Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-21 / 274. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. NOVEMBER 21. 1986. NOVEMBER PÉNTEK OLIVÉR NAPJA 21. A Nap kél 6.57 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kél 19.34 — nyugszik 11.38 órakor. Változékony Idő ELŐREJELZÉS az ország területére ma estig: Gyakorta lesz erősen felhős az ég, többfelé valószínű gyengén eső, emellett hosszabb, rövidebb napos időszakok is várhatók. A nyugati, északnyugati szél gyakorta megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 12 fok között alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól — keddig: A hét végén túlnyomóan felhős idő várható kisebb esőkkel. A jövő hét elején többször megerősödik a szél, a felhőzet felszakadozik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 1 és 6 fok, a jövő hét elején mínusz 5 és 0 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hétvégén 5 és 10 fok', a jövő hét elején 3 és 8 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Színház A szolnoki Szigligeti Színház nagyszínházában ma este 19 árakor: Csárdáskirálynő (Szigligeti bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: Szerelem első vérig (II. helyáron, 16.30, 18.30 és 20.30 órakor). Tallinn: Borotvás gyilkos. Filmmúzeum : Téboly (19.30 órakor). Tisza „A” terem: Zorró (in. helyáron, 17 és 19 órakor). „B" terem: Újra szól a hatlövetű (II. helyáron, 19 órakor). ,.C” terem: Keserű igazság (17 órakor). Reptér: szünnap, vegyiművek : szünnap. Szandaszőlős Videomozl: Kettős gázlók. Abád- szalók Petőfi: BMX banditák (II. helyáron). Jászapáti Táncsics: Börtönviselt úriember (II. helyáron, 14 é. f.). Jászberény Lehel: szünnap. Mo-presszó: Británnla gyógyintézet (16 é. f.). Karcag Déryné: Arany a tó fenekén (III. helyáron). Kisújszállás Ady: Első lovas hadsereg I—II. (dupla helyáron). Kunhegyes Szabadság: Az ártatlanság bizonyítása (ül. helyáron). Kunmadaras Petőfi: Hátsó ablak (ül. helyáron, 14 é. f.). Kunszentmárton Körös: Londoni randevú (III. hely- áron). Mezőtúr Dózsa: Koncert. (II. helyáron). Szabadság: Break II. (kiemelt helyáron). Rákóczifalva Rákóczi: Az élet szép. Tiszaföldvár Táncsics: Zelig (Kortárs filmklub). Tiszafüred Tisza: Egy maréknyi dollárért (kiemelt helyáron, 14 é. f.). Tószeg Petőfi: szünnap. Török- szentmiklós Dózsa: Nagy generáció. Túrkeve Vörös Csillag: Tasio (Kortárs filmklub). ÜJ- szász Kossuth: A homok asz- szonya. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Kiállítások : A galérián: Kocsis Imre képzőművész kiállítása. A gyermekgalérián: Lugosi László rajztanár szakkörének munkáiból kiállítás. A fotógalérián: IV. Szolnok megyei fotópályázat kiállítása. A jobb oldali társalgóban: Szolnok város általános rendezési tervének kiállítása. A Jobb oldali vitrinekben: Székely Éva és Petrás Anna népi iparművészek kiállítása. A Pályaválasztási Tanácsadó bemutatója a katonai pályákról. I Kislexikon 1 Sós József Nyolcvan éve született Orosházán Sós József (1906— 1973) Kossuth-díjas orvos- professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Orvosi oklevelet a debreceni egyetemen szerzett, 1932-ben. Éveken át falusi orvos volt, s behatóan foglalkozott a tengődő tanyaiak életkörülményeivel, táplálkozási viszonyaival. 1936-tól a pécsi Kórélettani Intézet munkatársa lett, 1940-ben magántanár. 1941-től az Országos Közegészségügyi Intézet néptáplálkozási osztályának vezetője; a felszabadulás után a Népjóléti Mi- niszitérium egészségügyi főosztályának élére került. 1948-tól egyetemi tanár, a budapesti egyetem Kórélettani intézetének igazgatója, 1964—67 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Szerkesztőség elme: S001 Szolnok. 