Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-02 / 181. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1986. AUGUSZTUS 2.

I Arcképvázlat I

Harcosságát otthonról hozta

Hadd ikezdjem a végén: amikor befejeztük a beszélgetést arra gondoltam, hogy ez az energikus, mosolygós tekintetű, kedvesen „lehengerlő modorú” asszony bárkit meg tud győzni az igazáról, mindenkit képes maga mellé állítani a jó ügyek érdekében.

Nehezen indult a társalgásunk. Makula Károlyné, a Szolnok és Vidéke Áfész személyzeti és oktatási vezetője, a szövetkezet közművelődési bizottságának elnöke sokáig húzódozott:

„Nem vagyok én olyan érdekes ember, hogy írjanak rólam. Egyszerű fogaskeréknek tartom magam egy gépezetben.”

Ezt később többször is elmondta, de nemcsak ezért hittem el, hogy valóban szerény* hanem mert önmagáról alig beszélt. Szépen, „nyomdakészen” fogalmazott mondatai minduntalan a kollektíváról, a közös tevékenységről szóltak. Bármilyen sikert említett, hozzátette, hogy az njind a csapatmunka eredménye. Azt viszont nem tagadhatta, hogy az eredmények elérésében neki is része volt.

„Kilenc évvel ezelőtt a Szövosz felhívása alapján szövetkezetünkben is megalakult a közművelődési bizottság, amelynek azóta is tizenöt tagja van. A kezdeti lépések bizonytalansága után kialakult a feladatkörünk, menet köziben sokat tapasztaltunk és egyre bátrabbak lettünk. Azt hiszem, az országban kevés áfész vállalkozik arra, hogy képzőművészeti kiállításokat rendezzen, amelyek nem csupán a saját dolgozóihoz, tagságához szólnak, hanem az egész város előtt nyitottak. EH se tudja képzelni, mennyi utánjárás, szervezés szükséges egy efféle tárlat megrendezéséhez kezdve a zsűrizte- tésen, a kiállítás kellékeinek felszerelésén át a hírverésig.”

Tény, hogy a szolnoki Áfész első képzőművészeti kiállításának hírére sokan felkapták a fejüket, akadt, aiki azt kérdezte, hogy minek ártja bele magát egy kereskedelmi és vendéglátóipari tevékenységre hivatott szövetkezet a művelődési intézmények dolgába. De akadtak akik egyetértettek a kezdeményezéssel, hiszen Szolnok nem bővelkedik kiállítás.! helyiségekben, minden tárlat nemes célokat szolgál. Az áfész a Mészövtől megkapta a tanácskozó termet, megnyerte a Művésztelep lakóit és belevágott az

ismeretlenbe. Makuláné a kezdeményezők egyike volt.

„A teremből mi pakoltuk ki a bútorokat, mi kerestünk olyan személyiséget, aki az ünnepélyes megnyitót tartja, egyszóval cipekedtünk és szaladgáltunk, de szívesen tettük, mert lelki szemeink előtt lebegett a szép végeredmény.”

Sokezer látogatót vonzott az első tárlat, a szervezők reményei beváltak. Azóta többször megismételték az „akciót”, és ha majd az új irodaházába költözik a szövetkezet, még rendszeresebbé tehetik a képzőművészeti bemutatókat.

„Gondolom, nem kell hangsúlyoznom, hogy spontán kevesen tértek volna be a kiállításra, szükség volt az ági tálasra. És tudom, hogy aki megnézte a képeket, nem tartotta felesleges időpocsé- kolásnak.”

Makula Károlyné vallja, hogy csak olyan dolgozókkal lehet gazdasági sikereket elérni. akik nyitottak a világra, akik a szorosan vett munkájuk mellett nem sajnálják az időt, hogy teljesebb emberek legyenek. És a teljességhez hozzátartozik a poli- tikusság, a művészet szere- tete is.

