Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
1986. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kisebb termés, magas cukortartalom Sikeres kampányt zárt a cukorgyár December 22-én délelőtt az utolsó répahegyek is elfogytak a Szolnoki Cukorgyár udvaráról, s ezzel az idei feldolgozási kampány lényegében befejeződött. Néhány napi utóüzem még, aminek során — körülbelül december 27-ig — feldolgozzák a gyárban lévő félkész, úgynevezett „úszócukrot”, s ezzel kezdetét veheti a kampány utáni karbantartás és nagyjavítás. A szeptember 17-e óta eltelt 95 nap alatt összesen 452 ezer tonna cukorrépát dolgoztak fel a gyári gépsorokon. Ez a mennyiség mintegy 30 ezer tonnával kevesebb, mint amennyit az elmúlt esztendőben felvásároltak. A jelentős csökkenés a mezőgazdaságunkat ebben az évben is sújtó aszálynak róható fel. Ilyen idény még nem volt, hogy a betakarítás teljes időszaka alatt alig volt mérhető csapadék. A meleg, száraz idő kedvezett viszont a cukorképződésnek; a gyárba beszállított termés átlagos cukortartalma 16,57 százalék volt, tehát igen magas. (A legalacsonyabb érték 15,4 százalék, míg a legmagasabb 19.) A Szolnoki Cukorgyár kör-, zetébe öt megye 44 gazdasága tartozik, s összesen f5 ezer hektárnyi répatermőterület. A hektáronkénti átlagtermés a körzetben 35 tonna lett, s ez azt jelenti, hogy egy hektáron e körzetben átlagosan 5,81 tonna cukrot „termeltek” a gazdaságok. A legjobb eredményt a Nagyszénás! Október 6. Termelőszövetkezet érte el 9 tonna cukorral. Szolnok megye legjobbja a Tiszaföldvá- ri Lenin Termelőszövetkezet lett, 8,5 tonnával. 1986-ban gazdaságos, jó nyereségtermelő növénynek bizonyult a cukorrépa. Tonnánként 80—100 forinttal többet hozott a termelőknek mint tavaly, ami azt is jelenti, hogy lényegesen jobb árbevételt tudtak elérni e 'hövény révén a gazdaságok, mint korábban. Gyári szempontból zökkenőmentes, jól sikerült szezon zárult hétfőn. Jelentősebb átvételi vitáik a termelőkkel nem voltak, mivel folyamatosan tájékoztatták őket a laboratóriumi vizsgálatok eredményeiről. A gazdaságok képviseletében a Tszker megbízottjai felügyeltek a korrekt eljárásra, de a termelők maguk is gyakran ellenőrizték a mérési eredményeket. Az idei cukor minőségileg minden eddiginél jobb. A gyár vezetői elmondták, hogy az előállított normál kristálycukor minősége megközelíti a finomított cukorét. Ügy tűnik, hogy értékesítési gondok sem lesznek az idén, s a tervezett szinten, 50 ezer tonna fölött alakul az értékesített cukor mennyisége. Immár hagyomány, hogy a cukorgyár a kampány idejére feltölti dolgozói létszámát. Ez évben mintegy háromszáz idénymunkást alkalmaztak, zömmel már évek óta visszajáró nyugdíjasokat, mivel alkalmas aktív, szabad munkaerő jelenleg a megyében kevés van. Az új esztendőben, a jövő évi kampány időszakára, új berendezést, egy zöldszörp- kezelőt helyeznek üzembe, amellyel a feldolgozáskor keletkező melaszcukor meny- nyiségét tudják majd csökkenteni. A beruházás értéke 35 millió forint lesz. A ’87-es év első nagyon fontos feladata a gyár új igazgatójának megválasztása. Az idei kampány ideje alatt ugyanis, tragikus haláleset miatt, megürült az igazgatói szék, s a hatályos jogi rendelkezések alapján pályázatot írtak ki a tisztség betöltésére. A pályamunkák elbírálása, az új igazgató személyének kiválasztása. január 15-e után várható. A karácsony köztudottan nem jelent üzemszünetet a cukorgyárban. Három műszakban. az ünnep idején is folyik az utófeldolgozás. Ez is hozzátartozik a kampány sikeréhez. L. M. L. Rövidesen véget ér a kampány a Szolnoki Cukorgyárban. Az udvaron található répa (kis- képünkön) vár csupán feldolgozásra. A csarnokban felállított karácsonyfa jelzi az ünnepet a folyamatosan termelő gyárban Fotó: Mészáros MO-ít autóút KISZ _ OTP-tójékoztató Módosítják az ifjúsági takarékbetét feltételeit A KISZ Központi Bizottsága és az Országos Takarékpénztár vezetői tegnap a KISZ KB székházában tartott sajtótájékoztatón bejelentették: 1987. január 1- től módosulnak az ifjúsági takarékbetét kamatai, a külön kölcsön összege és az állami kedvezményes hitel törlesztésének feltételei. A közös tárgyalások végeredményeként létrejött szerződés nyomán 1987. január elsejei hatállyal — a Pénzügyminisztérium ' javaslata alapján a már jelenleg bentlevő ifjúsági takarékbetétekre is vonatkozóan — módosították az ide tartozó rendeleteket. Az ifjúsági takarékbetétben megtakarított összeg öt év után 5 plusz 1 százalék helyett 5 plusz 3 százalékkal kamatozik, s ez a prémium hét év után már 4 százalék, azaz összesen 9 százalék a kamat. Ha a lakásárindex növekedése két számjegyű lenne, tehát — országos átlagban — 10 százalékot vagy ezt meghaladó mértékben nőne a Pénzügyminisztérium, az OTP, a KISZ KB és a Központi Statisztikai Hivatal közös számításai alapján, akkor a pénzügyi kormányzat vállalja, hogy a kamatot a hosszú lejáratú betéteknél ehhez igazítja. (Azaz például 12 százalék esetén a hét éven Hűl bent tartott ifjúsági takarékbetét is 12 százalékkal kamatozna.) A lakáshoz jutás céljára igénybevehető, az ifjúsági takarékbetéthez járó külön kölcsön százalékai is változnak: öt év után 100 százalék, maximum 150 ezer forint helyett 120 százalék, maximum 200 ezer forint — így például kilenc évi betét után 200 százalék, maximum 300 ezer forint is lehet. Ha nem lakásvásárlás vagy -építés céljára fordítják megtakarításukat a fiatalok e betéti formában, akkor áruvásárlási hitelként az eddigi 50 ezer forint helyet 60 ezer forintot kaphatnak. Magyarok nyerték a világbank pályázatát Tegnap a Budapest Kongresszusi Központban kihirdették az MO-ás autóút világbanki pályázatának eredményét, és megkötötték a fővállalkozói szerződéseket. Az MO-ás autóút első szakaszának megépítésére, melyre a Világbank nyújt mintegy 30 millió dolláros hitelt, nemzetközi pályázatot írtak ki az elmúlt évben. Az előminősítések után végül is összesen 13 cég nyújtotta be pályázatát, köztük több magyar, külföldi, illetve vegyes vállalat. A szakmaközi zsűri döntése szerint a legkedvezőbb ajánlatokat magyar pályázók tették; az útépítési munkákat az Aszfaltútépítő Vállalat, az autópályához tartozó két Duna- híd megépítését a Hídépítő Vállalat nyerte el. A magyar bíráló, bizottság döntését a Világbank fenntartás nélkül elfogadta. Gyarapodásaink és hiányaink 1985-1986. évi anyagi gyarapodásunk jellemzésével kezdte előadói beszédét a Központi Bizottság november 19-i ülésén Havasi Ferenc. Elmondta például, hogy a beruházások összege megközelítette az 500 millió forintot, hogy olyan ipari objektumok kezdtek termelni, mint a Paksi Atomerőmű második reaktorblokkja, hogy felépült 150 ezer, a korábbiaknál átlagosan 20 százalékkal nagyobb alapterületű és jobb minőségű lakás. Űj kórházi helyek, az úthálózatok bővítése, az új vagy felújított hidak javították a lakosság életkörülményeit. Realitások ezek, ám mert a XIII. kongresszus óta eltelt időszak gazdasági tendenciáiról akart valósághű képet festeni, a mindannyiunknak örvendetes dolgokat igen gyorsan az igazi értéküket megadó összefüggések koordináta-rendszerébe is kellett illesztenie a Központi Bizottság titkárának: „A gyarapodás ellenére látni kell, hogy főként a felhasználási célokat sikerült elérni, a gazdaság egészének fejlődése nem felelt meg a kongresszus határozatában foglalt követelményeknek. Egyes ágazatoknál és vállalatoknál megkezdődött ugyan az erőforrásokkal való takarékosabb gazdálkodás, a gazdaság egészét tekintve azonban növekedés, élénkülés nem következett be. ösz- szességében az ország továbbra is többet fogyaszt, mint amit megtermel: megtört a külső és a belső pénzügyi egyensúly javításának folyamata.” A végeredményről aztán később, a Parlament legutóbbi ülésén Hetényi István pénzügyminiszternek az idei költségvetés vitáját bevezető expozéját hallgatva ismerhettünk meg egy mérleget: „a tervezéskor az élénkítés reményében vállalt 23 milliárd forint hiányt a tényleges lényegesen meg fogja haladni. Január és november között a hiány 23 milliárd forinttal nagyobb, mint 1985- ben. Ennek elsődleges oka az, hogy a megtermelt jövedelem folyó áron a számításba vett 7,5 százalék helyett csupán 5 százalékkal, változatlan áron számítva pedig a tervezett 2,5 százalék helyett csupán 1—1,5 százalékkal emelkedik. A kiesés mintegy 25 milliárd forint. Az ország és az állampolgárok anyagilag gyarapodtak, de ezt nem támasztja alá kielégítő, a társadalmi haladás tartós alapját biztosító teljesítménynövekedés”. Gyarapodás és hiány. Az utóbbi esztendőkben — korántsem csak 1985-ben és 1986- ban — minden magyar állampolgárnak éreznie kellett, boldogulásáért, életszínvonalának megőrzéséért is mind több energiát kell áldoznia. Azonban nagy- nagy erőfeszítések árán egyensúlyban tartott, esetenként még javuló családi költségvetések rubrikáin egy pij cit is túltekintve, mindig is észre kellett venni, hogy energiáinkat tulajdonképpen pazaroljuk. Mert igaz, hogy a magyar gazdaságot igen károsan érintette például fontos exporttermékeink árának zuhanása, ám a bevételkiesést a legtöbbször csak több árut szállítva tudtuk, próbáltuk pótolni. Szinte már hagyományosnak mondhatóan késlekedtünk a termékszerkezet veszteségeink mérséklésére leginkább alkalmas átalakításával, a legkorszerűbb, a nemzetközi kereskedelemben több hasznot hozó iparágak fejlesztésével. A hasonló hibák elkövetéséhez hozzájárult — mint ezt a Központi Bizottság november 19—20-i ülésén született párthatározat is világosan. megfogalmazta —, hogy a központi szabályozó- és intézményrendszer nem biztosította a gazdaság élénkítéséhez szükséges új források feltárását. Gondjaink szaporodásához azonban legalább ilyen mértékben járult hozzá a vállalati, munkahelyi megújulási készség hiánya. A XIII. kongresszusnak az életszínvonal fokozatos javításáról szóló határozatait mindenhol lelkesen fogadták, ennek feltételéről, a gazdasági növekedés gyorsításáról, a vállalati jövedelemtermelő képesség fokozásáról volt, ahol szinte teljesen megfeledkeztek. Ahogyan Havasi Ferenc a KB legutóbbi ülésén fogalmazott: „Vállalatok, szövetkezetek, intézmények tucatjait lehetne felsorolni, ahol az elmúlt évtizedben nem javult, sőt romlott a munka hatékonysága. Szép számmal találunk olyan városokat, kerületeket, lakókörzeteket, talán még megyéket is, ahol mintha megállt voltna az idő és — nem az anyagiakra gondolva — egy helyben topogás, visszafejlődés tapasztalható, ahonnan éveken át nem indult el kezdeményezés, ahonnan kiveszett az öntevékenység, a tenni akaró pozitív erők összefogásának képessége, csökkent az aktivitás. A helyzet felett siránkozva viszont megegyeznek abban, hogy nem ők a felelősek, hanem a szabályozók, az elvonás, vagy az elődök, akik elrontották a dolgokat. E belenyugvó, kollektív siránkozásnak helyenként részesei a párt-, a tanácsi és a szakszervezeti szervek is”. Alaposabb gazdasági, szociológiai elemzés nélkül sem nehéz rájönni, hogy tulajdonképpen a — vállalati és egyéni — teljesítmények és a jövedelmek közötti kapcsolat fellazulása miatt juthattunk idáig. Az értékrendnek ezt a felborulását megengedte, sőt például a hatékonyan dolgozó üzemek nyereségének átcsoportosításával segítette is a közgazdasági szabályozó rendszer. A gondok gyökere azonban egy magyar, gazdaságinak alig nevezhető „filozófiában” keresendő. Egykor nem győztük elégszer kárhoztatni, ma viszont — „a realitásokat elismerve” — természetesnek vesszük, hogy minden vállalat először az egyáltalán szóba jöhető keresetfejlesztés lehetőségeit veszi számba, ezután kiszámolja, mennyi nyereségre van szüksége a bérfejlesztési tervek valóra váltását megengedő adó megfizetéséhez és csak ezután kezd el termelő kapacitásai leterheléséről, a költségcsökkentési lehetőségekről, a jobban fizető vevők felkutatásáról, a jövedelmezőbb árak kiharcolásáról gondolkodni. Aprópénzre váltjuk így az „azért dolgozunk, hogy megéljünk” igazságát és ez a fordított okoskodás a legjobb szándékú gazdasági vezetőt sem óvja meg a vágyak és a valóság összekeverésétől. A jószéndékot nem elvitatva mi mással magyarázhatnánk a decemberi a béreket április elsejéig „befagyasztó” ajánlás hátterében lévő idei, a teljesítményeket „megelőlegező”, magyarán szólva teljesítményekkel meg nem alapozott béremeléseket. „A reálbér és a reáljövedelem terven felül emelkedik. Az életszínvonal átfogó mutatóinak jelentős részében már az idén elérjük a VII. ötéves tervben 1987-re kitűzött célokat. Ez azonban nem az eredményesebb gazdálkodásnak tudható be, hanem annak, hogy a keresetkiáramlás és a teljesítmények közötti kapcsolat gyengült”. A -pénzügyminiszteri expozéból vett idézet tömören fejezi ki gondjainkat. Ha nemzetgazdaságunk újra megbomlással fenyegető egyensúlyát helyre akarjuk állítani, csak annyit fogyaszthatunk — illetve még annyit sem, hiszen külföldi adósságainkat is törlesztenünk kell — amennyit megtermeltünk. Az ezerszer hallott törvényt azonban rendre megsértjük. Talán nem is véletlenül, hiszen ha a gazdasági összefüggésekről gondolkodva csak eddig jutunk el, tulajdonképpen még mindig nem léptünk ki a fogyasztás bűvköréből. Csak ennyit elismerve csupán azt fejezzük ki, belenyugszunk a változ- tathatatlanba — pedig mi sem sürgetőbb a magyar gazdaság gyökeres átalakításánál. A legutóbbi KB-ülé- sen mondott előadói beszédében Havasi Ferenc is kifejtette: „Ha a fogyasztás meghaladja a termelést, akkor az összhangot végső soron két úton teremthetjük meg: vagy visszafogjuk a fogyasztást, vagy a termelés területén lépünk előbbre. Az első megoldás nem nyújt perspektívát, ezért is döntött a kongresszus a termelés élénkítése mellett. Ezt a célkitűzést következetesen végig kell vinnünk”. A cél elérése érdekében megoldandó feladatokat jelző címszavak közismertek: az ország gazdasági struktúrájának korszerűsítése, a vállalati jövedelemtermelő képesség javítása, a teljesítmények növelésére jobban ösztönző közgazdasági szabályozó rendszer kiépítése, nemzetközi gazdasági kapcsolataink ésszerűsítése, a műszaki fejlődés szelektív meggyorsítása. E munkák eredményes elvégzéséhez számos ma még hiányzó központi gazdaságpolitikai intézkedésre van szükség, hiba lenne azonban azt hinni, hogy elég lesz csak a kedvezőbb feltételeket ily módon megteremteni, ahogy Lázár Syörgy a parlamenti költségvetési vitában megfogalmazta, ugyanígy nélkülözhetetlen az egyének és kollektívák megújulási készsége is: „A gazdaság minden ágában, az iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban — és sorolhatnám tovább — számos konkrét példa van arra, hogy azonos adottságú, azonos feltételek között gazdálkodó vállalat, szövetkezet közül az egyik nyereségesen dolgozik, prosperál, fejlesztésre is képes, míg a másikat csak az állami támogatás tartja életben. Ez a hovatovább tarthatatlan helyzet — amelyet ráadásul mind az egyik, mind a másik csoportba tartozó vállalatok, szövetkezetek kifogásolnak — a jól gazdálkodók azért, mert a jövedelmükből sokat vonunk el, a gyengén gazdálkodók pedig azért, mert szerintük szűk- markúan mérjük a támogatást — a kormány gazdaságirányító munkájának azt a gyengeségét fejezi ki, amely sok más bajunkban is a forrása. Véleményem szerint többek között ez az egyik — ha nem S legfőbb oka annak, hogy minden fogadkozásunk ellenére alig léptünk előre a jövedelmezőség és az egyéni teljesítmény szerinti differenciálásban, de ez az oka annak is, hogy a munkaerő, ha mozdul, nem az olyan ágazatok, vállalatok felé veszi az irányt, amelyek fejlődőképesek, amelyek termelésének növeléséhez a legtöbb népgazdasági és végsősoron személyes érdek fűződik”. Ezeken a gazdálkodóknál tapasztalható gondokon képtelenség úrrá lenni, ha a vállalatoknál a közgazdasági munka legfontosabb elemének a kereseteket leginkább befolyásoló gazdasági szabályozókhoz való alkalmazkodást tekintik. Ha az ideig-óráig emlékezetes, csak a keresetek növelését szolgáló intézkedésekre koncentrálva az adott esztendőben elfogyasztható javak érdekében lemondanak a kollektíva megélhetését tartósan ' megalapozó fejlesztésekről, a piac, egy a korszerű technika birtoklása érdekében vállalt áldozatokról. Mutathat az ilyenkor készített mérleg pillanatnyilag gyarapodást. Ha nem próbálunk magunk előrelátóan cselekedni, csak a szerencsén és a már valóban megváltoztathatatlan „külső erőkön” múlik, hogy mennyi idő múlva kell majd hiányt regisztrálnunk. V. Sz. J.
