Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
6 Nemzetközi körkép 1987. MÁRCIUS 14. Búcsú az eurorakétáktól? Thatcher útja aló Egy angol Moszkvában Nemzetközi-politikai és katonai horderejét tekintve az a február 28-i moszkvai bejelentés, majd néhány nappal később a genfi szovjet-amerikai tárgyalási fórumon hivatalosan is előterjesztett javaslat, miszerint a korábban egységesen kezelt reyk- javíki „csomagból” az úgynevezett eurorakéták felszámolásának kérdése kiemelhető, és ebben lehetséges a különmegállapodás kidolgozása, kétségtelenül az 1987-es év eddigi legjelentősebb konstruktív lépése. Mielőtt az említett „csomag” felbontásával kapcsolatos döntés megszületett volna, az SZKP KB Politikai Bizottsága — meghallgatva az illetékes katonai vezetők véleményét, és sokoldalúan mérlegelve a szocialista közösség biztonsági érdekeit — alaposan fontolóra vette, milyen „közbeeső” láncszem megragadása szolgálhatná a legjobban a megrekedt fegyverzetkorlátozási párbeszéd előrelendítését. így esett a választás az Európában elhelyezett szovjet és amerikai közepes hatótávolságú rakétanukleáris harceszközök radikális csökkentésére. Az eredeti „csomagban” ezek még együtt szerepeltek az interkontinentális hadászati támadó fegyverekkel, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó amerikai űrháborús tervekkel. Bár az utóbbi két fegyverkezési szféra problémái ezután sem oldhatók meg egymástól függetlenül, az eurorakéták ügye — az új szovjet felfogás szerint — az előbb említett két témakörtől elkülönítetten is megközelíthető, amennyiben a megegyezéshez nélkülözhetetlen politikai akarat egyik fél részéről sem hiányzik, és egyik fél sem törekszik a másik rovására egyoldalú előnyszerzésre. Emlékeztetnünk kell arra, hagy Reykjavíkban a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői egyetértettek minden, európai telepítésű közepes hatótávolságú rakéta-atomfegyverük öt éven belüli felszámolásában. E fegyverek 1000—5500 kilométerig képesek célba juttatni a nukleáris robbanótölteteket. Amerikai részről ebbe a kategóriába sorolhatók a Pershing—2-es rakéták — az NSZK területén helyezték el őket — és a robotrepülőgépek (ezeknek jelentős rémisftjfe ana its ♦•fart! tfs Britain ar<? par! 0f ucifsar somrtsfmertt to NA?0 Hazamennek? — egy Nagy-Britanniába telepített amerikai robotrepülőgép kilövő szét 1983-tól már szintén telepítették Nyugat-Európá- ban.) Szovjet részről ugyanebbe az osztályba tartoznak a NATO-kód szerint SS1—20- as, három nukleáris robhanó- töltettei szerelt rakéták, továbbá, a NATO-döntés után — mintegy válaszlépésként — az NDK és Csehszlovákia területére előrevont, megnövelt hatótávolságú hadműveleti-harcászati célba juttató rakéta-atom eszközök. A szovjet javaslat szerint mindezeket ei kell távolítani a földrészről, meg kell őket semmisíteni, mégpedig szigorú helyszíni ellenőrzéssel. A Szovjetunió kész leszerelni és teljesen hatástalanítani 243 darab, európai területén hadrendben álló SS—20-as rakétáját (nagyjából annyit, amennyit eddig a hasonló típusú fegyverekből az amerikaiak telepítettek öt nyugat-európai N ATO-tagállam területén), majd az erre vonatkozó megállapodás megkötése után kivonná a Csehszlovákiában és az NDK-ban állomásozó hadseregcsoportok állományába tartozó „kiegészítő” fegyverrendszereket is (100— 100 közepes hatótávolságú egységet a Szovjetunió ázsiai, illetve az Egyesült Államok területére vonnának vissza.) Amennyiben ezeket az intézkedéseket végrehajtanák, megindulhatnának a tárgyalások az egyéb hadműveleti-harcászati rakéták csökkentéséről, ideértve az 1000 kilométernél kisebb hatótávolságú, különböző rendeltetésű célba juttató harceszközöket is. egység és személyzete így tehát semmi alapja sincs azoknak a máris fellelhető nyugati kibúvó-kereséseknek, hogy amennyiben a közepes hatótávolságú rakéta-atomfegyverek eltűnnének Európából, a Szovjetunió az egyéb megsemmisítő eszközök tekintetében — mint a NATO vezető köreiben hangoztatják — megőrizné fölényét. Az sem elfog .dható ellenérv, hogy földrészünk atomfegyver- raentesítése állítólag konzerválná a Varsói Szerződés tagállamainak a hagyományos erők és fegyverzetek területén élvezett előnyét, hiszen közismert, ezen a területen is nagyjából és hozzávetőlegesen fennáll a két koalíció közötti hadászati egyensúly. Az óceánon túl és Nyu- gat-Európában általában kedvező fejleményként fogadták a szovjet indítványt, ugyanakkor mesterséges aggodalmakat táplálnak a megvalósítását illetően, elsősorban a konzervatív körök, a katonai-hadiipari csoportok. Például a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnokától már megszokhattuk, hogy állandóan óvja a szövetségeseket a nukleáris „elrettentésről” való lemondástól, mert — úgymond — egy ilyen elhatározás „védtelenné” tenné Nyugat- Európát. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az atomleszere- iés — az európai és az általános biztonság, az egymásrautaltság és a kölcsönös függés korszerű felfogásának tükrében — életbevágó közös érdek. Serfőző László Az idei kelet—nyugati naptár eleddig legkiemelkedőbb eseményének ígérkezik Margaret Thatcher március végére tervezett moszkvai útja. Valószínűleg a brit konzervatív miniszterelnök lesz az első vezető nyugati politikus, aki a Kremlben közvetlenül tájékozódhat Moszkva új fegyverzetkorlátozási lépéséről. A moszkvai tárgyalások előterében ennek az új szovjet elgondolásnak a gyakorlatias megvitatása, politikai konzekvenciái állnak majd. Nagy-Británnia is atomhatalom, noha arzenálja nem mérhető a szovjet és amerikai nukleáris készletekhez. Londont azonban közvetlenül érinti és érdekli, hogy milyen helye és szerepe lehet a brit atomerőműnek egy olyan Európában, amelyből esetleg kivonják a szovjet és az amerikai középhatótávolságú harci eszközöket. A „csomagbontás” persze, nem jelentékteleníti el az SDI, vagyis a „csillagháborús” elgondolás dolgait: a többi nyugat-európai szövetségessel együtt London kezdettől fogva nem értett egyet azzal a washingtoni elképzeléssel, hogy az 1972-es első SALT-egyezményt — más néven: ABM-megállapodást — „tágan” értelmezze, vagyis voltaképpen fölrúgja, és rakéta-elfogó rendszereket telepítsen a világűrbe. Az SDI-vita persze nem Thatcher látogatásán dől el, de a közvetlen eszmecsere módot nyújt majd arra, hogy a brit fél pontosan tájékozódjék, miképpen értelmezi Moszkva a „laboratóriumi kutatások” fogalmát, másfelől arra, hogy Washington egyik legfontosabb szövetségese, jószerivel Nyugat-Európa véleményét tolmácsolva, elmondja, miként látja az egész „csillagháború” jövőjét, és a vele továbbra is összekötött hadászati támadó fegyver-korlátozást. A harci eszközök megfékezése, a fegyverzetek korlátozása és ellenőrzése adja tehát a legszélesebb világpolitikai keretet Margaret Thatcher moszkvai látogatásának, és ehhez kedvező előjelként könyvelhető el, hogy a britek — a nyugatnémetekkel és az olaszokkal együtt, de a franciákkal ellentétben — lényegi fenntartás nélkül üdvözölték a „csomagbontó” moszkvai indítványt Ezen kívül több tényező és megfontolás is amellett szól, hogy Thatcher útját aligha lehet túlértékelni. Több mint • hét éve van Downing Street-i hivatalában Thatcher kormányfő, s a neokonzervatívnak elnevezett gazdasági módszerei tagadhatatlan eredményeket is hoztak. Ennek tulajdoníthatóan a tory politikus nem kis tekintélyre tett szert, amit csak növelt, hogy a realitások hatására és bizonyos előrejelzésekkel ellentétben a konzervatív vezető nem „felejtkezett el” a ke- let^nyugati kapcsolatokról, kimérten, higgadtan, de folyamatosan ápolva azokat. A párbeszédnek, a második világháborús szovjet— brit együttműködésig visszamenően mély gyökerei vannak, bár a különböző kiutasítási döntések időről- időre árnyékot vetettek a dialógusra. De csak ideiglenesen. Emlékezetes mindes eszmecseréit, amelyek a küszöbön álló Thatcher-lá- togatáshoz is érvényes tájékozódást ígérnek. Az európai ügyek minden lényeges eleme tárgyalási téma lehet, kétoldalú és gazdasági viszonylatban pedig az a tény kaphat kiemelt figyelmet, hogy nagyjából másfél évtized alatt az elsőről a hetedik-nyolcadik hely tájékára esett vissza Nagy-Britannia a Szovjetunió nyugati partnereinek a sorában. Korábban is szóba került, és valószínűleg most is megvitatják, hogy e hanyatlást miként lehetne megállítani, Vannak — lehetnek — tehát közös nevezők a két eltérő társadalmi rendszerű és más-más szövetségi rendszerhez tartozó ország csúcsmegbeszélésein, amelyeknek a hátteréhez szorosan hozzátartozik a megkülönböztetett érdeklődés a szovjet átalakulás, a nagy visszhangot kiváltó bel- és külpolitikai Egy emlékezetes kép: 1984. december 16-án chequers! hétvégi rezidenciáján. Margaret Thatcher brit miniszterelnök vendégül látja a szovjet parlamenti küldöttség vezetőjét, Mihail Gorbacsov, az SZKP akkori KB titkárát és feleségét máig Mihail Gorbacsov 1984. decemberi londoni útja: KB- titkárként és a szovjet törvényhozás külügyi bizottságának elnökeként járt akkor a Temze partján az SZKP mai vezetője, föllépésével, stílusával maradandó benyomás.! gyakorolván a brit közvéleményre. A szovjet külügyminiszter tavaly nyáron követte Londonba Mihail Gorbacsovot, s tárgyalásain sikerült pontot tenni, régi, még a cári időkbe visszanyúló pénzügyi viták végére. Sevardnadze tárgyalásai mintegy folytatták az SZKP vezetőjének 1984döntések iránt. Baloldali elfogultsággal a moszkvai látogatását akár hazai, választási célokra is fölhasználó Thatcher miniszterelnök aligha vádolható, de nagy elődje, Churchill sem keverte össze ideológiai ellenvetéseit a realitások diktálta közös érdekekkel. És minthogy ezekből ma, nukleáris korunkban is jócskán akad — a fegyverzetek korlátozásától a lendületesebb gazdasági együttműködésig —, a moszkvai út sikert ígér, az eddiginél kiegyensúlyozottabb nemzetközi kapcsolatok felé vezethet. M. J. Cook kapitány tévedése Mi lesz veled Antarktisz? A hatodik kontinens térképe az ott működő kutató állomások feltüntetésével jól megférnek egymással a különféle nációk kutatói. Békésen terül el egymás mellett a Szovjet-fennsík és az Amerikai-magasföld. Mi háborgathatja hát e kietlen távoli vidék nyugalmát? James Cook angol tengerészkapitány 1774-ben a felfedezések történetének egyik legnagyobb tévedését követte el. Anélkül, hogy elérte volna az Antarktisz {jártjait, a 61. szélességi foktól visszafordult, s ezt jegyezte be hajózási naplójába: „Ami ezen a ponton túl van, abból a világnak úgy sem lesz semmi haszna”. (A Déli-sarkot végül is először a norvég Amundsen érte el 1911-ben, mindössze 34 nappal előzte meg a brit Scott-ot.) Ezek után, bő kétszáz év elteltével a helyzet merőben másnak látszik. Geológiai kutatások bizonyítják, hogy a jeges felszín alatt 2—4 kilométernyire húzódó föld mélye aranyat, mangánt, bauxitot, krómot, gyémántot és urániumot rejt. Óriásira becsülik az itteni olaj- és földgáz-tartalékokat is. E temérdek kincs mellett az Antarktisz jegében van a Föld felszíni édesvízkészletének kétharmada. A fehér kontinens gyakorlatilag az életet köszönheti az egyezménynek. Területén tilos a katonai tevékenység, valamint bármiféle — így a nukleáris — fegyverzetek kikísérletezése. A szerződés érvényessége alatt egyetlen állam sem terjesztheti ki szuverenitását a hatodik kontinensre, továbbra is fennáll viszont a tudományos kutatás szabadsága, valamint tetszés szerint lehet itt békés tevékenységet folytatni. . Az Antarktisz a pingvinek, rozmárok és tudósok földrészévé vált. Az atomfegyver- mentessé tett fagyos földön igen A Greenpeace-mozgalom természetvédelmi övezetté akar ja nyilvánítani az Antarktiszt öt évnél kevesebb idő van hátra, s lejár az Antarktisz-szerződés érvényessége. Közeleg 1991., amikor az egyezmény működését a szerződő felek felülvizsgálják. E vitában az érdekek komoly ütközésére is számítani lehet. Ma még a pingvinek földrésze —, de mi lesz később? A rendkívüli természeti adottságok pedig lehetővé teszik, hogy a tudósok szinte steril környezetben dolgozhatnak. Igen fontos tehát az Antarktisz egy sor, gazdaságilag is igen jól hasznosítható kutatási program számára. Lenne tehát mit kisajátítani, s lenne, aki szívesen vállalkozna erre. A hatodik kontinens nagy szeleteire századunk folyamán hét ország — Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország Nagy-Britannia, Norvégia és Üj-Zéland — jelentette be igényét. Az Antarktisz-szerződés gyengéje, hogy nyitva hagyta a területi követelések kérdését és nem rendelkezik a természeti Kincsek kitermeléséről. Ez utóbbi problémát — kevés eredménnyel ugyan —, de 1982 óta tárgyalásos úton próbálják megoldani a szerződést aláíró országok. A területi kérdések esetében azonban az ellenlábasok inkább csak fagyosan méregetik egymást. Mind a területi felosztás, mind a bányászat kérdése komoly aggodalmakat kelt a környezetvédők körében. A nemzetközi Greenpeace mozgalom például állhatatosan követeli az Antarktisz természetvédelmi övezetté nyilvánítását. Túlságosan sötét képet festeni a kontinens jövőjéről még korai. Márcsak azért is, mert a terület kincsei kiaknázásának még nmn értek meg a műszaki feltételei. Az amerikai Exxon olajtársaság egy geológusának kijelentése V szerint Egy argentin kutatóbázis élelmiszerraktárának részlete ugyanis „a jégtáblák, amelyek mérete néha vetekszik Massachusetts állam területével, úgy gyűrnék össze az olajkutakat. mint a részeg ember a sörösdobozt”. 9 Ezen múlna csak minden? — ár — Összeállította: Majnár Jósáét Útkereszteződésnél
