Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. OKTÓBER 18. Sz<naJM Hatóságosdi és kiszolgáltatottság Olcsó fordulat lenne most a Magyar Nyelv Értelmező Szótárából idemásolni a hatóság címszó alatti magyarázatot, de hát nem is a valódi hatóságokról lesz mondandóm a következő néhány sorban, őket ismerjük, megkülönböztetjük a nem hatóságoktól, előttük és intézkedéseik előtt az állampolgár fejet hajt. A dolgukat végzik, ha utasítanak, követelnek és a törvény szellemében eljárnak. Azok a vállalatok, intézmények viszont, amelyeknek a dolgozói azt képzelik magukról, hogy valamiféle hatóság nevében „bosszanthatják, rángathatják” az embert, nem késztetik egyetértő fejbólintásra az állampolgárt. Sőt nem egetrengető ügyekről van szó, hiszen végül is az esetek többségében jogorvoslást találtak a szenvedő felek, mégsem hagyható figyelmen kívül az olykor bosszantó eljárás. Ha az alábbiakban nem minden hatóságosdit játszó intézménynek vagy vállalatnak írom le a nevét, egyetlen oka van: a történetek póruljárt alanyai még nem kapták meg a választ az eset miatti fellebezésükre, vélhetőleg mégis lesz a szolgáltatók között, ak> (ami) magára ismer, és ez nem a véletlen műve. Az állampolgár lakáscserére készült, előtte a lakását szerette volna újrafestetnl. (Ez egyébként kötelessége is). Talált szobafestőket, akik egy reggel felvonultak, hogy előkészüljenek a nagy munkára. Vödrök, létrák, festékes tégelyek árasztották el mind a másfél szobát. Aztán előkerültek a munkakezdéshez nélkülözhetetlen palackok: sör, bor, pálinka... Az állampolgárnak a szeme sem rebbent, látott ő már éppen elég kabarétréfát a témáról, de azért a brigádvezetővel megegyezett a fal mintáiban: virágosak legyenek, mert a cserepartner olyanra vágyik. És ezzel, igaz, némi nyugtalansággal a szívében, elsietett a munkahelyére. Délután hazaérkezve látta, hogy csak a mesterek kedve virágos, a falak pontosan olyanok, mint reggel voltak. Nem szaporítom a szót: három nap elteltével, miután elfogyott a türelme — a palackok tartalma nem, mert mindig volt utánpótlás — megköszönte a festők fáradozását, és családi összefogással kifestette a szobákat. Majdnem hanyatt esett, amikor két hét múlva beállított a nevezett brigád vezetője egy számlával. A mesterek mentségére szolgáljon, hogy a számlán a felvonulásért kiszabott összegen kívül semmi más nem szerepelt, vagyis a söröket, borokat, pálinkákat a festők maguk fizették. Egy másik állampolgár évekig spórolt egy Ladára, végigszenvedte a kocsivásárlást megelőző hercehurcát, aztán várt. A családi kupaktanács gyakran napirendre tűzte az autó ügyét, tervezgettek, ábrándoztak, és megegyeztek, hogy zöld legyen a Lada, ha majd lesz. Jött az értesítés az illetékes gépkocsi-forgalmazó vállalattól, hogy mehet a „gépért” az állampolgár. Tarsolyában a várvavárt hívással, repesve az örömtől érkezett a vállalat egyik telepére. Miit bánta ő, hogy a várakozásra ráment a fél napja, nem számítva az oda utazást, egyszerűen boldog volt. Istenem, ha majd a család beül a zöld Ladába, csillogó-villogó csodába és bejárja az országot ... Rákerült a sor, odavezették a választható kocsisorhoz, amelyben egyetlen zöld se szerepelt, kizárólag fehérből állt a választék. Halkan ugyan, de megjegyezte, hogy neki zöldre lenne igénye, abban egyeztek anno dacumál a gépkocsiforgalmazóval. Az átadó ügyintéző bosszúsan sóhajtott, ki tudja, hányadszor hallott már hasonló kifogást: „Uram, kell, nem kell, momentán ez van. Ha színigényesnek tetszik lenni, várhat még egy darabig a kocsijára!” Az állampolgár arra gondolt, hogy mit szól a család, ha autó nélkül állít haza, és elfogadta a felkínált járművet. A meg nem nevezett vállalattal nem érdemes kukoricázni, mert megeshet, hogy semmilyen színű gépkocsit nem ad a válogatós, színigényes ügyfélnek. Jelentéktelen — legalábbis anyagi kihatásait tekintve — annak az utasnak az esete, aki felszállt a zsúfolt buszra, és kisebb tornamutatványok után elérte a lyukasztó gépet, hogy érvényesítse a jegyét. A gép azonban csak koppant a bilétán, lyukat nem ütött rajta. Az utas tanácstalanul te- kintgetett a másik, pár méterre lévő lyukasztó felé, és megkérte mellette szorongó társait, hogy adják már kézről-kézre a kicsiny sárga fecnit, hátha az a gép hajlandó lesz lyukasztani. A jegy elindult, ám ekkor az utas mellé furakodott a karszalagos „Jóisten”, és kérte az érvényesített bilétát. Az utas megszeppenten magyarázkodott, hogy pillanatokon belül visszakapja a lyukasztásra elküldött jegyét, mert ez itten, kézközeiben nem lyukaszt... A kar- szalagos elnézően mosolygott, hallott már sok, elég ócska kifogást a bliccelőktől, őt nem lehet félrevezetni. Ha az utastársak nem kelnek a „vétkes” védelmére, aligha ússza meg büntetés nélkül. A hangos és gúnyos megalázástól azonban így se menekült meg, nem kell bizonygatni, hogy az a napja el volt rontva. A hatóságosdi-szerűt játszó, a saját hibájukat olykor a védtelen állampolgárra átruházni akarók sora hosszan folytatható. Mert kimaradt például a boltvezető, aki a lopással gyanúsított, ártatlanul meghurcolt vevőtől még csak elnézést sem kért. Kimaradt az az intézmény, amely egy aláírt szerződésben elkövetett pénzügyi tévedésének következményeit az állampolgár nyakába kívánta varrni; és nem jutott szóhoz az a „sztori” sem, amelyben a kalauz a vasút hibájából ugyanarra a helyre kiadott helyjegyek mindkét tulajdonosát megbüntette — biztos ami biztos alapon. Nehéz lenne a történetek végére jutni... Csak abbahagyni lehet. Sőt, kell, de mielőbb! Szövetkezeti szabók, varrók a szabászat egy éve épfiit, tágas, világos a műhely... ... három éve, hogy korszerű tanműhelyük is van, amelyben száz ipari tanuló készül a munkáséletre. Képűnkön az elsőévesek a varrógéppel ismerkednek A Kunszöv kisújszállási műhelyeiben ezen az őszön bakfis szabadidő- ruhákat, táskákat készítenek a munkásnők. Az itt dolgozók munkakörülményei nem egyformán jók, hiszen a szövetkezet üzemházát „kinőtte” már a termelés. Kivétel azonban mégis akad, ugyanis ... Egy pályázat története címmel a Néplap 1978. június 18-i számában először írtunk cikket arról az építési technológiáról, amelyért Heves megyei példa és tapasztalatok alapján az Épszöv — akkori nevén a Szolnok és Környéke Egyesült Építő- és Szakipari Szövetkezet — vezetősége küzdött. A küzdést szó szerint kell érteni, mert a PEVA rendszerű térzsalus építési technológia bevezetésével, szolnoki alkalmazásával sók mindenki egyetértett, mégis nehéz volt a kezdés. Elsősorban az volt a baj, hogy az illetékesek a telekbiztosítással haboztak vagy késlekedtek. Akkori cikkünk levél- kötegeket, kéréseket, válaszokat idézett, s azzal zártuk az írást: „nem a levelek súlya és száma, hanem a lakások szaporodása érdekel mindenkit. A PEVA-technoló- giával kényelmes, szép és nagy lakások építhetők, gyorsan, jó minőségben.” rm> ele K an-kw iHtwk? L Tíz éve a PEVA-vaf Zala utazótáska látható a képen, amely NDK megrendelésre készül. Ebben a varrodában már nem olyan szellős a hely, mint az előzőekben (N. Zs.) Állok a Bajcsy-Zsilinszky úti négyemeletes társasház lakásában. Kicsit irigykedve. A lakás ugyanis gyönyörű, s minden helyisége kényelmesnek, korszerűnek tűnik. Persze, futó látogatással ezt aligha lehet igazi véleménynek nevezni. A házigazdák azonban igazat adnak ebben. A háromszobás étkezős lakást évek óta igazi otthonuknak tekintik. Két növekvő gyerekkel jól elférnek benne, s különösebb bajuk nem volt a lakással. Nemcsak szemre szép, jó is. Aki különben csak kívülről látja ezt a félkaréjban a főút s a vasútállomás közé épült házsort, azt gondolná, elviselhetetlen zaj, ami beárad. Nos, a műanyag ablakok, ajtók pompásan szigetelnek, a legnagyobb nyári forgalom idején se engednek a lakásokba hivatlan-hangos vendéget. A Balassa úti nyolclakásos társasház Üjabb meglepetésekkel szolgál. A tervező kitűnő logikával szerkesztette meg a lakásokat, méghozzá úgy, hogy mindegyik kétszintese Alul a nappali szoba, a konyha, fölötte a hálószobák és a fürdőszoba. A házigazda készséggel mondja, hogy ez már olyan lakás, amelyet az Épszöv szerkezet-megépítés után, félkészen adott el a lakóknak. s ők saját munkájukkal, (még variálható elképzelésekkel) tették lakhatóvá. Városvégnék, (faluszél- nek?) tűnik az Egyetértés! út Szolnokon. Ide látszanak ugyan a Kassai úti magasházak, de a közeli vasúti híd, a Széchenyi lakótelep, s a Vosztok toronyháza csak sejteti azzal, aki az épülő házaknál áll, ez is a város, vagy ez is az lesz rövidesen. Lovas Ferenc, a Szolnoki Építőipari Szövetkezet termelési osztályvezetője azt mondja: Lakások, piacra — Hiába, bentebb nincs olyan telek, ami ehhez a tervhez, elképzeléshez alkalmas lenne. Ez az iskolapéldája nálunk az úgynevezett, piacra termelt lakásoknak. Saját terveink alapján épülj szabadáron értékesítjük, méghozzá úgy, hogy meghirdettük. Nos, az első 13 lakás már elkelt, tizenhármat még az idén átadunk belőle a vevőknek. Kényelmes, nagy lakások lesznek, garázzsal, kis kerttel, terasszal, s a belső munkákat úgy végzi, olyan anyaggal, minőséggel, felszereléssel a tulajdonos, ahogyan a legjobbnak látja. Érdeklődnek, lassan megbarátkoznak ezzel a megoldással a szolnokiak is. Egyre több az olyan lakásvásárló, aki maga szereti eldönteni, milyen legyen az otthona. Mondom. közbevetőleg, hogy elég drága ez a lakás, hisz egymillió forint körüli áron veszik meg a jövendő tulajdonosok. Az osztályvezető visszakérdez: mihez viszonyítva drága? Visszavonulok: ha egy panelházi lakásért manapság — nem is ilyen tágasért — kifizet a vevő egy életen át millió körüli összeget, s egy közfalba se szólhat bele. el kell fogadni a tapétától kezdve a padlószőnyegig mindent, ahogyan megépítették, s tudomásul kell vennie, hogy mellette, fölötte lakótársak százai élnek, — nos, ez a nyolclakásos társasházi lakás nem is biztos, hogy megfizethetetlen. — Drága volt-e a szövetkezetnek a technológia bevezetése, s megtérül-e valahá- ra? — Ipolyszegi Mihály szövetkezeti elnök nem lepődik meg a kérdésemen. — Az idén 136 lakást adunk át, a VII. ötéves terv első esztendeje, az idei árbevételben, termelési értékben és nyereségben a szövetkezetünk fennállása óta az egyik legeredményesebb. Ez a technológia másfél év alatt még nem bocsátott ki 136 lakást. Mi úgy mondjuk, most már kiemelkedő a szövetkezet életében az 1979-ben Szolnok megyében elsőként bevezetett PEVA alagútzsalus építési technológia. Sokat kellett küzdenünk, amíg meghozta az eredményt, természetesen. Már az első házak felépülte után hallottuk a véleményt: milyen szép, milyen gyorsan épül, menynyire megváltoztatja a városképet. Mégis, sok idő eltelt, amíg a város legfontosabb fórumán megfogalmazták: ezek az általunk épített lakások valóságos otthont nyújtanak, szeretnek bennük lakni az emberek. új színt, új formákat hozott a megyeszékhelynek. Nehéz világ Majdnem tíz esztendő alatt a szövetkezet szakosította erre a technológiára a kettes számú építésvezetőséget. A fizikai dolgozók még az indulás előtt megtanulták a technológiai folyamatokat, a szerkezetépítést, a műszaki irányítást megszervezték, s meglepően kis létszámmal megy a munka. Az indulásnál még nem. de ma már saját tervezési osztály működik a szövetkezetben, s ez lényegesen egyszerűbbé teszi az építkezést, a váratlan nehézségek leküzdésére együtt van tervező és kivitelező. Lovas Ferenc termelési osztályvezető kérésemre gyorsan összeadja, hány lakás épült Szolnokon eddig a PEVA-technológiával. — Az Egyetértés úti első, majdnem elkészült 13 lakással háromszáznyolcvannyolc. Persze, most nem voltam egészen pontos, hiszen építettünk mi alvállalkozóként is. Amikor még az állami építőipar nem dolgozott ezzel a technológiával, tőlünk rendelt szerkezetet. Először a Mártírok útján a 63 garzon- lakásét, aztán a Szántó körúton egy négyszer 24 lakásos tömböt. A kis szövetkezet tehát nem egészen tíz esztendő alatt félezer lakást épített a megyeszékhelyen. Gyorsan tegyük hozzá, hogy mellette az ötszázhúsz szövetkezeti dolgozó teszi a dolgát, részt vesz különféle létesítmények építésében, felújításában, lakások rekonstrukciójában is. Jelenleg nyolcvan (!) munkahelyen dolgoznak az Épszöv emberei. Olyan kitűnő — ők úgy mondják, aranykezű — szakiparosaik vannak. akik már külföldi megrendeléseken is dolgoztak, s rövidesen ismét külföldi megbízásra Münchenbe és Frankfurtban dolgoznak majd. Ipolyszegi Mihály szövetkezeti elnök különösen bizakodó hangulatban van: — Nem mondhatok én se mást, mint akármelyik építőszervezet vezetője. Nehéz világ jár az építőiparra. Valahogyan ügy érezzük, nincs olyan rangja, becsülete, amilyet megérdemelne. Mondjam, hogy 58 ezer forint a bérszínvonalunk? Nem akarok panaszkodni. Inkább azon örvendezünk valameny- nyien, hogy jövőre is lesz munkánk, nem is kevés. Kétszer 16 lakást építünk Szan- daszőlősön és a területelőkészítés már látható a Tanács- köztársaság úton, a sok lebontott kis rozoga ház helyén negyven lakás és kétszintes üzletsor épül. OTP- társasház lesz. — A Kiszöv osztályvezetője volt, amikor az akkori szövetkezeti elnök és munkatársai elkezdték a PEVA- technológia szolnoki honosításáért a küzdelmet. Azóta is sok vele a bajlódás? — Igen, az elődök rendkívül sokat tettek ezért a mai valóságért. De már rég elfelejtettük a nehézségeket. Mit mondjak: a városi tanáccsal gazdasági megállapodások sora biztosítja a munkához a feltételeket. Persze, majdnem tíz esztendő múltán,, eredményes évek örömében az ember hajlamos felejteni a kezdet nehézségeit. Abban a bizonyos, 1978-ban megjelent cikkünkben minden hozzáértő azt nyilatkozta: ez a technológia csak akkor éri meg az építőszervezetnek, hanem foghíjak beépítésére vonulnak föl, drága pénzen megvett gépek, berendezések, ha legalább 20—30 lakás épülhet egy kijelölt helyen. Nyereséget hoz Nos, a kezdetben — bizonyítja ezt a sok kis társas- ház a szolnoki Hunyadi János, a Balassa, a Rákóczi és a Tarló utcában — ezért is kellett nagy gonddal, figyelemmel, sokszor helyhiánynyal küszködve dolgozni. És nem biztos, hogy ezeken a foghíjakon fölépült házakon a szövetkezetnek volt haszna, inkább örültek, ha veszteség nélkül, „nullára futott” a vállalkozás. Az utóbbi években a Bajcsy-Zsilinszky úti, a Bercsényi, a Mikszáth Kálmán úti megbízások máf hoztak nyereséget a szövetkezetnek, s el ne felejtsem, hogy ez a technológia legutóbb a Tófenék úti garzonháznál, a nyugdíjasháznál is bizonyította létjogosultságát, — még akkor is, ha az átadás, beköltözés körül most nincs minden rendben. (Ez utóbbi egyáltalán nem a PEVA alagútzsalus építési technológia hibáiban keresendő...) A Szolnoki Építőipari Szövetkezet különben a megyében az első, az országban a második szövetkezet, amely meghonosította, s lassan tíz éve sikerrel alkalmazza a PEVA-technológiát. Itt, szű- kebb hazánkban már nem az egyedüliek. Időközben a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat, a Szolnok Megyei Tanács Építőipari Vállalata és a Jászsági Építőipari Szövetkezet is bevezette, s alkalmazza sikerrel. Idén avatták Szolnokon azt a gyönyörű garzonházat, amely a Keskeny János úton készült el a Szotév kivitelezésében, — PEVA-technológiával. Sóskúti Júlia
