Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 24. I Arcképvázlat I Gémoskúttél a számítógépig Évente egyszer, a felszabadulás évfordulóján Újhelyi Imrétől, a századforduló neves mezőgazdász-állatorvosáról, a korszerű szarvasmarhatenyésztés hazai megszervezőjéről elnevezett emlékéremmel tünteti ki a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a tárcához tartozó szakmákban hosszai időn át eredményesen tevékenykedő szakembereket. A rangos szakmai elismerést tízen kapták meg az idén, közülük Simongáti Endre esetében a hosszabb idő egy fél emberöltőt jelent. — Harminc esztendeje lesz ebben az évben, hogy a mezőgazdaságban dolgozom. Mindig úgymond termelés- közeiben tevékenykedtem. Brigádvezető voltam, később főagronómus, majd az utóbbi tizenkét évben főállattenyésztő. Nem messziről, a szomszédos Heves megyéből kerültem ide, Jászapátira, kis kerülővel. Mezőtúron dolgoztam ugyanis néhány esztendeig, családi okok miatt 1981-ben vettem át a Velemi Endre Tsz állattenyésztési főágazatának irányítását. — A napokban megtartott közgyűlésen, amelyen a Kiváló cím elnyerését ünnepelte a téesz, bizonyára büszkén hallgatta az állattenyésztésben elért eredményeket. — Legalább háromszázunkat töltött el jó érzéssel. Ennyien dolgozunk a szarvas- marha-, a sertés-, a lúd- és a keveréktakarmány-gyártó ágazatban. Nem álszerénységből ragaszkodom a többes számhoz, amikor eredményeinkről beszélünk. Katonák nélkül nem lehet csatát nyerni. Az, hogy az alaptevékenységet folytató ágazatok közül az állattenyésztés produkálja a legnagyobb, a szövetkezet összes bevételeinek egyharmadát kitevő árbevételt, feltétlenül a jó csapatmunka eredménye. Része van abban a borjúgondozótól a keltetőüzem-vezetőn keresztül az állatorvosig mindenkinek. — Csatát említett... — Képletesen, persze. A korábbinál magasabb színvonalat elérni, stabilizálni az időjárásnak kevésbé kitett és a folyamatos árbevételei révén a gazdaság zavartalan üzemvitelében meghatározó ágazatokban — ez jelentette számunkra a képletes csatát. A stratégiánk? Mindenekelőtt meg kellett teremtenünk a színvonalasabb tenyésztési-tartási munka anyagi, tárgyi és személyi feltételeit. — Ágazatonként hogyan valósult meg és milyen eredményeket hozott gazdaságipolitikai segítséget sem nélkülöző szakmai stratégiájuk? — Talán csak a legfontosabbakat említem. A jobb gondozási, takarmányozási munka eredményeként a tejtermelést 35 százalékkal növeltük 1980 óta. Ez idő alatt 8—12 százalékról 3—4 százalékra csökkent a borjúelhullás, 95-ről 108-ra nőtt az egy tehénre jutó borjúszaporulat. A sertéságazatban fajtaváltás, valamint a kocaállomány és a húsértékesítés megduplázása közben az egy anyára jutó szaporulatot 17- ről 21-re, az egy anyára jutó hízókibocsátást 1500 kilogrammról 1900 kilogrammra növeltük. Az előző ötéves tervben még csak jobbára tenyésztő j ás-értékesítéssel foglalkozó lúdágazatban jelenleg tojástermelés, keltetés, naposbaromfi és vágó- lúd értékesítése jelenti a vertikumot. Az országos és a megyei átlagot jóval meghaladó szaporulati és húsértékesítési eredmények révén évek óta tartósan jó nyereséget hoz a juhászainak is. De nem tűnik mindez így dicsekvésnek? — Ismerve az állattenyésztés országos helyzetét, semmiképpen. Mennyiben van része az eredményben az Újhelyi-érem odaítélésének indoklásából idézetteknek: „új eljárások, korszerű módszerek elterjesztéséért”...? — Nagy jelentőséget tulajdonítok az új tudományoskutatási eredmények iránti érdeklődésnek, fogadókészségnek. A Magyar Tudományos Akadémia Állatorvostudományi Kutatóintézetével gazdaságunk is együttműködik. Etetési kísérleteket végzünk, közösen dolgozunk a ludak igényeinek legmegfelelőbb tartástechnológia kialakításán, és állategészségügyi kutatásoknak adunk helyet. Szeretnénk kitenyészteni a legnagyobb gazdasági kárt okozó tíz baromfibetegségtől mentes lúdfajtát. Két szempontból is nagyon hasznos a tudománnyal való együttműködésünk. Egyrészt, mert gyorsabban jutunk hozzá az új információkhoz, technológiákhoz, másrészt, mert a kutatók gyakori jelenléte szigorúbb szakmai fegyelemre ösztönzi az ágazatokban dolgozó Icát. — A főállattenyésztőnek van-e kedvenc állattenyésztési ágazata? — Azt hiszem mindig az, amelyiknek a fejlesztése ép pen napirenden van. Korábban a szarvasmarha-ágazat állt közelebb hozzám. Magam is tagja voltam annak az országos bizottságnak, amely annak idején az úgynevezett tejtípusú Holstein Friez állományt meghonosította nálunk. Az utóbbi években a gazdaságunkban a baromfivertikum kialakítása volt az úgymond kiemelt program, így a személyes szakmai érdeklődésem is arra az ágazatra irányult jobban. Most éppen a mi szövetkezetünkben is a szarvas- marha- és juhprogram került napirendre, bizonyára ezeknek az ágazatoknak a fejlesztésével kapcsolatos tennivalók kötik majd le több időmet. — Tényleg: mennyi időt tölt a főállattenyésztő konkrétan az állatok között? — Egyre kevesebbet. Végül is ott vannak, azért vannak a közvetlen termelésirányítók. Ha visszagondolok a munkásságom kezdeti időszakára, akkor még a munkaidőm nyolcvan százalékát a telepeken töltöttem. Csak- hát akkor a gémeskút jelentette a technikát. Ma pedig? Hamarosan az elektrotechnikát is bevonjuk a munkába, mert számítógépre visszük az állattenyéssztés teljes nyilvántartását, a költség- és takarmánygazdálkodást. — Harminc esztendő után hogyan jellemezné saját vezetési stílusát? — Azt hiszem két szóval: ember- és fegyelemközpontú. Temesközy Ferenc Delelő gulya Kisújszállás határában Méhekről, mézről =-^-- ........ és sgy szerelemről A pusztavacsi erdőben édeskés akácvirágillatot terelget a szellő. A hófehérbe öltözött fák lombjában elégedett zsongással nyugtázza a méh-társadalom, hogy kellően édesek a fürtök. Az egyik fuvallat szárnyán nehéz mézillat érkezik. Egy tisztáson színes sátor áll, előtte turistagázon lábos, s a fedő alól paprikáskrumpli ínycsiklandó gőze pöfékel. A kaptárakból tisztes távolban folyik a „betakarítás”: Stork Sándor pergetőjéből aranyló sugárban folyik a méz. A mozdulatok kimértek, akár a mélyvízi búvároké. Itt nem lehet kapkodni, csapkodni, egyetlen meggondolatlan gesztustól megszelesedhet az egész méhcsalád. A békés kép akár egy bukolikus jelenet illusztrációja is lehetne. Szigorú kapuőrök — Látja, hát ezért szerettem meg ezt a foglalatosságot — mondja szinte lelkendezve Stork Sándorné. Még csak menyasszonya voltam a mostani férjemnek, amikor felvitt a Nógrád megyei Zagyvarónára, ahol az egyik ismerősünk pergetett éppen Sörözgettünk, napoztunk, élveztük a kellemes környezetet, és még jól is esett az a kis munka, amit a pergetés jelentett. Amikor befejeztük, ismerőseink elkezdtek számolni: ez a méz ennyi ezer forint lesz, ez meg ennyi. Nos, hát ha még ilyen jól is fizet, ez az élvezetes dolog, akkor csináljuk mi is! — Mindössze elhatározás dolga az egész? — kérdem de aztán kiderül, hogy a vonzóan jó közérzet a szabadban csak a nekibuzduláshoz elég. — A férjem azonnal komolyan vette, beiratkozott Zalaapátiba a szakmunkás- képzőbe és el is végezte. Ekkor én még nyűgösködtevn, hogy mindig oda van a méhek miatt, aztán én is elvégeztem az iskolát, s lebilincselt ez a ténykedés, úgyhogy most már nincs ellenvetésem, sőt együtt vagyunk úton a férjemmel. A Stork házaspár alighanem mindent tud a méhek- ről, amit tudni érdemes. Stork Sándor a Magyar Méhész Egyesület főtitkára és Szandaszőlősön övék a Melinda méhészbolt, aminek csak egyetlen baja van, hogy mérhetetlenül kiesik a közutak vérkeringéséből. Mesélni kezdenek a méhekről és a magamfajta laikus ámulva hallgatja a szárnyas rovarok emberszabásúan szervezett társadalmának természetrajzát. Jó, azt még a biológia könyvből tudjuk, hogy a királynő — a méhanya — testközelében ott vannak a herék, aztán a család tagja egy városnyi dolgozó. De a kapu- őrökről, vízhordókról és egyéb „szakmunkásokról” már csak a beavatottak rendelkeznek ismeretekkel. Különösen érdekes a kaptár bejáratánál posztolók tevékenysége: ha idegen érkezik, a szó szoros értelmében „leká- derezik”. alapos vizsgálatnak vetik alá, és ha nem „üres. kézzel” jött, meg aztán kinyilvánítja békés szándékát, beengedik. De jaj annak, akit netán a mézlopásnak indítéka vezérel! Aztán a családok háborúi: egy-egy gyengébb közösséget olykor megtámad egy erősebb família, ilyenkor ádáz csata folyik, számolatlanul hullanak az áldozatok mindkét oldalon — aztán a győztes „kitakarítja” a mézet az elfoglalt kaptárból. Azt mondják a méhészek, hogy bármennyire kegyetlen dolog egy-egy ilyen testvérharc, a természetes kiválasztódást, az erősebbek túlélését jól szolgálja. Atka ellen nlnos orvosság A szorgos szárnyasok télen sem alusznak. Ilyenkor a be- speizolt sziruppal „fűtenek”: szervezetükben elégetik a cukros levet, fürtként csün- genek az anya körül, és amikor eljön az utódlás ideje, akkor is biztosítják a 35 fokos hőmérsékletet, ha netán odakint farkasordító hideg van. A kellemes klíma nem ritkán becsalogat egy-egy kivert egeret a kaptárba, vesztére, hamar végeznek vele, aztán propolisszal bebalzsamozzák és zárványként odaragasztják a kaptár sarkába. Nyáron pedig? Ha elviselhetetlen odabenn a hőség, kinyitják a kaptár ajtaját, sorba állnak az ajtó előtt, aztán szárnyukat rezegtetve élő ventillátorként cserélik a levegőt. Szomorú, hogy ennek a körültekintő és mindenre reagáló állatfajnak is megvan a maga sorcsapása. Stork Sándor szerint Jáwa szigetéről keveredett hozzánk az ázsiai nagy méhatka, ami ellen nincs végleges védekezés. A méhész Varrescens nevű füstölő csíkot gyújt, aminek füstje Amitraze nevű hatóanyagot tartalmaz, és pusztítja az atkát, de megviseli a méhet is. Meg aztán az atka hét nap alatt válik ivaréretté, míg a méh 21 nap alatt fejlődik ki. Így e háromszor szaporább parazita valamelyik hulláma mindig túléli a füstölést, és ott folytatja a méh életének megke- serítését, ahol a védekezés után abbahagyta. Nagyságra egy laposabb cirokszemre hasonlít, kártevése azonban felmérhetetlen. A szakemberek szerint meg kell tanulni együtt élni vele. gyaníthatóan a burgonyabogárhoz hasonló tartós „vendégünk” lesz. — Milyen ára van a méznek? — terelem vidámabb témára a beszélgetést. Stork Sándor elégedetten bólint: — Most már alakul: 1984ben egy kilogramm napra- torgőméz felvásárlási ára 26 forint volt, jelenleg égy kiló akácmézért 50—51 forintot is adnak. A Magyar Méhész Egyesület érdekvédelmi munkája úgy látszik, kezd beérni. Nem rossz üzlet a méz: kemény valutát kapunk érte. Olyan érték a nemzetközi piacon, hogy csak „zöld dollárért” lehet eladni, még az árucserébe sem vonható be. — Ügy tudom, szigorú minőségi vizsgálatok előzik meg az átvételt. Talán lehet hamisítani a mézet? — De még mennyire — mondja a szakember. Az akácmézet nem, de ha a mé- heket cukros vízzel etetik, a jóindulatú állatok ezt is mézzé invertálják. — Nem lenne egyszerűbb a méhek számára is — a cukrot alakíttatni velük mézzé? A naiv kérdésen jót mosolyog a méhész. — A méznek éppen az az értéke, hogy a virágporban, nektárban levő vitaminokat, enzimeket, nyomelemeket koncentráltan tartalmazza. A cukros léből gyártott méz természetesen híján lenne mindennek, az ízanyagáról már nem is beszélve. A parányi kis vegyigyár működésének mechanizmusára voltam kíváncsi, amikor megkerestem dr. Bagóczky Lajos szemész főorvost, a közismert méhészt. Lajos bácsi túlfűtött temperamentumáról és rajongó természetszeretetéről is nevezetes barátai körében. A méhek között „kienged”. A cegléd- berceli—albertirsai határban a kaptárai környékén szokott pihenni, de azért itt sem engedi meg magának azt, hogy ne fiatalos vehemenciával agitáljon kedvenc foglalatossága mellett. — Óh, a méhészet egy varázslat: nem is tudom, az ember miért engedi meg magának azt a fényűzést, hogy ezeket a csodálatos dolgos jószágokat ne állítsa még jobban szolgálatába — kezdi a várt hőfokon érvelését a méhészet mellett. — Vegyük a mézet: alti egy családból 50—60 kilogrammot el tud venni, az 60 méhcsalád munkájából már megél. Hány, de hány olyan ember van ebben az országban, aki céltalanul lézeng, és nem tud mit kezdeni magával? Gyanítom, azért nem élünk jobban ezzel a lehetőséggel, mert nem népszerűsítik és nem is tanítják elég széles körben azt a szakmát, ami a méhészet. Jó, Gödöllőn az egyetemen tantárgy a kisállattenyésztés, Zalaapátiban van egy szakmunkásképző, de hát ez elég? Nem, egyáltalán nem elégséges! Hiszen a kaptárakból kikerül a virágpor, a méhke- nyér, a pempő, a propolisz. Hány és hány kellemetlenségnek lehetne hatékony háziszere például a propolisz: vérnyomás beszabályozásában, serkenti a bőr regenerálódását, még a hajhullást is késlelteti, és ez mind nem legenda, hiszen a természet minden kincse, vagyona ott koncentrálódik abban a parányi virágporban, ami a méhek szorgalma révén kincses- bányává sokasodik. — Úgy hallom, a méreg is használatos a gyógyászatban. — A reumatikus betegségek hatékony orvossága. Magyar- országot Európa egyik fürdő nagyhatalmának tartják. Vajon hány gyógyfürdőben kötik össze a méh mérgéből kivont gyógyszeres kezelést a termálvizek egészségjavító hatásával? Fullánk és méreg — Az ön számára mi a legnagyobb csoda a méhek világában? — Számomra a sejt kialakítása: ahogyan a hatszögletű mértani formákat évezredek óta mindig ugyanúgy megszerkesztik, emberi észszel alig felfogható képesség. Aztán a méhcsaládok hangú* lata, karaktere: van békés, mondhatni jámbor közösség, amelyik elégedett zsongással reagál minden külső beavatkozásra. Aztán vannak ingerült, vad méhcsaládok, amelyek bizony nem spórolnak a fullánkjukkal és a méreggel. Pedig a méh megdöglik, amikor a fullánkját az ellenfélbe ereszti, mégis gondolkodás nélkül megteszi a család védelmében. De vajon nem kellene-e az embernek megtanulni a méhektől azt, hogy csak akkor szaporodik, ha már birtokában van a méz, amellyel az utódait felnevelheti? Ha szegény a kaptár, elüldözik a heréket, és felelőtlenül nem hoznak fiakat a világra. — önt vadászként is jól ismerik megyeszerte: a természet szeretete és a vadak „le- gyilkolása” miként fér öszsze? — Aligha lehet úgy moralizálni a vadászatról, hogy abból az jöjjön ki, miszerint a vadászat valamennyi vad egyedi érdekét szolgálja. Valóban vannak áldozatok, melyet az ember az állat méltóságának megfelelően ejt el. Am a vadállomány egyetemesen mindenképp hasznát látja a vadászok beavatkozásának. Ugyanígy vagyunk a méhekkel is. A régi időkben meg kellett ölni egy családot, hogy a mézhez hozzájuthassunk. Most a kaptárokban háziasodott szárnyasok túlélik a pergetést és mondhatom, hogy barátainkká válhatnak. Olyan jó ismerőseinkké, akiktől még tanulni- valónk is van. PaJágyi Béla
