Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-25 / 174. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚLIUS 25. Moszkvai sajtóértekezleten Újabb részletek a csernobili balesetről A Szovjetunió augusztus közepén a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség (IAEA) rendelkezésére bocsátja a csernobili szerencsétlenség részleteit ismertető jelentést — közölte tegnapi moszkvai sajtóértekezletén Sen nagyíj Geraszimov, a szovjet kül­ügyminisztérium sajtói (^osz­tályának vezetője. Seraszimov utalt arra, hogy az SZKP KB Politikai Bizottsága részletesen megvi­tatta a kormánybizottság je­lentését, s már befejezéséhez közeledik az IAEA elé ter­jesztendő többszáz oldalas dokumentum kidolgozása. A súlyos balesetet okozó éjsza­kai kísérlet céljáról néhány újabb műszaki részletet is megemlített: a háromezres fordulatszámú turbógenerá­tor leállításával azt próbál­ták a gyakorlatban ellenőriz­ni, hogy a lendület, a kineti­kus energia képes-e még 40 —45 percig biztosítani az erőmű áramellátását, a szi­vattyúk működtetését (ennek áramszünetek idején lenne értelme, amíg nem kapcsol be a tartalék áramforrás). Vagyis közönséges műsza­ki kísérletről van szó, nem pedig katonairól, mint azt egyes nyugati sajtóorgánu­mok állították. Nem- a kí­sérlet maga, hanem a bizton­sági előírások megszegése, a nem megfelelő előkészítés vezetett balesethez — jelen­tette ki. A szóvivő ugyanakkor egy­értelműen cáfolta azokat a nyugati híreszteléseket, hogy a csernobili szerencsétlenség okait kivizsgáló, a következ­mények korlátozására és fel­számolására létrehozott kor­mánybizottság vezetőjét, Bo­risz Scsenbina miniszterel­nök-helyettest leváltották vol­na, vagy valamilyen beteg­ségben szenvedne. Geraszi­mov magyarázata értelmé­ben a rotációs rendszerben váltják egymást a helyszí­nen a kormánybizottság tag­jai — általában, miniszterel­nök-helyettesek — s jelenleg Vlagyimir Guszev miniszter­elnök-helyettes tartózkodik Csernobil térségében. A The New York Times értesülése Reagan fegyverkezési kompromisszuma Néhány órás villámlátoga­tást tett szerdán este Wa­shingtonban Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter. Amerikai kol­légáját, George Shultz-ot tá­jékoztatta Moszkvában foly­tatott tárgyalásairól s egy­ben kifejtette a bonni állás­pontot Reagan Mihail Gor- bacsovhoz intézendő válasz­levele tervezetéről. Mint je­lentettük, a washingtoni kor­mány néhány napon belül el kívánja juttatni a szovjet vezető legutóbbi üzenetére adandó válaszát Moszkvába s erről konzultációt folytat szövetségeseivel. Genscher és Shultz megbeszéléséről nem adtak ki érdemleges tá­jékoztatást, washingtoni kö­rökben azonban úgy tudják, hogy Bonn — ahogy azt a nyugatnémet kormány szó­vivője korábban kijelentette — „kompromisszumos meg­oldást” javasolt Reagannak. A The New York Times úgy értesült, hogy Reagan „kompromisszumos” javas­lata szerint Washington haj­landó kötelezni magát arra, hogy „öt-hét évig” nem tele­pít az űrbe rakétaelhárító fegyvereket és fegyverrend­szereket, de ennek fejében azt követeli, hogy a fegyve­rek összetevőit kipróbálhas­sa. A SALT—I szerződés bi­zonyos laboratóriumi kísér­leteket lehetővé tesz, s ezt a Szovjetunió új javaslata is tudomásul veszi, de ameri­kai értelmezés szerint a kí­sérletekhez hozzátartozik a kipróbálás is. A lap megismétli azt a ko­rábbi, meg nem erősített ér­tesülését is, hogy a válasz összefüggésbe hozza majd a nukleáris fegyverkísérlete­ket a hadászati támadó fegy­verek számának jelentős csökkentésével. A cikk sze­rint az Egyesült Államok a csökkentés fejében hajlandó tárgyalni a fegyverkísérletek számának csökkentéséről, de nem fogadja el azok teljes eltiltását, ahogy azt a Szov­jetunió javasolta. MOSZKVA A szovjet fővárosban teg­nap megnyílt a Tudományos Dolgozók Világszövetségének 14. közgyűlése. A TDV a vi­lág csaknem félmillió tudó­sát tömöríti. Tanácskozásán részt vesz a magyar tagszer­vezet, a Műszaki és Termé­szettudományos Egyesületek Szövetségének küldöttsége is. NEW YORK Szívműtétet hajtottak vég­re tegnap reggel New York­ban Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkáron. A főtitkár a hét elején lemondta egy tervezett útját szívpanaszai miatt, s kivizsgálásra vonult be a kórházba. Az orvosok az azonnali műtét mellett döntöttek. A műtét során az elzáródott koronaeret iktat­ták ki. A kórház egyelőre nem adott ki részletes jelen­tést Pérez de Cuellar álla-^ potáról. de a műtétet sike­resnek minősítették. WASHINGTON Az Egyesül^Államok újabb kísérleti földalatti atomrob­bantást hajtott végre tegnap Névadóban. Egy 20 kiloton­nás atomtöltetet robbantottak fel 130 ’ kilométerre észak­nyugatra Las Vegastól — je­lentette be az amerikai energiaügyi minisztérium szóvivője. Az Egyesült Államokban ez volt idén a nyolcadik kí­sérleti atomróbbantás, és a 15. azóta, hogy a Szovjet­unió múlt év augusztusától egyoldalúan felfüggesztette hasonló kísérleteit. BONN Tegnap hajnalban tűz ütött ki a világhírű müncheni Lö­wenbräukeller sörözőben, a bajor főváros társasági éle­tének egyik fontos központjá­ban. Az elharapózó lángok hatására beomlott a díszte­rem mennyezete, s ettől le­szakadt a tető. A nyugatnémet rendőrség a vizsgálat első eredményei alapján feltételezi, hogy gyújogatás történt. LONDON II. Erzsébet királynő teg­nap délután a Buckingham palotában tiszteletbeli lovag­gá ütötte Bob Geldof ír szár­mazású énekest, az afrikai éhezők megsegítésére szer­vezett nagy nemzetközi ösz- szefogás ihletőjét, a Live Aid-hangversenyek, a Band Aid-mozgalom, a „Verseny- futás az idővel” világméretű jótékonycélú futóverseny szervezőjét. Kádár János Nógrád megyében {Folytatás az 1. oldalról) szükséges változtatásokat tá­mogató értékrend. A politikai munkáról szól­va elmondták, hogy a gyár kilencszáz kommunistájának fontos feladata volt az utób­bi időben: megértetni dolgo­zótársaikkal a gazdaságtalan termelés megszüntetéséből adódó problémákat. Jellemző az is, hogy a pártfórumokon Jánost, aki szót váltva a dol­gozókkal, érdeklődött élet- és munkakörülményeikről/ Az MSZMP főtitkára dél­után a mintegy 6500 hektáron gazdálkodó Karancs Mező- gazdasági Termelőszövetke­zetet kereste fel. A közös gazdaság köz­pontjának bejáratánál Ger­gely Sándor tsz-elnök és Fo­dor Iván párttitkár köszön­tötte a vendéget, s javas­Kádár János salgótarjáni gyárlátogatása során emléksoro­kat irt a brigádnaplóba (Telefotó — KS) egyre gyakrabban szerepel­nek gazdaságpolitikai témák, bár még jelentős fejlődésre van szükség a vitakultúrá­ban. Kádár János megköszönve a szíves fogadtatást és a tá­jékoztatást, szólt arról, hogy a hagyományos gyárlátoga­tások, a személyes találkozá­sok eredményesen egészítik ki a jelentésekből nyert is­mereteket. A továbbiakban — az elhangzottakhoz kap­csolódva — megállapította: a salgótarjáni üzem exportter­melésének