Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-02 / 283. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DEOEMBER 2. Füldugó az éjjeliszekrényen Halkult a zaj a Véső utcában Vlmmamtérank oikkilnkre Egy évvel ezelőtt, 1985 decemberében írtunk először a szolnoki Véső utcai zajról. A zaj forrása az Alföldi Szilikátipari Vállalat bukósisakgyártó üzeme. A gond pedig, amelyről beszámoltunk: a szomszédos lakóházak tulajdonosainak éjszakai, olykor nappali nyugalmát zavarja az üzem légelszívó berendezésének, illetve kéményének zaja. Az egyik szomszéd — Csák József és családja — több fórumot megjárt a panasszal, aztán az idén —hosszas vizsgálódás után — végre történt valami. I hivatal megfelelőnek találta Szabó Tibor, az Alföldi Szilikátipari Vállalat főmérnöke: — Atterveztettük az elszívó-berendezést és a gázgenerátor kéményét, olyan szerkezetet építettünk bele, amely a zajt csökkentette. Az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal illetékesei Júniusban elvégezték a szükséges méréseket, és megfelelőnek találták a zajszintet, mert teljesítette az előirt kívánalmakat. — Mennyibe került az át— Láttuk, hogy a nyáron sokat foglalkoztak az elszi- vóberendezéssel, megkaptuk a vállalat levelét is. Elhiszem, hogy számukra megnyugtató megoldás született, de mi magunkra maradtunk a bajunkkal. A fűtési idény kezdete óta, különösen éjszaka zavar bennünket a monoton zúgás. Nem mondom, füldugóval tudunk aludni. Én is, meg a férjem terveztetés, illetve az átalakítás? — Körülbelül 300 ezer forintba. Látogassunk el ismét Csák Józsefékhez, a Véső út 26/a-toa. — A zaj ügyében? — tessékel beljebb a fiatalasz- szony, Csákék lánya. — Éppen most kérte anyuka, hogy hozzak füldugót a gyógyszertárból. Csák Józsefné, aki csendre, nyugalomra vágyik a hálószobába vezet. Az ágy mellett az ékes bizonyíték; füldugó az éjjeliszekrényen. is. Egyébként a szomszédok, a rokonok tanácsolták; rendezzük ót a szobákat! De ez a ház ilyennek épült, így vásároltuk, egyszerűen lehetetlen a hálószobát a konyhába költöztetni és viszont. Nem vagyunk kötözködő természetűek. Egy évig, másfél évig harcoltunk, panaszkodtunk. leveleztünk. Végigjártuk az összes lehetséges hivatalos fórumot. Azt se mondhatjuk, hogy rossz szomszédsággal lennénk a vállalattal. Tudom, mostmár így kell elviselnünk a hálószoba „alapzaját”, amíg élünk, amíg itt marad az üzem. I következményekkel nem számolva Én egyszerű asszony vagyok, de számtalanszor megfordul a fejemben: valóban így kell, így kellett ennek lenni? Valaki annak idején kiadta az engedélyt a bukósisaküzem itteni működésére, akinek tudnia kellett, hogy két lakóháztól is mindössze 10 méter távolságra található a zajos épület. \z a valaki akkor nem gondolt erre? Aztán maga a vállalat is 300 ezer forintot költött. Nem takaríthatták volna meg ezt a kiadást? Nem telepíthették volna máshová az üzemüket? Csákné „egyszerű” gondolatai, kérdései valójában nagyon is ésszerűek. Természetesen előbb a vállalat döntött arról, hogy éppen a Véső utcában folytatja a bukósisakgyártást, aztán erre a városi tanács megadta az engedélyt, úgy tűnik, nem számolva kellően a következményekkel. Csákék nyugalma vagy nyugtalansága pedig egészen más lapra tartozik. Arra nincs paragrafus, nincs hivatal. Egri Sándor Kisvasúton Göcsejbe Zala megye egyik idegenforgalmi látványossága lesz a dús erdők fedte göcseji dombok között Kistolmács határában kialakuló szabadidő központ. A kiránduló-, pihenő- és majdan horgáiszhely gépkocsival jó úton közelíthető meg, de akik kedvelik a romantikát, azok Csömödértől Kistolmácsig a menetrendszerűen közlekedő erdei kisvasúton is utazhatnak. 1. MŰSOR: 8.50: Tévétorna. — 8.55: Iskolatévé. Felvételre ajánljuk! Fizika (ált. isk. 7. oszt.) {ff). Áramkörök. — 9.25: Történelem (ált. isk. 5. oszt.). A spártai állam és a thermopülai ütközet. — 9.55: Láthatatlan arcvonaí (ff). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság filmje. A halál szigete. — 11.00: Mozgató. — 11.10: Portré háttérben virágokkal. Rilm Richter Ilona grafikusművészről. A szegedi körzeti stúdió műsora (ism.). — 11.40; Képújság. — 15.40: Hírek. — 15.45: A történelem lapjairól. Francia dokumentuműlm-sorozat VI/2. rész: Észak Dél ellen. (A get- tysburgi csata 1863) (ism.). — 16.35: Három nap tévéműsora. — 16.40: Tegeződő. A belpolitikai főszerkesztőség műsora fiataloknak. — 17.30: Képújság. — 17.35: Reklám. — 17.40: A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.00: Diagnózis. Az adás témája: az AIDS. — 18.20: Reklám. —18.25: Iparvllág. A belpolitikai főszerkesztőség műsora. — 18.45: Mini-Stúdió ’86. — 18.50: Reklám. — 19.00: Tévétorna. — 19.05: Olvassatok mindennap! — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A falu Jegyzője. Eötvös József regényének tévéváltozata — IV/1. rész. — 21.05: Betűreklám. — 21.10: Stúdió ’86. A televízió kulturális hetilapja. — 22.10: Béke poraira. Angol té- véfllmsorozat. Billy és a kőris- talány. — 22.35: Híradó 3. — 22.45: Himnusz. í. MŰSOR: 18.05: Képújság. — 18.10: Autó- motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 18.30: Körzeti adások. — Budapest. — Pécs. Pannon krónika. — Szeged. — 19.35: Hajnal előtt — Portugál film (ism.). — 20.00: Periszkóp. A külpolitikai szerkesztőség katonapolitikai műsora. — 20.30: A liturgiák művészete. A magyar Légitársaságok szövetsége Új tag a Malév A Malév a közelmúltban csatlakozott a brüsszeli székhelyű Európai Légitársaságok Szövetségéhez (AEA). A nemzetközi szervezetnek a Malév lett a 19. teljes jogú tagja. Az AEA-tagság feltétele egyébként, hogy a csatlakozni szándékozó légi- társaság tagja legyen a Nemzetközi Légiforgalmi Társulás (IATA), és európai országban működjék. A nemzetközi szövetség széles lehetőségeket nyújt a szakmai együttműködésekhez, a különböző fejlesztési és kutatási programok közös kidolgozásához. A résztvevő tagok konkrét munkaprogramok alapján foglalkoznak a légiforgalomban végbemenő gyors technológiai és technikai fejlődés különböző kérdéseivel. Jelenleg egyebek között olyan feladatok kimunkálását végzik, mint a legkorszerűbb utas- és poggyászfelvételi technológiák ki- fejlesztése, az automatikus jegy- és beszállókártya program kidolgozása, vagy az adatfeldolgozás számítógépes módszereinek továbbfejlesztése. I MŰSOROK I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Filmslágerek, az Onions együttes felvételeiből. — 17.15: Hazai holmi. Körmendi Lajos Jegyzete. — 17.20: Népzenei percek. A mezőtúri népdalkör műsorából. — 17.30: Famunkások. Riporter: Bozó Beatrix. — 17.40: Táncoló gitárhúrok. Faragó „Judy” István játszik. — 18.00:— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Muzsika Zsuzsika meséi. — 10.05: világablak. - 10.35: Éneklő ifjúság. — 10.50: Zenekari muzsika. — 11.35: Valami történt. — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Brahms: Fantáziák. Op. 116. — 13.10: Müsorajánlat. — 13.15: Emlékműsor Rózsa Ferenc születésének 80. évfordulóján. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmeló- diák. — 15.00: Elő világirodalom. — 15.20: Fiatalok muzsikálnak. — 15.40: Poggyász. — 16.05: Látogatóban. — 17.00: Századunk zenéjéből. — 17.30: Kálmán Imre —Szenes Andor—Szenes Iván: A montrr.artre-i ibolya — A II. felvonás fináléja. - 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család. — — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Mosolygó Parnasszus — Döntő. — 20.45: Zongorakísérő vagyok. — 21.30: Sokszemközt az egészségről. — 22.15: Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Népzene Laoszból. — 22.41: Az alkohol. — 22.51: Operaest. — 23.45: George Malcolm csembalózik. —0.10: Himnusz. — 0.15: Ejfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Reklám. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvószene az NDK- ból. — 12.30: Népdalkörök énekelnek. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Randevú a Jókai Klubban. 15.05: Híres tenorlsták énekelnek. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.27: Reklám. — 17.30: önképzőkör. — 18.30: Gramofon sztárok. — 19.05: Sport. — 19.10: Csak fiataloknak! — 20.05: Nótacsokor. — 21.05: A százszázalékos nő. — 21.29: Egy sláger- gyáros duó története. — 22.22: Deák Tamás szerzeményeiből. — 23.15: Sport — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Virágénekek. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.03: Műsorismertetés. — 9.05: A kiállítótermek programjából. — 9.08: Zenekari muzsika. — 10.41: Rock and rolltól a íun- kyig. — 11.41: A végzet hatalma — Részletek Verdi operájából. 12.45: A Budapesti Koncert- fúvószenekar magyar zeneszerzők műveiből játszik. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Inter- mikrofon. — 13.20: Zenekari muzsika. — 14.45: Labirintus. — 15.00: Concertino Praga ’86. — 15.20: Operaáriák. — 15.55: Bara- nyay László (zongora) hangversenye. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: A zeneirodalom remekműveiből. — 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű műsora. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. — 19.35: Oj operalemezeinkből. — 20.40: Egy pálya vonzásában. — 21.00: Az operaközvetítés folytatása. — 22.20: Az I Muslcl di Roma kamara- zenekar játszik. — 22.50: Magyar Kurír. — 23.20: Régi fúvószene. így kell elviselnünk NAPTÁRAK 1987'RE Nyolcvan-száz évvel ezelőtt az emberek azért vették kézbe, azért forgatták a naptárakat, kalendáriumokat, hogy hasznos gazdálkodási és egyéb tanácsokat merítsenek belőlük. Manapság nem az olvasmány, sokkal inkább a látvány miatt és praktikum (időbeosztás, elfoglaltság bejegyzése) céljából folyamodunk a naptárakhoz. Felismerve azt az igényt, a Képzőművészeti Kiadó év- ről-évre sokféle képes kiadvánnyal csábítja a vásárlókat. Az idén 14 féle fali, 8 féle asztali, 5 féle határidő naptár és számtalan plakát és kártya-naptár közül válogathatunk. A kiadó profiljába tartozó témák leginkább a falinaptárakon jelennek meg. Gyönyörű a középkori magyar festészet két kiválóságának, Kolozsvári Tamás 1427-ben és MS mesterek 1506-ban festett oltárképeit reprodukáló kiadvány. A Kovács Margit agyagszobraival illusztrált naptárat szinte napok alatt elkapkodták az üzletekben. (Kár, hogy a reprodukciók néhol elvágják a szobrokat talapzatuktól, s csak felső kétharmaduk látható egyikmásik lapon.) A napjainkban újra divatos szecessziónak hódol a francia Eugene Grasset nőalakjaiból összeállított falinaptár. A magyar térképfestészet egyik legjobb korai mestere volt Mészöly Géza, alföldi, balatoni tájai naptárillusztrációnak is reprezentatívak. Jó ajándék külföldi ismerőseinknek a Magyar városok (Budapest, Eger, Esztergom, Kecskemét, Kőszeg, Pécs, Sopron, Szeged, Veszprém) látképeit felvonultató magyar, angol, német, orosz nyelvű feliratos és a Népviseletek — Magyar lakodalmi öltözetek című falinaptárak. Bájos a veszprémi állatkert medve- bocsainak fényképeivel illusztrált gyermekfalinaptár. S hasznos a kifestőkönyvként is használható gyermeknaptár. ötletes a Reklám anno' című, a Széchenyi Könyvtár számolócéduláit reprodukáló asztali naptár, amelyben a századforduló szellemes reklám-rajzai szerepelnek. A kiadónál elkészítették már az 1968-as naptárak terveit is. Ezek között bizonyára sok sikeres lesz. Vasarely, Gross Arnold, Cso- hány Kálmán, Tornyai János, Benczúr Gyula nevét említjük, vagy az Iparművészeti Múzeum kincseit a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményét, amellyel illusztrálni kívánják kiadványaikat. (Kádár) Szerződéses üzletek Átgondoltabb megállapodások Mérséklődő vállalkozói kedv Nyereséggel, színvonalasan Mi változott az üzletekben a NEB-vlzsgálat óta? Bevezették, hogy növekedjék a hatékonyság. A közvetlen egyéni anyagi érdekeltségtől ezt remélte mindenki. Ahol a feltételek ehhez adottak, bevált az elképzelés. Voltak, akiket elvakított a könnyebben megszerezhető többletjövedelem. Az ezzel járó megnövekedett felelősséget már nem kalkulálták be. A vállalatok, ha jó partnerrel kötnek szerződést, előnyösen járnak, ha nem, futhatnak a pénzük után. Akad olyan vállalat, amelynek több mint 7 millió forinttal tartoznak korábbi üzemeltetői. A szerződéses üzletek kettősségéről már 1984-ben képet alkotott a Szolnok Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Legutóbbi ülésén azt vitatta meg a testület, hogy az eltelt időszak milyen változást hozott: megszűntek-e egyházi gyűjtemények kincsei (ism.). — 21.10: Híradó 2.— 21.30: Reklám. — 21.40: Jelek — Angol tévéfilm. — 22.30: Képújság. MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.50: Dokumentumfilmek. — 13.40: Beethoven első szimfóniája. — 14.15: Hírek. — 14.20: Mitől és miért. — 14.50: Ország a Mekongnál. — 15.15: Kárpáti akvarellek. — 15.40: Élet és tudomány. — 15.25: Rajzfilm. — 16.45: Világhíradó. — 17.00: Problémák, útkeresések, megoldások. — 18.40: A Baskír Állami Énekkar hangversenye. — 19.00: Híradó. — 19.40: Dokumentumíilm. — 21.05: Világhlradó. — 21.25: Előeste — film 2. rész. — 22.40: Hírek. — 22.45: Sportműsor. — 23.15: Hangverseny. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.00: Hírek. — 16.05: Kecsketej — szlovák filmvigjáték (ism.). — 17.30: Kicsinyek műsora. — 18.15: Hobbi — portré- műsor 2. rész. — 18.30: Szakmunkástanulók műsora. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Időjárás-Jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fiatalok tévéklubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-Jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Aranykor — magyar tévéfilm. OJ VIDÉK: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. — 17.00: Tv-napló — magyarul. — 17.15: Reklám. —17.20: Bejelentkezés és akció. — 17.25: RTV-napló. — 17.45: Gyermek- műsor. — 18.15: Erdőtüzek — oktatóműsor. — 18.45: Népszerű oktatómüsor. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tvnapló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottósorsolás. — 20.05: vajdaságon át. — 20.55: Reklám. — 21.00: Claud Sharbol filmciklus: A fenevad kimúlik — francia film. — 22.30: Tv- napló. — 22.50: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-hlradó. — 20.20: Gazműsora. — 21.00: Mihail Eml- dasági figyelő. — 20.35: Pionírok nescu: Decebal című színműve. — 21.40: Riportfilm. — 21.50: Tv- hlradó. a kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységek üzemeltetésében korábban tapasztalt hiányosságok. Ezen túlmenően pedig áttekintették azt is, hogy az időközben bevezetett új formában működő, jövedelemérdekelt-' ségű üzletek munkája menynyire felel meg az elképzeléseknek. Általánosítható tapasztalatként hangzott el, hogy a szerződéses üzletek megtartották kettős arculatukat. Kedvező változás a korábbiakhoz képest, hogy az 1984- es vizsgálat megállapításainak többségére az érintett vállalatok, gazdálkodó szervezetek érdemi intézkedéseket hoztak. A közben megjelent új jogszabályok több nyitott kérdést tisztáztak. A vállalatok, szövetkezetek nagyobb gondot fordítanak az üzlet meghirdetésével ösz- szefüggő előkészületi munkára. így többek közt megalapozottabbá váltak a gazdasági számítások; több és egyre megfelelőbb információval látják el a vállalkozókat, és a szerződések is egyértelműbben rögzítik a jogokat és kötelességeket. Rendszeresebbé váltak az ellenőrzések. Ugyancsak a kedvező jelenségek közé sorolhatjuk, hogy az üzletek többségében bővült az áruválaszték és a szolgáltatások köre; lényegesen emelkedett az árbevétel és a gazdálkodási nyereség. Mindemellett, a vizsgálat feltárt jónéhány olyan jelenséget és részben újratermelődött problémát, amely változatlanul gondot jelent. A gazdálkodó szervezetek nem minden esetben tesznek eleget a szerződésben vállalt felújítási, eszközvállalási kötelezettségeiknek. A vendéglátó üzletvezetők egy része figyelmen kívül hagyja a szerződésben kikötött ételforgalmi-részarány teljesítését. Nem javult elismerésre méltóan az árueladás, a kiszolgálás színvonala sem. Tapasztalható a szerződéses üzletek iránti vállalkozó kedv mérséklődése is. A megtorpanás, a kifáradás jelei mutatkoznak. A szakemberek elsősorban a szabályozás bonyolultságában, az áru- beszerzés gondjaiban és az üzemeltetési költségek növekedésében látják ennek okait, de ide számítják a versenyfeltételek változását, a jogszabályokban még mindig fellelhető hiányosságokat is. A magas arányú szerződésbontásban ugyanakkor közrejátszik az is, hogy a vállalkozók nem kellő körültekintéssel mérik föl lehetőségeiket. Az 1983-ban bevezetett jövedelemérdekeltségű üzletek tapasztalatainak elemzésekor a bizottság megállapította: a kereskedelem az induláskor nem volt erre kellően felkészülve. Az elmúlt két évben azonban egyre több üzlet tért át erre a formára, s a gazdasági eredmény egyértelműen, kimutatható így számítani lehet arra, hogy számuk a jövőben is gyarapodni fog. A megyei NEB javaslataival szorgalmazza mind a központi; mind pedig a gazdálkodó szervezeteknél feltárt negatív jelenségek megváltoztatását. — sz. gy. —