Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
9 Nemzetközi körkép 1986. DECEMBER 24. Béke és biztonság Írta: Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár Atomkísórletek És Nevadában most is reng a föld... A nemzetközi események jellegét tekintve az 1986-os év aligha különbözött a korábbi esztendőktől. Az ellentmondásos nemzetközi fejlemények mellett olyan új felfogások és törekvések is megfogalmazódtak, amelyek alapjait képezhetik a világpolitikai tendenciák kedvező irányú megváltoztatásának. A változások legfőbb sajátossága, hogy az új folyamatokra utaló jelzések Moszkvából érkeznek. Ezek lényege, hogy a világbéke megőrzése lett a legfőbb prioritás a Szovjetunió külpolitikai tevékenységében, s ennek kell alárendelni a nemzetközi osztályharc valamennyi más komponensét. A fegyverkezés ugyanis olyan méreteket öltött, hogy miatta az emberiség fordulóponthoz érkezett, többé nem fokozható a fegyverkezés anélkül, hogy az ne idézné elő a világ elpusztulásának közvetlen veszélyét. A leszerelés, a nemzetközi biztonság ügyében létrejött az államok kölcsönös függése, egyszersmind egymásrautaltsága. A kialakult helyzetben, — különösen a fegyverkezésben élenjáró országok számára — tarthatatlan a konfrontáció politikája. A fegyverkezési folyamat komplex és az egész világot átfogó jellege miatt a leszerelés politikája is átfogó kell hogy legyen, magába foglalva az államközi kapcsolatok és politikai tárgyalások, a nemzetközi szervezetek. s intézmények, a gazdasági, a tudományosműszaki, a humán és más kontaktusok egész rendszerét. A nemzetközi biztonság tartalmának és követelményének mai megközelítését mutatják többek között a nukleáris és a hagyományos fegyverek felszámolásával, illetve csökkentésével kapcsolatos új stílusú szovjet kezdeményezések. Kifejeződik bennük az elégséges biztonságnak egy olyan koncepciója, amely a mennyiségi szemlélet helyett a túlhalmozott nukleáris és hagyományos fegyverek leépítéséhez kíván utat nyitni. Az 1985. novemberi szovjet-amerikai csúcstalálkozó óta eltelt időszak eseményei ellentmondásos képet mutatnak. Mindenképpen kedvező, hogy a fegyverzetkorlátozási tárgyalások elmozdultak a holtpontról és egyes, részleges megállapodások az elérhetőség közelébe kerültek. Biztató az is, hogy rendszeressé váltak a szovjet—amerikai konzultációk a regionális konfliktusok kérdéseiben, új lendületet kaptak a kétoldalú gazdasági, kulturális, tudományos és más kapcsolatok. A Reykjavíkban tartott csúcstalálkozó eseményei jól példázták azonban a nehézségeket is. Közöttük azt, hogy az amerikai vezetés mindezideig nem határozta el magát az átfogó leszerelés ügyének támogatása mellett, s mereven ragaszkodik a súlyos következményekkel járó űrfegyverkezési programhoz. Miközben tehát a szovjet tíezetés korszerű gondolkodásmódja pragmatikus értelemben véve szakított a fejlődést hátráltató egyes ideológiai tételek abszolutizálásának gyakorlatával, az amerikai vezetést jórészt jellemző neokonzervatív beállítottság viszont nehezen leküzdhető akadályként tornyosul a világpolitikai tendenciák kedvező irányú megváltoztatásával szemben. A Varsói Szerződés és a NATO közvetlen érintkezése az európai földrészen a legveszélyesebb, s így itt létfontosságú a katonai feszültség csökkentése. Biztató, hogy talán lehetővé válik a középhatótávolságú nukleáris fegyverek számának csökkentése, illetve később a felszámolásuk. A nyugat-európai politikai körök ezzel kapcsolatos magatartásában sajátos kettősség figyelhető meg: amikor túlságosan elhidegül a két nagyhatalom viszonya, a józan felfogású nyugat-európai politikai tényezők a viszony javítása érdekében aktivizálódnak, mihelyt konkréttá válik a szovjet— amerikai kormányzatok állásfoglalásaiban az aggodalmak kerülnek előtérbe. Jól érzékelhető , ez az Európában telepített középhatótávolságú nukleáris hordozók teljes felszámolása ügyében. Reykjavíkban kirajzolódott egy szovjet—amerikai megállapodás lehetősége Európa nukleáris fegyverektől való megszabadításáról. Jóllehet korábban éppen a nyugat-európaiak szorgalmazták az úgynevezett nulla-változat érvényesítését, a csúcstalálkozó után az NSZK és több más ország kormánya, a nukleáris eszközök teljes felszámolása helyett csak a számuk csökkentése mellett szállt síkra. Felfogásuk szerint az esetleges szovjet—amerikai megegyezés következtében megnövekszik a szocialista országok katonai súlya az európai földrészen. A Varsói Szerződés tagállamai v- szont a nukleáris hordozók teljes felszámolásával egyidejűleg szorgalmazzák minden más fegyverfajta redukálását célzó tárgyalások haladéktalan elindítását. A közös biztonság új feltételei megteremtésében kiemelkedően fontos az atomfegyverkísérletek beszüntetése, s a katonai tevékenységek ellenőrzésének a kiépítése. A Szovjetunió számára bizonyára nehézségeket okoz, hogy hosszú hónapok óta, az egyoldalúan vállalt moratórium következtében nem folytat jelentős fejlesztési kísérleteket. Az elégséges biztonság koncepciójába azonban beleillik ez a lépés, s kedvező feltételeket teremthet a fegyverkezéssel összefüggő szándékok megítéléséhez nélkülözhetetlen a kölcsönös bizalom újjáépítéséhez. 1986ban a legjelentősebb front- áttörés a fegyverzetkorlátozás terén a helyszíni ellenőrzés kérdésében következett be, hiszen ez nélkülözhetetlen bármilyen jelentősebb katonai jellegű kölcsönös korlátozás végrehajtásához. Az amerikai eszközökkel és amerikai személyek kezelésében működő ellenőrző pontok Sze- mipalatyinszk térségében, illetve a hasonló szovjet állomások létesítése Nevadában úttörő jelentőségűek, miként a stockholmi megállapodás megszületése, illetve a vegyi fegyverekkel összefüggő helyszíni ellenőrzés küszöbönálló megoldása is. Lényegében szinte valamennyi jelentősebb politikai erő pozitívan értékeli az új tendenciákat. így a fejlődő országok külpolitikai aktivitásában is mind nagyobb helyet foglalnak el a fegyverzetkorlátozással összefüggő kérdések. Az el nem kötelezett mozgalom országai — miként az 1986. évi hararei csúcstalálkozó döntései is tanúsítják — támogatják a nukleáris kísérletek moratóriumát, a nukleáris fegyverzetek befagyasztását, _ fellépnek a vL lágűr militarizálása ellen. A kialakult világpolitikai helyzetben az új biztonság- politikai törekvések szempontjából is felértékelődött az összeurópai folyamatok továbbvitelének jelentősége. Az 1986. évi európai fejlemények kétségkívül azt mutatják — jóllehet ezen a területen is érzékelhetők a a korábbi évek kedvezőtlen világpolitikai tendenciái — összességében nem következett be törés a kelet-nyugati kapcsolatok európai szférájában. A helsinki záróokmány fórumai kifejezetten jótékony hatást gyakoroltak az enyhülés kontinuitásának fenntartására, kezdeményezéseikkel mintegy áthidaló szerepet töltöttek be az általános lehűlés időszakában. A záróokmányban foglallak teljes megvalósítása alapvető közös érdek, mert lehetőséget teremthet egy összeurópai béke és biztonsági program kialakítására. Az 1986. szeptemberében tető alá hozott stockholmi egyezmény nem csupán a bizalomerősítés témájában jelent új. eddig nem létező egyezményes keretet a katonai tevékenységek kölcsönös ellenőrzése terén, hanem utat nyitott annak, hogy a novemberben elkezdődött bécsi utótalálkozó elhatározza a stockholmi második szakasz, a fegyverzetek érdemi csökkentésére hivatott értekezlet összehívását. Különlegesen fontos hangsúlyozni a záróokmány mindhárom kosarának egyenértékűségét. Több területen 1983. óta jelentős előrelépésre került sor, ugyanakkor a gazdasági, a tudományos-műszaki együttműködés feltételei rosszabbodtak. Ezért fontos lenne, hogy a gazdasági együttműködés előmozdításának kérdései, az ezzel összefüggő új kezdeményezések az egyik központi helyet foglalják el a bécsi találkozón. A kulturális, az oktatási, a tájékoztatási együttműködés, az emberek közötti kapcsolatok, stb. kérdéseit illetően rendkívül bonyolult az előrehaladás a társadalmi rendszerek különbözősége, a gyakorlatok erőteljes eltérései miatt. 1983. óta azonban ezen a téren is van számottevő mozgás. Korábban elképzelhetetlen lett volna olyan tanácskozás, mint az ottawai, a berni értekezlet vagy a budapesti kulturális fórum. Bebizonyosodott ezek kapcsán, hogy a közös dokumentumok elmaradása nem gyengíti az európai nemzetek kulturális identitásának, kontinensünk közös kultúrája erősítését célzó törekvések kifejtését, van lehetőség a kölcsönös közeledésre. A szocialista országok Bécsben is szorgalmazzák az emberi jogok széles körű biztosítását célzó nemzetközi együttműködést. A Magyar Népköztársaság is részese az új szovjet kezdeményezéseknek, minthogy ezek általában a szocialista országokkal folytatott konzultációk termékei. Nyilvánvaló, hogy ezek a javaslatok ez a gyakorlat megfelelő a szocialista Magyarország nemzeti, nemzetközi érdekeinek, mert jobb, feszültségmentesebb világot és normális kapcsolatok megteremtését tűzik ki célul, s ez egy olyan kis, nyitott országnak, mint hazánk, különösen fontos. A világbéke megőrzése közös feladat, amelyből megfelelő aktivitással mindenkinek ki kell vennie a részét: a kiegyensúlyozott nemzetközi állás- foglalásokkal, javaslatokkal, a közös szocialista kezdeményezésekben való részvétellel, ezek képviseletével a nemzetközi porondon, a párbeszédek, kontaktusok, szorgalmazásával. Magyar- ország külpolitikai gyakorlatának alaptézise, hogy nincs olyan vitás nemzetközi probléma, amelyet ne lehetne tárgyalások útján rendezni. Ez vezérli a magyar külpolitikát a nemzetközi biztonság kérdéseiben, s ezzel kapcsolatos tény, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 1986. december 5-én nagy szótöbbséggel határozottá emelte a Magyar Népköztársaság által a tíz szocialista ország nevében előterjesztett, az átfogó béke és biztonság rendszerének megteremtésére vonatkozó javaslatot. Az Egyesült Államokba ellátogató nagypénzű turisták, akiket még mindig vonz a hajdani vadnyugat ro-* mantikája, az idén is megfordulhattak Texasban és felidézhették a kalandregényekben oly sok hamisítással ábrázolt régvolt cow- boy-világ emlékeit, a coltok dörgését, és az ivókban rendszerint halállal végződő És ez már semmiben sem hasonlít a lasszóvető tehe- nesfiúk álromantikájára. Az igazgatósági épülethez közeli bemutató parkban a mindenre kíváncsi utazók — egyébként nem kis meglepetésükre — lencsevégre kaphatják az atomkor legkorábbi időszakából származó nukleáris bombák makettjeit, köztük az 1945 augusztusában a japáni Nagaszakira ledobott „Fát Man’’nek, „kövér fickónak” becézett plutóniumszerkezet hű másolatát, és az 1960-as évek két „szupermodelljét”. Az idegenek mozgástere itt azután be is fejeződik. Ha már elkattogtatták fényképezőgépeiket, udvariasan kitessékelik őket. Az automatikus kamerákkal és a 160 állig felfegyverzett őrrel körülvett titkos üzemet ugyanis, ahol a föld alatti szerelőcsarnokokban a legAz 1960-as évek elejéig a nappal is vakító fényárban úszó távoli sziklaormok körvonalait láthatták messziről az erre vetődök. De több mint két évtizede megszűntek az efféle „tűzijátékok”. A „fiúk” — mert erre kötelezte őket az 1963-as atomcsendegyez- mény — abbahagyták a légköri robbantásokat, és a föld alá vonultak. A 300— 600 méter mélységű lyukakat vájó fúrógépek kezelői, a számítógépek, a mérőállomások, és az ellnőrző pontok személyzetei nap mint nap precíz munkával készülődnek a soros nukleáris kísérleti robbantásokhoz. A prototípust előállító üzemek — köztük a „Pantex” — mindig pontosan, a megszabott határidőre szállítják az MX, a Trident—2, a „Mid- getman” rakéták és a rodrámákat. Sokan Amarillo városkába is eljuthattak, ahol ugyan nincs túl sok látnivaló, de ha az elszán- tabbak vették maguknak a fáradtságot, és kiruccantak az innen alig 27 kilométerre észak-nyugatra fekvő, mintegy 40 négyzetkilométernyi területet elfoglaló „Panter” vállalat birodalmába, egy egészen új Texassal ismerkedhettek meg. korszerűbb nukleáris töltetek készülnek, az illetéktelenek elől a legszigorúbban elzárják. A külvilágtól legalább ennyire elszigetelt a neva- dai sivatagnak az a nagykiterjedésű körzete, ahol szinte állandóan morajlik a föld, mintha kitörni készülő vulkánok magkamráiban felgyülemlett roppant energiák keresnék a felszínre vezető utat. Az innen nem túl nagy távolságban neonfényreklámok özönében fürdő játékkaszinóiról híreshírhedt Las Vegas épületei gyakran megremegnek. Ilyenkor a rulett- és kártya- asztalok körül helyet foglaló bennfentesek cinkosan ösz- szenéznek és jelentőségteljesen megjegyzik: „Ügy látszik, a fiúk már megint dolgoznak. ..” Dolgoznak, bizony, és a házfalak egyre sűrűbben rázkódnak meg. botrepülőgépekbe beépítendő újmintájú töltetekhez konstruált berendezéseket, a csillagháborús hadviselésre szánt, még kipróbálatlan technikai „csodákat”. A Fehér Házban és a hadügyminisztériumban a tanácsadók közben nem kis izgalommal újból és újból arról vitatkoznak, hogyan reagáljanak Moszkvának arra a „kihívására”, miszerint ismét meghosszabbította az egyoldalúan vállalt atomrobbantási moratóriumot. A kövélemény-kutatási adatok szerint az amerikaiak többsége egyre kevésbé érti, a kormánylzat miért nem csatlakozik a fegyverkezésnek gátat vető kezdeményezéshez? A Pentagonnal szoros kapcsolatban álló tudományos kutatók váltig azt erő- sitgetik, az „űrvédelmi pajzs” megteremtéséhez még legkevesebb 100—200 további föld alatti atomrobbantásra van szükség. Hans A. Bethe, a neves fizikus, aki annakidején oroszlán- részt vállalt az atomfegyverek megalkotásában, például így vélekedik: „Ha ki akarjuk fejleszteni a fantázia határait súroló tömeg- pusztító eszközöknek az atom- és hidrogénbombát követő harmadik nemzedékét, akkor sohasem hagyhatjuk félbe a kísérleteket. Ezt a megátalkodottságot sokan most már Nyugat- Európában sem képesek felfogni és megérteni. Egyre többen vallják, hogy a szovjet példa nyomán el lehetne jutni a nukleáris robbantások általános és teljes betiltásáról szóló szerződés megkötéséhez. A washingtoni válasz erre az, hogyha meg is állapodnának az atomcsendben, lehetetlen volna megbízhatóan ellenőrizni az egyezmény betartását. Mérőműszerek Valóban? A szeizmológu- sok már eddig is cáfolhatatla- nul bebizonyították, hogy a ma rendelkezésre álló modern mérőműszerekkel a legkisebb nukleáris töltetek föld alatti robbantása is nagy pontossággal észlelhető és megkülönböztethető minden más, földrengés okozta rengéshullámoktól. Az idén, július 18-án például Szemipalatyinszk és Karkalinszk körzetében — ahol a szovjet kísérleti telep van — az oda vizsgálatok céljából meghívott amerikai szakértők is észlelték a sokadik nevadai földmozgást. Egyikőjük, Paul Bodin, a következőket mondotta erről: „Mérnökként nagyon elégedett vagyok műszereink kifogástalan működésével. De mint az USA állampolgára, szomorúan vallom be, hogy az atomrobbantás rengéshullámai nem Szemipa- latyinszkból, hanem hazámból érkeztek.” Az 1985. augusztus 6-a óta négyszer meghosszabbított szovjet moratórium 1987. január első napján jár le. Hogy azután mi történik, az egyedül a Reagan-kormány- zaton múlik. Nevadában azonban egyelőre reng a föld... Serfőző László Magyar—osztrák viszony Példa is lehet Magyarország és Ausztria közép-európai szomszédsága olyan földrajzi és történelmi tény, amely nemcsak történelmileg befolyásolta mindkét országban a közgondolkodást, de napjainkban is eleven politikai hatása van. Az osztrák államszerződés megkötése 1955-ben a kapcsolatépítés fontos feltételét teremtette meg, és mindkét országban kitapintható volt a viszony rendezéséhez szükséges politikai szándék is. Az 1956-os ellenforradalom azonban Magyarországot olyan időleges nemzetközi elszigeteltségbe taszította, amely megakadályozta a most már nagyon is esedékes kapcsolatrendezést. Az 1956 utáni sikeres és gyors magyarországi konszolidáció, az általános nemzetközi légkör bizonyos javulása végül megteremtette az Í945 óta függő kérdések — elsősorban a határkérdések és a vagyonjogi problémák — rendezésének lehetőségét, ami 1964-ben meg is történt. Ezzel egyidejűleg Ausztria hosszabb ideje formálódó — s az államszerződés megszületése óta belső osztrák törvénnyel is garantált — semlegesség-felfogása egyre inkább pozitív, aktív tartalmat kapott. Mindezek a fejlemények az 1960-as évek közepére a kétoldalú viszony normalizálásával, az egyezményes kapcsolatok kiépülésével, annak fellendítéséhez vezettek. A nemzetközi enyhülés ekkor kezdődő kibontakozása sajátos módon támogatta a kétoldalú kapcsolatok e fellendülését. Így olyan, egymást erősítő folyamatok játszottak rendkívül kedvező szerepet a „történelmi” magyar—osztrák viszonyban, ami hosszabb távon stabilizálta e kapcsolatok politikai és szerződéses alapjait. Az enyhülés eredményeinek alkalmazása ekkor került először egyszerre mindkét ország nemzetközi tevékenységének tengelyébe, ami rendkívül kedvező körülménynek bizonyult. Ez megteremtette annak lehetőségét, hogy jelentős külpolitikai érdekegybeesések játsszanak szerepet a magyar és az osztrák külpolitikában, ami a kölcsönös bizalmat növelve természetesen tovább erősítette a kétoldalú viszony különböző elemeit is. A világgazdasági problémák felerősödése, az enyhülési politika defenzívája, a nemzetközi feszültség fokozódása a 70- es évek közepétől-végétől már bizonyos értelemben egyformán érintette mindkét ország helyzetét, fgy a feszültség csökkentésében, az enyhülés eredményeinek' megőrzésében való érdekeltség jelentette ebben az időszakban a magyar—osztrák viszony alapjait. A vezető politikusok között még az enyhülés időszakában kiépült személyes kapcsolatok, az így megszerzett bizalom nemcsak enyhültebb időszakban, hanem éppen a feszültségek fokozódása idején is jó szolgálatot tett. A magas szintű látogatások folyamata, a gazdasági, kulturális kapcsolatok egyre erősödő hálója lehetővé tette, hogy a kelet-nyugati viszonyban a 70-es évek közepétől bekövetkezett megtorpanás, majd romlás ne terjedjen ki a magyar—osztrák kapcsolatokra, így azok először szakadhattak el a nemzetközi helyzet általános mozgásirányától, sőt — a maguk szerény eszközeivel — megkíséreltük azt a pozitív irányba befolyásolni. A ma példaszerűnek mondott magyar— osztrák viszony leginkább általánosítható tanulsága a két ország több évszázados együttélése során kitermelődött kompromisszumos problémakezelési módban rejlik, amely sokszor fájdalmas történelmi tapasztalatok után valójában csak az elmúlt 20—25 évben jutott teljes érvényre. ________________________________H. A. Ö sszeállította: Majnár József „A fiúk dolgoznak” A szovjet „kihívás”
