Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-05 / 54. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁRCIUS 5. Bővül a hulladékfeldolgozás orunkban egyre gyakrabban hangoztatják világszerte: kevesebb a nyersanyag. Sőt, egyes borúlátó jóslatok szerint, a jövő egyik legemész- tőbb, sürgetően megoldásra váró gondja lesz, hogy lassan kiapadnak az olajkutak, elfogynak a szén- és vasérckészletek, meddővé válnak a bányák. Ezért különösen nagy jelentőségű napjainkban, s főképpen nyersanyagszegény hazánkban a mellék- termék és hulladékhasznosítás. A régóta szorgalmazott program súlypontja napjainkban — a hulladékfelvásárlás változatlan fontossága mellett — inkább a hulladékok feldolgozása felé tolódott el. Előtérbe került például a vegyipari hulladékok fokozott feldolgozása, ugyanakkor veszített fontosságából a kőbányameddők hasznosítása, éppen nem megfelelő gazdaságosságuk miatt. A környezetvédelem szempontjait persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért e meddők sorsáról is dönteni kell majd. Az eddigi tapasztalatok — éppen a program nyitottsága miatt — kedvezőek. Fontos, hogy a jövőben is pályázat alapján ítéljék oda a beruházási összegeket, hiszen így lehetőség nyílik a válogatásra, a megvalósításhoz szükséges források átcsoportosítására, újabb, hatékonyabb hulladékfeldolgozó üzemek építésére, illetve korszerűsítésére. A különféle intézkedések arra szolgálnak, hogy öt esztendő leforgása alatt hatvan százalékkal növekedjék a hulladékforgalom. Ennek elérése érdekében a hulladék- felvásárló szakvállalatok, a Metalloglóbus, a Temaforg, a MÉH, s az egyéb ilyen jellegű munkára szakosodott gazdasági szervezetek 10—12 százalékkal növelik a felvásárolt hulladékmennyiséget. Ezzel párhuzamosan természetesen bővül a begyűjtő hálózat, a szállító-, rakodó- és tárolókapacitás is. A jövőben növekedni fog a termelő egységek egymás közötti hulladékforgalma is. különösen azoké, amelyek kooperációs kapcsolatban állnak egymással, így a hulladékfeldolgozás is gazdaságosabb. Fontos, hogy az eddig még nem hasznosított hulladékanyagokat is feldolgozzák, s az is, hogy az eddig exportált hulladékot országhatárainkon belül lehessen felhasználni. — t — Forró pillanatok egy fagyos lépcsőházban VIHAR EGY MŰHELY KÖRÜL A szolnoki Szabadság út 3—5. szám alatti, többszintes házban levő állami lakásokat esztendők óta huszonkilenc lakó bérli, a politikától kölcsönvett szó- használattal élve: a békés egymás mellett élés szellemében. A jó viszonyt azonban az elmúlt kért hónap eseményei alaposan próbára tették. A perpatvarban nem kis szerepet játszott az a belső udvar, amelyet valamikor az itt élők parkosítottak, füvesítettek, így ez a tenyérnyi zöld gyep a ház aprajának játszótérül, az idősebbeknek pedig pihenőhelyül szolgált. Bódé az udvar végén Esztendőkkel korábban a házba költözött egy kisiparos is, aki akkor még másodállásbán, vagy ahogyan szaknyelven fogalmazták: munkaviszony mellett késeket, ollókat, baltákat élesített. Szorgalmas, ügyes kezű ember hírében állt, úgyhogy hamarosan már főállásban teljesítette a megrendeléseket. Igen, ám, de első műhelyét másfél szobás lakása egyik zugában alakította ki, s az már a kezdet kezdetén szűknek bizonyult, hiszen a házaspár három gyereket is nevelt. A lakók megszánták az iparkodó fiatalembert, és látva szűkös lehetőségeit, felajánlották az egyetlen közös helyiséget, a szárítót, csináljon ott műhelyt. Eltelt pár esztendő, és lassan, lassan ez is kicsi lett. Ehhez a temérdek megrendelésen kívül az is hozzájárult, hogy most már a kések, meg az ollók köszörülésére Reichart Lóránt egyre kevesebb időt fordított, amit az is igazolt, hogy a folyosón sokasodtak a behe- mót gépmonstrumok. Hovatovább úgy nézett ki a lépcsőház, mint egy külterületi MÉH-lerakat. Ráadásul a zaj -is egyre hangosabb lett, mivel már kalapálás, préselés, esztergálás, hegesztés is folyt ebben a földszinti helyiségben, a lakók növekvő bosszúságára. Mert ha elkezdődött a munka, bizony néha remegtek a falak, egyszóval nem éppen főnyereménynek számított szomszédnak lenni. Kinőtte a szárítót Decemberben olyasmi történt, amelyet az itt élők még csak nem is sejtettek: az egyik péntek estére a zárt belső udvar sarkára Reichart egy konténerműhelyt állíttatott. Mivel ez a nagy monstrum nem fér be a kapukon, a szállítást úgy oldották meg, hogy a két, kőből készült kaput egyszerűen kalapáccsal szétverték, a kerítést hátul felszedték, és így vitték a műhelyt az udvarra. Erre felhördültek az emberek, hiszen a lakóbizottság elnöke, tagjai mit sem tudtak 'arról,, hogyan csinálhat bárki efféle területfoglalást a megkérdezésük nélkül. Kiderült: a köszörűs mester a városi tanács műszaki- (osztályától és az Ingatlankezelő Vállalattól elvi engedélyt kapott a műhely felállítására. Köztudomású, hogy ez az engedély önmagában még nem jogosít fel semmiféle építkezés megkezdésére, mivel csak azt igazolja: tudomásul vették a kérelmét, terveztesse meg a létesítményt, gyűjtse rá a pénzt, elvégre az igazi alapozás csak az építési engedély kiadása után kezdődhet. A lakók joggal érezték: törvénysértés történt, ezért január egyik napján lakógyűlést hívtak össze a lépcsőházba. amelyen az ingat- ,lankezelő illetékesei is jelen voltak. (Husizoifthárman jöttek el a házból, akik kivétel nélkül arra szavaztak, hogy a műhely jogellenesen, szabálytalanul épült fel a közterületen, tehát el kell tüntetni. Telt, múlt az idő, és közben a köszörűs körbejárta a lakókat, aláírásokat gyűjtött, hogy maradhasson a műhely. Mivel az igennel szavazók száma nem érte el a jogszabályban előírt 51 százalékot, az egyik hétfőn újabb lakógyűlést szerveztek. Ezen megjelentek az ingatlankezelő, a városi tanács és a KIOSZ illetékesei is. A hideg lépcsőházi estén sistergő hangú érvelések követték egymást, majd szavazás következett. Négyen arra adták a voksukat, hogy nem kell lebontani a létesítményt, ketten tartózkodtak, tizenheten pedig követelték a létesímény elszállítását és az eredeti állapot helyreállítását. Mindezt jegyzőkönyv tartalmazza, bár az ügynek ezen kívül is van némi tanulsága. Az egyik: a bódé úgy került az udvarra, hogy előzetesen ebben az ügyben a lakóbizottságot senki sem kereste meg. A másik: a beszállítás során az állami tulajdonban is kár keletkezett, hiszen szétvertek két kaput, mivel csak így „fért” be a műhely. Vajon ezt ki állítja helyre? Ml a megoldás? Egy bizonyos, ezek után a kisiparosnak el kell szállítania valahová a sebtében felállított műhelyt. Mindez persze elkerülhető lett volna, ha az ingatlankezelő illetékesei már az elvi engedély kiadása előtt beszélnek a lakókkal, így a tortúrától megkímélték volna a háztömb bérlőit. Gondolom, az elmarasztaláson kívül azon sem ártana elgondolkozni, hogy a háromgyerekes családapa a történtek ellenére társadalmilag nagyon hasznos tevékenységet folytat, sok helyre megbízhatóan és jól dolgozik. Éppen ezért segíteni, támogatni lehetne további műhelykialakítási elképzeléseit, pórbálkozásait. Persze nem epv újabb parkban, esetleg valamilyen másik emeletes épület földszintjén. Inkább ott, ahol munkájával senkit sem zavar. D. Szabó Miklós Új lakásrendeikezések 2. Tatarozás, bővítés állami kölcsönnel Az Országos Takarékpénztár kölcsönt nyújt: lakóházak, lakások felújítására (tatarozására), a lakások műszaki megosztására, kisebb lakások összevonására, nem lakás célját szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítására, lakások bővítésére (toldaléképítésre), lakások korszerűsítésére és közművesítésére, az energiahordozókkal kapcsolatos gazdálkodás keretében meghatározott fűtési módokra történő átállásra. Magántulajdonú lakások, lakóépületek utólagos hőszigetelésére; olyan többlakásos lakóépületek közös tulajdonban álló épületrészeinek, valamint a lakásoknak a teljes felújítására, amelyeket az állami tulajdonú házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló rendelet alapján vásároltak meg, és az elidegenítés időpontjában az épület utolsó teljes felújításának befejezésétől már több mint tizenöt év telt el. Kik azok, akik kaphatnak kölcsönt az előbbiekben felsorolt munkákra? A lakások tulajdonosai, bérlői, lakás- fenntartó szövetkezetek. A rendelkezésre álló saját anyagi eszközök kiegészítésére kedvezményes kamatozású állami kölcsön, munkáltatói kölcsön, helyi tanácsi támogatás vehető igénybe. A kedvezményes kölcsönök felső határai a következők: Lakások bővítésére (toldaléképítésre) nyújtható kedvezményes kamatozású kölcsön felső határa százötvenezer forint. A lakóházak (lakások) felújítására (tatarozására), a lakások műszaki megosztására, kisebb lakások összevonására, nem lakás célját szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítására, lakások korszerűsítésére és közművesítésére, meglévő lakások utólagos hőszigetelésére, valamint az energiahordozókkal való gazdálkodás keretében meghatározott fűtési módokra való átállásra nyújtható kölcsönök felső határa százezer forint. Az olyan állami tulajdonban volt lakóépület esetében, amelynek értékesítésekor az épület teljes felújításától már több, mint 15 év telt el, az újabb felújításhoz nyújtható kölcsön felső határa százötvenezer forint. Ha az utólagos hőszigetelést, vagy a fűtés átállítását egyéb építési munkákkal (felújítás, korszerűsítés) együtt végzik el, a hitel felső határa százötvenezer forint. Az előbb említett lakásszövetkezetek és társasházak esetében a közös tulajdonban álló épületrészek munkálataira külön-külön lehet kölcsönt igénybe venni. Az állami kölcsön kiegészítésére bankkölcsönt is fel lehet venni. A törlesztés ideje legfeljebb 10 év. Dr. Kertész Gva Az Országos Közegészségügyi Intézet virológiái osztályán végzik az influenzajárvány kórokozójának vizsgálatát. A megfelelő eredmény eléréséhez tíz napos előkeltetett tyúktojásba oltják a vizsgálati anyagot. A továbbiakban 72 órás továbbkeltetés után leszívják az amnion (magzatburokból származó) folyadékot és vér segítségével kimutatják, hogy milyen típusú vírustörzsek okozták a járványt (MTI- fotó: V. P.) Becsület Kitárt kartávolságnyi keskeny, ám ménkű magas helyiség a cipészműhely. Főútvonalon, de jelentéktelen beugróban. Egyedülálló öregember a mester. Volt ő ká- téesztag is, de asztmája annyira kínozta a dohányfüstös hodályban, hogy kénytelen volt otthagyni a közösséget; különben isten tudja, hol lenne már azóta. A szövetkezet azonban így is a háta mögött maradt: a szaktársak szeme rajta van a koros kollégán, be-benéznek hozzá, s ha észreveszik, hog- nincs élet a parányi kócerájban — azaz uborkaszezon van —/mindig juttatnak egy-egy kis munkát. Jól jön pótlásnak az a kis pénz a szerény nyugdíjhoz. A mester asztalkája a szurkos fonalak, tűk, reszelők, dikicsek, faszegek, bőrdarabok, vasvédők garmadájával az üres auszlágra néz. Mögötte görnyed az apró termetű idős kisiparos. Nappal is. késő este is csak pergamenszínú kopasz feje tetejét látni kívülről, amint előre buktatva mozog a kalapács táncának ütemére. Ha valaki megáll a „kirakat” előtt, a kis- öreg mindjárt észreveszi. Ilyenkor felpillant, vaksin hunyorog kifelé, és ritkás ősz bajusza aló) készségesen mosolyog az érdeklődőre. „Talán kuncsaft is lehet belőle...” — ezt a reményt fejezi ki tétova bólogatása is. Ha a leskelődő odébbál. a mester feje visszacsuk- lik a kopott lábbeli fölé. Tapogatja, s eltűnődik, hogyan lehetne a legkisebb bőrdarabbal megoldani a foltozást, ott a kirepedt bütyöknél. Sivár robotba görbedt kis alakját egyformán föld felé nyomják a magányos vénség terhei és az irdatlan magas helyiség feketére füstölt, pókhálós cellafalai. Cipőmről leestek az orr- és sarokvasak. Pont útba esett, beugrottam a kisöreghez. Éppen egy dra- bális fiatalemberrel számolt. Az öreg — kisujjával egy százast szorított a tenyeréhez. — szabadon maradt ujjai közt zöld tízforintosok rezegtek. Míg üdvözölt, meg- illetődve hagyta abba a számolást, és bocsánatot kért. amiért néhány pillanatra megvárakoztat. — Tehát, ugyebár, a cipők javításáért jár nekem összesen száz forint. Előlegbe tetszett fizetni harminc forintot. így jár még nekem hetven forint, ugyebár? fordult a fiúhoz. — A százasból, amit most tetszett ideadni visszajár még... Tehát... A legény nem szólt semmit, csak. tartotta a markát. Az öreg pedig, kis görcsös szünet után, leszámolt neki hét darab tízest. A fiatalember szinte megdermedt, aztán ujjai mocorogni kezdtek a pénzzel látszott, lelkiismeretével vívódik. Rám nézett, mert, hogy végül is eltette volna a pénzt, közbeszóltam. — Nincs valami tévedés? A vén mester kínos mosollyal, reszkető kézzel kapott a pénz után, és hirtelen visszavette. — Ugye, ugye, nem jói van? Nekem is úgy tűnt. Az ifjú olyan szemekkel méregetett, hogy nem szívesen mentem volna vele kettesben az utcára. A suszter újra számolt, de zavarodottságában megint csak hetven forintot adott vissza — harminc helyett. A fattyú szívfájdalom nélkül zsebre tette, gúnyosan rámvillant, és gyorsan kipenderült, hóna alatt az újságpapírba csomagolt lábbelikkel. A mester pedig félszeg udvariassággal hajlongott utána. Most már én is belezavarodtam. Talán nem. jól értettem meg a helyzetet, hiszen akkor toppantam be. Kikérdeztem a töpörödött apókét. Mikor elismételte a számolást, a fejéhez kapott. — Tetszik látni, tetszik látni... Volt lelke ilyen rozoga vénembertől annvi pénzt elrabolni... Majdnem hiába dolgoztam... Csak tudnám a nevét a gonosznak. meg hogy hol lakik... A cipésztől távozóban önkéntelenül megtorpantam a küszöbön. A túloldali villanylámpa fénykúpjába épp akkor mozdult bele a fiatalember. Mit akarhat ez? Csak hosszú pillanatok múlva indultam el, óvatosan, hátra fülelve. Hátha — mint becstelensége tanúját — „kézzelfoghatóan kiakar oktatni”?! De nem követett senki. Biztonságos távolságból visszanéztem. A fiú akkor lépett be a műhelyajtón. Megvártam, míg elmegy, s én se restelltem visszafordulni. Az öreg szinte elérzékenyülten libegtette a jogtalanul elvett negyven forintot. — Visszadta... így már igen. S hogy nekividult az öreg mester! — Tetszik tudni, pár perce még nagyon nekikeseredtem. Ki vagyok én már? Egy vén senki, egy ,,félretaposott” maszek. Avval lehet ilyet művelni. Mit is ér egy foltozó varga a mai nájlonos világban? Tetszik látni, foltozó vargára jár a szám. Mert csizmadia voltam én valamikor... Az volt ám a munka!... Nem akárkinek dolgoztam ám... Ha megláttam az ablakból, ahogy Boksái tisztelétes úr vagy Sípos Gyula ármentesítő mérnök, netán Kosnagy István aranykalászos gazda jár erre, mindig kiálltam az ajtó elébe. Elgyön.yörköd- tem a kezem munkájában, a takaros csizmákban. De fáinul, pászentosan állt rajtuk — tíz esztendő múlva is! Tíz év... Hol vannak a mai lábbelik tíz esztendő múlva? Hiszen máma mi mindent amúgy „hányd el, vesd el, Gyurka” módra gyártanak. Minek is a tartós cipő, amikor jövőre már más lesz a divat? Huzamosabb ideig manapság semmiben se lelünk már örömet... Csizma... Nem hiszi el, de az iskolában tanult vers kedveltette meg velem a csizmadia mesterséget; a parasztizáláshoz nem volt huzal- mam. A vers elejét máig se felejtettem el. Dani pajtás se hall, se lát Hogyne, mikor nincs mezítláb. Megvan, meg, az első csizma, Mint a tükör, fényes, tiszta. Apja hozta a vásárról, Kecskemétnek városából. Azt hittem, életem végéig csizmadia lehetek... Hiába értek régJ óta a cipészethez is, mit tudok kezdeni egy műbőr fesléssel, pláne ha a műanyag talphoz ragasztott felsőrész itt-ott leválik?... No de van még hemme-hummi valódi bőrből is, és azt sajnálják eldobni az emberek amíg javítani lehet, így a magamfajtának is jut megélhetésre. — Látja,, ez a negyven forint visszadta a kedvem. Mégse veszett ki a becsületérzés az emberekből... Tóth István