A jászladányi kubikus lánya jeles bizonyítványt vitt haza az általános iskola végeztével. Felvették Szolnokra a Közgazdasági Technikumba, ám mert félt a hely- változtatástól, a várostól és attól, hogy édesanyjától messzire kerül, átiratkozott a kétéves gyors- és gépíróképző iskolára, ahová csak másnaponként kellett bejárnia, az ideje döntő részét a szülei mellett, a szülőfalujában tölthette.

„Meglehetősen félénk gyerek voltam, aztán amikor elvégeztem a gyors- és gépíróképzőt és elhelyezkedtem a jászladányi Frász-nél, kezdtem felnőtté válni. Szerettem a munkám és bizonyára nem a gyenge gépírók közé tartoztam, mert a népi ellenőrzés során felfigyelt rám a Tisza Cipőgyár képviselője, és elhívott Martfűre. Huszonkét évesen kerültem el Jászladányból. A cipőgyárban alig egyéves munkaviszony után beválasztottak a KISZ-bizottságba, és agitá- ciós és propagandafelelős lettem. Az egyik feladatom a KISZ- és politikai oktatásra való szervezés volt, azaz meg kellett győznöm a dolgozókat a tanulás fontosságé róL”

A cipőgyári esztendők rendkívül mozgalmasak lehettek, hiszen az alatt a

négy év alatt elvégezte levelező tagozaton a Közgazdasági Technikumot, párttag lett és egyre több feladattal bízták meg. 1965-ben került a megyei pártbizottsághoz adminisztrátornak.

„öt évet töltöttem a párt- bizottságon, és ma is szívesen emlékszem azokra az esztendőkre: demokratikus és alkotó légkörben dolgoztam. Beiratkoztam az ML esti egyetem hároméves általános tagozatára, közben áthívtak a szolnoki Áfészhez személyzetisnek. Már itt kaptam meg a lehetőséget, hogy elvégezzem a szakosítót is filozófiából. Majdnem elfeledkeztem életem egyik döntő mozzanatáról, vagyis férjhez mentem és gyermekem született, így a tanulással párhuzamosan a családot is el kellett látnom.”

Makuláné életében mindig is nagy szerep jutott a családnak, gyakran megemlíti, hogy milyen sokat köszönhet a szülői ház indíttatásának, édesapjának, aki 1945- ben lett párttag és jó értelemben vett harcosságra nevelte négy gyermekét, édesanyjának, aki az emberek iránti szeretetet, megértést oltotta be gyermekeibe.

„Az otthonról hozott harcosság megmaradt és bizonyára megmarad bennem. Nem félek megmondani a véleményem, ugyanakkor meggyőzhető is vagyok.”

Harcosságát a közösségért „veti be”, amiből az áfész is profitál. Jóllehet, mindig csapatmunkáról beszél, mégis akadnak egyéni érdemei, erre bizonyosság, hogy kétszeres kiváló dolgozó, kétszer kapta meg a Szövosz ágazati kitüntetését és birtokában van a Társadalmi munkáért kitüntetés ezüst fokozata is.

„Szeretek az emberekért - dolgozni, a Jubileum lakás- szövetkezetben, amelynek vezetőségi tagja vagyok, szerveztem már kiállításokat, művésztelepi látogatásokat, vagyis képtelennek tartom magam a semmittevésre még az otthonom- környezetében is.”

írigylésreméltóan elégedett ember.

„Nincsenek nagyra törő vágyaim, úgy érzem, megbecsülnek erkölcsileg és anyagilag is.”

Beadó János ———————————

Szász Endre tervezte és a Hollóházi porcelángyárban készített díjakkal jutalmazzak a Forma—1-es Világbajnokság helyezettjeit. Az első, a második, illetve a harmadik helyezett, valamint a legjobb konstruktőr veheti majd át a csaknem fél méter magasságú, fehér-almazöld, színű és aranyozott szélű trófeákat. A képen: A gyár csaknem 500 különböző porcelán emléktárgyat készít a Forma—1-re (MTI Fotó: Kozma István felvétele — KS)

Szolnok, Tófenék utca

Ház a központban

Az utca túloldalán front- helyzet. A ház áll, külső, belső csinosításán szorgoskodnak az építők. Persze, előtte ínég a csatatér. Szemben az udvarra nyíló legbelső lakásból magas, idős nő lépked az utca felé. Már nem is néz föl a házra. Megszokta. Amikor hozzákezdtek az építéshez, felsóhajtott. De jó is

— Nem szeretném, ha újságban lenne a nevem, meg a várakozásom. Nézze, még csak igénylő vagyok, hivatalos, pecsétes papírom nincs, hogy egy kis lakás odaát az enyém. Mit is mondhatnék? Arra a pár évre, ki tudja, mit hoz a holnap, hisz a hetvenötöd: kben járok...

A ház másik oldalán, csinos, nagyon fiatalos fehér hajú asszony ácsorog. Kezét szeme elé emeli, úgy nézi az új házat.

— Érdekli?

— Jaj, hogyne érdekelne, nagyon remélem, hogy elfogadják az igénylésem, annál in inkább, mert bátorítást kaptam, eladtam a városszéli kis szövetkezeti lakásom. Most jöttem az ügyvédtől, megkaptam az utolsó részletet is, hát várom a hívó szót, hogy mehessek szerződést kötni, befizetni.

— Van már majdnem teljesen kész lakás is, sok. Látta?

— Ó, nem, csak nagyon szeretném i

— Jöjjön velem és segítsen. Kérdezzen mindenről, ami érdekli. Vár az építés- vezető.

Szikszai Tibor előkeresi a kulcsos embert. Sok drága, mozdítható anyag van már a ház egyik felében beépítve, fölszerelve, zárni kell.

— Szép, tágas konyha — az őszhajú asszony azonnal „berendezd”. — Hiszen elfér egy szabályos konyhaasztal, székekkel. Milyen jó, hogy a kamraszekrény az előszobából nyílik. És az is szellőztetés, mint a fürdőszoba. Ott meg helye van a mosógépnek, centrifugának, vígan. Kellemes, kedves a tapéta.

Ez a lakás épp olyan, hogy erkélyes a szobája.

— Még virágláda is lesz az erkélyen, igazán örölük, s annak is, hogy a szoba tapétája nem pizsamacsíkos.

— Tessék mondani, bejuthatnék-e nyugdijasházba? Most lenne vevőm a faluban a házamra, aztán hogy a lányom itt él a családjával, jönnék én is. Azt hallottam, még van üres lakás, vagy lemondta valaki.

Bekényi Istvánné, a szolnoki népfrontbizottság titkára udvarias, de csak vigasztaló szavakat tud mondani.

— Ha a most elkészülő 123 lakás mellett mondjuk egy hatvanlakásos nyugdíjas garzon is állna készen, akkor is azt mondanám, betelt a jelentkezési listánk. Körülbelül ennyi eddig a túljelentkező.

A kis falusi asszony szomorúan távozik.

— Itt érdeklődnek?

— Itt bizony, elejétől fogva.

—■ Mikortól is?

— Az egész úgy kezdődött, hogy 1980-ban a bizottság elhatározta, a körzetek aktíváinak segítségével fölkeresünk minden olyan idős embert Szolnokon, aki betöltötte a 80. életévét. Láttunk nehéz sorsokat, sok bajt, betegséget, s a 900 nyolcvanéves után megkerestük a 70—80 közöttieket. No, az még nagyobb munka volt, pontosan 3800 ilyen korú városlakóval beszéltek az aktívák. Közben, itt-ott hallották, sok „fiatalabb”, idősebb nyugdíjas van, aki nagy lakásban él egyedül, vagy inkább terhe már a nagy családi háza, mint öröme. Sokan szeretnének szociális otthonba kerülni, megemeltük a nagyon készséges városi egészségügyi

lenne a hátralévő éveket kényelemben élni! Ez az udvari lakás a világa, s ez nehéz világ. Nincs bent víz, télen sok bajlódással jár a fűtés, a vízhordás, meg a többi. Pedig hát ez is a város közepe. Csakhogy ez a ház régi, világvégi. Szemközt a mai, amilyen egy mostani központban állónak lenni kell. ö legalábbis így gondolja.

Vajon harmonizál-e a padlószőnyeggel?

A padlószőnyeg még nincs felragasztva, óvják. Import, lágy tónusú, aranysárga bükié, — megmutatják.

Kisebb konyha, nagyobb szoba, erkély, vagy anélkül, csak parányi napozóajtó, meglepően jó minőségűnek látszó zárak, hőszigetelős ablakok — csupa új minden, érthetően nagyon szép.

— Több ismerősöm pályázik ide — mondja a mustráló asszony. — Mi tagadás, sokmindentől félünk. Elég sok pénzt kell befizetni, s ahogy hallom, a törlesztés is olyan, hogy kisnyugdíjas aligha engedheti meg magának, hacsak nem értékesített nagyobb lakást vagy házat.

— Nézze, ha nem dolgoznék most is, bele nem mernék menni, — mondja a városszéli elegáns lakótelep háromszobás szép lakásában a következő pályázó. — Nekem itt minden kényelmesen megvan, nekem más miatt kell kisebbet választanom. Elsősorban azért, hogy a gyerekeimet segítsem. Két gyerekem, két pedagógus utódom van. A háromgyerekes kis lakásban szorong, ráadásul olyan ház negyedik emeletén, ahol lift sincs. Míg a menyecske mind a három apróságot lefuvarozza sétálni, levegőzni egy másik felnőttnek ott kell őrködni. Hát ilyen meg, tudja, hogy nincs manapság. A másik gyerekem egyszobásban nyomorog. Hát én más móringot nem tudok adni, ezt a szép nagy szövetkezeti lakást úgy osztom, szorzóm, hogy mindkét gyerekem hasznát lássa, azontúl, hogy én is befizetek vagy százötvenezret a nyugdíjasházba egy kicsiért. Nem tudom, milyen lesz ott az élet Most még bírom magam, de aztán?

vezetéssel a házi gondozás lehetőségét is. S közben megkérdeztük, lennének-e, akik vállalnák egy nyugdíjas, önerős garzonlakás költségét, egy olyan házban, amely a központban épülne, teljes komforttal. Csodálkozásunkra áradt az érdeklődők, a jelentkezők folyama. Szóval így kezdődött.

— És az építkezés?

— Tanács, OTP, építővállalat, tervező — nem volt rövid az ügyintézés, de eredményes. A legfontosabb nekünk az volt, hogy nyugdíjasaink ne kényszerüljenek semmiféle előzetes befizetésre, hisz a fejük fölül nem adhatták el idejekorán a tetőt. Az OTP hetvenmilliója volt a fedezetünk, s a lehetősége is: hiába hatvanhárom év az átlagéletkor, éppúgy 35 évi részletfizetésre kapják a lakást, mint bármelyik más fészekrakó. A tanács a város közepén a lehető legjobb, s mégis csendes helyen biztosított telket. Az Épszöv versenytárgyaláson vállalta, hogy 15 ezer forint körüli összegért megépíti négyzetméterét. Tervezőmérnöke, Makai László nem sajnálta a fáradságot, a jelentkezők többsége személyesen mondta el neki, mit szeretne a 30, 35, 36 és 37 négyzet- méteres lakásokba. Pár nap és bemutatjuk minden pályázónak az épületet, akkor elválik, olyan-e, amilyent szerettek volna. Tudom, hogy gondos munka jellemzi az építőket, mert közben is sok és alapos műszaki felügyelet volt, én a magam részéről nyugodt vagyok a minőséget illetően.

— Költözés?

— Az igaz, hogy azt az első önerős nyugdíjas garzonházat a gondolat megszületésétől a felépülésig a népfront szervezte, 1982 óta mi foglalkozunk minden jelentkezővel, ott vagyunk a ház alapjaitól a fedélig mindenben, de azt egy pillanatig se gondoltuk, hogy lakásigényléseket mi bíráljunk el. Augusztus elején én átadom a városi tanácsnak az igénylők névsorát, s a végrehajtó bizottság tesz pecsétet a kiutalásokra. Utána következhet a szerződéskötés az OTP-vel, a befizetés, és ha minden jól megy, — minden reményünk ez — szeptemberben a költözés.

Néhány hasznos javaslat

— Miért is hallottam én augusztust, nem tudom.

— Én igen. Ugyanis azt kértem, ha már a népfront kezdeményezte, szervezte, legyen ünnepélyes avatás augusztus 20-ra, az Alkotmány ünnepére. Ezt a szerény kérést mindenki támogatta. Nos, akkor kész is minden, de az utolsó kis hibákat, javításokat szeptember végéig eltüntetik, megcsinálják az építők. Ügy gondoljuk, hogy szeptember végén költözhetnek.

— Vegyük úgy, már nincs is sok munkája a házzal?

— Vegyük úgy, hogy most kezdődik egy másféle munka. A ház lakói időskorúak. Nemcsak lakni kell nekik, hanem kicsit gondoskodni is róluk. A népfront azt nem vállalja, hogy maga mindent, nem is tehetné, nem is várja senki sem, de segíteni, szervezni eztán is kell. Például az ellátásukért, az életbiztonságukért néhány apróságot máris elkezdtünk. Javasoljuk, hogy a ház egyetlen nagyobb területű lakását egészségügyben dolgozó ifjú házaspár vásárolhassa meg. A feleség belgyógyász szakorvos, a férfi mentőtiszt: Nem körzeti orvosi, háziorvosi teendőket vállaltak, hanem életmentést; ha éjszaka valaki gyors segítségre szorul, ott vannak. Aztán beszélgettem már a közeli Csemege ABC-áruház igazgatójával is. Nemcsak arra kész, hogy nyugdíjbefizetés után előrendelésre egész havi élelmiszert házhoz szállítanak, hanem ha kell, a reggeli tejet, süteményt is kiviteti. A vendéglátó egyik közeli étterme szívesen kiszolgálja a ház lakóit kímélő menüvel, s kezdeményezésünkre a tanács illetékesei tárgyalást kezdenek majd a ház egy rövidesen nyugdíjba vonuló lakójával, aki kórházi ápolónő, lehet házi gondozást is vállal majd a későbbiekben.

— Egyelőre az a fontos, kész a ház, rövidesen élet költözik szép falai közé.

— Igen, s bár tudjuk, nem lesz könnyű a benne élők terhe, kötelezettsége, mégis bizakodunk. A városban fölszabadul, s újból családokkal telik meg jónéhány nagylakás, s bár nyolcvanan Szolnokról költöznek a szolnoki Tófenék utcai nyugdíjas garzonházba, harmincán olyanok is lesznek, akik a környező falvakból jönnek, hogy egy településen, gyermekeik szerető körében éljék tovább életüket. Az öregek már ilyenek. Akkor érzik jól magukat, ha a gyerekeik közelében lehetnek.

— S hogy érzi magát a lakásszervező, bonyolító népfronttitkár?

— Azt hiszem, nagyon boldog leszek az avatóünnepségen, hiszen a népfrontbizottságunk, az elnökség nagyon hasznos munkát végzett. Örülök, hogy e munkának részese lehettem, bizalmat kaptam a város időskorú polgáraitól.

Sóskúti Júlia

Várva a hívó szót

A lista megtelt