Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
Nemzetközi körkép 1987. JANUÁR 24. A békés világűrért Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan eszmecseréje Reykjavíkban A kemény tél után vajon mit tartogat számunkra az 1987-es új esztendő? A nemzetközi-katonapolitikai légkör is olyan zord és fagypont alatti marad-e az elkövetkezendő hónapokban, mint amilyen a mostani szokatlan januári időjárás? Az emberek többsége — éveleji gondokkal küszködve — feltehetően nem ezzel foglalkozott elsősorban, hanem a mindennapi nehézségek leküzdésének problémáival, a hóval és a faggyal vívott harc hazai „hadszíntereiről” szóló jelentésekkel. A rádió és a tv híradásainak szűkebbre fogott külföldi információiban talán mégis sokan felfigyelhettek arra, hogy a világpolitikában — mindenekelőtt az Egyesült Államok kormányzatának a fegyverkezés fokozását célzó lépései miatt — jóval dermesztőbb szelek fújnak, mint amit a legutóbbi reykjaviki Gorbacsov—Reagan csúcstalálkozó után remélhettünk. Nehezen lehetne megjósolni, a jelenlegi feszült helyzetben lesz-e kitavaszodás a szovjet-amerikai kapcsolatokban? Bár a Szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz az általános leszerelés, a nukleáris háború veszélyének csökkentése, megszüntetése érdekében, a siker nem egyedül rajta múlik. Az egész emberiséget fenyegető nukleáris katasztrófa megakadályozásához mindkét fél egyetértésére cselekvő együttműködésére van szükség. Húsz esztendeje A közös felelősségvállalás, a kölcsönös függés és egymásrautaltság gondolatának most különös időszerűséget ad egy húsz esztendővel ezelőtti esemény. Éppen két évtized múlt el azóta, hogy 1967. január 27-én Moszkvában, Londonban és Washingtonban egy időben írták alá a világűr kutatásairól és békés felhasználásáról szóló szerződést, amely határozottan megtiltotta a kozmosz militarizálását. A dokumentum IV. cikkelye kimondja: a szerződő államok „kötelezik magukat arra, hogy nukleáris fegyvereket vagy bármely másfajta tömegpusztító fegyvert hordozó semmilyen objektumot nem juttatnak Föld-körüli pályára, ilyen fegyvereket az égitesteken (beleértve a Holdat is) nem helyeznek el, illetve a világűrben semmilyen más módon nem tartanak”. Ezt a bölcs előrelátást és kölcsönös önmegtartóztatást egyébként a kozmosz felderítésében és meghódításában addig elért eredmények indokolták. Az új minőségi szintet nemcsak az első szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta 1957 augusztusi sikeres kipróbálása, majd az ugyanazon év októberében felbocsájtott több mint 80 kilogrammos mesterséges hold (a Szput- nyik—1) fémjelezte, hanem az amerikai űrkutatás akkorára elért és várható eredményei is. A tudományos-j technikai forradalom viharos ütemét előre jelző tudósok már idejekorán figyelmeztettek arra, hogy belátható időn belül a Föld-közeli térség —, ha csak nem vetnek ennek gátat — a katonai tevékenység színtere lehet. Az említett szerződés éppen ezért korszakos jelentőségű és szigorú betartása, betartattatása minden résztvevő államnak egyaránt elsőrendű érdeke. Tanúi vagyunk azonban, annak, hogy az Egyesült Államok — amelynek képviselője ugyancsak kézjegyével látta el a nagyfontosságú dokumentumot —, nem hajlandó vállalni ezt a nemzetközi jogi felelősséget, sem pedig az 1972-ben a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai megállapodásban előírt kötelezettségek tiszteletben tartását. A „hadászati védelmi kezdeményezés” (SDI) néven ismert terv szerint az amerikai felső politikai és katonai vezetés már az 1990-es évek első felében rendszerbe akarja állítani az „űrvédelmi