Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
[ A közoktatás fejlesztésének programja és az idén, szeptember 1-én életbe lépett új oktatási törvény egyik alapelve az iskolák önállóságáról rendelkezik. Az utóbbi dokumentum tizedik paragrafusa értelmében „a nevelési-oktatási intézmények szakmai tekintetben a törvény rendelkezései szerint önállóak; szervezetükkel és működésükkel kapcsolatban minden olyan ügyben döntenek, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe”. Az önállóság ilyenformán nem jelent, s nem is jelenthet abszolút autonómiát. Mennyiben lehet akkor hát önálló egy intézmény? Mit jelent a pedagógus szabadsága, miben dönthetnek a diákok? Mennyiben segíthetik vagy akadályozzák a meglévő feltételek, az irányítás, a szakfelügyelet, az önállóság kibontakozását, az iskolák egyéni arculatának megteremtését? A Néplap kerékasztala Botka Lajosáé Via ess Malőr Majoros Károlyné Petrov István Ezekről a kérdésekről rendeztünk kerekasztal-beszélge- tést szerkesztőségünkben azzal a szándékkal, hogy segítsünk az intézményeknek önállóságuk, egyéni stílusuk kialakításában, s ezúttal az új oktatási törvény végrehajtásában. A beszélgetésen Botka Lajosné, a Szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója, Fábiánné Kocsis Lenke, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola docense, Juhász Lászlóné. a Kunhegyesi Kossuth Üti Általános Iskola igazgatója, Lukács Ferenc, a Törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium igazgatója, Majoros Károlyné, a Szolnoki Ságvári Körúti Általános Iskola igazgatója, Petrov István, a Karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára, szakfelügyelő, Tö- rőcsik Jenőné, a Jászalsószentgyörgyi Általános Iskola vezető tanára és Vincze Sándor, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője vett részt. I \ .sezm TSrécrtk Jenán* Fábiánné Koeate Lenke t fL. Juháaz Lászlóné Hz iskola önállóságáról — Az iskolai önállóságról júniusban fórumot rendeztek Karcagon a megye közoktatás-irányító szervei és a Debreceni Akadémiai Bizottság. Az eszmecserén némi tanácstalanságot, félelmet (?) véltünk felfedezni a tanácskozás résztvevőinek egy részén. A törvény életbe lépése óta változott-e ez? Egyáltalán hogy fogadták az iskolákban az intézményi önállóságra vonatkozó jogszabályokat? Törőcsik Jenőné: — Nálunk a tantestület nagyobb hányada, akikben eddig is megvolt a törekvés az önállóságra, a kezdeményezésre, természetesen örült a törvény megjelenésének. Néhány kérdés azonban tnjndannyiunkat foglalkoztat. Megvannak-e például a tárgyi és személyi feltételeink hozzá? Akarjuk-e igazán az önállóságot? Merjük-e vállalni a vele járó igen nagy felelősséget? Juhász Lászlóné — Ügy gondolom, hogy ha a meglévő, esetenként hiányos feltételeket problémaként és nem megoldandó feladatként látjuk, akkor aligha lehetünk optimisták. Én viszont szeretnék az lenni, és azt hiszem, hogy az adott körülmények között is megvalósítható az új oktatási törvény. Fábiánné Kocsis Lenke: — Az iskolákban, ahol még az elmúlt tanévben megfordultam, én is úgy tapasztaltam, hogy eleinte volt némi bizonytalanság az önállósággal kapcsolatban. Most már viszont inkább lelkesedéssel, várakozással találkozom. A pedagógusok örülnek a bizalomnak, tervezgetnek, „kóstolgatják” a mlegnövekedett szabadságolt. — Mitől függ az intézményi