Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
1986. ÁPRILIS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 közelmúltban új gépet állított üzembe a Jászberényi Műszeripari Szövetkezet. Az atikus berendezés különböző típusú relék behúzétekercselt gyártja sorozatban (Fotó: T. Katona) Például Tlszagyendán Ha elromlik a televízió vagy a mosógép Tiszagyendán a szolgáltatásokat 22 kisiparos végzi, és tizenötféle tevékenységet vállalnak. Akad közöttük cipész, női és férfifodrász, asztalos, seprűkészítő, női szabó, koszorúkészítő, ács, kőműves, műkőkészítő, szobafestő, vízvezeték-szerelő, villany- szerelő, fuvaros stb. Hogy ez — Attól függ, mi hibáso- dik meg, mert azért akadnak hiányszakmák. Ha valamilyen műszaki cikkről van szó: rádió, tévé, magnetofon, mosógép, centrifuga, lemezjátszó, hajszárító stb., bonyolultabb a helyzet, mert azt először nálam, itt az üzletben kell jelenteni, mivel a kisújszállási Gelkától hetenként egyszer jön szerelő. — Bizony, ez hosszabb idő. — Tény, nem azonnali vagy egy-kétnapos várakozás, ahogyan a városokban szokás. Mondjuk pénteken este elromlik a tévé, mindezt / jelentik nálam, és szerdáig várni kell. — Akkor megjavítják? — Ha egyszerű a baja. Ha bonyolultabb a hiba, elviszik, és csak egy újabb hét múlva kerül elő. — Nekem, meg még jó- néhányunknak a községben a Patyolat hiányzik a legjobban. Eleinte Szolnokról jártak ki, majd Törökszent- miklósról, azután egyszer csak szép csendesen „megszűntek”. Mindezt falugyűlésen is felvetették az emberek. Pedig sokan mosatnának, az idősebbek meg a fiatalabbak is, nem beszélve arról; mindig akad tisztítani való szőnyeg, kabát. Így Kunhegyesre küldjük vagy visszük, ki hogyan bírja. A többi vendég bólogat, egyetért a felvetéssel, látszik, ez a „kivonulás” nem egyedi panasz. Szikszai Jó- zsefné mást is említ. — Nagyon kellene egy zöldségesbolt. Pár éve volt, az áfész kezelte, aztán bezárták. Mondják, nincs rá szükség. mivel hatalmas zártkertek akadnak a faluban. Ez igaz, de nem mindenkinek. Azután az almát is szeretjük, meg a primőrt a szám sok vagy kevés, az viszonylagos. Ha a székhelyközséghez, Tiszaroffhoz hosonlítjuk, amely közel háromszor akkora, és ahol 37 kisiparos dolgozik, az arányuk jónak tűnik. Vagy a látszat csal? Erről érdeklődtünk Sinka Józseftől, az ABC vezetőjétől. — Mindig? — Nem, mert itt az alkatrészhiány mondja ki a végső szót. Általában ennyi idő alatt visszahozzák, de azért arra is adódott példa, hogy az egy hét több lett. — Akinek sürgős? — Van itt egy ember, aki megcsinálja, ha nagyon szükséges. — Kontár? — Szakember, de eljár dolgozni. Szóval nem egyértelmű a helyzet, és mint kiderült, szakmája válogatja, mennyit kell várni a mesterre. Szerencsére fodrászért nem kell utazni egy kilométert sem, mivel Fürj Mihályné személyében egy kisiparos tartja rendben mindkét nem frizuráját, sőt a járóképtelen betegek borotválását, hajvágását is elvégzi a lakásukon. is megvennénk ilyentájt. Így azután Szolnokra, Török- szentmiklósra vagy Kunhegyesre utazik az, aki április elején retekre, salátára, új- hagymára éhezik. Persze, innen — ahová nem jár vonat — az utazás sem mindig és mindenfelé felhőtlen. Kunhegyesre például reggel fél 8-kor megy busz, csak éppen visszafelé körülményes a hazajövetel. Várhat az utazó órákig, mert délig onnan Gyendára egy fia járat sem indul. Ami a szolgáltatások egyéb területeit illeti, orvos van a faluban, sőt nála a legszükségesebb gyógyszereket is meg lehet kapni. Fogorvos nincs, Kunhegyesről jár ki egy szakorvos Tiszaroffra, és hetente kétszer rendel. Oda kell elutazniuk a gyendaik- nak is, ahol bizony olykor nagy a tömeg. A bisztróba Kunhegyesről hetente kétszer érkezik friss sütemény: rendelés alapján tortát is lehet készíttetni, az árba a szállítási költséget nem számolja fel az áfész. Itt naponta kétszáz előfizetéses ebédet főznek, és tavaly óta jónéhány magányos, idős embernek is kihordják az ételt a szociális gondozók. Heti egy filmvetítés is várja a szórakozni akarókat a klubkönyvtárban, sőt ugyanott szombatonként a tinik fölös mozgásigényeiknek is hódolhatnak a diszkón. A Tiszaroffi Községi Közös Tanács — ahová Tisza- gyenda is tartozik — az egyik tavalyi végrehajtó bizottsági ülésén foglalkozott a gyendai szolgáltatások alakulásával, helyzetével, ahol fő feladatként jelölték meg azok további segítését. A terület ismerője Petőházi Sán- dorné, a tanács iparügyi előadója. Talán nem reménytelen — A gyendai szolgáltatások helyzetét általánosságban megfelelőnek tartjuk, bár a felvetett észrevételek jogosak. Szeretnénk, ha újra lenne a faluban zöldségesbolt, helyiség is akadna, fel 'is ajánlottuk az láfésznek, de még nem válaszoltak. A Patyolat is hiányzik, nem adtuk fel a reményt, jó lenne, ha ismét jönnének. — A kisiparosokat mivel segíti a tanács? — Tavaly például egy ti- szagyendai szobafestő kapott végrehajtó bizottsági kedvezményt. A kontárok közül Roffon egyet megbüntettünk, dehát mi nem ezt szeretnénk, hanem azt, hogy ha munkaviszony mellett is, de váltsák ki az iparengedélyt. Ezt a kedvezményt esetleg ez évre is meg lehetne adni valamelyik gyendai, szolgáltatást végző, jó kisiparosnak. Mivel legtöbben a zöldségesbolt és a Patyolat hiányát tették szóvá, talán érdemes lenne újabb megbeszélést kezdeni az érintett cégekkel a tanács illetékeseinek. Elvégre ezek az észrevételek már különböző, lakossági fórumokon is felvetődtek. Hogy mi lesz mindennek az eredménye, erről is szívesen beszámolunk majd a lapunkban. D. Szabó Miklós Hetente egyszer „Kivonult” a Patyolat A konfekcióipar többre lenne képes Napi egy műszak a Május 1*ben és ami mögötte van Szaporán zakatoló varrógépek, ülve föléjük hajló munkásnők a terem egyik részében, kicsit odébb viszont magukban árválkodó masinák. Ez a kép fogad, amikor a terembe lépünk. — Ez a mi egyik gondunk — mondja Schüszler- né Fazekas Katalin, a Május 1. Ruhagyár szolnoki gyárának igazgatónője, amikor bekopogtatok hozzá. — Tudja, 1968-ban, amikor a pestiek átvették ezt az üze— Tehát nőtt a szakmai színvonal, s természetesen változtak a vásárlói igények is. Hiszen manapság már nem a tömegáruk, hanem a kis darabszámú, munkaigényes és divatos termékek a kelendőbbek. Mi elsősorban felsőruházati cikkeket — :nűszőnme és steppelt kabátokat, ballonokat, bőrkabátokat, bőrszoknyákat, bőrnadrágokat — készítünk — sorolja az igazgatónő. — A bőrből készült termékek jó része exportra megy, hiszen szállítunk többek között az NSZK-ba, Olaszországba és Ausztriába is. — Mennyi volt a tavalyi termelésünk? — ezt kérdezte ugye? — Nos, 1985-ben 108 ezer kabátot készítettünk, de rögtön hozzáteszi: — tulajdonképpen még ezzel a létszámmal is 10—15 ezerrel több darab készítésére lennénk képesek, és a piac igényelné is ezt a mennyiséget, csak hát az alapanyagellátás sok gondot okoz. Az üzemben járunk. — Ez a kismamaszalag — mutat körbe Galambos József né, a személyzeti osztály vezetője. — Itt azok a nők dolgoznak egy műszakban, akiknek kisgyermekeik vannak. — Most téliesített ballonkabátokat varrunk — válaszolja kérdésemre Kincses Jánosné. Ö már 15 éve a gyár dolgozója. — Szeretem ezt a munkát — folytatja —, hiszen eléggé változatos feladat a miénk. Tudja, többnyire kisszériás termékeket varrunk, s így gyakran előfordul, hogy csak két-három napig dolgozunk egy fazonnal, s utána megint jön egy újabb ... Egy emelettel feljebb készülnek bőrből a kabátok, szoknyák és nadrágok. — Itt a munkaerőgondok miatt átálltunk az egy műszakra. A takarékosság is met, elindult a fejlesztés. Még tíz évvel ezelőtt is nyolcszázan dolgoztak itt — folytatja —, azóta viszont folyamatosan csökken a létszám, s most négyszázan vagyunk. Persze, mint minden rosszban, ebben is van valami jó, mert megpróbáltuk a jó szakembereket mindenáron itt tartani. Ennek is köszönhető, hogy mára a gyáregység dolgozóinak hetven százaléka szakképzett. — A textilgyárak vagy nem biztosítják azt a meny- nyiséget, ami nekünk kellene, vagy hosszú hónapok múltán elégítik ki az igényünket. A divat pedig gyorsan változik. Többre lennénk képesek, ha a kereskedelem rugalmasabban rendelne. Hogy miért van ez így, nem tudom megmondani, de egy biztos: a kereskedelem már most a jövő télre és ’87 nyarára rendel. Tehát egy termék míg a gyártótól a boltokban megjelenik több mint egy évbe telik. Mindezek ellenére még így is lényegesen rosszabb a választék az üzletekben, mint amit a konfekcióipar produkálni tudna. S amilyen minőségű árukat manapság a butikokban talál, azt tőlünk a forgalmazók nem vennék át. — Ezzel azt akarja mondani, hogy önök jobb minőségben dolgoznak, mint a maszekok? — Igen, azt — vágja rá gondolkodás nélkül. indokolja, hogy ne legyen két műszak, hiszen akkor nem kell egész nap fűteni, világítani. Persze, a dolgozóknak ezzel nem csökkent a pénzük, mivel a délutáni műszakpótlékot hozzátettük az alapbérükhöz. — Én örülök az egy műszaknak — mondja Hellen- pack Mária —, mivel így lesz időm a tanulásra. Itt végeztem el a szakmunkás- képzőt, most pedig szeretném megszerezni az érettségit is. A folyosó másik végén a tanműhely található. Benn a szűk helyiségben egymás mögött két oszlopban varrógépek sorakoznak. Mögöttük fiatal lányok szöszmötölnek. — Jelenleg százharminc- száznegyven ipari tanulónk van, közülük huszonheten harmadévesek — tájékoztat a személyzeti osztály vezetője. — Másodiktól már ilyen dolgokat csinálnak — tesz elém egy szépen elkészített, mutatós bőrdzsekit Ondók Lászlóné szakoktató, majd így folytatja: — Tudja, az a legnagyobb baj, hogy anyagilag nincs elismerve ez a foglalkozás. Éppen ezért szinte lasszóval kell fogni ide a gyerekeket. És akik mégis itt kötnek ki, higgye el, nem azért jönnek, mert minden vágyuk az, hogy varrónők lehessenek. Sokkal inkább azért, mert nem vették fel például fodrásznak vagy kereskedőnek, esetleg túl nehéznek tartották a középiskolát. Persze, mi mindent megteszünk azért, hogy megszerettessük velük ezt a foglalkozást. B vélemények sem egyformik A szakoktatónő szavai beigazolódnak, amikor megszólítom az egyik kislányt. — Először a „közgébe” jelentkeztem, de nem szerettem a gyorsírást, így eljöttem ide — áll fel a gép mellől Molnár Zsuzsa, másodikos szakmunkástanuló. — De ha ezt a sulit elvégzem, tovább akarok tanulni, mert nem szeretnék a varrógép mellett megöregedni... — Mit tudnak tenni, hogy ez a szemlélet változzon? — nyitok be ismét az igazgatónőhöz. — Nézze, az az igazság — válaszolja —, hogy nálunk nem is az alapkeresettel van baj — hiszen átlagban 4200— 4300 forintot visznek haza havonta az emberek —, hanem a feszített munkatempóval. Mivel itt szalagrendszerben és teljesítményben dolgoznak, egész nap ülniük kell, s szinte el sem mozdulhatnak nyolc órán át a gép mellől. Ezért sokan még alacsonyabb bérért is elmennek innen, ha valamilyen kötetlenebb, lazább munkát találnak. Természetesen ezen mindenképpen változtatni szeretnénk. Éppen ezért április 1-től hétszázalékos alap- béremelést hajtottunk végre, melynek nem titkolt célja az volt, hogy megszűnjék a további elvándorlás. Ha ezzel az intézkedéssel valóban csak azt érik el a Május 1. Ruhagyár szolnoki gyáregységében, hogy nem csökken tovább a létszámuk, hanem szinten marad, egyelőre az is eredmény. N. nr. Jobb minfiségben mint a maszekok Változatos feladatok A Fegyvernek! Vöröscsillag Tsz-ben is megkezdődtek a tavaszi talajmunkák. Képünkön a napraforgó tábla vetésterületét vegyszere zik. Az idén a szövetkezet 700 hektáron termel olajos magvat (T. Z.)