növekedése az össztermelésen belül népgaz­dasági szinten is rendkívül fontos. Eméllett azonban ko­moly figyelmet kell fordíta­ni a hazai igények kielégí­tésére is. hiszen — mint mondottá: az Önök termé­keire az országnak szüksége van. Az általános foglalkoz­tatás témakörét említve ki­emelte: a gazdaságosabb ter­melés érdekében meg kell valósítani az üzemen és a népgazdaságon belüli mun­kaerő-átcsoportosítást. En­nek megértése, elfogadtatása alapvető feladat­Beszélgetés a gyér dolgozóival A program üzemlátoga­tással folytatódott. Ha nem is az előírt technológiai sor­rendet követve, de a főtit­kár szinte valamennyi üzem­részlegbe bepillantott. Első­ként a huzalüzemben egy horganyzóberendezést nézett meg, amely egyidőben 40 drótszál felületi kezelését végzi, majd az a csarnokrész következett, amelyben a vas­huzalokból folyamatos nyúj­tással kialakul a drót végle­ges vastagsága. Itt Kádár János — eleget téve Menus Ferencnél az Alkotmány Bri­gád vezetője szívélyes kéré­sének — néhány sort írt a Magyar Népköztársaság Ki­váló Brigádja címmel, kitün­teti,' nőkből szerveződött kollektíva naplójába. Ezután a hideghengermű gyárrész­legben folytatódott a látoga­tás, majd az új szegverő üze­met keresték fel. A házi­gazdák nem kis büszkeséggel mutatták be a legújabb be­rendezéseket, egyebek között azt a szegtisztító és csoma­goló automata gépsort, amely már kiküszöböli a csomago­lással járó fizikai munkát. A kovácsolóüzemben az úgyne­vezett hidegfolyatásos tech­nológiára hívták fel a figyel­met a gyáriak, amit a gép­ipari technológiai intézettel közösen fejlesztettek ki- Az üzemi séta a szerszámkészítő gyárrészlegben fejeződött be. A gyárlátogatás során — a munkapadok mellett és a műhelyekben, mindenütt — sokan köszöntötték Kádár latukra a látogatást — a gyülekező felhők miatt — mindjárt aratási szemlével kezdték. A Karancslapujtői Tsz hétszázhatvannyolc hektá­ron termeszt őszi búzát, az aratást július 15-én kezdték, később, mint a déli megyék­ben, hiszen itt északon alig egy hete lett kombájnérett a kenyérnek való. Az év legje­lentősebb mezőgazdasági kampányában jelenleg hat saját és négy tiszaföldvári kombájn vesz részt, a mun­kát a jövő hét közepére be­fejezik. Ezt megerősítették a táblán dolgozók is, akik­kel — köztük Baksa Sándor kombájnossal, Klement Gyula traktorossal. Nagy Vince tiszaföldvári kom­bájnvezetővel — a főtitkár hosszasabban is elbeszélge­tett. A tiszaföldváriak — akik most a karancslapujtő- iek néhány héttel ezelőtti aratási szolgálatait viszonoz­zák — arról faggatta: gon­doskodik-e a tsz, hogy a ne­héz munka után megfelelő ellátásban részesüljenek. Kádár Jánost néhány perc múlva aratómunkások gyű­rűje vette körül: arról folyt a beszélgetés, hogy ezek a gé­pek olyan drágák, de olyan jók is, hogy másként, mint kitűnően nem ,szabad velük dolgozni. Kádíir János elis­meréssel szólt a szervezett munkáról, a korszerű arató­cséplő gépekről, mondván, íme a bizonyíték, nem vé­letlen, hogy hazánkban huszonöt év alatt megkét­szereztük a terméshozamo­kat. Az aratási szemle után a párt főtitkára a tsz-köz- pontban tájékoztatót hallga­tott meg. A dimbes-dombos Karancs-alján elterülő föl­dek minősége meglehetősen gyenge, a tsz mégis évek óta — egyre emelkedő — nyere­séggel dolgozik. Köszönhető ez a fegyelmezett munká­nak és a korszerű, intenzív termesztési technológiák al­kalmazásának. Emellett a termelőszövetkezet — az or­szágban az elsők között — az egyéni kezdeményezésre és felelősségre apelláló jöve­delemérdekeltségi rendszert is kidolgozott. Bevezetése nyomán tavaly, hatmillió fo­rintos nyereségtöbblet kelet­kezett. A gazdaság széles kö­rű és jövedelmező mellék­üzemági tevékenységgel egé­szíti ki alaptevékenységét. Említést érdemel az évi nyolcvanmillió forint értékű árut kibocsátó Agrofa Fa- feldolgozó Üzem, amelv min­denekelőtt az akácfa haszno­sításában vállalt úttörő sze­repet. A Karancs Termelő- szövetkezet mezőgazdasági és ipari-szolgáltató tevé­kenysége mellett felelőssé­get érez a falu jövőjének alakításáért is. Ennek egyik ékes példája, hogy a palóc népi építészeti hagyományok megőrzésére kezdeményez­te hatvan piros tetős, fehérre festett, fatomácos családi házból álló. palóc falu meg­építését. A terv megvalósí­tásához már hozzáláttak, az első házak az idén el is ké­szülnek. Kádár János elismeréssel szólt a szövetkezet gazdál­kodásáról. hasznosnak ítélte a melléküzemágak létreho­zását. hiszen ezzel munkaal­kalmat és jobb megélhetést teremtettek dolgozóiknak. Időszerű belpolitikai kérdésekről szélt az MSZMP főtitkára Karancslapuj tőről Salgó­tarjániba visszatérve a me­gyei pártbizottságon aktíva- értekezlettel folytatódott a program. A vendégeket és a meghívottakat — a megye párt-, állami és tömegszerve­zeti tisztségviselőit, több vál­lalat és termelőszövetkezet vezetőjét, a munkások, a tsz- dolgozók, az értelmiségiek képviselőit — Géczi János köszöntötte, majd részletes tájékoztatást adott az idő­szerű tennivalókról. Bevezetőben leszögezte: a megyéiben a politikai helyzet kiegyensúlyozott, az embe­rek jelentős része megérti, hogy a feladatok elvégzésé­hez a korábbi teljesítmények már nem elegendőek, szerve­zettebb, fegyelmezettebb munkára van szükség a cé­lok eléréséhez, az egyéni bol­doguláshoz. Szólt a közvéle­ményt foglalkoztató néhány kérdésről is, egyebek között arról, hogy az emberek egyetértését kiváltó kong­resszusi célok megvalósí­tása — főként a gazda­ság területén — nem ha­lad kellő ütemben. Ezután többen — a társa­dalmi munkamegosztás szin­te valamennyi területét kép­viselve — nyilvánítottak vé­leményt. Nagy Pál Máté, a Nógrádi Szénbányák dolgo­zója a bányászok élet- és munkakörülményeiről, ,a szénkitermelés korábbi visz- szafejlesztésének máig érez­hető hatásáairól beszélt. Varga László» a Salgótarjáni Síküveggyár mérnöke az üvegipari beruházások jelen­tőségét hangzotatta, öröm­mel állapítva, meg hogy a fejlesztések eredményeként megteremtődtek a korszerű, energiatakarékos üveggyártás hazai feltételei. Nógrád me­gye mezőgazdaságáról, az ágazatban dolgozók körülmé­nyeinek javulásáról festett képet Hütter Csaba, a szécsé- nyi II. Rákóczi Ferenc Ter­melőszövetkezet elnöke Nóg­rád megye 7. választóke­rületének országgyűlési kép­viselője. Juhász András, a megyei KISZ-bizottság első titkára az ifjúsági mozgalom kongresszusa utáni felada­tokról beszélt. Hugyecz And- rásné, az 1007 lelket számlá­ló, nemzetiségiek lakta Va- nyarc község tanácselnöke a kistelepülésen élők Sajátos gondjairól szólt. Kojnok Nándor, a megyei könyvtár igazgatója- a Hazafias Nép­front megyei bizottságának elhöke az értelmiségiek köz­életi szerepvállalásának je­lentőségéről fejtette ki né­zeteit­A pártaktíván Kádár Já­nos is szót kért. Reális programokkal rendelkezünk A Párt főtitkára elöljáró­ban a Központi Bizottság és a maga nevében köszöntötte az aktíva résztvevőit, a az általuk képviselt kollektívá­kat, Nógrád népét. Kádár János ezek után az ország időszerű belpolitikai kérdéseiről szólva rámuta­tott: eredményeink — egye­bek között a nógrádi tapasz­talatok is — bizonyítják, hogy nincs igazuk azoknak, akik kétségbe vonják terve­ink megvalósíthatóságát, fejlődésünket. távlatainkat. Rendelkezünk a szocialista fejlődés olyan reális prog­ramjaival. mint a XIII. kongresszus határozata és a VII. ötéves terv. Azért kell dolgoznunk, hogy ezekből jó munkával minél többet és minél jobb színvonalon tud­junk megvalósítani, s hasz­nosítsuk meglévő erőforrá­sainkat. Ennek érdekében meg kell tanulnunk .még jobban gazdálkodni. Alapvető követelmény a hatékony termelőmunka, mert csakis ez teremtheti meg a bővülő fogyasztás fel­tételeit. Nekünk, — hangoz­tatta — mindig elsősorban a termelés növelésére kell tö­rekednünk, mert ettől függ, hogy mit lehet elosztani. De a jó gazdálkodáshoz az is hozzátartozik, hogy minden­ki úgy törődjön a köz javá­val, úgy takarékoskodjon anyaggal, s energiával, mint a sajátjával, s tartsa köte­lességének, hogy teljes mun­kaidejét fegyelmezett mun­kával töltse. A feladatok végrehajtásá­ért jobban kell dolgozniok a központi irányítószervek­nek. De sok múlik a vállala­tokon is. hiszen nagyobb ön­állóságuk szélesebb döntési lehetőségeket biztosít szá­mukra. Változnia kell a gazdaság kérdéseivel kapcsolatos tár­sadalmi magatartásnak, szemléletnek is. E tekintet­ben fontos teendőik vannak a pártszervezeteknek épp­úgy, mint a szakszervezetek­nek, vagy a Kommunista If­júsági Szövetségnek. A párt, a kormány politi­káját — ahogy ez /nap mint nap tapasztalható — a ma­gyar nép helyesli, terveink­kel általános az egyetértés. Ám az elképzelések, a ter­vek önmaguktól nem való­sulnak meg. Tenni, dolgozni kell értük, s ki kell állni po­litikánk mellett. Szélesedjen politikánk tömegbázisa A pártszervezetek sokat tehetnek azért, hogy széle­sedjen politikánk tömegbázi­sa, javuljon a közerkölcs, terjedjen a munka szerinti differenciált bérezés, vagyis aki többet és jobban dolgo­zik, az többet is kapjon. Sarkalatos elvünk a teljes és hatékony foglalkoztatottság. A munkaerőre ott van szük­ség, ahol az a gazdaságban a legjobban kamatozik. Van­nak jól dolgozó nagy kollek­tíváink, ám azt még el kell érnünk, hogy éppen ezek a nagyobb egységek tudjanak jobban fizetni és így vonz­zák magukhoz a jó munká­sokat. Vannak egyéb jól haszno­sítható erőforrásaink is, így együttműködésünk a Szov­jetunióval, a szocialista or­szágokkal, részvételünk a nemzetközi munkamegosztás­ban. Külpolitikai kérdésekről szólva Kádár János méltatta a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusá­nak jelentőségét. Rámutatott arra, hogy a Varsói Szerző­dés tagállamai következete­sen lépnek fel a fegyverke­zési hajsza megállítása, a le­szerelés előmozdítása, a fe­szültség csökkentése érdeké­ben, s erre vonatkozóan a reális javaslatok egész sorát terjesztették elő. Ebben a széles körű nemzetközi tevé­kenységben — zárta beszédét az MSZMP főtitkára — ha­zánk is aktívan részt vesz, a párt és a kormány mindent megtesz azért, hogy népünk békében élvezhesse szocialis­ta alkotómunkájának ered­ményeit. A közvetlen hangulatú ak­tívaértekezlet után Kádár János elköszönt a vendéglá­tóktól; a párt főtitkára az esti órákban visszautazott Budapestre.

Next

/
Thumbnails
Contents