Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. SZEPTEMBER 30. Lázár György Belgiumba utazott fl nagy rulettasztal Az amerikai fővárosban ma olyan kettős tanácskozás kezdődik, amelyről szinte a földkerekség egyetlen országa sem mondhatja azt, hogy témája, kimenetele közömbös neki. Hazánk delegátusai is ott ülnek a résztvevő százötven (!) ország vezető pénzügyi szakértői és tisztségviselői (pénzügyminiszterei, bankelnökei) között ezen a gazdasági szupertanácskozáson, amit a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap (a Magyar Népköztársaság mindkét fontos szervezetnek aktív tagja) tart. Miről lesz szó a kerékasztalnál, és miért fontos, ami ott elhangzik? A téma a jelenlegi, igen képlékeny világgazdasági helyzet. Az utóbbi esztendők általános nehézségeit hazánk is alaposan megérezte, így tehát nekünk sem mindegy, sikerül-e valamilyen hosszabb távú kiutat találni az eddig egyetemes nehézségek labirintusából. Már a kettős közgyűlés előkészítésekor, a helyzet előzetes megítélésében is újra világossá vált a fejlődő és a legfejlettebb államok között tátongó mélységes szakadék. A leggazdagabb tőkés országok csoportja (az úgynevezett Hetek, vagyis az USA, Japán, az NSZK, Nagy- Britannia, Franciaország, Olaszország és Kanada) „lassú, de érezhető és átfogó javulásban” reménykedik, a Huszonnégyek csoportja (a fejlődő országok képviselői) viszont „semmilyen okot nem látnak semmilyen reménykedésre”. A szakértők szerint a vezető tőkés országok érdeke is lenne az elmaradottak fokozott segítése, mert azok hatalmas adósságterhe, feszültségeik sokasága az egész világgazdasági helyzetet tartósan ingataggá teszi — ugyanakkor ezen „erős” országok kevés hajlandóságot mutatnak a gyengék igazi támogatására. A másik komoly szakadék a „gazdagok klubján” belül húzódik, de ez a dilemma is érinti a világot. A feszültség lényege dióhéjban: Washington immár egy éve, hogy kiharcolta Tokiónál és Bonnál, két „nehézsúlyú” partnerénél a dollár árfolyamának hatalmas, harmincöt százalékosul esését, ami közismerten befolyásolja az egész világgazdasági helyzetet. Ezen, magyarán szólva, az USA vagyonokat keres, cserébe mérleghiánya kiegyenlítését ígérte. Ez azonban nem történt meg, és a jelek szerint a türelmi idő lejárt. Komoly esély van rá, hogy a mostani konferencián az NSZK és Japán (sőt, talán néhány más fontos ország is) esetleg ultimátumszerű lépéseket tesz a dollárzuhanás számukra (és nemcsak számukra) hátrányos, az amerikaiak számára viszont előnyös trendjének megállítására. Gigászi játszma újabb fordulója kezdődik a nemzetközi pénzügyek óriás rulettasztala körül. A résztvevők számánál, érdekeik tarkaságánál csak a tét nagyobb. Harmat Endre Pótválasztás Franciaországban A franciaországi Haute- Garonne megyében rendezett nemzetgyűlési pótválasztáson vasárnap ugyanaz az eredmény született, mint a márciusi általános választáson, amelynek itteni eredményét szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A kormánypártok is 4, a szocialista ellenzék is 4 mandátumhoz jutott. Így nem fenyegeti veszély a kormány csekély parlamenti többségét és az eredményt lényegében mindkét nagy tábor győzelemnek tüntethette fel. (Folytatás az 1. oldalról) reskedelmi miniszter, Willy Tilermans budapesti nagykövet és Frans Baekeland t, a külügyminisztérium politikai főigazgatója. A tárgyalásoknak megkülönböztető fontosságot kölcsönöz már maga az a tény is, hogy Lázár György személyében magyar miniszter- elnök felszabadulásunk óta első ízben tesz látogatást a Belga Királyságban. A két kormányfő kedvező légkörben ülhetett tárgyalóasztalhoz; hiszen mindkét részről már több ízben kinyilvánították: a magyar—belga kapcsolatok problémamentesek, a két eltérő társadalmi rendszerű ország viszonyát nem terhelik zavaró tényezők. A tárgyalásokat követően Bányász Rezsői — a kormány szóvivőiéként is — a következőket mondotta: Lázár György miniszterelnök és kísérete, valamint a Wilfried Martens miniszter- elnök vezette belga delegáció tagjai tegnap délután kétórás plenáris tárgyalást folytattak a belga külügyminisztérium épületében. A megbeszélések a két ország problémamentes viszonyát az utóbbi években jellemző szívélyes légkörben, az Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának a meghívására tegnap este Budapestre érkezett Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Kíséretében van Antonio Rubbi, az OKP vezetőségének tagja, a KB nemzetTöbb mint három órán át tanácskozott vasárnap este a Szovjetunió New York-i ENSZ-képviseletének épületében Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai küLügyminiszter. A tanácskozást követően Sevardnadze az épület elé kísérte amerikai kollégáját, akitől kézfogással búcsúzott, de sem ő, sem Shultz nem nyilatkozott a megbeszélésről. Előzetesen feltételezték, hogy a két külügyminiszter a vitás kérdések rendezéséről tárgyalt s egyúttal a csúcstalálkozó esetleges előkészítésével is foglalkozott. Shultz a hét végét Washingtonban töltötte, azonban nem közölték, találkozott-e Reagan elnökkel, tett-e jelentést neki a szovReagan amerikai elnök Kansas Cityben, egy republikánus választási gyűlésen hétfőn bejelentette: Nicholas Daniloff újságíró elhagyta a Szovjetuniót, és repülőgépen úton van az NSZK-ha, feleségével együtt. A hírt a hír- ügynökségek, rádió és televízió állomások is azonnal jelentették. Reagan nem fűzőit semmiféle megjegyzést a közléshez nem ismertette a létrejött megállapodás részleteit. Mint ismeretes, az amerikai újságíró ellen a szovjet hatóságok kémtevékenység miatt vádat emeltek csaknem egy hónappal ezelőtt. Hivatalos közlés szerint az újságíró ellen elegendő terhelő bizonyíték állt a szovegyüttműködés további kibővítésének kölcsönös óhaját tükrözve zajlottak le. Mindkét fél hangsúlyozta a személyes találkozások jelentőségét a kapcsolatok dinamikus fejlődésében. Ugyancsak fontosnak mondották, hogy — bár a két ország eltérő szövetségi rendszerek hűséges tagja — ennek tudatában a nyitottság szellemében törekszik mindkettő előmozdítani az európai kérdésekről, mint például a fegyverzetek csökkentéséről, illetve 'korlátozásáról folyó tárgyalásokat. Lázár György köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért. Majd rámutatott, hogy Martens miniszterelnök 1984 novemberi látogatása nemcsak a két ország viszonyában volt jelentős esemény. Lázár György magyarországi látogatásra hívta meg Martens miniszterelnököt. Wilfried Martens és felesége este az Egmont-palotá- ban díszvacsorát adott Lázár György és felesége tiszteletére. A vacsorán jelen voltak a miniszterelnökünk kíséretében levő magyar államférfiak, a belga kormány számos tagja, a politikai a gazdasági és a kulturális élet vezető személyiségei. A szívélyes hangulatú díszvacsorán pohárköszöntők hangzottak el. közi osztályának vezetője és Renato Sandri, a Központi Bizottság tagja. Alessandro Nattát a Ferihegyi repülőtéren Szűrös ■Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta. Jelen volt Emilio Paolo Bassi, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete. jet külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól. Gera- szimov sajtókonferenciáján elmondotta: Sevardnadze kedden New Yorkból Ottawába utazik hivatalos látogatásra, s a szovjet szóvivő szerint -„ez bizonyos fajta határidőt” szab a tárgyalásoknak. Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap az ENSZ székhelyén megbeszélést folytatott az afganisztáni, az algériai, az ausztráliai, a kuvaiti és a zimbabwei külügyminiszterrel. Valamennyi találkozón megvitatták a kétoldalú kapcsolatok alakulását, s fejlesztésének lehetőségét. jet nyomozó hatóságok rendelkezésére ahhoz, hogy ügyében bírósági tárgyalást tartsanak. Amerikai részről azt bizonygatták, hogy Daniloff nem folytatott kémtevékenységet. Az ügy — mindkét fél véleménye szerint — egyértelműen akadályt jelentett a szovjet—amerikai csúcstalálkozó, az esetleges megállapodások előkészítésének útjában, éppúgy, mint egy szovjet ENSZ-alkalmazott, Gennaigyij Zaharov hasonló vád alá helyezése New Yorkban,, illetve az az amerikai követelés. hogy a Szovjetunió ENSZ-képviseletének 25 beosztottja október elsejéig hagyja el az országot. Budapesten az OKP főtitkára Sevardnadze és Shultz újabb találkozója Tárgyalások a vitás kérdések rendezéséről Daniloff elhagyta a Szovjetuniót Koszorúzási és kitüntetési ünnepségek A zászlóátadás ünnepélyes pillanata (Folytatás az 1. oldalról) lenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok képviselői. Az ünnepség a Verseghy úton felsorakozott század díszmenetével ért véget. A Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányságon délután rendezték meg a fegyveres erők napi ünnepséget, melyen Da- róczi András rendőrezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője kitüntetéseket, jutalmakat adott át, majd so- ronkívüli előléptetésekre került sor. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával Hajdú Imre rendőr törzszászlóst (Jászberényi kapitányság); ezüst fokozatával Rab Lajos rendőr őrnagyot (Vízirendészeti kapitányság) ; Kólya Ferenc rendőr zászlóst (Karcagi kapitányság) ; bronz fokozatával Szikszói Sándor rendőr századost (Szolnoki kapitány- Sági; Bathó Béla rendőr törzszászlóst (Jászberényi kapitányság) tüntették ki. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát öten, ezüst fokozatát tizennégyen, bronz fokozatát pedig heten vehették át. Az Elnöki Tanács eredményes munkája elismeréséül Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki Pacsek János rendőrezredest, főkapitányhelyettest, aki a kitüntetést a Parlamentben vette át. A megyei tűzoltóparancsnokságon tartott ünnepségen a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát vette át Tamás Sándor tűzoltó százados és Polgár Lajos tűzoltó főhadnagy. Ugyanennek a kitüntetésnek ezüst fokozatát kapta Tarkó Gyula, a Szolnoki MÁV Üzemfőnökség körzeti tűzvédelmi felügyelője. A bronz fokozatot heten kapták meg. A kitüntetéseket Szabó András tűzoltó alezredes, megyei parancsnok adta át. Az Építési és Városfejlesztési Minisztériumban tartott ünnepségen Faragó János tűzoltó őrnagy Kiváló Munkáért kitüntetést vett át. Csapatzászló-adományozó jubileumi egységgyűlést tartott tegnap délután a Killián György Üttörőgárda. A tíz évvel ezelőtt alakult városi úttörőgárdának a Killián György Repülő Műszaki Főiskola adományozta az első csapatzászlót. Á tegnapi ünnepségen az évforduló tiszteletére Bede László ezredes, a főiskola parancsnokának politikai helyettese új zászlót adott át a városi úttörőgárda egységnek, a régit ünnepélyes külsőségek közt helyezték el a csapatmúzeumban. Ezt követően a városból és vonzáskörzetéből a repülőtérre érkezett hatszáz úttörőgárdista tett fogadalmat) majd elismeréseket, kitüntetéseket adtak át. A Munkásőrség Országos Parancsnokságának jubileumi emlékplakettjével tüntették ki a városi úttörőelnökséget és az úttörőgárda egységparancsnokságát, negyvenketten pedig a honvédelmi nevelésben hosszú idő óta végzett kiemelkedő nevelőmunkájukért vehettek át különböző kitüntetéseket. S. B. — Sz. Gy. (Fotó: T. K. L. — N. Z».) Nukleáris kísérlet Nevadában Hatása Las Vegasban is érezheti lesz Lengyel—kínai megbeszélések Wojcdech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke, aki munka! átogatáson tartózkodik Kínában, tegnap találkozott és megbeszélést folytatott Teng Hsziao-pinggel, a KKP Központi Tanácsadói Bizottságának elnökével, első számú kínai vezetővel és Hu Jao-panggal, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárával. Teng Hsziao-ping tájékoztatta a lengyel, vezetőt Kína belpolitikai helyzetéről és hosszú távú terveiről. A kínai reformot „nagy kísérletnek” nevezte. Jaruzelski gratulált Kínának a nyitási politika eddigi sikereihez, és hangoztatta, hogy minden szocialista ország szoros figyelemmel kíséri Kína fejlődését. Jaruzelski lengyelországi látogatásra hívta meg Hu Jao-.pangot, aki a meghívást elfogadta. Újra áramot termel a csernobili atomerőmű Tegnap elindult újra a láncreakció a csernobili atomerőmű 1. számú reaktorában. Az április 26-án történt szerencsétlenség nyomán a csernobili erőmű mind a négy blokkját teljesen leállították, s azok az eltelt öt hónap alatt nem üzemeltek. Az 1. reaktort tegnap reggel ellenőrzött minimális energiaszintre állították. A következő lépés ipari indítása lesz, amikor már áramot termel. Az Egyesült Államok hivatalosan bejelentette, hogy ma — helyi idő szerint a reggeli órákban — újabb kísérleti földalatti nukleáris robbantást hajt végre neva- dai atomkísérleti telepén. A robbantás feltehetőleg nagy hatóerejű lesz, mert a nagy távolságban levő Las Vegas város magasabb épületeinek lakóit figyelmeztették, száSZOFIA Bolgár—csehszlovák kormányfői tárgyalások kezdőditek tegnap Szófiában. Lubo- tmir Strougal. a Csehszlovák Minisztertanács elnöke Geor- gi Atanaszovnak, a Bolgár Minisizitertanács elnökének a meghívására érkezett hivatalos, baráti látogatásra Bulgáriába. ATHÉN Tegnap e hónapban immár másodszor — sztrájkba léptek a görög diplomaták és az athéni külügyminisztérium más munkatársai. A 48 órásra tervezett munkabeszüntetés hátterében az előzőhöz hasonlóan az áll, hogy a diplomatáké és a külügyeseké az egyetlen olyan „szakma” az országban, ahol 1979 óta nem volt béremelés. BEJRUT Moamer el-Kadha£i líbiai vezető felszólította Jiasszer Arafatot, a PFSZ VB elnökét, hogy a palesztin trakcimítsanak kisebb kilengésekre az épületek felső szintjén a várható földmozgás következtében. Ez lesz idén a tizedik bejelentett amerikai nukleáris kísérlet, de mint szovjet részről közölték — s amerikai részről később elismerték — három kisebb robbantást bejelentés nélkül hajtottak végre. ók közötti megbékélés érdekében mondjon le — jelentette az A1 Ittihad című abu- dzabd lap. Kadhafi — fűzi hozzá az újság — az el nem kötelezett országok hararei csúcskonferenciáján kérte fel lemondásra Arafatot. aki állítólag ekkor kijelentette, hogy a palesztin parlament következő ülésén felajánlja leköszönését. BONN Tegnap megérkezett Münchenibe, az NSZK Bajorország tartományának fővárosálba az a magyar parlamenti küldöttség, amely Sarlós Istvánnak:, az Országgyűlés elnökének vezetésével a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) meghívására látogatást tesz az NSZK-ban. BREMERHAVEN Az NSZK-ibeli Bremerhaven kikötőjében 1500-an tüntettek az Iowa amerikai hadihajó látogatása ellen. A nukleáris rakétákkal is felszerelhető csatahajó néhány napra érkezett az északi-tengeri kikötőbe, miután részt vett a NATO északi szárnyának hadgyakorlataim. A főként a zöldek és a békemozgalmak híveiből álló tömeg eltorlaszolta a hajóra vezető hídfeljárót. A hatóságok egy ■tucat tiltakozót őrizetbe vettek.