Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
Ára: 2.20 Ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxvii. évi. *15. i*.. 1986. nov. **., combat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az MSZMP KB határozata a gazdasági munka megjavításának feladatairói és az 1987. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveiről A Központi Bizottság november 19—20-i ülésén áttekintette a népgazdaság helyzetét, a XIII. kongresszus óta végzett gazdasági munka tapasztalatait, és a kongresszuson elfogadott gazdasági program megvalósítása, a VII. ötéves terv teljesítése érdekében meghatározta a fő tennivalókat. A Központi Bizottság megállapította, hogy a XIII. kongresszuson elfogadott társadalmi-gazdasági program népünk egyetértésével találkozott. Ez kifejeződött az országgyűlési és tanácsi választásokon, a szakszervezetek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Hazafias Népfront kongresszusain és más felelős társadalmi fórumokon is. Az Országgyűlés elfogadta a kormány munkaprogramját, a kongresszuson elhatározott gazdasági célokkal és feladatokkal összhangban törvénybe iktatta a VII. ötéves tervet A kongresszusi határozatik végrehajtása megkezdődött. Tovább fejlődött a szocialista demokrácia, a társadalom életében erősödtek az önkormányzati elemek, szélesedett a társadalmi részvétel a döntések előkészítésében. Folytatódott a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítése. Befejeződött az áttérés az új vállalatirányítási formákra. Törvény szabályozza a tisztességes gazdálkodás normáit és a tisztességtelen tevé/kenység tilalmát Folyamatban van a bankrendszer átalakítása. A Minisztertanács jóváhagyta a középtávú tervhez kapcsolódó szerkezetátalakító és hatékonyságnövelő központi gazdaságfejlesztési programokat, döntött a szénbányászat, a vaskohászat, a húsipar, a magasépítőipar helyzetének rendezéséről. Elkészültek a vállalatok középtávú tervei. Számos nagyüzem, vállalat és szövetkezet kollektívája javítani tudta gazdálkodásának hatékonyságát, figyelemre méltó kezdeményezéseket indított el a termék- szerkezet korszerűsítésében, a létszámgazdálkodásban, a vállalatok közötti együttműködésben. A kongresszus célul tűzte ki, hogy a gazdasági egyensúlyi viszonyok fenntartása és megszilárdítása mellett a VII. ötéves népgazdasági terv a hatékony és fokozatosan élénkülő gazdasági fejlődés programja legyen, alapozza meg a nemzeti jövedelem növekedését, a műszaki haladást, a lakosság életszínvonalának érzékelhető emelkedését, életkörülményeinek javulását. A Központi Bizottság megállapította, hogy a gazdasági fejlődés élénkülése 1985—86- ban nem következett be, a VII. ötéves terv első évének eredményei nem kielégítőek. A kiadások — a nemzetközi fizetési kötelezettségek, a beruházások, a közkiadások, a személyi jövedelmek — meghaladták a bevételeket. Az ország többet fogyasztott, mint amennyit megtermelt. A népgazdaság nem megfelelő teljesítményében szerepük van a számunkra kedvezőtlen nemzetközi körülményeknek, az értékesítési lehetőségek szűkülésének. Az elmúlt két évben jelentős exportcikkeink, például a búza, a kukorica, a hús és húskészítmények, a növényolaj, az alumínium, a kőolaj- származékok világpiaci árai 35—50 százalékkal csökkentek. Nehézségeinket fokozta a múlt évi hosszú, kemény tél és a több éve tartó aszály. Az elmaradásban a rajtunk kívül álló tényezők mellett jelentős szerepe volt saját munkánk gyengeségének, az irányítás fogyatékosságainak. A népgazdasági tervezés, a szabályozás és az intézmény- rendszer nem biztosította kellő- mértékben a külső és a belső egyensúlyi viszonyok javítását, a gazdaság élénkítéséhez szükséges új források feltárását. Nem sikerült kielégítő módon összehangolni a népgazdasági és a vállalati érdekeket. Fontos export és importgazdálkodási kérdésekben, a piac zavarainak megelőzésében és azok elhárításában késedelemmel történtek meg a döntések. A gazdaságirányítási rendszer elhatározott továbbfejlesztése nem valósult meg következetesen. Az irányítás fogyatékosságaiért, a végrehajtás és az ellenőrzés következetlenségeiért felelősség terheli a Központi Bizottság végrehajtó szerveit és a kormányt. A határozatok végrehajtásának szervezése, segítése és ellenőrzése nem kielégítő a helyi párt-, állami és társadalmi szerveknél sem. A vállalati és intézményi kollektívákban nem vált még általánossá az a szemlélet, amely abból indul ki, hogy első az eredményes munka. Indokolatlanul nagyok az eltérések azonos adottságú vállalatok, szövetkezetek teljesítménye között. Sok vállalat nem hasznosítja megfelelően erőforrásait, s nem a hatékonyság növelésével, a költségek csökkentésével, a munkaerő jobb kihasználásával, hanem költségvetési támogatással, indokolatlan áremelésekkel akarja növelni bevételeit. A hatékony gazdálkodást akadályozza, hogy sem az irányításban, sem a végrehajtásban nem érvényesítik az alapkövetelményt, hogy a jövedelmek a teljesítményekkel arányosan alakuljanak, ellenkezőleg, gyakori az elnéző magatartás a kötelezettségeiket nem teljesítőkkel szemben. Eltűrik, hogy büntetlenül megsértsék a szocialista normákat, a törvényes előírásokat, az állampolgári és a munkafegyelmet. Az ország népgazdaságának gondjai, a rendkívül lassú fejlődés, a kibontakozás nehézségei erőteljesen foglalkoztatják és nyugtalanítják közvéleményünket, az általános követelményeket sértő rendellenességek, a helyi visszásságok felháborítják a túlnyomó többséget képviselő, becsületesen dolgozó embereket. A Központi Bizottság elengedhetetlen és sürgős feladatnak tartja a gazdasági fejlődés élénkítésének útjában álló akadályok eltávolítását, az irányítás színvonalának emelését, a munka megjavításához szükséges politikai és társadalmi, szervezeti és személyi feltételek megteremtését. I. A Központi Bizottság a XIII. kongresszus határozatában megfogalmazott, a VII, ötéves tervben konkretizált gazdaságpolitikai célok elérését tartja a szocialista építőmunka legfontosabb feladatának. Ezt kell szolgálnia az 1987. évi népgazdasági tervnek is. Hangsúlyozza, hogy társadalmi-gazdasági programunk teljesítéséhez nincs más járható út, mint a munka megjavításával, az erőforrások ésszerű felhasználásával a gazdasági fejlődés élénkítése. — Társadalmi életünk minden területén, az irányításban és a végrehajtásban egyaránt elengedhetetlen a céltudatos, a követelményeknek megfelelő, jól szervezett, fegyelmezett munka. — Javítani kell a vállalatok és a dolgozók érdekeltségét a teljesítmény növelésében. — Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy többet használunk fel, mint ameny- nyit megtermelünk. |_ A gazdasági fejlődés élénkítése megköveteli a termelési szerkezet korszerűsítését, a műszaki haladás gyorsítását, a szelektív fejlesztés érvényesítését, az anyag- és energiatakarékosság fokozását, az exportképesség javítását. Mindezt (Folytatás a 2. oldalon) Női ruhák szovjet exportra A Fákon kisújszállási üzemében szovjet exportra több fazonban és szinben női kétrészes nyári ruhák készülnek. Jelenleg 30 ezret szállítanak folyamatosan a megrendelőnek. (Fotő: Tarpai Z.) Haszon virágzik az üveg alatt Egy vízbekötés kikötései Oki éneklő országról álmodik Fiatalok oldala Favágók a Kukucsón Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnapi ülésén megvitatta az 1987. évi népgazdasági tervjavaslatot és a végrehajtással összefüggő koijmánjytzalts tennivalókat, egyidejűleg megtárgyalta a hitelpolitikai irányelveiket. A kormány jóváhagyta az 1987. évi állami költségvetésről szóló törvény tervezetét és úgy határozott, hogy azt az Országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács tájékoztatót hallgatott meg a nemzeti parkok létesítésének és fenntartásának tapasztalatairól. és módosított egyes természetvédelemről szóló rendelkezéseket. I moszkvai Pravdában Arbatov cikke Reagan beszédéről Minden eddiginél ellenségesebbnek minősítette Reagan amerikai elnök november 18-i beszédét Georgij Arbatov, az Egyesült Államok és Kanada Kutatóintézet igazgatója tegnap a moszkvai Pravdában megjelent írásában. Reagan az Etikai és Társadalomtudományi Kutató Központban mondott beszédében valósággal „keresztesháborúra” hívott fel — állapítja meg cikkében a szovjet akadémikus. Az 1956-os magyarországi ellenforradalmi lázadás kapcsán Reagan kifejtette, hogy akkor az Egyesült Államok „helytelenül cselekedett, nem kellett volna karbatett kézzel ülnie”. Aki csak egy kicsit is ismeri a történelmet — mutat rá Arbatov —, az tudja, hogy az Egyesült Államokban akkoriban heves viták folytak, egyesek úgy vélték, hogy hiba volt hó(Folytatás a 3. oldalon)