az én „fenséges” lábam elé is leesett egy fehér papírba burkolt, jól átkötött csomag. Lehajoltam érte, de majd el­ejtettem: rögtön tudtam ez nem virág! Kati az előadás után bejött az öltözőmbe, hogy odafricskázza nekem: tizennégy csokrot kapott. Jól van, kisgalambom, szúrtam vissza, — akkor te most szé­Benyovszky Béla (jobbról) Savari rend­őrminiszterként, Sardou Szókimondó asszonyság című darabjában, 1962. ok­tóber 18-án, Napóleon (balról) Somogy- vári Rudolf éves lehettem, amikor elé álltam az elhatározásommal. Nejé, komógyia, mondta anyám... Mégis: 1919-ben a Színi Akadémia bizottsága előtt vizsgáztam, mint színi- iskolai növendék. Hegedűs Gyula, Pethes Imre, Csortos Gyula, ödry Árpád indítot­tak ... Jártam a „világot” Az Ekhós szekerek cí­mű, lapunkban 1982-ben megjelent riportsoroza­tunkban 1822-től, az első szolnoki színielőadástól — 1954-ig, a Szigligeti Színház önálló társula­tának megalakulásáig követtük a szolnoki szí­nészet történetét. különböző társulatokkal. Ta­lán mondanom se kell: a magyar vidék volt számom­ra a világ, ötven évig játsz- tam, Szolnokra 1951-ben jöt­tem ...” Kaszab Anna az 1975-ben bekövetkezett haláláig, csak­nem száz, kisebb-nagyobb szerepben lépett közönség elé a Szigligeti Színházban. Élete alkonyán volt a legem­lékezetesebb, Cs. Bruckner Adelaidaként, a Macskajá­tékban. A későbbi budapesti bemutatón is ő alakította az egykori Wagner énekesnőt. Kaszab Anna élete nagy sze­repében (Örkény: Macskajá- ték, Cs. Bruckner Adelaida, 1971. január 15.) • • • pen megeszed vacsorára a hódolóid virágait, én meg ezt.. . s szétnyitottam a cso­magot: egy jó négy-ötkilús gyönyörű füstölt sonka volt benne ... Aztán 1957 tava­szán újra énekelhettem Szu- Csong hercegként a szolno­kiaknak. De efinél is emlé­kezetesebb volt számomra: 1956 karácsonya előtt két nappal megint színházat Pusztai Péter Mati Unt A halál árát a halottaktól kér­dezd című drámájában, a Veterán szerepében, 1981. november 7-én lékezetes: a Szendrő József rendezte Jókai-adaptáció Az aranyember; és a Dulszka asszony erkölcse. (írója G. Zapolszka). Érdekes, hogy 1954 karácsonyára Jacobi nagyoperettjével, a Sybillel kedveskedett közönségének a társulat. Petrovnak vissza­tért Szolnokra a híres bonviván, Hídvégi Lajos. A város színházrajongóinak ré­gi ismerőse volt: hiszen alig­hogy véget) ért a háború. Szu-Csong-ot énekelte a lyu­kas tetejű színházban, fele­„nyithattam”. A János vitéz­zel folytattuk a csonka év­adot. Akkor már nem a ré­gi szerepemet játszottam, nem én voltam Kukorica Jancsi, — hanem Bagót éne­keltem. (folytatjuk) Tiszai Lajos Szeptembertől új tantárgy- gyal bővült az egyetemisták, főiskolások órarendje. Vala­mennyi felsőoktatási intéz­ményben bevezették a szoci­ológiát. Igen bölcs és örven­detes döntés volt ez, hiszen egyetlen más tantárgy sem tudja pótolni a szociológiát, jólilehet a történelem, az eti­ka, a pedagógia, pszicholó­gia stb. részben érinti a tár­sadalom kutatásának tudo­mányát illetve épít az ered­ményeire, a különböző vizs­gálatok, felmérések tapaszta­lataira. A szociológiai isme­retek nélkülözhetetlenek kü­lönösen egy pályakezdő értel­miségi számára, hiszen mint a jelen társadalmi viszonya­it, az egyén és a közösség kapcsolatát, a család, az élet­mód stb. kérdéseit elemző tudomány képet ad arról, a világról amelyben a fiatal orvosnak, mérnöknek, ta­nárnak meg kell találnia a belyét, s alkotó módon kell dolgoznia. A Jászberényi Tanítókép­ző Főiskolán nem volt előz­mények nélküli a szociológia bevezetése. Pethő László ad­junktus már korábban „meg­fertőzte” a tudománnyal a hallgatókat, s kollégáit. A ’70-es évek közepén, amikor megalakult a közművelődé­si tanszék, elhatározták, hogy minden lehetséges eszközzel bővítik a fiatalok, a leen­dő tanítók valóságismeretét. Eleinte az Aprítógépgyár brigádjai, a tanyai diákott­honban lakó gyerekek csa­ládjai körében végeztek vizs­gálatokat, majd a gyesen lé­vő kismamák életmódjával foglalkoztak. Tulajdonkép­pen mindhárom vizsgálódás középpontjában a család állt, hogy a hallgatók meg­ismerhessenek minél több modelt majdani tanítványaik otthoni körülményeiről. 1981-től a falusi viszonyo­kat tanulmányozták, mégpe­dig abból a megfontolásból, hogy a végzett tanítók több­sége kisebb településeken helyezkedik el. Az elmúlt években több alkalommal is táborozott Pethő László az érdeklődő tanítójelöltekkel Jászszentandráson. Interjú­kat készítettek a helybeliek életmódjáról, életkörülmé­nyeiről, szokásairól, külön vizsgálták a családon belüli kapcsolatokat, elvárásokat. A jászszentandrási szocioló­giai táborozásion összegyűj­tött igen nagy mennyiségű anyagból eddig két kötet je­lent meg a Népművelési In­tézet kiadásában. A harma­dik köteten jelenleg is dol­gozik Pethő László. A há­rom könyv teljes képet ad majd a település életéről, a különböző családtípusok helyzetéről. A táborozók munkáját minden alkalom­mal előadásokkal vitákkal segítették a meghívott neves szociológusok. Ezek után érthető, hogy Jászberényben kicsit csaló­dásnak érezték, hogy a szo­ciológia mindössze egy fél­éves tantárgy lett. A har­madévesek az első félévben heti két órában tanulták. A tantervben illetve a tan­anyagban rövid szociológia- történet, a társadalmi, s ezen belül a magyar társa­dalmi struktúra elemzése, az életmód kérdései, a társada­lom működési zavarai, a de­viancia, valamint a mikro- struktúra, a család, a cso­portelemzés szerepel. A hall­gatók igen nagy érdeklődés­sel fogadták az új tantár­gyat, s bizonyára hasznukra válik majd munkájukban. Még előbb azonban a tanul­mányaik során, hiszen a má­sodik félévtől ismét egy új tantárggyal ismerkedhetnek meg, amely Magyarország XX. századi történetét dol­gozza fel. A társadalom szer­kezetének változásai, amiről szociológiából tanultak, ala­posabbá, kerekebbé for­málják hazánk e századbeli történelmét. A szociográfiai kutatások szempontjából azonban már kevésbé hasznosíthatók az ötödik félévi tanulmányok. A táborozók többsége ugyan­is az első-másodévesek kö­zül toborzódik. S természe­tesen az idén nyáron is meg­nyitja kapuit a főiskolások szociográfiai tábora.' Ezúttal Szolnokon. A tervek szerint Pethő László tanítványaival júliusban tíz napig a Szé­chenyi városrészben a csa­ládok kapcsolatrendszerét térképezi fel, a szolnoki ta­nács felkérésére és támoga­tásával. s megvizsgálják a helyi tájékoztatás helyzetét is. E mellett Pethő László a főiskola szociológia tanára több más megbízást is ka­pott. Az Oktatáskutató In­tézetnek készített egy tanul­mányt a tanítóképzés átszer­vezésének tapasztalatairól, a Művelődési Minisztériumnak a közoktatás irányító szer­veinek munkájáról, s részt vesz a Társadalomtudományi Intézet nemrégen kezdő­dött a kisvárosok művelődé­si helyzetét vizsgáló kutatá­sában is. Pápa, Orosháza, Esztergom, Kaposvár és Győr művelődéstörténetét, az intézmények kisugárzó hatá­sát elemzik. A hallgatók valóságisme­retét bővítő törekvésből ki- teljesedett kutatómunka az alig több mint egy évtized alatt meghozta a gyümölcsét. A szociológusok és a külön­böző intézmények ma már számítanak Pethő László és tanítványai munkájára. Ami azonban talán még ennél is fontosabb, a táborozó hall­gatók nem „légüres” térben készülnek hivatásukra, nyi­tottabbá válnak, könnyeb­ben tudnak kapcsolatot te­remteni a családokkal. S ez igencsak hasznára válik egy pedagógusnak. T. G. Pávakör a termelőszövetkezetben Együttest kovácsolt össze a dal Jubilálnak a törökszentmiklósiak A Béke Tsz népdalköre és citerazenekara jubileumi koncert­jét ma délután 18 órai kezdettel rendezik meg Törökszent- miklóson, a művelődési központ pódiumtermében (Fotó: M. J.) A város- és falulakóktól egyre távolabb kerül a tisz­ta forrás. Lassan és végzete­sen szakadunk el a termé­szetestől, a modern, beton­ízű városi civilizáció térhó­dításával együtt a szivárvá- nyosan sokszínű és gazdag népi kultúra gyökereitől is. — Milyen jövője van a népzenei és a népdalkultú­rának? — kezdezem Bischof Lászlót, a Törökszentmiklósi Béke Tsz tizenöt éves jubi­leumát ünneplő pávakörének vezetőjét, aki másfél évtize­de munkálkodik azon. hogy a népzenei hagyományok ápolása természetes igénye legyen és maradjon minden nemzedéknek. — Nemcsak a Veresegyhá­zi asszonykórus sikere miatt vagyok derűlátó abban a kérdésben, hogy a népdal­éneklésnek, a pávaköröknek van jövője, az ifjabb kor­osztályok ilyen formában is továbbviszik apáik hagyo­mányait. Kétségtelen, hogy az alapos művészeti, zenei nevelés hiánya erőteljesen érződik a mai tizenévesek magatartásán. ízlésén, s ab­ban, hogy az értékes és ér­téktelen közül nem mindig tudnak megfelelően válasz­tani. Az iskolai ének-zene tanítás és a népdalkörök is nagyon sokat tudnak tenni — hozzáteszem, csakis szí­vós munkával — azért, hogy a |népdalokon keresztül ők is megérezzék a legfontosab­bat. az együtténeklés örö­mét. Azt már gondolatban tesz- szük hozzá: nagy-nagy kö­zösségformáló erő is a nép­daléneklés. Bizonyságul hadd idézzük a tsz népmű­velőjének, a magát vidám- ságfelelősnek tituláló Herkai Istvánnak a múltat és jelent egy csokorba gyűjtő szavait: — Az 1972. január 6-án alakult együttesben, — a kó­rusban, és a tőle elválaszt­hatatlan, bár önállóan is sokszor szereplő. Elekes La­jos vezette citerazenekarban — ma is tizenhárom alapító tag van együtt. Hadd mond­jam el azt is, hogy az első perctől kezdve itt van közöt­tünk Misa bácsi, Adámi Mi­hály is, aki a megalakulás­kor mint tsz-elnök nagyon sokat tett azért, hogy az énekelni szerető emberek­ből ilyen jó közösség legyen. A sokféle foglalkozású tsz- tagok — állattenyésztők, nö­vénytermesztők, traktorosok, adminisztratív dolgozók — magukkal hozták lassacskán a családtagokat, rokonokat, ismerősöket, jóbarátokat is. Volt olyan időszak, amikor a Kovács családból például öten is eljártak, sőt egy fia­tal pár itt talált egymásra, azóta már két gyerekük van. — Szeretünk együtt lenni. Akkor is, ha kalákában se­gítünk valamelyik tagnak házat építeni, akkor is. ha a koncertekhez jóféle induló hangulatot teremtve szep­temberben elmegyünk ki­rándulni, és akkor is, ami­kor klubesteken a családta­gokkal együtt ünnepeljük a névnapokat, a farsangot. A másfél évtized alatt a népdalkor és a citerazenekar sokfelé megismertette már a részben saját gyűjtésű tiszai és béresdalokat, a sárréti, balatoni, szabolcsi és dunán­túli népdalcsokrokat. A ki­váló és arany minősítés, a Vándor Sándor kórusfeszti­vál nívódíjá, a tsz-rendezvé- nyeken, a városi majáliso­kon, a tanyasi estéken, a Milléren aratott sokszoros siker, az úttörő és az ifjúsá­gi citerajsenekarnak a me­gyehatáron túli elismerése is mutatja: az együttes és ve­zetői jól sáfárkodnak a ha­gyományokat lelkesedéssel, örömmel ápoló, az Alföld gazdag népdalkincsét a fia­taloknak nagy szeretettel át­adó tehetséggel.1— bálint — Thálla a Tisza partján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents