Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
1986. AUGUSZTUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Egymásra utalt vállalatok A megújulás érdekében Változó szemlélet, korszerűbb értékelési rendszer A Mezőtúri Állami Gazdaságban valami elkezdődött A Mezőtúri Állami gazdaságban a nagyüzem 160 dolgozóját egyesítő szocialista brigádok többsége jóval több, mint tíz esztendeje alakult. Tradicionális volta és a korábbi években elért elismerésre méltó m unkaver- seny-eredmények ellenére az előző tervidőszak második felében nem tudta kellően se— A brigádok évente négymillió forint körüli termelési értéktöbbletet tudtak produkálni a gazdálkodást segítő vállalásaik teljesítésével. Felajánlásaik elsősorban a gazdaság jövedelmének gyarapítását segítették, hiszen a hozamtervek túlteljesítésére, a költségek csökkentésére, és az újítási tevékenység keretében a munka hatékonyságának javítására törekedtek. Miért e következetes múlt- idő-használat? Nos, az utóbbi években meglehetősen ellaposodott nálunk a szocialista munkaverseny. Brigádok oszlottak föl, jószerivel papírmunkává degradálódott a vállalási és az értékelési rendszer, törést szenvedett maga a brigádszellem is. A kialakult helyzetnek nem volt tétlen szemlélője a gazdaságvezetés — ezen most már a vállalati tanács értendő —, sem a munkaversenybizottság, sem pedig az üzemi szakszervezet. Közös állásfoglalásuk alapján történtek az év elején intézkedések a munkaverseny üzemi keretek közötti megújítására. — Felülről és alulról jövő megújulási igényket kellett egyidóben. kielégíteniük a változtatásainknak — folytatja Sín Edit. — A vállalati tanács jól érzékelte, hogy a közvetlen munkahelyi vezetőknek a szemléletniódja is kívánnivalót hagy maga után. Kevés kollektíva mondhatta el az utóbbi időben, hogy kellő segítséget kapott vállalásainak megfogalmazásához, teljesítéséhez Találkozott tehát a gazdaságban a munkaverseny alulról és felülről jövő megújítási igénye. Kielégítésére közös nevezőt találtak a mozgalom sorsáért felelős üzemi testületek: az érdekeltség növelését. A szemléletváltozásra megérett középvezetők esetében például prémium- feltétellé lépett elő, a törődés a munka versen nyel, a brigádokkal. Egyiküket megkérdeztem, hogy az érintettek hogyan fogadták ezt a döntést? — Azt hiszem természetes, hogy az intézkedés bejelentése nem volt mindenkinek népszerű — emlékszik visz- sza az év eleji vezetőségi ülésre Rostás János, gépjavítási ágazatvezető. — Azokat, köztük jómagámat is, akik eddig is igyekeztek vezetőként, esetleg brigádtagként is segíteni a kollektívák munkáját, bizony sértette, hogy ezentúl anyagilag, a prémiumunk 20 százalékáig kell felelnünk azért, amiért korábban is felelősséget éreztünk. Megértettük persze, hogy az üzemi munka- verseny-mozgalom egészének megújulásához elengedhetetlen középvezetői szemléletváltást, ha szükséges, „zseben keresztül” is elő kell mozdítani. Arra pedig a gyakorlat vezeti rá azt, aki magától nem jön rá, hogy ha gíteni a brigádmozgalom a vállalat gazdálkodását. Pedig amikor a brigádok úgymond jó passzban voltak — bizonygatja a régebbi dokumentumait lapozgatva Sín Edit, a gazdaság versenybizottságának elnöke — nem is keveset tett le az asztalra a tizennégy kollektíva. és az értékeléshez a középvezetőktől. A legkárosabb volt persze a mozgalom helyi alakulására a közömbösség — hallom a gazdaságban. Megtörtént, hogy az egyik kerület vezetője aláírta két' brigádnak ugyanazon munkát segitő vállalásait. A munkára a brigádokon kívülálló okok miatt* nem került sor. Egyik brigád ezt becsülettel rögzítette is az év végén az önértékelésében. A másik kollektíva adminisztrálta a vállalások teljesítését. Az illető kerületvezető mindkettőnek az értékelését aláírta. — Ami az alulról jövő megújulási igényt illeti, megérett már a változtatásra a munkaverseny-értékelé- si rendszerünk is. Mert hát mi is volt az évtizedes gyakorlat? A kollektívák teljesítették vagy túlteljesítették, ilyen vagy olyan mértékben a vállalásaikat, önértékelésüket év végén letették a versenybizottság asztalára. A bizottság az eredmények alapján javaslatot tett a gazdaságvezetésnek a kollektívák jutalmazására. Amire leginkább valamikor a következő év elején került sor, valamelyik termelési tanácskozáson. Jogosnak tartottuk a brigádtagoknak azt az igényét, hogy év közben is szeretnék tudni, hányadán állnak vállalásaik teljesítésével. Az évi egyszerinél gyakoribb értékelésnek és elismerésnek a bevezetésében is fantáziát, azaz a brigádmoz- galom felélénkítésének tartalékát látjuk. eleget tesz a munkaverseny, a brigádok segítésével kapcsolatos igényeknek, prémiumának az a bizonyos másik 80 százaléka is nagyobb biztonságban van. Történetesen a brigádok többletteljesítményével elért jobb kerületi eredmények révén. Biztosra veszem, hogy nem vezetőtársai iránti „betyárbecsületből”, hanem meggyőződésből sietett hozzátenni Rostás János, hogy az állami gazdaság termelő egységeinek munkáját irányítók többsége nem az ötödrész prémium védelmében törődik a munkaversennyel. Bizonyára a mozgatom megújulásával kapcsolatos tapasztalatait sem csak a saját gyakorlatából szerez.- te a gépjavítási ágazatvezető. — Ebben az évben, a negyedévi beszámoltatáskor a gazdasági tervek időarányos teljesítésén kívül már a brigádoknak nyújtott segítségről, a munkaverseny időszakos állásáról is tájékoztatnunk kell a felsőbb üzemi vezetést. Ehhez természetesen többet kell a brigádta- gok között forgolódni, ismerni kell az elképzeléseiket, a megvalósítással kapcsolatos gondjaikat. Azt hiszem, a munkaversenyben részt vevők „ráéreztek” a vezetőik részéről megnyilvánuló nagyobb érdeklődésre. Én például az első negyedévi beszámoltatáskor már egy újabb munkahrigád megalakulásáról adhattam hírt Tapasztalataim szerint jó húzóerőnek bizonyult az is, hogy bevezették a gazdaságban a bri- gádvállalások negyedévenkénti értékelését, a teljesítések gyakoribb elismerését. Most félévkor már én is konkrét javaslatot tehetek azoknak a jutalmazására, akik szombatonként, vasárnaponként végzett társadalmi munkával elősegítették, hogy aratásra üzembe helyezhettük a gazdaság új • terményszárítóját. Nem csak az érdektelenség ragályos Dorogi Ferencné az állami gazdaság húsüzemében dolgozó Ady Endre brigád tagja nem cáfolja meg Rostás Jánosnak a munkaversenyben részt vevők „ráérzésé- vel” kapcsolatos állítását. — Ha valahol a gazdaságunkban, akkor a húsüzemben elmondhatjuk, hogy ellaposodott egy időre a mun- kaverseny, a brigádélet. Tudja, a vezetői érdektelenség könnyen átragad a kollektívára, mondván, ha a fejet nem érdekli, miért nyüzsögjön a láb. Szerencsére ugyanilyen „ragályos” a lelkesedés is. Nem a kibic szól belőlem, nem az én prémiumomról van szó, amikor a vezetők hozzáállásának megváltoztatására hozott intézkedést dicsérem. Bennünket, brigádtagokat is ösztönöz, ha nemcsak a tervteljesítést kéri számon háromhavanként az üzemvezető, hanem azt is, hogy állunk a társadalmi munkában vállalt kerékpár- tároló építésével, hogy rendben vezetjük-e a brigádnaplót. Az utóbbiban, merthogy néhány évig nem is jegyezték a brigádunkat a vállalati munkaversenyben, az idén új fejezetet kezdtünk. Nem látszatvállalásokat jegyeztünk bele: a húsüzemi termékek feldolgozottsági fokának, a jobb áron értékesíthető termékek arányának növelésével, és azzal, hogy az eddig az áfész által bérmunkában szállított gázpalackokat munkaidő után magunk szerezzük be, két százalékkal szeretnénk ebben az évben túlteljesíteni a húsüzem nyereségtervét. Sín Edit, a versenybizottság elnöke bízik benne, hogy nemcsak az Ady Endre brigád naplójában kezdődött új fejezet. — A brigádok idei felajánlásaiban már megmutatkozik, hogy a munkahelyi vezetők jó partnereik voltak a kollektíváknak a gazdaság egésze szempontjából hasznos, reálisan teljesíthető vállalások kidolgozásában. A munkahelyi légkör alakulásával kapcsolatos kedvező tapasztalatok igazolják, mit jelent, ha a vezetők magukénak érzik a brigádok eredményeit, gondját-baját. A vállalások teljesítésének gyakoribb értékelése, mert a munkahelyi siker és a kudarc híre egyaránt gyors szárnyakon jár nálunk is, frissítőén hatott a brigádmunkára. Azt hiszem, ha csak mindezt figyelembe vészük, már e!mondhatjuk: nem voltak hiába valóak a munkaverseny megújítására tett törekvéseink. T. F. „Már harminc íve vagyok vezető, de ilyen rossz kapcsolatokra, mint az utóbbi időben kialakult, nem emlékszem. Elvesztettük a legfontosabb vezetői erényt. Régebben, ha két igazgató szóban megállapodott valamiben, az szentírás volt, többet ért, mint ma egy sokpecsétes, aláírásos szerződés. A kereskedelmi szerződések rendre kiskapukat tartalmaznak, kibújni rajtuk pedig hovatovább bocsánatos bűn. Jogászi csatározások váltják fel manapság a néhai korrekt vezetőd megállapodásokat, és a szerződéses fegyelmet. Alapanyagokat csak Diósgyőrből, Dunaújvárosból, Ózdról rendelhetünk, hátsó hidakat, motorokat csak tőlünk lehet beszerezni, vagyis minden vállalatnak bent van a másik zsebében a keze. De egymás dolgaival keveset törődünk. Pedig az egymásra utaltság nyilvánvaló. Ezért kell a befelé forduláson változtatni, és közös erőfeszítésekkel úrrá lenni saját és közös gondjainkon: csak így tudunk a jövőben hatékonyabban dolgozni, így segíthetjük az egész hazad ipar hathatósabb gazdálkodását”. Az idézetből nem nehéz kitalálni, kitől is származik. Horváth Edétől, a Győri Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatójától. A nyilatkozat dátumát csaknem bizonyos, hogy mindenki eltévesztené, hiszen a vezérigazgató iménti megállapításai még 1981 januárjának elején hangzottak el. Azóta magunk mögött tudtunk egy középtávú tervciklust; azóta tanúi lehettünk a gazdasági élet megannyi változásának; azóta számos nagyvállalatot szétválasztottak felettes szerveik, hogy hatékonyabban termeljenek, mérséklődjék a monopolhelyzetük. Azóta... is érvényesek a győri vezérigazgató fél évtizedes megállapításai. Következésképp ma is igaz, hogy gyakorlatilag minden vállalatnak bent van a másik zsebében a keze. Mindez persze önmagában még nem lenne baj, ha a függés egy füst alatt nem jelentené az érdekeltség szabályozta kiszolgáltatottságot is. Az olyan monopolhelyzet, melyet nem az üzletd-piaci érdek szabályoz csupán, hanem az a hiány is, ami kiegészül a beszerzési lehetőségek korlátáival. A képlet végtére is egyszerű: a száz egység gyártására képes vállalattól százhúsz egységet rendelnek a vásárlók, felhasználók. Köztük olyanok is, akik valamilyen oknál fogva jobb vevők, mint a többiek: külföldiek, s dollárral fizetnek, államközi szerződés sorolja előre őket, így a száz egység már eleve nem száz, hanem annál kevesebb, a maradékon pedig aligha osztozhatnak igazságosan a hétköznapi vevők. Értelemszerűen most olyan mondatok következnek, melyek, egytől egyig a „ha” szócskával kezdődnek. Ha a vevők piaca lenne ..., ha forintunkkal vásárolhatnánk a nyugatnémet, az osztrák az angol konkurenciánál..., ha a gyártó számára egyforma érdekeltséget teremtenének a belföldi- és az exportszállítások tekintetében . . . Ha . . . ha, ez ilyen egyszerű, akkor miért is nincs így? A választ talán le sem kell írnunk: a megannyi „egyke” vállalatot a sok évtizeddel ezelőtti gazdasági centralizáció hozta létre, s hatott a piaci hatásoktól mentes, elosztásos „szabályozás”. Ma pedig, amikor egyensúlyi helyzetünk javításának szenteljük munkánk legjavát, érthető, hogy első az export. S bár nem kellemes, de így igaz: a nemzetközi piacot viszont nem tekinthetjük korlátlan beszerzési forrásnak. Még akkor sem, ha a mainál jóval több korszerű termelőberendezésre és persze fogyasztásicikk- importra volna szükség. Ténykérdés, hogy az „egyke” vállalatok számának csökkentésével a gazdasági önállóság útjára lépett közép- és kisvállalatok nagyobb számával enyhült vagy pedig megszűnt számos korábbi „egyke” cég monopolhelyzete. Több biztató jel mutat arra, hogy a beruházási és fogyasztási cikkek piacán már kezd kialakulni a verseny is. Hogy csak az utóbbiakról szóljunk, ma már sokféle ajtó, ablak között választhatnak a vásárlók, mint ahogy versengenek egymással a Helia—D, a Hemovit és Fabulon előállítói is. De még messze vagyunk attól az eszményi állapottól, amit elképzeltünk. A vevő pozíciója még nem elég erős, függetlenül attól, hogy „egyszerű” állampolgár vagy pedig vállalat-e a vásárló. Gyakran idézik Havasi Ferencet, aki a többi között ezt mondta az iparpolitikai tanácskozáson: „Kialakul a veszélye annak, hogy egymástól független pályán mozog a kormányzati tevékenység és egy független pályát alakít ki magának a gazdaság a vállalati gyakorlatban”. A független pálya érthető persze a vállalat és vállalat között is. Ezért történhet meg, hogy mit sem törődik az egyik cég a másik érdekeivel, az egymásnak szállítók a legszívesebben dollárban számolnának , el; a „kicsi” nem meri érvényesíteni az érdekeit, ha a „nagy” nem szállít időben, a megállapodás szerinti minőségben. Pedig a mai — és reméljük átmeneti — helyzet nem teszi szükségszerűvé a szállítási fegyelem lazulását. Mert végül is mire vezethet az, ha X vállalat megszegi az Y cégnek tett ígéretét? önáltató, önámító ez a játékszabály, hiszen X cég is rá van utalva valakinek, például N vállalatnak a szállítmányaira, s ha ez utóbbi is az előbbi szokás szerint jár el, akkor ... A többi már csak képzelőerő dolga. Pillanatnyi, vélt vállalati érdekek kerülnek így szembe a vállalatok valós és nem is hosszú távú érdekeivel. A gazdálkodás valamennyi folyamatára, valamennyi gazdálkodó szervezetre károsan hatna, há nem változna ez az állapot. Hogy is fogalmazott öt évvel ezelőtt a Rába vezérigazgatója? Ezúttal már csak néhány szót idézünk nyomatékül: ...„Az egymásrautaltság nyilvánvaló”, hiszen „minden vállalatnak bent van a másik zsebében a keze”. G. L. A tartós csapadékhiány miatt — félve a tömegtakarmány károsodásától — a szokásosnál korábban hozzáláttak a megye mezőgazdasági nagyüzemeiben a silókukorica vágásához, szecskázásához. Felvételünk a Törökszentmiklósi Béke Tsz-ben készült, ahol az 520 hektárnyi termőterületről a hét végéig több mint 200 hektárról már betakarították a silónak valót. A teljes területről mintegy 35 tonnás hektáronkénti hozamra számítanak a közös gazdaságban (T. F.) Igények föntről és lentről Ha kell, zseben keresztül is
