Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-26 / 48. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. FEBRUÁR 26. Meg kell kezdeni az átalakítás gyakorlati végrehajtását (Folytatás az 1. oldalról) megelőző és azt követő időszakról : a tavaly bekövetkezett kedvező változások ellenére az idei év kezdete azt mutatta, hogy a pozitív változások egyelőre még nem váltak a gazdasági fejlődés állandósult tendenciájává. Már tavaly november óta növekedtek a nehézségek a kohászatban, a vegyiparban, az elektronikában. Most javul a helyzet, de a következő időszakban sem lesz könnyű a munkánk. Az SZKP Központi Bizottsága felismerte: nem lesz gyorsítás, ha nem kezdjük meg a társadalmi élet átalakítását, nem tesszük egészségesebbé az országban, a pártban, a társadalomban kialakult légkört. így vetődött fel egy olyan központi bizottsági ülés szükségessége, amely kidolgozza az átalakítás elméletét és meghatározza a káderpolitika időszerű feladatait. Ez volt a januári KB-ülés fő feladata. Előkészítése nehéz munkának bizonyult, elegendő megemlíteni, hogy háromszor halasztottak el az ülést, mivel nem kezdhettünk hozzá anélkül, hogy ne tisztáztunk volna minden kérdést. Mélyebben kellett elemezni a helyzetet, és a fékező mechanizmust a gyorsítás, az átalakítás mechanizmusával kellett felváltani. A munka a párt irányításával folyik, az SZKP tekintélye növekszik — mondotta Mihail Gorbacsov, majd leszögezte : nem eltávolodunk a szooializmustól, hanem az átalakításon keresztül kibontakoztatjuk és megerősítjük annak potenciálját. A demokráciának a dolgozók ér- dékében történő kibővítése irányában haladunk. Lemondhatunk-e minderről, lemondhatunk-e a szocializmusról, a nép • érdekeiről csupán azért, hogy kielégítsük azokat akiket kellemetlenül érint és újfajta gondolkodásra kötelez az átalakítás? — tette fel a kérdést. tudatosságot, a tehetséget, a szervezés tudományát és a leghasznosabb ta paszita latok elsajátítását. A szakszervezetek belenyugodtak, hogy nincs valódi versengés, megelégedtek a látszatered- ményekkel, a versenyformák olyan sokféleségével, amelyet a közönséges ember már nem is tud áttekinteni. Néha már úgy tűnik, hogy a szakszervezetek segítségével a munkaversenyben beindult valamiféle „papíron létező motor”, amely képes attól függetlenül is működni, hogy léteznek-e az egymással versengők vagy sem. A munkaversenyt „vissza kell hozni a földre”, a műhelyekbe, a brigádokhoz, s segítségével valóságos és jelentős feladatókat kell megoldani. Ahogy a dolgozók kollektíváiban alakulnak a dolgok — állapította meg az SZKP KB főtitkára —, úgy mennek majd az egész társadalomban. Ha sikerül megszervezniük a magas termelékenységű munkát, ha biztosítják a termékek jó minőségét, fejlődni fog az ország egész gazdasága. Ha a kollektívákban rend és szervezettség uralkodik, ez lesz a jellemző az egész társadalomra. Ha megtanulunk normális emberi kapcsolatokat kialakítani a kollektívában, s ott egészségesebbé válik az erkölcsi és szellemi légkör, ugyanilyen egészséges lesz a társadalmi légkör országszerte. I demokratizálás bővítése Majd kijelentette: az ilyen eljárás nem politika, hanem egyes személyek érdekeinek és ambícióinak kiszolgálása. Nem értünk egyet és a társadalom sem ért egyet az ilyen magatartással. Minden, ami a szocialista állahn- ban történik a népre tartozik. Ezért van szükség az ügyek nyilvános intézésére: A nyíltságnak nem kampánynak, hanem normának kell lennie. A demokratizálás kibővítése — folytatta — egyesek számára fölvetheti a kérdést: nem ziláljuk-e szét a társadalmat, nem gyengítjük-e az irányítást, nem csökkentjük-e a fegyelemmel, a renddel és felelősséggel kapcsolatos követelményeket? A demokrácia nem ellentéte a rendnek, sőt ellenkezőleg: ez magasabb szintű rend, amely nem a gondolkodás nélküli engedelmességen, a vak végrehajtáson alapul, hanem azon hogy a társadalom tagjai egyenjogúan és kezdemé- nyezően részt vesznek az ügyek intézésében. A demokrácia nem ellentéte a felelősségnek, nem jelent egyet 'az ellenőrizetlenséggel. Ellenkezőleg: ez a társadalom önellenőrzése, amely a bizalmon, az állampolgári érettségen és a társadalmi feladatok megértésén alapul; ez a jogok és kötelességek egysége. A szakszervezetek feladataira áttérve Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy az elmondottak természeteden a szakszervezetek munkájára is vonatkozik. A kongresszuson folyó vita középpontjában éppen az a kérdés áll, hogy mik ezzel kapcsolatban a szakszervezetek legfontosabb feladatai. A feladatok és megoldási módok két, egymással összefüggő szemszögből vizsgálhatók. Az első: a szakszervezetek szerepe a társadalom egészében,. alkotmányos jogaik és kötelezettségeik, viszonyuk a párttal, az állammal és annak szerveivel — a minisztériumokkal és a főhatóságokkal —, továbbá a többi társadalmi szervezetekkel. A másik: a szakszervezeteknek közvetlenül a dolgozók kollektíváiban végzett tevékenysége, a tömegekkel, az emberekkel való mindennapos és sokrétű kapcsolata. Az átalakítás körülményei közepette a szakszervezetek új szerepét abban látom — fejtette ki Mihail Gorbacsov —. hogy egy fajta ellensúlynak kell lenniük a gazdaságban a műszaki szempontok túlzott érvényesítésével szemben, és küzdeniük kell a gazdasági döntések szociális tartalmának erősítéséért. Ez pedig azt jelenti, hogy a szakszervezeteknek nemcsak jóvá kell hagyniuk a tervek és programok szociális kérdésekkel foglalkozó fejezeteit, hanem tevékenyen részt is kell venniük azok kidolgozásában, s ha szükséges, meg kell fogalmazniuk saját alternatív javaslataikat. Országos méretekben a szakszervezeteknek tevékenyen kell küzdeniük azért. hogy ne lehessen elszakítani a szociális fejlesztést a termelési feladatok megoldásától. A kongresszusnak a kor követelményeivel összhangban meg kell határoznia a szak- szervezeti tevékenység átalakításának széles körű programját Lényegesen növelni kell a szakszervezetek harcosságát, gyökeresen ki kell irtani a formalizmust, a kampányszerűséget, az aktagyártást és a bátortalanságot. A szakszervezetek legyenek állhatatosak és következetesek a szovjet emberek létfontosságú igényeinek kielégítésében. Ennek érdekében pedig a dolgozó embert kell munkájuk középpontjába állítani. A szakszervezetek véleményének a dolgozók véleményét kell kifejeznie. Szocialista munhaverseny A szovjet vezető részletesen szólt a szakszervezetek közreműködését is igénylő szociális feladatokról, köztük az egyik legfőbbről, a lakásprobléma megoldásáról. Emlékeztetett arra a kitűzött célra, hogy a következő három ötéves tervidőszakban minden családot önálló lakáshoz kell juttatni. A szocialista munka verseny kérdéseire térve rámutatott, hogy már sokszor esett szó az e területen mutatkozó formalizmusról, ugyanakkor változások alig érzékelhetők. Mint mondotta, a mun'kaversenyre ma mindenekelőtt azért van szükség, hogy fejlesszék a munkások alkotókedvét, a kezdeményezőkészséget, a Beszédének befejező részében az SZKP KB főtitkára a nemzetközi élet főbb kérdéseit tekintette át, hangoztatva, hogy azok. a legközvetlenebb módon 'kapcsolatban vannak az ország belső fejlődésével. Az _ „átalakítás” és a „nyíltság” szavakat különösen a januári KB-ülést követően világszerte a „haladás” és a „béke” sajátos szinonimáiként értékelik. Külföldön helyesen ismerték fel a legfontosabbat: az az új gondolkodás, amely a párt irányvonalának alapjául szolgál, az SZKP válasza az idő kihívására, amely ma az emberiség előtt álló feladatok megoldásához minőségileg új viszonyt követel meg. Különösen erős visszhangot keltették a tömeg- pusztító fegyverek felszámolását, az egyetemes biztonsági rendszer létrehozását célzó szovjet kezdeményezések. Sok közülük két- és többoldalú tárgyalások, párbeszédek alapjává vált. Vita, felszólalások . Mihail Gorbacsov beszéde után a szovjet szakszervezeték XVIII. kongresszusán folytatódott a vita. A tanácskozás szerdai munkanapján 15 küldött fejtette ki véleményét a napirenden szereplő kérdésekről. Több hozzászóló hangsúlyozta, hogy a szovjet társadalom átalakítása, fejlődésének meggyorsítása nem csupán a gazdaság változásait, hanem a tevékeny szooiálds politikát, az emberekről való fokozott gondoskodást és érdekeik védelmét is jelenti. A felszólalók hangoztatták, hogy a korszerű termelésben a hatékonyság mellett nagy szerepe van a biztonságos, egészséges és kulturált munkakörülményeknek, s szorgalmazták ezek fokozottabb javítását. Számos külföldi vendég is felszólalt a szerdai ülésen. Üdvözölte a kongresszust a csehszlovák, a kubai és a vietnami küldöttség vezetője. Anton Benya, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség vezetője a kongresszuson szerzett benyomásai alapján elmondta: úgy látja, hogy a szovjet dolgozók nagy eredményeket értek el a második világháborútól sokat szenvedett országuk fejlesztésében és bizakodva nézhetnek a jövőbe is. ligán—pakisztáni tárgyalássk Viták a rendezés körül Németh Károly Helsinkiben tárgyal Kalevi Sorsa finn kormányfő, a szociáldemokrata párt vezére szerdán fogadta az MSZMP Helsinkiben tartózkodó küldöttségét. A magyar küldöttség délelőtt a vendéglátó Finn Kommunista Párt vezetőjével — köztük Arvo Aalto elnökkel, Esko Vainionpäjä főtitkárra] — folytatott esz-' , mecserét a pártközi kapcsolatokról. A szerdai hivatalos program részeként a magyar vendégek az állami műszaki kutató központban tájékoztatót hallgattak meg a műszaki fejlesztés állami tá- mogatásáróL majd a biotechnológiai laboratóriumot keresték fel. Kanada tarületén Amerikai robolrepiilögépkfsérletek Hivatalos közlés szerint sikerrel hajtották végre Kanada északi területén egy újabb amerikai robotrepülőgép próbáját. A B—52 típusú hadászati bombázóról indított manőverező robot több mint kétezer kilométeres, változó irányú utat tett meg kis magasságban céljáig, több pályamódosítást hajtott végre. A kísérleteket most egyéves szünet után újították fel: Kanada tavaly eltiltottá a folytatást azt követően, hogy egymás után két robot is hibásnak bizonyult. Folytatédik a munka a Mir űrállomáson A szovjet Mir állomásról a napokban leválasztott Progressz—27 teherűrhajó a terveknek megfelelően szerdán a kora esti órákban a Föld sűrű légkörébe jutva megsemmisült. A műveletet a földi irányítóközpontból vezérelték. A Mir űrállomáson tovább folytatja munkáját a kéttagú legénység: Jurij Roma- nyenko és Alekszandr La- vejkin az elmúlt napokban elvégezte az űrállomás berendezéseinek ellenőrzését, a végrehajtandó kísérletek előkészítését. Csütörtökön néhány geofizikai kísérletet fognak végrehajtani, fényképfelvételeket készítenek a Föld felszínének egyes területeiről és megkezdik a tervbe vett műszaki- .»cönológiai kutatásokat Mindkét szovjet űrhajós egészséges, közérzetük jó „Olyan lehetőség van az afgán kérdés rendezésére, amelyet nem szabad elmulasztani”. Ezt hangsúlyozta Diego Cordovez, az ENSZ főtitkár-helyettese szerdai genfi sajtóértekezletén az ENSZ-palotá'ban, ahol megkezdődött a világszervezet közvetítésével folyó afgán— pakisztáni tárgyalások 7. fordulójának 3. szakasza. Cordovez elmondotta: az 1982 óta folyó megbeszéléseken változatlanul nyitott az Szerdán jegyzőkönyv aláírásával Phnompenben befejeződött a Magyar—Kambodzsai Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság hatodik ülésszaka. A dokumentumot Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke, egyház és az állam viszonyáról, a lengyelországi ellenzékről, a lengyel—szovjet viszonyról nyilatkozott Wojoi- ecb Jaruzelski a portugál O Diário című lapnak. A Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára a portugál lap főszerkesztőjével folytatott varsói beszélgetésében kifejtette, hogy a Vatikánban II. János Pál pápával folytatott megbeszéléseitől azt várja, hogy az kedvező hatást gyakorol az állam és a lengyel katolikus egyház viszonyára. A legkülönfélébb politikai beállítottságú, eltérő világnézetű, a nyilvános politikai Olaszországba érkezett szerdán Francois Mitterrand francia köztársasági elnök. Bár e látogatás magánjellegű, a francia államfő tárgyal majd olasz kollégájával, Francesco Cossdgával és Bettino Craxi miniszterelnökkel is. Mitterrand „hirtelenszerű” olaszországi látogatását Rómában az „átkozott pénzügyi hétvégével” hozzák összefüggésbe, vagyis azzal, hogy vasárnap Olaszország távolmarad a legfejlettebb ipari országok pénzügyi csoportjának üléséről. Olaszország szorgalmazására a tavalyi utolsó, de döntő kérdés: a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonásának időtartama. A tavalyi tárgyalások után mindkét fél vállalta, hogy e kérdést nyílt szellemiben újra megvizsgálja — mondottá. (Értesülések szerint Pakisztán azt szeretné, ha a kivonás néhány hónapon belül történne, míg afgán részről — technikai okokból is — ennél hosszabb időszakot javasolnak. illetve Chea Soth miniszterelnök-helyettes, a testület kambodzsai tagozatának elnöke látta el kézjegyével. Egyidejűleg a bizottság illetékesei több megoldást is aláírtak. Czinege Lajos csütörtökön Phnompenből Vietnamba utazik. tevékenységtől eddig önként távol maradt személyeket tömörítő társadalmi konzultatív tanácsot a Jaruzelski bizonyítékul hozta föl arra, hogy az ország vezetése türelmesen és kitartóan igyekszik kihasználni minden reális lehetőséget a társadalmi aktivitás bázisának szélesítésére. A szovjet—lengyel viszonyról szólva Jaruzelski elsősorban azt húzta alá, hogy az SZKP jelenlegi politikáját a lengyel megoldások iránti teljes bizalom jellemzi, annak ellenére, hogy azok gyakran eltérnek a más szocialista országokban alkalmazottaktól . tokiói tőkés csúcson megállapodás született arról, hogy a legfontosabb nemzetközi pénzügyi folyamatokat befolyásoló „ötök” csoportját (Egyesült Államok, Japán, az NSZK, Franciaország és Nagy-Rritennia) kiegészítik Olaszországgal és Kanadával. Olaszország azonban „megsértődött” amiatt, hogy Párizsban szombaton az „ötök” előzetes ülést tartották, s azon gyakorlatilag mindent eldöntötték, kész helyzet elé állítva a „hetek” vasárnapi találkozójának résztvevőit. Róma ezért egyszerűen megtagadta részvételét. Czinege Lajos befejezte kambodzsai látogatását B portugál 0 Diárióban Jaruzelski interjú Római látogatásáról, az „Atkozott pénzügyi hétvége" Mitterrand Olaszországban MANILA Corazon Aquino Fülöp- szigeteki elnökasszony nyitotta meg szerdán a Marcos- rendszer tavaly február 25- én bekövetkezett megdöntésének évfordulós ünnepségeit Manilában Az államfő az Aguinaldo katonai táborban, a fegyveres erők főhadiszállásán tartott beszédet. Innen indult ki egy évvel ezelőtt az a katonai lázadás, amely végül is a széles néptömegek támogatását élvezve a gyűlölt Marcos-diktátúra 20 éves uralmának felszámolásához vezetett. ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszervezet (AESZ) Addisz Abeba-i külügyminiszteri tanácskozásán a szervezet ügyvezető elnöke szerdán több vonatkozásban is bírálta a tagállamokat. Egyrészt azt kifogásolta, hogy nem hoznak tényleges intézkedéseket Dél- Afrika éllen, másrészt elítélte azt a tétlenséget, amellyel az országok saját gazdasági gondjaikat szemlélik. BUKAREST Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke Constantin Dasoalescu román kormányfő meghívására szerdán hivatalos baráti látogatásra Romániába érkezett. A román—NDK kormányfői tárgyalásokon várhatóan részletesen szó lesz a kétoldalú és a KGST-n belüli sokoldalú gazdasági együttműködés bővítésének és javításának lehetőségeiről. Az NDK Románia egyik legnagyobb külkereskedelmi partnere. MADRID Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tágja, az MSZMP KB Társadalom- tudományi Intézetének főigazgatója a Spanyol Kommunista Párt kutatóintézetének, a Marxista Kutatások Alapítványának (FIM) meghívására szerdán Madridba érkezett. Aczél György a spanyol fővárosban találkozik a Spanyol Szocialista Munkáspárt Pablo Iglesias Alapítványának vezetőivel is. PRAGA A Salima nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakbemutató szerdán megnyílt Bmóban. Az immár 11. alkalommal megrendezett kiállításon, illetve a hozzá csatlakozó négy másik — csomagolóanyag- és nyomdatechnikai, valamint anyagmozgatási és raktározástechnikai, kereskedelmi és vendéglátóipari, illetve kirakatrendezői — bemutatón negyven ország vállalatai vesznek részt. A bmói vásárvárosban tizenkét magyar vállalat állította ki termékeit.