Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
1986. MÁJUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ahol mindenki feladatot kap Mint általában a többgyerekes családoknál, a kunhe- gyesi Kolozsi Lajoséknál is a reggeli felkelés a nap „legmegrázóbb” időszaka. Az oka roppant prózai: a három gyereknek este nem akaró- dzik ágyba bújni, reggel pedig kipattanni belőle. — Esetleg fél hétig húzhatjuk, da akkor anyu már „könyörtelen” — mondja Zsuzsa, a nyolcadikos ikerpár idősebbje, aki a titulust fürgeségéért kapta, hiszen húgánál, Csillánál kerek tíz perccel korábban „érkezett”. Minden perc drága, ezért költögetni kezdik a nyolcéves Lajost is. Apa ekkorra már messze földön jár, jobban mondva a Dózsa iskolában, ahol karbantartó, pályagondnok, szóval afféle bármihez értő mindenes szerelő. Az ágyazás, a rendcsinálás, a felkelés utáni gyors takarítás a lányok dolga: ezzel segítik édesanyjukat, aki akkorra már a konyhában sürög- forog: készíti a reggelit. Negyed nyolc után indulniuk kell: az ikrek a Kossuth iskolába mennek, a háziasz- szony a Dózsába — ahol iskolatitkár —, a legkisebb, Lajos, ugyanoda tart. — A percek ilyenkor a legkegyetlenebbek, mindre szükség van, nincsen belőlük felesleges, pedig rendszerint már fél hatkor talpon vagyunk a férjemmel. Szerencsénk van, nem kelletlenül iparkodunk az újabb műszak felé, mivel mindketten szeretjük a munkánkat. Iskola- titkárként temérdek apróbb- nagyobb elintézendő feladat fut össze nálam 8-tól fél 5-ig. Lajos uyyanitt ezermester, aki a rossz csaptól, zártól kezdve mindent javít. — Egy helyen dolgoznak. Jó ez, vagy nem? — Nekem jó — mosolyog Zsuzsa —, mert napközben is többször találkozunk, szót válthatunk bármiről. Lajos, a férj, nevet. — Azért olykor morgolódom is, amikor Zsuzsa közvetíti: ezt is meg kell csinálni, azt is, meg amaz is rossz. Iparkodom én derekasan, néha mégis nyakig vagyok a munkában, mire ő megjegyzni: jaj, Lajos, hát még mindig nincsen meg? Mit mondhatnék erre? Anya, te a nyelveddel végzed azt, amit én a kezemmel, és elismerem, úgy egyszerűbb, meg gyorsabb is. Látogatóban Kolozs/óknáf Kunhegyesen A teljességhez hozzátartozik, hogy Lajosnak, a 33 éves férjnek temérdek a társadalmi elfoglaltsága. Párttag, MHSZ-aktíva, tanácstag, a községi Ifjú Gárda-szakasz parancsnoka. Mindez soknak tűnik. — Az lenne, ha a feleségem otthon nem vállalna többet a családi gondokból. Olykor túlórázom is — mert ott a forint sem mellékes, ahol évente 6—8 pár cipő kell — így előfordul, a hajnallal indulok hazulról, és csak a szürkülettel érkezem. Mindezek ellenére a kert a férjé: felásta, elvetemé- nyezett benne. Igaz, az ikrek, sőt a kis Lajos is segítettek. A legifjabbat egyébként is most szoktatják a munkához, mert rájöttek, ha nem bízzák meg valamivel, nem sokat lendít a ház körül. De ha megkérik: boldogan megöntözi a virágokat, a füvet, a kert egy részét, ami után természetesen nem marad el a szülői dicséret, mint a jó munka elengedhetetlen következménye. Zsuzsa asszony egyébként is befogja a gyerekeket, mivel nem ért egyet azzal, hogy egy tizennégy éves lánynak vagy egy nyolcéves fiúnak mindössze a tanulás legyen a munkája olyan családban, ahol mindkét szülő dolgozik. Így azután hétvégeken Csilláé, Zsuzsáé a nagytakarítás, de a mosásban és a főzésben is segíteniük kell. Most már annyival jobb a helyzet, hogy nagyobbak a lányok, és Lajos is annyira önálló, hogy bevásárolni is elmegy. De pár éve még az is előfordult, hogy a szülők esti elfoglaltsága miatt a szomszédokra maradt a három apróság. — Bármennyit dolgozunk, azért a hétvége szent, azt itthon, együtt töltjük. Ha pedig akkorra valamilyen MHSZ-versenyt szerveznek, oda mindannyian elmegyünk. Indul a férjem, én is, a lányok is, a kicsi meg drukkol. A szabadságunkat is egyszerre vesszük ki évek óta: a család az úttörőcsapattal megy táborozni tíz napra. Tavaly Káptalanfüreden jártunk, most meg Magyarher- telend lesz a cél. Hogy ki dolgozik többet a családban? Az ikrek szerint itthon anya, a munkahelyen meg a községben apa. A szülők szigorúan fogják a gyerekeket: nincsen lógás, „valahová megyek” féle időtöltés. Hatodikig naponta kikérdezték a lányok leckéjét: most már erre sincs szükség, így is jó tanulók: négyesek, ötösök, és mindkettőt felvették a középiskolába. Diszkóba sem járnak, de valahogyan nem is kívánkoznak, jól érzik magukat otthon. Pedig helyes a két csitri, tehát egy-egy apró szívügy is elő-előfordul. Ezt rendszerint anyuval beszélik meg este, vacsora után. Nagy fába vágták a fejszéjüket: eladó a házuk, szeretnének egy nagyobbat, mivel Zsuzsa 74 éves édesanyját is magukhoz vennék. Szabadkoznak: itallal nem kínálhatnak. Helyette finom kávét kapok, amelyet a családi munkamegosztás szerint minden esetben az ikrek készítenek a vendégeknek ... D. Szabó Miklós Szeretettel szeretetért Az utak mindig visszavezettek Szlukovinyi jánosné védőnő beszél életéről-munkájáról Az arcán akkor is ott a derű, amikor nem mosolyog. Néhány percnyi beszélgetés után rájövök, hogy a tekintetéből sugárzik az öröm és valami boldog nyugalom. Ha nem mondaná, akkor is érződik rajta: szereti a gyerekeket, és azok is szeretik őt. — Nyugodt, szép családi életünk volt — meséli a gyerekkoráról. — Otthonról hoztam a derűt, az optimizmust. Édesapám hasonló alkatú ember volt. Nagyon szerettem a szüléimét, ennek ellenére mindig a szomszédban csüngtem, mert nem volt testvérem. Talán akkor határoztam el, hogy nekem két vagy három gyerekem lesz. így is lett. De Szlukovinyi Jánosné, a Rákócziújfaluban dolgozó védőnő élete nem csak a családban, hanem munkájában is a gyerekek körül forog. Még amikor szabadidejéről, hobbijairól kérdezem, azok is a csöpp, s a nagyobb „reménységekkel” kapcsolatosak; hiszen kötni, hímezni szeret leginkább, mert olyan öröm, amikor egy jól sikerült pulóvert ráadhat a lányára! Az élet igazolta, hogy amikor pályát választott, jól döntött. Többször is dolgozott más munkakörben, de az útja mindig visszavezetett. — Amikor terhes voltam a fiammal, és nem bírtam az állandó jövés-menést, strapát, egy ideig könyvelőként dolgoztam. Aztán orvosasz- szisztens lettem. A vége mindig az volt, hogy visszatértem: „nem tudok én mást csinálni, visszajövök védőnőnek ...” Aztán ápolónő lett belőlem, de azt se bírtam sokáig; nem tudtam elviselni, hogy az osztályon voltak gyógyíthatatlan betegek is. — Sokszor sírva jött haza a kórházból — emlékezik vissza a férje. — Egész este itt sírt az ágyon, hogy ez vagy az a bácsi meg fog halni... Szlukovinyiné ugyanis sikerélményre született. Egészséget, örömet akar látni, és igyekszik is megteremteni maga körül. — Megszoktam, hogy a csecsemők és a gyerekek szépek, egészségesek, jól fejlődnek. Az jelenti számomra a legnagyobb örömöt, amikor hozzák tanácsadásra a kisbabákat, és látom a szép, pirospozsgás arcukat. — Kudarca soha nincs? — kérdezem. — Én nem kudarcnak nevezném. Néha nehéz meggyőzni a szülőket, hogy a gyereknek ez vagy az a jó. Talán nem is a szülőket, inkább a nagymamákat, hiszen a fiatalok viszonylag könnyen elfogadják az újat. Nemrégiben nagy harcaim voltak az egyik családdal. Az anyukának nem volt elég anyateje, és javasoltam, hogy egy másik édesanyától fogadjanak el. A nagymama ellene volt, azt mondta, hogy ő is tehéntejen nevelte a gyerekeit, akkor az unokájának is jó lesz. Nagynehezen sikerült meggyőzni. Ilyenkor persze az ember elővesz minden érvet, például azt, hogy az anyatejet fogyasztó csecsemők egészségesebbek, mint akik tehéntejet isznak ... Nemrégiben megint volt egy „kitérője”. Több, mint húsz éve védőnő, s a lába megérezte az eltelt időt. Ügy gondolta, hogy a fájós lábával inkább otthon marad, és kötésből pótolja a fizetését. Nem sokáig bírta. — Hiányzott a közösség, hiányoztak a gyerekek — mondja. — Nem bírtam otthon a négy fal között, visz- szajöttem megint. Azóta dolgozik Rákócziújfaluban. Azt mondja, az elődjének jó kapcsolata volt az emberekkel, s ezt a kontaktust ő „örökölte” tehát nem volt nehéz dolga. A felettesei, a kollegái is segítik a munkájában. Derűt ad és derűt kap. Életkedvét sok-sok kisgyerek szeretete táplálja. — Amikor bemegyek az óvodába, körém sereglenek. Nem fogynak ki a szóból. Mindent meg akarnak beszélni velem, megmutatják az új ruháikat. . . Meg akarják osztani az örömüket. A saját családjáról is szeretettel beszél. — Sokat segítenek, hogy a munkában megálljain a helyem. Soha nem kaptam szemrehányást, ha például későn mentem haza. Nemrégen Aggteleken dolgoztam, s gyakran csak a késő este hozott haza a falu másik végéből. A férjem nemcsak segít, de büszke is a munkámra, és ez nekem nagyon sokat jelent. Amikor Aggteleken éltünk, ő már nyugdíjas volt, és gyakran megkérdezték tőle: „János bácsinak mi a foglalkozása?” „Én vagyok a védőnő férje!” — felelte. P. É. Egy nap ráadás Az áprilisi kánikulában a gépek is ontják magukból a meleget. A munkaidő ugyan 15 óra húszkor befejeződik, mégsem sokan készülődnek haza a kis műhelyből. Szállítás előtt vannak, készen kell lenni a megrendelt kis táskáknak. Nagy- né Thurzó Erilá, a Kossuth Zsuzsanna Szocialista Brigád vezetője és Győriné Klotz Éva föláll, hagyja kicsit a munkáját. Szólnak a mintakészítőbe, és Egri Zoltánná, valamint Takács Ilona követi példájukat. Mar- kóth Istvánná művezető, alapszervezeti párttitkár felajánlja a hűvös kis irodát, legalább addig hűsölnek a lányok. — Elrendelték a túlórát? Nagyné tagadóan ingatja a fejét: — Csak szólunk. hogy tudjanak róla, ráhajtunk egy kicsit. Nem mondom, olyan is van, hogy a vezetőség túlórát nendel el. Megszoktuk, s áz az igazság, hogy nem is tiltakozik a mi műhelyünkben senki. Nekünk is érdekünk, hogy akár belföldi, akár külföldi a megrendelés, a határidőket megtartsuk. Valamennyien több, mint fiz éve kezdték a munkáséletet. — Nem is akárhol, — mondják, — nekünk a szövetkezet nemcsak munkahelyünk, itt tanultuk a szakmát is. Ezért ha valaki olyat mond, hogy ez a második otthonunk, van, aki kiigazítja: az első! Többet vagyunk itt, mint otthon. — Egy brigádban szabad megkérdezni, hogy milyen a munkafegyelem, példáiul a munkaidő tisztelete? — Megkérdezni szabad, de nincs rá különösebb válasz. Milyen lehetne? Rendhez, munkahelyi fegyelemhez szokott emberek vagyunk. — A folyosókon láttam a dohányzókat... — A dohányzók is megszokták már, hogy arra is van idő, persze nem akkor, amikor éppen elgondolja az ember. Mi futószalagos rendben dolgozunk, de nem kötött ütemben. Nem, úgy, mint nagyvállalatnál, ahol teljesen rákényszeríti a futószalag üteme az embert a tempós munkára. Ám itt is baj lenne, ha egy-egy részműveletnél összetorlódna a félkész, alig kész termék. De hát ezt elmondani nehezebb, mint megszokni. Mi megszoktuk. — Láttam a szövetkezeti központban egy felhívást... Gyors brigádmegbeszélés munkaszünetben (Mészár*) Markóth Istvánná közbeszól: — Ahhoz, hogy értse, tudnia kell, ez a brigád hosszú éveken át az első volt a szövetkezetben Fiatal szakmunkások alakították, akik első munkáséveikben valóban alkotni akartak. Voltunk Kiváló Ifjúsági Brigád, megkaptuk a KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét, megnyertünk mindenféle szövetkezeti vetélkedőt, aztán hirtelen megtorpantunk. Ezt azért mondom így, mert Nagyné előtt én voltam a brigádvezető. Szomorkod- tunk miatta, de magunkba néztünk: ugye, akkor következett igencsak mindenkinek a családalapítás, a kisgyerekes korszak. Megszenvedte mindenki a maga boldogulását, a család sok gondját. Nem panaszképp mondjuk, nem vagyunk nagy fizetéses dolgozók, jó, ha 3200—3500 forintunk összejön havonta, s ráadásul nem is kevés munkával. Mivel valamennyien harmincon kicsit túl, néhányan innen vagyunk, valamelyest eljött, eljön a mégállapodott- ság korszaka már. Arról nem is szólva, hogy bizonyos rutinnal, gyakorlattal dolgozunk. Gondolkozunk is, s ez az ötlet is így született. Nagyné Thurzó Erika folytatja tovább: — Az is az igazsághoz tartozik, hogy amikor először hallottunk a két munkaszüneti nap munkanappá nyilvánításáról, nem is értettük meg pontosan. Azt mondtuk, ha így van, dolgozunk április hatodikén, vasárnap Aztán hallottuk a rádióban, a tévében a vitatkozó megjegyzésekért, niehezteléseket.. Akkor már az is köztudomású volt, hogy az évi rendes szabadságot növeli aza két nap. Nos, akkor mind a tizenegyen azt mondtuk: ha már mögöttünk van, miért csapnánk a szabadsághoz? A bérünk is több lett vele, s a szövetkezetnek is jobb. Tudjuk — aki ebben a szövetkezetben nyitott füllel jár, tudhatja — van megrendelésünk, munkánk bőven. Hát írtunk egy felhívást a szövetkezet 16 brigádjához — megjegyzem az Angela Dawis már csatlakozott is — s felszólítottuk őket, toldjuk meg ezzel az egy nappal 1986 munkanapjait. A vezetőség elfogadta, a szövetkezetben mindenki tudja már. A Bőrtex szövetkezeti központja az üzemháztól nincs messze. Paál Lászlóné elnökhelyettes a munkaügyi kérdések fő tudója. Nemrég érkezett vissza Szolnokra, a tószegi üzemben járt. — Négyszázötven dolgozónk több helységben és he^ lyiségben dolgozik. Van üzemünk a központi, szolnoki műhelyeken túl Törökszent- miklóson, Besenyszögön, Nagykörűben, Tószegen. Szolnokon van tanműhelyünk, szabászatunk, vannak raktáraink más-más helyen. Nincs különösebb bajunk a munkafegyelemmel. Tavaly fölfigyeltünk azonban egy jelenségre: kicsit sokalltuk, hogy egy-két órára is elkéredzkednek némelyik üzemünkből. Utánanéztünk és rájöttünk, van néhány ember, aki szeret munkaidőben „ügyintézni”. Kis, közvetlen beszélgetések után ez is rendben van. Persze, ha azt mondanám, hogy nincs igazolatlan távoliét, nem lennék őszinte. Egy-egy segédmunkással megtörténik, hogy elfelejt munkába jönni. Ha az illető még próbaidős, előfordul, hogy azonnal megköszönjük a munkáját, s nem tartunk rá igényt. Lehet, az érintetten túl ezt többen tudják, s talán okulnák is belőle. A Bőrtexnél a dolgozók fele fiatal. Harminc éven aluli lányok, fiatalasszonyok jönnek az üzemházakba, műhelyekbe reggel hét órára — vagy kétműszakos rendben, amikorra kell — dolgozni. A Kossuth Zsuzsanna Szocialista Brigád tagjai szolnokiak. A város különböző részeiről indulnak miunkába. Nem panaszkodnak a buszok késésére sem, szégyen lenne a késés, ezt mindegyikük kijelenti. — A lazsálás a saját kárunk lenne — mondja Győriné Klotz Éva. A magunkfajta munkásnő valóban csak a munkája után boldogulhat. S. J. Várhatóan június végén tudja fogadni első vendégeit a 360 férőhelyes tiszafüredi horgászkemping. Az első építési ütemben a recepció épületét, a két vizesblokkot és a betonutakat készíti el a kivitelező, a Kötivizig karcagi szakaszmérnökségének építőbrigádja (T. K. L.)
