Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
10 Szolnok megye múltjából 1987. FEBRUÁR 28. „Reánk vonatkozó némelly törvények érintése ügyében” Törökszentmiklósi jobbágyok levele 1848-ból Aratómunkások helyzete a század elején Karcagon Szemelvények a korabeli aajtóból A XX. század első évtizedében országszerte munkás- és parasztmegmozdulások történtek. A forradalmi gondolkodás és tevékenység hulláma ezúttal sem hagyta mozdulatlanul a Nagykunságot, és ezen belül Karcagot sem. A tömegek nélkülözése, növekvő megélhetési gondja egyre több területen vezetett sztrájkhoz, ellenálláshoz. Mindezek az események szépen tükröződnek a korabeli karcagi hetilap, a Nagykunság hasábjain. A karcagi aratómunkások igen jelentős bérkövetelése volt az aratási munkabér és napszámbér határozott megállapítására való törekvés. Erről a Nagykunság 1906. június 10-i számában, a „Mezőgazdasági értekezlet” című tudósításban a következőket olvashatjuk: „Dobár József és társai kar- czagi aratómunkások egy kérvényt adtak be a városi hatósághoz az aratási munkabér és napszámbér egyöntetű megállapítása tárgyában. Ennek következtében a munkaadók f. hó 8-án de. a városháza közgyűlési termében értekezletet tartottak, s itt elhatározták, hogy egy bizottságot küldenek ki, mely a munkások kiküldött bizottságával egyetértőén állapítsa meg a napszámot és az aratási munkabért... Kívánatos, hogy a munkaadók és munkások kiküldöttei e fontos kérdésben egyöntetű megállapodásra jussanak.” Ám a „megállapodás” nehezen haladt előre — mert csak a következő év elején falálunk adatot rá az újságban, melynek 1907. január 20-án megjelent száma „Arató munkabér megállapítás” címmel — kiterjesztve a kérdés megoldására való törekvést a megyére — a következőket írja: „Jász- Nagykun Szolnok vármegye gazdaközönségének: nagygyűlése által f. évi aratási és hordási munkabért megállapíttatván, ezen körülményt a következő hirdetménnyel hozza a közönség tudomására; . J.Az aratási és hordási munkálatért megállapított legmagasabb munkabér a következő; Tizenkettedik rész és vidékenként szokásos conventio helyett annak egyenértéke. Vagylagosan 1200 ölenként 45 kilogramm termény vagy 7 kor. készpénz ... Szolnok, 1907. január 5. A vármegye gazdaközönségének nagygyűlése.” Ez a cikk fenyegetően azt is fejtegeti, hogy ajánlatos az aratómunkásoknak elfogadni a „gazdaközönség” által meghatározott munkabért, mert „ ... ha veletek helybeliekkel megállapított feltételekén belül megegyezni nem sikerül, más úton fogjuk terményeink letakarítását biztosítani. Ez pedig főként rátok lesz vészt hozó, mert ha a gazdák úgy rendezkednek be, hogy a nagyobb gazdasági munkákat gépek segítségével végezhetik, sok ezer munkás veszti el örökre kereseti forrását.” Pedig ez idő tájt az iparosok is mozgolódtak Karcagon! A Nagykunság 1908. április 19-i számában „Szabó sztrájk” címmel olvashatunk egy kis írást, amelyben ez áll; „Reismann Vilmos helybeli szabó mesternél a segédek ár- és munkaidőkérdések felett ellenkezésbe jöttek a mesterök- kel, és kimondották a sztrájkot... A sztrájktanyát az „Otthan”-ban tartot- ák. Hasonló sztrájk volt Tóth Lajos mesternél.” Ebben az időben új ötletet talált az uralkodó osztály az elnyomottak lekenyerezésére, megosztására, jutalmazni kezdte a cselédeket. Ilyen jutalmazásokról vagy elismerésekről szólnak a Nagykunság hírei, már 1902. július 13-án, amikor a „Mun kások jutalmazása” című tudósításban ezt olvashatjuk: „Nagy István gazdasági cseléd és Takács Mihály gazdasági munkás részére leérkezett elismerő oklevelet a múlt hó 29-én adta át az illetőknek a polgármester úr, száz-száz korona csengő aranypénzzel együtt szép és buzdító beszéd kíséretében, melyet a közgyűlési teremben alig térő hallgatóság lelkesen megéljenzett. Nagy István — ki örsi Péter gazdánál szolgál — negyven évig egy helyben eltöltött, hűséges szolgálatáért nyerte az elismerő oklevelet, és száz koronát aranyban. Takács Mihály pedig Olajos Mátyás gazdánál eltöltött 25 évi megbízható munkásságáért kapta a hasonló jutalmazást és kitüntetést...” Az efféle jutalmazások célja világos volt, megosztani a szervezetten fellépő gazdasági cselédeket, hogy a nagybirtokosoknak folyamatosan biztosítva legyen az olcsó munkaerő. Mindez azonban nem oldotta meg a tömegek ki- zsákmányoltságának problémáját, csupán elodázta azt. Dr. Fazekas Mihály Mi lesz veled, mezőtúri Kossuth-ház? 1848 januárjában három törökszentmiklósi jobbágy (Kenyeres István, Szűcs István, Sántha István) „reánk vonatkozó némelly törvények érintése” ügyében levelet írt vagy íratott az utolsó rendi országgyűlésen az ellenzéket vezető Kossuth Lajoshoz. A címzett Pest megye küldöttje, választott követe. Az ellenzék programja alapján ő is radikális átalakulást alkart a feudális viszonyokban. Hozzá fordultak tehát a helyi jobbágyok, mivel1 — ahogy mondták illetve írták — „más módját nem tudjuk, s kicsinységünk a halogatást mint reményt látszik inkább szerepünkké tűzni.” A ránk maradt levél remekbeszabott írásmű. Annak minden formai és szerkesztési igényének eleget tett. Ma már csak találgathatjuk, hogy ők maguk fogalmazták-e meg, vagy helyi nótáriust, lelkészt, iskolázott jobbágytársukat kérték fel e munkára. Alkotója vagy alkotói gyakorlott toliforgatók lehettek, akik a törvények között is otthonosan mozogtak. A megszólítás utón (Te- kintetetes Követ Űr! Hazánk mélyen tisztelt nagy fia) okosan érvelő rendben közük javaslataikat, kiemelve azt, hogy helyi problémákról van szó. Legrövidebben a kocsmá- zás zabolázásáról szólnak: „egy icce bor ivásánál több, — idegeneket kivéve — tilos lenne, s részegség megrovás alá jőne.” Világosan és szabatosan indokolnak is egyéni és közösségi tapasztalataik alapján: „ez az, mélily szüld magyar véreink köz fenyí ték alá tartozó vétségeánék — vérengzéstől a leg parányibbig — leg alább három negyedét.” E javaslatnak látszólag nem sok köze van az országgyűlési vitáikhoz. A közrendben, családi perpatvarokban szeretne változtatni. A kimérés joga földesúré. A kevesebb eladás csökkenti a kimérések árendáját, ez pedig a földesúr bevételét. A törökszentmiklósi Almási. birtoktesten pedig ekkorra már 8—10 kocsma is jövedelmez. Országosan is ez a helyzet. A szűk piaci viszonyok között fontos bevételi forrásról van szó. Lemondani róla aligha tehetséges. Nem is akarják a radikális felszámolását. Ök is termelnek szőlőt, főznék sört, pálinkát, ezt el kell adni. Mégpedig a Debrecen— Szolnok átmenő forgalomban j övő-menőknék. Szorosabb kapcsolatban van javaslataik másik köre a reformharcökkal. Az örökösödéssel kapcsolatban. E vonatkozásban már a földesúr rovására 1836 és 1840-ben hozták új törvényeket. Ezt akarják csiszolni tovább éppen az eddigi előrelépés által felbátorodva. Javaslataik reális alapon nyugszanak, a való élet példázataira apellálnak. A földesúrtól használatba kapott telek és a vele kapcsolatos esetleges egyéb javak ősi tulajdonnak számították. Igaz, ez csak használati tulajdon. Ehhez alighanem bajos volt szerezni, amint azt a levélküldők meg is állapítják: „a 100 ftos zsellérházban mi marad fenn ősi, midőn attól 10 évig benne lakott örököse csupán földes úr részire robotváltság és füstpénzben 100 ftot fizetett? Hát még a városi, megyei, országos terhek, mellyék a legcsekéllyebb értékű házat is nyomják?” Mi van ha még az ilyen kis vagyonokat is felosztják? Példával szemléltetik: „Egy zsellér lakosunk, 'kinek egyebe sincs, mint apjáról maradt száz váltó ttot érő háza, mind három fiútól elhagyatott, mert a ház, mellyért bármelyik fiú apját eltartaná, mind a három fiút illeti.” Hogy a vagyon tovább ne darabod ód jón, ami megélhetést már nem biztosít, javasolják, hogy „a kisebb va- gyonokban ősiség nincs;” Szintén örökösödésre vonatkozó javaslatuk, hogy az özvegyek között a mostoha anyát kedvezőbb elbírálásban részesítse a törvény: „az olly anya, ki mostoha gyermekei nevelője, s mint Hlyen leg alább 10 évig lakott gyermekeivel, tekintsék mint Édes Anya.” Javasolják ezt azért, mert a mostoha csak egy az örökösök közül, s ha kicsi a reá hagyott rész, nem tud belőle megélni. Szemléletes példával igazolják is állításukat. Javasolnak az örökösödésre vonatkozó más változtatást; „a nagyobbakban törvényes előny adassék a köz gazdaságban munkált, úgy szülét tartó, ápoló örökösöknek” Mélységes emberséges, a munka tisztelete, jutalmaz- tátása egyszerre csendül ki e javaslatokból, mégpedig úgy, hogy közgazdasági alapokra helyezik a jogokat. Sőt, messzebb is látnák! Társadalmi következményekről tapasztalás alapján szólnak; „szüléket keserű sorsra juttató... a népnek eddig ismeretlen új osztályát hozzák, elő árva szüléket, 'kik látszó vagyon mellett koldusok, éhenhadók.” De ide sorolják a zselléreSkedés növekedését is, amelyből közel száz van a mezővárosban. Széchenyi sem látta másként a helyi állapotokat. 'Naplójában maradt ránk a következő bejegyzés: „Törökszentmiikdóson voltom. Nyomorúságos vidék.” Kdfakadásuk drámai és keményen vádló, mégsem nélkülözi az átfogóbb okkeresést: „a jobbágy fekvő vagyon oly tőke, melly törvényes, de igen magas kamat vétetik, kamat, melly tőkét minden öt év alatt felemészti.. . s éppen úgy mondatik ősinek, mint azon sir, melly- ben hely hiánya miatt a jobbágyot apja után beföldelik, noha annak kiásása épp annyi időbe, erőbe kerül most. mint apja temetésekor.” Benne van az egész magyarországi fcésőfeudálls világ ellentmondása, a megelőző évék rossz termése következtében a tél közepette felmért kilátás, de legalább ennyire a földesúr kérésmegtagadása, ami az úrbéri földek megválását akarta 1847-ben. Keserű 'tapasztalások sora után jelzik a címzettnek, hogy tisztában vannak Pozsonyban folytatott politikai küzdelmének drámai mivoltával, hiszen a „jobbágyi érdekékben hozandó törvény, ha éppen talán láziitásnak nem kereszteltetd'k is, de minden esetre nem conservatit politica, s így ellenzésre, megvetésre talál; óhajtónak mégis, hogy némi rész a fenntebbiekből az örök váltság tárgyalásánál érintve lenne.” A harmadik tárgykörben tett javaslatuk: „A népképviselet iránt, és pedig olly szellemben, mint tek. Pest megye utasításba ndá.” A népképviseletre vonatkozó változtatás egyértelműen kemény politikai jelentőségű. A feudális jogrendszer kiváltságai közül a legfontosabb leépítéséről van szó. Hogy kaptak-e választ Kossuth! ól, nem tudunk róla. A történelem azonban hamar feleletet adott, s ebben a címzettnek meghatározó szerepe volt. Szabó Antal Farsangi „alakoskedás“ Farsang idején több kedves régi szokást elevenítenek fel megyénkben is. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak a féktelen tobzódás, a menyegzők és a tavasz ünneplésének hetei. Bálokban, játékokban gazdag utolsó napjai közül az álarcos, „alakoskodó” népszokások eseményei emelkednek ki. Sajátos jászsági vénlánycsúfoló volt a bakfazékdobás. Jászki- séren cefrehányásnak nevezték a rongyokkal teli fazék „ajándékozását”. Képünk a lányos ház kapuja előtti pillanatot örökítette meg. Fotó: Kozma Károly Mezőtúr túl a hatszázadik születésnapján sem dicsekedhet a műemlékeivel, hiszen a Református Nagytemplomon, a Református Gimnáziumon, a volt zsinagóga épületén, a Bolvári-féle osz- lopos-tcxmácos házon kívül mindössze a volt Református Gimnázium internátusá- nak udvarán lévő úgynevezett Kossuth-ház tartozik a műemlékekhez illetve a műemlék-jellegű épületekhez. A Kossuth-ház életkorában bizonytalanok a kutatók, annyi azonban bizonyos, hogy 1797-ben a Czebe család volt a tulajdonosa. Olyan adatokra is bukkantak, hogy a Czebe család több tagja a XVIII. század közepétől valamilyen tisztséget töltött be a túri tanácsban. A családba nősült Teleki Lajos ügyvéd, aki az 1848—49-es szabadságharc idején a város főbírája, majd polgár- mestere volt. A Czebe-Te- leki ház kétszer is vendégül látta Kossuth Lajost és ezeknek a látogatásoknak köszönhetően ragadt az épületre a Kossuth-ház elnevezés. Először 1848 szeptemberében, alföldi toborzó útja során szállt meg ott a szabadságharc vezére, amikor a jelenlegi tonácsháza előtti volt Piac téren tartott beszédében a haza védelmére szólította fel a túriakat, majd 1849. július 9-én Pestről Szegedre utaztában Teleki Lajos volt a házigazdája. Erre a napra emlékeztet a ház falán lévő bronz domborműves emléktábla, amelyet a mezőtúri öregdiákok készítettek. A Kossuthot ábrázoló dombormű Várady Lajos egykori mezőtúri gimnáziumi tanár, festő- és szobrászművész alkotása. És most ezt a házat a lebontás veszélye fenyegeti, ugyanis a szomszédságban található kórház bővítése miatt szükség van az épület helyére is. Egyébként Mezőtúr kórháztörténetéhez tartozik, hogy Teleki Lajos polgármester hozta létre a város első kórházát 1851- ben, ahol helyet kapták a település akkori nincstelenjei és ahol sebészet is működött. Az ott 'dolgozó dr. Pap Ferenc majd dr. Soós József komoly műtéteket végeztek. Dr. Soós József a sikeres operációi mellett arról is nevezetes, hogy ő fú- ratta Mezőtúr és az egész környék első ártézi kútját, öt városszerte a szegények orvosának nevezték. A századforduló táján a ház dr. Ádám Sándor ügyvéd tulajdonába került. Ádám Sándor polgármestere majd országgyűlési képviselője volt a városnak. Mezőtúr sokat köszönhetett Ádám Sándor buzgalmának, ő készíttette 1904-ben azt a fotót, amely a Kossuth-házat ábrázolja, a ház előtt tizenhét 48-as honvéd ál'l. Kun Zsigmond mezőtúri öregdiáknak a Magyar Nemzet január 13-i számában megjelent levele szerint a mezőtúri kórházat ötven- ágyas belgyógyászati részleggel bővítik majd, azon kívül tervezik a kórház épületének teljes felújítását is. Az előkészületi munka során két tervjiavaslat készült, amelyek makettjeit bárki megtekintheti a Véradó Állomás előcsarnokában. Az egyik változat szerint az új szárny a kórház épületével párhuzamosan, a másik szerint a Kossuth-ház helyén, a kórházépületre merőlegesen készülne. A Kossuth-iház felújításra alkalmas, hiszen az elmondások szerint az 1970-es évek végén teljesen és tökéletesen alá szigetelték. Avitt külseje abból adódik, 'hogy korábbi, hat hengeroszlopos, nyitott folyosóját fenyőgerenda alapzatra építették és üvegvelrandává alakították át. A fenyőgerenda elkorhadt és ez a rész kissé meg- roskadt. A tetőszerkezet viszont ép. A főépület folyosói részének sincs komolyabb károsodása, boltíves pincéje is tökéletes. A Kossuth-ház több funkciót is betöltött már az utóbbi évtizedekben: volt gyógyszerraktár, szeny- nyesruharaktár, lakás, orvosszállás, festőműhely, festékraktár. Számítások szerint négyzetméterenként 1200 forintból, társadalmi összefogással a meglévő eredeti fénykép alapján az épület régi formájára visszaállítható. A kórház a bontáshoz előkészítette az épületet, a Kossuth-ház sorsa tehát pillanatnyilag megpecsételő- döttnek látszik. Kun Zsigmond és öregdiáktársai úgy tudják, hogy a város és a megye vezetőinek hozzájárulásával az Egészségügyi Minisztérium a Kossuth-ház lebontása mellett foglalt állást. A megbeszéléseik során mintha a város vezetői nem mérték volna fel kellőképpen, hogy a kórház bővítése akkor jelent az egészségügy számára nyereséget, ha bontás nélkül építenek, s mellette Mezőtúrnak megmarad egy kulturális célt szolgáló épülete. A műemlékvédő, a honismereti és városszépítő szervek, valamint a felügyeleti hatóságok sürgős közbelépése még elháríthatja a végzetes döntést, — olvashattuk a Magyar Nemzetiben megjelent levélben. Kun Zsigmond segélykérő levelére reagált a Magyar Nemzet februárr 234 számában dr. Pongor Ferenc, nyugalmazott debreceni egyetemi tanár, a túri gimnázium egykori diákja. Levelében egyebek között azt írja, hogy „amennyiben a Kossuth-ház Mezőtúron közadakozásból megmenthető, kérem, részemre is szíveskedjenek csekket küldeni, hogy jelképesen is meghálálhassam azt, hogy utolsó gimnáziumi évemet az internátusbán ingyen tölthettem s volt tanáraim iránti tiszteletemet és hálámat, valamint Mezőtúrhoz való ragaszkodásomat némileg így is kifejezésre juttathassam."
