Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
6 Nemzetközi körkép 1986. JÚLIUS 12. Spanyolország felett felhőtlen az ég... IBf' - • , . ■ ' ■ Dolores Ibárruri (ma a Spanyol KP elnöke), 1931 -ben beszél a köztársasági kormány hadseregének szabadságharcosai között harcoló, nemzetközi antifasiszta önkéntesekhez. Tőle balra Walter Karol Swierczewskl tábornok, balszélen (félig takarva) Heinrich Ban, a 11. Nemzetközi Dandár parancsnoka, aki 1945-től 1961-ben bekövetkezett haláláig az NDK miniszterelnök-helyettese volt Ez a meteorológiai jelentés a legsötétebb viharfelhőket küldte ötven esztendeje az ibériai napfényes égboltra. Ez a mondat volt a jeladás a fasiszta katonatisztek lázadására az alig néhány hónapos népfrontkormány ellen, ez a néhány látszólag semleges szó jelentette az európai háború nyitányát (hisz elég arra gondolni, hogy Madrid eleste, és a németek prágai bevonulása szinte egybe esett). A haladás, a demokrácia erői lassan ébredtek, de Franciaországban és másutt is 1934-től születőben volt az a politikai szövetség, a népfront, amely alternatívát kínált a fenyegető fasiszta veszély ellen. A kommunista Internacionálé VII. kongresz- szusa e kezdeményezések nyomán új stratégiai koncepciót fogalmazott meg a kommunista pártok számára, amelyek ettől fogva úttörői, kezdeményezői lettek minden fasisztaellenes erő ösz- szefogásának. Az új politika első győzelmei 1936 tavaszán értek be. A népfront Spanyolországban és Franciaországban választási győzelmet aratott. Bálint György, aki a spanyol polgárháború előestéjén járta be Olaszországot, Franciaországot, és Spanyolországot, érzékletesen ábrázolta a győztes nép örömét a két utóbbi államban. A falfeliratok különbségein elmélkedve a gombosi Magyarországról, Olaszországon át érkező utas (ott mindenütt Mussolini parancsa: a „Hinni, harcolni, engedelmeskedni!” — virít a falakon), a népfront jelszavait látva Napoleon egyiptomi híres frázisát variálja: több évezred börA Spanyol Köztársaság halálos veszedelembe került, hisz a lázadás nyomán széthulló hadsereg helyett a fasiszta lázadók elleni harc közben, néphadsereget kellett szervezni a demokratikus pártok alkalmi fegyveres milíciáiból. A kezdeményezés, a szervezettség, a jobb felszerelés a lázadók felé billentette a mérleg nyelvét. Az általuk megszállt területeken bevezetett fehér terror döbbent rémületet váltott ki az jószágban (a közel három évig elhúzódó harc során, s azt követően a francoisták által meggyilkoltak száma meghaladta a 300 ezret, s az első áldozatok közt találjuk a kor legnagyobb spanyol költőjét, Federico Garcia Lorca-1). A lázadók 1936. november 7-re tervezték Madrid elfoglalását, s már a győzelmi parádé rendjét is megtervezték, ám az új néphadsereg (s Ha a meteorológiai hasonlatoknál maradunk, úgy Európa a harmincas évek derekán két élesen elütő zónára oszlott. A fasizmus, a hit- lerizmus sötét fellege, úgy tűnt, mind zavartalanabbul terjed, immár nemcsak kontinensünk közepén, hanem szinte minden európai országban megjelentek a gyanúsan összhangban tevékenykedő szélsőjobboldali pártok, s különféle színes ingekbe öltöztetett rohamosztagaik. tönbüntetés néz le a falakról az olvastukon önkéntelenül összerezzenő utazóra. Ez a győzelmes hangulat nemcsak a spanyol, vagy a francia uralkodó körök számára fenyegető. Bizonytalan hangulatot vált ki a már győztes fasiszta rendszerekben, hisz ellenükre egy új alternatíva születik. Ellenszenvvel szemlélik ezt a fordulatot az európai konzervatív erők is, amelyek a Szovjetunió és a népfrontmozgalmak közeledésétől jobban féltik az európai egyensúlyt, mint a fasizmustól. Mindez bátorítást nyújt az összeesküvő tábornokoknak, akik Franco vezetésével katonai puccsal akarják megdönteni a törvényes köztársasági kormányt. 1936. július 18-án hangzik el a cikkünk címeként idézett mondat, s nyomán a lázadó katonatisztek vezetésével a nagyobb városokban és Spanyol-Marokkóban kirobban a polgárháború. Bár az anyaországban a nép töm egek fellépése elszigetelte a lázadókat, hamarosan német—olasz segítséggel partraszállnak a félszigeten a Franco vezette gyarmati csapatok, majd megjelennek az olasz és német „önkéntesek”. benne a munkásból lett tábornok E. Lister híres Ötödik ezrede, amely körülbelül 70 ezer embert fegyverzett fel és képzett ki), s a hozzájuk csatlakozó nemzetközi brigádok keresztülhúzták számításaikat. A köztársaság védelmére ötvennégy országból mintegy 40 ezren siettek a megtámadott spanyol köztársaság szép ügyéért a fasizmus ellen harcolni. S ezzel a tudattal harcoltak itt a magyarok, az oroszok, az amerikaiak, az angolok, a bolgárok, a franciák, a jugo- szlávok, a németek, s az olaszok is. Az 1936 őszétől 1939 tavaszáig ostromlott Madrid ellenállt, — noha a kormány Valenciába költözött —, mert olyan forradalmárok, mint Dolores Ibárruri, a helyükön maradtak, az első vonalban bátorították a csüggedőket, hirdetve, hogy a fasizmus itt nem törhet át A spanyol nép ügyét a világ közvéleménye támogatta. A harc nehéz óráiban olyan alkotók álltak szó szerint mellettük, mint Ilja Eh- renburg Ernst Hemmingway, Egon Edwin Kisch, Pablo Neruda. A szabadságharc ügye, a nemzetközi brigádok harcosai mellett állt ki igen nehéz körülmények közt Bálint György, Illyés Gyula, József Attila, Radnóti Miklós, vagy az emigrációból Romját Aladár a „Madrid határán...” című lelkesítő harcidal szerzője. A spanyol kultúra olyan óriásai, mint R. Alberti, Pablo Casals, Pablo Picasso is a köztársaság ügyének elkötelezett hívei voltak. Jól érezte a világ, hogy itt a reakció és a haladás, a barbárság, a fanatizmus és a kultúra, az elnyomás és a szabadság harca folyik, s a spanyol nép küzdelme egy elkerülhetetlen világméretű erőpróba nyitánya. így vélte ezt a haladó világ, és ez mozdította meg a segítő kezeket Latin-Ameri- kában (itt főként Mexikó és Kuba támogatta a szabadság- harcot), Európában (ahol a Szovjetunió nyújtotta a legjelentősebb támogatást). Am a „demokratikus nagyhatalmak” a be nem avatkozás politikájával megakadályozták, hogy a köztársaság elegendő fegyverekhez jusson, míg a fasiszta hatalmak is nagy erőkkel támogatták Francot Több tízezer olasz katona harcolt a lázadók oldalán, s a náci Németország légierőt (a Guernicát elpusztító hírhedt Kondor-légiót) bjíztositott az ellenforradalomnak. és tengeralattjáróival blokádot vont a köztársaság kikötői előtt. Tragikus vég A diplomáciai lag elszigetelt, katonailag hátrányba került törvényes kormány mind reménytelenebb helyzetbe került. Madrid még ellenállt, de 1938 őszén kitűnt: Anglia, Franciaország minden áldozatra kész, hogy megbékítse a fasizmus erőit, egy esetleges szovjetellenes háború reményében. München nemcsak Csehszlovákiát, hanem a még harcoló Spanyolországot is kiszolgáltatta a fasiszta martaióvoknak, s nem maradt más hátra, mint a hősiesen tragikus vég: inkább állva, fegyverrel a kézben meghalni, mint térden élni, — ahogy az Dolores Ibárruri mondta. A világ a vesztesekre úgy tekintett, mint a legújabb kor keresztény lovagjaira, s Európa konzervatív „reálpolitikusai” a II. világháborúval fizettek a spanyol nép elárulásáért. Kende János Iz új politika első győzelmei Az ostromlott Madrid ellenáll Kínai külpolitika MIÉRT EURÓPA? A világ legnagyobb lélekszámú állama, az egymilliárdos Kínai Népköztársaság rendkívül aktív külpolitikai tevékenységet folytat. Ez az aktív külpolitika egyidős a világrésznyi országot átformáló gazdasági-politikai reformmozgalommal. Kína nyilvánvalóan megértette, hogy csak radikális gazdasági reformon keresztül formálódhat a világ mennyiségileg legnagyobb országából gazdasági és politikai értelemben vett világhatalommá a következő évszázad derekára. A gazdasági reform és a nyitás politikája természetesen elválaszthatatlan a politikai nyitástól, miután azokat a tőke- és technológiainjekciókat, amelyek egy ilyen hatalmas ország gyorsított gazdasági fejlődését elősegíthetik — Kína csak a külföldtől várhatja. A kínai külpolitikai nyitás feltűnő vonása, hogy az utóbbi időben különleges gondot fordít európai, pontosabban nyugat-európai kapcsolatrendszerére Ennek kiemelkedő példája volt a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, a 71 esztendős, Hu Jao-pengnak négy országot (Angliát, az NSZK-t, Franciaországot, Olaszországot) érintő júniusi körútjá. Ez a látogatás — amely egyben a kínai párt hivatalos első emberének a történelem során első nyugat-európai vizitjét jelentette — a hasonló kezdeményezések egész sorához kapcsolódik. Közvetlenül a pártfőtitkár él ott Vu Hszüe- csien külügyminiszter kilenc európai országot látogatott meg köztük kelet-európaiakat, június legvégén pedig Csao Ce-jang miniszterelnök indult európai körútra. Mindez annál is figyelemreméltóbb, mert jelenleg gazdasági és politikai szempontból Kína két legfontosabb partnere Japán és az Egyesült Államok. Másrészt a kínai reformfolyamat számára a legfontosabb és legsürgetőbb. óriási erőforrásokat felszabadító tett a szovjet— kínai kapcsolatok teljes normalizálása lenne. (Kereskedelmi, gazdasági téren ez már erőteljesen megindult. A következő négy évben a kétoldalú kereskedelem volumene a 20 milliárd dollárt is elérheti). Joggal tehető fel ilymódon a kérdés: mi magyarázza az utóbbi hónapok kínai diplomáciai erőfeszítéseiben ezt a rendkívül erős Európa-kon- centrációt. A választ a kínai politika „világszemléletében” kell keresni. Emlékeztetni lehet arra is, hogy itt határozottan tapasztalható bizonyos folytonosság. Azokban az években, amikor a szovjet— kínai nézeteltérések a legélesebbek voltak, Kína a NATO-t, és ezen belül a nyugat-európai NATO-tago- kat a Szovjetunió európai hatalmi ellensúlyának tekintette. Ebben az időszakiban a kínai politika élesebben és határozottabban . állt ki a nyugat-európai országok teljes politikai és katonai egysége, sőt integrációja mellett, mint maguk a nyugat-európai tagállamok Ha változott formában is, ez a hosszútávú stratégiai elképzelés túlélte a kínai politikai és társadalmi élet viharos fordulatait. Történelmi távlatból szemlélve Kína célja nyilvánvalóan az, hogy a következő évszázad derekára megszűnjék a világpolitika alapvetően „kétpólusú” jellege: tehát az, hogy az erőviszonyok következtében a leglényegesebb problémák végső soron a szovjet—amerikai kapcsolatrendszerben dőlnek eL Ahhoz, hogy ez a Kína számára kedvező változás megtörténjék, Peking véleménye szerint feltétlenül szükség van egy független és erős Nyugat-Európára, amely a maga egészében jelenleg is a világ második gazdasági hatalma. Vannak természetesen rö- videbb lejáratú összefüggések is. Hu Jao-pang útja alkalmával nem véletlenül kapott kiemelkedő helyet Anglia. Az angol—kínai viszony ma különleges jelentőségű Peking számára. Hiszen a jelenleg még brit kézen lévő Hongkong Japán után Kína legnagyobb kereskedelmi partnere, s egyben a tőke és technológia beáramlásának nagy nemzetközi kapuja. Hongkong tíz év múlva tér vissza Kínához, és az átmeneti időszakban a brit—kínai viszony teljes zavartalansága mindkét fél érdeke. Az NSZK elsősorban gazdasági ereje miatt főnk» a kínai reform szempontjából, mint az első generációs technológia egyetlen lehetséges európai szállítója. Franciaországot főleg De Gaulle szellemipolitikai öröksége teszi érdekessé: Nyugat-Európában ma is Franciaország a legtermékenyebb hordozója az Európa különleges, független szerepéről és hivatásáról vallott eszméknek. Ezek a távolabbi összefüggések magyarázzák a kínaj külügyminiszter, a pártfőtitkár és a miniszterelnök egymást követő kőrútjait — I — le. Hu Jao-pang Párizsban Chirac francia kormányfővel (Fotó: REUTER—MTI—KS) Japán Ttakaszone tervei Aziránt senkiben sem volt kétség, hogy Japánban a július 6-i általános választások meghozzák a kormányzó Liberális Demokrata Párt győzelmét, ám e győzelem mértéke még a párt legvérme- sebb reményeit is felülmúlta. A konzervatívok maximális célkitűzése az volt, hogy 271 mandátumot szerezzenek az 512 fős parlamentben, amivel nemcsak helyreállítják az 1983-ban elvesztett abszolút többséget, hanem biztosítják maguknak a parlamenti bizottságok tevékenységének ellenőrzését is. A vasárnapi szavazás eredménye — a 300 képviselői hely — a legnagyobb választási diadal a párt 1955-ben kezdődött kormányzása óta. Több oka is van a konzervatívok elsöprő sikerének, s ezek közül az első helyen kell említeni az ellenzék megosztottságát, továbbá azt a tényt, hogy miközben az ellenzéki pártok több területen bírálják á'x kormány gazdasági politikáját, ésszerű alternatívát nem tudnak kínálni. Közülük is a legnagyobb vesztés a Japán Szocialista Párt, amely több mint két éve hivatalban lévő elnökének, Islbasi Ma- sza&inak a vezetésével „megújulást” hirdet ugyan, de valójában még mindig nem jutott túl az önmarcangoló belső vitákkal kísért útkeresés stádiumán. Az LÍDP sikerét alakító szubjektív hatások közül pedig kulcsszerepe volt a 68 éves Nakaszone Jaszuihiro pártelnök és miniszterelnök személyes népszerűségének. A legnagyobb belpolitikai kérdőjel most. hogy vajon Nakaszone keresztül tudja-e vinni az októberben lejáró pártelnöki és kormányfői mandátumának meghosszabbítását. Erre ugyan az LDP alapszabályzata jelenleg nem ad lehetőséget, de Nakaszone abban bízik, hogy a nagyarányú győzelem nyomán — az LDP parlamenti képviselőinek kétharmados támogatása esetén — az alapszabályzat szóban forgó cikkelye módosítható. Nem kizárt az sem, hogy egyfajta párton belüli konszenzus keretében — az alapszabályzat módosítása nélkül — Nakaszone mandátumát egy évvel meghosszabbítják. Mindazonáltal a jelenlegi pártelnöknek, illetve kormányfőnek erős kihalással kell szembenéznie a konzervatív párt néhány befolyásos és hatalomra törekvő politikusa, elsősorban (Abe Sitntaro külügyminiszter és Takesita Noboru pénzügyminiszter részéről. Ami a küszöbönálló időszak kormánypolitikáját illeti, minden területen az eddigiek folytatása várható, azaz külpolitikában az Egyesült Államokkal fennálló szövetség erősítése — s így nem kizárt az sem, hogy Japán már a közeljövőben csatlakozik Washington űrfegyverkezési programjához. Belpolitikai és gazdasági téren a Nakaszone által meghirdetett adminisztratív reform néhány nagyobb állami vállalat, mindenekelőtt a japán államvasutak magánkézbe történő átadását jelenti. A kormány minden bizonynyal intézkedéseket tesz a jen—dollár árfolyam változásai miatt sújtott iparágak veszteségeinek kompenzálására, a szövetségesekkel szembeni kereskedelmi ellentétek mérséklésére és ezzel összefüggésben a belső kereslet fellendítésére. Célkitűzései megvalósításához a kormánypárt nagyobb cselekvési szabadságot akar, s a választási eredmények nyomán most már élég erősnek érzi magát ahhoz, hogy felmondja a nálánál kevésbé konzervatív „Űj Liberális Klubbal” 1983-ban kény- szerűségből kötött koalícióját Nakaszone miniszterelnök közvetve már jelezte is, hogy az LDP a történtek után előnyben részesíti az egyedüli kormányzást. Összeállította: Majnár József