önállóság? Egyáltalán hogyan lehet önálló egy iskola? Majoros Károlyné: — Az önállóságot nem lehet függetlenségként értelmezni. A közoktatás fejlesztési programjában s az új oktatási törvényben egyértelműen megfogalmazták a célokat, amelyeket el kell érni. A „hogyan”, a hozzá vezető út, a módszer azonban minden iskolában más és más lehet. S valószínűleg különböző is lesz, hiszen nincs két azonos helyzetben lévő iskola, tantestület, nem egyformák a diákok családi körülményei. Ahhoz, hogy egy iskola meg tudja teremteni az egyéni arculatát, ismerni kell valamennyi feltételt, s epnek alapján lehet csak kidolgozni a helyi nevelési rendszert. Lukács Ferenc:— Tulajdonképpen eddig sem volt egyforma minden iskola. Az önállóság, az egyéni arculat megteremtése tovább növeli majd az intézmények sokszínűségét. A kezdeményezőbb. kísérletező, jobb eredményeket produkáló iskoláknak megnövekszik majd a megtartó ereje: vonzó lesz a diákok, a szülők körében. S egy középiskola esetében ez ugyancsak nem mellőzhető, hiszen köztudott, hogy az utóbbi időben csökkent például az érdeklődés a gimnázium iránt. — S vajon az általános iskolák önállósága, sokszínűsége nem növeli-e majd az esélykülönbségeket ? Juhász Lászlóné: — Szerintem nem, mivel a számos területen, döntésben megnyilvánuló önállóság, s a gyakorló iskola mint modell létezése „húzóerőt” jelent a rosszabb körülmények között dolgozó intézmények pedagógusai számára, hiszen a tárgyi feltétel nem minden. Természetesen más feladatokat kell megoldani Tiszaburán, mást Kunhegyesen és megint más teendő vár a nevelőkre Szolnokon. Az elért eredményeket mindenütt az iskola adottságaihoz, helyzetéhez mérten kell vizsgálni, összehasonlítani, s természetesen elismerni. Vincze Sándor: — A közoktatás-fejlesztési program nagy teret, lehetőséget ad a helyi kezdeményezéseknek. Megvalósításukat azonban esetenként gátolhatják az adott körülmények. Az iskolák nevelői különböző feltételek között dolgoznak. S kétségtelenül az irányítás, a mi dolgunk, hogy a különbségeket csökkentsük. Az 1990-ig szóló megyei művelődéspolitikai programunkban megkülönböztetett helyen szerepel az úgynevezett többszörösen hátrányos helyzetű iskolák fejlesztése, természetesen közösen a helyi szervekkel. Ugyanakkor fontos feladatunk a kísérletező, kezdeményező, a nevelés-oktatás ügyét előbbre vivő innovatív iskolák, pedagógus közösségek anyagi segítése is. A megyei tanáéi: nevelési-oktatási, tudományos alapot hozott létre, amelyből pályázat útján részesülhetnek az iskolák. A pályázat feltételeiről a közeljövőben tájékoztatjuk az intézményeket. Mindezek mellett vagy inkább még jobban a tantestületeken, az iskolavezetésen, az egyes pedagógusokon múlik az önállóság. a sajátos arculat megteremtése. Minden tanári karban dolgoznak „tudós”, kiváló tanárok, de szerényebb képességűek is, s sok helyen még képesítés nélküli nevelőket is alkalmazni kell. Ettől azonban még eredményes lehet az adott intézményben a nevelés-oktatás. % Botka Lajosné: — Igen nagy az igazgató, az iskola- vezetés felelőssége — az önállóság mellé minden esetben társul ez a fogalom is — abban, hogy hogyan menedzseli azokat a nevelőket, akiknél megvan a belső igény az autonómiára. — Igen, de vannak-e eszközei hozzá? Miben dönthet önállóan az iskolavezetés? Meg teheti-e, hogy elbocsátja a vályúra alkalmatlan nevelőt? Tud-e állítani a helyére megfelelőt? Anyagilag ösztönözhet-e a jobb munkára? A kérdések felvetődtek a fejlesztési program és az új oktatási törvény országos vitáin is, s számos javaslat hangzott el, amely azt szolgalmazta, hogy az iskolák nyerjék vissza gazdasági önállóságukat is. Botka Lajosné: — őszintén szólva leginkább ezt vártuk az iskolában mi is. Hiszen akinél a pénztárca van. gyakorlatilag ott van a döntés is. Lukács Ferenc: — A törvénynek az igazgató jogairól, kötelességeiről szóló paragrafusai egyértelműen szabályozzák a gazdálkodást. A költségvetési előirányzatoknál vagy a bérgazdálkodásban önállóan dönthet az iskolavezetés, természetesen a gazdálkodási szempontból önálló jogokkal rendelkező intézményekben. Akár a vállalatoknak, más munkahelyeknek, nekünk is magunknak kell döntenünk abban, hogy mit fejlesztünk, mit vásárolunk az iskola részére, hogyan honoráljuk a kreatív, jól dolgozó pedagógusokat. Csak talán a felelősségünk nagyobb, hiszen ha egy vállalat veszteségesen üzemel, legfeljebb szanálják. Ez egy iskolával kapcsolatban természetesen szóba sem jöhet. Majoros Károlyné: — Az önállóság nagyobb gazdasági felkészültséget igényel tőlünk. Szerintem fokozatosan lehet csak rábízni az intézményekre a gazdasági ügyek intézését. Annál is inkább, mivel korábban nem volt mindenütt problémamentes, — főleg a bérgazdálkodás. Helytelennek tartom, hogy az egyik iskolában megtakarított bértömegből vagy tartós bérből a felelőtlenül gazdálkodó intézményeket támogatják. Holott az önhibánkon kívül megmaradt összegből ösztönözni tudnánk a nevelőket, elismerhetnénk a minőségi munkát, hiszen a jutalomalap erre vajmi kevés. Ugyancsak fontosnak tartom, hogy az igazgatónak legyen joga eldönteni, hogy kivel végezteti el a túlórát, olyannal is, aki minőségileg jobb munkát végez, noha természetesen ez a drágább. S ha már felmerült az elbocsátás kérdése, hadd jegyezzem meg, hogy természetesen dolgoznak szerényebb képességű nevelők minden tantestületben, de tapasztalataim alapján én hiszek a közösség nevelő erejében. És nem hiszem, hogy az lenne a jó megoldás, hogy elbocsátunk valakit a pályáról. Kirívó esetben természetesen elképzelhetőnek tartom ezt a megoldást is. Pctrov István: — A tantestületet mint demokratikus közösséget illetve annak minőségét én is nagyon fontosnak tartom az önállóság szempontjából is. Jó közösség azonban csak akkor jöhet létre, ha valamennyi pedagógus azonosul az iskola céljaival, s érdekelt is a megvalósításban. Szakfelügyelőként azonban azt tapasztalom, hogy a pálya iránti vonzalom csökkent az utóbbi időben. Talán az új lehetőségek, a . megnövekvő szabadság kedvezően változtat majd ezen. — Sokan úgy vélik, hogy ellentmond az önállóságnak az úgynevezett iskolatanácsok létrehozása, illetve majdani működése. „Még egy szerv, amelyik beleszól a dolgainkba” — mondják. Botka Lajosné: — Ez látszólagos ellentmondás. Én a társadalmi kontrollt várom az iskolatanácsoktól, emellett az iskola nyitottsága — mint kívánalom — miatt is fontos szerv lehet. Csak éppen amiatt aggódom, hogy melyik munkahelyet, vállalatot sikerül majd megnyerni a gimnázium számára. Vincze Sándor: — Az iskolatanácsoknak jelentős hagyományai vannak a megyében. 1945 márciusában Mezőtúron alakítottak meg először ilyen testületeket, amelyek a régi bürokratikus szervek helyére léptek. A kezdeményezésnek igen nagy sikere volt, már-már országosan is bevezették, ám az oktatás irányításának figyelmét végül is más ugyancsak fontos teendők foglalták le. Az iskolatanácsok természetesen meghatározott jogkörrel működnek majd. Én nem hiszem, hogy veszélyeztetik majd az iskolai önállóságot, sőt inkább segítik, támogatják az intézményt még a gazdasági ügyekben is. Egyébként természetesen a jövőben növekedni fog az önállóan gazdálkodó iskolák száma. Majoros Károlyné: — Az anyagi segítségen túl pedagógiai szempontból is jelentős szervek lehetnek a tanácsok az iskola életében, hiszen rövidre zárul a visszacsatolás. Tanítványaink négy-öt vagy nyolc év múlva már munkahelyeken dolgoznak. Az iskolatanács tájékoztatni tud bennünketne- veltségi szintjükről, közösségi tudatukról. Tulajdonképpen a munkánk hiányosságairól, eredményéről, s ezzel segít a feladataink meghatározásában, végrehajtásában. Fábiánné Kocsis Lenke: — Nem is beszélve arról, hogy az önálló iskolának az is a dolga, hogy a helyi társadalomban politikai és kulturális tényezővé váljon. Hogyan tehetné meg ezt egy zárt intézmény? A nyitás, a nyitottságra való törekvés persze nem teljesen új dolog. A törvény megjelenése előtt is az iskolák jelentős része igyekezett jó együttműködést' kialakítani az adott település munkahelyeivel, társadalmi szerveivel, szülőkkel, s most elsősorban a tartalmi kapcsolatra gondolod— Tulajdonképpen nem előzmények nélküli a pedagógusok megnövekvő szabadsága sem a majdani önálló iskolában. Törőcsik Jenőné: — Eddig tulajdonképpen „titokban önállóskodtunk”, s most a törvény legalizálja. Miben lehet önálló a pedagógus? A törzsanyag megválasztásában semmiképpen sem. hisz ez országosan egységes. A kiegészítő anyagból azonban válogathatunk önállóan, de természetesen a tanítványok értelmi, neveltségi szintjének megfelelően, s a nevelés-oktatás módszereiben ugyancsak szabadon választhatunk. Akiben megvan a megfelelő szakmai kompetencia, az természetesen örül az önállóságnak, de akiben nincs, az inkább tart tőle, bizonytalan önmagában. Petrov István: — Az önállóság semmiképpen sem jelenthet magárahagyottságot. A kiépülő szaktanácsadói hálózat — a szakfelügyelet helyett — úgy vélem, a törvény egyik igen fontos rendelkezése. A magam, de szakfelügyelő társaim nevében is el merem mondani, hogy eddigi munkánk során is inkább a tanácsadás dominált. Juhász Lászlóné: — Ahhoz, hogy egy pedagógus önállóan, de természetesen jól tudjon dolgozni, feltétlenül szükség van arra, hogy kívülállók is lássák, értékeljék a munkáját. Az igazgató nem érthet mindenhez, nem lehet matematikus, orosz tanár, kémikus egy- személyben. A szakfelügyelőtől, illetve most már szak- tanácsadótól azt várom, hogy abban segítsen dönteni, hogy az illető pedagógus mennyire érti, tudja a szaktárgyát. Tegyen javaslatot, hogy szüksége van-e valamilyen szervezett továbbképzésre, vagy önmagát képezve is elért-e az elvárható szintre. Fábiánné Kocsis Lenke: Ennek talán kicsit ellentmondanak az intenzív továbbképzéseken szerzett tapasztalataim. A főiskolánkon Iközvéleménykutatást végeztünk a tanfolyam hallgatói között. Többségük nem is annyira a szakmai elmélyülés miatt jelentkezett, hanem inkább a nevelési eszközeik bővítéséért, csiszolásáért. Pedagógiából, pszichológiából, szociológiából szerettek volna többet