Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-05 / 54. szám
1987. MÁRCIUS 5 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Vállalkozók szövetkezete Önelszámolási rendszer a Jászkiséri Lenin Tsz-ben A Jászkiséri Lenin Tsz-iben a múlt év is aszálykárosnak minősült, ennek ellenére a tervezett nyereséget több, mint 20 százalékkal növelték meg dolgozói. Subicz András tsz-elnök szerint ebben meghatározó érdeme volt a tavaly bevezetett önelszámolási és érdekeltségi rendszernek. A megyében és a — Az önelszámolási rendszernek a termelőszövetkezetekben még nincs jelentős múltja — mondja Sipos Géza főkönyvelő. — Ütkeresés folyik, és évről évre fokozatosan tökéletesítik a téeszek a saját gazdálkodási rendjüket. Az előkészületek során természetesen felkerestünk több olyan gazdaságot, ahol esküsznek az új formára, de hamarosan kiderült, hogy nem tudjuk alkalmazni egyiket se. Hasonlóak a főágazatok, a termelési folyamatok, a célok is, mégis mindegyik más. A tapasztalatszerző kör- utakból tehát azt a tanúlsá- got vonták le, hogy önállóan kell a saját önelszámolási és érdekeltségi rendszerüket kidolgozni. Az alapvető hasonlóságok mellett ugyanis eltérőek a munkakörülmények, mások a munkahelyi adottságok, a termelési szokások..., és ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A cél a jövedelmezőbb termelés és ennek módja az egyéni és a közösségi érdekek összehangolása. Az elv gyakorlati megvalósítására több A Lenin Tsz-ben végül szinte elemeire bontották a közös gazdaság munkáját és a 6 főágazatban csaknem 200 önelszámoló egységet hoztak létre. A növénytermesztési főágazatban például külön a kalászosoknál is 8 fajta egységet határoztak meg, az állattenyésztésben 4 felé választották a szarvasmarhatartást, a gépesítésben és a melléküzemágakban hasonlóan rendszerezték a feladatokat. A termelés logikája megkövetelte, hogy a korábbi szokásoktól eltérően csoportosítsák néhol a munkát. így közvetlenül az állattenyésztést kiszolgáló targoncák, gépek kezelőikkel együtt átkerültek a gépesítéstől a tényleges munkateJászságban is már több mezőgazdasági nagyüzemben alkalmazzák ezt az ipartól kölcsönzött módszert. A gyakorlat igazolta, hogy a vállalati gazdálkodás ilyen formái — természetesen a sajátosságokhoz igazodva — hasznosak lehetnek a szövetkezeti mozgalomban is. lehetőség közül Jászkiséren a szövetkezet egészét átfogó rendszert találták a legmegfelelőbbnek. i — Az önelszámolás kialakításakor elengedhetetlen az egységek feladatainak világos elhatárolása — magyarázza Sipos Géza —, vagyis pontosan kell tudni, hogy kinek mi a dolga, de arra is kell ügyelni, hogy minden feladatnak legyen gazdája. Ez a korrekt számonkérésnek és természetesen a teljesítmények mérésének is az alapja. A feladatokat mégcsak el lehet különíteni egymástól, mert az egyik dolgozó szánt, a másik arat vagy tehenet fej, de azt sokkal 'nehezebb kimutatni, hogy kinek van legnagyobb érdeme az eredményben. A traktoros lelkiismeretes vagy hanyag munkája ugyanis befolyásolhatja a terméshozamot, az pedig hatással lehet az állatgondozó teljesítményére. Tálán az okozta a legtöbb fejtörést, hogy szétválasszuk az összefonódó feladatokat, és ott mutassuk ki a nyereséget, ahol az ténylegesen keletkezik. rületükre. Ugyanígy a legelő öntözését is az állattenyésztéshez sorolták és a téglagyárban is hasonlóan oldották meg az erő- és munkagépeknél jelentkező állandó problémát. A feladatok kiosztása és a teljesítmények mérése mellett ugyanolyan fontos volt a helyes ösztönzés kidolgozása. Ha nem sikerül a dolgozót érdekeltté tenni a jövedelmezőbb termelésben, akkor hiábavaló az egész vállalkozás. Ezt mozgóbérrel, különböző prémiumokkal és az év végi nyereség- részesedéssel kívánták megoldani. Az önálló egységek a szövetkezeti elképzelések szerint külön éves tervet készítenek, amelyek felhasználásával, összehangolásával dolgozzák ki a közös gazdaság tervét. Az egységek főágazaton belül is üzleti kapcsolatban állnak egymással, munkát rendelnek, anyagot térítenek, folyamatosan számon tartják bevételeiket és kiadásaikat. — Az üzleti kapcsolat . lehetővé teszi, hogy ha olcsóbb, egy külső cégtől rendeljen szántást, vagy bármi munkát az egység — érvel a főkönyvelő —, hiszen őket a saját fedezeti hozzájárulásuk növelése érdekli. Az egységek munkája ezzel a, termeléstől és a saját költségektől függő, eredményességi mutatóval mérhető. A külső feltételekkel való versenytől pedig a hatékonyság növekedését, a munkaidővel, anyaggal, géppel való jobb takarékosságot vártuk. A külön vállalkozóknak tekinthető egységek azért nem függetlenek egymástól, sőt érdekeltek a közös eredményben is, mert ha a főágazat, vagy a szövetkezet elmarad a tervtől, akkor csökken a kiosztható pénz és a pályázatokkal elnyerhető fejlesztési forrás is. Nőtt a jó munka tekintélye A vezetők szerint maga az önelszámolási és érdekeltségi rendszer a szövetkezet 16 milliós nyereségéhez 5—6 millióval járult hozzá. Különösen az alaptevékenységben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a melléküzemekben azonban (az építési részlegnél, de különösen a téglagyárban) nem vizsgázott jól. Mindenképpen eredménynek könyvelik el a személyes és a kiscsoportos felelősség növekedését, vállal- kozóbbak, kezdeményezőbbek lettek a dolgozók. Javult az üzemszervezés, megnőtt a lelkiismeretes, jó munkának a tekintélye. A rendszer bevezetését, bár voltak ellenzői is, nagy várakozás előzte meg és az első év után úgy értékelik, hogy jó úton indultak el. Azt is tudják azonban, hogy ettől nem várható minden bajok orvoslása. A veszteséges melléküzemek is erre figyelmeztetnek, ahol ezért az érdekeltséget és elszámolást módosítani kényszerülnek. L. P. Magyar—szovjet gazdasági együttműködés Vegyesvállalati konzultáció Kapolyi László ipari miniszter meghívására szerdán szovjet küldöttség érkezett Budapestre, hogy a magyar —szovjet vegyes vállalati együttműködésről tárgyaljon. A delegációt Jurij Konisev, a Szovjetunió Állami Gépipari Bizottságának elnökhelyettese vezeti, tagjai között van több ipari miniszterhelyettes és 36 nagyvállalat vezetője. Az ipari Minisztérium vezetői a magyar és szovjet partnervállalatok képviselői, valamint elméleti közgazdának a konzultációk során megtárgyalják a vegyesvállalatok létrehozásához és működéséhez szükséges feltételeik gyors megteremtésének lehetőségeit. A szakemberek megvitatják a vegyesvállalati politika kialakítását, az ilyen szervezetek működésének jogi, közgazdasági, anyag-, gép- és árubeszerzési, értékesítési szabályait. A szovjet vállalatvezetők látogatást tesznek magyar parenereik- nél is. Felújítják a gumihengereket Megtakarított importkiadások Már a próbaüzem évében egymillió dollárt takarított meg partnereinek az ország első gumihenger-felújító üzeme. A Somogy megyei Bá- bonymegyeren — a Tabi Béke Tsz és a Taurus Gumiipari Vállalat gazdasági társulásaként — létrehozott vállalkozás az idén kezdte meg a teljes üzemszerű termelést. Tevékenysége olyan hiányt pótol, amit korábban drágán kellett megfizetnie a népgazdaságnak. Az ipar és a mezőgazdaság számtalan területén használt gumiborítású hengerek felújítására eddig csak külföldön, többnyire nyugat-európai országokban volt lehetőség. A tabi tsz egy korábban alapított gumiabroncs-futó- zó. valamint gumialkatrészeket gyártó melléküzemág szakmai tapasztalataival kezdett az új vállalkozáshoz, a Taurus pedig a gyártási eljárást adta, és vállalta a rendszeres alapanyagellátást. Nyereség ott, ahol keletkezik Üzleti kapcsolatok egymás között Parlamenti bizottság ülése Kereskedelem és egészség A kereskedelmi tevékenységnek az egészségesebb életmód alakításában. a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek visszaszorításában, a kedvezőbb élet- körülmények megteremtésében betöltött szerepét vitatta meg — Nyers Rezső elnökletével — az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága szerdai ülésén a Parlamentben. Szóbeli kiegészítőjében Spilák Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta: miközben a kereskedelem általában igyekszik eleget tenni egészségvédelmi feladatainak, tevékenységében a szándékok és a lehetőségek nem mindig találkoznak. A jelenlegi szabályozó rendszer ugyanis nincs mindig tekintettel arra, hogy milyen társadalmi célokat szolgál egy-egy árufajta, illetve szolgáltatás. A termelők érdekeltsége az árakban jut kifejezésre, s az esetek többségében a korszerű cikkek drágábbak a hagyományos termékeknél. Ennek a tendenciának a megváltoztatása hosz- szabb távra szóló feladat. De már most, az adórendszer, az árrések, a gazdasági szabályozás korszerűsítésekor a jelenleginél nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatos társadalmi célok a kereskedelemben is jobban érvényesülhessenek. A siker érdekében a tennivalóknak a mainál eredményesebb összehangolására van szükség. A képviselők hozzászólásaira adott válaszában Spilák Ferenc elmondotta: az égetett szeszesitalok forgalma után az eladók nem kapnak jutalékot, az így megtakarított pénzt más cikkek forgalmazásának ösztönzésére fordítja a kereskedelem. Kifejtette: folyamatosan érvényesíteni kell azt a törekvést, hogy az egészségre káros termékek legyenek drágábbak, mint az élettanilag értékes készítmények. Korszerűsíteni szükséges a húsáruk minőségével foglalkozó szabványrendszert, mert az elsősorban műszaki és technológiai központú. s nem a fogyasztók érdekeit veszi figyelembe. A zöldséggyümölcs kereskedelemben újabb átszervezés nem i árható — emelte ki a miniszterhelyettes. Továbbra is a szabad termékforgalmazást, illetve azt szorgalmazzák, hogy az áruk minél kevesebb áttétellel jussanak el a vevőkhöz. Az ülés Nyers Rezső zárszavával ért véget. A Tiszaörsi Petőfi Tsz nagyiváni fémipari melléküzemága már 7 éve áll munkakapcsolatban a Medicor debreceni gyárával. Évente 130 ezer fogorvosi műszert szállítanak megrendelőjüknek az itt dolgozók. Foghúzókat, emelőket és tükröket. Ezek 90 százaléka szocialista és tőkés exportra kerül, míg a többi a hazai ellátást segíti Fotó: T. Z. Mi, az energia és Waiaki agyapánk, ha meglátogattuk telente, befűtötte kukoricaszárral a tisztaszoba kemencéjét. Apánknál és anyánknál viszont már az élet télen a sparhelttel (a négylábú sütős tűzhellyel) fűtött konyhában zajlott. Igaz, jókora konyha volt ez, ám kellett is: télen nappali, háló, sőt, fürdőszoba volt — „egysze- mélyben”. Egyetlen tűzhely fűtött, ezen főtt az étel, melegedett a mosdóvíz. Tudom, mindez még nem mindenütt a múlté. Ám vannak ifjabbak, akiknek az efféle életmód már a távolból előderengő, szinte mese. Mert városok, falvak megannyi új házában, lakásában, a fürdőszoba, a meleg víz, a korszerűbb (lehetőleg központi) fűtés megszokott lett. De vajon az életformának egy emberöltőn belül tet- tenérhető, ilymértékű változása mivel járt együtt? Mennyivel kell több energia a háztartásoknak? S ha több kell, van-e fedezete, biztonsága, ha télen tényleg tél van. mint az idén? És ha a hó, a szél és kétszámjegyű kemény fagyok az 1987. januárin is túltesznek netán, és nemcsak napokra, hanem hetekre didergetik az országot? Ha az ország egy esztendei teljes energiafelhasználását kőolajra számítjuk át, az 31—32 millió tonnát tesz ki. Jókora szám; a hazai kőolajtermelés évi produktumának több, mint tizenötszöröse. Ebből a lakosság mintegy 6—7 millió tonnának megfelelőt vesz igénybe, természetesen nemcsak fűtőolaj, hanem szén, gáz, tűzifa formájában. S ennek is kétharmadát fűtésre használjuk. A maradék harmadon osztozik a meleg víz (13 százalék), sütés-főzés (9 százalék); a világítás, vasalás, rádió, tévé (összesen 6 százalék), és a háztartási gépek, egyebek (6 százalék) energiaigénye. De hát sok-e ez? Vagy esetleg még mindig kevés? Nem hatásvadász válasz, ha azt mondjuk: is-is. Mert önmagunkhoz mérve ez már bizony tetemes mennyiség, néhány év, és hovatovább utoléri a hazai ipar energiafogyasztását. Legalábbis, ha így haladunk. Mert, ha példaként csak az utóbbi öt esztendőt vesszük: miközben az ipar fogyasztása 1980 és 1985 között majd’ 4 százalékkal csökkent, a lakosságé 25 százalékkal nőtt. Ami végül is örvendetes. Még akkor is, ha tudjuk, a nem fogkocogtató- an garasoskodó, ám ésszerű takarékosságra szükség van. s lenne akkor is, ha a világban még olcsóbbá válna az energia. Az életszínvonal — finoman fogalmazva — általános átrendeződésének közepette az az egyenletesen növekvő lakossági energia- igény mégis azt jelzi, hogy az élet általában komfortosabbá vált. De azért túlértékelnünk se kell e dinamizmust: Ausztriában például a teljes energiafelhasználásnak nagyjából a fele a lakosságnak jut. Ami persze nemcsak azt jelenti, hogy az osztrák állampolgár több energiára tehet szert, mint a magyar, hanem — sajnos — azt is, hogy a magyar ipar, meg a többi „termelő szféra” bizony energiafalóbb, mint az osztrák — ezért is, hogy nálunk rosszabb az arány. Azt viszont tényként kell megállapítani: a magyar energiaigény növekedése immár évek óta kizárólag a lakossági fogyasztás növekedéséből ered, s e növekedés mértékét csak fékezi, de nem ellensúlyozza az ipar, a termelők igénycsökkenése. Ha pedig a lakossági igény nő, részesedése az ország fogyasztásából egyre nagyobb, akkor e létfontosságú szolgáltatás biztonsága joggal izgat bennünket. Mint azt az Országos Energiagazdálkodási Hatóság a hideg hetekben többször is elmondta: Magyarország energiapolitikájának alapelve, hogy a lakossági energiaszolgáltatás az első. (Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a környező országokban ez közel sincs mindenütt így.) Könnyű belátni: egyetlen ország sem készülhet fel a szokásosnál jóval nagyobb, tartós hidegre, ami ötven, esetleg harminc évenként fordul elő. Nem, mert az nagyobb készleteket, nagyobb .csúcskapacitásokat” kívánna, s ezek nem olcsó dolgok. Magyarán; nem lenne gazdaságos. Persze az sem előnyös, ha (igaz, előre elkészített, menetrendszerű terv szerint) üzemeket állítanak le a lakosság ellátása érdekében. De összességében ez még mindig kisebb ráfizetés. A hazai energiarendszert tehát csak a szokásosnál valamivel hidegebb telekre „méretezték’. S ha mégis, mint az idén, ennél mélyebbre süly- lyed a higanyszál — átmenetileg ipari üzemek fogyasztását korlátozzák. Ami, kivált a gazdaság ismert helyzetében, meglehet, a kisebbik rossz, mégsem kifejezetten megnyugtató. Most minden üzem minden munkanapja számít. Rendben, értem, mondhatja bárki. De mit tehetek én, az egyes ember? Látszólag keveset. De ez a kevés igen sokra mehet. Hisz láttuk; a hozzávetőleg 3,5 millió háztartás fogyasztása bizony, tetemes. Az Energiafelügyelet tavaly, Energiatakarékossági ABC címmel, több mint száz oldalas kiadványt jelentetett meg, amely kizárólag a lakosság energiamegtakarítási lehetőségeinek csínját-bínját taglalja. S ha valaki azt gondolja, hogy 25-ös villanyégők használatára, 18 fokos szobákra biztatnak bennünket, az alaposan téved. Egyszerű, ám praktikus tanácsokkal szolgálnak — olyasfélékkel, mint amilyenekkel az Energiatanács kedvesen bugyuta, mégis okos tévéfigurája, Waiaki okítja egyelőre jobbára csak gyerekeinket. Csak részletesebb, alaposabb, széleskörűbb. Szó van benne az értelmesebb fűtés apró fogásaitól a hő- szigetelés-hővédelem megannyi lehetőségén át sütés, főzés, mosogatás közben „alkalmazható” megannyi ap- róbb-nagyobb fogásról. Oly sokról, hogy részletezésükre itt nincs mód. De talán érdemes megemlíteni: végeztem egy meglehet nem túl alapos számítást. íváncsi voltam; egyetlen háztartásban mennyire rúghat összességében az itt 3—4, ott 5—6, amott 9—10 százaléknyi „megfogható” energia. Bizony — a kényelem feladása nélkül! —, pusztán egy kis figyelemmel 25—30 százalék könnyen összehozható. S ez, már pusztán saját energia-számláinkat nézve sem lebecsülendő megtakarítás. Saját zsebre. Meg persze — az országéra. Ami végső fokon szintén a miénk. Trömböczky Péter N K