1. sz. Irodaház Tel.: 17-850 Kiadja: Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf. 105 Tel.: 17-850. Teléx: 23—351 Felelős kiadó: Nánal Tibor Szolnoki Nyomda Vállalat 5001 Szolnok, Vörös Csillag út 28. Tel.: 17-130 Felelős vezető: Gombkötő Béla Szolnok, november hó 3999 Terjesztő szerv: a Magyar Posta ISSN szám :HU 01330756 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesltőknél, a posta előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.1900 közvetlenül vagy postautal- a HELIR 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetés! díj: 1 évre 516 Ft. fél évre 258 Ft, egy hóra 43 Ft. Megjelenik: naponta, vasárnap kivételével. XXXVH. évfolyam 274. szám. 1988. november hó 21. Fogarasi György kiállítása Ma még megtekinthető a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat törökszentmiklósi központjának kultúrtermében (Bethlen G. u. 47—49) Fogarasi György fegyverneki amatőr képzőművész kiállítása. A tárlaton túlnyomó- részt a régi falusi, illetve tanyasi élet hangulatait megragadó olajfestmények, grafikák, és kis méretű, fából készült szobrok láthatók. A kiállítás anyagát a vállalat hat körzeti üzeménél vándorkiállítás formájában is bemutatják. Ma este ismét nagyszínházi bemutató a Szigligetiben, Kálmán Imre immár klasszikus nagyoperettjét, a Csardas király not mutatja be a színház társulata, Rátonyi Róbert rendezésében. A főbb szerepekben Maros Gábor, Egri Márta, Sebestyén Éva és Dobák Lajos. Képünkön, amely a főpróbán készült, az előadás egyik pillanata (Fotó: T. K. L.) Makk Marcsiik aranyérme Egészségnevelési nap volt nemrég Tiszaföldvár belterületi óvodájában. A máskor „zártkörű” foglalkozásokon most sok-sok vendég — védőnők, óvónők, egészségnevelési dolgozók, szülői munkaközösségek képviselői — pillanthattak be a gyerekek i„menetrendjébe’l, méghozzá úgy, hogy az idegenek jelenléte az aprókat egyáltalán nem hozta zavarba. Vetélkedővel kezdték a napot, s a kérdésekre megannyi talpraesett, kerek választ hallottunk. Magnóról felhangzott a TV-torna zenéje. Miután felismerték, meg kellett azt is mondani, hogy mikor van a tévében, és miért jó az esti torna? (Nekünk, felnőtteknek se árt megszívlelni a választ: „Azért jó, hogy letornásszuk a vacsorát, és utána szépeket álmodjunk!’’) A huszonkilenc nagycsoportos három csapatban gyűjtötte a piros pontok helyett a piros almákat, és a végső számláláskor a Makk Marcsi csapat nyerte meg a legnagyobb aranyérmet. A közepes és a kisméretű aranyon azonos almaszámmal Makk Marciék és Makk Mártiék osztoztak. Aztán a lúdtalp megelőzését szolgáló lábtornát is bemutatták a (látogatóknak és sorolhatnánk hosszan, mennyi ötlettel állították össze a nap programiéit. Szívesen látnánk a kezdeményezés folytatását más ovikban is. Import kisgépek kiállítása A nyugatnémet FESTO- cég, hazánkban is ismert gépgyártó vállalat mutatta be szerdán a Szolnoki Ép- szöv Százados úti telepén elektromos és pneumatikus, a fa- és fémfelületek megmunkálására alkalmas építőipari kisgépeit. Ez alkalomból Ipolyszegi Mihály, a szövetkezet elnöke tárgyalt Robert Ofnerrel, a FESTŐ bécsi irodájának képviselőjével. Miután a szövetkezet szakemberei működés közben ismerkedtek a bemutatott gépekkel, a tárgyalás eredményeként a szövetkezet több gépet meg is vásárolt. Olivér A mai OLIVÉR első előfordulása a francia „Olivier” volt, így hívták Nagy Károly daliás lovagjának, Rolandnak fegyvertársát. Lehetséges, hogy az olajfa latin nevéből, az „olivá"- ból ered a név, de ugyanígy lehet ófelnémet eredetű, mert e nyelvjárásban az olajfa termését „liberi”-nek nevezték. Ez volt a neve Cromwellnek, a kiváló angol államférfinek és hadvezérnek, az angol polgári forradalom vezérének. Pibsnfitelkek a várkonyl Tlsza-parton Véglegesen eldőlt, hogy felosztják a Tisza-part árterületi részét Tiszavárkonynál. A döntés értelmében a területen vállalatok, üzemek, egyéb munkahelyek létesíthetnek dolgozóiknak horgásztanyákat, kirándulóhelyeket. A terület Igénybevételének lehetőségéről a Tószegi Nagyközségi Közös Tanác3 a közeljövőben tájékoztatót tait a helyi és a szolnpkl munkahelyek Illetékeseinek. IMŰSOROK I I SZOLNOKISTÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Koppanástól koppaná- slg. Könnyűzenei lemezbemutató. Vezeti: Kutas János. —17.45: Az újságíró jegyzetfüzetéből. — 17.55: Hétvégi programok. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt I — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Tudomány és gyakorlat. — 8.50: A magyar népdal hete. — 9.27: Metra: Szerenád. — 9.33: Nyisd ki asz- szony. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.05: Apokrif. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Katanics Mária Bartók-kórusokat vezényel. — Í1.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Könyvszemle. — 12.55: A zene is összeköt. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Fűtől — fáig. — 15.00: Erről beszéltünk... — 15.30: Jascha Heifetz hegedül. — 16.05: Széltoló. — 16.45: Beszélgessünk! — 17.00: Üjra dolgozhatom. — 17.25: Műsorajánlat. — 17.30: Idősebbek hullámhoszszán. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 19.15: Rádiószínház: A kör négyszögesítése. — 20.22: Örökzöld dallamok. — 21.04: A magyar népdal hete. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Szemben egymással. — 23.00: Operaest. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után . .. Napközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: A Tabányi-együttes felvételeiből. — 12.22: Édes anyanyelvűnk. — 12.27: A magyar népdal hete. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Popzene sztereóban.— 14.00: Péntektől — péntekig. — 16.53: Reklám. — 16.58: Műsorismertetés. — 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Fiataloknak! — 19.50: Egészségünkért! — 20.00: Nótakedvelőknek. — 21.05: Senki többet? Harmadszor! — 22.22: Emlékkönyv. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: A cirkuszhercegnő — Részletek Kálmán Imre operettjéből. — 0.15: Éjfél után... 1. MŰSOR: 3. MŰSOR: PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Operettfelvételek. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: 9.03: Műsorismertetés. — 9.09: A Consort of Music együttes hangversenye. — 10.09: Csak fiataloknak! — 11.04: A magyar népdal hete. — 11.23: Serocki: Szvit négy harsonára. — 11.36: Bellini: A puritánok. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Az irodalomtudomány műhelyei. — 13.37: Az operaközvetítés folytatása. — 15.12: A magyar népdal hete. — 15.38: A Prágai Tradicionális Jazz Stúdió zenekara játszik. — 16.00: Dmitrij Sosz- takovics műveiből XV/9. rész. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Rádiós bemutatkozó. — 18.40: Szimfonikus Sáncok. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: Könyvszemle. — 19.15: Elisabeth Schwarzkopf dalfelvételeiből. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszsusi termét. — 20.25: Egy pálya vonzásában. — 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21.20: Richard Strauss operáiból. — 21.59: Zászkaliczky Tamás hangversenye. — 23.00: A Zsebrádiószínház bemutatója: Hagyd magára a napot. — 23.16: Toronyzene. 9.10: Tévétorna. — 9.15: Martha. Angol tévéfilm (ism.). — 9.40: Mozgató. — 9.50: Lottősor- solás. — 10.00: Nyugdíjasok dél- előttje. — 10.30: Fehér Klára: A hiba nem az almában van. Tévéjáték (ism.). — 11.40: Magyar tájak. Mecsek-hegység (ism.). — 12.20: Sportmúzeum. Csák Ibolya; az első magyar női olimpiai bajnok (ism.). — 14.55: Iskolatévé. Táborozás a múzeumban. Hol volt, hol nem volt. — 15.10: Deltácska. A gyógyítás története. — 15.30: Élő múzeum. Ásványok és kőzetek világa. — 16.05: Hírek. — 16.10: Három nap tévéműsora. — 16.15: Egy szó mint száz. Nyelvi fejtörőjáték. Egri János műsora. — 16.55: Sárga tengeralattjáró, popzenei magazin. — 17.45: Képújság. — 17.50: Reklám. — 18.00: lAblak. A belpolitikai főszerkesztőség műsora. — 19.00: Reklám. — 19.05: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó 1. — 20.00: Reklám. — 20.05: Szeszélyes évszakok.— Szórakoztató magazin. — 21.25: Betűreklám. — 21.30: Beszélgetés Faragó Andrással. Riporter: Kolozsi Béla. — 22.15: Eroica. Hősi szimfónia két tételben (ff). Lengyel film. — 23.35: Híradó 3. — 23.45: Himnusz. 14,05: Az orosz beszéd. — 14.35: Hírek. — 14.40: Rajzfilm. — 15.55: Dokumentumfilm. —18.15: Együttműködés. — 16.45: Világ- híradó. — 17.00: Beszélgetés a lényegről. — 18.25: Hangverseny. — 19.00: Híradó. — 19.40: Dolgozat felnőtteknek 8. adás. — 20.40: Világhlradó. — 20.55: Olasz és szovjet esztr4dcslllagok. 22.00: „Kulcsok a paradicsomhoz" című film. — 23.34: Hírek. — 23.39: Igor Mojszejev balettje. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.05: Hírek. — 16.10: A rendőrség naplójából (ism.). — 16.20: Egy hét a brigáddal — Riportműsor. — 16.45: Tóni bá — Tv- Játék. — 17.25: Az unoka — Dokumentumfilm (ism.). — 17.50: örök hívás — Szovjet filmsorozat 16. rész. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00: Borglsz — Ifjúsági tv-játék (Ism.). — 21.00: A szép keresése 6. rész. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Musics viva — Zenei magazin. OJVIDEK: 2. MŰSOR: 18.55: Képújság. — 19.00: A szomjas henger. Angol rövidfilm. — 19.30: Shakespeare ösz- szes művei a BBC feldolgozásá- film. — Közben: 21.05: Híradó 2. ban. Coriolanus. Angol tévé- — 22.15: Képújság. 16.55: Műsorismertetés — magyarul. — 17.00: Tv-napló — magyarul. — 17.15: Reklám. — 17.20: Akció és bejelentkezés. — 17.25: Tv-napló. — 17.45: Gyermekműsor — ismétlés. — 18.15: Tvmagazin. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Liton naplója — angol sorozatfilm. — 21.00: Reklám. — 21.05: Liszt Ferenc jubileuma. — 22.35: Tv-napló. — 22.55: Műsorismertetés. BUKAREST: MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.50: Dokumentumfilm. — 13.40: „Szamoc- veti" táncegyüttes műsora. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gazdasági figyelő. - 20.35: Világhíradó. — 20.50: Versek. —21.10: A tenger titkai (bef. rész). — 21.35: Riportfilm. — 21.50: Tv- hlradó. I Hírek I Fortuna kegyeltjei Szó ami szó, mostanában felvitte Fortuna a totózók dolgát a megyében! A 41. fogadási héten Nagy György tiszafüredi, Kávási Mihály martfűi játékos mellett egy ismeretlen karcagi totózó is 13-as találatot ért el, ami csaknem 44 és fél ezer forint szerencsepénzhez juttatta. Ugyanazon á héten egy jászberényi fogadónak sikerült a 13+1 is, amelyre 112 ezer 356 forintot fizetett ki az OTP városi fiókja. Még ennél is jobban sikerült egy nyolctagú kisújszállási totózó brigádnak a 44. hét, amikor is egy 13+1-es, egy 13- as, öt 12-es, kilenc 11-es és hét 10-es találatra, amit kollektív szelvényen értek el, 976 ezer 044 forint nyeremény jutott. — SZAJOLBAN hétfőn, november 24-én a 4., 7., 12., 16., 17. és 23. választókerület tanácstagjai számolnak be tevékenységükről este 6 órakor. — AZ EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kirendeltségének volt és leendő utasai is vigadhatnak Szolnokon — a jászberényi IBUSZ-bállal egyidő- ben — december 13-án, .a xisza Szálló éttermében. Zenét az Integrál együttes szolgáltat, emellett az alkalomhoz illő, hangulatos műsort is tartogatnak az ifjú utasok számára a rendezők. — A VÖRÖSKERESZT városi vezetősége szervezésében házi betegápolási tanfolyam indult a jászberényi idősek klubjában, öt előadáson 40 résztvevő ismerkedik meg a témával kapcsolatos tudnivalókkal, majd december 15-én a tanfolyam anyagából vizsgát is tesznek. — HOLNAP Tószegen, ifjúsági sportnapot rendez a nagyközségi KISZ-bizo«t- ság. A rendezvényen a társközség Xiszavárkony fiataljai is részt vesznek. — A PEST Megyei Művelődési Központ barlangklubjában új tehetségkutató koncertsorozat indul. Ma este hét órai kezdettel elsőként a szolnoki Ippolit Matveje- vics együttes lép fel önálló, másfél órás műsorral, Szentendrén. — ÉNEK és tánc címmel a szolnoki Művelődési Központban Cigány folklór műsort láthatnak november 30-án a jövő vasárnap az érdeklődök. A műsorban szerepel a szolnoki Barna Gyöngyök táncegyüttes is. — A TISZA vízállása tegnap Tiszafürednél 455 centiméter (duzzasztott), Szolnoknál —122 centiméter (apadó); a Hármas-Körös Kunszentmártonnál —88 centiméter (változatlan) volt. A víz hőmérséklete Szolnoknál 6,2 Celsíus-fok. Láthatás — Itt írd alá, hogy három órára átvetted a gyereket!