hallgatni, kapni. Mindezt természetesen az idén már figyelembe vesszük az előadásokon. Lukács Ferenc: — Én is úgy gondolom, hogy a pedagógusok jelentős hányadának elsősorban nem szakmai továbbképzésre van szüksége. Szakfelügyelő koromban mindössze két olyan kollégával találkoztam, akik nem úgy tanították a biológiát, ahogy kell. Nem egyforma színvonalon tanítanak mindenütt, az kétségtelen. A szaktanácsadó mellett azonban, szerintem, legalább olyan fontos szerepük van a segítésben a különböző munkaközösségeknek. S a jövőben éppen az önállóság miatt még nagyobb szerepet kell vállalniuk, de másként kell elismerni a munkaközösség vezetőinek munkáját is. Az eddigi jelképesnek mondható mindössze 100 forint pótlék nem fejezi ki azt a sok-sok munkát, amelyet a tisztség ellátása feltétlenül igényel. — Többé-kevésbé sikerült körvonalazni az iskolai önállóság, a pedagógusszabadság megnyilvánulásának főbb területeit a benne rejlő lehetőségeket. Minden gondolat, javaslat tulajdonképpen a diákokért szólt, az ő érdekükben hangzott el. Mégis felvetődik a kérdés: miben dönthetnek önállóan a diákok az önálló iskolában? Vincze Sándor: — Az új oktatási törvény — a korábbiaktól eltérően —» tartalmazza a tanulók jogait és kötelességeit is. Minden eddiginél több és jobb lehetőségük lesz beleszólni az őket érintő döntésekbe. Ám ugyanakkor a következményekért természetesen nem lehet rájuk hárítani a felelősséget. Majoros Károlyné: — Éppen ezért kell eljutnunk odáig, hogy tanítványaink olyan javaslatokat tegyenek, hogy akár még a felelősséget is tudják vállalni érte. Természetesen, az adott iskola tantestületének, vezetésének mérlegelnie kell, hogy milyen területeken „érettek” a gyerekek a beleszólásra. Jóllehet még így is kockázatos, de a rizikó vállalása összefügg az önállóság valamennyi kérdésével Botka Lajosné: — A diát- kok részvétele az iskolai ügyek intézésében, a döntésekben, igen nagy pedagógiai lehetőségeket rejt magában. Növeli a felelősségérzetet, a közösségi tudatot, a közéletiséget. S ez már csak azért is fontos, mivel a diákjaink többsége olyan munkakörben dolgozik majd az egyetem, főiskola után, ahol szinte minden nap döntések előtt áll. S hogy miben választhatnak szabadon a diákok? ök döntik el, milyen szakkörre, fakultációra járnak. Mivel töltik el szabad idejüket. Az iskolának pedig az a dolga, hogy a lehetőségekhez mérten a különböző tevékenységformák legszélesebb skáláját kínálja fel a tanulóknak. S persze nemcsak az iskolák, hanem a KISZ, az úttörőmozgalom, művelődési intézmények, de még a vállalatok, munkahelyek is. Fábiánné Kocsis Lenke: — Vagyis olyan műhellyé váljon az ’ iskola, ahova örömmel járnak a gyerekek, ahol szórakozást, tanórán kívüli, őket érdeklő elfoglaltságot is találnak. Ahol érezhetik, hogy az iskola őértük van és nem fordítva. S mindez csak az iskolák önállóvá válásával, egyéni arculatuk kialakításával érhető el. — Mikor jutunk el tiáig? Vincze Sándor: — A kérdés még igencsak korai, hiszen alig több mint egy hónapja lépett életbe az új oktatási törvény, amelynek megvalósítása hosszabb folyamat. Így az önállóság sem jön létre máról holnapra. A nevelést természetesen ott kell folytatni, ahol az előző tanévben abbahagytuk. S a következő év, évek feladata lesz, hogy az intézmények megtalálják önállóságukat, egyéni arculatukat. Tál Gizella