pajzs” első elemeit, a röntgenlézereket és az ezekhez kapcsolódó „műholdgyilkos” eszközöket. Weinberger hadügyminiszter és a mögötte álló katonai-hadiipari komplexum legharciasabb képviselői mindenáron keresztül akarják vinni a törvényhozásban, hogy a következő 1987 —1988-as költségvetési évben legalább 4—5 milliárd dollárt fordítsanak a csillagháborús tervek finanszírozására. A Pentagon héjái — számot vetve a demokrata többségű képviselőház honatyáinak mérsékeltebb álláspontjával — még Reagan két évig tartó elnöksége idején igyekeznek keresztül vinni az SDI-vel kapcsolatos tervek realizálását, vagy legalább olyan távlati tervek jóváhagyását, amelyek azután a következő elnök kezét is megköthetik majd. Veszélyes illúziók Lényegében olyan kozmikus és földi fegyver-rendszer kiépítéséről van szó, amely az Egyesült Államok számára — amint feltételezik — nemcsak bizonyos védelmet jelentene, hanem az első csapásmérési képesség megszerzését is. Az úgynevezett „űrpajzs” ugyanis — miután a potenciális ellenfél hadászati objektumainak es erőinek megsemmisítésére alkalmas elemeket foglalna magában — azt a veszélyes illúziót kelthetné Washingtonban, hogy különösebb kockázat nélkül indíthatná el a rakétanukleáris háborút. Bármennyire megalapozatlan az efféle számítás, ilyen elképzelések egyáltalán nem idegenek a leg- agresszívabb amerikai körökben. Az SDI védelmi jellegéről költött legendák egyébként semmivé válnak azoknak a híradásoknak a fényében, amelyek a hadászati támadó fegyverek — az MX rakéták, a Midgetman-ek, a Trident—2 haditengerészeti rendszer fejlesztéséről a B— 52-esek robotrepülőgépekkel való gyorsított felszereléséről szólnak. A SALT—1 és a SALT—2 szerződések tudatos amerikai megsértése és megkerülése körüli manőverek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a Reagan- adminisztráció egyoldalú katonai fölényt próbál kiharcolni magának, amelyet azután bármilyen két- és többoldalú tárgyalási fórumon a diktátum, a nyomás eszközeként használhatna fel. A világűr békés felhasználásával kapcsolatos 1967- es szerződés előírásai ilyen körülmények között aktuálisabbak, mint bármikor a múltban. Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára Reykja- vikban valamennyi nukleáris harceszköz teljes megsemmisítését javasolta az ezredfordulóig. Ha ez a program megvalósulna és az amerikai fél is egyetértene vele, akkor ugyan mi szükség lenne valamiféle kozmikus „pajzsra” egy nemlétező nukleáris arzénál ellen ?! Serfőző László Franciaország II Chirac-kormány forró tele Franciaországban hetente készül a vezető politikusokról közvéleménykutatás, amolyan népszerűségi lista. Ez a politikai barométer az elmúlt időszakban szinte példátlan zuhanást mutatott: a miniszterelnök hét teljes pontot veszített. Mivel mindez most történt, kézzelfogható a magyarázat. A közvélemény nem ért egyet Chirac-nak a sztrájkoló közaikalmazottakkai szemben tanúsított magatartásával. A „fekete kedd” A közalkalmazottak sztrájkját a vasutasok munkabeszüntetésétől, azaz még december közepétől szokták számítani. Válóban, ez a kibontakozás időszaka. De a mostani eseményeknek volt egy nagyon fontos és sikeres nyitánya, az úgynevezett fekete kedd. Mék ok-, tóber végén történt, hogy a CGT felhívására egy keddi napon óriási sztrájk söpört végig Franciaországon. Énének a munkabeszüntetésnek nemcsak az adta a fontosságát, hogy március 16-a, tehát a jobboldal hatalomátvétele óta ez volt az első igazi nagy erőpróba. Legalább ennyire lényeges volt az is, hogy a nagy francia szakszervezetek hosszú idő óta először vonultak együtt az utcára. Meghökkentőek