Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-02 / 181. szám

1986. AUGUSZTUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mert nincs helye a halálnak... szenvedők nem feküdhetnek otthon. Kikerülhetetlen te­hát, hogy ne legyenek olya­nok, akiket idegenek között, sivár kórtermekben, a kö­telességből adott gondosko­dás kimért mosolyai, fukar mondatai kísérnek a halál­ba. Regényekben és szüléink elbeszélésében él már csu­pán az a jelenet, amikor a haldokló köré gyűlt a csa­lád, hogy meghallgassa utol­só óhaját, hogy megkapja a szavakba öntött örökséget. Ez ma már csak elvétve fordul elő. Mint ahogy az se gyakori, hogy valaki ott­hon, szerettei, megszokott, talán egy életen át meghar­colt tárgyai között élje le utolsó heteit, napjait. Mert nincs helye a halál­nak. Ismerősöm úgy fogal­mazta, a családok egy ré­sze meg akar szabadulni a haldoklótól, „betuszkolja” a kórházba. Teher, fölösleges ember immár. Ez is igaz. Meg az is, hogy a családok egy része a legjobb szándé­ka ellenére se tudná otthon tartani. Az ötven négyzet- méteres, másfél szobás la­kásokban a szó szoros ér­telmében hely sincs. Nincs egy nyugodt zug, ahol senki nem zavarná a beteget, és ő se zavarna senkit. A család se igen tudja összehúzni ma­gát, mert a 18—20 négyzet­méteres „nagy” szobák se alkalmasak arra, hogy há­rom-négy ember éljen ott. És azt is tudomásul kell venni, hogy lábujjhegyen, örökké suttogva, egymást ke­rülgetve, összehúzódva, egy­másban bukdácsolva se le­het élni huzamosabb ideig konfliktusok nélküj. A csa­ládi fészkek meg mostaná­ban amúgy is elég zajosak, hamar fölszikráznak az in­dulatok ... Mit kezdjenek tehát a nagybeteggel? Jön a kimon­datlan fölismerés; — meg kelf szabadulni tőle! —, ame­lyet aztán próbálnak ,,a kórházban legalább orvos van” magyarázat hazugságá­ba csomagolva beadni a be­tegnek. Mert tudja a család, és sokszor a beteg is, hogy neki már édesmindegy, van-e orvos a közelben vagy sem... A kis lakások életünkben se szolgálnak bennünket, mi­ért tennék hát halálunkban? Marad tehát a kórház. Ho­vá tegyék a haldoklót? Ha a többi beteg közé rakják, rossz hatással van rájuk a szenvedés, az elmúlás. Hi­szen ők meg fognak gyó­gyulni és hazamennek. Ha elfekvő szobában kap he­lyet ... ahoi mindennap meghal valaki, hamar rá­jön, hogy egyszer ő követ­kezik. Hogy lemondtak róla. Lehet-e lemondani egy em­berről addig, amíg lélegzik? „Csak a gyűrűt ne, mond­tam a nővéreknek, le ne ve­gyék az újjárói az arany­gyűrűt, amíg él” — meséli ismerősöm. — „Aztán az egyik nap mégis levették ró­la. Néhány óra múlva meg­halt ...” A beteg akkor is meghalt volna, ha a gyűrű az ujján marad. De ez a gesztus, ez az egyszerű, mégis a végle­tekig kegyetlen gesztus tu­datta vele; lemondtak róla. Hogy mennyire fontos az utolsó hetekben, órákban, napokban, hogy szeretetet kapjunk, hogy a szenvedé­sek sötét árkaiból olykor­olykor kikecmeregve szépre nyíljon a szemünk, csak az tudná megmondani, aki át­élte már. De ők már nem beszélnek. Ma már jó, ha egy hoz­zátartozó áll a haldokló ágya mellett. Jó, ha akad, aki meghallgatja a monda­nivalóját. Talán nem érnek rá a családtagok, talán nem is érdekli őket? , Ültem a Debreceni Orvos- tudományi Egyetem híresen szép kertjében. A szökőkút már működött, kacérkodva lökte vízsugarait a nap felé. A magasra nőtt füvet kócos­ra borzolta a szél. Igen, ez­zel a képpel el lehetne men­ni úgy, hogy nem a ma­gány ráncigálna át a túl-» oldalra. De lehetne-e utolsó kívánság, hogy kihozzanak ebbe a kertbe? Teljesíte­nék-e? Az, egészségügyben dolgo­zók fölvetették, hogy a be­teg hozzátartozó ápolásáért is lehessen táppénzt igénybe venni. Hogy lesz-e belőle való­ság, arra a jövő adja meg a választ. Ha nem is hozna teljes megoldást, de lelkiis­meretünk szorongató kérdé­seivel szembehelyezne egy lehetőséget. De addig... amíg valóság lesz belőle... Amíg biztos talajt adunk az irgalomnak, addig én mégis a balesetet választa­nám. Akkor talán egy búza­virágtól kéklő mező képét vinném magammal. Paulina Éva Magas haszonkulcs, vastagabban fogott a ceruza Árellenőrzés a Balaton déli partján Csütörtökön és péntekre virradó éjjel árellenőrzést tartottak a Balaton déli partján. A megyed tanács, to­vábbá Siófok, Marcali, Bog- lárlelle tanácsának dolgozói és az akcióba bevont társa­dalmi aktivisták összesen 70 ellenőrzést végeztek a BaLa- tonszemestől Balatonszabadi —Sóstóig terjedő szakaszon. Magánkereskedőket és ven­déglátó egységeket, jövede­lemérdekeltségű és szerződé­ses üzleteket, valamint ma­gántaxisokat vizsgáltak. En­nek során 28 esetben kellett szabálysértési eljárást kez­deményezniük, 18 esetben pe­dig írásbeli figyelmeztetést adtak. A vizsgálati anyagok alapján valószínű, hogy né­hány különösen kirívó sza­bálytalanság esetében bün­tető feljelentést is fognak tenni. Az ellenőrzések tapasztala­tai szerint a legtöbb szabály- sértést a magánvendéglősök követik el. Gyakori rendelle­nesség a hiányzó, vagy pon­tatlan árkalkuláció, az árfel­tüntetés hiánya és az osztály­ba sorolási feltételeknek meg nem felelés. Előfordult aránytalanul magas haszon- kuics-imegállapítás is, s fő­ként az éjszakai ellenőrzé­sek során volt gyakori, hogy „vastagabban fogott” a pin­cér ceruzája. Jobb a helyzet a magánkereskedőknél. Ti­zennégy ellenőrzés csak két szabálytalanságot tárt fel, s a vétségek súlya is alacso­nyabb. Körzetszám; 62 Uj telefonközpont Rúzsán A Csongrád megyei Rúzsa községben pénteken új, 200 állomásos automata telefon- központot helyezett üzembe a Szegedi Postaigazgatóság. Ezzel egyidőben a szomszé­dos Öttömösön és Puszta- mérgesen megszüntették a kézi kapcsolású telefonköz­pontot és az ottani távbeszé­lő állomásokat a rúzsai új központra kapcsolták. Az előfizetők telefonszámai min­denütt öt számjegyűre vál­toztak. Mindhárom helység — 62-es körzetszámon — be­kapcsolódott a belföldi és nemzetközi távhívó hálózat­ba. Amikor húszéves Csoportosan, szövetkezve Tipikus példája a társa­dalmi tulajdon elnagyolt for­mális jellegű őrzésére, a ha­tékony belső ellenőrzések hiányára az az eset, amelyet a közelmúltban tárgyalt a megyeszékhelyen a városi, majd a megyei bíróság. Az ügyben a MÁV Szolnoki Jár­műjavító Üzeme az érintett. Az első rendű vádlott a 43 éves Hornyák Ferenc, (Rá­kócziiéivá, Zrínyi út 15), évek óta anyagkiadóként dol­gozott az üzemben. Hornyák 1982-től 1985. novembere vé­géig összesen 198 alkatrészt, tárgyat vitt ki a portán úgy, hogy nem vették észre. Volt ebben tömlő, fogaskerék, csapágycsap, mozgató lég- henger, voltmérő, csőbilincs, hengeres olvasólámpa épp­úgy, mint magasított anya­csavar, visszapillantó tükör és réztömítés. Elég az hozzá, ilymódon 223 ezer 936 forint kárt okozott. És mindez több mint három évig senki­nek sem tűnt fel! Ráadásul a lopott alkatrészek döntő többsége annyira speciális, hogy értékesíteni sem lehe­tett, hiszen csak román gyártmányú mozdonyokhoz tudta volna felhasználni. Az pedig Hornyáknak éppen még nem volt. Hogy mind­ezek ellenére mégis miért vit­te ki ezt a temérdek alkat­részt, hol a táskájában, hol a zsebben, arra nem tudott magyarázatot adni. Társa is akadt, akit ő ava­tott az ügybe, mivel rokon­ságba került vele. A 44 éves iHably Nándor (Rákóczifal- va, Petőfi út 7) sem akart le­maradni. Így tavaly, három hónap alatt 36 műszert, al­katrészt (csapágy, ékszíjtár­csa, generátor, dióda stb.) lo­pott el, összesen 101 ezer 436 forint kárt okozva a gyár­nak. Neki a kimenekített termékekkel Hornyákkal el­lentétben célja volt, hiszen esztergapadot szeretett volna belőlük eszkábálni. Tervébe azonban nem kalkulálta be azt a két rendőrt, aki meg­jelenésével pontot tett a csi­náld magadnak, gyári anyag­ból nevezetű akció végére. Ide tartozik a 36 éves Csa­bai Béla (Szolnok, Csanádi krt. 8. X/30), esete is, aki ugyanebből a gyárból vitt ki a portán 79 darab, 14 ezer 250 forint értékű ablaküveget, Kevesebb bűnügy, de több kár Tavaly Szolnok megyében az ismertté vált bűn- I I cselekmények száma 4 ezer 1584 volt, amelyekből 922-t a társadalmi tulajdon sérelmére követtek el. Amikor a csökkenés növekedéssel jár Mielőtt annak a boncolga­tásába kezdenénk, hogy sok ez, vagy kevés, érdemes egy pillantást vetni arra is, ho­gyan alakult az efféle bűn­esetek száma az elmúlt évek­ben. 1982-ben 959 volt, 1983- ban 952, 1984-ben 1002 és ta­valy, mint korábban írtuk; mindössze 922 ügy került a bíróság elé. Tudom, az olva­só önkéntelenül is azt mond­ja: minek ide vészharang, hiszen a számokból az is ki­tetszik: örvendetes a javu­lás. Elvégre a tavalyi év 922 ügye az utóbbi esztendők bármelyikénél kevesebb. Lát­szólag igaz a következtetés, noha a helyzet egészen más színezetet kap, ha a károkat is nyomon követjük. 1982- ben a népgazdaság sérelmé­re 14,5, 1983-ban 9,9, tavaly­előtt már 17,8 millió forint kárt okoztak ezek a bűnelkö­vetők a megyében. Az elmúlt év a legtanulságosabb, hiszen a csökkenő számú bűneset ellenére is a kár 26,7 millió­ra emelkedett. (Némi vigasz e szomorú statisztikában, hogy a nyomozások eredmé­nyeképpen ennek az összeg­nek a 46,5. százaléka megté­rült). Elgondolkoztató a bűnese­tek jellegének vizsgálata is. Toronymagasan a lopás ve­zet, amely a vagyonőrzés gondosságát, szervezettségét kérdőjelezi meg. Ügy tűnik, több helyen évről évre hiábavaló a rend­őri figyelmeztetés: védelem­be, megbízható riasztóbe­rendezésekre sajnálják az ezreket, hogy azután a hi­ányzó, ellopott százezrek példáján okuljanak. A lopást a sikkasztás követi, ami a belső ellenőrzések hiányát, olykor formális voltát bizo­nyítja. Hiszen, miféle leltá- tári fegyelem lehet például ott ahonnan éveken keresz­tül háboríthatatlanul lophat­ják az alkatrészeket, szerszá­mokat: szinte minden moz­gathatót? Az eseteket tanulmányoz­va a megyei ügyészség szak­embereinek az is feltűnt, hogy a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetet bűnese­tek közül egyre többet cso­portosan, bűnszövetségben, vagy ahogyan a köznyelv fo­galmaz bűnszövetkezetben hajtanak végre. hogy a rendésznek azt mond­ta: a szükséges engedélyt majd később hozza. (Ennek az üvegnek a felhasználásá­val üvegház épült volna). Hi­székeny férfi lehetett a ren­dész, mert Csabainak a lé­nyeg az volt, hogy az üvegek kikerüljenek az üzem terüle­téről. összefoglalva: loptak, sik­kasztottak, embereket tévesz­tettek meg. Hogy miért? Megtehették, elvégre laza volt az ellenőrzés, a leltári fegyelem, a vagyonvédelem. A megyei bíróság július 30- án Hornyákot egy év hat hónapi, Hablyt egy évi bör­tönre ítélte, Csabait pedig tízezer forint pénzbirsaggal sújtotta. A három ember büntetését ismerjük. Arról viszont nincsen tudomásunk, hogyan vonták felelősségre az ellenőrzéssel megbízotta­kat. Igaz, ez már nem az igazságügyi szervek feladata, hanem a gyári vezetésé. D. Szabó Miklós fejjel gondolkoztam a halál­ról, attól rettegtem, hogy egyszer az országúton fogok meghalni, egy autóban. Egy ütközés és vége .. . Anélkül, hogy utoljára találkoztam vol­na szeretteimmel. „Ne ily halált adj!” Nem tudtam úgy menni a belgyógyászatra, hogy ne ta­lálkozzam a halállal. Vagy éppen hoztak valakit, vagy jöttek valakiért. „Üristen, itt óránként meghal egy em­ber!” — mondtam a főor­vosnak. Válaszában volt egy mondat, amely megütött: „Ma már nem illik otthon meghalni.” Feküdtem egy kórházi ágyon, a kórterem ajtaja zárva volt. A szemben levő teremé viszont éjjel-nappal félig nyitva. Az ajtónyílás kíméletlenül tárta elénk a benti eseményeket; egy fér­fit infúzióval, oxigénpalack­kal kötöttek az élethez. Sú­lyos beteg volt? Haldoklóit? Fuldoklásszerű hörgését hall­gattuk minden éjszaka. Hát­tal feküdt az ablaknak, a szoba kicsempézett falát nézte — ha látta — nap mint nap. IFIeküdtemi a kórházi ágyon, és bár nem voltam súlyos beteg, úgy éreztem, senki nem fogja a kezem, és bármi megtörténhet ve­lem. Szerettem volna ki­menni az erdőkbe, fák ahol virágok nyílnak, fák susognak és nem a szoba négy fala, a folyosó kanya­rulata szabja meg lépteimet. Ahol úgy lehet lélegezni, hogy1 közben nem ül az em­ber mellkasára a szorongás. Szerettem volna kávéházak­ban ülni, fagylaltot enni. Vagy egyszerűen csak sétál­ni az utcán. Minden nagyon fontos volt, elérhetetlenül igéző és kívánatos, minden, amit nap mint nap meg­élünk, és természetesnek ve­szünk. Mit érezhetett ő, aki he­tek, hónapok óta nézte a falat, a hideg csempék rész­vétlen fehérségét? („Ma már nem illik ott­hon meghalni.” Életünkben nincs méltó helye a halál­nak. Sokan távoznak az élet­ből a kórházakban, az „el­fekvőkben”, s köztük olyanok, akiknek állapota nem or­vosi ellenőrzést kívánna, csupán gondoskodást. Elkerülhetetlen halál a kórházi. Hiszen balesetben sérültek, súlyos betegségben A társadalmi tulajdon védelmére Festik a tiszafüredi vízmű víztornyát. Az akrobatikus mu­tatványnak is beillő munkát a budapesti Sherpa karbantartó GMK vállalta el. Ígéretük szerint {augusztus 20-ra végeznek a teljes festéssel Fotó: Mészáros Üjra aszfaltozzák Mezőtúron a Berettyón átívelő kerékpártúd feljáróit. A megsül­lyedt töltést kijavították s most új burkolattal látja el a KÉV Metró 52-es építésve­zetőségének Boda Ferenc kubikosbrigádja Fotó: Mészáros

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents