Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

1986. MÁRCIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egy vadevezős palettával Látogatóban Istókovlcs Kálmán festőművésznél A Furcsa párról Csak játék A Duna-parti belváros ház­tetői fölött egy valamikor tá­gas műteremben dolgozik a Szolnoki Művésztelep egyko­ri ma élő legöregebb festője, Istókovits Kálmán. Jövőre lesz kilencvenéves. — Miniatűröket festek, mostanában eb^en lelem örö­mömet. Pedig ha jó sorsom nem volna hozzám kegyes, nekem már vaksinak kellene lennem. Nemcsak a korom miatt, hanem főleg azért, mert hosszú-hosszú évtizede­ken keresztül rézkarcokkal „pusztítottam” a szemeimet. De, hogy lekopogjam ... Valószínűleg nagyon gya­korlatias oka is van a mű­vésznek arra, hogy miniatű­röket fessen. A hihetetlenül gazdag életműnek ugyanis hely kell, az egykori tágas Portrék leumi díjat, a Zichy Mihály grafikai pályázat díját, Bal­ló Ede 5 ezer pengős díját és sorolhatnánk. Ezidőben már az úgynevezett római iskola kimagasló tehetségű alkotó­jaként emlegetik. — A korabeli újságok sze­rint önnek 1933-ban önálló kiállítása volt Szolnokon, a Settler-féle házban. — Igen, az valószínű, hi­szen nagyon sok képem kö­tődik a Tisza-, Zagyva árte­reihez, tanyáihoz. .. — Láthatnánk ezekből... .— Persze, csak meg kell keresni őket. Itt vannak mind ... valahol... Állításunk igazolására, hogy az idős művész számára a képek mit is jelentenek, talán elmondhatjuk: híres festményét, a Szolnoki diny- nyevásárt a heverő mögött találtuk meg, fekvő alkotója szemmagasságában, a falra felakasztva. — Dél-Amerika . .. ? — Szolnokon aztán össze­vesztem valami városi főem­berrel. Nem emlékszem a ne­vére, tudom, nem művész volt, hanem valami helyi tó- tum-faktum. Otthagytam sát­rat, csónakot... De gyönyö­rű évek voltak, az bizonyos. A Szolnoki vásárt — abból az időből! — nagyon szeretném már látni, de kellene hozzá négy markos ember, hogy ki­hozza a raktárból. Nagy ne­héz kép, jó hat négyzetméte­res ... — Nem ez a képe van — többek között — a Nemzeti Galériában? — Áh, ez itt van nálam, ettől nem váltam meg... Persze a Galériában lévő ké­peimet is nagyon szeretem. — A műterem néhány sza­bad négyzetméterét egy ha­talmas kép uralja, — még állványon .. . — Ez a Halál diadala ... így neveztem el... Még nincs készen, pedig már 45 éve festem, 160 figura van rajta. — Legutóbb, 1983-ban a Csók Galériában volt nagy­sikerű önálló kiállítása. Nem gondolt arra, hogy egy szép kiállítással visszatérjen Szol­nokra ... Megkeresnénk az öreg csónakot! — Na, az már biztos nincs meg! De a szolnoki tárlatban benne vagyok. Ha az idén nem, akkor jövőre. Szívesen megyek... Tiszai Lajos — Áh, dehogy! A rézkar­caimnak nagy sikere volt Olaszországban, így utánuk mentem. Nem is bántam meg, rengeteget tanultam Rómában, Firenzében. Dinnyepiac, napfényben „ö volt a legszebb nő, akit festettem” műterem ma már raktár, a képek alkotója tulajdonkép­pen beszorult a jókora helyi­ség egyik sarkába. Sietve le­írjuk, nehogy megjegyzé­sünk rontsa Istókovits Kál­mán művészi jó hírét, hogy az idős alkotó munkái ma is kelendőek lennének, de... Istókovits Kálmán nem­igen tud megválni a képei­től. Egyedül él, a festmé­nyeihez való erős kötődése érthető. Regényes életút áll mö­götte. Alig múlt húszéves, amikor úgy érezte, neki Dél- Amerikába kell mennie. Mi­ért? Ki tudja, ma már ezen csak nevet.. . — Milánóig jutottam el, ott elfogyott a pénzem. Az ínségkonyhán egy asztalnál ültem egy volt tábornokkal, két kokottal meg két apácá­val. Válogatott társaság volt, eleinte tetszett,. később riasz­tott. Utcai festő lettem, meg­vették a képeimet. Ma is sajnálom őket, azt hiszem, sikerültek voltak. Na, mind­egy. Hazajöttem, jelentkez­tem az akkori Akadémiára. A felvételi vizsga előtt bele­javítottam — sőt némelyiket újra rajzoltam — öt aspiráló pályamunkájába. Mind az ötöt felvették, engem nem. Szabadiskolába jártam, ahol Zádor István vezetett be a rézkarctechnikába. Egy évvel később már akadémista vol­tam, Rudnay Gyula és Csók István voltak a mestereim. FényeSvAdolf is pártfogolt — később különösen, hogy Szol­nokra mehessek! — így 1928- ban az Ernst Múzeumban állíthattam ki, pár hónappal ezután pedig a Műcsarnok rendezte meg első önálló ki­állításomat. Sikerem volt, de úgy éreztem, mennem kell. — S onnan jött Szolnokra? — Azt hiszem, igen. De jobban járna, ha ezeknek a dátumoknak utána nézne. Nekem ugyan minden ponto­san fel van jegyezve, minden katalógusom megvan, de azt hiszem tíz markos rakodó- munkásnak, ugyanannyi le­véltárosnak jó egy heti munkája lenne, hogy megta­lálják őket. Mindent elrak­tam én szép sorba, — hál’ istennek még most se értem a végére — csak hát ki tud­ja, hová...? Hogy a kérdé­sére válaszoljak: Fényes Adolf, de Zádor is, igen for­szírozták, hogy Szolnokra menjek. Azt hiszem, szeret­tek engem. Én meg őket. Mentem hát.. . Chiovinivel, Pólyával és a többiekkel jól megértettem magam, de va­lahogy mégis a Tisza-parti vadonban éreztem legjobban magam. Vettem egy csóna­kot, meg egy sátrat, úgy él­tem, mint egy Robinzon. Na­gyon jól éreztem magam, azt hiszem az akvarell — kor­szakom legjobb évei ezek voltak. Megjegyezzük: talán már előbb kezdődtek a „legjobb évek”. 1925-ben már elnyer­te a Nemzeti Szalon nagydí­ját, valamivel később meg­kapta a Ferenc József jubi­Vannak színdarabok, me­lyek általában akkor buk­kannak fel egy-egy színház műsorán, amikor az átmene­tileg „válságba” kerül: ami­kor különösen szorítják a szórakoztatás gondjai és szükségletei. Ilyenkor a si­ker bizodalmával nyúlnak értük, mert beváltan és ki­próbálta» sikerdarabok. Akárcsak Neil Simon Fur­csa párja is, amely tízegy­néhány év múltán ismét előkerült a Szigligetiben. Megrendezését „vendégmun­kás” vállalta fel, Szikora János, akit egyébként nem is tudom miért nevezünk vendégnek, hisz hovatovább többet dolgozik nálunk, mint otthonában, Egerben, ahol egyelőre társulat nélküli di­rektor. A Furcsa pár, mi taga­dás, ügyes munka. Irodal- milag ugyan nem túl igényes, de nem is holmi színpadi fércmű. Szerzője ügyes szer­ző. aki tud arányt tartani, aki pontosan be tudja mérni ötleteinek becsapódásait, akinek van érzéke a párbe­szédek „művészi görbéjé­nek” kiszámításához is. Ügyessége mesterségbeli tö­kélyt takar. (Magyarra egyébként Örkény István ültette át szellemesen, sok­sok nyelvi leleménnyel!) A szierzőnek elég f^y furcsa alaphelyzet — két magá­nyossá vált férfi összeköltö- zése, — egyik már elvált, másik válófélben éppen, — hogy bűvész módjára elját­szadozhasson e különös szi­tuációval. Látványos fordu­latokra sincs szüksége, szín­művében nem történnek nagy dolgok: két férfiember — furcsa pár,— apró-csep­rő kis játékai, küzdelmei zajlanak a színen, végül e kényszerű és alkalmi „frigy” megszakadásával, amikor is Félix, mert így hívják az egyik férfiút, barátja Os­car, befogad, odébb áll egy házzal, illetve csak egy eme­lettel, ahová alkalmi nőisme­rősei „cipelik” magukkal. Ami történik a színen, lát­szólag úgy fest, mintha élet lenne, de valójában csak ki- fundált játék, amely mond­juk úgy viszonylik az igazi valósághoz, mint az émelyí­tően édes szagú desodor (amellyel egyébként tele­szórják előadás közben a színpadot, sőt a nézőtérre is jut belőle) a friss rózsa fi­nom illatához. (A kritikus Számok tükrében Hz oktatás Jelenleg 2 millió 254 ez­ren tanulnak a hazai okta­tási intézményekben: az óvodákba és a szakmunkás- képző iskolákba kevesebben, az általános és a középisko­lákba viszont többen járnak, mint a megelőző tanévben — tűnik ki egyebek között a Tudományszervezési és Informatikai Intézet leg­frissebb statisztikai össze­foglalójából. Az 1983—86-os tanévben az ország 4823 óvodájában a tavalyinál 16 ezerrel keve­sebb, mintegy 424 600 gyer­mek jár. Tovább csökkent a gyermekcsoportok átlagos létszáma, mérséklődött a zsúfoltság. Országosan mind­össze 1960 gyermek felvéte­lét kellett elutasítani hely­hiány miatt, Budapesten vi­szont minden gyermeket el tudtak helyezni. Az általános iskolákban az előző évinél 11 170-nel ta­nulnak többen: 3546 iskolába 1 297 800 gyermek jár. Ezen belül — 31 ezerrel — tovább csökkent az 1—4 osztályosok száma, a legnépesebb az ötödik évfolyam, az 5—8 osztályosok 42 ezerrel van­nak többen mint tavaly. Az első osztályokba a tanköte­les korba lépő gyermekek 92,5 százaléka iratkozott be. némileg zavarban is van, amikor az egyébként kelle­mesen eltöltött színházi est végeztével mélyebb értelmét keresi mindannak, amit lá­tott és amit hallott.) Szerencsére Szikora Já­nos sem igyekszik valami­féle erősebb társadalmi mon­danivalót kicsikarni belőle, inkább arra irányul minden igyekezete, hogy maximáli­san kihasználja a furcsa helyzet kínálta játéklehető­séget, olykor bizony a szél­sőségesebb humor eszközei­től sem riadva vissza, s már-már a harsányabb bo­hózat babérjaira is pályá­zik. így azután elszórakoz­tat bennünket a két férfi mulatságos „házastársi” együttléte, ahová Félix, a befogadott magával viszi különös rigolyáját is, félel­metes pedantériáját (mániá­ja a rendcsinálás, házas­sága is emiatt ment állító­lag gallyra); komikus, aho­gyan Félix eljátssza a pe­dáns és házias feleség sze­repét, süt-főz veszettül; ne­vetséges, ahogy megjátssza mártírként a sértett férjet, hordozván és nyalogatván magában lelki sebeit, mi­közben egyre csak elhagyott övéire gondol, s nem tud sza­badulni tőlük, ahogy életé­től sem, bár keserűséget színlelve mérhetetlenül gyű­löli ; kacagtató balkezessége és érzéktelensége a kínálko­zó szerelmi kalandban, ahogy két viháncoló nősze­mély hiába próbálja szuny- nyadó férfiasságát feltüzel­ni, pedig igazán megtesznek ezért mindent... És sorol­hatnám tovább; sok-sok ko­mikus helyzet, ötletek gar­madája, játék, játékosság felfokozott formában. És némi gunyorosság is, ami az előadás egyik jellegzetes­ségét adja. Szikora tiszteli ugyan az" érzelmeket, de lát­hatóan idegen tőle az ame­rikai szerző sajátos érzel- messége. Az előadás szelle­me és végső kivitele, hatá­sa jól tükrözi ezt az érzel- mességet „elutasító” rende­zői felfogást. A játék során van talán egy-két pillanat, amikor á könnyű mulatság burkát át­töri egy-egy őszintébb em­beri hang, amikor felrémlik, hogy Félix és Oscar furcsa együttléte csak pótléka lehet valaminek), kényszerű me­nekülés csupán valami elől, talán a modern élet szülte A csaknem két évvel ez­előtti első budapesti bemu­tató után másodszor tér visz- sza Magyarországra Az ame­rikai film világa című ván­dorkiállítás. Ez alkalommal Nyíregyháza, Kecskemét. Szolnok és Sopron ad ott­hont a tengerentúli filmmű­vészet százéves történetét reprezentáló gyűjtemény­nek. Szolnokon a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ előterében március 10-én hétfő délután 16.30-kor meg­nyíló kiállítás fotókat, film­részleteket, a régi és mai filmcsillíagok ,eredét! kosz­tümjeit és kellékeit sorakoz­tatja fel. Multimedia dia­bemutató segítségével nyer­hetünk betekintést az ame­rikai stúdiók világába, a filmbemutatók pedig neves rendezők munkásságával is­mertetne ieg. A ír elődési központ szinh íztermében esténként vetített filmek közül többet már ismernek a magyar né­magányosság elől, de ezek csak gyorsan tovaillanó pillanat tok, maradandó nyomokat nem hagynak bennünk, em­berileg mélyebben nem érint meg bennünket a játék. így azután az est kellemes me­lege, kilépve a színházból, gyorsan elpárolog belőlünk. Az előadás művészi érté­két ily módon jóformán a színes és gazdag színészi já­ték jelentheti, mégha ezúttal az előadás nem is minden közreműködő színészéről mondható el dicsérettel, hogy játéka színes és valóban gaz­dag. Mert míg Nagy Sándor Tamás Félixe például erőtől duzzad, lendületes, magával sodró, a színész játéka iz­mos talentumáról tanúsko­dik, és újabb ízelítőt ad jel­legzetesen „nagysándori” humorából, addig Oscarként Takács Gyula már kissé erőtlenebb, színtelenebb, jái- téka kevésbé jön át a rival­dán, bár dicséretére szól, hogy túlzásokba nem esik, eszközei tiszták. A pókerező társaság tagjait alakító szí­nészek közül csak a főisko­lás Kocsó Gábor „jámbor” rendőre emelkedik ki: gör- nyedtes járásával, magas­szárú cúgos cipőjével és húzentrógeres nadrágjával maga a megtestesült kon­zervativizmus, a kisszerű gondolkodás színpadi lenyo­mata : tehetséges alakítás. Ennek a figurának nemcsak körvonalai vannak, atmosz­féráját is érezni. Míg a töb­biek inkább csak illusztrál­nak egy-egy alakot, már- már karikírozva uralkodó tulajdonságaikat. Speed Tóth József, Vinnie Mucsi Zoltán, Roy, a könyvelő Mészáros István. Sajnos öltözékük is a leegyszerűsítő olcsóbb já­ték irányába hat. Játszik még Réz Judit (Cecily) és Roczkó Zsuzsa Gwendolin), két riasztóan butuska nő­személyt formálnak meg il- lúziókeltően; az előbbi csik- landozóbb, az utóbbi hája­sabb. A díszleteket Lábas Zoltán tervezte, a jelmeze­ket Flesch Andrea — ven­dégként. Messzemenő következteté­seket ne vonjunk le ebből a bemutatóból, legfeljebb annyit, jegyezzünk meg: nem könnyű ma egy színháznak kielégíteni színvonalasan a nézők egyre növekvő szóra­kozási igényeit. Valkó Mihály zők. A televízió Elia Kazan életművét bemutató soroza­tában láthattuk, Marion Brandóval a főszerepben, az 1954-ben készült A rakpar­ton című alkotást; s bizo­nyára sokunknak lesz is­merős, Sidney Poiter-val és Rod Steigerrel a főszerep­ben, Norman Jewison Forró éjszakában című filmje is — ugyanúgy, mint Vincente Minelli Judy Garlanddal forgatott a Találkozz velem St Louisban! című alkotá­sa is. Két olyan új film is sze­repel a sorozatban, melye­ket eddig még nem mutat­tak be Magyarországon: az 1982-ben készült Tiszt és úriember, valamint az 1983- ban forgatott Gyengéd irga­lom, Robert Duvallal a fő­szerepben. Az amerikai film világa című kiállítást már­cius 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — bju — Hétfőtől: Az amerikai film világa Kiállítás és filmvetítések Szolnokon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents