Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-12 / 266. szám
1986. NOVEMBER 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Majoros Károly katonák között A megyei tanács vb napirendjén Nem luxusutakat kínál a Tiszatour A Tiszatour Szolnok Megyei Idegenforgalmi Hivatal az elmúlt három évben Jó bizonyítványt állított ki munkájáról. Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy nem egyedi luxus utakat kínál, hanem az idegenforgalomban az átlagember igényét próbálja színvonalasan kielégíteni. Árai az olcsóbb és közép kategóriába tartoznak és gyakran él a kedvezmények nyújtásának lehetőségével. Belföldi vendégek, fiatalok, nyugdíjasok, nagycsaládosok,'csoportosan érkezők, több napig tartózkodók, vagy visz- szatérő vendégek biztos, hogy részesülnek valamiféle árengedményben, vagy megkülönböztető előnyben. Hogy tevékenységük iránt nagy a kereslet az is bizonyítja; a vendégek 45 százaléka a kempingeket, nyaralóházakat keresi, 40 százalékuk tölti idejét a szállodában és a fizetővendéglátást csak kevesebben veszik igénybe — állapította meg a megyei tanács vb elé készített beszámoló. A vendégkört illetően kétharmad részük hazai, a külföldiek közül pedig a turisták 60 százaléka szocialista országból érkezett az idén. Vannak csúcsidények, így júliusban és augusztusban szinte valamennyi kemping zsúfolásig megtelik, ilyenkor a tiszaligeti vagy az abádszalóki kempingre nyugodtan ki lehet tenni a megtelt táblát. Készül az idei szezon mérlege, s ebből kiderül, hogy a külföldi vendégforgalom 12 százalékkal nőtt úgy, hogy a nem szocialista országokból ezúttal 15 százalékkal kevesebben érkeztek. A közelmúltban új központi irodát avatott a Tiszatour, ahol az ügyfélforgalmat színvonalasabban tudják bonyolítani, ám helyiséggondjaik nem oldódtak meg, mivel a számviteli munka meglehetősen mostoha körülmények között zajlik. A fejlesztési terveik között a közeljövőben a Tisza II környékének gazdagítása és a gyógyvízkincs kihasználása szerepel. A végrehajtó bizottság ezután a szövetkezetekben folyó személyzeti és oktatási munka törvényességi felügyeletének tapasztalatairól tárgyalt. Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára Rábold Gábornak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének kíséretében tegnap az egyik szolnoki laktanyába látogatott, ahol Kamuti Sándor vezérőrnagy. Sárközi Zoltán mérnök ezredes és Szöllős Vilmos őrnagy fogadta őket. Az egység életéről Sárközi István mérnök ezredes tartott tájékoztatót. Megemlítette, hogy ők is ügyelnek a gazdasági szempontokra. Saját laktanyájukat például „katonakézzel” 200 milliós beruházással fejlesztették. Nem tévesztik szem elől, hogy a kiképzések eredményessége is csökkenti a költségeket. Példaként a lőszer megtakarítását említette. A megtakarított pénzt a katonák élet- körülményeinek javítására használják fel. A részletes beszámolót Szöllős Vilmos őrnagy a politikai munkáról szóló, Bagosi Sándor alhadnagy pedig a párt- és mozgalmi tevékenységről szóló tájékoztatóval egészítette ki. A laktanyalátogatás során a vendégek egy alegység gyakorlatát tekintették meg, a létesítményekkel és a haditechnikával ismerkedtek. Szociális biztonság, hatékony foglalkoztatás Hogy társadalmunk hasznos tagjai lehessenek A helyi —azaz a városi tanácsok mellett működő — rehabilitációs bizottságok a megalakulásuk óta eltelt két és fél év alatt ötszázhúsz dolgozó ügyével foglalkoztak. Legnagyobbrészt a Megyei Társadalombiztositási Igazgatóság volt a kezdeményező, majd a munkahely következett és csak ezTársadalmilag ellenőrzött Természetesen a városi rehabilitációs bizottságokhoz többnyire azok a problémás, nehezen megoldható ügyek kerülnek, amelyeket a munkahelynek nem sikerült megoldania, illetve a Társadalombiztosítási Igazgatóság a járadék folyósításának feltételeit vizsgáltatja felül a bizottságokkal. A bizottságok munkáját nehezíti, hogy a hozzájuk fordulók egy része nem áll munkaviszonyban, valamint az, hogy kevés a rehabilitációs munkahely, mármint az olyan, amely a dolgozó egészségi állapotának és elképzeléseinek is minden szempontból megfelel. " ■*’ nem Nézzük a karcagi példát! Hogyan működik az ottani rehabilitációs bizottság? Beszélgetőpartnereim: dr. Mohai Ferenc, a karcagi rendelőintézet igazgató-főorvosa és Simon Pál, a városi tanács városfejlesztési és gazdálkodási osztályának munkaügyi feladatokat ellátó főelőadója. Mohai doktor a városi rehabilitációs bizottság elnöke, Simon Pál pedig a bizottság tagja. — Sokan csodálkoznak azon, hogy a mi rehabilitációs bizottságunkban három orvos is helyet kapott; a Karcagon lévő Megyei Egészségügyi GyermekottEredeti munkakörükben — nehéz Rehabilitáció 2l\ után maguk a dolgozók. Ez egy kicsit azt is mutatja, hogy az emberek kevésbé Ismerik a helyi (városi) rehabilitációs bizottságok működését. hon igazgató főorvosa, a város legtöbb dolgozót foglalkoztató munkahelye, a Magyar—Bolgár Barátság Tsz főfoglalkozású üzemorvosa és jómagam. A bizottság tagja még — mások mellett __ a városi munkaerőszolgálati iroda vezetője, illetve minden ülésünkön részt vesz az illetékes vállalat rehabilitációs megbízottja. Ügy érezzük tehát, társadalmilag eléggé ellenőrzött a munkánk — mondja Mohai főorvos. — Évente tizenöt— tizenhét ülést tartunk, alaposan megvizsgáljuk a megváltozott munkaképességűek elhelyezésének lehetőségét. Milyen eredménnyel? Szomorú számok következnek. 1983 óta 40 ember került elénk, a legnagyobb erőfeszítéssel hárman fogadták el más munkaterületre való átirányításukat. Két betegnek bizottságunk a másodfokú orvosi bizottság elé küldését javasolta, ahol őket rokkanttá is nyilvánították. Harmincnégy dolgozónak pedig bizottságunk nem tudott egészségi állapotának megfelelő munkakört felajánlani, ők járadékot kapnak. Egy dolgozónak megfelelt volna, de nem fogadta el a felajánlott munkakört, családi vállalkozásban hasznosítja magát. Nézzük meg a megyei helyzetet. A munkáltatók többsége igyekszik megoldani a megváltozott munka- képességű dolgozók rehabilitációját. Ezt igazolja, hogy az újjászervezett munkahelyi rehabilitációs bizottságok ötszázhetven esettel foglalkoztak, és 85 százalékban eredményesen. Általában azoknál a kisebb létszámú foglalkoztató cégeknél van probléma, ahol nincs önálló munkaügyi szervezet. Igaz, a rehabilitációs rendelet alapvető szabálya szerint a megváltozott munkaképességűeket elsősobran eredeti munkakörükben és szakmájukban kellene foglalkoztatni, de ez csak részben érvényesíthető. A statisztika szerint az érintettek mindösz- sze egyharmada dolgozik tovább eredeti munkakörében. Milyen munkaerőre van szükségük az üzemeknek, vállalatoknak, szövetkezeteknek? Elsősorban szakképzettekre. A szakképzettséget kívánó munkaterületeken a megyében jelentősebb munkaerőigény jelentkezik, ugyanakkor a szakképzetlenek elhelyezkedési gondokkal küzdenek. A teljesen egészségesek, az erejük teljében lévők is! Csakhogy a megváltozott munkaképességű dolgozók kétharmada szakképzetlen, nagyon sokan az általános iskolát sem végezték el. A nehéz fizikai munka, az egészségtelen életmód játszott szerepet egészségük megváltozásában. A megváltozott munkaképességű dolgozók csaknem kétharmadát — természetesen nagy-nagy odafigyeléssel, segítőkészséggel — mégis tovább tudják foglalkoztatni a termelésben például a Szolnoki Papírgyárban, a Vegyiművekben, a Mezőgépnél, a Hűtőgépgyárban, az Aprítógépgyárban. Kedvezőek még a tapasztalatok azokon a munkahelyeken, ahol könnyű fizikai munkát végezhetnek — például a textilfeldolgozó üzemekben. De a kisebb létszámú munkahelyek elsősorban a portás, az éjjeliőr, a telefon- kezelő, a hivatalsegéd munkaköröket tartják a rehabilitáció céljára alkalmasnak. Ezeket a munkahelyeket viszont gyakran visszautasítják a dolgozók. Ingázásuk képtelenség Hol jelentkezik még nagy gond a megyében? Azokon a területeken, ahol a teljes foglalkoztatást — elsősorban a szakképzetlen nők körében — nem sikerült biztosítani; Tiszafüreden és körzetében, a Tiszazugban, a Jászság néhány községében. Az ingázók foglalkoztatási rehabilitációja a községekben szinte megoldatlan. Egészségi állapotuknak megfelelő szabad munkahely nincs, korábbi munkahelyükre pedig az utazást, az ingázást már nem tudják vállalni. A mezőgazdasági dolgozók, a többműszakos, nehéz fizikai munkát végzők, rehabilitálásakor a felajánlott új munkakörben a kereset- csökkenés elérheti a havi 2 ezer 3 ezer forintot is. így érthető a dolgozók törekvése, hogy inkább a járadék megállapítása mellett vállalnak munkát. (folytatjuk) Egri Sándor Hárman a harmincnyolcból Küldöttek a Szövosz kongresszusán Holnap délután a fővárosba utazik harmincnyolc szövetkezeti küldött, akik a Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok Megyei Szövetségét képviselik a SZÖVOSZ pénteken reggel kezdődő X. kongresszusán. A Budapesti Kongresszusi Központban összeülő tanácskozáson hétszázharminchat küldött cserél eszmét két napon át, hogy a párt XIII. kongresszusának útmutatása szellemében meghatározza a fogyasztási-, a takarék- és lakásszövetkezetek időszerű feladatait. A harmincnyolc küldöttből hármat kerestünk föl, hogy fölvillantsunk néhány jellemzőt életútj ükből, munkásságukból, kongresszusi várakozásaikból. Ötödször a tanácskozáson A Ti- sza- földvár és Környéke Áfész elnöke, Jánosi László- né ugyancsak ismeri már a SZÖVOSZ kongresszusok rendjét, még a történelmét is, hiszen ötödször érte a megtisztelő bizalom, ismét ott lesz a Szolnok megyei küldöttek csoportjában. Ez persze nem csoda, ha hozzátesszük, hogy 1950 óta dolgozik a szövetkezeti mozgalomban, s több mint tizenöt éve annak is, hogy a szövetkezet elnöke. Aki jobban ismeri ezt a fogyasztási szövetkezetét, sejti, mennyi munka a vezetése, hiszen hétezernyolcszáz tagja Ti- szaföldvár körzetében, Martfűn, Cibakházán, Mezőhéken él, s ezeken a településeken négyszáz dolgozó keresi kenyerét a szövetkezet boltjaiban, felvásárlóhelyein és üzemeiben. Nem egyedüli a tiszaföldvári, amelyiknek vágóhídja, szeszfőzdéje mellett nyomdája, papírfeldolgozója is van. És kistermelői társulásokkal is igyekszik mind jobban együttdolgozni: méhész, sertéstenyésztő, zöldség-gyümölcs szakcsoportjai sokat hoznak a kistermelők, s az áfész „konyhájára” is. Az elnökasszony nagy lelkesedéssel mindig a szövetkezetről beszél, pedig beszélhetne saját magáról is. Lenne miről, hiszen a negyven éves mozgalomból harminchat már a saját élete, munkája is. Mégsem teszi, inkább a várakozásról beszél, ami megelőzi a SZÖVOSZ X. kongresszusát Ti- szaföldváron és környékén. — Az az igazság, hogy minden kongresszus adott eddig olyan útravalót a mozgalomnak, hogy aki akart, tudott belőle meríteni. Most az eddigieknél is nagyobb a várakozás. Nemcsak nőttek, erősödtek, terebélyesedtek a fogyasztási szövetkezetek, hanem a fejlődéssel együtt sok változásra is képesek és készek, s ezeket az idő, a további haladás is kikényszeríti. Mi is szeretnénk a jól dolgozót, a sokat húzó dolgos embert jobban megfizetni, de a szabályzók nekünk is kötik a kezünket. Tudom, nincs könnyű helyzetben a népgazdaság, mégis minduntalan fölvetődik a munkánk során, hogy jobban meg kellene fizetni a szövetkezeti kereskedelemben dolgozókat is, mert aki ismeri a falusi szövetkezeti kereskedelmet, tudja, a szó igazi értelmében nehéz munka ott az övék. Jánoki Lászlóné az előző kongresszusokon kétszer szólt már a Szolnok megyeiek nevében. Most csak gondolkozik, mit mondana a tizediken, ha szót kapna. — A tagsági kapcsolatokról, azok erősítéséről szólnék elsősorban, aztán az együttműködésről, amely lehet a szövetkezeti ágazatok, de lehet ipari üzemek és szövetkezetek között; s bármennyire is furcsának tűnik, a települések tanácsai és a szövetkezet között. És persze,, a terveimről is beszélnék, ami annyi van, hogy félek, be se fér a nyugdíjazásom idejéig. Bár... Bár maga is jól tudja, hogy az idén nem a nyugdíjkorhatárig, hanem a következő öt esztendőre kapott bizalmat a tagságtól. A kezdő kíváncsisága A tö- rök- szent- miklósi főutcán egy családi háznak tűnő kis épületen ott a felirat: a Fegyvernek és Vidéke Áfész Takarékszövetkezet törökszentmiklósi ki- rendeltsége. A belépő azonnal tudja, hogy akármilyen kicsiny, de pénzintézetbe tért be. A berendezés, a pénztárpult, az ügyfelek kezében lévő ilyen-olyan betétes, kölcsönös iratok eligazítják. Jó másfél éve nyitott kirendeltséget a városban a fegyverneki takarék- szövetkezet, s nyitás után nem sokkal — igazi kezdőfizetéssel — Kozák Myrtill is a dolgozója lett. Forgalmi könyvelő a beosztása, ami jelent valóban könyvelői feladatot is, de azt inkább, hogy emberekkel kell foglalkoznia. Emberekkel, akik kis pénzüket hozzák megőrzésre, emberekkel, akik kölcsönt kérnek a szövetkezettől lakásra, házépítésre, bútorra, egyébre. Az ember azt hinné, egy fiatal lány, aki még a huszadik életévén is „innen van”, nem talál az ilyen munkában igazi tartalmat. Amikor ezt mondom, Myrtill csodálkozik. Miért ne, annál szebbet, mint emberekkel foglalkozni nem is tud elképzelni. És bár mindössze másfél éve dolgozik a takarékban, némi kis tapasztalata, emberismerete is van már, legalább is, sokszor rajtakapja magát, hogy előre tudja, miről beszél az ügyfél majd a pult másik oldalán. Tavaly érettségizett Szolnokon, a közgazdasági szak- középiskolában. Tiszapüs- pökiből, a családi otthonból járt tanulni Szolnokra, és most ugyanonnan dolgozni Törökszentmiklósra. — A buszozás nem fárasztó, a menetrend ellen sincs különösebb kifogásom — mondja, — még a szerdai, hosszabbított ügyfélfogadás se okoz különösebb nehézséget. S ez, a mostani, fővárosi hét vége sem. Meglepődött, egy kicsit meg is ijedt, amikor megtudta, hogy a nyolc takarékszövetkezeti küldött között lesz a helye a kongresszuson. Nem, ő igazán nem tud még szövetkezeti múltról, eredményekről, sikerekről szólni. Csak nagyon igyekszik, hogy elégedett legyen vele mindenki az első munkahelyén, s nehogy megbántson valakit az ügyfelek közül, akikért — mint mondja — „vagyunk, dolgozunk”. Az azonban bizonyos, hogy a kongresszuson mindent meg akar jegyezni, mindenre figyelni fog. Fiatalnak, kezdőnek ott lehet igazán tanulni, tapasztalatokat gyűjteni. Havonta csak negyven óra Estébe hajlik a délután. Bede László — ahogyan a hét pár napján szokta — négy óra körül érkezik. A Szolnoki Jubileum Lakásszövetkezetben az elnöknek nincs külön szobája, leül az egyik irodában, köszön azoknak, akik egész napjukat itt töltötték, s készülődnek haza. ö „csak” társadalmi munkása a szövetkezetnek, azért is jön este, szabadidejében. Azt mondja, nem több a lakásszövetkezeti dolgokkal foglalkozás havonta, mint 35—40 óra, s úgy megszokta már, hogy el se tudja képzelni, milyen lehet a lakóközösség, a szövetkezeti tagság nélkül. Mindez azért is hihető, mert pontosan huszonhárom éve, 1963 óta vállal részt a lakásszövetkezeti munkából. Az az év különben is érdekes neki mindmáig, akkor lett önálló lakástulajdonos Szolnokon. Akkor kis lakásszövetkezetben kezdte a társadalmi munkát, aztán 1975- ben nyolc kis lakásszövetkezetből megalakult a Jubile— Negyvennyolc lakóépület, 3300 tag, 1634 lakás. Most ennyi, talán nem kevés. Van egy karbantartó részlegünk, 15—20 a létszám, szakmunkások. Nem mondhatom, hogy unatkoznak, rengeteg munka van ezekkel a lakásokkal, épületekkel, mint ahogyan nem kis áldozat ezekben a lakásokban élni, ezeket a lakásokat fönntartani, a tulajdonosnak sem. Azoknak, akik egy szövetkezeti lakás részleteit, fenntartását, felújítását, egyéb közös költségeit fizetik hónapról-hónapra — érti, mire gondolok? Ez mindenhavi anyagi áldozat, még akkor is, ha az utóbbi években az állami, tanácsi lakásokban élők terhei is növekedtek. Ezért kell a lakásszövetkezetnek gazdálkodni a lakók, a szövetkezet pénzével, hogy valamelyest méséklődjön, ha lehet megálljon az üzemelési költségek emelkedése például. Másrészt úgy kell élnünk az állami kedvezményekkel, hogy azok a szövetkezeti tagoknak kedvezzenek valóban. És ez egyre nehezebb. Persze nemcsak az anyagiak nehezítik az életet. Bede Lászlónak rengeteg tapasztalata van. Azt mondja, ahol jó a lakóközösség, agilis az intézőbizottság, az elnök, ott könnyebb az ösz- szetartás, rendezettebb a környezet, a ház belső világa. A kongresszusi készülődés közben vannak fájó gondolatai is. Nem tagadja, a legtöbb gond az emberrel van, például a kétarcú lakóval. Aki munkahelyén tartja magát, jól dolgozik, élenjár, meg minden, aztán hazatér, bömbölteti a rádióját, a gyerekét, megissza a magáét, s rettegésben tart egy egész emeletet, vagy „csak” a családját. De hát erről lehetne hajnalig beszélni, csakúgy, mint a percekről, az építőkről, a korosodó szabályokról, korlátokról, a tilalomfákról. Azért mégis azzal búcsúzik: — A kongresszustól a szabályozók változásában várok néhány dolgot. Nem tagadom, bizonyos javulást is — ami a lakásszövetkezetek ügyét-baját illeti. — sj —
