Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-10 / 8. szám

Ncmxctközi körkép 1987. JANUAR 10. Szovjet gazdaság! változások Versenvkéoesséa és oiac A Szovjetunió gazdasági mechanizmusában, gazda­ságirányítási és gazdálkodási rendszerében január 1-jével jelentős változások léptek életbe. Valamennyi a terme­lés hatékonyságának fokozá­sára, a termékek minőségé­nek és versenyképességének javítására, a piaci szükség­letek jobb kielégítésére irá­nyul, s e célok szolgálatában növeli a dolgozó kollektívák anyagi érdekeltségét, a vaU lalatok önállóságát. Az új év elején az egész ipar áttért a gazdálkodás korszerűbb rendjére, amely az állami-társadalmi és a vállalati érdekeknek az ed­diginél lényegsen nagyobb összehangján alapul. Ezt az új rendet 1984 óta széles kö­rű kísérletekkel alakították ki, s alkalmazásába 1986- ban már az ipari vállala­tok egyharmadát bevonták. Szállítási kötelezettségek A most általánossá váló módszer egyik legfőbb ele­me a szállítási szerződések teljesítésének, vagyis a meg­rendelői igények lehető leg­jobb kielégítésének előtér­be állítása. A vállalatok eredményességét főként aszerint értékelik, hogy mi­ként tesznek eleget szállítási kötelezettségeiknek. Száz százalékos teljesítés esetén anyagi ösztönzési pénzalap­juk 15 százalékkal megnö­vekszik, viszont minden százalék elmaradás az alap három százalékos csökkené­sével jár. A jövőben semmi­féle jogcímen nem adnak mentesítést a szerződéssze­gések miatti kötbérfizetés alól. A termelőknek nem lesz könnyű dolguk, hogy az új szabályozót hasznukra for­dítsák, mert a szerződési fe­gyelem sok vállalatnál még igen gyenge: egész sor fon­tos iparág — például a vegy­ipar, a fa- és papíripar, a gépipar — a pontatlan szál­lítók közé tartozik, s az orosz föderáció vállalatainak mint­egy harmadrésze is rendsze­resen megszegi szerződéses kötelezettségeit. A teljesítés hatásos ösztönzése azonban bizonyára segíti majd az ilyen jelenségek megszűné­sét. Nem utolsó sorban az­által, hogy az egész iparban érvényesülni fog, tehát vé­get vethet annak a „lánc­reakciónak”, hogy a válla­latok azért nem szállítanak idejében saját megrendelőik­nek, mert az ő megrendelé­seiket sem teljesítették saját szállítóik. Szintén a szállí­tási fegyelem általános ja­vulása irányában hat az az intézkedés, amely nemcsak az iparban, hanem a többi népgazdasági ágban is az egyik legfőbb mutatóvá tette a szerződések teljesí­tését. Az iparvállalatok új gaz­dálkodási rendjében fontos helyet foglalnak el a minő­ségi követelmények. Január 1-jétől kezdve 28 ipari mi­nisztérium 1500 vállalatánál nem csak a saját minőség- ellenőrző részleg vizsgálja meg a kibocsátandó termé­keket, hanem az erre létre­hozott, a vállalatoktól és minisztériumaiktól független állami termékátvevő szol­gálat is. A szabvány szerint Az állami átvevők szigo­rúan megkövetelik, hogy a termékek minden tekintet­ben feleljenek meg az érvé­nyes szovjet szabványoknak, s amíg a minőség ezektől el­tér, a terméket nem szabad elszállítani a megrendelők­höz. Az új minőségellenőr­zési rendszer kikísérletezé­se, fokozatos bevezetése so­rán azt tapasztalták, hogy az elfogulatlanul szigorú ter­mékátvétel egy ideig a gyárt­mányok 20—50 százalékát kénytelen volt „visszadobni”, de a technológiai fegyelem javításával és más minőség- javító intézkedésekkel — amelyekhez az állami ter­mékátvevő szolgálat szak­emberei maguk is adnak ta­nácsokat — ez a rossz arány lényegesen csökkenthető. A termelőüzemek vezetői és dolgozói ebben most már erő­sen érdekeltek, mert pré­miumuk nagymértékben a szállítási szerződések kifo­gástalan minőségű termé­kekkel való teljesítésétől függ. Az ipar gazdálkodási rend­szere az év elején más vo­natkozásokban is korszerű­södött. A csaknem három­éves széles körű gazdasági kísérlet tapasztalatai alap­ján az összes ipari vál­lalat nagyobb önállóságot kapott a létszámgazdálko­dásban — különösen ahhoz, hogy feladatait az eddiginél kevesebb, de jobban fize­tett munkaerővel oldja meg —, továbbá saját pénzalap­jainak fejlesztési és jóléti célokra való felhasználásá­ban. Az új szabályok a vállalatokat az eddiginél in­kább serkentik például dol­gozóik lakáshelyzetének ja­vítására. Ugyancsak az ipari gazdálkodási mechanizmus éveleji újdonságaihoz tarto­zik, hogy lényegesen csök­kentették a vállalatok szá­mára központilag meghatá­rozott mutatok számát. A szovjet népgazdaság egyes ágaiban január 1-jétől még átfogóbb változás megy végbe: a könnyűipar, vegy­ipari és olajipari gépggyár- tás, a kőolajfeldolgozó, a műszer és a gépkocsi ipar, a belkereskedelem és a tengerhajózás vállalatai, va­lamint más ágazatok 36 szervezete áttértek a teljes önelszámolásra, a pénzügyi önfenntartás rendszerére. Ez megszünteti számukra az állami támogatást, viszont lehetővé teszi, hogy gazdál­kodásuk anyagi eredményé­nek náluk maradó részét sa­ját belátásuk szerint, teljes önállósággal és felelősséggel használják fel. Az átfogó új gazdálkodási rendszer azo­kat a kísérleteket hasznosít­ja, amelyeket az utóbbi években a szúrni gépgyártó egyesülés és a VÁZ autó­gyár igen jó eredményekkel folytatott. Iparági méretűi alkalmazása természetesen feltételezi, hogy az önfinan­szírozásra berendezkedő mi­nisztériumok és ágazatok sa­ját legkisebb egységeikig ki­terjedően érvényesítsék az önelszámolás elveit, a lehető legnagyobb önállóságot és nyereségérdekeltséget, s de­centralizálják, egyszerűsít­sék irányítási rendszerüket. Korszerűbb bérrendszer Az 1987-es év elejétől a szovjet gazdaság termelő ágazataiban bevezetik a bé­rezés új szabályait, amelyek az SZKP KB és a szovjet kormány korábban nyilvá­nosságra hozott közös hatá­rozatán alapulnak. A korsze­rűsített bérrendszer lehető­vé teszi, hogy a vállalatok a munkabéreket a teljesítmé­nyekkel összhangban átlago­san 20—25 százalékkal meg­emeljék. Ugyancsak most lépett érvénybe az SZKP KB és a kormány által tavaly szep­temberben a szovjet külgaz­dasági tevékenység gyöke­res fejlesztéséről hozott ha­tározat. Ennek értelmében többek között január 1-jé­től a Szovjetunió több mint 20 minisztériuma és más központi szerve, valamint hetven legnagyobb vállalata és egyesülése jogot kapott az önálló export-import te­vékenységre és ehhez saját külkereskedelmi szervezetek alakítására. Az intézkedés­től, mint a határozat alap­ján történő más lépésektől is, azt várják, hogy lényege­sen élénkül a szovjet külgazdaság egész tevékeny­sége, sokrétűbbé és eredmé­nyesebbé válik a más orszá­gokkal — közöttük elsősor­ban a többi KGST-ország- gal — való gazdasági együtt­működés. Sebestyén Tibor Fiilöp-szigetek Megbékéltek a morék Önkormányzatot kapnak a Fülöp-szigetek déli részén élő mohamedánok — erre a megállapodásra jutott Corazón Aquino kormánya a Moro Nemzeti Felszabadítási Fronttal. Ez a szervezet eddig a déli területek, főleg Mindanao sziget, az ottani mohamedánok függetlenségéért harcolt. Az ok­mányt a szaud-arábiai Dzsiddában írták alá. Az egyezmény — a jobboldali puccsista Enrile hadügyminiszter menesztése és a baloldali gerillákkal kötött tűzszünet után — a polgári demokráciára fölesküdött Aquino-kormány újabb lépése a társadalmi elégedetlenség és belháború tépázta ország meg­békítése felé. Kik ezek a mórók, akik — a baloldali gerillák mellett — a legnagyobb fejfájást okozták eddig a mindenkori manilai kormányzatnak? A szó Dél- és Délkelet-Ázsiá- ban egyszerűen muzulmánt jelent, csakúgy mint a ma­gyar nyelvbe is bekerült, ha­sonló hangzású „mór”. A Fülöp-szigetek muzulmánjai az ország déli részén éltek, szinte egyedüli lakóiként Mindanaónak. Primitív, tör­zsi királyságokba szerveződ­tek, földjeik közösségi tulaj­donban voltak. Némi túlzás­sal ez lett a vesztük. Az északi, keresztény területek nincstelen parasztjai ugyan­is ezeket a földeket gazdát­lannak tekintették, és száza­dunk első felében hatalmas tömegekben vándoroltak Mindanaóra. A mórók végül visszavág­tak: A hatvanas években megalakultak autonomista, majd később elszakadáspár­ti szervezeteik, 1972-ben pe­dig, amikor Marcos elnök a rendkívüli állapot bevezeté­sével országosan megszüntet­te a politikai harc lehetősé­gét, megindították gerilla­háborújukat. Mivel azonban a Fülöp-szigetek muzulmán­jai nincsenek többen 2—4 milliónál — az összlakosság hét százaléka — ellenállá­suk. nem volt túlságosan ve­szélyes Manila számára. (A Moro Nemzeti Felszabadítási Front (MNLF) — a legjelen­tősebb móró harci szervezet létszámát például jelenleg nem teszik többre tízezer­nél.) Persze még senki sem le­het biztos a békében. Kerek egy évtizeddel ezelőtt, 1976. december 23-án már létre­jött egy hasonló megállapo­dás. U gyanaz a szervezet, az Iszlám Konferencia közvetí­tett a felek között akkor is, mi több, azonos az egyik alá­író személye is. Nur Misauri, a Moro Nemzeti Felszabadí­tási Front (MNLF) vezetője akkor — amiként most is — lemondott az országot alkotó második legnagyobb sziget, Mindanao, továbbá négy ki­sebb földdarab elszállításá­ról, és kinyilvánította, hogy megelégszik ugyan e terüle­tek önkormányzatával. Mi­után a tűzszünetben is meg­állapodtak, a harcokat akár véglegesen is be lehetett volna fejezni. Csakhogy az MNLF nem volt egyedüli képviselője a mindanaoi muzulmánoknak. A többi csoport nyomására a helyi lakosság népszavazá­son elvetette az önkormány­zati tervet, a harc pedig ki­újult. Misauri maga is visz- szatáncolt és egy évtizeden át megint az elszakadás el­tökélt hívének mondta ma­gát A mostani elvi megállapo­dásnak is ki kell még állnia a további, immár manilai al­kudozások próbáját. Az a bökkenő, hogy a mórók sze­rint az önkormányzatnak Mindanao és négy kisebb sziget egészére ki kell ter­jednie, míg a kormányzat szerint csak e területek mu­zulmán többségű tartomá­nyaira. Aquino asszony ne­hezen engedhet. Részben azért, mert az önkormányzat saját elképzelése szerinti változatát belefoglalta a feb­ruárban népszavazásra kerü­lő alkotmánytervezetbe, rész­ben pedig azért, mert az MNLF elképzeléseinek meg­valósulása a Mindanaón is kisebbségben lévő muzulmá­nok uralmát jelentené a többségi keresztények fölött. (A szigeten 12 millió keresz­tény él. A mórók számát sa­ját maguk három—négy mil­lióban, kormányforrások kétmillióban adják meg.) Pedig a sikerre külpoliti­kai szempontból is szükség van. A mórók miatt a Fü- löp-szigeteknek eddig sok kellemetlensége volt az isz­lám világgal, azon belül is Indonéziával és Malaysiá­val, melyek nemcsak szom­szédai, de szövetséges társai is a Délkelet-Ázsiai Orszá­gok Szövetségében (ASEAN). A helyzet még bizonyta­lan, hasonló a tíz évvel ez­előtti állapothoz. De azért van egy jelentős különbség. Manilában immár nem önkényúr, hanem a pol­gári demokratikus el­vekre felesküdött elnök­asszony viszi az ügyeket. Tere nyílt a politikai cse­lekvésnek, ami nemcsak a móró, de a baloldali gerillák körében is a mérsékelteknek kedvez. A kormány támoga­tásával Misauri is visszatér­het tíz évvel ezelőtti „mér­sékelt önmagához”, megsza­badulhat az iszlám szélsősé­gesektől. Ez a különbség leg­alábbis reményt ad arra, hogy Manila és a mórók vi­szonya a továbbiakban már nem a tíz évvel ezelőtti for­gatókönyv szerint alakul. Negyvenéves a Spiegel Az NSZK (görbe?) tükre Az NSZK egyik legbefo­lyásosabb politikai lapja, 'a Der Spiegel (A Tükör) 40 éve, 1947. január 4-én jelent meg először. A hírmagazin az óév utolsó, december 29-i keltezésű számában ünne­pelte „érett férfikorát” és a lap közepén megtaláható a 28 oldalas, 15 ezer példány­ban megjelent, nevezetes el­ső szám másolata is. A Hannoverből hamarosan a nyugatnémet újságkiadás fővárosába, Hamburgba át­költözött hetilap terjedelme azóta a többszörösére növe­kedett, példányszáma pedig az elmúlt években egymillió körül mozog. A Der Spiegel .Kisvárosi unalom” Csehszlovákiában Hogyan tölti szabadidejét? Mindenki meg van győ­ződve arról, hogy Csehszlo­vákia nagyvárosaiban a fia­taloknak van elegendő szó­rakozási lehetőségük. Mint arról is, hogy a kisvárosokra az unalom a jellemző. Mi a helyzet a fiatalok szórako­zási lehetőségeivel és sza­badidejük érdekes eltöltésé­vel egy kisvárosban? Ezt akarjuk megtudni Klaste- rec nad Ohri, a Csehszlová­kja és NDK határán fekvő 16 ezer lakosú városkában. — Hogyan tölti szabad­idejét? — kérdezem a fia­taloktól Klasterec utcáin. — Többnyire tanulok, ke­rékpározom, néha diszkó vagy röplabda a ház előtt, hiányzik itt valamilyen if­júsági klub, — mondja a 15 éves Mónika, gimnáziumi diáklány. — Hetente egyszer aero- bic-ra járok, hetente kétszer az ifjúsági tűzoltócsapat ed­zésére, nemrégen volt egy rock-koncert a kultúrház- ban, közel van a természet is, de ahol a mi korosztá­lyunk elüldögélhetne, ilyen lehetőség nincs túl sok, — vallja a 17 éves Pavlina, aki fémmegmunkáló szakmát ta­nul. — Ha valahová szórakoz­ni akarunk menni, Kadan városkába, vagy Chomutov járási székhelyre kell men­nünk. Ifjúsági klubra égető szükségünk van, — mondja Lubos, 30 éves villanyszere­lő, a helyi Satelit amatőr tánccsoport tagja. A város életére nagy ha­tással van két ipari válla­lat — a Korek gyár és a gör­dülőcsapágygyár, amelyek nemcsak a munkahelyek többségét jelentik, hanem anyagilag is támogatják a helyi kultúrház működését. — Milyenek itt a fiatalok mit tudnak nekik nyújtani? — kérdezem Stána Horáko- vától, a Klásterec-i kultúr­ház munkatársától, — A mi ifjúságunk — gimnazisták, szakközépisko­lások, technikumba járnak. A fiatalokkal való foglalko­zás akkor sikeres, ha szak­mai vezetéssel, de egyedül csinálhatnak valamit. A középkorosztály inkább a passzív kulturális életet ré­A középiskolások tánccsoportját Antonin Trejbal vezeti szesíti előnyben. A kultúr- házban a fiatalok tizenhá­rom szakkörből válogathat­nak. Például a „Csibészek” amatőr bábjátszó körben a középiskolások találkoznak rendszeresen. A modem tánccsoportban inkább ipari tanulók tevékenykednek. Azért, hogy a fiatalok sa­ját maguk készítsék a prog­ramokat, ők döntsék el, ho­gyan akarnak szórakozni, 1985 őszén a Korek gyár if­júsági szervezete önerőből szabadidőben ifjúsági klub építésébe kezdett. A városi tanács vezetősége megértet­te a fiatalok igényeit és ren­delkezésükre bocsátotta az építkezéshez szükséges pénzt építőanyagra. A fiatalok minden társadalmi munká­ban ledolgozott óráért az If­júsági Szövetségtől utalvá­nyokat kapnak a jövőbeni programokra. Aki a klub építésén ledolgozott 50 órát, a klubtanács tagjává válik és joga lesz részt venni a klub programjának kialakí­tásában, — magyarázza Jir- ka Bocek, az ifjúsági szer­vezet elnöke. V. Vseteckova egyiK alapítója Rudolf Augstein ma is a lap kiadó­ja és sajátos arculatának, stílusának meghatározója. Az elmúlt negyven évben mindig rögzítette és maró, agresszív stílusban kommen­tálta a politikai eseménye­ket, majd közvéleményfor­máló befolyásának növeke­désével terelgette is azok alakulását. A Der Spiegel olvasótábo­rának növekedésével nőtt el­lenségeinek száma is. Az 1962 októberében Adenauer szövetségi kancellár és Strauss hadügyminiszter egy NATO-hadgyakorlatról szó­ló és állítólag katonai titko­kat szellőztető cikk ürügyén a szabaddemokrata igazság­ügyi miniszter alkotmányel­lenes kikapcsolásával kísé­relte meg a hímagazánt el­hallgattatni. A botrány Augstein, főszerkesztői és a cikk- szerzőjének letartózta­tásával kezdődött, dokumen­tációs anyagok elkobzásával és a szerkesztőségi helyisé­gek hetekig tartó megszállá­sával folytatódott, de a köz­vélemény ellenállása, a sza­baddemokrata miniszterek lemondása miatt kormány- válságba torkollott. A hatal­mi visszaélés Strauss tárcá­jába került, akinek vissza kellett térnie Bonnból Ba­jorországba. Az is kiderült, hogy a vihart kiváltó cikk­ben semmi lényeges nem volt, ami máshol már ne je­lent volna meg. Csak éppen a Der Spiegelnek kellett le­közölni ahhoz, hogy feltű­nést keltsen. A Der Spiegel hatásának titkát már sökan nyomozták. A hírmagazin ünnepi száma a „tiszteletet parancsoló tisz­teletlenséget” említi magya­rázatául. Általános vélemény szerint a Spiegelnek nincs világosan körülhatárolható politikai profilja. Augstein egykori kijelentése, „kétség esetén balra” nem sokat se­gít. Az ősi bajor ellenség, Strauss, valamint Kohl kan­cellár (akárcsak annak ide­jén Adenauer) ugyan a hír­magazin maró kritikájának állandó céltáblája, azért a baloldalon sem számíthat­nak szolidaritására, mint azt a szakszervezetek és a szo­ciáldemokratákat legutóbb is tapasztalhatták. A Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap szerint a hamburgi szerkesz­tőségben a politikai profil­nál sokkal fontosabbnak tartják a piaci sikert. A va­lóban virágzó üzleti vállal­kozásnak számító hamburgi hírmagazin stílusának folya­matosságát hangsúlyozva a svájci lap ma is találónak tartja Hans Magnus Enzens­berger 30 évvel ezelőtt írt esszéjét a „Der Spiegel nyel­vezetéről”. A neves nyugat­német író és publicista eb­ben a Der Spiegelt az „emel­kedett ízlés Bild-Zeitungjá- nak” nevezi, amely a szen- zációhajhász bulvárlap sze­xet és bűnügyeket tálaló módszerével szemben a po­litikai és kulturális plety­kák eredeti, szellemeskedő, szuggesztív csomagolásával igyekszik a jól tájékozott ember hízelgő érzését éb­reszteni olvasóiban. Ez a módszer a zürichi lap szerint különösen külföldi, az NSZK-beli viszonyokat köz­vetlenül nem ismerő olvasó­nál hatásos. A Der Spiegelt számos tekintetben tenden­ciózus „görbe tükörnek” tar­tó svájci nagypolgári napi­lap is elismeri azonban ki­magasló érdemeit a visszás­ságok, visszaélések leleplezé­sében: Augstein lapjának már létezése is elrettentő erejű, s feltehetően nem egy politikus mondott le miatta kétes szándékairól. A Neue Zürcher Zeitung végül leszö­gezi: A Der Spiegel, mégha időnként tendenciózusan torz képet ad is a nyugatnémet valóságról, az elmúlt 40 év­ben maga is ennek a való­ságnak a része lett. Tóth László

Next

/
Thumbnails
Contents