Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

1986. SZEPTEMBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 fitomertímüvi szakközépiskolát adtak át Az átadással egybekötött tanévnyitón szá znegyven elsőéves volt Jelen, és kezdi meg tanulmányait az ország egyetlen ilyen jellegű tanintézetében. A szakmai Ismerete­ket az Atomerőmű állományában dolgozó mérnökök és tanárok tanítják. Az isko­la fenntartását is az Atomerőmű vállalta. (MTI Fotó — KS) Matematika magas fokon gimnazistáknak Az új tanévben tovább gazdagodott,! színesedett a megye középfokú iskolahá­lózata. Szaporodott a techni­kusképzésre áttérő intézmé­nyek száma, új szakokkal bővültek szakközépiskolák. Szolnokon új gimnázium nyitotta meg kapuit, a Ver­seghy Ferenc Gimnázium­ban pedig speciális matema­tika tantervű osztályt indí­tottak. Mit jelent e szokat­lan elnevezés? A speciális tanterv sem- tagozatot, s nem is valamifé­le fakultációt jelent. Közel húsz esztendeje a budapesti Fazekas Mihály Simnázium- ban vezették be először a speciális matematika .tan­tervet. A kedvező tapaszta­latok után az ország több középiskolája csatlakozott a kezdeményezéshez, s jelen­leg tizenhárom gimnázium­ban tanulnak e magas szin­tű tanterv szerint a diákok. A Verseghy Gimnázium három megye — Heves, Szolnok, Pest — nyolcadi­kosainak „hirdette” meg az év elején az újszerű tovább­tanulási lehetőséget, össze­sen harmincán — többnyire Szolnok megyéből — jelent­keztek, s az írásbeli vizsga alapján huszonkét tanulót vettek fel az osztályba. Kiss József és Peták Kálmán, a diákok matematika tanárai szerint a gyér érdeklődés nem a tantárgynak szól, ha­nem inkább annak, hogy a tagozatok megszűnése után, a fakultatív rendszerű okta­tás korában szokatlan, alig ismert a speciális tantervű osztály. A felvett tanulók matematika felkészültsége ettől függetlenül reményt- keltő, a tanulmányi eredmé­nyük, s a vizsga alapján úgy tűnik sikerrel birkóznak majd meg a feladatokkal. Amíg a normál gimná­ziumi első osztályokban négy, a speciális tantervű csoportokban heti nyolc ma­tematika óra van, s hason­lóan alakul az óraszám a további évfolyamokon is. Sőt még ha hozzávesszük a nor­ínál osztályokban a mate­matika fakultációt is a kü­lönleges tanterv még ennél ás több órát tartalmaz. /Förzstanamyaga megegyezik! az úgynevezett „A” fakultá­cióéval. Az ajánlott illetve kiegészítő matéria azonban olyan magas szintű megol­dott illetve megoldatlan ma­tematikai problémákat tar­talmaz, mint például a prímszámok elosztása, a komplex számok, a játékok elemzése, a kongtuenciák, a számelméleti problémák a diofantoszi egyenletek vagy a metrikus térhalmazok. Csupa olyan téma, amely jobbára csak a matemati­kusok számára érthető. A speciális osztály diákjai — legalábbis egyelőre még — nem tudós matematikusnak készülnek. A tizenkét fiút és tíz lányt — az osztály összetétele a gimnáziumok­ban szokatlanul, s örvende- mérleget — elsősorban a tesen a fiúk javára billenti a akadnak köztük olyanok is, műszaki pályák vonzzák, de akik a jog vagy az orvosi hivatás iránt érdeklődnek. Végül akárhogyan is dönte­nek — noha mind az érett­ségi mind az egyetemi felvé­teli a normál tananyagra épül — csak hasznára vá­lik a matematika dupla óra­számban való tanulása, hi­szen ezáltal nagy mértékben elsajátítják a matematikai gondolkodást, fejlődik a problémamegoldó készségük. A különleges tantervű osz­tály diákjai a matematika órákon két külön csoportban dolgoznak Kiss József, illetve Peták Kálmán irányításával. A többi tanórán természe­tesen együtt van az így is ideális létszámú tanulócso­port, s a tantárgyak meg­egyeznek a normál első osz­tályokéval, illetve legfeljebb az Idegen nyelvekben van különbség ók ugyanis az orosz mellett angolt tanul­nak. Nem kell viszont a har- mladik o^zt^lyban fakulta­tív tantárgyat választaniuk, hiszen tulajdonképpen már a tanulmányaik elején kivá­lasztották a matematikát. A négy év során számos al­kalmuk lesz a megmérette­tésre is. Azon túl, hogy évente hat dolgozatot írnak, számítástechnikai szakkör­re járnak, meg kell oldaniuk a Középiskolai Matematikai Lapok feladatait, továbbá részt vesznek az ugyancsak speciális tanterv szerint ta­nuló diákok orszá­gos orosz — ter­mészetesen szakszöveget — fordító versenyén. Nem lesz hát könnyű dolguk a diákok­nak, de természetesen a matematika tanáraiknak sem, akik igen nagy önálló­ságot kaptak a tehetségek gondozásában. S ez mégin- kább fokozza a felelősséget, hiszen könnyein lehetséges, hogy az ezredforduló vala­melyik zseniális matemati­kusa ül a Verseghy iskola­padjában. T. G. Tudományos műhelyek Mi van a könyvespolcok mögött? Ha valaki is a könyvtáro­sok munkájával ismerkedik, hamar észreveszi, hogy a könyvtári munka olyasmi, mint az úszó jéghegy, fele harmada látszik ... Bemegy az ember a közkönyvtárba, kiválasztja mit akar olvas­ni, aláírja a kölcsönzési la­pot, megkapja a kért köny­vet. Kész, ennyi az egész. Nem éppen. Ez csak a lát­szat. A könyvtártudomány már eleve olyan szerteágazó is­merethalmaz, mint akárme­lyik más tudományág. Azzal, hogy önálló „szakma” tu­lajdonképpen nem sókat mondtunk, talán többet je­lent ha megemlítjük: a kü­lönböző századok során a legnagyobb gondolkodók, tu­dósok, polihisztorok közül sokan éppen a könyvtártu­dományban való jártassá­guknak köszönhették ki­emelkedésüket. Az alkalma­zott könyvtártudomány nél­kül ma is elképzelhetetlen, akár egy néhány tízezer kö­tetből álló könyvtár ered­ményes működtetése. De manapság már a magán­gyűjtők is panaszkodnak: hiába van több ezer köny­vük, amikor keresnek vala­mit, olyan mintha a szalma- kazialban egy tű után kutat­nának. Nyilván a tudomá­nyos rendszerezettség hiánya okozza ezt. Felkészülten várni az érdeklődőt Egy tekintélyes kötetszá­mú közkönyvtár — az elő­zőekből is következően — teljesen használhatatlanná válna a folyamatosan el­lenőrzött és bővített kataló­gusrendszer nélkül. Közis­mert, hogy ez nem egy ön­kényes névsor szerinti re­gisztrálás, hiszen a könyv­tárnak felkészülten kell várnia azt az érdeklődőt, ku­tatót is, aki például mindent el akar olvasni, amit a vilá­gon a sztálingrádi csatáról, a mandulafák meghonosítá­sáról és ápolásáról, Bartók­ról, Csontváryról, stb. írtak. Nyilván akár egy-két millió kötet könyvvel rendelkező könyvtár sem rendelkezik minden részkérdés minden publikációjával, de a külön­böző tudományágakban jár­tas könyvtárosok összeállít­hatják a legkülönbözőbb té­materületek szakkatalógu­sát is. Szűkebb hazánkban — sajnos — igen „fiatal” a könyvtártudomány. Az első közkönyvtár 1934-ben léte­sült, de ez is inkább csak szolnoki, városi gyűjtemény volt. Igen értékes könyvál­lománnyal rendelkezett, ez tagadhatatlan, így ebből a megközelítésből is indokolt, hogy a megyei Verseghy könyvtár „születése napját” az előző dátumhoz kötik. Tanulmánykötetek, válogatások, repertóriumok A könyvtártudomány se­gítségével számos olyan ki­advánnyal örvendeztette már meg olvasóit a Verseghy könyvtár is, amely több mint hézagpótló munka, évekig tartó kutatások ered­ményeképpen vált közkincs- csé. Maradjunk az előző pél­dánál. Ha netán valaki azzal az elhatározással megy be a könyvtárba, hogy Szolnok történetében kíván tájéko­zódni, akkor a helytörténeti katalógushoz irányítják, s rendelkezésre bocsáthatják Szolnok helyismereti bibliog­ráfiáját. A Szolnok megyei hírlapok és folyóiratok bibli­ográfiáját. (1868—1972) Mind­kettő a Verseghy könyvtár kiadásában jelent meg. Az utóbbi tekintélyes kötet fel­tünteti, hogy a különböző sajtótermékek különböző év­folyamai, példányai hol ta­lálhatók meg az ország köz- gyűjteményeiben. A Verseghy könyvtárban készült el a Jászkunság (1954—1974) című folyóirat repertóriuma; lapunk reper­tóriumán ma is dolgoznak. Jelenleg az 1959-es évfolyam feldolgozásánál tartanak, de „visszafelé” is haladnak: 1985-től. Könyvészeti ritkaság ma már Kovalovszky Miklós, je­les irodalomtörténész Irodal­munk Párisi szemlélete a há­ború után című tanulmánykö­tete. A forrásértékű munka 1937-ben Szolnokon jelent meg először — Varga József könyvkiadó vállalatánál — azon egyszerű oknál fogva is, mert Kovalovszky Miklós éveken át az itteni felsőke­reskedelmi iskola tanára volt. A Verseghy könyvtár hasonmás lenyomatban je­lentette meg a neves tudós értékes tanulmánykötetét. A Verseghy kultusz újjá­élesztésében és terjesztésé­ben is nagy érdemei vannak a könyvtárnak, a költő szá­mos művét jelentették meg, pl. kiadatlan írásait, A ma­gyar nyelv törvényeiről és A magyar nyelv művészi fel- használásáról szóló értekezé­sét. Jövőre, Verseghy szüle­tésének 230. évfordulójára emlékkötet jelenik meg, ki­adják a biblia magyarításá­ról írt disszertációját, vala­mint magánlevelezésének, válogatott dokumentumkö­tetét. Kísértet gyermekeknek Az idén is folytatják azt a bibliográfiai sorozatot, amely a megyében élő vagy ide kö­tődő művészek munkásságá­ról írt forrásokat összesíti. Bényi László és Fazekas Magdolna bibliográfiája után Papi Lajos bibliográfiája je­lenik meg. Készül a könyvtárban a helyismereti lelőhelykata­lógus, amely az egész megyé­re terjedően feltárja majd, hogy hol, milyen helyisme­reti anyag található. A gyermekkönyvtár figye­lemre méltó kísérletei közül is kiemelkedik hat magyar népmese megjelentetése észt, finn és magyar nyelven. A kötetet az olvasmány élmé­nyük alapján a gyerekek il­lusztrálják. Hasonlóan érde­kesnek és hasznosnak ígérke­zik a Diáknyelvi szótár ki­adása is. Csupán tallóztunk a me­gyei Verseghy könyvtár ku­tatási és kiadói terveiben, de talán valamelyest sikerült arra választ adnunk, hogy „mi van a könyvespolcok mögött”. — ti — Sipos István igazsága Olvastam az újságban, hogy Sípos Istvánt, a Jászszentandrási Művelődési Ház nyugalmazott igazgatóját több év­tizedes munkássága elismeréséül Besse­nyei Emlékéremmel tüntették ki. Az alacsony, de erős testalkatú férfit még abból az időből ismerem, amikor sze­mélye nagy vitákat váltott ki hivatalos berkekben, a népművelők között. Miért neveznek ki egy borbélyt jnűvelődési ház igazgatónak, hát csak ennyi a szak­ma becsülete, mondták azok, akik érez­hetően inkább csak a diploma erejében hittek. Nekünk olyan ember kell, aki nem most szippantot bele a jászleve­gőbe, hanem velünk együtt nőtt fel, mondták a Sipos-pártiak. Az elmúlt év­tizedek bizonyították, hogy nekik volt igazuk. De aki valamelyest is ismeri „Szentandrás” sajátos helyzetét, tudja, többről volt itt szó, mint egyszerű presztízs vitáról. A település — ha nem csalódom — éppen 100 éve, hogy elnyerte a községi rangot. Annak ellenére, hogy 1433-ban már faluként jegyezték, a XV. század közepetájt már lakatlan, hiányzik a község neve a XVI—XVII. századi ösz- szeírásokból is. 1750-ben mint puszta, a jászárokszállásiak tulajdona. A mai község hajdani első lakói Hevesből és Árokszállásról kiszorult szegényembe­rek voltak, akik az egykori pusztán próbáltak szerencsét. Se jó emlék, se szeretet nem fűzte őket azokhoz a tele­pülésekhez, ahol végül is nem találtak maguknak megélhetést, meleg tűzhe­lyet. A tanyák világa övezte Szén tanórást, a tanyák erkölcse voilt a mérce. Ennek hatása a „nagy földindulás”, 1959 után is érződött. A tanyasi emberek többsége — ta­pasztalataik alapján — bizalmatlan volt, de ha egyszer valakit, vala­kiket úgy ismert meg, hogy bízha­tott bennük akkor hallgatott a jó szó­ra. S több mint érdekes: milyen erős személyiségeket választott ez a nép szellemi vezetőivé! Molnár Istvánt, a csupaszív, de kőkemény iskola igazga­tót, a pendzsom — tanyázó esték? — világát élesztő Kunráth Sándort, a já­rástanyáról Medveczki Ferenc „tanító urat”, majd Sipos Istvánt. Sajnos, for­mailag már egytől egyig nyugdíjasok, de nem tétlenek. Sipos István életútja, munkássága igen sokat mondó hajdani értékítélete­inkről. A szolnoki népi kollégiumba! nevelkedett, Jászapátin érettségizett fi­atalember ugyanis hazament a szülőfa­lujába fodrásznak, beállt az apja mű­helyébe dolgozni. A kérdés kérdés ma­rad: jó harminc évvel ezelőtt hány érettségizett falusi borbély csottogtatta mifelénk az ollót?! De voltak akik még­sem a tanullt embert fedezték fel sze­mélyében, hanem a suszter maradjon a kaptafánál elvét vallották. De a karván halad. A tanyákról bete­lepült szentandrásiakkal már a műve­lődési ház igazgatójaként került kap­csolatba Sipos István. Mindenkit is­mert, őt is ismerték. Hogy milyen volt akkoriban a törzsközönség a falu mű­velődési házában? Talán kissé „ke­mény”, de tisztelettudó, jó szóval min­dent el lehetett velük érni. Hamar elő­került bizony kezdetben a bicska is, de soha nagyobb baj nem történt. Mindig, minden nézeteltérést magunk között intéztünk el, soha nem mentem se ren­dőrhöz, se bíróhoz, se ügyészhez, emlé­kezik Sipos István. Ha valaki végleg nem bírt az erejével, a közösség egy­szerűen kitiltatta a művelődési házból. Ha mégis jött, megfogták a markos le­gények, s kidobták. Sokszor eljöttek a szülök megköszönni, hogy „megfogtam” Pistát, Jancsit, Miskát, s, hogy „nem olyan már, megjavult”. Sipos István még a Vigalmi Gárdá­ban — úgy hívták egy időben a szent- andrási műkedvelőket — kezdte a pá­lyáját. Sokáig éltek még a színjátszás hagyományai, aztán az idők múlásával új népművelési formák váltották fel. Megjegyzi az „ifjú” Bessenyei-díjas, hogy milyen kár volt „annakidején” az iparos és a földmunkáskörök szellemi szabadságát „megnyirbálni”, hiszen ezek a kultúra hiteshelyei voltak falun. Hozzá teszem: a többségükben baloldali érzelmű csoportok legális „fedőszervek” voltak, sok szállal fűződtek a munkás- mozgalomhoz. Talán az idő túllépett rajtuk, de inkább a bizalmatlanság okozta vesztüket. Sipos István érdeme, hogy az 1960-as évek közepétől, már korszerűbb népművelési formákat ho­nosított meg a faluban, — de pl. Kun­ráth Sándor „pendzsom-mozgalma” is felvirágzott a klubok, szakkörök mellett. Netén sokan rossz néven vennék, ha azt írnám: ez volt az országban az első pávakör! De talán így pontosabb: az el­ső pávakörök egyike. Nehéz idők? Visszakérdez. Mikor volt könnyű? Az okos hatalom a támaszom lett, a buta az ellenségem volt, mondja. Mondja el a tornaterem ügyét, kérem. Minek, rég volt! Azért, érvelek, hogy megtudjuk, mit ért a buta fogalma alatt. Semmi különös nem történt tulajdon­képpen, emlékezik, csak annyi, hogy Molnár igazgatóval megegyeztem: jöj­jenek a művelődési ház nagytermébe tornázni a gyerekek, délelőttönként úgyis üresen áll. Így is lett... Aztán „hívattak" hogy mertem én ezt... El­mondtam az érveimet... vagy csak akartam, mert az a valaki, akiről azóta kiderült, hogy méltatlan ilyen dönté­sekre, közbevágott: tiltsa ki az iskolá­sokat onnat... az nem arra való. Már mint a művelődési házban tiltsam ki a tornázó gyerekeket. Persze, hogy nem tettem. Meg is lett a „jutalma”: négy hónapig fizetést se kaptam. De mon­dom régen volt... S most, hogy nyugdíjba ment? Dol­gozom tovább, mondja, segítem az utó­domat, vezetem az egyik nyugdíjas klu­bot, semmivel sincs kevesebb tennivaló a faluban, mint aktív koromban volt. S Kunráth Sándor és a többiek? Dolgoz­nak ők is, ahogy erejükből telik. Mond­ják. a művészek nem mennek nyugdíj­ba. Nincs olyan, hogy nyugdíjas mű­vész, — a gyakorlatban. Ügy gondolom, ez azokra is igaz, akik egész eddigi éle­tüket a köz művelése érdekében élték... Tiszai Lajos Különleges tantervű osztály a Verseghyben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents