Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. AUGUSZTUS 27. Túlfoglalkoztatás Gyerekek — család nélkül Hi vitathatná: a teljes foglalkoztatottság a szocialista társadalom olyan erénye és értéke, amely egyúttal a kapitalista gazdálkodással szembeni fölényét is jelzi. Még akkor is, ha nálunk is vannak úgynevezett „várakozók”, tehát munkahelyre, munkaalkalomra várók; az elmúlt év végén ösz- szesen és mindössze alig kétezren- az ország 89 városában. (Például: Kecskeméten 2, azaz kettő, Kalocsán 6, Székesfehérvárott 5 ember várakozott megfelelő munkaalkalomra ...) Érdemes ismételni: a több mint 5 millió aktív kereső mellett — no és persze a szép számmal foglalkoztatott nyugdíjasok mellett is — alig kétezer „várakozó” nem okoz társadalmi feszültséget Már azért sem, mert közben a legfontosabb ipari centrumok munkaerőéhsége változatlanul csillapíthatatlan. 1984 vége és 1985 decembere között gyakorlatilag semmit nem csökkent a miun- kaerőkereslet, változás csak annyi, hogy a kínálatban némi — de nem jellemző — növekedés tapasztalható. A legfontosabb ipari centrumokban — és főleg a fővárosban, de például Szegeden, Pécsett, Veszprémben és Székesfehérvárott is — ezrével ikeresik a vállalatok az új munkavállalókat, s persze nem találják. Gyakorlatilag nincs tartalék, nincs utánpótlás, legfeljebb egyes körzetekben beszélhetünk némi — és ugyancsak nem jellemző — speciálisan egyéni okokra visszavezethető elhelyezkedési gondokról. A munkaerőpiaci helyzet tehát gyakorlatilag változatlan, s már csak ezért is aktuális a kérdés, hogy tudniillik: a teljes foglalkoztatás vajon azonosítható-e a hazai gyakorlattal, amely egyértelműen a munkaerővel való pazarlást jelzi. Vagyis: teljes foglalkoztatás helyett inkább egyfajta — és meglehetősen súlyos mértékű — túlfoglalkoztatásról kell beszélnünk, s látnunk kell végre ennek ösz- szes veszélyét. Tagadhatatlan jelek bizonyítják, hogy a vállalatok most már válogatnak a munkára jelentkezők között, ám változatlanul mereven ragaszkodnak meglévő munkavállalóikhoz. Akkor is, ha szükségük van rájuk, akkor is, ha nem. A vállalati termelőmunka — egyéb okok miatt rendre — hullámzik a munkaerőállomány viszont stabil. Senkinek sincs roer- sze, hogy lemondjon, akár csak ideiglenesen is a felhalmozott munkaerőtartalékról, mert — az idevágó rendelkezésekkel és állami biztatásokkal ellentétben — senki sem biztos abban, hogy például a termelési csúcsidőszakok bekövetkeztével villámgyorsan hozzá is juthat a számára nélkülözhetetlen létszámhoz. Magyarán: akárcsak a termelési kooperáció eseteiben, úgy a munkaerőpiaci együttműködésben is a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi és vezérli a vállalati magatartást. (Tegyük hozzá: nem ok nélkül ...) Tehát tény, hogy pazarlóan bánunk — gazdálkodunk — a legértékesebb — és legnehezebben pótolható — termelőerővel, vagyis az emberi munkaerővel, ezt tudjuk, elismerjük, és nem vitatjuk, ám gyakorlatilag semmi nem történik az ügyben, hogy e folyamatot az ellenkezőjére fordítsuk. Pedig azt is tudjuk, hogy minden olyan gazdaság, amely a munkaerő tartalékolására, illetve túlfoglalkoztatására rendezkedik be. szinte behozhatatlan hátránnyal startol a nemzetközi versenypiacon. Mert a felesleges munkaerő „cipe- lése” költséghátrányokat, hatékonyságbeli problémákat jelent. Minden ilyen gazdaság rengeteg energiát pocsékol el. és növekedése azonnal lelassul, mihelyt az erőforrásai — közöttük a munkaerőforrásai — elapadnak. Az ily módon működő gazdaság vállalatai ugyan jelentős belső tartalékokkal rendelkeznék, ám hiányzanak a szükséghelyzetben bevethető külső tartalékok. Profán hasonlattal élve: országszerte kínzó hiánycikk például az M— 6-os anyacsavar. Van olyan vállalat, ahol egy darab sincs e filléres alkatrészből, s van olyan vállalat is, ahol tízezer darabos készletek halmozódtak, és vigyázzák féltékenyen, mert tudják, hogy hiánycikk. Ugyan nincs szükségük e csavarokra, de hát ki tudja . -. Az egész problémakörnek — és ezt ne tagadjuk — van bizonyos i d eol ógi ai -poli ti-kai vonzata is: inkább a minden józan mértéket felülmúló túlfoglalkoztatottság, semmint az akárcsak néhány ezres — és országos eloszlásban aligha jellemző — minimális tartaléksereg. S ezt a politikai követelményt a vállalatok is érzik. Nem feladatuk, de tudják, hogy felelősséggel tartoznak — egyenként és összességükben — a teljes foglalkoztatás fenntartásáért, jóllehet az nem vállalati, hanem állami feladat és garancia. A szereposztás azonban gyakorlatilag tisztázatlan, a hagyományos foglalkoztatási formák mellett nem alakultak ki például a részmunkaidős foglalkoztatás intézményesített feltételei — és főleg az ösztönzői —, mint ahogy ritka eset a vállalatok közötti munkaerőkölcsönzés is. Persze: kezelhetők e problémák mellékesen is, csak egyet ne feledjünk: a hazai munkaerőpiacot most már végképp tarthatatlan ellentmondás jellemzi. A változatlanul stabil kapun belüli munkanélküliség, és a változatlanul csillapíthatatlan vállalati munkaerőéhség. Következésképpen valami módon csak megoldandó, hogy a feleslegessé váló emberektől minden gond és lel- kiismeret-furdalás nélkül szabaduljanak meg a vállalatok, tudván, hogy elhelyezésük semmi gondot nem jelent például az állami munkaerő-közvetítő hivatalok számára. Mindennek alapfeltétele, hogy végre eldöntsük: van-e különbség — és ha igen, akkor mi ez a különbség — a teljes és a túlfoglalkoztatás között? — Vértes — Uj típusú vasalóautomata i Új típusú automata vasalógép sorozatgyártását kezditek meg a Csepel Művek Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyáriban. A TV 2000 típusú berendezés egyszerű kivitelű, könnyen kezelhető és 'kiváló minőségű vasalást biztosít. A berendezésből még ebben a negyedévben nyolcat, a negyedik negyedévben pedig több mint ötve- net készítenek, elsősorban szovjet megrendelésre. A vasalóautomatához újfajta vasalópárnákat is kifejlesztettek. Jászberényben n város széléről a központba Túlteljesítette féléves tervét a bútorbolt A budapesti Bútoripari Vállalat a három fővárosi, az egri és a gyulai bútorboltja után. 1983. novemberében Jászberényben is mintaboltot nyitott. A 250 négyzetméter alapterületű bemutatóteremben a környékbeliek a jászberényi gyár termékein túl (Horizont, Komfort, és Marika ülőgarnitúrák) más gyáregységek gyártmányait: a kárpitos- és fekvőbútorokat, a Réka elemes bútorokat, étkezőasztalokat, székeket és a kolóniái szekrénysorokat is megvásárolhatják. A gyáregység területén, a fehértói temető mellett található a Komfort Bútorbolt. A város szélén van, ennek ellenére a forgalma jól alakult. Tíz százalékkal magasabb, 20 millió forintos forgalmat terveztek erre az évre, és az első félévben 10,8 millió forintos bevételt értek el. Ez több, mint 40 százalékkal nagyobb a bázis- időszak forgalmánál. A nyereség több mint kétszeresére, félmillió forintra nőtt. A vásárlói igények jobb kielégítése, és a forgalom növelése érdekében a Bubiv kapcsolatokat keresett, és a Tisza Blútoripari Vállalattal a múlt hónapban kötött megállapodás értelmében augusztus óta már Jászberényben is kaphatók a vállalat konyhabútorai. A forgalmazásban ezt az együttműködést szeretnék tovább szélesíteni. A Komfort Bútorbolt a városszéli vasbetoncsamok- ból a központba készül. A tervek szerint a jövő év első felében háromszoros alapterülettel a Szabadság téren az áruház mellett nyitnak üzletet, amelyet az áfésszel közösen üzemeltetnek. — lp — Egy szomorú tényre utaló statisztikai adat mit sem változtatott az elmúlt három évtized során: a családjuk gondoskodása helyett az állam gondozásába vett gyerekeké. Évről évre szinte egyformák a gyermek- és ifjúság- védelmi intézetek kimutatásai: 32—33 ezer fiatalkorút tartanak nyilván, akiknek egy része intézetlakó, másik hányada nevelőszülőknél él. Elgondolkodtató: vajon miért termelődik szinte nemzedékről nemzedékre újra a többnyire szülői felelőtlenség okozta nyomorúság, miért nem javul megváltozott körülményeink között ez az arány? Hiszen történelmünk során soha nem kaptak ennyi anyagi és erkölcsi segítséget a családok. Ami alapvetően változott állami gondozott gyerekeink sorsában: legnagyobbrészt élő szülők árvái a mai. család) ukvesztett gyerekek. Mindössze négy százalékuk igazi árva. A többiről nem képesek megfelelően gondoskodni az őket világra hozók. Arról nincs pontos kimutatásunk: milyen arányban válnak állami gondozottakká volt állami gondozottak gyerekei, de példák sokaságát ismerik — követvén az intézetekben felnőtt fiatalok sorsát — a gyermekvédelemmel foglalkozók, ho- • gvan alakul a családot nem ismerők, szülői jó példára nem emlékezhetek élete. Valamennyi állami intézetünkben levelek, fényképek, személyes találkozások tanúsítják: sok fiatal lány és fiú tér vissza házastársával, gyerekével, hogy beszámoljon: más sorsot épít a családjának, mint amiben neki volt része gyerekkora idején. Ám arra is jócskán A közoktatás országos irányító szervei, valamint a Hazafias Népfront, a KISZ és az úttörőszövetség közös pályázatot hirdet oktatástörténeti értékű tárgyak, dokumentumok összegyűjtésére. A pályázaton bárki részt vethet, aki az 1948 előtti időkiből tárgyi emlékekkel rendelkezik vagy feldolgozza egy-egy település közoktatásának vagy egy-egy iskolának a történetét. A pályázati kiírásban a rendezők többek között egykori iskolai felszerelések, berendezések, taneszközök, oktatási ismernek példát a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szakemberek, hogy a félresiklott, kallódó, a törvénnyel összeütköző fiatalkorúak sorsában sok esetben a családi gondoskodás és szeretet hiánya a tragédia, a bűn, a botlás egyik fő oka. Már-már közhelyigazság, hogy a legkitűnőbb intézet sem helyettesítheti a családot. A kevéssé harmonikus család is szerencsésebb környezet, mint az intézeti nagyobb közösség, amelyben nem ismerhetik meg a szü- lők-testvérek együvétarto- zásának érzését, életreszóló élményét a gyerekek. Mind több sikeres próbálkozás jelzi, hogy családia- sabbá próbálják formálni az intézetek belső életet. Napjainkban már természetes és szinte kötelező, hogy a vérszerinti testvérek lehetőség szerint együvé kerüljenek, hogy a hálótermekben ne korosztályok szerint, hanem nagy családokban élő testvérekképpen lakjanak a gyerekek. Megtanulván így a nagyobbak a kicsikről való gondoskodást, segítséget, védelmet kaphassanak a velük különösképpen törődő nagyobbaktól a kicsik. A túlméretezett, harmincágyas lakótermeket is felváltják — ahol erre lehetőség adódik — a kisebb, családiasabb, a gyerekek kedve, ízlése szerint is berendezett lakószobák. Ám ez sem pótolhatja a személyes, vérszerinti egymáshoz tartozást. Bár ismerünk néhány kitűnő példát arra is, hogy az intézeti otthon valóban — mesterségesen felépített — családot jelent. A nevelőszülői hálózat fejlesztése, nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülése tehát égetően fontos. Aki vérszerinti családjából kisegédeszközök, iskolai egyenruhák, jelvények, címerek, tankönyvek, kézikönyvek, évkönyvek, értesítők, a pedagógusok életkörülményeire utaló használati tárgyak, az iskolák működésével kapcsolatos dokumentumok összegyűjtését szorgalmazzák. Lehet továbbá pályázni még sehol meg nem jelentetett tanulmányokkal is. A pályamunkák beküldési határideje 1987. május 15-e, a tárgyi emlékeké, dokumentumoké pedig 1987. június 1-e. Az összegyűjtött potty an va újra családba kerülhetett, annak számára életre szóló kapcsolatot jelenthet a nevelőszülői család. Ám a nevelőszülői vállalkozást ma sem övezi kellő tisztelet, megbecsülés, és többnyire idős, magányos emberek vállalják napjainkban ezt a hivatást. Értékes és követendő példa lehet az SOS gyermekfalvaknak az elveszett család helyébe újra családot építő módszere is. Magyar- országon az első ilyen intézmény, a battonyai gyermekfalu. amelyben családi házakban nevelkednek majd, őket vállaló anyákkal, testvérekként az elhagyott gyerekek. A gyámhatóságok mindennapi kötelessége, hogy megpróbálják rendezni a vérszerinti család és az intézetekben felnövő gyerekek kapcsolatát — ha erre van remény. A családokat segítő állami és társadalmi kísérletek pedig arra szolgálnak, hogy megelőzhető legyen a család széthullása, addig pedig kaphassanak a rászorulók érdemi jótanácsot, s a hatásos intézkedés se maradjon el, ha ez szükséges. Ha a felelőtlen anyát, alkoholista apát jókor figyelmezteti a környező közösség: az óvoda, iskola, a család- gondozó, a lakóhelyen élő, egymást ismerő társadalmi munkások együttese, talán megnyugtatóbban rendeződik a gyerekek sorsa is, mint ha a hivatal kényszerül arra, hogy kiemelje már széthullott családjából, már súlyos tapasztalatoktól sérült állapotban a gyereket. R. N. ■anyagból minden megyében kiállítást rendeznek, s ezeken szakemberekből álló bírálóbizottság válogatja ki azokat a tárgyakat, dokumentumokat, amelyek országos érdeklődésre tarthatnak számot. ■ A pályázat eredményhirdetésére 1987. szeptember 30-án kerül sor. Mind az írásos anyagok, mind a tárgyi emlékek kategóriájában kü- lön-külön díjazzák az egyéni, valamint a csoportos felnőtt, illetve diák pályázókat. Hogyan éreznék magukat a tevék ma a nagy magyar Alföldön? Nem tudom. Gazdasági hasznukat sem ismerem. Valaki nemrég a rádióban javasolta újbóli meghonosításukat hazánkban. A honfoglaló magyarság hosszú útja során bizonyára ismerte a tevét, használta is, aztán a török időkben újra feltűntek a Kárpát-medencében. Azóta csak állatkertben, cirkuszokban látjuk. Azaz, én tudok az utolsó tevéről, amely 1948-ban parasztgazdaságban élt, a zalai dombok között. Negyvenhét őszén egy kopott vándorcirkusz távozóban volt a járási székhelyről. Néhány majom, kutyák és egy teve volt az „állatsereglet”, 'meg egy kígyó. Ez utóbbi nyaksálul szolgált a manézson a jókarban lévő és jobb időket látott hölgy mutatványánál. Maga is vonaglott, akár a kígyó. Népszerűsége a férfiak között órák alatt riadalomba hozta a falusi asz- szonynépet. Dehát maradjunk a tevénél. Humoristának született földművelő agglegény- barátom, Isti aká Angyal Jánosként parodizálni tudta a környék tótumfaktumait, a záró „díszelőadás” után együtt kisüstizett a manézs tulajdonosával és a kigyóbüvölőnővel. Kisült, hogy. az egy szem teve kondíciója alaposan leromlott, rühes is az istenadta, az első őszi dér elviszi. Isti százötven forintért (na, nem a teve szép szemeiért) megkönyörült rajtuk. A éjjeli sötétben bekerült a tehén mellé az istállóba. Néhányan javasolták, szőZulejka lökarókkal meg kellene támasztani, hogy megérje a reggelt, de nem volt rá szükség, mert egyből fölszippantott egy vödör meleg moslékot, és nekiesett a jóillatú szénának. Isti aztán a télen szépen kikúrálta az állatot, rendbe jött szőrzete, kitelt a horpasza, és egyszem púpja is. A szentgyörgynapi kihajtásra Isti két állatot íratott a csordába. Az egész falu kint állt az utcán. Nincs ilyen esemény minden évszázadban. Konrad Lorenznek is a helyszínen kellett volna lennie, hogy élményt gyűjtsön az összehasonlító magatartás-kutatásaihoz. Am csak az emberekről írhatott volna. A tehéncsorda megrökönyödés nélkül tudomásul vette a távoli rokont, és leballagott a legelőre. Még a Szent Vendel szobor sem rezdült meg a teve láttán. Igaz, hiányoztak a szemei... Tulajdonképpen Isti csak rátartiságból lett tevésgazda, ma úgy is mondhatnám, hobbiból. Az őszi mulatságon aztán teveháton vonult fel a szüreti népség között — nagy sikerrel, s ami addig nem sikerült neki, a járási szolgabíróval együtt tevéstől fényképezkedett is. Ma ezért el kell menni Alexandriába. A történetet az élet tette kerekké. Nem sokkal a szüreti bál után menetrend szerint újra megjelent a cirkusz. A kígyómozgású nő hiányzott a manézsról. Zulejka (a nevet én adtam a tevének, Riska mégsem lehetett) ötszáz kemény forintokért visszajutott a cirkusz tulajdonába. Ennyi az utolsó magánteve története. Hacsak most újra nem lesz — netán nagyüzemben. . . Isten tudja, talán exportálni is lehet majd... Benkő Károly A Szabadság-hidat díszítő régi címerek és stilizált koronák beemelésével befejeződött a Szabadság-hid felújítása Oktatástörténeti pályázat Tárgyi emlékeket gyűjtenek
