Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DECEMBER 24. Munkafegyelem buktatókkal Viták a szabályok értéke körül Mit tud a megújult technológia, a válogatott kollektíva? Nulláról a kétmillióra Korszerűsítés után a jászjákóhalmi téeszben Például az építőiparban A Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalatnak — miként az egész építőágazatnak — évek óta sajátos hatékonysági és munkaerőgondokkal kell birkóznia. Hogy melyek ezek az — egyébként közismert — sajátosságok, annak próbáltunk utánajárni, így esztendő végén, az új év küszöbén, a munkafegyelem megszilárdítására és a munkaidőalap védelmére hozott kormányzati intézkedések hatályba lépése előtt néhány nappal. Országos felmérések kedvező tapasztalatai — mérséklődött a kis- és nagyüzemi tehénlétszám csökkenése, a háromnegyedévben 55 ezerrel nőtt a kocalétszám, dinamikusan fejlődött a ba- romfitermelés — azt bizonyítják, hogy az év végére hazai állattenyésztésünk túl- jut a mélyponton. A hullámvölgyből való kiláboláshoz — a legkritikusabb hús- és tejtermelő ágazatok jövedelem- pozícióját javító központi intézkedéseken és a különböző tenyészállat-kihelyezési akciókon kívül — nagyban hozzájárult a nagyüzemi állattenyésztő-telepek rekonstrukciója iránti szándéknak az élénkülése is. Magad uramT ha... Az ország legaszályosabb térségének számító megyénkben az utóbbi években kevés közös gazdaság tudott élni az utóbbi lehetőséggel. Merthogy a különböző hitel és támogatási feltételek ellenére az állattartó-épületek, a technológia felújítása elsősorban nemcsak szándék, hanem pénz kérdése. Ahol viszont — ha időlegesen más ágazatok fejlesztésének rovására is — sikerült megteremteni a feltételeit a rekonstrukciónak, ott annak az eredménye nem is maradt el. A Jászjákóhalmi Béke Termelőszövetkezet nemrégen korszerűsített tehenészeti telepére menet Borics Béla, a szarvasmarha-ágazat vezetője a kétéves rekonstrukciós program során történt változásokat sorolja: — öt kilométeres körzetből, négy helyről koncentráltuk a mostani szaktelepre a tehenészetünket. Saját erőből, bankhitelből és állami támogatásból 21 és fél milliót költöttünk a korszerűsítésre. Meglévő épületekből alakítottuk ki a fejőházat, az ellető istállót. Építettünk egy 320 férőhelyes új, kötetlen tartású, pihenőboxos istállót, gépesítettük a takarmányozást és a kitrágyázást. Korszerűsítettük a fejési technológiát, a korábbi sajtáros berendezéseket az Alcsired 24 állásos, alsótejvezetékes fejőháza váltotta fel. Mindezt saját kivitelezésben készítettük el, mert ugye magad uram, ha pénzed nincs, vagy az kevés. Lehet fele létszámmal? Nos igen: a jászjákóhalmi közös gazdaság sem azért teremtett jobb feltételeket a tejtermeléshez, mert annyira bőviben lett volna a fejlesztési forrásoknak. A szalc- és a pártvezetőségnek el kellett döntenie: az eredményes húsmarha-előállítással és az akkor még létező tejprémiummal együtt is csak vegetáló szarvasmarha-ágazatot fölszámolják-e, vagy gazdaságossá tegyék. Az, hogy jó gazda módjára, hosszabb távon gondolkodva az utóbbi mellett döntöttek, természetesen nemcsak műszaki-technikai változtatásokat hozott magával. Erről beszél a téesz elnökhelyettese. Szabó Pál: — A maga 3600 hektárjával, évi 135—140 milliós termelésével a Jászság egyik legkisebb gazdasága a miénk. Különösen az utóbbi, csapadékszegény esztendőkben vált jelentős bizonytalansági tényezővé, hogy az alaptevékenységünkből származó árbevételnek mindösz- sze 30 százalékát hozta az állattenyésztés, azt is meglehetősen rossz nyereséghányaddal. Ha a fajta iránti nosztalgia miatt nem is könnyű szívvel, de le kellett mondanunk a magyar-tarka állomány fenntartásáról, időt és pénzt kellett áldoznunk a tejtermelő típusú holstein keresztezésre. Hiába I.ukácsi István: — Megszólítjuk, aki nem veszi komolyan a munkafegyelmet állt volna azonban rendelkezésünkre a jó genetikai alap, mert a kötött tartásmód. a telepek szétszórtsága, elavultsága, és a mindezzel természetszerűen párosuló szakmai hiányosságok" miatt nem tudtuk volna jól kihasználni az állatok teljesítőképességét, A rekonstrukciós program megvalósítása éppen ezért nemcsak a biológiai és a tárgyi, hanem a divatosan emberi tényezőknek mondott feltételrendszer megújítását is kellett, hogy jelentse. Fele annyian — a korábbi kollektíva szakmailag és a munkafegyelem szempontjából legmegbízhatóbb tagjai — dolgoznak az új telepen, mint korábban a négy istállóban. Egymásra utalva Nem voltak azok könnyű napok — , emlékszik vissza Fülöp Sándor. A szaktelep inszem;náftora látja el az otí dolgozó héttagú pártcsopoít bizalmi teendőit is. — A négy telephely 45 dolgozója közül huszonkettőnkre van csak szükség itt. a rekonstrukció után. Leültek a szakvezetők minden fejővel, takarmányossal, jószággondozóval külön-külön beszélgetni. Elmondták azoknak, akik maradhattak, hogy mit várnak tőlük hosszabb távon. Azoknak pedig, akiknek menniük kellett — meg kell, hogy mondjam, akadt köztük párttag is — hogy mik a hibáik, hátha másutt levetkőzik őket. Hogy hová kellett menniük?. A régi telephelyek közül a használhatatlanokat már bontják, szántják föl a helyüket, vetik be mihelyst lehet. A még használható istállókba növendéküszőket telepítettünk, azoknak a gondozását bíztuk az úgymond gyengébb munkaerőre. Volt, akit a növénytermesztésben tudtunk elhelyezni. Hogy kik maradhattak? Természetesen csak a munkájukat mindig lelkiismeretesen, fegyelmezetten végzők, a jószágokhoz kellően értők, a nem italozók. Feltétlenül válogatnunk kellett az emberek között, mert itt a telepen csapatmunkára van szükség. Akkor természetesen — beszélik a tészbeliek — vegyes érzelmeket és véleményeket váltott ki a szarvasmarha-ágazatban dolgozók között ez a szelektálás. Az idő végül is a válogatókat igazolta: néhányan, akik más munkaterületen sem állták meg a helyüket, azóta megváltak a téesztől. Hogy a szaktelepen kialakított válogatottban mennyire szükség van a psapatmunkára, arról a korábbi 21 fejőből megmaradt négy jelenlegi fejő egyikével, Lukácsi Istvánnal váltunk szót: — Mindannyian teljesítménybérben dolgozunk, és a hóvégi boríték vastagsága a tej mennyiségétől, minőségétől függ. Hiába eteti szakszerűen a jószágokat a takar- mányos, ha én nem fejem ki kellően a géppel a teheneket. Fejhetem viszont őket hiába, ha nem időben és nem megfelelő táplálékot kapnak. De ha van is elegendő tej, ha nem lelkiismeretesen bánik vele a tej kezelő, és leminősítik a csíraszem alapján a Fodor Istvánná: — Az idén eladott tej 9“ százaléka első osztályú volt Jásztejnél. Merthogy oda szállítják tőlünk naponta a 300 tehéntől fejt ötezer, liter tejet. Ami a keresetet illeti: a jó tehenész régen is megkereste a maga hétezer forintját. Csak hát most már nem kell hóban, sárban kilométereket kerékpározni, és most az egyőnkre jutó 100 tehenet könnyebb megfejni, mint azelőtt a 25—30-as csoportokat. Fenyőág a tejházban A reggel háromnegyed öttől délelőtt tízig és délután háromnegyed négytől este hétig dolgozó két tejkezelő minden második napja szabad. Az ezúttal ügyeletes Fodor Istvánná éppen befejezte a reggeli fejősből vett tejminta zsírtartalmának vizsgálatát. Mint mondja, a teleprekonstrukció előtti tiszte a mosogatás volt. — Jártuk sorra kerékpárral az istállókat, és- a 16 egyenként 20 literes fejősajtárokat tartottuk rendben. Most a tejvezeíék-rendszer átmosása, a tartály tisztántartása és a tej-zsírtartalom ellenőrzése a feladatunk. Fizikailag sokkal könnyebb, de nagyobb a felelősségünk a tejkezelési technológia, a higiéniai előírások betartásában. A csíras^ám alapján minősített tejet, ha első osztályú. 45 fillérrel drágábban veszik át literenként. Gondolja meg: ha mulasztunk, milyen veszteség érhet bennünket évi egymillió 800 literes tejtermelésnél! A szövetkezet közgyűlésein — emlékszik vissza Székely Zoltán főkönyvelő — sosem volt úgymond agyondicsért téma a szarvasmarha-ágazat értékelése. Mit mutatnak az idei termelési és más fajlagos mutatók? — Huszonhárom százalékkal nőtt az előző évihez képest a tehenenkénti fejési átlag, meghaladta az ötezer litert. Ez mindenképpen a szaktelepen dolgozók jó munkáját dicséri a műszakitechnikai feltételek javulásán (túl. A korábban a tejprémiummal együtt sem nyereséges tehenészet idén egész évben folyamatos és növekvő árbevételt biztosított. A tervezett árbevételünk tejből 15 millió forint volt, év végére meghaladja a 17 milliót. Az aszály miatt, elsősorban a kalászosgabona és a cukorrépa-termesztésben keletkezett hétmilliós árbevétel-kiesésünkből tehát kétmilliót pótolni tudott az állattenyésztési ágazat. A hozamok növekedése, az élőmunka- megtakarítás, az egy liter tej előállításához szükséges abrakmennyiség 8 dekás csökkentése, a 6,7-ről 2,8-re mérséklődött elhullási százalék és az értékesített első osztályú tej 97 százalékos aránya révén idén kétmillió forint nyereséget hoz a rekonstrukció előtt éppen csak rentábilis tehenészet. A számok persze nem véglegesek, hiszen ezután készül még csak a zárszámadás. Az azt megvitató közgyűlésen most már emelt fővel ülhetnek a szarvasmarha-ágazatunk dolgozói is. Temesközy Ferenc A vállalat egyik legfőbb, legnagyobb munkaterülete a szolnoki Széchenyi lakótelep. A szürke házrengeteg folyamatosan épül, terjeszkedik, a munka a karácsony előtti héten, az ünnepekhez közeli napokban sem állt meg. Bajzáth László főművezető kalauzolásával bokáig érő sáron keresztül jutottam el ahhoz az épülőfélben levő tömbhöz ahol Szilágyi László kőműves brigádja a lakások aljzatbetonozásán dolgozott. Pár percre leállították kedvemért a betonkeverőt. — Mi nem nagyon engedhetünk meg magunknak lazaságot — mondta némi gondolkodás után a brigádvezető — mert ahogy dolgozunk, úgy keresünk ... Ez az egyösszegű munkautalványos rendszer arra kényszerít bennünket, hogy gyorsan dolgozzunk. Az előbb például elromlott a gép, s mi nem vártunk szerelőre. Magunk oldottuk meg a cserét és haladtunk is tovább. — Jó ez a teljesítménybéres rendszer? Kellően ösztönöz a jobb és a több munkára? — Igen — válaszol újra a „brigadéros”. — Rá vagyunk kényszerítve, hogy ha egy munkánk már kifut, akkor előre gondoskodjunk újabbról, jelezzük az igényünket. A másik dolog, hogy most minden brigádtagnak egyformán jól kell dolgoznia, mert senki helyett nem vagyunk hajlandók elvégezni a munkát. Aki nem így csinálja, az mehet.,. A rendszer jó, de... Egy másik helyszínen, a Mártírok úti 128 lakás építésén Fejes Mihály művezetővel egy emberektől hangos irodában beszélgejünk. Véleménye a bérezés ösztönző jellegéről nem túl hízelgő. .Szerinte a bérek a vállalatnál még mindig nem tükrözik eléggé a tényleges teljesítményeket, s a jelenlegi gyakorlat nem teszi lehetővé az igazi differenciálást. Egyik dolgozója, Ujfalusi Sándor példával is megmagyarázta ezt az álláspontot. — Huszonkét éve vagyok a vállalatnál, brigádvezetőként dolgozom, tehát sok mindenért felelek. Hat és fél ezer körül keresek, míg egy most felszabadult, kezdő szakmunkás is ötezer fölött kap. Hol itt a teljesítményarányos elismerés? László János, a vállalat főmérnöke: — Ahol csak lehetett, bevezettük az egyösszegű munkautalványozást, visszaszorítva ezzel az időbéres formát. — Ez a rendszer, véleménye szerint, mennyire teszi lehetővé a differenciálást, mennyire lehet így ösztönözni a dolgozókat? — A rendszer alapvetően jó lenne, csak nem lehet igazán következetesen alkalmazni nálunk. A jelenlegi bérszabályozás ugyanis erősen átlagszemléletű, s ilyen feltételek mellett nem lehet igazán megfizetni a kiemelkedő munkateljesítményeket. Bérfejlesztési lehetőségeink évről évre behatárol- tabbak, így nem tudjuk kihasználni az egyösszegű munkautalványos elszámolásban rejlő tartalékokat. (A rendszer nagyon általános lényege az, hogy minden elvégzett munkának megvan a normakönyv szerinti értéke, amit a brigád annyi idő alatt keres meg, amennyi alatt az adott munkát elvégzi. Ha gyorsan dolgozik, akkor előbb, ha lassan, akkor később kasszírozhatja be munkája „árát”.) — Persze nemcsak a szabályozók akadályozzák a következetes érvényesítést — mondta még erről a vállalat főmérnöke. — Gépeink olyan mértékben elhasználódtak, hogy az már a munkánk folyamatosságát, biztonságát veszélyezteti. Sok a meghibásodás és a felesleges várakozás. Itt vannak aztán az egyéb belső szervezési okok, az emberi mulasztások, amelyek szintén jelentősen rontják lehetőségeinket. Legszívesebben elzavarnám Fejes Mihállyal is sok mindenről beszélgettünk, de amikor a munkafegyelemre terelődött a szó, indulatosan kifakadt: — Olyan emberekkel vagyok kénytelen együtt dolgozni, akiket szívem szerint már régen elzavartam volna! De nincs helyettük más, és már így is kevesen vagyunk! Mit tehetek? Ha nem jön be dolgozni, beírom neki a szabadságot utólag, ha iváson kapom, hazaküldöm, és megint szabadság, amíg, csak futja... — Sokat isznak az emberei? — Nézze, itt százharmincán dolgoznak, s ez nem egy zárt üzem. Ha valaki „bedob” egy-két féldecit, azt nem veszem észre, csak ha valaki leissza magát. Sajnos, gyakori az italozás, és alig ellenőrizhető. — Mit vár a január elseje után hatályba lépő szigorító intézkedésektől? Lesz valami változás? — Nem hiszem. A mai bajok gyökerei messzire nyúlnak vissza, és hiba lenne azt 'gonöoln,!, hogy amit hosszú idő alatt elrontottunk, az egyik napról a másikra néhány rendelkezéssel majd rendbe hozható. A változáshoz véleményem szerint idő kell. Vállalati szinten erősebb ellenőrzésre van szükség, mert az egyetlen művezető képtelen minden ember mellett ott állni, s mindenkinek szondát dugni a szájába. Az lenne a jó, ha valóban szigorúbbak lehetnénk, s egy-két eset után el is küldhetnénk a fegyelmezetleneket. De akkor kikkel dolgozzunk tovább?! (Közben az egyik művezető fizetési borítékokat oszt szét. Az egyik melós közelebb somfordálva mondja: Józsi bá’, a szombati napot be kellene írrti arra a múltkori igazolatlanra 's... Beírják.) — Még egy dolgot fontosnak tartok — folytatta Fejes Mihály. — A szigorítást nem lent 'kell kezdeni! Nagyon fontos a munkahelyi vezető példamutatása. Milyen dolog az például, ha egy művezető részegebb mint az emberei? És van ilyen! Ujfalusi Sándor véleménye e kérdésben is elég pesszimista: — Szerintem > aki eddig megitta, az ezután is meg fogja inni... Rendelkezésekkel nem lehet megijeszteni az alkoholistákat. Egy művezető úgysem tudja megfogni az italozást, hiszen itt van a bolt nem messze, s ott pedig nagy a kínálat. Nézze csak meg, már a Diana sósborszesz is kétdecis lett! Ott van a boltban, kirakva a kassza elé s fogy is rendesen. Így nem lehet elejét venni az ivásnak! Be kell tartani László János főmérnök: — Naponta komprbmisz- szumokra 1 kényszerülünk, mert a jelenlegi munkaerő- helyzetünk nem teszi lehetővé, a szabályok merev alkalmazását. Ha ugyanis mi fegyelmivel elküldünk valakit, akkor más cégek két kézzel kapnak rajta, mi pedig nem tudunk mást felvenni helyette. A létszámunk így is állandóan fogy. 1985. végén még 2424 dolgozónk volt, most egy évvel később viszont már csak 2173. Ezen túlmenően is óriási a vándorlás a vállalatnál, ami szintén nem erősíti a fegyelmi helyzetet. A kritikus terület a kőműves szakma. Kevesen vannak, ugyanakkor a munkateljesítményüket erősen befolyásolja az, hogy máshol keresik meg a nagy pénzeket, nem a munkahelyen. A havi keresetüknek megfelelő összeget „maszekolva” két hétvégén összeszedik, ezért a munkahelyen bizony nem hajtják magukat. Az igazgató egyébként utasításban határozta meg mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a munkaidőalap védelmében, a munkafegyelem javítása érdekében kell foganatosítanunk. Korlátozzuk a munkahelyi eltávozásokat, szabályozzuk az irodai ügyintézés rendjét. S e rendelkezéseket be is tartatjuk. Az igazgatói utasításból magam is kaptam egy példányt. Elolvastam, de nem nyugtatott meg igazán. Óhatatlanul is a sport területéről jól ismert mondás jutott eszembe: minden taktika csak annyit ér, amennyit a pályán megvalósítanak — meg tudnak valósítani — belőle. L. Murányi László A BHG kunhegyes! gyára teljesítette tarvét. Az elkészült telefonközpontokat szovjet megrendelésre gyártották. Képünkön: előfizetői keret kapcsolása és forrasztása Fotó: — nzs —
