Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

to Kulturális kilátó 1986. NOVEMBER 7 Vendég: a Szolnoki Müvésztelep Hz alföldi festészet reprezentánsai Szombathelyen A szombathe­lyi képtár még csak kétéves múltra tekinthet vissza, de létre­jöttének körül­ményei — társa­dalmi adakozás­ból született — az építészeti meg­oldás színvonala, egyáltalán léte nagy várakozást eredményezett már megnyitása előtt is. A várakozás az-, óta elvárássá módosult, az igé­nyek sem csök­kentek. A képtár határozott kon­cepcióval kezdte meg működését, amely a szocialista képzőművészeti hagyomá­nyok gyűjtésén és feldolgo­zásán alakult: Derkovits, Dési Huber művészetére épít, kitekint a mai magyar képzőművészet erőteljes tö­rekvéseire, alkotóira is. Ez a profil — mint az hamaro­san bebizonyosodott — bárt mennyire is értékeket céloz meg, esetenként nem talál­kozik a szélesebb közönség igényeivel. Többnyire ugyan­is az értő közönségnek szól, miközben a vizuális kultúra általános fejlesztése — az eredeti cél — háttérbe szo­rult. Ezt felismerve a képtár vezetése és az őket segítő társadalmi intézmények hosszabb távú koncepcióit dolgoztak ki, amely a köz­érthetőbb művek, stílusok, irányzatok bemutatását ter­vezi: azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy az embe­reket becsalogassák a kép­tárba, elfogadtassák ve­lük, hogy a képzőművészet életük szerves része. A végső lökést tavaly ősszel — Buda­pest után Szombathelyen is — bemutatott Thyssen Bornemissza gyűjtemény ha­talmas sikere jelentette. A XV.—XX. századi remekmű­veket bemutató tárlatot több tízezren tekintették meg; nemcsak a városból, nem­csak Vas megyéből, de az egész Dunántúlról, sőt a Zádor István: önarckép szomszédos Ausztriából is érkeztek látogatók. Rembrandtot, Velazquezt természetesen eredetiben nem lehet rendszeresen be­mutatni. De Magyarorszá­gon számos olyan értékes, szívesen látogatott múzeumi közgyűjtemény létezik, amely hasonló sikerre számíthat. A sok példából csak néhányat; a Ferenczy Múzeum, aRippl- Rónai Múzeum, a Pécsi Csontyáry-gyűjtemény — és természetesen a szolnoki Damjanich Múzeum gyűjte­ménye. Elsőként erre esett a képtár választása, hiszben a Szolnoki Művésztelep olyan alkotók sorát kínálta, mint Aba Novák, Fényes Adolf, Mednyánszky László és a többiek. Szolnoki művészet címmel szeptember 12-től október 26-ig láthatta a szombathelyi közönség a szolnoki múzeuip gyűjteményéből válogatott tárlatot. A kiállítás egyben központi eseménye volt a Savaria őszi fesztiválnak, mely főleg zenei és képző- művészeti rendezvényekből állt. A tárlat cserealapon jött létre, a közeljövőben a képtár kollekciója fog be­mutatkozni Szolnokon. A plakát, amely Aba Novák egyik festményét használta fel, és a szép kiállítású ka­talógus, melynek előszavá­ban L. Menyhért László' a A szombathelyi kiállítás anyagából: Szlányi Lajos Tlsza-híd című festménye szolnoki múzeum művészet- történésze mutatta be a mű­vésztelepet és történetét a második világháborúig, nagyban hozzájárult a tárlat sikeréhez. Tálas László, a Damjanich János Múzeum igazgatója megnyitójában így összegez­te a kiállításra került mű­vek, közös jellemzőit: „A be­mutatott alkotások a mű­vésztelep legbecsesebb ha­gyományait reprezentálják. Nem függetlenek a társadal­mi környezettől, a közösség igényétől, az önként vállalt humánus elkötelezettség­től. Mentesek minden olyan vonástól, amely korunk em­berének ízlésével, igényeivel ellentétben áll. Nem rejtenek titkokat, logikai abszurdu­mokat: az emberi lélek rez­düléseit, a természet és az ember kapcsolatát, a • táj szépségeit mutatják be — látványt és képzeletet egye­sítenek magukban.” A közel hatezres látogatói létszám két-háromszorosa az időszaki kiállítások látoga­tottságának. Érdekes módon, — a vendégkönyv tanúsága szerint — különösen a fia­talokat ragadta meg a szol­noki művészet. A kiállítás­nak jócskán voltak osztrák látogatói is — nem véletle­nül —, hiszen Szolnokot an­nak idején épp az osztrák művészek fedezték fel elő­ször. Von Petenkofen grafi­kája szerepelt a szombathe­lyi tárlaton bemutatott al­kotások között is. A ki­állítást megtekintette Thys­sen-Bornemissza is, aki ér­dekességképpen elmondta, hogy a Szolnoki Művésztelep egyik alapítója — Hegedűs László — távoli rokona volt. A kiállítással párhuzamo­san Egri Mária, a művészte­lep monográfiaírója több előadást is tartott Szombat­helyen. A kiállítást rendező Gálig Zoltán és szolnoki se­gítői jó munkát végeztek. A „nagyok” megcsodálása mellett fontos volt az a fel­ismerés, amely a művészte­lep általános érvényű kisu­gárzására, egymáshoz ha­sonlatos, és mégis eltérő, kü­lönböző alkotóktól származó művekre mutat. Érdekes lett volna az összehasonlítás, hogy a művésztelepen mais alkotók vajon hogyan, s mennyit emelnek, mentenek át az elődök munkásságából. Az alföldi fpstészet ugyanis újra és újra nagy erőkkel vonul be a magyar képzőmű­vészet történetébe jellegze­tes, tájban fogant, paraszti létet feldolgozó műveivel, melyeknek sorából most a szombathelyi közönség is gazdag és szép ízelítőt ka­pott. A Kassák-életmű egy ré­sze — mintegy hatvan váz­lat, kompozíció, kísérlet, tájtanulmány, kollázs, tus­rajz került nemrégiben a szombathelyi képtár tulaj­donába. Novemberben az ebből nyílt kiállítást tekint­hetik meg a képtár látogatói. Halmágyi Miklós Színházi bemutatók: ok­tóber utolsó hetében mutat­ta be a zalaegerszegi He­vesi Sándor Színház a Vi­dám kísértet című darabot, a székesfehérvári Vörösmarty Színház A három testőr cí­mű zenés színpadi! játékot. November 1-én a főiskolások Ódiy Színpada Beaumarcha­is A Sevillai borbély című kétrészes vígjátékát tűzte műsorra Horvai István ren­dezésében. A Radnóti Szín­padon Mádi Szabó Gáborral, Keres Emillel, Egri Katival és Nagy Sándor Tamással a főbb szerepekben november 5-től játsszák Pedro Calde­ron Az élet álom című mű­vét. Ebben a hónapban ke­rül színre a kecskeméti Ka­tona József Színházban Gyárfás Miklós Képzelődök című társadalmi drámája is. • • • A Szovjet Kultúra és Tu­domány Házában Kazah­Dióhéjban sztán művészetét bemutató tárlat nyílt. Emellett — a szovjet könyv ünnepi hete alkalmából — reprezentatív könyvkiállítást is megtekint­hetnek a látogatók. • » * Elkezdődtek a jövő évi ün­nepi könyvhetek előkészüle­tei. Az országos megnyitó­nak Szabolcs-Szatmár me­gye, illetve Nyíregyháza ad majd otthont. • * • Az Országos Filharmónia bérleti hangversenysoroza­tain több neves magyar és külföldi vendégművész lép fel Budapesten. A Téli bérlet koncertjein — többek kö­zött — Lamberto Gardelli és Dimdtrij Ki tájén ko ve­zényli a Bambergi szimfo­nikus zenekart és a Moszk­vai Állami Filharmónia szim­fonikus zenekarát. Az Ope­raházban a Budapesti Fil- hnmóniai Társaság zeneka­rának sorozatán Hans Vonk, John Dobson és Erich Ber­get vezényel, Jandó Jenő három estén át játssza Liszt rapszódiáit, a Zeneakadé­mián zongoraestekre kerül sor. A Mester bérlet előadó­művészei lesznek Jean-P,i- erre Rámpái, a London Ba­roque együttes és a Bartók vonósnégyes. Három hang­versenyt ad a Zeneakadé­mián Kocsis Zoltán és Peré- nyi Miklós a Magyar Állami Hangversenyzenkar és Ko­csis Dénes közreműködésé­vel. Társadalom, kultúra ■>. negyven év tükrében könyve A 25. alkalommal megren­dezett politikai könyvnapok­ra jelent meg a magyar kul­túra négy évtizedes fejlődé­sét áttekintő kötet, Köpeczi Béla A magyar kultúra útja 1945—85 című könyve. A kultúra, a politika és a társa­dalom összefüggéseit vizs­gáló szakirodalom iránt ér­deklődő olvasók számára nem lesz ismeretlen ez a — bízvást alapműnek tekinthe­tő, kézikönyvnek is beillő — kötet, hisz a szerző az 1975- ben megjelent A magyar kultúra harminc éve című összefoglaló munkáját dol­gozta át, figyelembe véve az azóta, eltelt tíz év társa­dalmi, politikai és kulturális folyamatait, változásait. Az eredeti mű — lényegét tekintve azonos szemlélettel készült — átdolgozásának alapvető célja tájékoztatást adni a kulturális politikáról, a tudomány és művészetek fejlődéséről, népünk műve­lődéséről — abból kiindulva, hogy a kultúra az emberi és társadalmi fejlődés egyik lé­nyeges tényezője, ezért a kul­turális élet jelenségeinek, a művelődéspolitikának, és a kultúra társadalmi helyének elemzése, megismerése elen­gedhetetlen a közelmúlt és a jelen történelmének össze­függéseinek megértéséhez. A szerző széles áttekintéssel elemzi — a kultúra fogal­mának különböző értelme­zései alapján — a szocialista társadalomban betöltött funkcióit, a társadalom, a gazdaság és a művelődés kö­zötti összefüggéseket. Ismer­teti a művelődéspolitika fej­lődési szakaszait, a tudomá­nyok és művészetek felada­tait, érvényesülését a társa­dalomban; a művelődéspoli­tikai célok megvalósítását a közoktatásban és a közmű­velődésben. Vizsgálja a kul­túra mint értékrendszer vi­szonyát a tudathoz, a maga­tartáshoz és az életmódhoz. A kötet utolsó, elemző feje zetében a szerző a magya kultúrának az egyeteme; kultúrában elfoglalt helyé vázolja fel. Statisztikai táblázatok éí bőséges bibliográfia egészít ki az elmúlt negyven év kul­turális fejlődésének megraj­zolt képét. Az időrendben it felsorakoztatott források ta­nulmányozása lehetőséget ac arra, hogy a kötet alapján a legfőbb fejlődési tendenciá­kat megismerő olvasó az egyes, őt érdeklő részkérdé­sekre is választ találjon. A Kossuth Könyvkiadó gondo­zásában megjelent szép kiál­lítású könyvet közérthető­sége, lényeglátása okán ajánlhatjuk a kulturális élei bármely területén dolgozók számára, haszonnal forgat­ható kézikönyvként éppúgy, mint mindenki számára a múlt és jelen összefüggéseit feltérképező izgalmas olvas­mányként. Szatyin, Kuligin, Gajev, Phil Hogan, Stomil és a többiek Beszélgetés Fejes György színművésszel, az Újvidéki Színház tagjával Érik az embert meglepeté­sek. Közhely, de olykor igaz... Nyitnám a szám, hogy megkérjem Fejes Györgyöt a Novosadsko Pozoriste __ Új­v idéki Színház — tagját a határainkon túli magyar szí­nészet kiválóságát, hogy elő­ször talán a deszkákon in­neni világról beszéljen, esz- mélése éveiről, gyermekkorá­ról ... Csendes szava váratlanul ért: — Ellőször beszéljen nekem Jászberényről, a Zagyva partjáról, a szigetről!... Hol is kezdjem? Mire is kíváncsi vendégünk? Nagy- nehezen kikerekedik valami anziksz-féle: a Lehel kürtje; a Hűtőgépgyár; Déryné szü­lővárosa; Rácz Aladár pará­nyi háza; Székely Mihály baritonja . .. — Még, még! — biztat. Sorolom a táj festőit, Ge­ese Árpádot, Benke Lászlót, Vuics Istvánt, Makait, emlí­tem Hamza Dezső Ákos aján­dékát ... Lehunyt szemmel hallgat, érzem, látni akarja amit mondok ... — Köszönöm — szorítja meg a karom amikor vége a varázslatnak. — Látja, mi­lyen kicsi a viliág: Jászbe­rénybe hívtam felfedezni a gyerekkoromat. Én ugyanis a háború alatt herényi diák voltam. Tejipari szakember akartam lenni, — ezt a szán­dékomat azt hiszem apám tanyájáról örököltem. Tor­dán, egy kis bánáti faluban születtem, eszmélésem a me­zőkhöz, fákhoz, virágokhoz köt. Na, meg a jószágokhoz. Tehát, a lehető legőszintébb világhoz. Innen küldött apám iskolázni a Jászságba, de aztán másképp ailakult minden, közbeszólt a háború, az 1944-es tanévre már nem mentem vissza az öreg, jász iskolába. Egy évvel később már a szabadkai színház „deszkái” körül lábatlan- kodtam. — Gyors pályamódosítás volt! — Nem! Vissza kelll, hogy térjek a Bánátba: valamelyik ottani kis faluban láttam egy bohócot. Mit egy bohó­cot. A bohócot! Misi bohó­cot. Azóta se különbet! S el­indultam, hogy én is olyan legyek, mint Misi, aki min­dig tudott valami biztatót mondani az embereknek. — Közbevetően: ezt úgy is felfoghatom, mint véleményt a színész hivatásáról? —. Igen, mert csak azt a színházat tartom jónak, amelyik ad valamit az embe­reknek. De mi kell ehhez? Elsősorban az, hogy a nézők értsék, mirőtl beszél a szín­ház, mit. üzen nekik a szí­nész. .. S az üzenetnek min­dig olyannak kell lennie, amely tisztit, erősít, felemel. No, de egyelőre: Szabadka! Suhanc gyerek voltam, je­lentkeztem színésznek. Per­sze, hogy nem vettek fel! De mégis ott maradtam, fizetés, biztatás nélkül. Olyan szín­házi mindenes-féle voltam, tán egy jó évig; majd elő­ször csak néma szerepeket kaptam, később amolyan egérfarknyit, s nem sokkal ké­sőbb egy nyolcvan éves öreg­embert kellett eljátszanom. Ekkor voltam 17 eszten­dős ... Aztán, lassú víz par­tot mos ... — Megfigyeltem, a színpa­di fortissimoi is milyen csendesek, — legalábbis visszafogottak. — Egyszerű képlet ez: az a véleményem, hogy aki hi­szi az igazát, nem kiabál. A csendes szó a legerősebb. Ha van igazság! Fejes György régi ismerő­se a Tisza-parti közönségnek. A szolnoki színházban elő­ször 1964 őszén lépett fel, Miroslav Krleza drámájá­ban. Ekkor már a szabadkai társulat vezető egyénisége volt, az iparmágnás figurája közel negyed századdal ké­sőbb is emlékezetes. A „sza­badkai Krlezahoz” egyéb­ként számos művészi sikere fűződik, de Fejes György a szerénynél is szerényebb. Azt azonban tudjuk, hogy a szarajevói színházi fesztivál rangos díján kívül számos más elismerést is hozott szá­mára Krleza sorozat, — áll­taiéban a Szabadkán töltött két évtized. S úgy látszik Fe­jes György 20 évenként szo­kott színházat váltani. A pa- licsi égbolt alól a Duna part­jára. Újvidékre ment: húsz évig az ottani rádió társula­tának tagja. Közben: szinte „állandó vendége” volt az Újvidéki Színháznak, mond­hatjuk így is: eljátszotta a világ drámairodalmának ja­va termését. Peter Weiss és Dürenmatt hős; Szatyin, Kuligin és Ga­jev, majd Mrozek Stomilja következik; Phül Hogan O’ Neill sötét világában; öregapó a Szolnokon is bemutatott Kao Hszing-csien drámában, A buszmegállóban, de olyan könflyed, játékos Molnár Fe­renc darabjaiban, amiilyen­nek a szerző megálmodta. Megkapta Újvidék Város Októberi Díját, a napokban a Vajdasági Felszabadulási Díjat, s úgy tűnik a rádió­nál is letelt a húsz év, mert Fejes György néhány napja az Újvidéki Színház tagja. — Kevésszer jár viszont egy kicsit „északabbra” a Duna partján. Errefelé nem látjuk a tv-ben, filmekben. — Az igazsághoz tartozik, hogy felajánlottak már ne­kem néhány szerződést... Berényi Gábor is hívott Szolnokra egy teljes szezon­ra. Nos, akkor nem volt szí­vem elhagyni a szabadkai társulatot. Kértek magyar fiilmbe is, az meg azon bu­kott meg, hogy nem tudok gépkocsit vezetni. Sebaj, majd ... — Egyszer Mensáros na­gyon kegyes kedvében volt, hosszan beszélt pályájáról. Jó fél éjszaka elmúlt már, úgy éreztem, illik befejezni az interjút. „Nagyon köszö­nöm", búcsúzni akartam, mtre ő felugrott és jól lete­remtett: micsoda tapintat­lanság ez, hát nem kérdezed meg, hogy mit akarok még eljátszani... — Értem!!! Ha minden igaz, ha minden jól megy Darvas Iván Learnak jön hozzánk. Én meg Gloster le­szek. Ha, ha ... Nagyon re­mélem. Mondják: a színészet örök, miért ne léhetne a szí­nész is — rendhagyóan! — legalább hosszú életű. Még nagyon sok mindent szeret­nék eljátszani, bár eddig nem volt okom pimaszra, úgy érzem sikerült az éle­tem. — Köszönöm a beszélge­tést Tiszai Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents