Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

1986. MÁJUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Hazatérés Gondolatban már a Csörsz árkában sétálok Levél a Jászberényi Váro­si Tanács elnökéhez: „...mun­kásságom végső értelmét je­lentené, ha annak minden eredménye a forráshoz, az eredethez kerülne vissza. Eleimtől, Apámtól, Nagy­apámtól én a Jászföld mély­séges szerétét kaptam indító és alapotképző ösztönzésül. Nagyapám Hamza Pál ka­tolikus néptanító volt. Okta­tása nyomán már gyermek­ként átéreztem, hogy ak ő lelki és értelmi világában életének célját a nép taní­tása jelentette. Egyenes le­származottjaival, fiaival és unokáival tizenegy pedagó­gust számlált a családja. Apáim emlékére művészeti életem eredményét ajánlom fel Jászberény városa és a Jászság javára. Ez gyakor­latilag az elmúlt években Párizsban, Münchenben és Torinóban rendezett kiállí­tásaim anyagát jelenti, a Sao Pauióban még nálam le­vő képekkel együtt mintegy 200 munkámat. Nagy öröm­mel értesültem, hogy Térjék Mihály követségi tanácsos úr közvetítése alapján Önök szívesen fogadják képeimet. Így már festményeimmel kapcsolatban nem sok be­szélni valónk van, azok már véglegesen a Jászság, a jász­nép tulajdonát képezik.” Kelt, Sao Paulo, 1985. jú­nius 21-én. Aláírás: Hamza Dezső Ákos. festő vándorútra kélt, én is mentem. Párizsban díszlete­ket festettem. Tegyük hozzá, amit a fes­tőművész nyilván szerény­ségből elhallgatott: évekig a világhírű Rene Clair asz- szisztenseként dolgozott. — írja valahol, Mester, hogy a gyerekkori élmények meghatározóak. önt ezek hová kötik? — Szüleim 1912-ben köl­töztek Erdélyből Aradra, az Alföld szélére. Addig amíg újra berendezkedtek, új la­kást találtak, engem Szol­nokra vittek, ahol már előt­te is többször voltam. Anyám nővére ott volt férjnél, és két velem hasonló korú gyerme­ke volt. Így jártam az ele­mi iskola harmadik osztályát Szolnokon, az Abonyi Üti Ál­lami Elemi Népiskolában. Az első világháború, a román intervenciós megszállás után lettem újra szolnoki diák, a Verseghy Ferenc Gimnázi­umban. Ezután következett az akadémia, erről már szól­tam, majd Párizs. Mi, az ak­kor Párizsban élő magyar fiatalok általában azonos csalódások után kerültünk a Szajna partjára. 1914-től a magyarságunkat gyalázta meg a háború, a Horthy- rendszer pedig megcsúfolta az emberségünket is. Ezért próbáltunk magunknak új életet építeni. — Mennyire sikerült be­Sajnos ma már inkább csak az idősebb nemze­dékbéliek ismerik Hamza Dezső Ákos, a filmrende­ző nevét. Kevesen tudják róla, hogy a világ számos nagyvárosában D. A. Hamza megje­löléssel kiállított képek festője, A külvárosi őrszoba, a Bűnös vagyok, / A láp virága és más, korukban nagy vihart kavart magyar filmek rendezője. — Előbb a ka­mera volt, azután az ecset? — kér­deztük levélinter­júnkban Hamza Dezső Ákostól, aki ma Sao Pauióban él, egy felhőkar­coló legfelső emeletén és te­tőteraszán. — Pesten végeztem a Képzőművészeti Akadémi­át, Csók István tanítványa voltam, kilenc esztendőn át ösztöndíjat is kaptam tőle. Tehát előbb volt az ecset, a festészet. A filmmel ho­gyan is kezdődött a kapcso­latom? Akkoriban minden Kompozíció I. illeszkedni az ottani életbe? Évtizedek után hogyan lát­ja? — A múlt századvég ro­mantikus naivitással hirdet­te, hogy a művész hazája a nagyvilág .. . holott éppen az ő számára a legnehezebb a szellemi környezetváltás. A művész hazája népének lelkivilága. De amíg mi eze­Komposíció n. A hely szelleme A műemlékvédelem és a hétköznapok ken vívódtunk filozofálgat­tunk, és talajt kerestünk a lábunk alá Párizsban, a Raj­na túlsó oldalán fellángolt újra az őrület. Láttuk, hogy veszély fenyegeti a magyar népet, sokan úgy éreztük, haza kell jönnünk. Az itthon hamar nevessé lett filmrendező Bajcsy-Zsi- linszky Endre baráti köréhez tartozott, a magyar antifa­siszta ellenállási mozgalom egyik vezető személyisége volt. Részleteket erről Tal- passy Tibor Tények és tanúk sorozatban megjelent, Betöl­tötte hivatását című köny­véből tudunk. Az 1944. októ­ber 15-én börtönből szaba­dult Bajcsy-Zsilinszkyt ő bújtatta Feszty utcai laká­sán, ő készítette elő Bajcsy- Zsilinszky találkozását Tom- bor Jenővel, majd Kiss Já­nossal. Szoros barátság fűz­te Hamza Dezső Ákost So­mogyi Miklóshoz, az Építők Szakszervezete titkárához; Faust Imrével, Rajk László­val és Sándor Pállal konspi- rációs kapcsolata volt, így fontos, cselekvő láncszem a „vár” — elsősorban Bethlen István — és a baloldali sze­mélyiségek, a kommunisták között. A felszabadulás után a filmszakma egyik vezető­je, több értékes dokumen­tumfilmet rendezett. A magyar televíziózás meg­teremtésének egyik, korai szülőtyja. Nem csupán az érdekesség kedvéért említ­jük: birtokunkban van egy okirat hivatalos másolata, amelyben Ortutay Gyula dr., a Magyar Központi Híradó RT elnöke 1946. augusztus 7-én megbízta Hamza De­zső Ákost a Magyar Rádió te­levíziós osztályának megszer­vezésével. — Nem emigránsként, nem disszidensként hagytam el az országot: Vas Zoltán adta az útlevelet, s a kocsiját a ha­tárig. Olaszországba tele­pültem, ott festettem, mert Itáliában nem lehetett nem festeni — emlékezik ezekre az évekre. Brazíliába meghívásra ment, azóta is ott él, 83 éves, de jó egészségnek örvend. — Az újrakezdés éveiben az első, nagyobb lélegzetű kiállításai Brazíliához kötik. Ezután következett Bécs, Pá­rizs, München, Torino — so­rolhatnánk. A Gazetta del Popolo négyhasábos, Egy nagy festő Cuneoból című cikkében önt romantikus nonfiguratívnak tartja. Egyet ért ezzel? — A festészetre is igaz, ami a filmművészetre: az alkotónak az a dolga, hogy igyekezzék őszintén és töké­letesen kifejeznie önmagát, a többi a néző feladata. Egy bécsi lap a Künstler- hausban rendezett kiállításá­ról így ír: „...a művész a figurális ábrázolást feladván az absztrakt művészet bizo­nyos finom és kifejező szim­bolikájával hat a szemlélő­re. Filozófiai és gondolati tartalmat nem nélkülöző fest­ményei még most is áraszt­ják Csók István életszemlé­letének és színvilágának de­rűjét, amikor is a szín és a festői látás az uralkodó és összefogó elem. — Napjainkban min dol­gozik, milyen gondolatok foglalkoztatják? — Gondolatban már újra a Csörsz-árkában járok, s remélem, hogy Attila sírja helyett, amelyet gyermekko­romban hiába kerestem, ta­lálok majd otthon néhány kedves emléket. Jövőre sze­retnék ott lenni jászberényi kiállításom megnyitásán. Tiszai Lajos Tisztelet a magyar tipográfiának Könyvkiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban Tisztelet a magyar tipog­ráfiának címmel kiállítás nyílik június 24-én az Or­szágos Széchényi Könyvtár­ban. Az 1473-tól napjainkig ívelő korszak könyvművésze­tét bemutató kiállítás meg­rendezését Szántó Tibor, a hazai tipográfia külföldön is elismert szaktekintélye kez­deményezte. A tárlaton számos érdekes­ség szerepel majd. Közöttük lesz az 1473-ban nyomtatott Hess-féle Budai Krónika, valamint az 1590-ben napvi­lágot látott, Károli Gáspár fordította Vizsolyi Biblia eredeti példánya. E könyv mellett — összehasonlításul — kiállítják a néhány éve megjelent hasonmás Bibli­át, illetve az eredeti három éve meglelt egyetlen kor­rektúraívét is. A nyomdai levonatot egyébként Szabó András irodalomtörténész, a könyvtár munkatársa találta meg. Pedagógiai vizsgálatsorozat Pénteken fejeződött be az az országos vizsgálatsorozat, amely a 10—18 éves diákok alapvető tanulási képességei­nek felmérésére irányult. Az Országos Pedagógiai intézet értékelési központja vezeté­sével végzett mintegy kéthe­tes reprezentatív felmérés­ben 15 ezer diák: 350 általá­nos iskola, gimnázium, szak- középiskola és szakmunkás­képző intézet tanulói vettek részt. Balalajkán, tatár harmoni­kán és más régi hangszere­ken csendült fel a jellegzetes orosz, vepsze, baskír, tatár, kalmük, burját népi hang­zásvilág. Tizenöt — egyen­ként is virtuóz — muzsikás teremtett forró hangulatot a színpadon ahol csaknem öt­ven, színes, változatos nép­viseletbe öltözött táncos mu­tatta be az orosz föderáció nemzeti, s a tréfás négyes­től a sokrésztvevős szibériai táncig az orosz folklór tán­cainak csaknem minden le­hetséges változatát. A jászladányi művelődési ház vendége volt tegnap es­te a vendégszereplésre ha­zánkba érkezett Oroszorszá­gi Néptáncegyüttes, A Szov­A televízió Unokánk sem Ifogják látni, avagy- című műsoráról, pro és kontra sok mindent el lehet mondani, sorolhatjuk az erényeit, s olykor méltán róhatjuk fel városvédő túlbuzgalmát. Egyet azonban aligha lehet elvitatni, azt tudniillik, hogy e műsor készítői jó érzékkel mértek fel egy területet, amelyről — ki tudja milyen okokból — nem beszélünk eleget és a megfelelő indulat­tal. Megkísérelték közüggyé emelni azt, ami voltakép­pen közügy, ám lényegét te­kintve a valóságban szűk szakmai körök belső ügyé­nek számít. Mindezt elnevez­hetjük hétköznapi műemlék- védelemnek is. Néhány hete Szolnokon az Építőipari Tudományos Egye­sület Szolnok megyei csoport­ja meghívottjaként Mendele Ferenc az Országos Műem­léki Felügyelőség igazgatója tartott előadást. Kitűnő, to­vábbgondolásra méltó elő­adás volt — mert a hétköz­napi tényekből indult ki. Ab­ból többek között, hogy az ország e célra fordítható gaz­dasági ereje nem teszi lehe­tővé egy mindenre kiterjedő, átfogó, megnyugtató program megvalósítáísát. Magyarország műemlék- jegyzéke mintegy 9500 ob­jektumról szól — nem két­séges, ha valamelyest is utánagondolunk, hogy ennél jóval több van. Ha a jegyzék adatait tájanként, meggyéin- ként kigyűjtjük, az derül ki, hogy Szolnok megye a maga 160-nál valamivel több mű­emlékével, műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületével az ország e te­kintetben legkevésbé sze­rencsés területei közé tarto­zik. Helyénvaló, ha e meg­állapításnál az igazi lokál­patrióta fölszisszen s már­is mondja, hogy ami e tájon megőrzésre érdemes, az dup­lán érdemes rá, hiszen itt nem rakhatták márványból, bazaltból, mészkőből az épü­leteket s amit netán nem gyorsan múlandó anyagból építettek, azt elpusztította, fölégette a török, a labanc, a rác. Számon tartjuk, amit a műemlékjegyzék számon jetunió egyik legfiatalabb művészegyüttese — hisz első műsorát a nagy októberi szocialista forrada­lom 60. évfordulóján mutat­ta be, s tagjai között több tizenéves művész is van — az OSZSZSZK-ban élő csaknem száz nép és nemzetiség ha­gyományainak, őrzését, tán­cainak korszerű és egyben látványos színpadra állítását vállalta magára. Kétrészes impozáns előadásuk bizonyí­téka volt annak, hogy nem­csak a folklór jelent számuk­ra gazd< g forrást, de haszno­sítják a néptánc fiatal szak­értő’ nek tudását, és keresik az e even, különböző értel­mezésekre, stílusokra alapo­zó, modern megoldásokat is. tart: néhány román és góti­kus stílusú emlékünket, ba­rokk, romantikus, klasszici- záló épületünket (Más kér­dés, hogy e kevés biztonsá­gos védelmére sincs lehető­ség.) És ami talán a legfonto­sabb: a megye városaiban, falvaiban számon tartják azt is, amiről a hivatalos följegy­zések nem szólnak. A falusi építkezés fontos emlékei a hely szellemére jellemző módon őriződnek meg egy-egy szépen meg­óvott présház, műhelyépület, lakóház képében. Mindez nem a védetté nyilvánítható- ság szabályainak jegyében, hanem a legjobb közösségi normák szerint megy végbe: fontos az, ami a genius loci ápolását elősegítheti, s nem mellékes persze, hogy a tör­téneti értékhez, esztétikai érték is párosul. Innen nézve természetesen többszöröse a megőrzésre méltó épületek száma a me­gyében, annak amennyiről a szabályszerű nyilvántartások szólnak. A Tisza menti fal­vakban az utcák lakóközös­sége számon tartja a nádfö- deles. gólyafészkes házakat, a Hortobágy-széli Nagyiván- ban sem felejtették el a régi építkezést, s minden magára valamit is adó szolnoki tud­ja, hogy a Tabán és az egy­kori vár helye — ha úgy tetszik — megszentelt föld. Tavaly ősszel tartottak or­szágos értekezletet az ország műemléki albizottságai, tár­sadalmi bizottságai képvise­lőinek részvételével. Csupán egyetlen idevágó mondatot az értekezlet határozatából: „megállapítottuk, hogy a mű­emlékvédelem eddigi ered­ményei, jelen munkája és jö­vőbeni feladatai közreját­szottak és közrejátszanak az elmúlt 25 évben létrejött tár­sadalmi közimegegyezés kia­lakulásában és erősödésében, hiszen a feladatok a közösség egésze számára jelentenek kihívást, s eredményes meg­oldásuk csak közös akarat­tal lehetséges”. Az idézetben foglaltakat a Szolnok megyei példák hosz- szú, ám korántsem lezárt sora is igazolja. V. J. Az együttes munkáját az öröm és az optimizmus hat­ja át — akkor is. amikor sa­játos eszközeikkel emberi igazságokról, korunk égető problémáiról» beszélnek: a barátságról, a munkáról, a békéről. Ez utóbbinak az ad különös aktualitást, hogy a Tamara Lukjanova vezető balettmester által színpadra állított előadást a béke és barátság hónapja keretében mutatják be Magyarországon — megyénkben még két al­kalommal: ma délután 13 órakor Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban, este 19 órakor pedig a mezőtúri művelődési köz­pontban. A béke és barátság jegyében Hz Oroszországi Népitáncegyüttes vendégszereplése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents