Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
1986. MÁRCIUS 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Emlékezés a Tanácsköztársaságra (Folytatás az 1. oldalról) a szembe fújó havas esőben. A fiatalok a fegyverneki Tanácsköztársasági Emlékműnél koszorúzással tisztelegtek a 67 évvel ezelőtti forradalmárok emlékének. Délután 4 órakor a városi művelődési központ pódiumtermében Vas Valéria tartott ünnepi beszédet. Az ünnepségen a város fiataljain, a megye városaiból érkezett fiatalokon kívül részt vett Fodor Gyula, a megyei párt- bizottság osztályvezetője és Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. Vas Valéria emlékeztetett a tavaszi történelmi sorsfordulók jelentőségére, a KISZ 1957-es zászlóbontására. — A mai napon is emlékezünk és köszöntjük hazánk három nagy tavaszát, 1848-at, 1919-et és 1945-öt. E három dátumot közös eszme fűzi össze, s teszi a három történelmi tavaszt ami tavaszunkká, a mai, szocialista Magyarország büszkeséggel vállalt nemzeti örökségévé. E közös eszme felismerése a történelmi tudat forpiálásának el nem odázható feladata hívta életre a hatvanas évek közepén a forradalmi ifjúsági napokat — mondotta a szónok, majd a KISZ zászlóbontásáról beszélt. — Az 1957. március 21-i zászlóbontást követően a KISZ rövid idő alatt tömörítetté azokat a fiatalokat, akik segíteni akartak a pártnak az új, szocialista világ megteremtésében, az ifjúság nevelésében, a népünk legjobbjai megálmodta szebb élet valóra váltásában. Beszéde után az ifjúsági mozgalomban kiemelkedő munkát nyújtott fiatalokat tüntették ki, majd a törökszentmiklósi Petőfi Sándor úttörőcsapat pajtásai adtak rövid ünnepi műsort. Ezután a művelődési ház első emeletén lévő tanácsköztársasági emléktáblát koszorú zták meg. Hatodik alkalommal átadták a Járműjavító fiataljainak a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját Képűnkön az ünnepi méltatás és a eászlóátadás pillanata Ünnepi esemény színhelye volt tegnap délután a MÁV Járműjavító üzem művelődési háza. Az üzem KISZ-es fiataljai nagygyűlésen emlékeztek meg az ifjúsági szó- vétség zászlóbontásának 29. évfordulójáról, s vették át a KlSZ-szervezeteknek adható legmagasabb kitüntetést, a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. Az üzem KISZ-szervezete folyamatosan magas színvonalú mozgalmi munkáit végez. Ennek bizonyítéka, hogy immár hatodik alkalommal érdemelte ki e magas elismerést. A gazdasági tevékenységben élen járó üzem sikereiben nagy szerepe van a fiatalok csaknem 56 százalékát — több mint ötszáz főt — tömörítő 15 alapszervezetnek, melyben fizikai munkások, szakmunkástanulók, értelmiségiek dolgoznak együtt. Rendszeresen és nagy számban vesznek részt a termelés hatékonyságát szolgáló Alkotó Ifjúság pályázaton. Űj lendületet kapott az újitómoz- galom — az elmúlt év első felében mintegy 60 pályamunkát nyújtottak be a fiatalok. A „Versenyezzünk a milliókért!” anyag- és energiatakarékossági akcióban csaknem egy tonna fémhulladékot gyűjtöttek össze további feldolgozásra. A KISZ-bizottság jelentős honvédelmi nevelőmunkát végez, amelynek jó bázisa az Ifjú Gárda. Munkásőr és tűzoltó szakalegységük közel ötvenfős. Emellett színes, vonzó rendezvényekkel járulnak hozzá a KISZ-tagok szabaidejének tartalmas eltöltéséhez; évek óta önálló szervezésű, rendszeres, magas színvonalú kulturális programokat kínálnak a fiataloknak. A szorgalmas munkából közösségi összetartásból született sikereket méltatta a nagygyűlés ünnepi köszöntőjében Tímár Gyula, az üzemi pártbizottság titkára, majd Szűcs István, a KISZ KB Ifjúmunkás Tanácsának titkára adta át a vándorzászlót a KlSZ-szervezetnek. Az ünnepségen — melyen részt vett Sándor János, a városi pártbizottság titkára és Kató Gábor, a megyei KISZ-bizottság titkára — több éves kiemelkedő mozgalmi munkájáért Sándor János, az üzemi KlSZ-bizott- ság volt titkára KISZ Érdemérem; Dibernárdó János, az üzemi FMKT titkára és Szabó Sándor ifjúgárda szakaszparancsnok Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntetést kapott. B. Ju. Forradalmi Ifjúsági napok Pedagógusok és közművelődési dolgozók kitüntetése Eilerné Farkas Éva martfűi óvónő átveszi a Kiváló Munkáért kitüntetést ürmössy Ildikótól Hagyománnyá vált már, hogy a forradalmi ifjúsági napok idején, a Kommunista Ifjúsági Szövetség mellett más szervek, is elismerésben részesítik a munkában és a közéleti tevékenységben élenjáró fiatal szakembereket. Az oktatás és a közművelődés területén kiemelkedő munkát végzett fiatalokat tegnap délelőtt, a megyei tanács székházában köszöntötték kitüntetési ünnepségen. A megye párt, állami és társadalmi szervezeteinek képviselői előtt a megyei tanács művelődési osztálya nevében Varga Istvánná csoportvezető köszöntötte azokat a fiatal óvónőket, tanítókat, tanárokat, könyvtárosokat és más közművelődési dolgozókat, akik már a pályakezdés éveiben is oly sokat tettek az ifjúság szocialista neveléséért. Munkájuk talán kevésbé látványos, gyümölcse csak később érik be, de a mindennapi munkájukban, tetteikben tükröződő hazafiság a következő generációk forradalmiságá- ban tükröződik vissza — hangsúlyozta ünnepi beszédében. Ezekután Ürmössy Ildikó, a megyei tanács elnökhelyettese adta át a Miniszter- tanács által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést Berényi Ferencnének, a Jászfényszarui Általános Iskola igazgatóhelyettesének, Eilerné Farkas Évának, a martfűi óvoda óvónőjének és Nagy Józsefnének, a Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalat üzemgazdasági csoportvezetőjének. Eredményes munkájukért huszonegyen kapták meg a művelődési miniszter dicsérő oklevelét. Végül a Bartók Béla kamarakórus és Tóth Tamás színművész műsorát hallgathatták meg az ünnepség résztvevői. Jobb feltételek az előrehaladáshoz Fontos kérdéseket tekintett át keddi ülésén az MSZMP Központi Bizottsága. Olyan kérdéseket, amelyek szorosan összefüggnek további előrehaladásunkkal, az ehhez szükséges külső és belső feltételek alakulásával. Értékelve a nemzetközi élet időszerű fejleményeit, pártunk legfelső irányító testületé nagy figyelmet szentelt a Szovjetunió Kommunista Pártja közelmúltban megtartott XXVII. kongresszusának. A magyar kommunisták egyöntetű véleményének adott hangot a Központi Bizottság, amikor leszögezte, hogy a kongresszus „világ- politikai jelentőségű esemény volt, amelyet méltán kísért hazánkban és világszerte megkülönböztetett figyelem”. Pártunk teljes mértékben egyetért az SZKP álláspontjával, mely szerint napjainkban a béke ügye és az emberiség haladása minden eddiginél szorosabban összefügg a szocialista' világrendszer országainak gazdasági, társadalmi fejlődésével, éppen ezért a legkevésbé sem csupán a Szovjetunió népeinek belső ügye, hogy miként alakul országunkban a gazdaság teljesítőképessége, a társadalmi fejlődés dinamikája. (A szocializmus nemzetközi vonzerejét nagy mértékben fokozza, a szocialista országok előrehaladásához kedvező gazdasági-társadalmi hátteret biztosít, ha teljesülnek a XXVII. kongresszusnak a gazdaság intenzív fejlesztését, a tudományos és műszaki haladás meggyorsítását, a gazdaságirányítási rendszer reformját, a szocialista demokrácia, a társadalmi önigazgatás kibontakoztatását célzó elhatározásai. Az MSZMP ebben a szellemben fejezte ki egész népünknek azt a kívánságát, hogy a szovjet dolgozók eredményesen váltsák valóra a kongresszuson elfogadott nagyszabású célokat. A egész emberiség sorsa szempontjából nagy fontosságú, hogy miként alakítja külpolitikáját a Szovjetunió. Ezért üdvözli világszerte minden békeszerető erő, s támogatja teljes mértékben a mi pártunk is az SZKP törekvéseit a világhelyzet megjavítására, készségét a tárgyalásokra, a megegyezésre. Teljesen egyetértünk azzal, ahogy a kongresszus a nemzetközi biztonság kérdéseit megközelítette, hangsúlyozva, hogy a biztonságnak kölcsönösnek, azonosnak és egyetemesnek kell lennie. Tudjuk, hogy ebben nagy szerepe van a szovjet—amerikai viszony alakulásának, s ezért támogatjuk a szovjet vezetésnek e kapcsolatok javítására irányuló kezdeményezéseit. Egyúttal azt is ttt menye szakemberei agrárbank . létrehozásáról tárgyaltak AgrárBzövetkezteti pénzintézet létrehozásának lehetőségeiről váltottak szót Szolnokon a Borsod, Békés, Sza- bolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és a házigazda megyében működő teszövök elnökei, titkárai valamint a szövetkezeti Közös Támogatási Alap elnökei. A jelenlévőket Le- hóczky Mihály, a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsának főtitkár-helyettese tájékoztatta arról, hogy a TOT elnöksége a közelmúltban állást foglalt országos szövetkezeti szakosított pénzintézet létrehozásával kapcsolatban. A pénzintézetet a szövetkezetek részvényekkel alapíthatják meg, ennek megfelelően az a mezőgazda- sági szövetkezetek fejlesztését finanszírozza és bonyolítja majd, részvénytársasági formában. szem előtt tartjuk, hogy a biztonság erősítését célzó erőfeszítésekből minden állam kiveheti részét, függetlenül nagyságától. Ezért tekintjük nemzeti és egyben egyetemes kötelességünknek, hogy a magunk eszközeivel, lehetőségeivel élve, a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával vállvetve minden erőnket latba vessük a békés egymás mellett élés, a nemzetközi enyhülés érdekében. Ha összevetjük az SZKP és az MSZMP legutóbbi kongresszusainak tanácskozásait, láthatjuk, hogy országaink sok tekintetben hasonló problémák megoldására összpontosítják erőfeszítéseiket. Ez is aláhúzza a XXVII. kongresszus által is igen fontosnak ítélt kölcsönös tapasztalatcsere jelentőségét. Nagy tartalékok rejlenek a szocialista országok együttműködésének tökéletesítésében, az építőmunka tapasztalatainak kölcsönös tanulmányozásában és felhasználásában. E tartalékok feltárásában és jó hasznosításában messzemenően érdekeltek vagyunk, s ezért is tanulmányozzák a magyar kommunisták gondosan a XXVII. kongresszus megállapításait. Az SZKP is, az MSZMP is úgy ítéli meg, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában a további előrehaladásnak döntő feltételévé vált az emberi tényezőben rejlő lehetőségek kibontakoztatása, az emberek . tenniakarásának, kezdeményezőkészségének, alkotóképességének fejlesztése. Ebből kiindulva tűzte a Központi Bizottság napirendre a kádermunka helyzetét, a párt káderpolitikájának érvényesülését. Tizenkét esztendő telt el azóta, hogy az MSZMP legfelső testületé megtárgyalta a kádermunka kérdéseit. E több mint egy évtized tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy káderpolitikánk alapvető elvei helytállóak, megfelelnek az élet követelményeinek. Tükrözi ezt az a tény, hogy a vezetők nagy többsége elkötelezetten, eredményesen és felelősséggel látja el feladatát, tesz eleget a nehezebb körülmények között bonyolultabbá vált kötelezettségeinek. Ennek alapján a Központi Bizottság joggal értékelhette úgy, hogy az utóbbi időben javult a vezetők kiválasztása, felkészítése. Ám azt is meg kellett állapítania, hogy elveink nem mindenütt valósulnak meg következetesen, s a kádermunkáról is elmondható, hogy olykor késedelmesen igazodunk az élet változásaihoz. A kádermunka megjavításának egyik fontos követelJászivány lakóinak nagy része a székhely községben, Jászapátin talál munkát. A Jászapáti Velemi Endre Tsz eddig száz-száztíz dolgozó helyi foglalkoztatását oldotta meg a liba-, szarvasmarha- és sertéstelepen, s pótkocsijavító gépműhelyben. A napi utazgatást azonban sokan, főleg a nők, nem tudták vállalni, ezért a tsz kiegészítő munkát ikeresett számukra. Húsz hektáron termesztettek dohányt, de ezt az ősi kertészeti ágazatot gazdaságossági okok miatt meg kellett szüntetni. A lányok, asszonyok foglalkoztatására — egy 1984-es döntés alapján a múlt év ménye, hogy következetesebben hangoljunk össze két lényeges elvet: a vezetés stabilitásának és a káderek észszerű cserélődésének elvét. Az elmúlt tíz év során országosan a vezetői posztok mintegy négyötödén történt cserélődés, s ez egészséges folyamatot tükröz. Mégis előfordult késlekedés, halogatás, s a Központi Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ilyesmit nem szabad megengedni. Az ésszerű cserélődés előmozdítására ezért bizonyos szervezeti biztositékok beiktatását is előirányozta, így javasolta, hogy a politikai és közéleti tisztségek meghatározott körében egyazon személy csak korlátozott ideig tölt- hesse be az adott munkakört. Ez is elősegítheti a megszo- kottság és a rutin hátrányos következményeinek elkerülését, a vezetés folyamatos felfrissülését, továbbá azt, hogy a vezetésre alkalmas személyek szélesebb területeken szerezhessenek tapasztalatokat. Mint a társadalmi élet más szféráiban, itt is nagyon fontos emelő lehet a demokratizmus szélesítése és elmélyítése. Kedvezően hatott e tekintetben a pályázati rendszer, a meghatározott időre szóló kinevezés, megbízatás gyakorlat. A tapasztalatok alapján a Központi Bizottság most e gyakorlat szélesítése mellett foglalt állást, ajánlva, hogy az állami, gazdasági, illetve kulturális terület vezető munkaköreinek többségét választás, illetve pályázat útján töltsék be. Ugyancsak az eddigi demokratikus módszerek folytatását és erősítését jelenti az a célkitűzés, hogy a mozgalmi, társadalmi, szövetkezeti szervek vezetőinek kiválasztásában fokozódjék a választott testületek szerepe, alkalmazzák bátrabban a többes jelölés metódusát. A testületek szerepének növelésére saját gyakorlatával is példát kívánt mutatni a Központi Bizottság, amikor elhatározta, saját soraiból egy káderpolitikai bizottság létrehozását a kádermunka színvonala emelésének elősegítésére. Hazánkban mintegy 300 ezer ember tölt be valamilyen kisebb-na- gyobb vezető tisztséget. Helyzetünket, fejlődésünket nagy mértékben meghatározza, hogy miként látják el teendőiket, s hogy a minden szempontból erre legalkalmasabb személyek vannak-e ezeken a posztokon. A Központi Bizottság állásfoglalása elősegíti, hogy ebben a tekintetben is előbbre lépjünk, s ezáltal társadalmi életünk valamennyi területén jobbá váljanak a munka szubjektív feltételei. őszén — saját beruházásban létrehoztak egy cipőfelsőrészt készítő üzemet. A korábbi üzemi étkezde bővítésére és a gépi berendezésekre közel 2 millió forintot fordítottak. hogy a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat (PEMÜ) ceglédi cipőgyára részére bérmunkát végezhessenek. Októberben harmincnégy asszony kezdte meg a betanulást, majd januártól fokozatos normaemeléssel kezdődött az üzemszerű termelés. A szövetkezet vezetői a lányka-szandál és a férfi, női lábbelik varrásából idén 5,5 milliós árbevételre és 5— 600 ezer forintos nyereségre számítanak. MM ij§0 Cipőfelsőrész üzem Jásziványban Több munkahely a faluban