Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-01 / 282. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DEOEMBER 1. IA szerkesztőség postájából g Gyógyszerszoba a faluban Cserkeszőlőn a Halászcsárda látja el, egyelőre kilenc dolgo­zójával, az Üdülő vendégek és a község lakosságának étkez­tetését, míg a Termál éttermet felújítják. Naponta mintegy kétszázan ebédelhetnek itt, és gondoskodnak az iskola, óvo­da ellátásáról is. (Fotó: T. Z.) Levelekből - sorokban Mészáros Júlia puszta- monostori olvasónk a kör­nyező községek lakosságát érintő, figyelemre méltó eseményekről számolt be, mindkét levelét közöljük. Falugyűlést tartott múlt év december elején a Jász- fényszarui Nagyközségi Ta­nács vezetősége Pusztamo­nostoron. Ott tárgyalták meg — többek között a telepü­lésfejlesztést is. Szóba került a falu néhány égető, sürgős problémája, elsősorban a gyógyszertár hiánya. A la­Százezer forint sorsa Három község, Jászfény- szaru, (Jászfelsőszentgyörgy és Pusztamonostor alkot egy közös vezetés alatt álló egy­séget. Idén a fejlesztési ver­senyben — jó munkájuk nyomán — négyszázezer fo­rint nyereménnyel büszkél­kedhetnek, amit testvérie­sen osztottak el egymás kö­zött a községek lélekszáma alapján. Pusztamonostornak Szolnokon, a Városi Tanács Kommunális Üzemének dolgo­zói a Tőr utcában, ami kőzúzalékkal van borítva, átjárókat építenek, hogy a kisgyerekesek és az idős emberek könnyeb­ben tudjanak közlekedni. (Fotó; T. Z.) Cibakházán is várták a stafétát kosok elmondták, hogy a jó orvosi ellátás mellett na­gyon fontos lenne a gyógy­szertár létrehozása, mert régóta 50—100 forintjukba kerül a legolcsóbb gyógy­szer is, mivel utazniuk kell érte. Akkor ígéret született a gyógyszerellátás megoldá­sára, az idén november ele­jén pedig meg is valósult, gyógyszerszoba és szakkép­zett gyógyszerész várja a fa­luba hetenként háromszor az orvosságra szorulókat. százezer forint jutott, amely­nek sorsáról a választott testület közösen döntött: az általános iskolának nyújta­nak belőle nagyobb össze­get, hogy megvalósulhasson a számítástechnikai oktatás, 30 ezer forintot juttatnak belőle az óvodának, és járda, vízelvezetési költségre ka­pott belőle a Petőfi utca la­kossága. IA tárgyalóteremből I Rablótámadás vasrúddal Váltófutás ajándékcso­maggal címmel számolt be a Néplap november 14-én a tápiószecsői helyőrségből in­dult staféta küldetéséről, út­közbeni fogadtatásáról. Saj­náljuk, hogy a cikkben nem szerepelt a cibakházi benső­séges találkozó — kezdte le­velét Ráczkevei hajosné, a nagyközségi tanács szakigaz­gatási szervének vezetője. — A megkésett stafétát há­romszáz általános iskolás fe­gyelmezetten várta számos más érdeklődő — társadal­mi és gazdasági szervezetek képviselőjével együtt. Asta­Hol szórakozzunk címmel arról olvastam nemrég a Néplapban, hogy sok fiatal kulturált és biztonságos szó­rakozóhelyet szeretne. Eh­hez kapcsolom a mi kis klu­bunk életéről szóló tájékoz­tatásomat: Pinceklubunk a szolnoki SZTK-rendelőintézet épüle­tének alagsorában működik ez év október 17-től. Olyan programokat próbálunk ter­vezni, ami igényes szórako­zást biztosít nemcsak az egészségügyi fiatalok, hanem más területen dolgozó, eset­leg még tanuló diákok szá­mára is. Programunkból: minden második héten pén­teken Kovács Attila (Stoli) vezetésével diszkó, ami 19 órától 24-ig tart. Ezeken a napokon árulunk tombolát, szendvicset és üdítőt. Aki fétát Kertész Iván úttörő­csapatvezető és a községi KISZ-bizottság titkára fo­gadta. A társadalmi, gazda­sági egységek, valamint az úttörőcsapat több ezer forint értékű hasznos játékot, könyvet, ajándékot küldött velük az SOS Gyermekfalu lakói számára. A segélyakció képviselőit a község határá­ig valamennyi pajtás futva kísérte. Zászlójukra az úttö­rőcsapat hímzett szalagját a községi bölcsőde kollektívá­ja készítette. Képekben is megörökítettük a mozgalmi élet e jelentős eseményét. nem szeret táncolni, az a másik helyiségben tévét néz­het, asztalifocizhat stb. Hó­nap elején filmet vetítünk, kedden és csütörtökön aero- bik-jellegű torna 18-tól 20 óráig vagy — az érdeklődés­től függően — önvédelmi oktatás. Hetenként video filmvetítés — bár még rend- szertelenül. Egy-egy közér­deklődésre számot tartó té­mában előadókat hívunk. Programunkról rendszeresen tájékoztatást adunk a ren­delőintézet főbejáratánál lé­vő plakáton és a diszkók al­kalmával készített program- kártyán. Minden fiatalt, aki kulturáltan és biztonságosan szeretne szórakozni, szere­tettel várunk. Szarvas Pál megbízott rendező Kettős ünnepünk volt no­vember 5-én, mert a nagy októberi szocialista forrada­lom győzelme alkalmából tartottunk ünnepi csapat- gyűlést, ugyanakkor az új csapatszobánkat is felavat­tuk — kezdte levelét Gortva Diána 8. osztályos zagyva- rékasi pajtás. A helyiség kialakításában ötven kisdo­bos és úttörő vett részt, és 16 ezer forint értékű bútort, függönyt, játékot vásárol­tunk, hogy a kéthetenkénti őrsi gyűléseink szép otthoná­vá váljon. Gergely Istvánná mozgás­sérült, kis nyugdíjas szolno­ki olvasónk ezúton is köszö­netét mond Turcsányi Ist­vánnak, az 1KV dolgozójá­nak, aki szabad idejét áldoz­va különböző javítási, kar­bantartási munkákat vég­zett lakásában — társadal­mi munkában. A jászberényi gázcserete­lepet bármikor hívhatjuk te­lefonon is, mert a megbe­szélt időpontban mindig ház­hoz szállítják a gázpalackot. Több éves tapasztalatom, hogy úgy az ügyintéző, mint a szállítással megbízott dol­gozó udvarias, segítőkész. Jó lenne, ha a szolgáltatás Ha elhallgat a cigányzene címmel közöltük július 14-én a szolnoki, Egri borozó kör­nyékén lakó olvasók pana­szát. Kifogásolták a hangos cigányzenét, a késői zárórát, s a távozó vendégek sokáig tartó hangoskodását, amely pihenésüket, nyugalmukat zavarja. Kérésünkre dr. Szé­nácsi István, a városi tanács vb-titkára kivizsgáltatta a panaszt, válaszát Gyakrab­ban ellenőrzik a borozót cím­mel közöltük augusztus 18- án. ígéretüket beváltották. Bár júliusban és augusztus­ban a termelés-ellátásfel­Dijbefizetés sorbanállással címmel közöltük november 17-i számunkban T.-né szol­noki olvasónk levelét, mely­ben a villanyszámla befize­tése körüli össze-visszasá- got, sorbanáltást tette szó­vá. Rózsa Ferenc, a TIT ASZ szolnoki kirendeltségének vezetője észrevételére a kö­vetkezőket válaszolta: „Évente egyszeri leolvasás alapján számlázzuk a vil­lanydijakat. Sajnos előfor­dult, hogy a fizetést követő napokon — az átlagtól elté­rően — többen keresték meg a befizetőhelyeket, emiatt elkerülhetetlen volt a sor­más területén is minél több­ször ezt tapasztalhatnánk — irta Szombathy Miklósné jászberényi olvasónk. Józanságra ítélve című cikksorozatunkhoz fűz hasz­nos észrevételeket Molnár Ferencné szolnoki olvasónk. Hangsúlyozza, hogy az alko­holizmus elleni újabbnál újabb rendeletek, utasítások csakis akkor hozhatnak eredményt, ha a munkahe­lyeken és minden területen sikerül ezeknek érvényt sze­rezni — a „legdrágább kincs az egészség, a legfőbb érték az ember” érdekében. A Kisújszállási Áfész ve­zetősége október 31-én Ken­deresen, a Sport bisztróVan látta vendégül nyugdíjasait. Mindannyian jól éreztük magunkat és örültünk a kedves, hangulatos találko­zónak — irta többek között Váradi Józsefné kenderest olvasónk. A rákóczifalvi és rákóczi- újfalui idősek klubjának tagjai november 22-én együtt látogattak a szolnoki Szigli­geti Színházba — adta hírül özv. Vass Istvánná. A Csár­dáskirálynő előadását néz­ték meg, ami felejthetetlen élmény marad számukra. ügyeleti osztály képviselői nem tapasztaltak szabályta­lanságot, a legutóbbi ellen­őrzéskor — amit a városi rendőrkapitánysággal együtt tartottak — már igen. Megál­lapították, hogy 24 óra után a zene és a vendégeit éneklése olyan hangos, hogy az utcá­ban több háznyira is elhal- latszik. Az itt lakók pihené­se és nyugalma érdekében elrendelték a borozó 22 órai zárását. Egyben felhívták az üzemeltető figyelmét, hogy biztosítsa a kulturált szóra­kozás feltételeit. banállás. A cikkben szerep­lő javaslatot kísérletképpen megvalósítjuk, és tájékozta- tó-eligazító táblát helyezünk el az utcanevek felsorolásá­val. Az iroda szolgáltatását pedig kibővítettük azzal, hogy a villamosenergia-fo- gyasztással összefüggő kér­désekben ugyanitt tájékoz­tatást adunk. Nyxtvatartunk kedden és csütörtökön 8-tól 18 óráig, szerdán és pénte­ken 7-től 14-ig, szombaton pedig 7-től 11 óráig. Fogyasztónk észrevételét és javaslatát köszönjük és megértését is, ha időnként rövidebb ideig várakoznia kell a befizetésre." Régi bírói igazságnak számít az a megfigyelés, hogy a kira­bolt, leütött áldozatok egy tekintélyes hányada önnön- maga is előidézője tragédiá­jának. Még pedig azért, mert valamilyen módon felhívja magára a figyelmet: italos, esetleg feltűnően fizet, költe­kezik, olykor sok pénzt húz elő a zsebéből. Alkalom szü­li a tolvajt alapon az efféle jelek egy közelben figyelő, a börtönt hasonló okok miatt már számtalanszor megjárt bűnözőnek, mint amilyen a 27 éves, tiszaszentimrei Pé­kó Sándor Hegedűs kert 1. szám alatti lakos, nyomban feltűnnek. Ez történt tavaly, szeptem­ber 25-én az esti órákban Tiszaszentimrén, a Vadliba étteremben is. Ott iszoga­tott másodmagával, amikor arra figyelt fel, hogy az egyik, meglehetősen pityókás állapotban lévő vendég ezer forintossal fizet. De ezt olyan kihívóan tette, sőt még a pénztárcáját is az asztalra dobta, hogy az illetőt az is­merősei is figyelmeztették. Este kilenc körül járhatott az idő, amikor a férfi elin­dult hazafelé. Pékó figyelte, tudta, merre halad. A Jókai utcában egy olyan helyen, ahol a lámpák fénycsóvái nem érnek össze, mellé lé­pett. Egy pillantást vethet­tek mindössze egymásra, mert máris lesújtott a vas­rúd, és a szerencsétlen em­ber eszméletlenül zuhant a földre. Pékó sem volt rest. gyorsan átkutatta áldozata zsebeit, kivette a pénztárcá­ját, majd elillant a szeptem­beri éjszakában. Igaz, bő óra múlva a könnyen szerzett ke­reset már sütötte a zsebét. Patikaépítés zökkenőkkel címmel, november 17-i szá­munkban a kunszentmártoni gyógyszertárépítéssel kap­csolatos problémákat vetette fel munkatársunk, melyben így summázta véleményét: „Ami az ügy tanulságát ille­ti, nincs mit egymás szemé­re vetni sem a munkavég­zőknek, sem a gyógyszertári központnak.” E megfogal­mazás félreértésre adhat okot — írta dr. Kapitány István, a gyógyszertári köz­pont igazgatója, s a követ­kezőket fűzte hozzá: „A gyógszertárat az épü­let műszaki átadása után üzemeltetésre vállalatunk kapja meg a Kunszentmár­toni Városi Tanácstól. A gyógyszertári bútort készí­tő szövetkezetnek a létesít­mény műszaki állapota mi­att nem volt lehetősége arra, hogy a helyszínen mérete­ket vegyen, így a március 10-én kötött és október 15-re vállalt szállítási szerződés határidejét már nem tudta Id. Imre Ferenc és felesége (G. Nagy Eszter) 50 éves házassági év­fordulójukat ün­nepelték nemrég az örményesi mű­velődési házban. F. jeles napon kö­szöntötte négy gyermekük, ki­lenc unokájuk és két dédunokájuk. Az aranylako­dalmon ott voltak a testvérek, roko­nok, barátok és jó ismerősök is. összesen száz- hatvanan. Ké­pünkön az ünne­peltek. (Az ese­ményről a hírt és fotót Szabó And- rásné vöröske­reszt titkártól kaptuk.) ezért bezörgetett az egyik falubeli szőlősgazdához, aki­nél három liter bort vásárolt, a búsás „kereset” birtoká­ban másnap családostul együtt el akart utazni a vo­nattal, de erre nem maradt ideje, mert időközben, az ál­lomásra menet, a rendőrök letartóztatták. A bíróság előtt védekezé­sét — miszerint ő arra sem járt — nem fogadták el, mi­vel többen felismerték, sőt még a súlyosan sérült áldo- dozat is, aki a leütése után pár óra múlva magához tér­ve, ha zavarosan, szétszór­tan is. Pékót emlegette, aki az utcán fejbevágta őt. Mindezt alátámasztotta a nyomozás eredménye is, hi­szen a rendőrség megtalálta azt a gömbvasat, amelyen a rendőrkutyák a nyomot azo­nosították a vádlott szemé­lyével. Az ütés sajnos, ma­radandó testi károsodást okozott a sértettnek, hiszen koponyaalapi törést, agyráz­kódást, agyzúzódást szenve­dett, sőt a bal fülére meg is süketült. A sérülések olya­nok voltak, hogy a gyógyu­lásukhoz negyven nap kel­lett. Az ügyet első fokon a Ti­szafüredi Városi Bíróság, dr. Balázsi Lajos tanácsa tár­gyalta, ahol Pékó Sándort rablás és maradandó fogya­tékosságot okozó testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül, mint többszörö­sen visszaesőt, hat évi sza­badságvesztésre ítélték. A büntetést fegyházban kell letöltenie. Az ítéletet a me­gyei bíróság helybenhagyta, így az jogerős. tartani. Az október 31-i mű­szaki átadáson részt vettünk és kértük, hogy a bútorzat szereléséhez munkaterületet kapjunk. Az épület kivitele­zője a felvett jegyzőkönyv­ben elzárkózott ettől. A mű­szaki átadás nem vállala­tunk nyilatkozata alapján hiúsult meg, bár a lakások­nál lévő hibák, amit az OTP műszaki főelőadója jelzett, a gyógyszertárban is megvan­nak. Üzemeltetést gátló hi­ány például a zárt salaktá­roló, amit hatósági szabá­lyok írnak elő, megoldásuk a beruházó feladata. A műszaki átadás napja nem jelenti a gyógyszertár megnyitásának időpontját, hiszen az átadás után egye­di bútorokkal be is kell ren­dezni. Az ezzel járó szerelé­si munkákat a műszaki át­adás előtt nem lehet elvé­gezni. A gyógyszertár meg­nyitásának késésében vétle­nek vagyunk.” Összeállította: Ciankö Miklósit« Ismét működik a Hetényi pinceklub Válaszok, intézkedések Elrendelték a korai zárérát Könnyitenek a befizetők helyzetén D. Sz. M. Nem tudtak pontos méretet venni

Next

/
Thumbnails
Contents