Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-18 / 65. szám
♦ 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁRCIUS 18. Kommentár Különös éjszaka volt A politikai játszma nyílt Nemzetgyűlési választások Franciaországban. A képen: Francois Mitterrand államfő adja le szavazatát (Telefotó — KS) Soha ilyen választási éjszakát. Az emberek bizonyosságot vártak, s óráról- ónára csak a bizonytalanság arca változott. Amióta bevonult a televízió a francia otthonokba, s amióta, hála a számítógépes előrejelzéseknek az urnák lezárása után szinte azonnal kirajzolható a hozzávetőleges végeredmény, immár hagyomány, hogy este nyolckor a franciák a képernyő elé ülnek, s ott megkezdődik a nagy szócsata. A pártok vezetői vitatkoznak az eredményről s a kommentárok elemzik azt. Éjféliig tart a látványos viadal, s a Champs Elysées-n a győztesek ünnepelnek áutós felvonulással, dudakoncerttel. A tv-stúdiókban ezúttal is ott ültek a tudós politológusok, mindenki nya'kkendő- sen, régmúlt választások statisztikáival felfegyverkezve. Megérkeztek a politikusok is, ugyancsak makulátlan eleganciával, kivétel egyedül a környezetvédő René Dumont volt piros pulóverében, de igaz: ő nem is 'kapott mandátumot. Csak éppen a pontos eredmény nem állt rendelkezésre. Márpedig ezúttal éppen az árnyalatok döntötték el, mi is volt a választók .,üzenete”. így aztán az értékelők, megfigyelők, a politikusok legfeljebb a valószínűségeket elemezhették, s mivel ezek az óráról-órára változtatták körvonalaikat, következtetéseiket is folyton folyvást módosítaniuk kellett. Ahogy pedig az óramutató haladt, egyre egyértelműbb lett, hogy vannak jobboldali győztesek, akik meglehetősen csalódottak, s szocialista vesztesek, akik felette elégedettek. Ezzel magyarázható, hagy a Champs Elysées is üres maradt, csak éjfél után akadt elvétve egv-egy zászlós tülkölő autós, de az is hamar tovább robogott. A neogaulle-isták és a centristák sikere ugyanis kisebb volt. mint várták, a szocialisták viszont megerősítették, hogy ők alkotják az ország első pártját. Ez pedig azt jelenti, hogy Francois Mitterrand államfőnek jóval nagyobb a mozgástere, mint azt a jobboldal szeretné az elkövetkező két esztendőben, amikor „együtt kell élnie” vele. Igaz, volt, aki zajosan ünnepelt: az ultrajobboldali Nemzeti Front vezetői sugárzó arccal köszöntötték a sikert, hogy nemcsak bejutottak a parlamentbe, de még önálló képviselőcsoportra is futotta — amely sok borsot törhet majd a kormányzó klasszikus jobboldal orra alá A kommunisták viszont, akik a nehéz csatában újabb vereséget szenvedtek, a szocialista politikát és a jobboldal 'kampányát vádolták első. keserű, de eltökélt nyilatkozataikban, s leszögezték: folytatják a harcot. A belügyminisztérium valamikor hajnali fél hat felé közölte csak a hivatalos eredményt. Reggel, amikor a fehér éjszaka után ismét a kamera elé ültek az álmos tv-elemzők, az egyik legtapasztaltabb kommentátornak feltették a kérdést: „Az eredmények fényében milyenek a szocialista elnök és a jobboldali kormánytöbbség .társbérletének’ esélyei?” „Legyek őszinte? Nem tudom” — hangzott a válasz. A bizonytalanság éjszakája után megkezdődött a bizonytalanság nappala is a francia politikában. Baracs Dénes (Folytatás az 1. oldalról) zetgyűlésben azonos eredménnyel végzett, mint a Nemzeti Front. Az 557 tagú nemzetgyűlésben az abszolút többség 289 főnél kezdődik, a jobboldal tömbje a Nemzeti Front nélkül 291 fő lesz. Ez az eredmény annyit jelent, hogy a jobboldal jelentős győzelmet aratott, de ezen belül fő ereje, az RPR—UDF a vártnál kisebb többséget szerzett a nemzetgyűlésben. Mivel parlamenti helyzete így néhány, párttól különálló jobboldali képviselő és a barre-ista csoport jóindulatától függ, Mitterrand elnök nincs rossz kiinduló helyzetben, hogy megkezdje vele kétéves társbérletét. Éhben perdöntő szerepe lesz a miniszterelnök kiválasztásának. A pártok vezérei természetesen igen eltérően értékelték az eredményt. Jacques Chirac, a győztes koalíció nagyobbik pártjának, a gaulle-ista RPR-nek az elnöke rövid nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a franciák bizalmat szavaztak az RPR—UDF pártszövetségnek és programjának. Hangoztatta, hogy az új többség „revansvágy” nélkül fog hozzá az ország talpraál- lításához. Felhívta a franciákat, hogy pártállásukra való tekintet nélkül tömörüljenek a jobboldal programja köré. Raymond Barre (UDF) két dolgot hangsúlyozott: a választók szerinte nemcsak a baloldaltól, hanem annak zászlóvivőjétől, Mitterrand elnöktől is megvonták a bizalmat. „Először fordul elő, hogy az ötödik köztársaságban az elnök elveszti a nerri- zetgyűlési választásokat. Másodszor azt, hogy ennek ellenére nem fogja akadályozni az új többség együttműködését az elnökkel — magyarán nem fogja a parlamentben csoportja tartózkodásával megbuktatni a leendő kormányt. Lionel Jospin, a Szocialista Párt első titkára párt- ja legjobb választási eredMOSZKVA A háborúellenes mozgalmak követelései sokban egybecsengenek az utóbbi időben tett szovjet békekezdeményezésekkel — mutatott rá tegnap Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A szovjet államfő fogadta Nyugat- Európa, az Egyesült Államok és Kanada háborúellenes szervezeteinek képviselőit, akik e szervezetek találkozóján vesznek részt a szovjet fővárosban. KAIRO Li Hszien-nien, a Kínái Népköztársaság elnöke, tegnap kíséretével Kairóba érkezett Alexandriából, ahol ményét méltatta. Hangsúlyozta. hogy a szocialista párt az új nemzetgyűlés legnagyobb pártja, míg a jobboldal egysége szerint törékeny és nem lesz tartós. Pártja nevében további támogatást ígért Mitterrand elnök tevékenységéhez, s hangsúlyozta, hogy magabiztosan néznek a következő választási erőpróbák elé. Giscard d’Estaing volt elnök (UDF) csalódását fejezte ki, hogy az RPR—UDF nem aratott nagyobb győzelmet, mert így „a politikai körülmények eljátszhatják a kínálkozó gazdasági esélyt” a fellendülésre. Georges Marchais, az FKP főtitkára a szocialista párt kormányzati politikáját tette felelőssé a baloldal vereségéért. Az FKP csalódást keltő eredményét azzal magyarázta, hogy a „hasznos szavazat” zsaroló érve óriási súllyal nehezedett a kommunista választókra és nagyrészt megtette hatását. Kifejezte meggyőződését, hogy az FKP továbbra is számottevő politikai erő marad. A Nemzeti Front vezére, Jean-Marie Le Pen nagy politikai győzelemként értékelte a szélsőjobboldali párt várakozáson felüli eredményét. Elsősorban azt, hogy valamivel felülmúlták az FKP szavazati eredményét, másodszor azt, hogy az RPR—UDF-nek nem sikerült jelentéktelen peremjelenséggé zsugorítania őket. Francois Mitterrand francia elnök a választási eredmények szinte teljes táblázatának ismeretében nem sieti el a leendő kormányfő megbízását. Tegnap délelőtt Tanácskozott Pierre Joxe belügyminiszterrel, Roland Dumas külügyminiszterrel és Laurent Fabius miniszterelnökkel. Péntekre összehívta a kormány ülését. Az elnöki palota Fabius és Mitterrand találkozója után közzétette Fabius rövid levelét, amiben a kormányfő felajánlotta, hogy az elnök által legalkalmasabbnak ítélt időpontban benyújtja kormánya lemondását. magánlátogatáspn három napot töltött. Az egyiptomi főváros repülőterén Hoszni Mubarak elnök üdvözölte, s ezzel Li Hszien-nien egyiptomi látogatásának hivatalos része megkezdődött. LONDON Az atomfegyverek fokozatos és teljes felszámolására tett januári szovjet javaslatot a brit kormány „puszta propagandafogásna'k” tartja, s ezért elutasította azt — jelentette ki tegnap Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter. Margaret Thatcher miniszterelnök már egy héttel ezelőtt elküldte nemleges válaszát Mihail Gor- bacsovnak az átfogó szovjet atomleszerelési javaslat Angliát érintő részére. A kormányfő válaszát azonban mindeddig nem hozták nyilvánosságra. Howe tegnapi beszéde volt a brit elutasítás első hivatalos indoklása. Orhipov Pekingben Van Li kínai miniszterelnök-helyettes tegnap fogadta és ebéden látta vendégül Ivan Arhipovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettesét. Van li örömét fejezte ki afelett, hogy Ivan Arhipov, a kínai nép régi barátja Pekingiben tartózkodik a Kínai—Szovjet Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Vegyesbizottság ülésszaka alkalmából. A szovjet miniszterelnökhelyettes tegnap délelőtt látogatást tett a pekingi Vas- és Acélműben. A látogatásra elkísérte Csao Vej-csen, a kínai Állami Gazdasági Bizottság miniszterhelyettese. Arhipov hétfőn este koncerten vesz részt. Mii-Kiadvány az SZKP XXVII. kongresszusáról Változó jelen, jövő címmel a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusának eseményeit megörökítő kiadványt jelentetett meg a Magyar Távirati Iroda. A korszakos politikai eseményről beszámolva a tudósítók írásban és képben felidézik a kongresszus munkáját. Az MTI fotóriporterei — P. Balogh László, Pálfai Gábor és Soós Lajos — színes felvételeken bemutatják a testvérpártok küldötteit, a szünetekben ellesett pillanatokat, baráti találkozókat, s Kádár János moszkvai látogatásának eseményeit. A füzet fekete-fehér fotói, a Fotókrónika—TASZSZ és az APN felvételei, a kongresz- szushoz vezető utat, a békés építő munka eredményeit, a szovjet emberek mindennapjait ábrázolják. Szovjet ENSZ-képviseletek Washington követelése törvénytelen Az amerikai kormányzatnak az a követelése, hogy a Szovjetunió. a Belorusz SZSZK és az Ukrán SZSZK csökkentse állandó, New York-i ENSZ-képviseletének létszámát, törvénytelen, ellentmond a nemzetközi jogi normáknak — szögezte le Vaszilij Szafroncsuk, a Szovjetunió állandó ENSZ-'képvi- selőjének első helyettese az amerikai ABC televíziónak vasárnap adott nyilatkozatában. Szafroncsuk hangsúlyozta, hogy az amerikai követelés sérti az ENSZ központi intézményeiről szóló 1947-es egyezményt és az 1975-ös bácsi konvenciót, melyek az ENSZ-képviseletek közti kapcsolatok rendjét határozzák meg. Homlokegyenest ellentétes a nemzetközi jogi bizottság következtetésével, amely szerint kizárólag maguk az ENSZ-képviseletek jogosultak meghatározni alkalmazotti létszámukat, és a képviselet személyi összetételét. A washingtoni kormány március 8-án jelentette be követelését, hogy a szovjet ENSZ-képviseletek október l-tól több mint egyharmadnyival csökkentsék alkalmazotti létszámukat. Követelésének ürügye az, hogy e képviseletek nagy alkalmazotti létszáma „az amerikai nemzet-biztonságot fenyegeti”. A szocialista országok nőszervezetei vezetőinek tanácskozása A szocialista országok nőszervezeteinek vezetői Budapesten tartják ez évi konzultatív tanácskozásukat. A kongresszusi központban tegnap megkezdődött ülésen Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Megnyitó beszédében elmondta: a háromnapos tanácskozáson megvitatják a haladó, demokratikus nőmozgalom szerepét a békeharcban, az ENSZ által 1986-ra meghirdetett nemzetközi békeévben. A küldöttségek tájékoztatják egymást országaik szociálpolitikai és család- politikai intézkedéseinek eredményeiről, tapasztalatairól is, s megbeszélik az ezekkel kapcsolatos további tennivalóikat, feladataikat. Sebestyén Nándorné, a Bé- ke-világtanács alelnöke, az Országos Béketanács elnöke vitaindítójában hangsúlyozta: a nőmozgalom megalakulásától támogatja az általános béke megteremtését és megszilárdítását. Felismerte : a társadalmi-gazdasági haladásért, a nők egyenjogúságáért folytatott harc és a békéért, a leszerelésért, vívott küzdelem elválaszthatatlan egymástól. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség programja bizonyítja; a nőmozgalom ma is a nemzetközi békemozgalom jelentős bázisa, fontos szerepet vállal a tavaly zárult Nők évtizede Egyenlőség, Fejlődés, Béke jelmondatának megval- lósítiásában. A vitában felszólalók kifejezték népeik elhatározását: elszántan küzdenek azért, hogy a tömegpusztító fegyverek eltűnjenék a Földről, a gyermekek békében nőhessenek fel. Hangoztatták: a világ békeszerető erőinek erőteljesen kell hallatniuk a szavukat az élet, az emberiség védelméért. A szocialista országok nőszervezeteinek konzultatív tanácskozása kezdődött Budapesten. A képen-. Sebestyén Nándorné beszél, tőle balra a harmadik Valentyina Tyereskova Palme-gvilkossig Vádemelés egy 32 éves tanár ellen Bűnrészesség címén vádat emeltek tegnap Stockholmban az ellen a férfi ellen, akit múlt szerdán a Palme- gyilkossággal kapcsolatos nyomozás során tartóztattak le — közölte K. G. Svensson svéd főügyész. A gyanúsított 32 éves, foglalkozása tanár. Nevét nem közölték. Mint a nyomozást vezető Hans Holmer stockholmi rendőrfőnök tegnapi sajtóértekezletén bejelentette, a férfi nem tudott elfogadható alibit igazolni a gyilkosság éjszakájára, és ezzel kapcsolatos vallomásait többször is megváltoztatta. Ügyvédei elismerték, hogy a férfi hevesen jobboldali érzelmű, Palme iránt pedig mindig is „kifejezett politikai ellenszenvet táplált”. Holmer közölte: a férfit az tette gyanússá, hogy a gyilkosság utáni órában úgy viselkedett, mint aki menekül valahonnan. Ruházata is olyan volt, mint amilyenről a gyilkosság tanúi beszámoltak. Néhány héttel a véres esemény előtt egyébként egy telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy „Palme rajta van a halállistán” és „Stockholm utcáin vér fog folyni”. Holmer nem válaszolt az újságíróknak arra a kérdésére, ha a férfit bűnrészességgel vádolják, akkor ez vajon azt jelenti-e, hogy több tettesnek kell lennie. Kijelentette azonban: „nem hiszem, hogy ez lenne az utolsó letartóztatás az ügyben”. Március 29-ig árengedményes bútorvásár a karcagi mini bútorboltban (Madaras! út 49) és a dévaványai bútorboltban (Lenin út 30.) 10—40% -os árengedménnyel várjuk vásárlóinkat. (2566)