voltak a sztrájk méretei. Hat millióan szüntették be a munkát, és a közalkalmazottak nemcsak Párizsban sztrájkoltak, hanem Marseille-től Bres- tig, és Grenotole-től Lille-ig. A fekete kedden azért sztrájkolt és tüntetett a francia közalkalmazott, mert a hatalom bejelentette: 15 ezer fővel csökkenti létszámukat. Másrészt azt is közölték, hogy a közalkalmazottak ez évben nem kapják meg a szokásos, fizetés- emelésnek is beillő inflációs pénzt. „Valahol fent délen” Fajgyűlölet New Yorkban Michael Griffith fekete építőipart munkás erőszakot halála, akit egy fehérekből álló banda New York Howard negyedében a halálba hajszolt, sok amerikai számára sokkolólag hatott. Éppen az Egyesült Államok liberális fellegvárában, v „nemzet olvasztótégelyében”, a világ felé kitárult metropoliszban, melynek lakói oly büszkék a türelmükre, ütötte fel undok fejét a leplezetlen fajgyűlölet. Howard Beach az utóbb hetekben jelképévé lett a nyílt rasszizmus újkeletű kirobbanásának, ami nemcsak New York lakóit nyugtalanítja. Ebben a városnegyedben, ahol a lakosság túlnyomórészt középosztálybeli, történt múlt év december 20-án, a reggeli órákban, hogy egy jó tucat't nyi fehér suhancokból álló banda husángokkal felfegyverkezve minden ok nélkül végigkergetett az utcán három, véletlenül idetévedt fekete fiatalt. Közülük az egyik, Griffith, az úttesten átszaladva akart egérutat nyerni üldözői elől, s közben egy autó halálra gázolta. A másik az ütésektől súlyos sérüléseket szenvedett, míg a harmadiknak sikerült üldözői elől elmenekülnie. A banda hangadóit. három 16—17 éves tanulót, hamar elfogták, és gyilkos ság. valamint testi sértés vadját emelték ellenük. A vád koronatanúja, az áldozat mostohaapja, azonban, nem bízik a helyi igazságszolgáltatási gépezetben s ügyvédei egy szövetségi különnyomozó bevonását követelik az ügy kivizsgálásába. Ez a jogi vita. amelynek alapja nyilvánvalóan a feketék bizalmatlansága a messzemenően a fehérek kezében levő igazságügyi és rendőri apparátussal szemben, természetesen tovább szítja a tüzet. Most már feketék csoportjai vonultak végig a városon, és „Howard Beach, Howard Beach” kiáltásokkal ártatlan fehéreket vertek meg. New York polgármestere, Ed Koch, aki a hatvanas években a déli államokban maga is támogatta ügyvédként a polgárjogi mozgalmat, az esetet hivatali ideje legszomorúbb eseményének nevezte. Szerinte az ilyesmi csakis „valahol lent délen” fordulhatott volná elő. A fehér suhancok csoportjának brutális és minden okot nélkülöző támadása csupán egyik megnvivánulá- sa volt annak, hogy New York sem mentés a hol bin's koltan. hol teljesen nvíltar. jelentkező fajgyűlölettől. Az elmúlt év tizenegy hónapjában 291 faji okokra visszavezethető erőszakos bűneset fordult elő New Yorkban, ahol a 7 millió lakosság egynegyede sötét bőrszínű. Griffith nem az egyedüli áldozat: Willie Turks fekete munkást minden felfogható ok nélkül agyonverték fehér fiatalok. Ismételten előfordult az is, hogy rendőri őrizetbe vett feketék életüket vesztik gyanús körülmények között, vagy brutálisan bánnak velük. Eddig New York liberális lakó: azt hitték, hogy mindez csak a déli államokban fordulhat elő. Éppen ezért találóan mondta az egyik fekete polgárjogi harcos: újabban New York már „valahol fent délen” helyezkedik el az Egyesült Államok térképén. összeállította: Majnár József Mint ahogyan nyilvánvalóan egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy sztrájknap sem változtatta meg a kormány álláspontját. A közalkalmazottak azonban nem akartak beletörődni sem az elbocsátásokba, sem abba, hogy a vásárlóerő csökkentését jelenti jövedelmük stagnálása. Az idegesség és a nyugtalanság időzített bombája végül is decemberben, a vasutasoknál robbant, ahol is az általános problémákat a rendkívül nehéz munkakörülmények is súlyosbítják. A diákok példája Ennek a munkabeszüntetésnek több fontos jellemzője volt. Az egyik az, hogy a mozdonyvezetők sztrájkja szinte a teljes vasutat megbénította. Ennél is fontosabb volt az, hogy nem egy napra korlátozódott. Végül a sztrájkoló vasutasok szakítottak a franciaországi hagyományokkal; a mozgalom az egymással vitatkozó szakszervezetek fölé nőtt, és nem a CGT vagy a CFDT játékszabályai szerint zajlott, hanem úgy, ahogy azt a nemzeti koordinációs bizottság meghatározta. Kétségtelen, hogy a negyedik hetében, és a végeidé járó sztrájk komoly gondokat okozott a kormánynak. Végül is a vonatok éppen a karácsony és az évvégi ünnepek idején álltak, amikor az utasok százezreiről kellett gondoskodni. A vasúti forgalom zavara természetesen kihatott az ipari üzemek teljesítményére is. Az anyaghiány miatt sok helyen szüneteltetni vagy csökkenteni kellett a termelést. De á sztrájk nemcsak a kormánynak okozott gondokat és kellemetlenségeket. Utcai kenyérsütés »Lyonban az áramszünetek miatt Nem valószínű, hogy a vasutasok sztrájkja ebben a formájában létrejött volna a diákok mozgalma, és annak gvőzelme nélkül. A diákság abban a vonatkozásban teremtett iskolát, hogy átlépett a majális jellegű, egynapos sztrájkok rendezésén, és bebizonyította: bármilyen célt csak következetes és kitartó küzdelemmel lehet elérni. Ez a lendület és ez a következetesség a közalkalmazottak más csoportjait is magával ragadta. A mozdonyvezetők sztrájkmozgalma egyre szélesebbé vált. Csatlakoztak hozzá a metró- és az autóbusz-vállalat, a gáz- és az elektromos társaság, sőt az állami fegyvergyárak és a posta dolgozói is. Kemény ítélet Az áramszünetek miatt az orvosi szolgáltatástól a kenyérsütésig, vagy a fagyasztott élelmiszer tárolásával kapcsolatos problémákig ezerféle nehézség jelentkezett, s amikor a- sztrájk közvetlenül a kispolgárt is sújtotta, a kormány hatásosabban tudott a tüntetőkkel szemben ellenpropagandát kifejteni. Módszere egyébként az volt, hogy a különböző szakmák különböző követeléseiről külön folytatott tárgyalásokat, és itt hajlandó is volt bizonyos részengedményekre, de következetesen elutasította a követelések egészének kapitulációval felérő teljesítését. (Elsősorban a béremelésektől elválaszthatatlan inflációs veszélyekre hivatkozva.). A mozgalom, amely bizonyára vasutas sztrájk néven marad fenn, még nem ért teljesen véget. A franciák azonban már minősítették. Ügyis, hogy a jobboldal Párizstól Marseille-ig ellentüntetéseket rendezett. De azokkal a válaszokkal is, amelyek a közvéleményt kutatók kérdéseire, a közalkalmazottak munkabeszüntetéséről elhangzottak. S nemcsak Chirac elvesztett népszerűségi pontjairól van szó — miközben Mitterrand elnök növelte saját pontjait. Ezen a közvéleménykutatáson volt egy olyan — kissé meghökkentő — kérdés is: szükség van-e arra, hogy új választásokat írjanak ki, amennyiben a sztrájk folytatódik. A megkérdezettek 55 százaléka igennel válaszolt. A teljes képhez tartozik, hogy nemcsak a baloldaliak választották a parlament feloszlatását és az új választások kiírását, hanem a megkérdezett jobboldaliak 55 százaléka is. És ez valójában a Chirac-érára megfogalmazott kemény ítélet. Még egy esztendő sem telt el azóta, hogy Chirac az új többség nevében átvette a hatalmat, és a tíz hónap kudarcai már saját táborának egy részét is szembefordították személyével és politikájával. önody György
