Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

1987. JANUÁR 24. Irodalom, művészet 9 Veress Miklós: Fehér etűdök Cigaretta a csonkig ég agysejtekig a lélek ablaknak verődik a jég: szilánkok záporoznak mint fehér denevérek A tarolt bokrú parkban csapzott rigó remeg nyomában a faólnál egy macska kúszik halkan: ha felröppenni próbál majd akkor öli meg 2. A néma fülel nagyot ásít megvillan ínyhúsa a vézna szavakat terel mint füstbárányok Krisztusa - sarokba vonul egy másik öreg hol csattog a kártya s egy vállra borulva kiáltja: faj, istenem, hát megtaláltalak. . . Eredj te hülye alak hiszen mindenkid lenn rohad ­vicsorogja vissza a vad s kegyetlen férfiszáj Visszahökkenve a falig béget az emberi nyáj Fehér köpenyek terelik )■ A kórház nyári alkonyán az albérletet álmodom: vidékről megjön az anyám simítni lázas homlokom és arca körül füst remeg megcsókol aztán búcsút int és összezárulnak megint a falak Túl a rácsokon a fák sötétben fürdenek 4­Végül a csönd is kiapad és akkor ablakunkba száll egy alig sejthető kopott s kivágott nyelvű vak madár akit dala magába zár s hiszi hogy ezért szabad ennek nem tudott igazán örülni. Leborotvált bajuszával, ócska ló- denkabátjában szánalmas alaknak tetszett ahogy lótott-futott, állás után rohangált, megbízhatatlan elem. Az után örökké hátrafordult, mintha attól félne, hogy üldözik. De a mellékalakok se voltak kü­lönbek. Mindenki félt mindenki­től, a színészek suttogva beszél­tek, és nem néztek egymás sze­mébe. A főhős felesége meghalt, a gyászbeszédet az öccse mondta, országos hírű ember valami mó­don, noha nem volt különösebben tehetséges piktor. Arról beszélt a ravatalnál, hogy az élet komor színeit az élőknek kötelességük bizakodóbb, vidámabb kolorba tenni át. Ez a mondat is nagyon ismerős volt, ez a „kolorba ten­ni’’, ez a harsány, ízléstelen opti­mizmus ott a ravatalnál. Az öreg­ember a pokolba kívánta a sógort, ám némely rokonok nem átallot­ták tapsolni, mint valami színielő­adáson. Pedig amúgy se voltak azok olyan tapsolni való idők. Egyik pillanatról a másikra eltűn­tek a történetből bizonyos figu­rák, köztük a főhős egyetlen ba­rátja. Kövér, komikus színész ját­szotta a barát szerepét, huncut szemű, alföldi pofa. Abban a gyár­ban dolgozott marósként, amely­ben a főhős kpnyvelő volt az iro­dán. A filmrendezőnek volt képe azt kiagyalni, hogy a Kumics, így hívták a barátot, kémkedett és szabotált. Aztán hirtelen fordulat­tal megint lövöldözni kezdtek a feltüzelt statiszták, magyar a ma­gyarra, a főhős sógora is feltűnt valami teherautón. A hazugság színeit, szavalta, a vérünkkel mossuk tisztára, testvéreim! A marha, hork,antott az öregember, öt évet kapott ezért a mondatá­ért, igaz, csak hármat ült le. A gép viliódzó sugara halottakat élesztett fel néhány pillanatra, azért csupán, hogy ismét meghal­hassanak. Végül szellősebb képek forogtak a főhős körül, de ő egy­re öregebb lett, ebben az egyben következetes volt a rendező, és jó volt a maszkmester, vagy ki csi­nálja az ilyesmit. Gyűltek a rán­cok az ismerős arcon, mélyültek az árkok, sovány alakja egyre hajlottabb, egyre vékonyabb lett, rossz volt a mája, veséje, gyomra, csigolyái meszesedtek, a nyugdíja egyre kevesebbet ért a közértben, ahová az utóbbi időben már csak bottal tudott lemenni. Húzta ma­ga után a kerekes bevásárlószaty­rot, csámpázott, a lábai össze­akadtak. Amikor a szíve is ren­detlenkedni kezdett, legszíveseb­ben hagyta volna már az egészet, de a sógor a hóna alá nyúlt, kór­házba vitette, pészmékert ope­ráltatott a mellkasába. Ezzel az okos kis masinával száz évig is elélhet az ember! No hiszen, do­hogott most az öregúr, még tizen­hat év! Minek? Abból a tizenhat­ból se maradna semmi, legfeljebb egy unalmas, másfél órás filmre való összefüggéstelen epizód-sor. Badarság! Szeretett volna feláll­ni a székbőj, de zsibbadt a lába. Zörögve mutatott a sötétben, míg rá nem pisszegtek az első sorok­ból, nyugi tata, a temető megvár­ja, hová sietne, még megy a mozi! Az öregember beletörődve húzta meg magát. Nézzük a végét, mit tudnak még kitalálni! Virágzó májusi utcát mutatott a mozivászon, a kamera bekúszott egy nyitott, földszinti ablakon, végigpásztázott egy leromlott, ren­detlen, savanyú szagú szobát. Ve­tetten ágy, koszos abrosszal tete­rített asztal, két szék, ócska szek­rény, ajtaja nyitva, benne fényes­re koptatott békebeli ruhák. Né­hány könyv, gyógyszeres skatu­Kolozsvári Grandpierre Emil: Tévéinterjú Csinófix kozmetikai és egészségügyi cikke­ket gyártó vállalat termékeit a közönség az utóbbi évek folya­mán megkedvelte. Hozzátehetjük, hogy jogosan, hiszen a gyártmányok minősége elten reklamáció úgy­szólván soha nem hangzott el. Ilyen derűlátásra serkentő előzmé­nyek után a vásárlóközönség mélységes megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a Csinófix gyárt­mányai egyik napról a másikra besoroltak a hiánycikkek közé. A Televízió riportere ebből az alkalomból felkereste a Csinófix gyár vezetőjét, Minderkopf Zol­tánt, és megkérte, hogy a közér­dekű ügyiben — mint legfőbb il­letékes — tájékoztassa a közönsé­get. Minderkopf azzal a feltétellel állott a kamera elé, hogy miután elhangzott az interjú, azt valame­lyik napilap teljes egészében kö­zölje. Megmagyarázta, hogy e fel­tételt távolról sem önérdekből szabta, épp ellenkezőleg, a szöveg közlésével egyrészt azt óhajtja el­érni, hogy felvilágosításaival azok is megismerkedhessenek, akiknek nem volt módjukban a tévéadást végignézni, másrészt, hogy azok a vállalatvezetők, akiket a jövőben meginterjúvolnak, éppúgy tanul­hassanak az ő példájából, mini ahogy ő is tanult azoktól, akiket őelőtte szólaltattak meg a kamera előtt. Az alábbiakban közzétesszük az interjú hiteles szövegét. A gyön­gébbek kedvéért megjegyezzük, hogy a K a riporter kérdését je­lenti, az F pedig Minderkopf vál­lalatvezető felvilágosítását. K: Mi a magyarázata annak a sajnálatos ténynek, hogy a Csinó­fix gyár népszerű gyártmányai egyik napról a másikra eltűntek a piacról ? F: Mindenekelőtt arról kell tá­jékoztatnom a közönséget, hogy a szocialista országokban a termelést egyezményesen grafikonnal ábrá­zolják. A Csinófix gyár termelé­si grafikonja termelési tartalma szerint két korszakra oszlik, s az egyik korszakban, csakúgy, mint a másikban, más-más gazdasági meghatározók tekinthetők jellem­ző vonásoknak. Termelési grafi­konjának első szakaszában a Csi­nófix gyár büszkén volt színi ronban az emelkedő irányzatú ke­reslettel, aminek a magyarázata az előföltételek nagyságrendi és item perspektívamentes biztosítá­lyák, zsebtükör, egy szürke porce- lánelefánt. A végére elfogyott a pénz, mi, huhogott kárörvendően az öregember. Már egy tisztessé­ges díszletre se futja? A kamera lassan kigördült a nyitott szoba­ajtón át az előszobába. A fürdő­szoba küszöbén végtelenül so­vány, koszlott hálóinges öregem­ber hevert, hanyatt. A házmester fia guggolt mellette, rémült, nagy­szemű, kövér gyerek. — Szólok a maminak, Rudi bácsi! Az öregember oldalt billentette a fejét. — Nem kell, Robika. Nem kelJ szólni. — De hát így meg tetszik halni a Rudi bácsinak! —; aggódott a pufók gyerek. — Nem halok én meg, Robika, csak átteszem magamat vidámabb kolorba, hogy az emberek neves­senek, tudod. — Az öregember szeretett volna elmosolyodni, de csak vicsorgott. A tizennégy év körüli házmes­tergyerek kétségbeesetten kapasz­kodott az ételhordó edény fülébe. — Pedig ebédet is hoztam! — mondta kéretlenül. — A mami pa­lacsintát sütött, meg rizsleves van. — Megnyalta nagy, húsos szája szélét. — Finom. — Gyere közelebb! — suttogta az öregember. — Ne félj, csak kérni szeretnék tőled valamit. A fiú habozott, de viszolygásán úrrá tett a kíváncsisága. Köze­lebb hajolt a viaszsárga archoz. — Edd meg az ebédet, Robika — kérte az öregember. — Ne félj, nem mondom meg anyádnak. Edd meg nyugodtan. Majd azt mond­juk, hogy én ettem meg. és hogy nagyon finom volt. sában található meg a működés egész területén. K: Abban, hogy a Csinófix nem tudja kielégíteni a piaci keresletet, vajon nem játszott-e közre a munkaerőhiány ? F: Maradékmentesen. A munka­erők erőteljes fluktualizálódásá- nak tendenciaszerű jelentkezésé­ben egy, a gazdasági életben eddig ismeretlen tényező mutatkozik mint hajtóerő, az anyagi érde­keltség egy sajátságos formája, amely feltehetőleg a gazdasági öntudatosság viszonylagos fejlett­ségi fáziseltolódásának tekinthe­tő mint tünet, ennek értelmében az a dolgozó, aki megválik a vál­lalattól, többet keres, mint aki marad, ennek kísérőjelensége, hogy a maradók száma alatta ma­rad a távozók számának, ami so­hasem mutatkozik többletterme­léssel a termelés összegszerűségé­ben. Ennek a létszámapadásossági tényezőnék a közeljövőben törté­nő felszámolása az utópisztikus- ság uszályában sodródik a szebb jövő felé, amely azonban kikerül­hetetlenül' közeledik. Jelszavunk: fejletlen öntudat: selejtes tyúk­szemtapasz. Fejtett öntudat: mi­nőségen felüli tyúkszemtapasz! K: Ezzel a jelszóval minden jó­hiszemű emlber egyetért. A Csinó­fix gyár termékei egyik napról a másikra hiánycikké tettek. Erről a folyamatról szeretnék némi tá­jékoztatást. F: A folyamatért mindent meg­előző jelleggel a közönség fogyasz­tási megszaladása a felelős té­nyező, szoros összefüggésben az életszínvonal-emelkedés biológiai ráhatásaival, amelyeknek követ­keztében a harminc éven aluli nők mellének egy főre eső térfo­gata az 1938. évihez viszonyítva megötszöröződött. A Csinófix melltartóinak — tudományosan emlő-aládúcoló-tartás-pótló-tbáj - kiegészítőinek — előállításához öt­ször több anyag felhasználása ese­dékes, mint a Horthy-korszakban, amikor a fasiszta elnyomás a mellbőségre is kihatott, a hazai ipar pedig volta- és végeredmény­képpen. .. Itt a riporter megpróbált köz­beszólni. Minderkopf azonban, in­tett, hogy most övé a szó. F: ... képtelen egyensúlyba hoz­ni a mi követelményeinket saját elmaradott termelékenységével. Másik példa az érzékletesség és népszerűség megragadása érdeké­ben: a fizikai dolgozók egyre je­lentősebb térhódítása a szellemi — De hát azt nem szabad ne­kem, Rudi bácsi... — Kanalat találsz a konyhában. Siess, mert kihűl. A gyerek nem mozdult. Nézte az öregembert. — Mire vársz még? Tudom, hogy te néha titokban .,. A fiú beharapta a szája szé­lét, lesütötte a szemét. Meleg, bar­na szeme volt. — A rizslevest nem — mondta halkan. — Azt a mami úgy ön­tötte össze a maradékból. — Tudom — mondta az öreg­ember. — Nem sok az a harminc forint, amit elkér az ebédért, öntsd ki a levest a lefolyóba. Én is 'úgy szoktam! — tette hozzá fá­radt, cinkos vigyorral. — Biztos, hogy nem kell segít­ség, Rudi bácsi? — kérdezte a fiú. Az öregember hunyorí­tott. örült, amiért a ház- mesternének ilyen derék, nagy fia van. A fiú át­lépte az öregember vékony, háló­inges testét, beöntötte a levest a vécékagylóba, lehúzta a vizet, majd a palacsintákat marokra fogva ismét leguggolt az öregem­ber mellé. — Muszáj ... — kérdezte —, muszáj itt megennem? — Vidd — suttogta az öregem­ber. — Csak ne menj vele a mozi elé. Az öregember most szinte derű­sen nézte a vásznat. A kamera a távozó házmestergyerek húsos há­tát mutatta, majd a csendesen becsukódó előszobaajtót. Na, vég­re, gondolta az öregember, egy kis realizmus. Összeállította: Rékasy Ildikó foglalkozások terén, csakúgy mint a hivatali munka országos növe­kedése, ideértve a tsz-irodákat, amelyek magukba szívták az az­előtt szabad levegőn termelő pa­rasztság egy hányadát, azzal a szociális követelménnyel járt, hogy a végbél-meghibásodások, népszerűén aranyérbántalmak most már egy szűkebb réteg félté­kenyen őrzött kiváltságából a szé­les néprétegek össznépi tulajdoná­vá váltak, és ez olyan nagyságren­di eltolódást idézett elő, amely a végbélkúpok fogyasztásában je­lentkezett a kínálatot messze meg­haladó mértékben, és napról nap­ra tetőző tendenciával irreverzi­bilismentesen objektiválódva az áruterítés egész területén a tudo­mány mai szintjen... K: Idáig minden világos. Ha szabad volna, megkérdezném, hogy ha a hazai gyárak termelése nem kielégítő, miért nem fedezi a Csi­nófix import útján a szükségle­teit? F: A működési nagyságrendbe ágyazott devizaigényes import- tevékenységnek határt szab a fö- löttes szervek, elsősorban a Nem­zeti Bank végbélkúpszemléletének korszerűtlen felkészültsége, mert ha ebben érvényre jutna az arany­érbántalmak következtében jelent­kező termelési veszteség egyfelől és a munkatorlódás másfelől, meg­történhetne a döntő fordulat az állandóság viszonylagos helyre- állítása tekintetében. Nem tehet tagadás tárgya, hogy bizonyos megjavultság máris észlelhető, de a reményesség a teljes perspektí­vában még elsietett állítás volna a koordinációban. K: Most, miután a közönség be­látást tekintett a gyártás nehézsé­geibe, s a kapott értékes felvilá­gosítások birtokában megnyugod­hatott, bizonyára szeretne tudni néhány bizalmasabb apróságot is arról a férfiúról, aki ezekkel a kemény problémákkal nap mint nap szembenéz, és ha kell, meg­küzd. Szeretnénk, ha egy-két szó­val beszélne pályájáról, életútjá- ról. F: Most, miután a kielégíthető­ség legszélső határáig mentünk a tájékoztatás korszerű tüzetességé- ben, és minden tekintetben meg­feleltünk a közönség jogos elvá­rásának,- amiért vagyunk és dol­gozunk, mert ez a kötelességünk, a magam személyére is sort kerít­hetek, habár nem kenyerem a ref­lektorfény. Karrieremet ugyanen­nek az üzemnek a fasiszta romjai között kezdtem, egyszerű anyag- mozgatói minőségben. Boldogult szüleim egyetlen örökségképpen megfelelő szociális töltést hagytak rám, amire a szemem fényével vi­gyáztam. Anyagmozgatóból megfe­szített szorgalommal és soha nem ingadozó elviséggel segédhékás tettem, majd betanított hékás. Mi­után pedig a mesterség csínjait- bínjait minden tekézés és tízórai- 2&s nélkül elsajátítottam, meg­nyílt előttem a hékásság kapuja, vagyis besoroltam a többi hékás közé. De kimagasló eredményeim elvárásának kiérdemlésével hama­rosan hékásmester tettem, majd igazgató, és ezt a posztot mind a mai napig szilárdan tartom. K: Csak tessék nyugodtan mo­solyogni, Minderkopf elvtárs, a közönség örül az ilyen kötetlen érzelmi megnyilvánulásnak. Ha nem csalódom, ezt a mosolyt az a tudat váltotta ki, hogy a magyar hékaexport. .. . . . korszerű meg­strukturálása az én nevemhez fűződik, szerényen és babér- mentesen, mint egy­szerű kötelességtelje- sítési teljesítmény. Meg kell mondani, hogy a külföld először bizalmatlanul fogadta a magyar hékát. De fáradságmentes kitartásossággal addig harcoltunk, amíg elértük, hogy a magyar héka ma versenytárs nélkül áll az egész világpiacon. És ha termelésünkre a zavartalanság és zökkenékeny- ségmentes folyamatosság volna a jellemző karakterisztikum, mint tipikusság, akkor exporttevékeny­ségünk elérné a világmegfelelőség elvárását. Addig is azt tartja ben­nünk a termelékenységi telket, hogy nincs messze a nap, amikor nemcsak minden magyar háznak, nemcsak minden magyar otthon­nak megtesz a maga hékája, ha­nem minden háznak, ahol a hala­dás fészket rakott magának, s azon költi ki a szebb jövő tojásait az egész emberiség javára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents