Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-27 / 253. szám

1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. OKTÓBER 27. Kétes „szolidaritás” A megfigyelők szerint az Egyesült Államok már rég­óta várit az alkalomra. Most. hogy Nagy-Bőitannia meg­tette azt a szívességet, hogy ürügyet szolgáltasson, Wa­shingtonban egy pillanatig sem halbozftialk: visszahívták az ország szíriai nagykövetét. A hivatalos bejelentés sze­rint nem időleges, átmeneti intézkedésről van szó, hanem tartós szankcióról. Az Egye­sült Államok a fehér házii szóvivők szerint Így próbáló­ja kifejezni a Thaitcher-ikor- mánnyal vállalt „szolidari­tását”. Nagy-Briitannía azért sza­kította meg diplomáciai kap­csolatait Szíriával, mert ál­lítólag annak követsége részt vett egy Londoniból Tel: Aviv- ba tartó repülőgép ellen ter­vezett merénylet előkészítésé­ben. Bár a szír nagykövet tagadta az ellene felhozott vádiakat, a brit kormány az ítélethirdetés után azonnal meghozta döntését. Az tény, hogy a jordániai férfi, aki a gépre felszálló ír menyasszo­nya poggyászába csempész­te a pokoilglépet, bejáratos volt a szíriai követségre, ám a diplomaták állítása szerint pemmi okúik sem volt felté- teüezni, hogy a több éve Ang­liában élő újságíró terroris­ta akcióra készült. A Fehér Ház már koráb­ban is a terrorizmust támo­gató országok lustájára vezet­te Szíriát, noha erre a nyiiL- wánosságra került bizonyíté­kok eddig semmiféle alapot nem szolgáltattak. Washing­ton nyilvánvalóan nyomást szeretne gyakorolni a Közel- Keleten kulcsszerepet jiárt- Iszö oinsizáglra, hdszien jelen­leg Damaszkusz a térségben a legnagyobb akadály az amerikai tervek útjában. A nyílt fellépésire azért kellett várni, mert Szíria sokat te­het a Libanonban foglyul ej­tett amerikai állampolgárok kiszabadítása érdekében és Washington nem packázhatta el a befolyásos szír politiku­sok jóindulatát. Másrészt a palesztin mozgalmon belül dúló válságban elfoglalt szír pozíciók is kedveztek az amerikai elképzelésieknek. Most viszont ha lassan is, de kezdi kibontakozni a palesz­tin egység helyreállítására irányuló mozgalom, s úgy tűnik, Washington elérkezett­nek látja az időt a politika- váltásra. Megfigyelők még a tavasz- szál Líbia ellen végrehajtott amerikai légitámadás után figyelmeztettek egy esetlegles Szíria-ellenes akció lehető­ségére ds — esetleg Izrael ak­tív közreműködésével. (Ugyanakkor azt sem lehet fi­gyelmen kívül hagyni, hogy Szíria a Szovjetunió legje- Eentősetob közel-keleti part­neré és kapcsolatukat szá­mos katonai szerződés is erő­síti. Az elsietett londoni döntés és az azt követő gyors wa­shingtoni reakció nyilvánva­lóan tovább növeli a feszült­séget az amúgy ds forrongó térségiben. A kibontakozás le­hetőségei tehát tovább szű­kültek. Hogy mindez hová vezet, azt senki sem tudhat­ja, s azoknak is csak sejtése­ik lehetnek, akik most olyan „bátran” léptek a veszélyes ösvényré. Horváth Gábor Szír és arab reagálás Az a döntés, hogy Nagy- Britannia megszakítja dip­lomáciai kapcsolatait Szíriá­val!, London részéről a Szí­ria ellen agressziót előkészí­tő izraeli uralkodó körök érdekeit szolgáló politikai lé­pés volt — jelentette ki egy damaszkuszi sajtóértekezle­ten Faruk as-Sairaa szíriai külügyminiszter. Az öböl-menti arab álla­mok sajtója szintén hevesen bírálja a brit döntést. A hi­vatalos líbiai hírügynökség közölte, hogy Líbia lezárja légterét a brit gépek elöl. Párt- és állami küldöttség utazott Maputéba Maróthy Lászlónak, a Ma­gyar Szociálista Munkáspárt Politilkai Bizottsága tagjá­nak, a Minisztertanács elnök­helyettesének vezetésével párt- és állami küldöttség uta­zott Maputoba Samora Moi- ses és a Mozambiki Népi Köz­Reagam amerikai elnök a reykjaviká csúcstalálkozón egyetértett azzall, hogy a nuk­leáris fegyverek második csökkentési szákaszában va­lamennyi hadászati atom­fegyvert semmisítsenek meg — jelentette ki Moszkvában AiMqszandír Besszmertnáh szovjet külügymá ni szter-he­lyettes, aiki szombaton sajtó- tájékoztatót tartott Viktor Karpowal. A nyugati sajtó és az ame­rikai kormányzat tagjai az idő múlásával egyre inkább el,torzítják a reykjavíki állás­pontok lényegét, s ezt korri­gálni IkellL Washingtoniban most egyesek megpróbálják leértékelni azokat a megegye­zéseket, amelyeket a szovjet és az amerikai vezető Reyik- javíkban elért, zsákutcába akarják visszajuttatni az ügyet, s akarva^ akaratlanul árnyékot vetnek az elnökre. Viktor Karpov, az űr- és nukleáris fegyverekről folyta­tott genfi tárgyalások szovjet küldöttségvezetője arra a kér­désre, hogy a ralkéta-elhárító védelmi rendszerekről kötött (ABM) szerződés mikor en­ged' meg fejlesztést és tele­pítésit, elmondta, hogy a szer­ződés, a két országnak lehe­tőséget ad bizonyos rakéta elleni védelemre. Ezt azon­ban az ország egy körzetére korlátozza és 100-ban maxd- imáljla az lellénra/kétaindító­tánsaság tragikus szerencsét­lenség során elhunyt elnö­kének temetésére. A küldött­ség tagja Györke József, a KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője és Gál Gás- (pár Tamás ikülügyminiszté- riumii főosztályvezető. állomásokat, és korlátozza a rádiólokációs állomások szá­mát is. Rákéta elleni véde­lemre léhát hozni, ki lehet próbálni és llehet telepíteni, de csak a szerződés megen­gedte eszközök felváltása­képpen. Csak szárazföldi te­lepítésű és helyhez kötött, te­hát nem mozgatható indítóéi- lásokróll lehet szó. A rend­szer nem lehet tengeri, légi, vagy kozmikus telepítésű. Viktor Karpov a további- iákban íkifejtette, hogy Genf­iben a szovjet küldöttség most meigáUapodásferveze- téknek a reykjavíki alapokon történő kidolgozását kapta feladatul. Megismételte, hogy a Szovjetunió kész minden egyes témakörben külön-kü- lön dolgozni a megállapodá­sokon, az atomleszereléssel összefüggő kérdésekre azon­ban komplexen tekint, cso­magként kezeli azokat s alá­írásukra bizonyos feltétel ék (ABM-szerződés 10’évre tör­ténő megerősítése, az SDI- program laboratóriumi ke­retek között tartása) meglé­te esetén kész. Alekszandr Besszmertnih a szovjet és az amerikai kiu­tasításokkal kapcsolatban nyugtázta az amerikai kül- üeymindsztériumnák azt a közlését, ihoigy további kiuta­sításokat nem terveznek. Megállapította, hogy a hely­zet most kiegyensúlyozott, s ilyennek ds kell maradnia. Puking után Honecker Mongóliában Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke, befe­jezte Kínában tett hatnapos hivatalos baráti látogatását és vasárnap elutazott Pe- kingből. Honecker a kínai főváros­ban tárgyalásokat folytatott Teng Hsziao-pinggel, Kína vezető politikusával, Li Hszien-nien államelnökkel, Hu Jao-pang pártfőtitkárral és Csao Ce-jang miniszter- elnökkel. Ezt követően két­napos vidéki látogatást tett Nankingban és Sanghajban. Az NSZEP KB főtitkára, az NDK államfője hivatalos ba­ráti látogatásra Mongóliába érkezett. Honeckert a Mon­gol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál elnökségének elnöke, Dzsam- nin Batmönh hívta meg. Baszkföldi merényletek A spanyolországi Baszk­földön a hét végén merény­let áldozata lett a körzet ka­tonai parancsnoka. Szélsősé­ges erők ezen kívül öt po­kolgépes mieirény letet haj­tottak végre, Rafael Garrido tábornok, katonai kormányzó, a félesé­ge és 16 éves fia meghalt a San Sebaisttanban végrehaj­tott pokolgépes merényletben. Atz akciónak kilenc sebesült áldozata is van, köztük egy kétéves kisgyermek életve­szélyes állapotban. Viktó­riában két áruházban tör­tént robbanás — itt négv se­besülés történt. Ezután Baszkföld három kisebb te­lepülésén francia érdekeltsé­gű gépkocsi válláratok épüle­tében voltak robbanások. A terrorhulilám feltehető­en' az ETA sízélkő'éges szer­vezet tagjainak ekei ósonoza- ta — véliik a madridi hatósá­gok. Sajtótájékoztató Moszkvában Reykjavik eltorzítása ellen Willy Brandt elnök zár­szavával ért véget az SPD offenburgl kong­resszusa, amely Johannes Rau kancellár jelölt elő­terjesztésében elfogadta a párt választási prog­ramját. Képünkön Willy Brandt pártelnök (balra) és Johannes Rau, az SPD kancellárjelöltje (Telefotó — KS) MOSZKVA Szovjet párt- és állami kül­döttség utazott Mozambikba a repülőgép-katasztrófában elhunyt Samora Machel, a FRELIMO-Párt elnöke, ál­lamfő temetésére. A delegá­ciót Gejdar Alijev, azSZKP KB PB tagja, első miniszter­elnök-helyettes vezeti. HANOI Tran Xuan Bach, a KB titkára vezetésével Tiranába utazott a Vietnami Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának küldöttsége, hogy részt vegyen az Albán Mun­kapárt kilencedik kongresz- szusán. LIMA Augusto Pinochet tábor­nok, Chile államfője kijelen­tette, hogy nem hajlandó semmiféle párbeszédre az el­lenzékkel a demokrácia hely­reállításáról. ÚJ-DELHI Szikh terroristák ismét merényletet követtek el Pan­dzsáb indiai szövetségi ál­lamban. Kuban falu zsúfolt piacterén gépfegyverekből vaktában tüzet nyitottak az emberekre. Helyszíni jelen­tések szerint nyolcán meg­haltak és hatan megsebesül­tek. Az áldozatok között szikhek is vannak. MAPUTO A Mozambiki Népi Köztár­saság kormánya nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Dél-Afrikai Köztársaság ha­tóságainak közük van Samo­ra Machel tragikus halálá­hoz — jelentette ki Teodata Hunguana mozambiki tájé­koztatási miniszter. SAN SALVADOR Jósé Napoleon Duarte sal- vadori államfő bejelentette, hogy kormánya a jövő év elejéig elhalasztja a mostani pénzügyi évre tervezett „há­borús adó” kivetését. Duarte a döntést azzal indokolta, hogy az ország erőforrásait most elsősorban az október 10-i földrengés okozta károk helyreállítására kell fordíta­ni. MADRID A kétoldalú kapcsolatok erősítésére irányuló kölcsö­nös lépések fontosságának hangsúlyozása volt a hétvé­gén tartott spanyol—portu­gál kormányfői találkozó legfőbb mondanivalója. A felek ugyanakkor nem huny­tak szemet a meglévő nézet- különbségek felett sem. HAVANNA Három évvel az amerikai tengerészgyalogosok invázió­ja után Grenadán a lakosság majd 40 százaléka munka- nélküli és a jelenlegi rezsim kegyetlen terrort folytat a szigetország hazafias erői el­len — állapítja meg hétvégi számában a Kubai Kommu­nista Párt központi lapja, a Granma. A c&k a kis karib- tengeri szigetország elleni amerikai agresszió politikai és gazdasági következménye­it elemezi. Elhunyt Szent-Györgyi Albert Kilencvenhárom éves korában elhunyt Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar származású amerikai biokémikus. Szent-Györgyi Albert halálának hírét a Maryland államban lévő bethesdai rákkutató alapítvány jelentette be, amelynek ez év elejéig a tudományos igazgatója volt. A világhírű tudós szerdán veseelégtelenség következtében halt meg és pénte­ken lakóhelyén, a Massachusetts állambeli Woods Hole-ban helyezték örök nyugalomra. A temetésen a rokonok, barátok és a munkatársak szűk köre vett részt. Kilencvenhárom éves ko­rában ellhunyt Szent-Györgyi Albert Nbel-díjas magyar származású amerikai bioké­mikus. Szent-Györgyi Albert halálának hirét a Maryland államban levő bethesdai rák­kutató alapítvány jélentette be. amelynek ez év elejéig a tudományos igazgatója volt. A világhírű tudós szerdán veseelégtelenség következté­ben halt meg és pénteken la­kóhelyén, a Massachusetts állambeli Woods Hole-ban helyezték örök nyugalomra. A temetésen a rokonok, ba­rátok, és a munkatársak szűk köre vett részt. Hatalmas ívű életpálya ért véget a 93 éves Szent-Györ­gyi Albert halálával. Az em­beriség — és ezen belüli szü­lőhazája — nemcsak egy nagy tudóst veszített el vele, ha­nem egy páratlanul sokolda­lú, színes egyéniséget, egy gondolkodásra serkentő ta­nítót és harcos közéleti em­bert is. Egy tudóscsalád anyai ágon negyedik nemzedékéből szü­letett Budapesten 1893-ban. Orvosi tanulmányokat folyta­tott, amelyeket az első világ­háború átmenetiileg megsza­kított ugyan, de azzal, hogy átlőtte a saját karját, sike­rült hazakerülnie és 1917-ben doktorálnia. Még 1928-ban Cambridge- ben fedezett fef egy anyagot, amelyről később megállapí­totta, hogy azonos a C-vita- minnal. Másik fontos tudo­mányos eredménye az izom­szövetek oxigénfelvételével függött össze: felfedezte, hogy egyes szerves savak elősegí­tik az oxigén felvételét. E felismerés tette lehetővé, hogy Hans Krebs fölfedezze a szervezet egyik legfonto­sabb vegyi átalakulási folya­matát, az úgynevezett citrát- kört amelyet Szent-Györgyi —Krebs féle folyamatnak neveznek. Ezekért a fölfedezéseiért ítélték oda Szent-Györgyinek 1937-ben a fiziológiai vagy orvosi Nobel-díjat: ekkor azonban már a szegedi egye­temen volt az orvosi kémia professzora. (Mindmáig ő az egyetlen olyan magyar No­bel-díjas, aki Magyarorszá­gon dolgozott, amikor e ma­gas nemzetközi tudományos elismerést elnyerte.) Több mint egy évtizedes szegedi működése (1932— 1944) alatt Szent-Györgyi Al­bert termékeny munkája mellett egész tudományos is­kolát teremtett. Tanítványai rajongtak érte, munkatársai hajlandók voltak akármeny- nyit dolgozni az ő ötleteinek megvalósításán. De hatása túllépett laboratóriuma fa­lain. Az akkori korszellem­mel homlokegyenest ellen­kező. közvetlen emberi ma­gatartása, a művészet iránt érdeklődése pezsgő kulturá­lis és társadalmi életet te­remtett az egyetemen. Emel­lett közismert volt felvilágo- sultsága, náci-ellenessége. Ez­zel kivívta az uralkodó kö­rök ellenszenvét, s amikor — már a háború alatt — meg­ürült a budapesti egyetemen egy tanszék, az egyetemi ta­nács elutasította a Nobel-dí­jas tudós pályázatát! Ismerve Szent-Györgyi po­litikai nézeteit és nyugati kapcsolatait, a háború alatt őt bízták meg, hogy Isztam­bulban próbáljon kapcsolatot teremteni a szövetséges ha­talmak, mindenekelőtt az angolok hírszerzőivel, hogy béketárgyalásokat indíthassa­nak. Ez a küldetése nem járt sikerrel, ami nem is csoda, hiszen ő maga mondta, hogy gyakorlottabban mozgott a kémcsövek, mint a kémek világában ... Ám ugyanézért Magyarország német meg­szállása (1944. március 19.) után bujkálnia kellett, mert a Gestapo halálra kereste. A svéd követségen rejtőzködött, álnéven, — ott talált rá Bu­dapest felszabadítása után egy keresésére indult szovjet őrjárat, amely a szovjet kor­mányfő személyes utasításá­ra biztonságba helyezte őt: különrepülőgépen Moszkvá­ba is elvitték, hogy össze­szedje magát a bujkálás nél­külözései után. Hazatérve szokott energiá­jával bekapcsolódott a tudo­mányos és közéletbe, most már mint a budapesti egye­tem professzora. A politikai­lag maradi és egyoldalú, aka­démiával szemben egy új akadémiát szervezett termé­szettudósokból. Egyik meg­alapítója és társelnöke volt a magyar—szovjet baráti tár­saságnak, főszerkesztője a társaság folyóiratának. És ekkor következett be az a fordulat, amelyet senki sem tudott elképzelni: Szent- Györgyi 1946 végén külföld­re utazott és nem tért vissza Magyarországra. Az Egyesült Államokba költözött, amely­nek 1955-ben állampolgára lett. Szent-Györgyi Albert természettudós volt, a tények tisztelője: méltatlan lenne hozzá, még a gyász szomorú óráján is. há elhallgatnánk a tényt, hogy távozása , nagy káit okozott az országnak. A hidegháború éveiben is szem- benállt Magyarországgal; kommunistaellenes felfogása még a McCarthy-féle „bo­szorkányüldözést” (alaptalan gyanúsítgatások alapján tör­ténő meghurcoltatásokat) is elfogadhatóvá tették számára. Eközben folytatta kutatá­sait: tanulmányozta a cse­csemőmirigyet és megállapí­totta, hogy ez a mirigy mi­lyen szerepet játszik a szer­vezet immunológiai képessé­gének kialakításában. A fegyverkezési hajsza és a vietnami háborúban elkövetett szörnyűségek felháborították, és éppen mert jó állampol­gára akart lenni új hazájá­nak, felemelte szavát a kor­mány politikája ellen: „az őrüilt majom” és „Hogyan to­vább” című könyveiben igye­kezett mozgósítani az embe­riséget. Nagy feltűnést kel­tett, hogy élesen támadta Tel­ler Edét, „a hidrogénbomba atyját”, aki harcias és szél­sőséges politikai elvéket hir­detett. Élete utolsó szakaszában a rák keletkezésének elmélete foglalkoztatta, és ennek ér­dekében megszervezte a „la­boratórium falak nélkül” el­nevezésű nemzetközi együtt­működést. Ha munkáját nem is fejezhette be, gondolatai sokakra hatottak megtermé­kenyítőén. Bár soha nem lett a szo­cialista rendszer híve — még annak az ellenforradalom után megtisztult formájában sem, — hazalátogatott és tár­gyilagosan elismerte a szo­cialista ország eredményeit. Idehaza sok elismerésben ré­szesült és ő is igyekezett megtenni Magyarországért, mindenekelőtt a magyar tu­dományért és tudósokért, ami tőle tellett. Mert — mint ne­vezetes tévéinterjújában is hangsúlyozta, — ő mindvégig magyar maradt. Nagy ha­zánkfiát gyászoljuk benne, aKi ha nem is járt mindig egy úton hazájával, munká­ja legjavával dicsőséget ho­zott reá. Pető Gábor Pál

Next

/
Thumbnails
Contents