Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
1986. NOVEMBER 7. Irodalom, művészet 9 Mar je ükalne: Emlékmű a városban Tél Zelei Miklós: Lettország Riga a madáretetők periszkópok a hó fölött szobrok kővé változtatjuk az arcunk hogy ne tudjuk elfordítani üzenet a fűszál nyomata a bőrön a halottak üzenete a bőr nyomata a fűszálakon Vallató Géza: Meghaltam és feltámadtam mert valamit nem végeztem el — Tarisznyámban sóval darabka kenyérrel Forrástiszta hittel — Üjra kezdem gy ideig az ABC busz járt erre a városrészre, mert a régi boltosok helyett senki nem akarta elvállalni ebben a kis üzletben a munkát. Egy darabig eljártak az emberek a buszba, ahol csak annyi volt a hely, hogy libasorban haladjanak egymás után, aztán,, ha valamit nem vettek észre időben, hogy melyik polcon található, könyöröghettek a hátul- jövőknek, adják már előre nekik. A kifizetett árut sem volt más hely a táskába berakni, mint elöl leszállva, a busz lépcsőjén. Jó, átmenetileg megfelelt, de aztán egyre sűrűbben kérdezgették, mikor nyit megint a kis bolt, amely eddig kiszolgálta az ittenieket, ahogyan korlátozott körülményeitől telt. — Nem tudom — mondta a kereskedő, aki a busszal járt —, úgy hírlik, senki nem akarja itt elvállalni ezért a fizetésért. Hümmögtek az emberek, és keservesen nézegettek a lelakatolt boltajtóra, mert azért ez mégsem járja, hogy egy ekkora városrészt teljesen üzlet nélkül hagyjanak. ősz volt, egyre hűvösebbre fordult az idő, akik a buszt lekésték, begyalogoltak két kilométernyire a város szívében üzemelő boltokba. Ott a választék is nagyobb volt, mint itt kint, a kicsiben, de azért megfontolandó, hogy az ember naponta mennyi időt tölt el a bevásárlással. Mindenkinek sok a dolga, nem mehet ez így örökké. Nógatták a régi boltosékat — akiknek itt volt kint házuk, és míg mást nem gondolnak, kivették régen elmaradt, esedékes szabadságukat —, hogy vállalják el megint a boltot, mint annyi éven át, de ők, egy szelíd, kedves házaspár, csak a fejüket rázták, hogy nekik elég volt. Mi a valóságos sérelmük, amiért nem akarták itt folytatni, azt csak ők tudták igazán. Abba végülis senki nem szólhatott bele. S egyszer, egyik hideg őszi napon, mégiscsak lekerült a fekete lakat a boltajtóról. Egymásnak újságolták a hírt az emberek, hogy kinyitott megint a kicsi bolt. — Na és kik? Mégis vállalta itt valaki? — Hát, senki nem ismerte őket. Valami fiatal nőszemélyek dolgoznak most itt. nem is idevalósiak. Mert hiába csatolták ezt a falut már régen a városhoz, hiába épült fel a külső peremén egy egészen új lakótelep, ez a környék azért csak megőrizte sok tekintetben a régi jellegét. Még mindig „a városba” mentek, ha a centrum felé vették az irányt, és az „idevalósi” a helybeli lakosságot és annak le- származottait jelentette. Kíváncsi volt hát mindenki, milyen most a bolt. Reggelenként mentek is arrafelé minden irányból bevásárlószatyrokkal, és kö- szöntgették egymást. Tulajdonképpen — akár elismerték akár nem — mindjárt elsőre jó benyomást keltett az üzlet, amióta újra kinyitották. Meleg volt bent és tisztaság, és a polcokon olyan áruk is megjelentek, amelyek itt soha nem voltak azelőtt. Péksütemények széles választéka, és olyan áruféleségek, melyek azelőtt csak a „városi” boltokban voltak láthatók. Csinos, fiatal nők mosolyogtak a vevőkre, és ment a kiszolgálás, mint a karikacsapás. Azt kellene hinni, hogy mindenki meg volt elégedve ezután. Nem kellett többet a buszban szoron- gani, a rossz hírek ellenére mégiscsak jöttek, akik elvállalták itt a munkát, éspedig nem is kényszeredetten, rosszkedvűen, hanem teljes bevetéssel, igyekezvén kiszolgálni mindenkit kedve szerint. Dehát itt nem olyanok az emberek, hogy azt higgyék el, amit látnak és tapasztalnak, hanem sokkal inkább hajlamosak abban hinni, ami a lelkűkből, szívükből sugárzik, és ez elsősorban a hitetlenség és a gyanakvás. Híre kezdett járni, hogy „ezek”, vagyis hát az újak, becsaptak valakit hét forinttal. Illetve tegyük fel, hogy véletlenül hét forinttal többet számoltak, amit utóbb meg is térítettek, de ezt nem tudták megbocsátani. Eleve gyanús volt mindenkinek, miért is vállalták el ezek a fiatalok az üzletet, ha egyszer a régiek is itthagyták? Talán azt hiszik, hogy becsaphatják a népef, aztán majd így megéri nekik ebben a kis boltban dolgozni. Bán Zsuzsa: Hűség Forrongtak a bolttal szomszédos kocsmában, és az egyik szombaton,, amikor tíz óra körül elfogyott a kenyér, két asszony mások buzdítására hétfőn elment a tanácsra panaszt tenni az új boltosok ellen. Közben arról nem értesültek, hogy fél óra múlva új szállítmány friss kenyér érkezett a kérdéses napon az üzletbe. S hogy régen is előfordult hétvégeken ilyesmi, az nem érdekelte őket. Új szokást kezdtek felvenni, a boltból elhozott blokkal becsengettek a régi boltosék házába, és ott kipakolva a napi vásárolt árukat, megkérték őket, számoljanak utána, nincs-e valami becsapás a dologban? A barátságra való tekintettel eleinte meg is tették nekik, de aztán szégyellték az egészet, és egyik napról a másikra süketnek tettették magukat. Hiába csengettek be hozzájuk ilyen kéréssel, nem nyitották ki a kaput. Pedig az emberek bizalmát és hűségét bizonyította, dehát úgy látszik, ez mégsem volt elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjig ebben a boltban tartsa őket. Vagy hogy ismerték az itteni lakosság másik oldalát is, azért nem dőltek be ennek a nagy bizalomnak, ki tudja? Tény, hogy a blokkok felülvizsgálása megszűnt ráadásul egyre többen vették védelmükbe az idegeneket, akiket napról napra látva, mégiscsak kezdtek megszeretni. Hogy hogyan élték át ezt az egészet a legjobban érintettek? Nyilván nem esett jól nekik. Kezdeti lelkesedésüket most már bizony nagy erőfeszítéssel tudták csak ébren tartan;, mert ennyi bizalmatlanság, rosszindulat azért minden embérismeretük mellett is meghökkentette őket. — Hát milyen emberek élnek itt? — kérdezgették egymástól elcsüggedve. — Érdemes egyáltalán igyekezni, és a kedvüket keresni, ha ennyire tele vannak előítéletekkel és rosszindulattal ? Voltak bizony rossz napjaik, amikor erősen arra gondoltak, hogy nem csinálják tovább. Nincs értelme, mert ezeknek az embereknek nem lehet megnyerni a szívét soha. Megszokták a régi boltosékat és képesek még akkor is elüldözni innen mindenki mást, ha azok soha többet nem vállalják itt a munkát, mint ahogyan tényleg nem is. Hát mit akarnak az emberek? S aztán azért, ahogyan ez lenni szokott, mégiscsak akadtak emberek, akik vigasztalni kezdték őket. —■ Nem kell elcsüggedni — mondták —„ mindenki tudja, hogy jó ez a bolt. Csak nehezen fogadják be az újakat. Ilyen nehéz természetűek, de nem gonoszok azért. Majd változik a hangulatuk, aztán hozzájuk fognak úgy ragaszkodni, mint a régiekhez korábban. Csak ki kell várni az idejét. S ők csinálták tovább változó hittel, voltak rosszabb, és voltak jobb napjaik. Munkába jövet elnézegették a kertes házakat, a dombkaréjt, mely a települést körülvette, és megpróbálták elképzelni, hogyan élnek itt az emberek. ősszel jöttek ide, és nem tudták, milyen más nyáron ez^ a táj, a sok zölddel, a házak előtt nyíló virágokkal, a viruló dombokkal. Nem tudták, hogy az emberek lelke sem olyan zord, mint amilyennek most a táj látszik, és amilyennek ők is látszanak eleinte. Nehezen bíznak meg abban, aki nem ismeri névről őket és a gyerekeiket, unokáikat. De hát csak idő kérdése az egész. Üj abban nem viszik el a blokkot az emberek, minden biztatás ellenére benthagyják a kosárban. Egy-két ember tartja csak még magát, teszem azt. haragot tart azért, mert amikor „öreg cukrot” kért, nem értették meg, hogy egy zsák cukorra gondolt. Hogy egy boltos még ennyit se tudjon, mit jelent az „öreg cukor”! De valahogyan nincsen már hallgatósága, mint az elején, ha az új boltosokat szidja. Minden csoda három napig tart, és az élet olyan, hogy utána más csodák következnek, amiken rágódni lehet. S a messziről munkába idejáró boltosok kedve is felderül megint. Talán mégis jó, hogy nem szöktek meg mindjárt az első héten. Igaz, a körülmények nem túl ideálisak, a fizetés sem magasabb, de azért az is valami: egy ilyen környéken meghódítani az emberek szívét, bizalmát. Ha pénzben nem is mérhető, mégiscsak szakmai és erkölcsi siker. A boltvezető, korán özvegyen maradt, csinos, kék szemű fiatal- asszony, aki a kislányát neveli egyedül, egyik napról a másikra azt tapasztalja, hogy udvarias mosolyára meleg, baráti mosolyt kap válaszul, és napról napra jobban megismeri itt az embereket, sokakat már név szerint is. S a környék éli a maga megszokott, zárkózott életét, itt minden ház egy külön vár a maga szokásaival és népével, nehezen barátkozó, de alapjában véve nem rossz emberek. él eleje van, és a bolt nyitásakor még sokszor sötét. A megrögzött korán vásárlók elindulnak ilyenkor a domb felé, melyen a bolt és a kocsma áll. Köszöntik egymást, mint mindig, és a télről beszélnek, fűtésről, családi bajokról. A dombok felől feltámad a szél, fázósan húzzák be a nyakukat, míg feltopognak a bolt lépcsőin, és fellélegeznek a fénybe és a melegbe belépve. Tavasszal biztosan hoz majd valaki pár szál virágot a kertjéből, és ott virítanak majd kicsi vázában a pénztár mellett, mint régen. .. Összeállította: Rékasy Ildikó Űjházy László; Kerék Imre; A város Vázlat ébredése Egy ágról lefordul az ősz■ Azokon a tűzfalakon Záporok ezfist-csilláma suhog. felhólyagzó hajnalok! Szétmossa a madarak tollát, Kivágott karton-ábra szét a vörhenyes dombokat, pár veréb szavaid, mosolyod. a bérház tetején,- rigófütty Homlokomat is földre nyomja s a pöttöm udvar ' kövek, indázó gyökerek közé. A távolban tested hómezői ragyognak. amikor a várost már elkezdte S nincs, aki e személytelen árvaságot ágyúzni a reggel. megfejtené. Herald Beim»: Plakát
